Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-22-01 / 172. szám

VtlAg proletárjai, egyesüljetek? bvnántúu napló A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 172. SZÄM ÁRA: 50 FILLÉR 1960. JŰLIUS 22. PÉNTEK A Magyar Népköztársaság Zászlóreadjével tüntették ki dr. H. Djuandát As indonéz első miniszter megtekintette a főváros nevezetességeit Djuanda asszony a fóti Gyermekvárosban Jól vizsgáznak a véméndiek Dr. H. Djuanda, az Indonéz Köztársaság első minisztere és kísérete csütörtökön a dél­előtti órákban városnézésre in­dult. A vendégeket Veres Jó­zsef, a fővárosi tanács végre­hajtó bizottságának elnöke és Szarka Károly, külügyminisz­terhelyettes kísérte. A főváros nevezetességeinek megtekintése során a Gellért­hegyi Szabadság szobortól Bu­dapest panorámájában gyönyör ködtek a Vendégek, majd a Margitszigeten áthaladva a Thälmann utcai építkezést és lakótelepet tekintették meg. A vendégek a lakótelepen több üzletbe is betértek és elbeszél­gettek az alkalmazottakkal, a vásárlókkal. Városnéző útjuk végeztével Veres József, Bu­dapest nevezetességeit ismerte­tő díszalbumot nyújtott át a látogatás emlékére dr, H. Djuandánák. Az indonéz első miniszter látogatása befejezé­sekor elmondotta, hogy a város nézés során a legjobb benyomá sokat szerezte és emlékezetes marad számára budapesti tar­tózkodása, Kiss Károly, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának helyet­tes elnöke, csütörtökön dél­után fogadta dr. H. Djuandát, az Indonéz Köztársaság első miniszterét, s az indanéz kor­mányküldöttség tagjait; Magyar részről jelen volt a fogadáson dr. Müneioh Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, a kormány első elnökhelyette­se, dr. Sik Endre külügymi­niszter, Csergő János kohó- és gépipari miniszter, Kristóf Ist­ván, az Elnöki Tanács titkára, Szarka Károly külügyminisz­terhelyettes, Nagy János, a Magyar Népköztársaság dzsa- kartai nagykövete,­A magyar államférfiak szí­vélyes eszmecserét folytattak az indonéz vendégekkel. A fogadáson Kiss Károly, a Népköztársaság Elnöki Taná­csának helyettes elnöke a Magyar Népköztársaság Zász­lórendjének első fokozatát nyújtotta át dr; Djuandának, az Indonéz Köztársaság első miniszterének. A Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsa a kitüntetést az országok közötti együttműködés és baráti kap­csolatok fejlesztése, az orszá­gok közötti egyetértés, a köl­csönös bizalom légkörének elő­segítése, a nemzetközi béke, és biztonság megszilárdítása ér dekében kifejtett munkásságá­val szerzett kimagasló érdemei elismeréséül adományozta dr. Djuandának. Djuanda asszony az Indonéz Köztársaság hazánkban tartóz­kodó első miniszterének neje csütörtökön a fóti Gyermekvá­rosba látogatott. A kedves vendég megtekin­tette a gyermekek lakóházait, elbeszélgetett a kicsinyekkel,1 majd a gyermekek örömére — egy indonéz dalra és táncra tanította őket; Djuanda asszony látogatása végén a Magyar Távirati' Iro­da munkatársának elmondotta: Mély benyomást tett rám a fóti Gyermekváros lakóinak örömteli, gondtalan élete: jól tápláltak, szépen öltözöttek. Különböző országokban sok­sok gyermekotthonban jártam már. A fóti gyermekvárosban feltűnt, hogy itt nyoma sincs a menheűy szomorú légkörének. A gyermekek itt valóban ott­honra találtak. Törpevíxművet avattak Villányban 1/ ,Repülő-vezeték“ a siklási várkűtból a Kórházig Duda jelzi, ha megtelik a kombájn tartálya, azutánegy percig tart az ürítés. Tül Márton szovjet kombájnjával közel 200 hold gabonát aratott le a véméndi tsz-ben. Jó mi­nőségű munkájáért a. tsz holdankét 2,5 kiló gabonával premizálja. (Riport a 3. oldalon.) A pénzügyminiszter jelentését és a piacok áruellátását vitatta meg a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megvitatta a pénzügyminiszter jelentését az 1959. évi állami költségvetés végrehajtásáról és jelhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a zárszámadást terjessze az országgyűlés elé- A belkereskedelmi miniszter tájékoztatna a kormányt a piacok áruellátásáról, a zöldség- és gyümölcsfélék áralakulásáról. A kormány a tájékoztatóit megvitatta, jóváhagyta a bel­kereskedelmi miniszter intézkedéseit, amelyek ezeknek a piaci áraknak csökkentésére irá­nyultak, s utasította az illetékeseket, hogy a zöldség- és gyümölcstermelés fokozására és ezzel az ellátás megjavítására tegyenek intéz­kedéseket. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tár­gyalt. Magyar államférfiak távirata lengyel államférfiakhoz Villányban 1,6 millió forint felhasználáséval — a község- fejlesztésből, QTP-kölcsönből és a megyei tanács hozzájáru­lásából — elkészült törpev íz­művet avattak A község víz­ellátásának megoldását sür­gette, hogy a villányi szőlő- vidék magasabban fekvő lakó­házaiban a vízhiányt a mai napig is részben a felfogott esővízből fedezték. A törpe- vízmüvet még az idén jelentő­sen továbbfejlesztik; erre a célra 700 000 forintot fordíta­nak. Háromszáz mezőgazdasági mérnök kezdi meg gyakorlatát az állami gazdaságokban Nemrégen jelent meg a Mi­nisztertanács határozata, amely előírta, hogy az agrártudomá­nyi egyetemet, mezőgazdasági akadémiát és főiskolát végzett fiatal szakemberek a mezőgaz­dasági nagyüzemekben — el­méleti tanulmányaik kiegészí­tésére kétéves üzemi gyakor­laton vegyenek részt. Az álla­mi gazdaságok — ahol jelen­leg is mintegy hatszáz gyakor­nok dolgozik — felkészültek az új, fiatal szakemberek fo­gadására. A gyakorlati idő alatt az ifjú szakemberek rész­letes tájékozottságot szerezhet­nek a korszerű üzem- és munkaszervezési módszerekről, a gépekről, barátkoznak meg az új termelési kultúrákkal. Szakképzettségüknek megfe­lelően tanulmányozhatják a korszerű talajművelési mód­szereket, a vetésváltást, az ál­lattartásban alkalmazott új el­járásokat és az ezekhez igazo­dó tenyésztői munkát. Azzal, hogy a fiatalokat a legfejlettebb gazdaságokban, * legjobb szakemberek mellé osztják be, sikerül megrövi­díteni azt az időt, amit a régi nagybirtokokon az új szak­emberek önálló munkakörbe helyezéséhez szükségesnek tartottak. A fiatalok 2—4 év után üzemegységvezetői és más felelős munkaköröket töltenek be. — Az állami gazdaságokban az 1958/59-es tanév befejezése­kor kétszáz érettségizett fiatal ment egyéves előgyakorlatra. Ezeknek az agrártudományi egyetemre és mezőgazdasági főiskolákra készülő fiataloknak nagy többsége jól megállta a helyét. A jó tapasztalatok alapján az idén körülbelül há­romszáz érettségizett fiatal számára szerveznek előgyakor- latot. Jelentősen megkönnyítik a munkát a gabonafúvók A Terményforgalmi Vállalat villányi, szentlőrinci, siklósi, sásdi, mohácsi, pécsi és pécs- váradi telepein, a mohácsi és a szentlőrinci tangazdaságban, a bólyi, az ormánsági, a sik­lósi, a bogádmindszenti, a szentegáti, a görösgali, a pécsi, a zengőaljai állami gazdasá­gokban, termelőszövetkezetek közül pedig Szajkón, Püspök­lakon, Görcsönyben, Babarcon és Szederkényben alkalmaz­nak gabonafúvó-gépeket. A gépek jelentősen megkönnyí­tik a gabona felszállítását az emeletre és a padlásra. A gé­pekkel könnyen elvégezhetik a gabonák forgatását is, órán­kénti teljesítményük 10—12 A Baranya megyei Köz­egészségügyi és Járványügyi Állomás Siklós, Szigetvár és Pécsvárad községekben felku­tatja és megvizsgálja a várak több száz év előtti vízellátását, szennyvízelvezetését és azt összehasonlítva a jelenlegi helyzettel, keres fejlesztési le­hetőségeket. Ennek a munká­nak eredményeként kezdték meg a siklósi várkútra tele­pülő törpevízanü építését 1,5 millió forintos költséggel, a várkűtból elsőként a helybeli s kórház vízellátását oldják meg; úgynevezett repülővezetéken,! azaz a várból a kórházba .ve­zető légvezetéken keresztül. Szentlőrincen 200 000 forintot fordítanak az idén törpevízmű építésére; jelenleg egyébként már 15 falusi törpevízmű szol­gálja a lakosság jobb, egészsé­gesebb ivóvízellátását Bara- ranyában, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és dr. Münnich Fe­renc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke táviratban üdvözölte A. Zawadzkdt, a Lengyel Népköztársaság államtanácsa elnökét, W. Gomulkát, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottsága el­ső titkárát, J. Cyrankiewi- czet, a Lengyel .Népköztársa­ság Minisztertanácsa elnö­két, a Lengyel Népköztársa­ság nemzeti ünnepe, Len­gyelország felszabadulásának 16. évfordulója alkalmából, * Dr. Sik Endre külügymi­niszter Adam Rapactoinak, a Lengyel Népköztársaság kül­ügyminiszterének küldött üdvözlő táviratot a Lengyel Népköztársaság nemzeti ün­nepe alkalmából. Jól haladnak a munkák falun A bakócai összefogás bakócai * összefogás Ter- •melőszövetkezet tagjai és a község lakói összefogásának eredményeként az összefogás Tsz-ben szombat estig befeje­ződik az aratás. A szövetkezet 455 hold gabonáját teljesen kézzel aratják le és eddig már 377 holdról betakarították a terményt. Az aratásban a tsz öregei és fiataljai egyaránt részt vesznek, de igen sokat segítenek a családtagok is. Benkő József 67 éves tsz-tag például eddig 8 holdat aratott le és ezen félül még vállalt kaszálást. Lieb Ádám 64 éves szintén 8 holdat aratott. Pál József postamester munkaidő előtt és után 1 holdat vágott le, Horváth Gyula a komlói Kossuth-bánya dolgozója pe­dig nyolc holdat. Az aratásból részüket a bakócai Bányásznapra elkészül a gesztenyés! munkásklnb A gesztenyés! városrész ha­marosan új létesítménnyel gazdagodik. Nemrégiben kezd ték meg egy új munkásklub felépítését és már az alapo­zással készen is vannak, egy méternél magasabban állnak a falak; Az új munkásklub felépíté­se a Hazafias Népfront és a KISZ-bizottság kezdeménye­zésére indult meg. Nagy a tár sadalmi összefogás, hogy mi­előbb készen legyen és a gesz tenyési lakóknak helyben biz­tosítsa a kulturális és tanulási lehetőségeket. Ilyen elgondolások alapján vállalta az építkezés feletti védnökséget a városi KISZ- bizottság. Mindennap megje­lennek a helyszínen a KISZ- alapszer vezetek fiataljai és társadalmi munkában segítik az építkezést. A gesztenyés: felhívásban fordult minden üzemi és hivatali KISZ-szerve zethez, hogy tevékenyen ve­gyenek részt az építkezés se­gítésében. Az építőipari tanulók KISZ szervezetének tagjai egy hetet dolgoztak már délutánonként a munkásklub építésénél. Há­rom napon keresztül 24 fiatal és három napig kilenc fiatal segített. Falaztak és az alapo­kat rakták. A vájáriskola KISZ-szervezetének a tagjai 26 fiatal két napon és húsz fia tál egy napon át dolgozott hat órát és vasárnap is ott volt hat fiatal és hét órát dolgo­zott. Anyagot készítettek elő, homokot hordtak és meszes­gödröt ástak, valamint az épít kezés körül parkíroztak. A karbantartó üzem kiszesei há­rom napon keresztül tizenket- ten segítettek, terméskövet hordtak és faragtak a beépítés 4ecűtati KISZ-alapsMKMMt- bez, A helyi területi alapszer­vezet fiataljai is mindennap segítenek. A gesztenyést áita- nyolc napja már mindennap ott van tíz-tizenkét fiataL Még a kis úttörő-gyerekek is segítenek. A gesztenyést álta­lános iskola úttörő-csapatának tagjai négy napon keresztül tíz-tizenegy fővel segítettek. Vizet hordtak az építőknek, a bontásból kikerült téglákat tisztították és szerszámokat adogattak kézhez. A városi pártbizottság mel­lett lévő orvosi lakást bontják le, mert az a következő nagy építkezések helyén fekszik, és ebből a bontási anyagból ké­szítik el a munkásiklubot. En­nek az épületnek ,a lebontását is társadalmi munkában vég­zik el. A társadalmi munká ban részt vesznek a pártbizott ság, a tánacs, a KlSZ-bizott- ság és a társadalmi szerveze­tek vezetői és munkatársai is. (—gh—i—) Gyermekotthon nevelőd és dől gozói is, három kaszával és kilenc.fővel csütörtökön két holdat vágtak le, pénteken pe­dig újabb két holdat aratnak; Társadalmi segítség Baranyajenőn Július 19-én a baranyajenőd termelőszövetkezetet patronáló komlói üzemből 55 munkás, a községből pedig az erdészet, a tanács, a földrnűvesszövetke- zet dolgozói társadalmi mun­kában segítettek aratni; A mágocsi tsz már 20 vagon gabonát adott el A mágocsi Béke Termélőszö vetkezetben jól haladnak a nyári munkák, öt kombájn dolgozik a termelőszövetke­zetben, eddig 550 hold őszi árfiát és 333 hold búzát taka­rítottak le, még 450 hold búza aratás van vissza. A gaboná­ból eddig 10 vagonnal szállí­tottak ei a Terményt orgalm i Vállalatnak, 10 vagonnal pe­dig a dombóvári malomba. A tsz jól áll a növényápolással is, a 469 katasztrális hold ku­koricájukat kétszer megkapál­ták, a 73 hold burgonyájukat ugyancsak kétszer kapálták és kétszer töltögették. A 67 hold cukorrépájukat és a 15 hold takarmányrépájukat ugyan­csak kétszer megkapálták. Tiszta mindenütt a határ, szé­pek a kukoricáik, meglátszik a mágocsi termelőszövetkezet tagjainak gondos kezemunká- ja. A sellyei gépállomás teljesít­ménye: 3220 hold A sellyei gépállomás 3220 katasztrális hold gabonát ara­tott le eddig. Csikós Mihály kombájnos 315 holdat, Hor­váth István pedig 287 holdat takarított le gépével. A gép­állomás úgy tervezi, hogy a járás 26 termelőszövetkezeté- ben 23-ára végez az aratással«

Next

/
Thumbnails
Contents