Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-06-01 / 158. szám

6 NAPLÓ I960. JÜLIUS 6. Van már moto-cross pálya! Lapunk június 10-1 számának sportrovatahan megjelent „Ko­moly problémák városunk mo­torsportjában” című cikkre a na­pokban válasz érkezett a Ma­gyar Honvédelmi Sportszövet­ségtől és örömmel közölték, hogy a cikkben felvetett prob­lémák egy részét sikerült meg­oldani, kedvezően mind a mo­torsportot űzők, mind szurkolói számára. Társadalmi munkával elkészült az új moto-cross pálya. Imo a Ipv^I * „A Dunántúli Napló június 10-i számában megjelent riport nyomán elhatároztuk, hogy meg­oldjuk a pályahiány okozta prob­lémát. Elhatározásunkat tett kö­vette és a Honvédelmi Sportszö­vetség motoros szakosztályának tagjai, valamint a Karhatalom önkéntes brigádja június 26-tól Július 3-ig elkészítette Pécssza- bolcs Csertetőn a moto-cross pályát. A versenypálya kijelölésénél és építésénél arra törekedtünk, hogy mintegy nyolc épített aka­dállyal, ugrató Vili tegyük próbá­ra a versenyre felkészült moto­rosokat, valamint minél többet nyújtsunk a már „ínséges” Idő­ket megért motorsport kedve­lőinek. Az eddig megrendezett hason­ló versenyeknél a verseny tel­jés szépségét. Izgalmát a nézők nem élvezhették teljes egészé­ben, mert a versenypálya sza­kaszainak csak egy részét lát­hatták. A csertetői versenypálya néző­terét magaslaton helyezték el, így a nézők a versenyt teljes egészében láthatják. A pálya megnyitására 1960 jú­lius 24-én Pécsett megrendezésre kerülő honvédelmi nap alkalmá­val kerül sor, ahol rajthoz áll a területi élgárda és több meghí­vott versenyző. Schott Máté Magyarszék kedvencei Magyarszék labdarúgó-csapata A járási labdarúgó-bajnokság be­fejeztével a sásdi Járás bajnoki elmét a Magyarszéki KSK nyerte el. A teljesítmény Szép, de a gól­arány, ahogy győztek, szinte pár­ját ritkítja: 60 adott gól ellenében csupán egyet kaptak. Érthető érdeklődéssel várta ez­után mindenki, hogyan szerepel majd a kis községi csapat az osz­tályozó mérkőzések során? Valljuk be, a nyitány nem volt sikeres: négy gólt kaptak a Beremendi Építők csapatától, és az egyébként gólképes csatársor eggyel sem tu­dott válaszolni. Mi okozta a váratlan vereséget — Kérdeztük Orosz Zoltántól, a Komlói Bányász középhátvédjétől, a csapat edzőjétől?- Sajnos, csapatom nem állha­tott fel a legjobb összeállításban. Két csatárunk sérült, így fel kel­lett forgatni a csapatot. A felfor- j gat ott együttestől Jobb eredményt nem Is vártaim Készülődés Rómába Világrekorderek maradtak ki az amerikai olimpiai keretből A hét végén tartották meg az amerikai atléták olimpiai válogató Jíftrsenyét, amely sok meglepő eredménnyel és világcsúcsokkal végződött. Különösen az ugró atléták tettek ki magukért, ezek közül Is kiemelkedő Thomas 222,8 cm-es magasugró világcsúcsa, de a másik két amerikai atléta is 210 cm-n felüli eredményt ért el. Világcsúcsot ugrott még Bragg is, aki a rúdugrás rekordját emelte fel 480,6 cm-re. Érdekessége a versenynek, hogy több neves atléta neon jutott a Rómába utazó amerikai atléta válogatottba, többek közölt a súly- lökö vllágcsúcstartó Nieder, a 400 gátas Southern, a távolugró Bell, ezenkívül Morrow, Martin és Gutowski Is abbahagyhatja az olimpiai előkészületeit. A verseny győztesei: 100 m Norton 10,4, 200 m: Norton 20,5 (világesúesbeállí- tás), 400 m: Yermann 46,3. 800 m: Murphy 1:46,7. 1500 m: Burleson 3:46,9. 5000 m: Beatty 14:13,6. 110 m-es gát: Callhoun 13,4. 400 m-es gát: G. Davis 49,5. Magasugrás: Thomas 222,8 (világcsúcs). Távol­ugrás: Boston 809 cm. Hármas­ugrás: I. Davis 16,18 m. Rúdugrás: Bragg 480,6 cm (világcsúcs). Súly­lökés: Long 19,29 m. Dlszkoszve- tés: Babka 58,61 m. Gerelyvetés: Canteilo 84,60 m. Kalapácsvetés: Hall 64,84 m. A kispályás labdarúgó­bajnokság állása I. Csoport 1. MA VAUT 5 3 I ia 22: 7 8 J. MÁV Igazg. 5 3 2 — 22: 9 8 S. Dohánygyár 4 3 ) ­il: 5 7 4. MÁV Szertár 5 3 1 1 10: 5 7 B. Soplana A) 5 3 1 1 15:11 7 6. MÁV TBFT 5 2 2 1 11: 8 6 7. Bőrgyár 5 2 1 2 13: 7 5 1. MÁV PéeSb. 5 2 1 2 8:16 5 8. BAV Fütőház 4 2 — 2 14: 9 4 18. MÁV Vill.-r. 5 1 1 3 7:10 3 11. Soplana B) 5 1 1 3 3:10 3 12. M. TEFU 5 — 3 2 7:17 3 IS. MÁV Állomás 5 — 1 4 8:20 1 14. MÁV PFT. 5 — 1 4 3:19 1 11. Csoport l. Ruházati B. 5 5------­20: 4 10 2. Vasnagyker. 8 4 1 1 18: 4 9 3. Terményfor. 5 4 — 1 J2: 5 8 4. MÉSZÖV 8 3 2 1 6: 8 8 5. Vld. Vendégi 5 2 3 — 9: 5 7 8. Vend. V. 4 1 2 1 5: 7 4 7. Nádor 4 2 — 2 7: 9 4 8. Oz. Ven. V. 4 2 — 2 8:11 4 8. Aruház 4 1 1 2 5: 5 3 10. B. Élelmiszer 5 1 1 3 5: 8 3 11. Gázmű 5 1 — 4 8:11 2 12. MÉK 5 1 — 4 6:15 2 13. Sz. Élelmiszer 5 — 2 3 3:12 2 14. Vegyi 5 1 — 4 5:18 2 Szovjet labdarúgó-csapat szerepel Magyarországon Hétfőn Magyarországra érkezett a ldrovi Dinamo Labdarúgó együt­tese A szovjet csapat két hétig tartózkodik Magyarországon, s három mérkőzésen vesz részt: Szé­kesfehérvárott, Sztállnvárosban és Ozdon. Mély fájdalommal ta­datjuk, hogy szeretett férj, édesapa, testvér és rokon Lugosi Károly 21. évében elhunyt. Teme­tése 7-én, 4 órakor lesz a köztemetőben. 561 Gyászoló család DUNANTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lápja. Felelős szerkesztő: Vssvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős tdadő: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u 10. _____Telefon: 15-32. 15-33. PÉ CSI SZIKKÁ NYOMDA Pécs Munkársy Mihály u. lfl. sz Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyt postahivatalok­nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 1L» Ft, köszönet­nyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejt­hetetlen jó férjem, roko­nunk, Flerkó Jenő temetésén megjelenésük­kel, koszorúk és virágok küldésével mély fájdal­munkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönet a Baranya megyei Fűszer és Edességkereskedelml Vállalat dolgozóinak, ve­zetőségének és szakszer­vezeti bizottságának. 64 Gyászoló özvegye és rokonsága. A vereség ellenére is megmutat­ta azonban képességeit a magyar­széki gárda Mezőnyben egészen jól kombináltak — csupán a kapu előtt váltak eredménytelenné. Eb­ben azonban komoly része volt a beremendi védőknek Is, akik Var­ga Gyula vezetésével jól állták a meg-megújuló rohamokat. De, ha már itt tartunk, ismerked­jünk meg egy kicsit bővebben a magyarszéki labdarúgó-életteli Mit mond erről az edző? — Csapatunk tagjai egytől egyig magyarszékiek. Falusi dolgozók zömmel, csak öten járnak közülük Komlóra munkába. A csapat na­gyon népszerű, nemcsak otthon, hanem a környéken is. Igaz, hogy a fiúk a megbecsülésre rá Is szol­gálnak. Igen jó a szellem a csa­paton belül. Egyénileg kiemelke­dik a Vasvári-testvérek Jó Játéka, a középhátvéd Mészáros határtalan lelkesedése, Lovas Pál és Balaskó József gólképessége. — Anyagiakban hogyan áll a szakosztály? , — Nincs sok pénzünk, ez Igaz. De a lelkesedés mindent pótol 1 Szerelésüket pl. maguk a fiúk mos Bák, a szertárost teendőket a falu postása végzi társadalmi munká­ban. Jó magam szintén társadalmi edző vagyok. Még az útiköltségem Is magam fizetem, ha átmegyek Magyarszékre edzést tartani. — Mit várnak az osztályozó­mérkőzésektől? — Ma ugyan súlyos vereséget szenvedtünk, de ez nem törte le a fiúkat. Lesz még győzelem Is, és kiharcoljuk az első négy közé Ju­tást, amely a megyei bajnokság­ban való szereplésre Jogosít. Megyei szabadon repülő* balnokság Pécsett Az MHS Pécsi Modellezők Klubja vasárnap a szabadon re­pülő modellek kategóriájában megyei bajnokságot rendezett. Az egyes kategóriák eredmé­nyei: Gumimotorosok: 1. Balogh Jó- zesf (PMC közp. műhely) 705 mp, 2. Sipos Imre (Urán) 535 mp, 3. Lusz László (Urán) 374 mp. Mechanikus motorok: 1. Markotai Tivadar (Urán) 625 mp, 2. Rab Ferenc (Urán) 413 mp, 3. Drescher János (Vasas I. Bá­nyász, kultúrotthon) 402 mp. Vitorlázó modellek: 1. Drescher János (Vasas I. B.) 807 mp (1). Odroblna András (PMC közp. műh.) 708 mp, 3. Ete Kálmán (Urán) 673 mp, 4. Nyi.’ádi József (PMC közp. műh.) 641 mp. Csapatversenyben: 1. Urán SC, 2. Pécsi Modellező Klub közp. műh., 3. Vasas I. Bányász kul­túrotthon, modellező köre. Úttörők versenyében: 1. Szabó Kálmán (SZOT kultúrotthon mo­dellezők köre) 277 mp. Az MHS elnöksége a verseny végén értékes díjakat osztott ki a bajnokoknak és helyezettek­nek. A<rf nivffiiRiirt at &&éialta&&uHlc* 7 A PÉCSI RADIO 1960. július 6-1, szerdai műsora a 223,8 m középhullámon: Megyei ifjúsági mérkőzések 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Furulyás-kóló. Ifjúsági műsor: Úttörőknek — úttörőkről ... Pillanatképek falusi úttörők éle­téből. Tamburazene. Ablak a világba: Ismeretterjesztő érdekességek. Muzsikáló percek.. -. Népdalok, románcok Fiatalok a Karasica partján . s Bánáti táncok. 17.30: Német nyelvű műsor: J. Strauss: Bor — dal — asszony. Megdönthetetlen tények. — Kommentár. Hírek, tudósítások a mohácsi járásból. A véméndl népénekesek műsorá­ból. A nyugdíjas bányász. Keringők, polkák. 18.00: Részletek Selmed István és együttesének tánczene-műsorá- ból. 18.30: Kommentár. — Az építő- és vegyipar nagyszerű távlatairól. 18.40: Utry Anna magyamótákat énekel. Kísér: Sárközi Béni és zenekara. 19.00 Dél-dunántúli híradó. 19.20: Operettlcettősök. 1. Bánfalvi: Pozsonyi lakodalom — Egy régi csók. (Romvári G„ Mells Gy.), 2. Behár: Szerelmes huszárok — Hü szívem szava szól. (Petress Zs„ Szabó M.), 3. Budai: Csárdás — Merd bien (Rafael M., Baksay A.). 19.35: Pedagógusok a szünidöbea — Riportműsor. 19.45: Ross'ni: A tolvaj szarka - , nyitány. 19.55: A Pécs környéki termelő- szövetkezetek a város ellátásáért — Riportmüsor. 20.00: Műsorzárás, MOZI: Park: Kölyök (fél 5, fél 7 és fél ) órakor, szélesvásznú). Kossuth: Különös hajótöröttek (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Cirkusz (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Park-Kcrtmozi: Különös hajótö­röttek (9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. Mozi története, Valóság é! álom, 12. világhiradó, Munka után (Előadások 11 órától folytatólag» san 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Ml ketten egyedül (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthona: Szent Jo­hanna (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Kilenc élet (6 és 8 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Két emelet boldogság (8 órakor). Májú? l. (Vasas H.): Mennyei pokol (5 és 7 órakor). Csak 18 éven felülieknek • Kossuth (Mohács): Hulot úr nya­ral (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Horgász a pácban (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Az elcserélt fénykép (iá 9 órakor). Mohács—ZMSE 2:0, Szászvár^ Postás 4:0, Hidas—Vasas I. 3:1, Kinizsi—Urán SC 0:0, Pécssza- bolcsl Bányász—Szigetvári Va­sas 5:1, Bóly—Villány 5:1, Por­celángyár—Siklós 0:0, PVSK— Pécsi Bányász 1:1. Ismét győztek a Dózsa röplabdázói Pécsi Dózsa—Kelenvölgyi Va­sas 3:0, NB H. férfi mérkőzés. Budapest. A pécsi csapat emel­kedő formában és lelkes játék­kal biztos győzelmet aratott a gyengén támadó hazaiak felett. A közepes színvonalú találkozón a bérelmaradáshoz értékes két pontot szerezték meg a pécsi lila-fehérek. Jól szerepellek a Spartacus úszói Nagykanizsán Balaskó József I mérkőzésen SÍ góllal terhelte meg ellenfele hálóját I váltó, 2. Pécsi Spartacus. A Zalaegerszegi üsző Szövetség vasárnap országos úszóversenyt rendezett Nagykanizsán, ahol a Kaposvári Kinizsi, Kaposvári Vas­utas, a Lovászi SC, Szombathelyi SE, a Fűzfői AK, a Nagykanizsai VTE és Zalaegerszeg úszóin kí­vül a Pécsi Spartacus több ver­senyzője is rajthoz állt A 200 úszó vetélkedésén a Spar­tacus versenyzői húsz számból hat első helyet szereztek meg. A pécsi úszók eredményei: Nők: 100 m-es gyors: 2. Varga Zs. 1:31, 3. Huba V. 1:33. 100 m-es Ifjúsági mell: 1. Zsongor 1:39,6, 3. Huba V. 1:44,0. 100 m-es pillangó: l. Zson­gor I. 1:40,5. 66 m-es hát: 1. Var­ga Zs. 57,2, 2. Abay J. 1:02,1, 3. Huba V. 1:05,0. 4x66 m-es vegyes- váltó: 1. Pécsi Spartacus 4:21,7. Fiúk: 33 m-es újonc gyors: 3. Fa- ludi Gábor 52,2, 66 m-es serdülő gyors: 1. Schmidt 45,8. 100 m-es Ifjúsági mell: 1. Kiss Ákos 1:25,9. loo m-es Ifjúsági pillangó: 3. Kiss I Ákos 1:28,8. 4x66 m-es vegyes­Hi újság a sportvilágban? „Demokratikus’' felhívás az ascoti lóversenyen Június 14-én kezdődött a főbb napos Royal Ascot lóverseny, amely Anglia „felső tízezrének" egyik kimagasló társadalmi ese­ménye. Az ascoti lóverseny pálya titkári hivatalának falán a Daily Express tudósítója a következő feliratú táblát fedezte fel: „A ka­puk előtt szolgálattevő alkalmazot­takat figyelmeztetjük, hogy a kö­zönséget, kisméretű autók ajtar )át ugyanolyan buzgalommal és fürgeséggel nyissák ki a vendé­gek előtt, mint a hatalmas Rolls és Bentley luxuskocsikét’. Sport város Szibériában Novoszibirszkben megkezdték Szibéria legnagyobb sportvárosá­nak építését. Területe 100 hektár lesz, s magában foglal egy erdős részt, az Ob folyó homokos part­ját és egy szigetet. Egyik részé­ben versenyeket rendeznek, a má­sik részében az edzéseket bonyo­lítják le, a harmadik részét a sportolók pihenésére tartják fenn. Lesz labdarúgópálya 40 000 férő­helyes lelátóval, néhány sport- csarnok és fedett uszoda, csónak­telep, s több, egyenként 5000 és 3000 férőhelyes edzőstadion. Angol teniszjátékosok panasz­kodnak a rossz bíráskodás miatt A legjobb angol teniszjátékoso­kat falháborítja és nyugtalanítja az a tény, hogy a versenyeken számos esetben Igazságtalanul és helytelenül bíráskodnak. Néhány nap múlva kezdődik Wimbledon­ban a híres, évenként megrende­zésre kerülő bajnokság. A tilta­kozó játékosok éppen ezért kül­döttséget menesztettek a Döntő­bírók Szövetségéhez és előadták panaszaikat. Kijelentették, hogy a bajnokságon résztvevő külföldi játékosok is elégedettének a bi- ráskodással. Panaszuk többek kö­zött arra irányul, hogy a döntő­bírók egy része kiöregedett, más részük, akik jó munkát végeznek: annyira túlterheltek, hogy képte­lenek feladatuknak kellő figyelem­mel eleget tenni. Owens új aranyérmei Köztudomású, hogy Jesse OwenSi a hírneves néger atléta az 1936-os berlini olimpián négy aranyérmet szerzett. Az olimpiai bajnok azonban már hosszú évek óta senkinek sent tudja megmutatni érmeit, mivel­hogy ... elvesztek. Owens egy ízben kölcsönadta ai amerikai olimpiai bizottságnak féltve Őrzött aranyérmeit egy ki­állítás számára, de nem kapd' vissza. Az érmek valahol „elkal­lódtak”. Érthető, hogy Owens na­gyon elkeseredett. Nemrég vált Ismeretessé, hogy az NSZK olimpiai bizottsága el­határozta: Jeses Owens számára új aranyérmeket készíttet az el­veszett érmek helyett. Olimpiai „előkészületek* Olaszország és elsősorban Róma az olimpiára készül. E hatalmas nemzetközi sportesemény élőké-' születetnek hátterében azonban tovább folyik az olasz munkások és kisemberek bérkövetelési har­ca. A római közlekedési és szállí­tási dolgozók csütörtökié négy­órás sztrájkot hirdettek. Követe­lik, hogy az olimpia idejére 25 000 (Ura, negyven dollár) fizetési pót­lékot kapjanak fokozott munká­juk jutalmául. Az AP megállapít­ja, hogy az egyre fokozódó „sztrájkmozgalom" kellemetlen gondokat okozhat az olimpiai já­tékok Idején, APRÓHIRDETÉSEK Modern háló, asztal, szekrény, gáztűzhely, gázvasaló költözködés miatt sürgősen eladó. Madách u. 16. du. 4 órától. 232 Órát, Írógépet rádiót, magnetofont, gramo­font, távcsövet, villany borotvát veszek és el­adok. Wágner, Rákó­czi út 73/a. Nyíl utca 1 számú ma­gányos családi ház két családnak Is megfele­lően, beköltözhetően 90 ezerért eladó. 158862 Fekete Pannónia új- Gyönyörű, modem te- szerű állapotban eladó leháló sürgősen olcsón Kertváros, Honvéd tér eladó. Déryné u. 19. 10 szám. 48 56 Ház eladó azonnal be­le, ..ufizneto likassal. — Katalin u. 17. 50 Sürgősen eladó egy bó IS*»** erős, egészséges dé, vlkendháznak pé- kocsival, szerszámmal esi állomással szemben v«8y külön Is elköltö- Eckné. 231 zés miatt sürgősen el­----------------------------------- adó. Felső-Balokány u. El cserélném egyszoba, 49 sz. 158857 összkomfortos lakáso­mat költségtérítéssel, Siklóson Arany János ÄÄlcSS «ATÄSS Széchenyi tér feletti Géplakatos mester 20 éves gyakorlattal, gép- járművezető jogosít­vánnyal, motorok, gőz­gépek, kompreszorok, szivattyúk, hűtőgépek, hegesztésekhez értő egyén állást változtat­na megfelelő munka­körben. „Univerzális” Jeligére Boltív közi Szigetváron Bástya u. 29 szám alatt egy tra­gacs és más egyéb el­adó. 47 Vennék 125-ös Csepelt 4000-ig. Ajánlatot Berta szabó Sellye. 44 H&lóberendczés, kony­haszekrény, ágybeté­tek. szekrények, ágyak bútorfélék eladók. — Felső-Vámház u. 2 sz. Üzlethelyiség. 55 Uj vllágítóablak, kút- pumpa eladó. József u. 22 sz. emelet. 61 rész előnyben. AJánla- Építtetők figyelem! — Magyar Hirdetőbe Eladó cserelakás nél­kül beköltözhető há­romszoba, hallos, össz­komfortos családi ház Báthorl utcában. Tel.: Öröklakás Nagyflórián u. 24 számú házban 3 és 2 szobás, komforto­sak cserével beköltöz­hetően 45 000 Ft-ért el­adók. 51 Veszek kizárólag mo­dem hálót, konyhabú' ■ óit, komblnáltszek­rényt, ágyat, székeket, írószasztalt. Bárány. Hal tér 1. 69 tokát „Kertes” jeltgé- Teljes épületasztalos re Hirdető Boltív köz. munkát, parkettát ad- ________________ 158875 nék Pannóniáért, vagy Eg y fehér zománcozott 158861 38-84. _í? Kandallót, légíűtőbe­Albérletl szoba külöfl bejárattal azonnalr* kiadó két férfi részére. Gyümölcs utca 5. 1« *yar Hirdetőbe, Boltív utca 4. Gyermekkllni- isaa7R ka mellett. Megtekint­hető, este 6 után. I 158378 Méhrajokat vennek. Ajánlatokat postafor­dultával Tóth Pál, — Pécs, Kolozsvár u. 7-es épület. ____ 37 Ba latonon júliusi nya- rendezést készít. Já­ratás egy nő részére családnál biztosítható. Telefon: 46-92. 49 Elcserélném budapesti ________________158875 belvárosi Baross utcai Há rmas szekrény, e8y nagy szobából és ágyak, vas- és faágyak konyhából álló főbér toalett-tükör, matracok *etJ lakásomat sodronyok, ágybetétek, belvárosi kettő esetleg szekrények, sublótok, egy szoba, összkom- éjjellszekrények ela- foltosra. Ajánlatokat: dók. Rákóczi út 48. sz. ”S«rencse” Jeligére a Holtai üzletben. Boltív közi Hirdetőbe. 158*74 __________________15>M1 Wa rtburg eladó. Pécs, Frankel Leó utca 19. 34 „■■’-'retű sez- lon eladó. Bajcsy Zsi­linszky u. 7 szám. 57 Tüziíafűrészelés, Ta­, más Kálmán. Telefon: pécsi 39-91. 43 Generálódott személy­autó eladó. Motorcsere lehet. Tettye u. 18. Bontásból ajtólapok, ablakszárnyak tokkal és egy lapokra szét­szedhető deszka vl- kendház eladó. Dél­előtt 11—12, délután fél 5—6 óráig. József u. 32 szám. 63 lék 0—3 mm-lg, vala­mint 4—12 mm-es szefl> nagyságban parkosí­táshoz, díszítéshez kap liató. Megrendelhető: Baranya megyei ÉpltŐ- anyagiparl ES. Pécs* Alkotmány utca 77 sz- 15885* Komiéi 2 szoba, össz- Hegyalja u. 30. sz. ház komfortos lakásomat beköltözhetően flzetés- clcserélném pécsiért, kedvezménnyel eladó. „Kényelmes" Jeligére Érdeklődni: Gergely Boltív közi Hirdetőbe. András, Istenkutnál. 1M871 |l Ónálló kőműves kisi­paros elhelyezkedne állami gazdaságba a megye bármely részén Cím: Nagypál István, Szőke. 40 Rudas László utca 16. számú ház beköltözhe­tően eladó, ni délután. Beköltözhető ház telek kel. szőlő, epres, gyü­mölcsössel, biztos meg élhetést nyújt, eladó. Érdeklődni: Perczel utca 33. Hámori. 54 Televízió, rádió, mag­nó, lemezjátszó javí­tás Hohmann, Aradi vértanuk útja 11. Te­lefon: 43-38. 61 Kertes családi ház Érdeklőd- azonnali beköltözéssel eladó. Hegyalja u. 88. Albérleti szobát keres két fiatalember a Gép­ipari Technikum köze lében. Értesítést „Ren­des” Jeligére a Boltív közi Hirdetőbe, 158853 Idős asszonyt vagy féf fit családtagként fo-1 gadnánk házért, vagy' életjáradékra háza*, vennénk. „Jólelkü fia­tal házaspár” jeligére Hirdető, Boltív köz. 158851 Gépírás, gyorsírás ta­nítását vállalja szakta­nár. Pécs, Káptalan ú- I ft

Next

/
Thumbnails
Contents