Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-10 / 265. szám

NAPLÓ I960. NOVEMBER II Tapasztalat: a sportiskolák betörése! Szép «pécsi siker az országos vidéki ifjúsági tornászbajnokságou Több mint 100 úszó a „November 7“ , vándorserlegért A szorgalom megsokszorozza ta erőt. felszínre segíti a tehetséget és közelebb hozza a sikert. Mindezt igazolta a pécsi Sport­iskola várakozáson felüli 3-zerep-- lése vasárnap az országos vidéki ifjúsági tornászbajnokságon. • Nem pusztán a számszerűleg el­ért sorrend — a nőt csapat máso­dik. a férfi csapat negyedik he­lyezése, a harmadosztályúak ver­senyén —, hanem a körülmény; ami között mindez született. A három évé anyagi és szerve­zési nehézségekkel indult szakosz­tály a teljesen kezdőkből össze- sereglett, egyelőre csak tornászni vágyókkal a nuUpontröl indult el. Az első két év kezdeti kemény munkája után minden szempont­tól már megalapozva, most érkez­tek el a versenyzés első lépcső­jére. A két hete lezajlott megyei bajnokság után ez a döntő volt életük második és jelentőségében első nagy versenye. Tehát a teljesen rutintalan- de lelkesedéssel felvértezett tornász- újoncoknak kellett a szereken bi­zonyítani vasárnap a fővárosban tudásukról. Az első szereplés ver- senyláza még gátolta a teljesítmé­nyeket, de éppen ez emeli az ered­mények értékét, amelyet a sok éve működő társadalmi egyesüle­tek már tapasztalt versenyzőivel szemben elértek. A női csapat TI együttes szoros küzdelme után csak egy ponttal került a Békéscsabai Építők baj­nokcsapata mögé. Gránltz Rózsa, Merkel Zsuzsanna és a többiek az eddig tapasztalt szorgalommal a kitűnő pécsi tomasport erősségei mögé zárkózhatnak idővel. Nagy Imre, a Sportiskola tornászának jól elkerült korldtgyakor- lato, melyet a pontozóbirók 9.5- eg pontszámmal jutalmaztak az országos vidéki ifjúsági tornász bajnokságon. A pécsi csapatra talán még egy fokkal erősebben hatott az első verseny izgalma. Ennek következ­tében a gyengébben sikerült ló­gyakorlat után korláton és ugrás­ban azonban már a mezőnyből kiemelkedőt nyújtottak. Közülük főleg Nagy Imre, Fazekas és Rá­kosi szerzett legtöbb pontot csapa­tának. A versenyre egyébként jellemző Hasznos kezdeményezés! A párt sport-téziseinek egyik leg Alapvetőbb mondanivalója a tö­megsport megfelelő alapokra való lefektetése, az ifjúság és a dolgo­zók bevonáséval kibontakoztatni a tóméi;testnevelő munkát. Ebben a munkában támaszkodni kdl a tár­sadalom széles rétegeire. A megy«! TST ennek a fontos kérdésnek a megyében is érvényt alcar szerezni, több kezdeménye­zést a Jövőben ennek érdekében megvalósítani. Egyik ilyen kezdett, de Igen hasznos kezdeményezés a falusi fiatalok tömegesebb bevonása a sport területén az alapfokú bajno­ki rendszerbe. Szerelnénk, ha ez a bajnoki rendszer, mely nagyban elősegíti a tömegsport vonalán a széles rétegek bevonását, megho­nosodna megyénkben is. Bitnek a bajnokságnak feladata, hogy tu­datos nevelő és irányitó munkával elérje azt, hogy a falusi fiatalok minél többen megértsék, hogy a szórakozáson keresztül még ed­zettebbek legyenek. Az alapfokú bajnoki rendszernek Igen sok előnye van: A különböző sportágakban kö­rülbelül egyenlő színvonalú csapa­tok kerülnek egymással szemben. Nem kell messzire utaznir csak a közeli községekbe, így csak igen csekély, vagy semmi anyagi ki­adást Igényel. Elősegíti azt Is, hogy a fiatalok J61 érezzék magu­kat, közelebb kerüljenek egymás­hoz. A megyei TST és a Járási TST-k biztosítani tudják a különböző Sportágakban az edzőket, akik úgy 1 szakmailag, mint politikailag fog­lalkoznak a fiatalokkal. Az eddig kihasználatlan és el­hanyagolt sportlétesítményeket helyre lehet hozni a községi ve­zetők segítségével és a fiatalok társadalmi munkájával. így Job­ban biztosítottnak látszik karban­tartásuk és az esetleges felújítá­suk. A bajnokság eddigi szervezése máris ért el kézzelfogható ered­ményeket. A szigetvári Járásban már lebo­nyolították a röplabda alapfokú bajnokság őszi fordulóját. Szerve­zés alatt áll a labdarúgás, a kézi­labda és az asztalitenisz alapfokú bajnokság megszervezése. Ugyan­csak értőt el eredményeket a sás- di és a mohácsi Járásban Is. Igen komoly eredménynek köny véljük el azt, hogy a bajnokság­ban résztvettek elmondták, hogy sokkal Jobban megállják helyüket a munkában és tovább is részt kí­vánnak venni a bajnokságban. Az őszi és a téli Időszakra ja­vasoljuk a tömegsport fellendítése érdekében a járási TST-knek, a falusi sportkörök vezetőinek, hogy szervezzék meg az asztalitenisz alapfokú bajnokságot. Ugyanakkor a többi sportágban készítsék elő azt, hogy tavasszal minél több he­lyen és minél több sportágban ve­gyék igénybe ezeket a lehetősége­ket a falusi fiatalok. Azt tanácsoljuk, hogy karolják fel a sportvezetők, a sportszervek, az állami és gazdasági vezetők ezt a helyes kezdeményezést. Mesztegnyei Imre Már a tavaszra készülnek a mohácsi evezősök Ha élők lennének; bizonyára megborzongva merülnének a ko­mor Duna vízébe a karcsútestű evezőslapátok. Mert Ilyenkor, késő ősszel, már hidegen hömpölyög délre a szürke víz és hideg a le­heleté Is. Persze az evezősök szívós embe­rek, s ahogy nem ijednek meg a viz erejétől, úgy még kevésbé a leheletétől. Ezzel lehet megmagyarázni, hogy még most az évad befejezése után, a télhez közeledve Is, teljes kapa­citással folyik az evezősélet a mo­hácsi Dunán és arra Is megvan a felelet .hogy őr. Szkladányi László edző vezetésével, hogyan tudott a mohácsi evezős-sport az utóbbi Idő ben a győri es bajai mellé a vidék legjobbjaként felzárkózni. Ezzel a szorgalmas munkával. Wzonyára ezt a szorgalmat mél­tányolj a mohácsi városi tanács, amikor anyagi támogatást nyújtva, a meglévő csónakházra emeletet építenek, Így megoldódnak az egyre súlyosbodó csónaktárolásl gondok. Tavasszal lemét gazdagodnak. Megkapják a BTST ajándékaként a sokat áhított motorcsónakot és remélik, hogy addigra lapáthiányt te pótolni, de legalább te enyhí­teni tudják. Aztán a zavartalan felkészülés után Indulhat a versenyidény, me­lyet még több sikerrel szeretnének zárni. A Magyar Evezős Szövetség legutóbbi döntése szerint a vidéki evezős-sport fellendítése érdeké­ben a jövő évtől valamennyi vi­déki. bajnokságot vidéken kell le­bonyolítani. Az első kijelölt szín­helyen, Győrben már a legalapo­sabban felkészülve találhatjuk a rajthelyen Mohács szívós, szorgal­mas sportolóit — az evezősöket — Baranya válogatott néven. Győr, Baja. Vác, Szolnok, Szeged és Szígetszentmiklós legjobb ev—öae1 között. volt a sportiskolák betörése. Ezt bizonyítja a pécsi csapat második helye a női mezönyebn, mia a férfiaknál a bajnoki elmet a sze­gedi, negyedik helyet •a pécsi és ötödik helyet a miskolci sport­iskola foglalta el. A pécsi sportiskolák most to­vábbi nagy veresnyekre készülnek, a 26-án rendezett országos bajnok­ságra és a remélhetőleg szép pécsi eredményeket hozó sportiskolák országos tomászbajnokságára. amelyre december elején kerül sor. Az edmúlt hét jólsdkerült úszó­versenye után most vasárnap még többen szállnak a medencébe az Urán SC fedettuszodájában, hogy a három pécsi sportkör verseny­zői — a Dózsa, Spartacus, és Urán SC — vetélkedjenek a november 7. tiszteletére létesített emlékver­seny vándorserlegéért. A múlt érv­ben először kitűzött dijat az Urán SC fiatal úszói védik. Tömegében és minőségében, — az ünnep rangjához méltó — ki­tűnő versenyre van kilátás, ame­lyen a legjobb pécsi úszókon kí­vül az eddig megérkezett nevezé­sek szerint, a Kaposvári Kinizsi és Vasutas teljes élgárdája és a Budapesti Vasas versenyzői is résztvesznek. Bár a pontverseny­ben csak a pécsi csapatok ered­ményei számítanak, a sok vendég­úszóval való versengéstől mind a húsz számban izgalmas összecsa­pásokban született jó idők várha­tók. Különösen a meghívásos számok mezőnye képvisel nagy erőt, "a gyermek- és serdülő-számokban pedig főleg tömegszempontból lesz kiemelkedő. A versenyen mintegy 150—180 úszó részvételére számítanak; l»l ■iHtWirt / őt tzóla kőzz unka A PÉCSI RADIO 1960. nov. 10-1, csütörtöki műsora a 223,1 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Sokac leánytánc. Mi újság Baranyában? Hírek, tudósítások. Tamburazene. Vendégjárás a baranyai sokac falvakban ... Riport. B iranyal muzsika .,. Népdalok, poszkocsicák. November 7-1 ünnepségek Bara­nyában .. i T andres ák, 17.30: Német nyelvű műsor: Zurück in die Heimat, zurück... — Induló-dal. Több hűsít és tojást. Hírek. Polka. Hőgyészi változások. >. Vidám lakodalom Szűrben. Német kórusok énekelnek. 18.00: Könnyű melódiák. L Jakab: Vágy. (M. R. vonós-tánczeneka- ra), 2. Szirmai: A nő szivét Jd Is­meri. (Nemén yi Lili és Baksay Árpád), 3. Pethö: Mennyire sze­retlek. (Rafael Márta), 4. Vécsey: Tíz év után. (Zsolnay Hédi), 5. De Fries Károly: Egy hangulat. (Szabó—Beaonter-kettős). 18.20: 15 éve alakult a DÍVSZ. .8.25: Szív küldi szívnek szívesen. 8.45: Jegyzetek. 1. Elfelejtett pa­ragrafusok, 3. Három műszakos gondok, 3. Muslincák Kelemen- ligeten. 8.55: Munka után; — Zenés ösz- szeállítás. — Válaszok és gondo­latok « békéről. 19.45: A Magyar Földrajzi Társ« dél-dunnátúli osztályának l adás-sorozata. Telepítésföldr sajátosságok a Sárközben. — Pataki József előadása. 19.50: Hírek, tudósítások. 20.00: Műsorzárás. színház: Kamaraszínház: Ványa bácsi (Vórösmarty-bérlet, délután 4 í kor), MOZI: Park: Arcnélküli város (léi fél 7 ás fél 9 órakor, szélesvász» Kossuth: Lángok a határon I 5, fél 7-és fél 9 érakor). Petőfi: Thomas Müntzer (4, fi és 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Maggi híradó, A gondolkodás tií Eombamánla. Mar del Plata. (£ adások 11 órától folytatólagosai óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Szünnap. Építők kultúrotthona: Rangod alul (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsezabolcs): Szünnap. Rákóczi (MecsekaXJá): Gábor diák (7 órakor). Május 1. (Vasas IL): A kutyái hölgy (7 órakor). Kossuth (Mohács): A holtak bolygója (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Hárman al éjszakában (8 órakor). Táncsics (Siklós): MesterdeteK (8 órakor); 1. Olasz 9 6 2 1 23:18 14 2. Szentlfirlnc 8 6 — 2 35:13 12 3. Egerág 9 5 2 2 16:14 12 4. Baksa 9 5 1 3 34:26 11 5. Kővágósz. 8 5 — 3 33:19 10 6. Ujpetre 9 4 2 3 36:24 10 7. Vókány 9 4 — 5 16:16 *8 8. Bükkösd 9 3 — 6 15:32 9. Hlrd 9 2 — 6 17:39 5 10. Bicsérd 8 1 2 5 19:26 4 V. Bogád 9 1 2 6 17:36 4 12. Siklósbodony visszalépett Meglepetések fordulója a tekézőknél A nagy hajrában tekézőink egész sor meglepetéssel szolgáltak a ki­lencedik fordulóban. Hazai pályán nehezen győzött a Pécsi Szikra NB Il-es csapata. Az összevont me­gyei bajnokságban a legnagyobb meglepetést a helyi rangadók szol­gáltatták. A PVSK—Pécsi Építők mérkőzésen a PVSK igen szoros küzdelemben mindössze 19 fa kü­lönbséggel fektette kctvállra a bajnokjelölt Pécsi Építők igen jó együttesét. A BTC is igen nagy harcui lávott a győzelemért, így a bajnokság még teljesen nyílt. A Közlekedés csapata értékes ponto­kat szerzett Kaposváron. A városi bajnokságban az esélyesek győz­tek. Eredmények: NB II: Pécsi Szikra—Győri MÁV TAC S:3, 2443:2394, Dózsa 427, Varga 439, összevont megyei bajnokság: PV­SK—Pécsi Építők S és félti és fél, 2436:2417, Kenyeres 426, Ruzsinszkt 432, BTC—Dombóvári Spartacus 5:3, 2447:2425. Reisz 451. Kálózd! 408, Kaposvári Spartacus—Pécsi Közle­kedés 4:4, 2246:2242, Nagy 404. Ta­kács 400, városi bajnokság: BTC II.—Szikra II. 3:5, Szikra 11.—Pé­csi Bányász 01. 8:0, Pécsi Bányász II.—Pécsi Bányász I. 0:8. A hét válogatottja: Reisz (BTC) 4SI, Ru- zsinszki (Építők) 432, Kenyeres (PVSK) 426. Jámbor (Építők) 426. Fvrencz (Szikra) 423, Gádor (BTC) 420, 2578 átlag, 429. Összevont megyei bajnokság él­mezőnyének állása: Pécsi Építők 104 pont. BTC 104. Kaposvári Épí­tők 101. Városi bajnokság élme­zőnye: Pécsi Bányász I. 79, Szikra II. 78, BTC II. SS. A hónap végén megindu’nak a röplabda terembajnokság küzdelmei Már csak pár hót, a az egyetemi tornacsarnok termét Ismét minden szombat délután megtöltik a röp­labdázóle. Valószínűleg már a hónap végén megkezdődnek az idei terembaj­nokság mérkőzés-sorozatai, a fér­fiaknál kettő, míg a nőknél egy osztályban. A küzdelemben nemcsak a város csapatai vesznek részt, hanem Komlón kívül ebben az évben újonckén' t seilyei férti együttes Is nevezni fog. így a térti L <* tály mezőnye 6—8 csapatra env kedik. Sajnos, női ‘csapatok közül «* leg négyre lehet számítani. Jó M ne, ha több középiskola és üz< te képviseltetné magát. A név« sek csak azután kezdődnek nrt még nem késő határozni. A rendező Megyei Röplabda Sí vétség ismét két fordulóra terv« a terembajnokság lebonyolítását Sporthírek A vásári városok labdarúgó kupa küzdelmei során szerdán délután az MTK Hungária úti pályáján bonyolították le a Belgrád—Lipcse mérkőzés harmadik találkozóját. Járási labdarúgó-bajnokságok eredményei Sásdi járás: Sásd—Hetvehely 0:1, Hegyhátmaróc—Cslkóstöttös 2:5, Má goes—Baranya Jenő 7:1, Bodolyabér —Vásárosdombo 1:9, Magyarszék— Gerényes 12:1, Hetvehely—Geré­nyes 6:4, Mágocs-Cslkóstöttös 2:1. A Magyarhertel end—Oroszló mér­kőzés a 75. percben 321 állásnál félbeszakadt. Pécs várad! Járás: Véménd—Er­zsébet 7 a, Fazekasboda—Berkesd 5:0, Szederkény—Geresd 3:0, Hidas —Pécsvárad 1:0, Hoeszúhetény— NagypaU elmaradt, mert az utóbbi csapat nem Jelent meg. Pécsi járás: Olasz—Kővágószőlős 4:3, Bicsérd—BUkkösd 3:3, Szent- lőrino—Baksa 93), Ujpetre—Vókány 3:1, Bogád—Egerág 2:6. Siklósi Járás: Egyházasharasztl— Harkányfürdó 2:1, Károüyniajor— Beremend H. 7a. Szigetvári Járás: Kishárságy— Somogyapati 83), Szentegát—Szu- limán elmaradt, mert utóbbi csa­pat ismételten nem Jelent meg. Belgrád—Lipcse !9 (1:0) Hungária út, MTK-pálya, 5{ néző, vezette: Marschall (osztrü Góllövők: Skoiblar és Kovács vies. A minden Wstétoen Jobb, tecW kallag te képzettebb belgrádi rt pat megérdemelten nyerte a nrt kőzést s Jutott,tovább a vásári 9 rosok kupájában; A SZOVJETUNIÓ M PONTTÁ! NYERTE a SAKKOLIMPIAT, ' MAGYARORSZÁG A 4. HELÍ? VÉGZETT A Szovjetunió csapata, mint torna kimagaslóan legjobb egy* tese, 34 ponttal nyerte a sate olimpia aranyérmét és a HamlW Russel kupát, az Egyesült Állam» és Jugoszlávia előtt. Magyarorsrt csapata, amely a Románia ell«1 mérkőzést 2.5:10 arányban nyer* a 4. helyen végzett; 44 A htcz'ánif Kassai tfUUutattö volt! 44 DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyat Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága ét a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvárt Ferenc Kiadj » Dunántúli Napló Lapk ladóvál la lat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztős*« é* kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 13-33. ' PÉCSI SZIKRA NYOMDA ~ Pécs. Munkácsy Mihály u. tt. ml, "Terleszt! » Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok­nál és kézbesítőknél. >W%. 1 A PECSVARADI JÁRÁSI BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Hidas 2. szederkény 3. pécsvárad 4. véménd Vőtjolési dB i hónapi» Ué> I 5. Hosszúhetény 6. Fazekasboda 7. Geresd 8. Nagypflll 9. Mártakéinénd 10. Berkesd 11. Erzsébet U, Kékért 9 8—1 37:7 16 * 7 I 1 44:12 15 8 5 — 2 22:18 12 10Í « — 4 35:23 12 9 6 — 3 29:19 13 » 4 — 5 15:24 8 9 3 1 5 10:23 7 9 2 2 3 15:20 6 7 2 — 4 17:28 5 8 1 — 7 3:29 2 9 — 1 8 6:40 i A SPORT LEONARDÚJA. önkéntelenül ez a gondolat az első, amikor Kassai (Kasl) Jó­zsef sportéletéről szóló régi sportlapokat olvasgatom és a rengeteg érmet nézegetem. Az egyik sporthír arról szá­mol be, hogy a PSC csapata Kasl József nagyszerű önözé­sével szerezte meg az egyik pontot Baján. A másik hír már arról beszél, hogy a síe­lésben magasan a mezőny fö­lé emelkedett, a harmadikban, mint győztes középtávlutót is­merhetjük meg. Az érm.'k hal­mazából csak úgy találomra válogatok ki néhányat. I. he'y labdarúgásban, I. díj birkózás­ban. de mint vívó és tenisze­ző is helyt állott. 1921-ben kelt igazolvány tanúskodik arról, hogy a játékvezetői képesítést is megszerezte. Kassai József 1915-ben Kas­sán kezdte nagyszerű és sike­rekben gazdag pályafutását, mint labdarúgó. Két év múlva Pécsre került, ahol a vasútnál dolgozott. A 19 esztendős nagy­szerű izomzatú fiú 1919-ben öltötte először magára a piros­fekete színű PMSC mezt és meg sem vált tőle, amíg ki nem öregedett. Pályafutása alatt harminc esetben öltötte magára Délnyugat-Magyaror- szág válogatott labdarúgó- csapatának mezét. A jobb hát­véd posztján játszott. Még ma is nagyon sokan emlékeznek a messze vidéken híres Kasl— Krebsz hátvédpárra, akiket együtt emlegettek a Fogl test­vérpárral, mert tudásban nem igen maradtak el tőlük. Krebsz Józseffel együtt őt is hívták a Pécs-Baranya FC profi csapat­ba, de ö mindig megmaradt amatőrnek, meid élvezte és szerette a sportot, de csak amatőr alapon. 1932-BEN felhagyott az ak­tív sportolással s ekkor áttért a labdarúgó játékvezetői vo­nalra. Harmincöt esztendőn keresztül működött ezen a te­rületen — részbei», mint aktív sportoló. — Ez alatt a hosszú idő alatt mindössze két ízben állított ki játékost, mert min­dig azt tartotta szem előtt, hogy a fegyelmet lenséget meg kell előzni. Sportpályafutása alatt gyakran találkozott téves és nagyon bántó játékvezetői tévedésekkel. Ezeknek tudatá­ban, mérkőzéseit úgy vezette, hogy sok esetben a vesztes csa­pat közönsége is' megtapsolta. 1955-ben az aktív játékvezetés­sel felhagyott, de nem tudott végleg elszakadni a sporttól. Társadalmi munkában, mint a megyei játékvezetők testületé­nek oktatóbizottsági elnöke működik jelenleg is. Tanfolya­mokon, szabálymagyarázó elő­adásokon adja át tudását az érdeklődőknek. Még ma is szüntelenül képezi magát s életének talán a legfőbb célja részt venni az egységes játék- vezetés megteremtésének mun­kájában. Szívesen emlékezik vissza a kétszeri bólyi edző- táborozásra, ahol magasabb szintű továbbképzések folytak. Részt vett idén a Debrecenben megtartott megyei játékveze­tői továbbképző táborozáson is. Lelkes munkájának ered­ményeképpen 1958-ban meg­kapta a „Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója” kitünte­tést. Úgy érezte és úgy érzi ma is, hogy a vállalt társadal­mi munka nem teher, 6Őt fel­üdülést jelent számára. A JÁTÉKVEZETŐI után­pótlást nem ‘látja kielégítő­nek, mert úgy veszi észre, hogy sokkal inkább az edzői pályát választják. Igaz. hogy nem há­lás dolog a játékvezetés, mert elég egy pici kis tévedés és1 közönség — amely az elő? percekben még tapsolt — a vetkező pillananatban hangosan tüntet. Mint mo« dotta — különösen sok erő kJ a nagy fontossággal bíró mé! kőzések utolsó perceihez, m«' ekkor nemcsak a játékos^ fáradtak és idegesek, hane11 a játékvezető is. Éppen ez«r tartja szükségesnek, hogy 1 játékvezetők állandóan képű* zék magukat, csak ebben i esetben tudnak helytállni héz helyzetben is. — A közönség is lépést ta» a fejlődéssel — mondotta Ka* sai József, mert ma már ha11 gosan követelik például * előnyszabály alkalmazás^ Csak azt szeretné, ha a szü? kólók több megértést tanús*' tanának a játékvezetővel szeú! ben, mert ha azt megbocsátja; a kedvenc csatárnak, hogy f. ötösről az üres kapu mellé ‘® akkor gondoljanak arra, hofl a játékvezető is ember és •'>JJ tévedhet. Ha a közönség ilj'£ szellemben gondolkozik, a* kor bizonyosra veszi, hogy h" marosan megszűnik a játek vezetői téren mutatkozó hiái" és idővel a közönség is ny^ eodtabb, magasabb színvona játékvezetést élvezhet, oly®* amilyet azelőtt régen irt®" Kassai Józsefről a sportroV^ tok: A mezőny legjobbja Kassai játékvezető volt B. th % A pécsi járási bajnokság állása:

Next

/
Thumbnails
Contents