Dunántúli Napló, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-29 / 281. szám

6 NAPLÓ I960. NOVEMBER V 1 A jövő évtől megváltozik az úszó csb rendszere A Pécsi Dózsa úszói a legjobbak között! A közeli napokban dr. Bárány István, a többszörös Európa-baj- nok, volt olimpikon, hajdani ki­tűnő úszó járt városunkban, hogy mint a Magyar Üszószövetség el­nökségi tagja szétnézzen a három rohamosan fejlődő pécsi úszó- szakosztály házatáján. És a tapasz­talat? — Szinte csupa Jó es mondja dr. Bárány István. — A három nagy­szerű edzó, Szigeti hajós, Vecsei György és Kovács György ragyogó úszóéletei teremtett itt Pécsett. A már kiformált minőség mellett ekkora tömegű gyermekúszóval kevés helyen találkozhatunk. — Látszik rajtuk, hogy nemcsak lelkesek és fegyelmezettek, hanem szakmai téren is helyes képzést kapnak. A három egyesület na­gyon heves, de sportszellemű ve­télkedésének ösztönző hatása még- csak feljebb srófolja az eredmé­nyeket. Szép jövőt jósolok a pécsi úszósportnak. — Örömhírt is hoztam. Az első osztályban a legjobb magyar úszókkal versenyezhet jövőre a pécsi élvonal. Ugyanis a Magyar Üszószövetség legutóbbi döntése szerint átszervezik az úszó csapat- bajnokság lebonyolítási rendsze­rét. Megalakult egy tizenkét csa­patból átló csb I. osztály, melynek a Pécsi Dózsa is tagja. — Az osztály 1961-től két hatos csoportra osztva, valamelyik részt­vevő városában vívja a bajnokság első fordulóját. Lehetséges, hogy az egyik csoport versengésére Pé­csett kerül sor, akkor pedig szép sportélményt jelent az úszás ked­velőinek, ha szemtanúi lehetnek, amint kedvenceik az PTC, az Új­pest, vagy a Honvéd legjobbjaival mérik össze erejüket. Előrelátható­lag régen látott színvonalas ese­mények színhelye lesz a balokányi uszoda, ahol több nagy magyar „úszócsillag” fog megfordulni. <-* A csoportok két első helye­zettje a döntőbe kerül és külön versenyen harcol a bajnoki címért és a négy utol ó helyezett tehát két csoportból nyolc csapat — o kiesés eldöntéséért külön versenyt vív, amely sorsára a két utolsó csapat fog jutni. •— A pécsieknek ilyen gondra nem lesz okuk, mert az ez évi sze­replések alapján már elkészült ranglista így fest: első FTC, máso­dik Eger, harmadik a Budapesti Honvéd, negyedik az Újpesti Dó­zsa úszói, ötödik a Pécsi Dózsa, hatodik a Budapesti Vörös Meteor, hetedikek a HL kerület verseny­zői, nyolcadikak a Budapesti Spar­tacus úszói. — Megalakul a CSB II. osztálya Is, melyben tizenhat csapat fog küzdeni, köztük a Pécsi Urán SC és a Pécsi Spartacus fiataljai is. S. V. Első ligás lengyel csapat Komlón Komlón a labdarúgó sport ra­jongói várakozással tekintenek a szerdán délután negyed .3 órakor sorra kerülő Komlói Bányász— Lech Poznan barátságos labdarúgó mérkőzés elé. Érthető ez az érdek­lődés, hiszen a lengyel első ligás csapat egészen újonc. Az idei baj­nokság befejezésével nyerte meg a II. osztályú bajnokságot éa jutott fel a legjobbak közé. Ritka alkalma nyílik a komlóiak­nak, hogy összehasonlítást tegye­nek a két nemzet csaknem azonos osztályú labdarúgó sportjának szín vonala között. A poznaniak vasár­nap 2:2 arányú döntetlent érteik el a fővárosi EVTK ellen, összeha­sonlításként hadd mondjuk el, hogy a Komlói Bányász november első hetében a kökönyösi pólyán l:l-et ért el az EVTK-val szemben. A hírek szerint gyors csatársora és jól záró, magas védőkkel ren­delkezik a baráti ország elsőligás csapata. A szerdal mérkőzés tulajdonkép­pen idegen rendezésben kerül sor­ra: A poznaniak ugyanis a Bp. Előre vendégeként tartózkodnak Magyarországon. A fővárosi egye­sület rendezi a mérkőzést, s a be­lépőjegyeket Is a fővárosi egyesü­let bocsátja ki. Ezzel Jcapcsolatbam tájékoztatják az érdekelt szurko­lókat, hogy a nemzetközi mérkő­zésre semmiféle igazolvány, vagy kedvezményes jegy nem érvényes. A Komlói Bányász labdarúgói készülnek az összecsapásra. Az együttes jelenlegi formájára Jel­lemző, hogy Szegeden november 26-án győzött az SZVSE ellen. Al­bert József edző öt változtatást al­kalmazott az összeállításnál, a jövő csapatának keresése jegyében. Molnár I. rándulással bajlódik. Fa­ragó vakbélműtéten esett át és sós Játéka Is bizonytalan, mert a szegedi mérkőzésen megsérült. A Komlói Bányász Sportkör iro­dáját áthelyezte a Bányász sport­telepre. Az új helyen a 19-03-as telefonszámon hívhatói Több mint száz úszó rajtolt a KISZ-kongresszos tiszteletére rendezett vasárnapi versenyen Ismét Bánik Márta került ki győz­tesen a női gyorsúszók vetélkedé­séből. A három pécsi úszószakosztály teljes számú úszógárdáján kívül a Kaposvárt Kinizsi és a Vasutas fiataljai is medencébe szálltak va­sárnap délelőtt az Urán SC uszo­dájában a KISZ-kongresszus tiszte­letére rendezett versenyen. A több mint száz úszó érdekes, aránylag jó Időket hozó versenyt vívott egymással. Végeredményben az értékes serleget a Pécsi Dózsa úszói szerezték meg, hat számban Is győzedelmeskedve és a felnőtt számokban több hármas diadalt Is arattak. A serdülő és újonc szá­mokban az Urán SC és a Spartacus versenyzői remekeltek úgy meny- nylség, mint minőség szempontjá­ból. Egyénileg Bonyár Lajos (Dózsa), Gálhldt László (Urán SC) és Ha­raszti Éva (Dózsa) teljesítménye emelkedett ki. Részletes eredmények: Nők: 100 m-es gyors: 1. Bánik (Dózsa) 1:12.8, 2. Gtllal (Dózsa) 1:18.5, 3. Kármán (Dézsa) 1:22,8. 100 m-es pillangó: 1. Kármán (Dózsa) 1:27,8, 2. Keszt­helyi (Dózsa) 1:27.9, S. Gillai (Dó­zsa: 1:82.1. too m-es serdülő gyors: 1. Meződl (Urán SC) 1:23,1, 2. Ba­czonl (Urán SC) 1:23.5, 3. ősze (Dézsa) 1:24 6. 100 m-es serdülő hát: 1 Rnozont (Urán SC) 1:27,6. 2. Mezőül (Urán SC) 1:29.7, 3. Szá­lai (Uran SC) U34.4. 10( m-es ser­dülő pillangó. 1. Bank (Spartacus) 1:40.0 2. ősze (Dózsa) 1:56,3, 3. Kaponyi (Dózsa) 1:58,8. 50 m-es «Jon« gyom 1» Haraszti (Dózsa) 37,3, 2. Gyöngyös (Spartacus) 39,3, 3. Tóth (Urán SC) 39,6. 25 m-es gyermek gyors: 1. Faubl (Sparta­cus) 19,7, 2. Szalai (Urán SC) 21,2, 3. Zabf (Kaposvári Vasutas) 21,3. 25 m-es gyermek mell: l. Szalai (Urán SC) 22,5, 2. Faubl (Sparta­cus) 22,8, 3. Bányi (Spartacus) 24,1. Fiúk: 100 m-es hát: 1. Bonyár (Dózsa) 1:14,5, 2. Barton (Dózsa) 1:18,2, 3. Járaí (Dózsa) 1:20,6. 200 m-es pillangó: 1. Bonyár (Dózsa) 2:36,0, 2. Póka (Dózsa) 3:21,7, 3. Haslcz (Dózsa) 3:26,0. 200 m-es ser­dülő mell: 1. Kiss Ákos (Spartacus) 3:09,2, 2. Pap Cs. (Urán SC) 3:17.3, 3. Horváth (Spartacus) 3:21,7. 50 m-es újonc mell: 1. Gálhidi (Urán SC) 39,0, 2. Abosi (Dózsa) 42,0, 3. Hideg (Kaposvári K.) 43,1. Váltók: 4X100 m-es serdülő fiú mellváltó: 1. Spartacus 6:18,3, 2. Urán SC 6:29,6, 3. Dózsa 6:30,7. 4x100 m-es férfi gyorsváltó: 1. Dózsa 4:25,4, 2. Urán SC 4:56,6, 3. Kaposvári Vasutas 5:05,5. 4x100 m-es serdülő leány gyorsváltó: 1. Urán SC 5:46,5, 2. Dózsa 5:55,6, 3. Spartacus 6:31,3. Pontverseny végeredménye: 1. Pé­csi Dózsa 156 pont, 2. Urán SC 103,5, 3. Pécsi Spartacus 86,5. As Esti Pécsi Napló kupaküsdelmei Hol muvelöffiünk al A PÉCSI RADIO 1960. november 29-1, keddi műsora a 223,8 m középhullámon: .', < ■. Az Esti Pécsi Napló kupaküzdelmei során vasárnap a Pécsi Dózsa Il.—Pécsszabolcsi Bányász mérkőzésen a lila-fehérek 4:1 (2:0) arányban győztek. Míg a PEAC és a Pécsi Vasas közötti mérkőzés 5:2 (3:1) ará­nyú PEAC-győzelemmel végződött. Sajnos, a nagy köd akadályozta a Játékot a Pécsi Dózsa U.—Pécsszabolcsi Bányász mérkőzésen, de így is szép küzdelmet és nagyszerű gólokat láthatott a közönség. Képünkön: Faludt szorongatott helyzetben kapura 16. 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Fúvószene. Tizenhat éve szabadult fel Pécs. Népi muzsika. Munkás hétköznapok krónikája... Hírek, tudósítások. Dalmát népdalok, gitár-zene. Néhány perc mezőgazdaság ... Kóló. 17.30: Német nyelvű műsor: Erdőben. Keringő. Nagyhajmósi fúvószenekar. Uj dohányfajta a magyar dohány földeken. Gondolatok egy műemlék mellett Nádasdon. Tavaszi virág. Polka; Kari Henrik, az aknász. Szórakoztató zene. 18.00: Szórakoztató zene. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: Munka után. Zenés össze­állítás. A békéről. (IX. 15-1 adá­sunk ismétlése). 19.50: Hírek. ' 20.00: Műsorzárás. Rákóczi (Mecsekalja): Ellopta^ egy villamost (7 órakor). Május 1. -.Vasas H.): Kisfiúik- ,7, órakor). Kossuth (Mohács): Az Eiffel c - rony árnyékában (6 és 8 órakor Zrínyi (Szigetvár): Mozart (8 é kor). Táncsics (Siklós): Alázatosan jelentem (8 órakor). * 0| A szülők akadémiája című « 1 adás-sorozatot közbejött akadál; miatt december 8-án, csütörtö este 5 órakor indítja be a vá nőtanács, a. KISZ és Szakszel zetek Doktor Sándor Művelői i Házában. Ez alkalommal Dől ' József, a Nagy Lajos Gimnázii igazgatója: „A társadalom felel sége a gyermek jövőjéért” címn. < tart előadást. Az előadásokat ki • hetenként csütörtökön tartják meg. i MODERN TÁNCTANFOLYAM kezdődik deoember 6-án fél 8 óra­kor a KPVDSZ Művelődési Házban SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Médeia (es-te fél 8 órakor); (József u. 15.). Vezeti: Hermann. 228'fl MOZI Mi újság a sportvilágban? Park: Noszty fiú esete Tóth Ma­rival (fél 5, fél 7, fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Felfelé a lejtőn (fél 5, fél 7. fél 9 órakor). Petőfi: A két Lattá (fa 5, fa 7 és fél 9 óyakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, 20. sz. világhíradó, Holládi ballada, Anjuta. (Előadások 11 órá­tól folytatólagosan 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Arcnélküll város (5. 7 órakor). Építők kultúrotthona: Háború éa béke I. (5 és 7 órakor); Jószerencsét (Pécsszabolcs): A Fekete tenger lánya (S és 7 óra­kor), TÁNCISKOLA kezdődik november 29-én, kedden 7 órakor a KISZ és Szakszerveze­tek művelődési Házában (Kossuth L. u. 13.). Tanít: Balog. 20593 UJ TÁNCISKOLA kezdődik ma este 7 órakor Pé i város Művelődési Házában (Dér - né u. 18.). Tanít: Fellmemé. Belra - kozás a helyszínen. 4 A DOHÁNYZÁS ES ALKOHOLÉ GYASZTAS KÖVETKEZMÉNYEI címmel tart előadást november r ’ án, szerdán este 6 órakor dr. Hor­váth Tivadar belgyógyász, Pé-s város Művelődési Házában (Dó né u. 18.). Belépés díjtalan. Totóeredmények: 2. x, U 2, x, 1, 2, U x, It 2, 2. A PEAC vívóvemsenyt rendezett a KISZ-kongresszus tiszteletére a hét végén. A II. osztályú férfi tőr­versenyen tatabányai, budapesti, debreceni, kaposvári és szegedi ví­vók álltak rajthoz. A verseny vég­eredménye: 1. Haraszti (Tatabá­nya), 2. Kovács (PEAC), 3. Pál- mány (Bp. Honvéd). 4. Jakab (DE- AC). 5. Ravasz (Kaposvári Kinizsi), 6. Réfi (Bp. Spartacus), 7. Várnagy (PVSK), 8. Baranyai (Bp. Honvéd). Vasárnap délelőtt Németh Fa» renc kerékpáros olimpiai bajno­kunk jólsikerült olimpiai élmény- beszámolót tartott a megyei tanács klubhelyiségében. Az úttörő csapatok teremkézi­labda tornája szambát és vasár­nap folytatódott. Eredmények: Fiuk: Pécsszabolcs—Székely Berta­lan 11:9 (6:6), Egyetem—Új-Meszes 9:5 (5:2), Délszláv—Szent István tér 5:2 (3:1), Bercsényi utca—Bel­város 8:7 (4:2), Szabadság út—Me­csekalja 9:4 (2:3), Gyárváros—Szi­geti 8:3 (4:3), Gyakorló—Ágoston tér 10:3 (5:1). Lányok: Szigeti—Uj- Meszes 4:0 (3:0), Szabadság út— Szent István tér 11:0 (6:0), Dél­szláv—Székely Bertalan 6:2 (3:1), Cyárváros—Űj-Mecsekalja 16:0 (6:0), Gyakorló—Ágoston tér 6:0 (3:0). A hét végén játszották le a Pé­csi VSK—VTSK NB I-es férfi ko­sárlabda-mérkőzést, melyet nagy küzdelem után a pécsiek 60:54 (30:33) arányban megnyertek. A női mérkőzést a VTSK és a PVSK csapatai között a vendégek nyer­tek 55:45 (25:22) arányban. A Baranya megyei ifjúsági lab­darúgó válogatott vasárnap Zala­egerszegen szerepelt. Ifi válogatot­tunk 1:0 arányban legyőzte a zala­egerszegieket és ezzel változat­lanul a tabella élén áll az ifjú­sági válogatottak tornájában. A hét végén a vasutas ökölvívók Kiskunhalason a helyi MEDOSZ csapata ellen szerepeltek, melyen 12:3 arányú vereséget szenvedtek. A pécsi csapatból Beer, Fodor és Bereczki győzött, míg Peti ét Pa­taki döntetlenül végzett. Megkezdődtek 29 csapat részvé­telével a teremröplabda bajnokság mérkőzései. Az első forduló ered­ményei: női I. osztály: janius Pan­nonius—Komlói Bányász 28:7, PE­AC H.—Siklós 34:20, Gépipari—Ja­nus Pannonius II. 50:21, Komlói Gimn.—Leöwey Gimn. 44:15. Férfi I. osztály: PEAC—Komlói Bányász 42:36, Pénzügyőrök—Mohács 55:19, Pécsi Dózsa—Pécsi Bányász 73:17, Férfi II. osztály: Bányaipari—Ped. Főiskola 46:41, Ped. Főiskola— Nagy Lajos 71:23. Népes mezőny a háromtusa versenyen A megyei háromtusa szövetség tehetségkutató-versenyt rendezett a KISZ-kongresszus tiszteletére. A versenyeket három napon ke­resztül bonyolították le. Részletes eredmények: Úszás felnőttek: 1. Korhecz (Víz­mű) 1:08, 1120 pont, 2. Hegyi (EP- FU) 1:31, 830 pont. Ifjúságiak: 1. Abai Nemes L. (Széchenyi) 1:06, 1140 pont, 2. Lőcsei (Széchenyi) 1:15, 1050 pont. Serdülők: 1. Meskó (Nagy Lajos) 1:11 1090 pont, 2. Abai Nemes L (Széchenyi) 1:12 1080 pont. Pisztolylövés, felnőttek: 1. Kor­hecz (Vízmű) 10/80 900 p„ 2. Hegyi (EPFU) 10/11 710 p. Ifjúságiak: 1. Gábor (Gépipari) 10/39 990 p., 2. Makkos (Nagy Lajos) 10/87 910 P- Setdülök: 1. Bökönyi (Széchenyi) 10/39 990 p. 2. Szabados (Nagy La­jos) 10/33 930 p. Terepfutás: felnőttek: 1. Fehér 3:00 1080 p. 2. Korhecz 3:29 848 P- Ifjúságiak: 1. Jakabos (Széchenyi) 2:51 1152 p. 2. Jenczel (Nagy Lajos) 3:01 1083 p. Serdülők: 1. Bökönyi 2:59 1088, 2. Hasitz (Nagy Lajos) 3:11 992. összetett: felnőttek: 1. Korhecz 2832. 2. Hegyi 2437, 3. Fehér 2294. Csapat: 1. EPFU 8932 p. Ifjúságiak: 1. Gábor 2960, 2. Ja­kabos 2811, 3. Abai Nemes L. 2852 p. Csapat: L Széchenyi A. 9550, Győzött a „papírforma a labdarúgó NB I. tizenegyedik fordulójában Az őszi szezon vége felé közele­dünk a labdarúgó NB I.-ben és az élmezőny még mindig annyira tö­mör, hogy nem lehet előre meg­jósolni, ki lesz az őszi első. A ti­zenegyedik fordulóban megerősí­tette helyét győzelmével az Újpesti Dózsa és így a gólaránya is a leg­jobb a többi csapatokhoz viszonyít va. A Ferencváros, bár vereséget szenvedett Salgótarjánban, válto­A Pécsi Vörös Meteor NB I-es asztalitenisz-csapata vasárnap dél­előtt a Nagy Lajos Gimnáziumban a Győri Dózsával játszott bajnoki mérkőzést. A vidéki rangadó biztos pécsi 11:5 arányú győzelmet ho­zott. Győztesek: ar. Kőhalmi. Korontcs, Pintér 3—3. Hartal 2. Illetve Burányi 3, Horváth 2. Az ifjúságiak mérkőzését szintén a picslek nyertek 3:1 arányban. A Gyűri Dózsa legjobbja Burányi «olt. zatlanul a második helyen áll aa. MTK előtt, amely csak rosszabb gólaránnyal szorult a harmadik helyre. A Salgótarján és a Vasas folytatta jó szereplését és győzel­mükkel az ötödik és hatodik he­lyet foglalják el a tabellán. A pi­ros-kékek Jó csatárjátékukkal, tet­szés szerint érték el góljaikat a debreceni együttes ellen. A Buda­pesti Honvéd és a Diósgyőr talál­kozón a hazai együttes megszerez­te az Idei második pontját. Az eddig lejátszott mérkőzésekből megállapítható, hogy az NB I. je­lenlegi leggyengébb csapata a Deb­recen. A Pécsi Dózsa nem szolgáltatott meglepetést, de a szurkolókat mé­gis kellemesen érintette a Tatabá­nyán elért döntetlen eredmény. Ha a csatársor egy kissé bátrab­ban próbálkozott volna a 16-osról a kapuralövésekkel, a csapat köny nyan mindkét pontot elhozhatta Volna, örülünk az együttes jó sze­replésének, hiszen a tatabányaiak jó játékerőt képviselnek a labda­rúgó NB I-ben. TATABANYAI BÁNYÁSZ—PÉCSI DÖZSA 2:2 (0:0) Tatabánya: Groslcs — Hetényi, Polgár, Molnár — Schédl, Szepesi — Németh, Szovják, Bíró, Lahos, Deli. Edző: Lakat Károly. Pécs: Zengői — Farkas, Kocsis, Bendes — Serédl, Hegyi — Kamon- di, Rádl, Garami, Dunai, Kovács. Edző: Czibulka Mihály dr. Tatabányai támadásokkal indult a mérkőzés, de a pécsiek is gyak­ran veszélyeztettek az első percek­ben. Az első helyzet a 11. percben Polgár, majd Rád1 előtt nyílt, de mindkét csatár kihagyta a hclv- zetet. Hegyi nagy bombáját védte Grosses, majd Lahos közeli tabdá­44. ját ütötte szögletre Zengői. A percben Serédl bombáját védte Groslcs. A második félidőben ismét Tata­bánya kezdett. Az 50. percben Bi­ró hagyott ki nagy helyzetet. Az 52. percben Lahos beadását Szovják 8 méterről á háló bal sár kába helyezte. 1:0 a Tatabánya javára. Két perccel később szög­lethez jutott a Tatabánya, melyet Német Ívelt be. A beívelt lab­dára jó ütemben ugrott fel Lá­bos és azt pompás fejessel a ka­pu bal oldalába helyezte. 2:0. Az 56. percben Dell hagyott ki egy nagy helyzetet, majd négy perc­cel később Serédl mintegy 25 méterről váratlanul nagy lövést engedett meg kapura, ami a meg dermedt Grosici mellett a bal felső sarokba vágódott. 2:1. To­vábbra is a Pécs veszélyeztetett és egy perccel a befejezés előtt pécsi támadás után Dunait a bal­oldalon kiugratták, aki 8 méter­ről, laposan a bal alsó sarokba lőtt. 2:2. A játék színvonala közepesnek mondható. A pécsiek valamivel közelebb álltak a győzelemhez. A csatársor legnagyobb hibája az volt, hogy a kapu előtt határozat­lanok voltak és be akarták vinni a labdát a hálóba. Keveset vállal­koztak lövésre. Az eredmény Igaz­ságos. A tatabányai csapatból Gro­slcs, Polgár, Bíró és Lahos Játszott kiemelkedően. A pécsi játékosok legjobbjai Kocsis, Serédl, Rádl és Dunai. Aranyosi Játékvezető Jól kezében tartotta a mérkőzést.. * A labdarúgó NB I. további ered­ményei: Salgótarján—Ferencváros 2:1 (2:1).. Bp. Honvéd—Diósgyőr 2:2 (1:8). Vasas—Debrecen 5:0 (3:0), Dorog—Győr 3 a (3:0), MTK—Sze­ged 43 a Uh 2. Nagy Lajos A. 8781; 2. Gépip 8041 v. Serdülők: 1. Bökönyi 2798 , Keresztfáival (Nagy Lajos) Csapat: 1. Széchenyi 101 Nagy Lajos B. 9432, 3. Gépipari 6462. 798 , ) ? ) 438' Az őszi városi I. o. labdarúgó bajnokság végeredménye a tartalék csapatok nélkül: 1. Vasas n. B. 2. Hedytipar 3. Cementlpar 4. MA VAUT 5. Spartacus 6. Erőmű 7. Kesztyűgyár 8. 21. TEFU s r 5 1 5 — 5 — 4 — 2 — 1 — 7 — : 119:4 1 22:11 2 18:7 2 18:10 3 14:1 5 9:1 8 4:2 7 2:2 Az őszi városi I. o. labdarúg bajnokság végeredménye a tartalék csapatokkal: 1. PVSK 2. BTC 3. Cementipar 4. Vasas n. B. 5. Helyiipar 6. MA VAUT 7. Spartacus 8. Erőmű 9. Kesztyűgyár 10. 2L TEFU 5 — 4 — 9 -T 1 — 1 — 52:4 1 1 26:7 2 2 19:10 1 3 20:11 1 3 23:r 4 20-.lt 5 14:22 7 9:30 8 4:44 9 2:26 Tanácstagok fogadóóra n. KERÜLET: December 1-én délután 6 órak' Csongor Ferenc Vilmos u 27, Pa ki Miklós Mátyás kir. utcai isk, este 6 órakor: Berényl Ferenc Orsolya u. 31., Szegedi József Egyetem utcai iskola. December 2-án este 6 órakor: i Kovács István Ágoston téri isko juhász Károly Nagy Lajos ut< iskola, Ott Miklós Megye u. 20. December 3-án délelőtt 9. óra ke Késmárki Gyula és dr. Stelnmi i Endre Állami Levéltár, este 6 ór kor: Takács Pál és Szomor Andr malomi iskola. Pályázati hirdetmény A Baranya megyei Tanács V Törzskönyvezési Felügyelőségé megüresedett KÖRZETI FELÜGYELŐI munkakörre felvesz mezőgazd sági szakiskolát, technikumé vagy egyetemet végzett szakén bért. jelentkezés iskolai bizony vánnyal, önéletrajzzal Pécs, S> chenyl tér 9. II. em. 86. s> alatt. 15.. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megye] Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Fer-eb' Kiadja a Dunántúli Napló Lapkladóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal« Pécs. József Attila u. 10. ____ Telefon: 15-32, 15-33._____^ PÉ CSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u 16 «£. Terjeszti s Magyar Posts Előfizethető a nelyl postahlvataio" nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra 1L— t*

Next

/
Thumbnails
Contents