Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-07-01 / 159. szám

6 NAPLÓ I960. JCLIUS l Csemegéhez jutnak az atlétika kedvelői Ötszáz vasutas atléta vetélkedése a PV SK-pályán Régen látott, nagyszabású atlé­tikai versenynek lehetnek szemta­núi szombat—vasárnap a PVSK- pályán a sportág kedvelői. Három év után Ismét városunk­ban találkoznak az ország legjobb vasutas atlétái, hogy megküzdje- nek minden versenyszámban az országos vasutas-bajnok címért, A színvonalasnak Ígérkező ver­senyre a legjobb magyar vasutas egyesületek, mintegy félezer ver­senyzője nevezett, ami rekordnak számít. Legnagyobb számban a BVSC képviselteti magát, a fővá- városi egyesülettől 50 atléta áll rajthoz. A hazaiakon kívül, még a Szolnoki MÁV, a Szombathely? Haladás, a Nyíregyházi és a Bu­dapesti Törekvés küld sok ver­senyzőt. Valamennyi számban nagy küz­delmek és Jó eredmények várha­tók. Különösen érdekes harcot hoz a két 60 méteren felüli kalapács- vető — az olimpiai bajnok Cser­mák és a fiatal szegedi Trényl — találkozója, de Izgalmasnak Ígér­kezik a két válogatott női atléta, Rózsavölgylné és Such vetélkedése Is a 100 méteres távon. Jő idő és győzelem várható a 800-as Kazl Arankától, a váloga­tott és jó formában lévő Gyuricza Györgytől Is. A pontverseny végeredményéért valószínűleg a BVSC és a Szolnoki MÁV atlétái között alakul majd ki nagy harc. — A pécsiektől ml várhatói — kérdezzük verbőczi Józseftől, a PVSK edzőjétől. Minden évben szép eredménye­ket nozott az országos vasutas bajnokság és nagyon sok tehetsé­ges atléta feltűnését; — Ebben az évben nekünk való­színűleg meg kell elégednünk a mérsékeltebb szerepléssel, hiszen a tavalyi bajnokok közül Láppal Antal búcsüt mondott a verseny­zésnek, Révész Károly pedig hosz­szú idő óta sérülése miatt edzhet, de Lukács Jánosnak is — betegsége miatt — ez lesz az év első nagyobb versenye. — Egész fiatal, de tehetséges, fejlődőképes gárdával fogunk rajthoz állni. Győzelmet egyelőre csak a gerelyvető Lukács házas­pártól és esetleg Szécseltől — va­lamelyik gátszámban — várha­tunk. — Komoly gondot okoz a PVSK vezetőségének a nagy verseny szer vezése, de remélem, sikerül min­dent zökkenőmentesen lebonyolí­tani. Boeráa férfitomászai szorgalmasan készülnek a jövő héten sorra kertllő Falusi Szpartakiád megyei döntőjére. 41» Bal m miéit in li ^ al &•zátalcaz,vünk/ A PÉCSI RADIO 1960 Július 7-1, csütörtöki műsora a 223,8 m középhullámon: MOZI: Ég és föld között 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Népi táncok. Mi újság Baranyában. Hírek, tudósítások. Poszkocsicák. Az első büzakeresztek ;:. Nótáskedvű Baranyában .. Népdalok U rnburazene. Nyári este a Szigeten ... Kóló. 17.30: Német nyelvű műsor: A dalmandi Ifjú táborozok. Yradier: La Paloma. H. E. Groh énekel. A szülőid dohánypajtákban. Hírek, tudósítások Tolna, Bara­nya, Somogyból; Egyvelegek. 18.00: Tánczene. Doris Day énekel, a lipcsei rádió tánczenekar ját­szik. 18.30: A Magyar Földrajzi Társaság dél-dunántúli csoportjának elő­adás-sorozata. — Hogyan válto­zott Baranya és Pécs népessége az utolsó évtizedben. 18.35: A nyár örömei. — Zenés riportműsor. 18.55: Szív küldi szívnek szívesen; 19.15: Munka után, Zenés össze­állítás. 20.00: Műsorzárás, Park: Folytassa admirális (fél háromnegyed 7 és 9 órakor, sző vásznú). Park-Kertmozi: Párizsi balett órakor). Kossuth: Fehér vér (fél 5, fő és fél 9 órakor). Petőfi: Párizsi balett (fél 5. fő és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magft híradó, Tudósítások a 7 éves tét ről, Szovjetunió fűtőanyaga, Ö magyar atomreaktor, 60/13. vili híradó (Előadások 11 órától föl tatólagosan 3 óráig). Jószerencsét (Pécssza bölcs): Kilenc élet (6 és 8 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): A megj vultban bízni kell (8 órakor). Május 1. (Vasas n.): AranyvoB (7 órakor). Kossuth (Mohács): Rosemarií (6 és 8 órakor). Csak 18 éven fe» lieknek! Zrínyi (Szigetvár): Hulot úr nf ral (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Horgász a P» ban (fél 9 órakor). Építők kultúrotthona: Szent Johanna (5 és 7 órakor). TÁNCISKOLA kezdődik július 12-én a KISZ J Szakszervezetek Művelődési Hát ban (Kossuth Lajos u. 13.). Tani Balog. 157» .Dimbes-dombos Mecsek felett ejtősök ugrálnak" — hangzik már messziről a dal, amint a repülő­tér felé közeledünk. Kört alkotva énekelnek a „bátor emberek" —. mert így hívják őket. Vajon miért van e jókedv? — Túl vannak a* elméleti okta­táson és a tornatermi kötelező gyakorlatokon, sót elvégezték az előírt ugrásokat a „bitó”-ról Is, ami annyit jelent, hogy kb. 6—8 méter magasból felásott, homokos talajra ejtették őket, egy erre a célra épült toronyból — a „bitó”- róL Legjobb, ha a kezdő ejtőer­nyős Jó arcot vág a bitózáshoz, mert ha félelmet árul el, akkor egy kicsit „száradni” hagyják s csak pár perc múlva eresztik el a kötelet, mellyel felhúzták a megfelelő magasságba. — Ugrálnak a „zsinórbohócok” — jegyzi meg kötekedve egy jó­vágású repülős, akikkel társbér­letben élnek az ejtőernyősök, de szigorúan csak nekik szabad ezt a „becsmérlő" kifejezést használ­Hogyan totószunk? 1. Vasas—Vienna 1 1 X X 2. MTK—Sarajevo X X X X X 3. Diósgyőri VTK—Palermo 1 X X X X X 4. Florentini—U. Dózsa 1 x 1x2 X X 2 X 2 5. Simmering—Ferencváros X 2 X 2 X 2 X X X 6. Bratislava—Tatabánya 2 X X X X X X 7. Hajdúk Split—Bologna 1 X X 2 X X 2 8. Slov.-Bratíslava—Partizán 1 X X X 2 X 9. Vojvodina—Wiener AC 1 x 1 X x X 10. Dukla Praga—Wiener SC 1 1 X X 1 11. Alessandria—Mosztar 2 2 1 X x 2 X 12. Ausztria—Udinese 1 X 1 2 X X Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagyanyám, nagynénénk, anyósom, unokatestvérünk és szere­tett rokonunk ozv. Papi) Ferencné szül. Jandó Júlia július 4-én, 66 éves korá­ban hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése július 7-én, fél 2 órakor lesz a pécsi köztemető­ben. 563 Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága jó édesapánk, nagyapánk, dédapánk és apósunk Sütő Ferenc MAV-nyugdíjas július 6-án, 73 éves korá­ban váratlanul elhunyt Temetése július 8-án, 3 órakor lesz a pécsi köz­temetőben. 565 Gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó anyánk, nagyanyánk, déd­anyánk, anyósunk m. Csorba Györgyné szül. Borsodi Mária július 5-én, 83 éves korá­ban elhunyt. Temetése július 8-án, pénteken 4 órakor lesz a pécsi köz­temetőben. 564 A gyászoló család •w?- ~rr — HALÁLOZÁS. Fájdalom­mal tudatjuk, hogy szereteti édesapa, após, nagyapa, déd­apa és rokon Kibaez József nyugdíjas július 5-én, 86 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése július 7-én, 3 órakor lesz a pécsi közteme­tőben. 562 Gyászoló család. ' 'NTÜLI \APLO A Vhiqyai Szocialista Munkáspari Baranya megye) Bizottsága es a megyei tanács lapia. Felelős szerkesztő: Vasvárt Ferenc Kiadja a Dunántúlt Napló Lapkladovállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szc-'*c;Saea kiadóhivatal: P-- l- ..1 »•••Ír .11 r '-'on: 15-:« 13-33. P„ Min»;* J in « Terjeszti a Magyai Posta Előfizethető a nelyl postahivatalok­nál és kézbesítőknél, ■»fizetési díj 1 hónapra 11.-* Ft. A PÉCSI SÜTŐIPARI V. 4 IPARI TANULÓT vesz fel. akik a 14 életévü­ket betöltötték és a 17 élet­évüket nem érték el. s az általános tsko'a VTTI. osz­tályé* legalább '-rtzepes eredménnyel végeztek. jf:LENTKEZES1 HATÁRIDŐ: JULIUS 10. 157 741 ni, másoktól nemigen tűnnék el. — TI csak akkor ugortok, ha baj van! — nem is illene sehogy sem rátok a bátor jelző — vág vissza egy a harminc közül. Aztán feldübörögnek a repülőgép motor­jai, majd ismét elhalkulnak. Mo­torpróba kész, beszállás! — hang­zik a parancs és az első csoport tagjai úgy pattannak fel helyük­ről, mintha acélrugó lenne sar­kukban. Vidám mókázás közben indulnak a gép felé, csalt az a há­rom fiú tekint kissé elgondolkoz­va maga elé, akik ma ugranak először. Még a gépben Is egymás mellett helyezkednek el, mert ér­zik, hogy sorsuk közös, de azért mosolyogni próbálnak. Látja a szurkolást az oktató Is és azonnal megszólal: — Fiúk, hogyan is van az a nóta, hogy ... s mór szárnyal Is a dal s a há­rom űjanc Is velük énekel fel­szabadultan, vidáman, közben ügyes kézzel már bekapcsolják biztosítás végett a karabinereket, amelyekről zsinór lóg alá. Ezek a zsinórok rántják ki az ugrás pillanatában az ejtőernyőket. Az­tán megszólal a Bosch-duda, mely az ugrás kezdetét Jelzi s elsőnek a három új ember indul, azok közül Is a legnagyobb drukkban lévő. .A gép ajtajában egy pilla­natra megáll, letekint a mélybe, aztán hirtelen elhatározással a semmibe ül. Ügy érzi, bogy a po­kol minden ördöge a fülében adott találkozót egymásnak ... Irtóza­tos dübörgés a motorok felől és légnyomás a javából. Az ész egy pillanatra megszűnik kapcsolni s még három másodperc sem telt el, amikor erőset ránt rajta a heve­der... A fiú feltekint s felette oltalmazón, mint egy óriási gom­ba, ott imbolyog az ejtőernyő tá­nyérja. Jóleső csendben telnek a percek, miközben nagyon lassan közeleg a föld, de csak kb. száz méterig. Ott már csak annyi idő marad, hogy az izmos férfikezek erősen megmarkolják a hevedert, a lábak jól összezárva, s a földm­érés pillanatában egy erős rántás a hevederen... s egy formás bukfenccel a földrehuppan az imént még mélázó, drukkoló „égi utas” s az első kérdése az, hogy „ugorhatók még egyet? .. Gyönyörű sport, a bátrak sport­ja, s ha egyszer rabul ejt vala­kit, nehéz szabadulni tőle, Válogatott ifúsSgi leniszkeret Pécsett Nemrég járt Pécsett a Magyar Teniszszövetség vándoredzője, Dömer László, aki a balokányi teniszpályákon tíz napig foglalko­zott a tehetségesebb fiatal teni­szezőkkel és elismerőleg nyilat­kozott felőlük. Javaslatára a Pécsi Teniszszövet­ség egy 17 főből álló válogatott Ifjúsági keretet állít össze, akik­kel a jövőben Káplán István, Ba­ranya megye teniszbajnoka — Dörner egykori tanítványa — fog­lalkozik. A válogatott keret fel­állítására már égetően nagy szük­ség volt, mert Pécs — a többi vi­déki várostól eltérően — az után­pótlás nevelése terén elmaradt. Létra versenyünk első, júniusi szakasza véget ért. ígéretünkhöz híven minden egyhónapos szakasz­ban a legnagyobb pontszámot elért megfejtőt értékes 6akk-könywel jutalmazzuk. Az első hónapban még nem eléggé „húzódott szét” a mezőny, négyen is értek el ma­gas pontszámot. Közöttük az első­séget sorsolással döntöttük el. A létraveresny állása június vé­gén (négy feladvány után): Elérhető legmagasabb pontszámú 32. 1 Szirovicza Mátyás 24, 2—2—4. Monostori József, Vécsei János és Répás András 24, S. Kucsera Ist­ván 20, 6—7. Martinék Ferenc és Pécskay Imre 18, 8—0—10. Móricz Sándor, Fitus József és Bognár Já­nos 16, 11—12—13. Bereczky Péter, Tóth Dezső és Dunai Ferenc 14, 14—15—16—17. Keresztúri Endre, Sütő Mihály, Szirtes József és Devecserl János 8, 18. Radnóti Fe­renc 6, 19—20—21. Bakán József, Oberszt Ágoston és Németh Fe­renc 0 ponttal. Az első helyezett a következő szakaszban 0 ponttal indul, míg a többiek tovább viszik eddig elért pontjaikat. A megnyert sakk­könyvet július 10. és 17. között szerkesztőségünkben lehet átven­oooooocxxxxxxxxx?<xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx3oooooooo Mozgalmas sportélet a Dunán. ni, ha a nyertes 17-ig nem Jele kezlk, postán küldjük el címére-^ Az első szakasz tanulsága, ho megfejtőink szeretik a változat! és tanulságos feladványokat, ttfl ben megírták, hogy egy-egy neW zebb feladat megoldása mily® élvezetet okozott nekik. Érkezel olyan észrevétel Is, hogy az egí hetes megfejtési határidő rövJ Ezért a határidőt két hétre hősi szabbítjuk meg, tehát a megjel* néstől számított tizennégy nap0] belül megérkezett megfejtés® érvényesek, s már legutóbbi (H® huszár című) feladványunk esete ben Is ezt a határidőt alkalma* zuk, ezért mai számunkban mő nem közöljük a megoldást. Mai feladványunk végjáték. E* bői a műfajból ez az első létr* versenyünkben. Nemcsak a szett vedélyes feladványfej tők, haneB a gyakorlati versenyzők számát! is jó elmecsiszoló. Csalafinta versenyfutás V1L: Kf8, gye« (2). Sőt: Ka7, Fe2, gy gfl (8). Világos Indul és döntetlent & el. (5 pont). Beküldendő JútiUB 21-1* MÉSZÁROS FERENC A Labdarúgó Játékvezetők T* náesa a bólyi edzőtáborral kapcs* latban Július 8-án 18,30 órakor N vatalos helyiségében megbeszél»1 tart, amelyre kéri tagjai ponto* megjelenését. VILLANY ÉS VIDÉKÉ KÖR­ZETI FÖUDMÜVESSZÖVETKE- ZET szakképzett BOLT- ÉS ITALBOLT- VEZETŐKET keres. > Erkölcsi bizonyítvány be­szerzése kötelező. Jelent­kezni lehet személyesen, Il­letve írásban, önéletrajz beadásával egyidejűleg. «74 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén virágok küldésével nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Pécsi Pannónia Sörgyár dolgozóinak és vezetőségének, valamint a Pécsi Kertészet! Vállalatnak a küldött koszorúkért. A gyászoló férje Sárán és Resál-család. A JP K ETESEK Egy dupla. 1 szimpla üvegezett ajtó tokkal eladó. Toldi Miklós u. 5 sz„ földszint. Szalui. 234 Eladó három süldő. — Pécsváradi út 7. Tóth. 4 óra után. 158888 Kis szoba, konyhás beköltözhető öröklakás 30 ezerért. 2 szobás, esetleg lakáscserével kedvező fizetési felté­telekkel eladó. Zsolnay utca 36. 158885 Eladó családi ház Baj­csy Zsilinszky úton be költözhető 3 szobás la­kással. Ajánlatokat: „Nagy” jeligére Hir­dető, Boltív köz. 158890 Budapesti kétszobás összkomfortos, levá­lasztható társbérleti la kásomat kertes házban elcserélném pécsi két­szobás összkomfortos, lehetőleg kertes lakás­ra. Cím: dr. Szlnko- vicz Márta. Á1L Levél­tár, Kossuth L. u. 11. 79 Otthonra vágyó, pe­dáns háztartási alkal­mazottat keresek azon­naliba. Főzni nem kell. Jelentkezés személye­sen, útiköltség térítés­sel. Dr. Rihmer, Pécs- várad, Kossuth u. 20. 77 Belvárosi háromszoba, összkomfortos örökla­kás, kedvező fizetési feltétellel (részletre) eladó. cserelakással beköltözhető. Cím: Jó­zsef A. u. 6. HL 15. du. 4—8 óráig. 94 Hárma sszekrényhez tartozó vltrtnrész el­adó. Érdeklődni: este 8-tól. Lendvay, Város­ház köz 2. fél em. 1. 81 Azonnal beköltözhető 2 szoba, konyhás ház, 600 n. öl területtel el­adó. Székely Bertalan u. 62 szám. 39 Szőlő Donátusnál épü­letrésszel eladó. Cit­rom utca 16. 83 Hálóberendezés, kony­haszekrény, ágybeté­tek, szekrények, ágyak bútorfélék eladók. Fel- ső-Vámhéz u. 2. sz. Üzlethelyiség. 55 Eladó használt kombl­náltszekrény és egyéb bútorok. Szondi Gy. u. 37 sz. 86 Gyönyörű, modem te­leháló sürgősen, olcsón eladó. Déryné u. 19. 56 Eladó 1 ebédlőkredenc, 10 kg Trikozál. Megte­kinthető: délután 6—8 között. József u. 43. 104 Hármasszekrény, " ágyak, vas- és faagy3 toalett-tükör, matt* cok, sodronyok, ágf betétek, szekrénye* sublótok, éjjellszekrt nyék eladók. Rákóc* út 48. Kottái üzletbe* 1588* 27« n. »I szóló eladó Príma fekete Pannónia Kispostavölgyben, új Igényesnek és K 55 telepítés. Érdeklődni: motor jó állapotban Nagyárpád, Főtér 7 sz. eladó. Aballget, Kos- 158886 suth U. 54. 76 520 négyszögöl szőlő, pince, teljes felszere­léssel. Kereszt megál­lónál olcsón eladó. — Érdeklődni: Zsolnay utca 36 szám, 158885 5 éves gyermekem mel lé egy idősebb asz- szonyt keresek, aki háztartásomat Is ve­zeti. Stefánik András, Pécs, Havi dűlő 1 sz. Egyesülésünknél piros és sötét színű téglazu- zalék 0—3 mm-ig, vala­mint 4—12 mm-es szem nagyságban parkosítás hoz, díszítéshez kapha­tó. Megrendelhető: Ba­ranya megyei Építő­anyagipari ES. Pécs, Alkotmány utca 77. sz. 458858 Vókányban két Szob* konyhás ház mellé]; épülettel, 600 négyszöí öl kerttel eladó. DaT janicb utca 8 sz. ^ Budapesti belváro^ központi fütéses ga; zon lakásomat, el cs» rélném pécsi összkoV fürtösért. Érdeklődő]! Kaposvár, Rimái W vács Sebestyén u. 8.

Next

/
Thumbnails
Contents