Dunántúli Napló, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205 szám)

1960-08-24 / 199. szám

6 NAPLŐ mo. AUGUSZTUS it Megérkezett a Spartak Jereván Valamennyi játékos egyénileg kiválóan kezeli a labdát — A lila-fehérek együtte­sének jól fel kell készülnie Budapest válogatott—Jereván Spartak 4:2. Molnárt (jobbról) meg­állítja a játékvezetői síp. Tegnap délután,- mire leérkez­tünk a PVSK-pályáxa, már ..nagy üzemet” bonyolítottak! e a Spartak Jereván labdarúgói. Legalább 15 la oda röpködött egyidőben a le­vegőben és fáradhatatlanul edzet­tek a fekete fiúk. Nekünk, magya Toknak érdekes volt e látvány, hogy minden örmény fiú haja kékesfekete. Egyetlen szőke sincs közöttük. A másik érdekesség, a szovjet labdarúgók kiváló labda­kezelése. A csapat valamennyi tagja ügyesen, ötletesen és eddig még ritkán látott cseleket alkal­maz. Pontosan adogatnak és mind két lábbal nagyszerűen lőnek. Ez volt a megállapításunk edzés köz ben. Sok tehetséges labdarúgó kér getl a labdát ebben a csapatban. Ilyenek például Ovivján, aki már kétszer játszott a B.-válogatott- ban és Budapesten is bemutatta a labdakezelés cslnját-binját. A Budapest válogatott elleni küzde­lemben nemegyszer hozta zavar­ba Sípost, válogatott középhátvé­dünket. ö a csapat legfiatalabb tagja, mindössze huszonegy éves. A többi csatáruk sem marad el Ovivjan mögött, mert Szuprlkjan, Arutyunjan, Antonjan és Boglár­ján is tehetséges labdarúgó. Az edzésen ugyancsak sok dol­ga volt Zatlkjannak, a Jereván kapusának mert a fiatal csatár­sor olyan lövőtechnikáról tett ta­núbizonyságot, hogy bármelyik NB I-es csapatunk megirigyelhet­né őket. Zaükjan a kapus — bár már 35 éves, — de macskaügyes­séggel ugrik, még a látszólag már elveszett labdákra is. A Spartak Jereván együttese a szovjet első ligában játszik, ahol a tavaszi mérkőzések után a 6. helyen áll. Jóképességű együttes, amit a két magyarországi mérkő­zésük — a Diósgyőr együttesével és a Budapest válogatottjával. — bizonyít; Gyors- és gépírásban jártas ADMINISZTRÁTORT ÉS LAKATOSOKAT felveszünk. Albertfalvai Ve­gyigyár pécsi telepe, Pécs, Batthyány u. 2. 574 A szovjet együttes Szíriában, Iránban és Libanonban játszott eddig, s ott minden mérkőzését megnyerte. Európai portyán még nem voltak. Ma délután a Jereván csapata a Pécsi Dózsa együttesével méri össze erejét a PVSK-pályán, 17 órai kezdettel. A lila-fehéreknek komolyan fel kell készülniük, hogy jó eredményt tudjanak el­érni a szovjet csapattal szemben. Bár Opova sérült és Dunai Rómá­ban van, reméljük, a csatársor já­téka nem fog csődöt mondani. Az edző a pécsi csapat felállítását a következőképpen tervezi: Zengői — Farkas, Kocsis, Bendes — Kresz, Hegyi — Csupák, Pécsi, Rádi, Szües, Kovács. Tartalékok: Dan- ka, Serédi, Jock, Faludi. A szov­jet csapat felállítása a következő: Zatikjan — Vardanjan, Mantarjan, Szemerdzjan — Bábáján, Kegejan — Szuprikjan, Arutyunjan, Oviv­jan. Antonjan, Boglárján. A Spartak Jereván csapatának szakosztályvezetője, Zacharjan el­mondotta, hogy az együttes min­den tagja örmény származású és hat főiskolás játszik közöttük. A Pécsi Dózsát még nem ismerik, csak hallomásból. Tudják azt, hogy Diósgyőr együttesét 5:2-re legyőzte és ez azt Jelenti, hogy komolyan kell felkészülniük a lila-fehérek elleni küzdelemre, mivel ők Diósgyőrben vereséget szenvedtek. — Jósolni nem tudok, majd az eredményt eldönti a játékl — fe­jezte be nyilatkozatát Zacharjan. Fertői Miklós ......... / ©1IMPBÄ/ Hol mrvefőtffőnk at &izábaka'Z'zuh>Um ? I960. rö/nr£/w£r£ Az athéni olimpiai stadion Pierre de Couberün francia történésznek megállapítása szerint a klasszikus minta szerint patkó formában épült és 80 ezer néző kényelmes befogadására nyújtott lehetőséget. Valamennyi lépcsője fehér már­ványból készült és igen szép lát­ványt nyújtott ragyogásával. A nyitott részen lévő bejáratát ele­gáns perisztilium (négy oldalról oszlopsorokkal határolt udvar) dí­szítette, melynek holmokzata ha­talmas dór oszlopokra támaszko­dott. Az oszlopok között Averoff görög kereskedő szobra emlékezte­tett azokra a görögökre, akik e csodálatos létesítmény költségeit viselték. 1896 áprilisának egyik délután­ján a stadion bejáratának oszlopai között áthaladt egy ember, akit a modem olimpiai játékok történe­te úgy említ, mint az első olimpi­kont. Belepve porral és csepegő izzadtsággal — léptei arról árul­kodtak, hogy hosszú utat tett meg. Megállt a lépcsők aljánál, ahol az előkelőségek ültek, miután mellé­vel elszakította a kifeszített gyap­júfonalat. Volt, aki azonnal a ver­senyfutó fejére dobta az olajfa ágból font koszorút, mások pedig takarót borítottak vállaira, ismét mások vízzel telt edényt nyújtot­tak neki, megint mások pedig a lehetőségeket keresték, hogy pil­lanatfelvételt készítsenek róla. Bár az egész stadion lelkesedés­ben tombolt és a tapsok egyre erősödtek: a versenyfutó nemcsak meghozta az első maratoni futás győzelmét, hanem ő volt az első athéni görög győztes, akinek si­került megdöntenie a Görögország­ba érkezett amerikai atléták sike­reinek sorozatát. Az első maratoni győztes a több mint 42 kilométeres futásban olyan technikát alkalmazott, mely távol volt minden ésszerűségtől. A győz­tes neve Spiros-Luis, aki a nyáj őrzése mellett néhány házból álló falucskája postása is volt. Ez a munka volt az összes edzés, amit e pásztorember végzett. Az edzés hozzászoktatta őt a meleg, a szom­júság elviseléséhez. Az induláshoz díszes pásztori öltözetében jelent meg, mezítlábasán, összekuszált hajjal, de a többi 24 futó sem volt sokkal elegánsabb. A többiek in­dulása villám indulás volt az övé­hez képest, sőt, hosszú kilométe­reken át lemaradozott jó utolsó­nak, alávetve magát a nép gúnyo­lódásainak, mely gyakran érte a versenyzőket. De a versenyzők maguk is különös módon visel­kedtek. Közülük majdnem mind­egyik meg-megállt enni, vagy szomjúságát oltani, vagy azért, hogy megfürödjék az egyik patak­ban. Végül olyan is akadt, aki elnyújtózott az olajfák árnyéká­ban, el is aludt, hogy aztán újra folytassa a futást. Spiros mindig futott. Hagyta, hogy ellepje a por, Jól szerepeltek az Urán SC úszói szombaton Balatonfüredien, illetve Tokodon Szombaton délelőtt a Magyar Uszószövetség rendezésében bo­nyolították le Tihany és Balaton- füred között a Wesselényi Miklós távúszó magyar bajnokságot. A versenyen a 2000 méteres ifjúsági női versenyen az Urán SC úszói is rajthoz álltak. A női mezőnyben 42 ponttal a negyedik helyen vé­geztek. A férfiak 73 ponttal a ha­Olimpiai pályázatunk VII. szelvény todikak lettek. Vidéki viszonylat­ban a nők elsők, a férfiak a Szol- noki Dózsa mögött a második me­lyen végeztek. Ugyancsak szombaton Tokodon öt egyesület részvételével a To­kod! Bányász úszószakosztálya or­szágos úszóversenyt rendezett. A verseny az összpont versenyben is Urán-győzelemmel végződött. A verseny kiemelkedő legjobb ményét Hunyor Gyula érte el a íoo méteres ifjúsági férfi mellúszás­ban, ahol 1:21,2 másodperccel győ­zött. A pontverseny végeredménye a következő volt: 1. Urán SC 102 pont, 2. a Budapesti Spartacus 96, 3. a Tatabányai Bányász 34, 4. a Budapesti MAVAUT 30, 5. az Esz­tergomi Építők 28 pont. Ro­A PÉCSI RADIO aug. 24-i, szerdai műsora a 223.8 m középhullámon: 17.00; Szerb—horvát nyelvű műsor: Maros menti tápcok. Ifjúsági műsor: Nemsokára vé­ge lesz a vakációnak ... Tamburazene. Ablak a világba: A világ legtö­kéletesebb órája. Régen hallott melódiák. máncok, balladák. KISZ-híradó. Népmese. Furulyás-kóló. 17.30: Német nyelvű műsor: Hármas ünnep Geresden. Anneliese. Időszerű állattenyésztési felada­tok. Fiatalos lelkesedéssel a kong­resszusért. Kőhlerliesel. A szociaüsta országok életéből. Népzene, egyvelegek, dalok. 18.00: Mai operettekből. 1. Fényes- Fekte gyémántok — kettős. (Os- vath Júlia, Reményi Sándor), 2. Farkas: Vők iskolája — A vén Dunán (Baksay Árpád és kó­rus), 3. Gyöngy: Minden jegy el kelt — runba. (Kiss Manyi és Rozsos István), 4. Vincze- Boci, boci tarka — Kislány — kettős. (Zentay Anna és Rátonyi Ró­bert), 5. Polgár: Furfangos öz­vegy — Négy férfi. (Raffael Már ta), 6. Eisemann: Bástyasétány 77. — Ha valaki szesztestvér. (Zentay Anna. Rátonyi Róbert), 7. Kemény: Talán a csillagok — kontykettős. (Gyenes Magda, Rátonyi Róbert). 18.30: A gyermek iskolába megy. Thiery Árpád olvassa fel jegy­zetét. 18.35: Séta a Mecseki Állatkertben — Útikalauz: Bereczky Gyula. 18.45: Tarka forgó.,. ^ pécsi mű vészek műsorából. 1. Cserháti— Weöres: Tarka forgó — dalcik­lus. (Spineth Ferencné — ének; Apatoczki Lajos — fuvola, Raí- fal Mária — zongora), 2. Tamási Tibor: Fantázia (zong. Bánky József), 3. Paulusz—Bárdosi Né­meth- Hintaszék (Szabó Gyula), 4. Kodály Emma: Magyar nép­dalfeldolgozás (zong. Székely Júlia). . 19.10: Déldunántúli Híradó. 19.30: Vér Ernő tánczenekara játszik. 30.00: Műsorzárás. MOZI: Park: Rangon alul (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Ordító egér (5, 7 és 9 órakor). , _ Petőfi: Tűz a Dunán (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor Park-Kertmozi: Ordító egér (Jó Idő esetén fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. Aggtelek, Búcsúzás a jég­től, Kémia Jólét mindenkinek. (Előadások 11 órától 3 óráig foly­tatólagosan). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Az ördög szépsége (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthona: Micsoda éjszaka (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs) • Különös hajótöröttek (6 és 8 óra­kor). Rákóczi (Mecsekalja): A dzsun­gel könyve (8 órakor). Május 1. (Vasas H.): Odüsszeusz (7 órakor). Kossuth (Mohács): Áruló? (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Fényes eskü­vő (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Ingovány (fa 9 órakor). elszenvedte az éhséget, küzdött az álmosság ellen. Csak pár pohár bort fogadott el — azt Is csak né­ha. Szeme előtt látomásként min­dig az athéni stadion lebegett. Biztatta az akarat, vetélytársai eredményeinek túlszárnyalása. Pásztorlépésekkel futotta be az utolsó útszakaszt az athéni stadion versenypályáján, ahol végül Is 80 ezer néző üdvözölhette az első gö­rög győzelmet. (Folytatjuk) Közlemények A Városi Rendelőintézet legkö­zelebbi munkaértekezletét 25-én, csütörtökön délután 2 órakor tart ja az intézet (Munkácsy M. u. 19.) ttt em. 4. sz. alatti kultúrtermé­ben. Ezt követően délután 3 óra­kor orvosi továbbképző előadást tart dr. Sarlós Mihály felülvizs­gáló főorvos „A transfuzióval ősz szefüggő újabb szempontok” cím mel. Erre az orvosok kivétel nél­küli megjelenését kérik; * A Pécsi Pedagógiai Főiskola Gyakorló Iskolájának V., VI.. VII. zenei osztályába járó tanulóit fel­Izgalmas küzdelmek ^ a Baranya Kupa döntőjén A megyei sakkszövetség által rendezett Baranya Kupa sakk­verseny döntőjén szoros eredmé­nyek születtek. A kupavédő Pécs- szabolcsi Bányász öt órás küzde­lem után legyőzte a Pécsi Urán csapatát és ezzel már másodszor került birtokukba a vándorserleg. Ugyanakkor a Szigetvári ZMSE— Komlói IU-as üzem mérkőzésből az utóbbiak kerültek ki győztes­ként. Részletes eredmények: Pécs szabolcsi Bányász—Urán SC 4:2. Nyertek: Bereczky. Péterfalvi, Lovász, Szőllősl, illetve Hajdú és Sziláid. A Komlói HI-as Üzem- Szigetvári ZMSE 4:2, Komlobol nyertek: Bencze, Papp, Nojako- vics. remiz: Egervári, Bognár. Szigetvárból nyert: Mester, remiz: Varga, Gaják. Az Expressz Utazási és Szolgál­tató Vállalat nyolcnapos tarsasuta zást szervez az NDK-ban rradezat dő 1960. évi lipcsei ^kkoiimpiara. Indulás 1960. november 4 Ró;zvé- tell díj 1280 forint, jelentkezni le­het a Baranya megyei Sakkszö­vetségnél; Vas és műszaki kereske­delmi tanulónak 8 általános iskolát vég­zett fiúkat felvesz a Baranya megyei Vas és Műszaki Nagykereske­delmi Vállalat, Pécs, Le­nin tér 6, 3201!? DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 15-33. _______ pé csi”szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok­nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11.— Ft. hívja az iskola igazgatósága,- hogy augusztus 29-én reggel 9 óraikor jelentkezzenek az iskolában. * Áramszünet lesz 25-én 7—16 órá­ig a Dischka Győző utcában 4. számtól 16 számig és a dr. Vára- di Antal u. 11. számú házban új transzformátorállomás létesítésé­vel kapcsolatos munkák miatt. Áramszünet lesz 24-én 7—16 órá­ig új transzformátorállomás léte­sítésével kapcsolatos munkák miatt az alábbi utcákban: Dam­janich u. eleje Székely B. u. 15— 22-ig, Bartók B. u, Zsolt utcáig, György u, Miklós u, Vilmos u, Nyíl u, Antónia u. nyugati ré­sze Mecsek u, Aradi vértanúk u. a 16—21. számig, a Bartók Béla ut­cáig, valamint a Pécsi Állami Gaz daság borpincéjében Áramszünet lesz 24-én, 2S-én 7— 16 óráig vezeték-átépítés miatt az alább) utcákban: Alkotmány u 50, illetve 64. számig, Petőfi u. 32. számig, illetve 15. számig, Xavér utca Radnlcs utca 8., illetve 5. számig, Tabor u, Árpád u, Sánc u. Bathori u, Attila u. * A Pécsi Közlekedési Vállalat ér­tesíti az utazóközönséget, hogy 26-án, pénteken 16.30 órakor a Ba­csó Béla u. 4. sz. alatti kultúrter­mében közlekedési ankétot tart a forgalom átállításával kapcsolato­san. Az ankéton ismertetik az új útvonalakat, megállókat és díj- szci Dast. Óvodai beiratkozások: Az 1960/61-es tanév óvodai be­iratkozásai augusztus 29-től szep­tember 3-ig délután 5-től 7 óráig tartanak. * A beiratkozásihoz szükséges ira­tok: 1. személyi Igazolvány, 2 a s™l°k fizetési igazolásai (napközi otthonos elhelyezés esetén). A fize tési igazolásokon fél kell tüntetni a szülők munkaidejének beosztá­sát is, 3. orvosi igazolások: 1; röntgen, 2. torokváladék vizsgá­lata, 3. oltási igazolások. Az óvodai felvételhez szükséges vizsgálatokat és Igazolásokat az alabb felsorolt rendelőkben végzik: 1. Torokváladék vizsgálatát az Illetékes tanácsadók végzik, 2. A röntgent hétfőn, szerdán és pén­teken délelőtt 8-tól 10 óráig vég­zik a Megye u. 21. szám alatt. Vívás férfi: tőrcsapat: kardcsapat: kard egyéni: I. IL tIL • é é * é • é * • # é 9 L • # # • é é # é • « i • II. III. • ú • # é é é • é • • • L é * # # # * * • • # é • II. é • # * # • * # • # • • III. • • é • • é « • # # é • Beküldő neve és lakcíme: ___________________ Be küldési batáridő: augusztus 26-án 12 óra. A Dunántúli Napló szerkesztő­sége olimpiai pályázatot Indított, mely augusztus 26-ig tart. A pá­lyázat 10 szelvényből áll, amit a pályázóknak minden alkalommal lel kel! tölteniük és a szerkesztő­ség elmére beküldeniök. Egy szel­vényen három olimpiai verseny­szám: I.. n. és IH. helyezettjeit kell eltalálni. Az tlső helyezett eltalálása öt, a másodiké három ím a harmadik helyezetté pedig két pontot jelent. Az elért ponto­kat összesítjük és szeptember 25- én hirdetjük ki az eredményt. A legtöbb pontot elérő pályázók értékes Jutalomban részesülnek. Díjak: 1. Fényképezőgép, 2. Kar­óra, 3. zsugormázas Zsolnay-váza, és 4. Elektromos kávéfőző. A dí­jak megtekinthetők az Állami Aruház kirakatában. (A beküldési határidőt a szelvény alján feltün­tetjük). Eladó egy 2 szobás, 1 konyhás családi ház Istállóval és mellék- épülettel 50 000 Ft-ért. — Bővebbet: Pogány, Kossuth u. 5 sz. ___________________32038 Há lószobabútorok, — szekrények, ágyak, asztalok, tálaló olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57 sz., üzlet. 591 Elcserélném 2 szoba, konyha, éléskamrás lakásomat különálló kétszer 1 szoba kony- hásra. Kis-Flórián u. 4 sz. Bükkösdiné. _____________________589 Há lószobabútor, kony­habútor, szekrények, ágyak, matracok, ru­góságybetét, ágysodro nyok, székek, kerék­asztal, vitrin, könyv- szekrény, szekréter, és egyéb bútorok nagy választékban. Bárány­nál, Hal tér 1 sz. ___________________ 587 UJ Pannónia eladó. — H. kér. Urögi út 29. Kombináltbútor, mo­dem, komplett, bordó epinglé huzattal vagy nikkelezett csőgarnitú rával, külön kombl- náltszekrény is kapha tó, újszerű állapotban. Bárány, Hal tér 1. sz. ____________________588 Az Egyetem u. ált. is­kola Igazgatósága érte­síti a karénekeseket, hogy augusztus 25-ére csütörtökön 9 órakor az Iskolában jclenjc- nek meg.___________584 Eg y bútorozott szobát fürdőszoba használat­tal keresek, szeptem­ber 1-re. Bobest Má­tyás, Mezőszél u. 1. I. cm,_______________578 El adó 125-ös újtípusú Danuvla 7800 Ft., Pan­nónia keskeny ülés 400 Ft. Komló, Arany János utca 19. ______577 El cserélném budapesti 2 szoba, félkomfortos lakásom hasonló pécsi ért. Érdeklődni: Pécs. Hegyalja utca 116. 82045 Eladó 3 darab 10 hó­napos sertés. Székely utca 7 sz. Erzsébet- telep, _______________568 Ko nyhabútor, mély gyermekkocsi, ketre­ces gyermekágy eladó. Rigó utca 30,_______569 Kü lönbejáratú albérleti szobát keresek, jól fi­zetek. Magányos nő. Belvárosi Étterem, — Balogh._____________571 25 0-es fekete Pannó­nia eladó. 5000 km-t futott. Papp, Borbála­telep 56.____________573 Eg yszoba, alkovos mel lékhelyiségekből álló lakásomat elcserélném hasonlóért vagy na­gyobbért. Gáz bent. Pécs, Sallal u. 19. ____________________554 El adó részben beköl­tözhető családi ház. — Megyeri út 41. ___________________32034 Ház Mohácson beköl­tözhetően eladó, 46 ezer Ft.. Bartók Béla utca 15. 32025 Költségtérítéssel egy vagy 2 szobás, össz­komfortos lakást kere sek. Cím: Kalla Gábor Pécs, Uj-Mecsekalja 53 ép. fszt. 8 sz, 32032 Sürgősen keresek a— 15 ezer forintig köl­csönt, visszafizetési határidő és kamat meg egyezés szerint. Bizto­síték ingó és ingatlan. ,,Valuta” jeligére Bolt ív közi Hirdetőbe ké­rem. _______ 32028 El cserélném 2 szoba, konyha, mellékhelyisé­ges lakásomat 2x1 szó ba konyhásra, költség térítéssel. Felszabadu­lás u. 7, ajtó i, ___________________32029 szőlő, gyümölcsös egy szoba lakható épület­tel eladó. Érdeklődni; Geng fodrásznál. Rá­kóczi út 49/1. Eladó biedermeier ágyak, székek, szek­rények, sublótok. Kol- tai, Rákóczi út 48, ____________________551 vá llalatok, üzemek; figyelem. 3200 literes vízmelegítő boilerun- lcat elcserélnénk 500— 1000 literesre. Ásvány­bánya, Bükkösd. ____________________308 Me gye ü. 2 sz. sarok­ház fele eladó. Érdek­lődni Siklós, Kálvin u. 21 sz. Guzsvány. 2248 Uj állapotban lévő Jáwa vagy Pannoiüá- ért családi házat mel­lékhelyiségekkel, 865 négyszögöl kerttel ad­nék vidéken. Érdeklőd ni: Pécs, Kertváros ut ca 12 sz. 32033 585 Eladó hálószobabútor konyhabútor, szekré­nyek, sezlonok, ágyak t-?ai!ttí.ülí;rök' Rákóczi üt 48, Holtai, 552 Teljesen új neoba­rokksublót, könyvszek rény és egy sima he­verő eladó. Érdeklőd­ni minden nap 5—6 óráig. Kossuth Lajos utca SÍ. 32035 Könyvelésben s egyéb adminisztrációs mun­kában jártas dolgozó nő Pécsett azonnal el­helyezkedne. ftamza Istvápné, Fécsüjhegy II. dűlő 66. 3203* Nagyobb gyakorlattal rendelkező önálló bá­dogos és vízvezeték- szerelőt felvesz a MC" csekvldéki Üzemi Veb déglátó Vállalat. Je­lentkezni lehet Per- czel u. 8 sz. alatt. 32038 900 négyszögöl prim» szőlő átvehető új la­kással elköltözés ml«** kedvező fizetési felté­telek mellett mindet* ‘ elfogadható árárt el­adó. Alsó-Makár »Jl Lukács. 320*° Jrhabunda, bőrkabá* és egyéb bőrtárgya» festését, tisztítását v»1 lalom. — ígért tim»* Zsolnay gyárnál. Dán kó Pista utca, Diet*

Next

/
Thumbnails
Contents