Dunántúli Napló, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-07 / 237. szám

4 N A P T 0 I960. OKTÓBER 7. Nehru visszavonta az öt „semleges hatalom“ javaslatát (Folytatás az 1. oldalról) Üdvözletek a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és Rónai Sándor, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke táviratot intéztek Walter Ulbricht elvtárshoz, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsá­nak elnöke, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizott­ságának első titkárához, Otto Grotewohl elvtárshoz, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökéhez és dr. H. C. Johannes Diekmannhoz, az NDK népi kamarájának elnökéhez a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 11. év­fordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány, az országgyűlés elnök­sége és az egész magyar nép nevében testvéri üdvözletüket küldik a német népnek és vezetőinek. •Se Az évforduló alkalmából dr. Sik Endre, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere üdvözlő táviratot küldött dr. Lothar Bolznak, a Német Demókratikus Köztársaság külügy­miniszterének. * A magyar szervezett dolgozók nevében a SZOT elnöksége testvéri üdvözletét küldte az NDK dolgozóinaik és szakszerve­zeteinek, nemzeti ünnepük alkalmából. Mahnt« EMSZ-segédlettel támadásra készül a törvényes kormány ellen a javaslat lényege az lett volna, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok ve­gye fel minél sürgősebben a megszakadt kapcsolatokat. Világos, hogy ez így teljesen értelmetlen indítvánnyá vál toztatta volna a semlegesek javaslatát. Az argentin javaslatot ma­ga Herter, amerikai külügymi­niszter tartotta szükségesnek támogatni az esti ülésen. Szót kért és azt mondotta, azért tá­mogatja a javaslatot, mert az öt hatalom „csupán egyének­nek javasolja a kapcsolatiel­vételt, olyan egyéneknek, akik ma még hivatalban vannak, de holnap esetleg már nem lesznek ott. Mind az Egyesült Államok elnöke, mind a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke holnap esetleg már nincs hivatalában, így tehát nincs értelme olyan javaslatot megszavazni, amely ennek a két személynek indítványoz­za a kapcsolatfelvételt.“ Herter beszédére Nehru sze­mélyesen válaszolt. Azt mon­dotta, hogy az amerikai kül­ügyminiszter indokolásának semmi értelme sincs, mert az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak, mint állam­nak a kapcsolatai nem szakad tak meg, szükségtelen tehát ezeknek a kapcsolatoknak új- rafelvételét követelni. Ez tel­jes képtelenség lenne — mon­dotta Nehru. Lehet az öthatal­mi javaslat ellen szavazni, de nem szabad teljesen megfosz­tani értelmétől. Egyébként is az öt hatalom nem személyek­nek javasolja a kapcsolatiéivá telt. hanem két állam legma­gasabb tisztség-viselőjének. Guinea képviselője is fel­szólalt és rámutatott: Úgy lát­szik, a javaslat nem tetszik azoknak, akik fenn akarják tartani a hidegháborút. Ezután az elnök először azt a kérdést tette fel szavazásra, hogy egyáltalán szavazzanak-e az argf :n javaslat felett? E szavazásnak az eredménye: 3?-en szavaztak az argentin javaslat mellett, 36-an elle­ne, 22-en pedig tartózkodtak — a szocialista országok is­mét a tartózkodók között voltak. Miután egy szavazatitöbbség gél az argentin javaslat napi­rendre tűzése mellett döntöt­tek, az elnök érdemi szavazást rendelt el. Azt mondotta: azok, akik az argentin javaslatot, tehát az értelmétől megfosz­tott javaslatot támogatják, azok nemmel szavazzanak. Iz­galmas, névszerinti szavazás során igennel, tehát az öthatalmi javaslatra ál­én, az értelmétől megfosz­tott javaslatra 37-en szavaz­tak, 17-en pedig tartózkod­tak. Az elnök ezután megállapí­totta, hogy az öt semleges állam javaslatának elfoga­dásához kétharmados több­ségre lenne szükség.' Ez nincs meg — jelentette ki — tehát az argentin javaslatot, vagyis az értelmétől meg­fosztott javaslatot nyilvánít­ja elfogadottnak. Ez a váratlan bejelentés rendkívül éles napirendi vitát robbantott ki. Krisna Menőn, India képviselője többször is a szónoki emelvényre rohant és felszólalt Ceylon, Afganisz­tán, Nepál és egész sereg más állam képviselője ugyancsak szót kért és azt mondotta, hogy ez voltaképpen az egész javaslat értelmének a megha­misítása, mert a kétharmados többséget tulajdonképpen an­nak a javaslatnak kellene el­érni, amely a módosítást akar­ja keresztül vinni: az eljárási jog értelmében azonban, minthogy Argentí­na nem „módosítást“ java­solt, hanem csak „megosz­tott szavazást“, formálisan az elnöknek van igaza. Az eljárási jognak ezt a for­mális rendelkezését használta ki az elnök arra, hogy a több­ség akarata ellenére, lehetet­lenné tegye az öthátalml ja­vaslatot. Jugoszlávia képviselője pél­dául megkérdezte: ha Argen­tína nem módosítást javasolt, hogyan lehetséges, hogy a sza­vazás eredményeként tulajdon képpen mégis az egész javas­lat módosul? Hosszú vita után végül is India bizalmatlansági indít­ványt tett az elnök eljárási módszere ellen. E felett szavaztak ezután. E szavazás eredménye: az elnök mellett 43-an, elle­ne 37-en szavaztak, 15-en tartózkodtak. Ez alkalommal a szocialista országok az elnök ellen szavaz­tak, minthogy itt már nem az óthatalmi javaslatról volt szó, hanem elvi kérdésről, arról, hogy az elnök visszaél ez el- }árási-jog adta lehetőségekkel. Ugyanakkor elvi jelentőségű kérdés volt a nyugati hatal­mak számára is, hogy a köz­gyűlés elnökét — éppen most, amikor a főtitkár részrehajlá­sa a közgyűlésen neves viták tárgya — nyíltan ne ítéljék el hasonló manőverek miatt. Ez­ért több olyan nyugati és la­tinamerikai állam, amely elő­zőleg az Egyesült Államok el­len szavazott, most mellette foglalt állást, látva, hogy a szocialista országok az elnök ellen szavaztak. Az elnök vég­eredményben hat szavazattal kapott többséget ebben a kér­désben. Az elnök ezután szavazásra akarta feltenni az értelmétől megfosztott javaslatot; India azonban negyedórás szünetet kért. A szünetben a semleges államok elhatározták, hogy visszavonják az eredeti javas­latot Nehru szólalt fel nevük­ben és kijelentette: A javasla­tuknak az volt a célja, hogy elősegítse a nemzetközi hely­zet megjavítását. Az ENSZ-re igen nagy felelősség hárul eb­ben a kérdésben. Most azon­ban bizonyos hatalmak úgy megváltoztatták a javaslatot, hogy az nem lenne többé „korrekt“. Nehru hangsúlyoz­ta: az eljárás-jogi kérdések mö­gött nagyon fontos politikai kérdések rejlenek, amelyek­kel most a késő éjszakai órákban nem kíván foglal­kozni. Az egész vitának azonban nemcsak politikai, hanem erkölcsi jelentősége is van, tehát fenntartja ma­gának a jogot, hogy későb­biekben még visszatérjen er­re. Mindenesetre ezzel az ér­telmétől megfosztott javas­lattal már nem azonosítják magukat az Indítványozók és ezért az egész javaslatot visszavonják. Ezzel fejeződött be az esti ülés; Különös jelentőségű, hogy az új afrikai államok többsége mindvégig, még ak­kor is, amikor az elnök elleni bizalmatlansági javaslatról volt szó a szocialista országok­kal együtt szavazott. Nyikita Hruscsov, a szovjet minisztertanács elnöke, szer­dán részt vett azon a fogadá­son, amelyet Gheorghiu-Dej, a Román Népköztársaság kül­döttségének vezetője a közgyű­lésen jelenlévő több küldöttség vezetőjének tiszteletére adott. A fogadás meghitt baráti lég­körben folyt le. Hruscsov szer­dán este részt vett Nehru in­diai miniszterelnök és Norodom Dr Jurek Aurél egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki Egyetem gázgépek és automo­bilok tanszékének vezetője si­kerrel oldotta meg a fokozat­nélküli sebességváltás világ­szerte kutatott problémáját. A professzor a mechanikus és a hidraulikus átvitel szelle­mes egyesítésével olyan, úgy­nevezett hidromechanikus se­bességváltó elvét dolgozta ki, amely a két módszert egyesíti és kapcsolgatás nélkül telje­sen egyenletes, zökkenőmen­tes sebességváltozást tesz le­hetővé. Kidolgozta a profesz- szor a berendezés automatizá­lásának módját ik így kizáró­lag az üzemanyag adagolása szabályozza a sebességet, mert a berendezés önműködően ál­lítja be az adott pillanatban legmegfelelőbb erőátviteli, Sziihanuk herceg, kambodzsai államfő fogadóestjén is. * A hírügynökségek részlete­sen beszámolnak Macmillan angol miniszterelnök hazaérke­zéséről. Megérkezésekor beszá­molt az ENSZ közgyűlésben szerzett benyomásairól és kife­jezte reményét, hogy az érde­kelt hatalmak a jövőben ma­gas szinten folytatandó tárgya­lásokon rendezik a vitás kér­déseket. — Elmondotta, hogy Hruscsov szovjet miniszterel­nökkel két ízben is hasznos ta­nácskozásokat folytatott A továbbiakban hangoztatta, reméli, hogy Hammarskjöld megmarad tisztségében s hoz­zátette, nem tartja elfogadha­tónak a három tagú ENSZ- ■titkárság megalakítására tett szovjet javaslatot. Befejezésül hangoztatta, hogy most derű­látóbban ítéli meg a nemzet­közi helyzetet, mimt korábban. Nkrumah szerdán New York négernegyedében, a Harlemben rögtönzött gyűlésen vett részt. Az egybegyűltek éltették Nkrumáhot és Lumumba kon­gói miniszterelnököt. A ghanai elnök rövid beszé­dében kijelentette, hogy Afri­ka a szabadság felé halad és ezen az úton semmilyen meg­próbáltatás, vagy mesterkedés sem tudja feltartóztatni. * Sukarno indonéz elnök ma­gyar idő szerint 15 órakor Wa­shingtonba érkezett és látoga­tást tett Eisenhower elnöknél. Útjára elkísérte küldöttségének két tagja is. köztük N. Aidit, az Indonéz Kommunista Párt főtitkára. Sukarno elnök háromnegyed órás tanácskozást folytatott Eisenhowerrel és kifejezte azt az óhaját, hogy Eisenhower találkozzék Hruscsovval. Az amerikai elnök azonban közöl­te, hogy a találkozót nem tart­ja időszerűnek. A megbeszélés után Sukamo újságíróknak kijelentette, Is­mertette kormánya álláspont­ját Eisenhowerrel és tanácsko­zott vele az indonéz—amerikai kapcsolatokról is. A megbeszé­lés után Sukarno elnök vissza­utazott New Yorkba. Scarborough (MTI). Az An­gol Munkáspárt Scarborough- ban folyó évi konferenciája szerdán súlyos vereséget mért Gaitskell-re, a parlamenti pártcsoport vezérére és a párt jobboldali vezetőségére. A konferencia elutasította a Munkáspárt hivatalos „védel­mi” politikáját és két határo­zatban is állást foglalt az A hidromechanikus sebesség váltó az összes belsőégésű mo­torokkal hajtott járműveken, a darúknál, a szerszámgépek­nél, a körkemenceforgató be­rendezéseknél, stb. egyaránt alkalmazható. A diesel-vonta­tásnál feleslegessé teszi az elektromos áramfejlesztő be­építését, így a motor lényege­sen könnyebb lesz, illetve vál­tozatlan súllyal sokkal na­gyobb teljesítményre képes. Jurek professzor megoldása jobb gyorsítást, nagyobb me­netsebességet és jelentős üzem anyag-megtakarítást tesz le­hetővé. A hidromechanikus sebességváltó élettartamában sem marad el a régi mechani­kus erőátviteli megoldás mö­gött, Külföldi tiirek BERLIN A Magyar Népköztársaság berlini kereskedelmi kirendelt­sége és a Medimpex kiállításit rendezett a magyar gyógyszer- ipar termékeiből a berlini Charité ideggyógyászati klini­ka aulájában. Dr. Böszörmé­nyi Miklós orvosprofesszor szerdán a kiállítás helyiségé­ben tudományos előadást tar­tott. MOSZKVA Ferhat Abbasz. az Algériai Köztársaság ideiglenes kormá­nyának elnöke október 6-án Pekingből Tu—104-es repülő­gépen Moszkvába érkezett. Perrat Abbasz néhány napot szándékozik tölteni a Szovjet­unióban. Találkozik a Szovjet­unió vezető személyiségeivel s meglátogatja Leningrádot, LONDON Abubakar Tahawa Balewa a Nigériai Államszövetség mi­niszterelnöke, útban New York felé a közgyűlés 15. ülés­szakára. a londoni repülőtéren sajtóértekezletet tartott. Kije­lentette: hogy beszédet akar mondani és találkozni szeretne N. Sz. Hruscsovval. A minisz­terelnök 6-án megérkezett New Yorkba. BERLIN A Német Demokratikus Köz­társaság egyik legjelentősebb ifjúsági létesítménye, a sugár- hajtású utasszállító gépek szá­mára készülő kifutópálya, amely a berlin—schönefeldi repülőtéren épül. A három ki­lométer hosszú és hatvan mé­ter széles kifutópálya építését az ifjúsági brigádok a Német Demokratikus Köztársaság ki­kiáltásának 11. évfordulója tiszteletére a kitűzött határidő előtt egy hónappal fejezték be. Az építkezésen száz szakmun­kás és hatezernyolcszáz berlini fiatal vett részt. TOKIÓ Hajasi tábornok, a japán ve­zérkari főnök egyesített bizott­ságának elnöke kijelentette, hogy a katonai parancsnokság követelni fogja a kormánytól, hogy folyósítson összegeket a japán fegyveres erők felszere­lésére és növelésére. A tábor­nok szerint különös figyelmet fordítanak a légi- és haditen­gerészeti erők technikai felsze­relésének tökéletesítésére, to­vábbá e fegyvernemek szemé­lyi állományának növelésére, „tédefmi“ politikáját atomfegyverekről való egyol­dalú lemondás, a NATO atom- megtorlási stratégiájának meg­tagadása mellett. Az AP tudósítója a nagy horderejű döntést kommentál­va hangoztatja, hogy az — közvetett formában — a kö­vetkező távolabbi célokat szol­gálja: 1. Nagy-Britannia lépjen ki a NATO-ból; 2. a semlegesség érdekében lazítsák fel London és Wa­shington jelenlegi szoros kap­csolatait. Gaitskell és a Munkáspárt jobboldali vezetősége most a parlamenti pártcsoportot igyek szik szembeállítani a pártkon­ferenciával és ilymódon próbál ellenszegülni a „védelmi” po­litikát elutasító határozatnak. Gaitskell szerdán hivatalo­san is bejelentette, hogy foly­tatja a harcot a pártkonferen­cia által megszavazott egy­oldalú atomleszerelés politi­kája ellen. Azzal érvelt, hogy „nem támogathat olyan politi­kát, amely meggyőződése sze­rint súlyos veszélyt rejt ma­gában a világ békéje és Anglia biztonsága szempontjából.“ A jobboldali pártvezetőség most azon fáradozik, hogy a „védelmi” politika kérdését a pártkonferencia félreérthetet­len határozata ellenére a par­lamenti pártcsoport elé utalja. A pártvezetőséghez közelálló körökben sietve kijelentették, hogy a „védelmi” politika el­utasítása nem egyéb puszta határozatnál, amelyet a párt­koníerencia hozott. Nem kap­ta me* azonban a kétharmad Elisabethville (MTI). Hatal­mas katangai belga érdekelt­ségek küzdenek azért, hogy elhárítsák a politikai leszá­molást Csőmbe, a katangai szakadár kormány feje, vala­mint pártjának, a Conakat Pártnak többi vezetője között — ezzef a mondattal kezdi szerdai katangai helyzetjelen­tését az AP tudósítója, aki megállapítja, hogy „nagy tót forog kockán; Csőmbe politi­kai jövőjével együtt a belga befolyás tartós biztosítása ezen az ásványokban gazdag területen”. Ndala (Kambola), a Conakat Párt elnöke, aki kedden a párt feladatai közé sorolta va­lamennyi belga vállalat álla­mosítását, továbbá amerikai, angol, valamint nyugatnémet és francia töke bebocsátását. „Szavakba öntötte sok afrikai­nak már régebben kialakult véleményét” — állapítja meg az AP tudósítója. E tény elle­nére Ndala (Kambola) kijelen­téseit azonnal követték Csom­szótöbbséget és így „nem ke­rülhet a párt hivatalos prog­ramjába”. A Munkáspárt parlamenti csoportja előreláthatólag no­vemberben ül össze, hogy megvitassa a kérdést. Mint a Reuter hírmagyará­zója rámutat, a szerdai hatá­rozatok után lényegében az a helyzet, hogy az Angol Mun­káspárt pillanatnyilag nem rendelkezik hivatalos „védel­mi politikával”. A Munkás­párt évi konferenciája csü­törtökön belpolitikai kérdések­ről tanácskozik, többek kö­zött arról, hogy milyen állás­pontra helyezkedjék a párt az állami tulajdon kérdésében. * A csütörtök reggeli angol lapok vezető helyen foglalkoz­nak a Munkáspárt konferen­ciáján szerdán hozott határo­zatokkal. A Daily Worker örömmel üdvözli a hivatalos „védelmi” politika elutasítását és „Nagy- Britannia nagy napja — nyit­va az út egy munkáspárti bé­kepolitika számára” című kommentárjában többek kö­zött hangsúlyozza: „A konfe­rencia olyan döntéseket hozott,, amelyek megmenthetik ha­zánkat egy atomkatasztrófától. A Times azt igyekszik bizo­nyítani, hogy a konferencia határozatai nem képviselik az angol munkásmozgalom több­ségének véleményét. A Munkáspárt jobboldali vezetőségét támogató Daily Herald szerint Gaitskell ugyan „csatát vesztett, de nem veszí­tette el a háborút”. bénák és szóvivőinek rémül­ten tiltakozó cáfolatai, ame­lyek még azt is kétségbevon­ták, hogy Ndala (Kambola) a párt elnöke. A Csombe-féle „kormány” szerdán este tar­tott minisztertanácsán a cá­folatok megismétlése mellett legújabban már azzal az érv­vel is előhozakodott, hogy Ndalát (Kambolát) „nem sza­bályszerű eljárással” választot­ták meg a párt elnökévé. A minisztertanáccsal egy- időben Kalabi, a Conakat Párt főtitkára fogadta a sajtó kép­viselőit. „Naponta özönével kapjuk a leveleket a katangai munkanélküliektől — ugyan­akkor egyre több belga jön vissza és foglalja el a munka­helyeket” — mondotta Kalabi. Ezután felmutatott egy 1ovél- másolatot, amelynek er. "„i-j jét írója szerdán a katu gai „belügyminiszterhez” intézett. A levél vázolja a katangai dolgozók súlyos helyzetét és követeli, tiltsák meg külföldi munkaerők letelepedését Ka- tangában. New York (TASZSZ). Hír- ügynökségi jelentések szerint Mobutu, a kongói lázadók fő­kolomposa, akit a kongói ENSZ-parancsnoksóg nem hi­vatalosan az ország „egyetlen reális erejének” ismer el, dön­tő támadást készít elő Lu-I mumba törvényes kormánya és az őt támogató parlament ellen. Mobutu, a gyarmatosítók bérence eddig nem szánta r; magát, hogy erőszakkal pró­bálja megkaparintani a ha­talmat. Ez azzal magyaráz-j ható, hogy Lumumba — mint az AP hírügynökség tudósító­ja megállapítja — továbbra is „rendkívül befolyásos politikai személyiség Kongóban” és egyetlen ellenfele „sem érzij elég erősnek magát ahhoz, hogy megkockáztassa a végsó összecsapást“. Mobutu azonban ilyen összecsapásra készül. A lázadó ezredes a Brüsz- szélben kidolgozott tervek alapján megkezdte félregulá' ris csapatainak újjászervezé­sét. Mint az UPI hírügynökség rámutat, „a kongói diktátor az ENSZ-csapatok katonai szakértőinek tanácsaira tá­maszkodva, igyekszik megszi­lárdítani hatalmát”. Az UPl közli, hogy Mobutu az ENS# katonai tanácsadóinak segít­ségével húszezer főből állói hadsereget akar szervezni. TÁRSADALMI MUNKA CSEHSZLOVÁKIÁBAN Csehszlovákia lakossága a? utóbbi öt évben nyolcmilliáró korona értékű Ingyenes mun' kával járult hozzá különbőz11 közhasznú létesítmények épít' téséhez. Egyebek között 45® művelődési otthon, 154 iskola 315 tűzoltólaktanya cs több min1 300 sportpálya készült el tár' sadalmi munkában. Ez év el*11 felében további 97 millió őri' nyí társadalmi munkát vége*' lek a csehszlovák dolgozók * mozgalom keretében. Úi magvar találmány: a hidromechanikus sebességváltó Az üzemanyag adagolásával szabályozható a gépkocsi sebessége Gaitskell súlyos vereséget szenvedett a Munkáspárt konferenciáján Leszavazták az Angol Munkáspárt vezetőségének

Next

/
Thumbnails
Contents