Dunántúli Napló, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-21-01 / 171. szám

1960. JÚLIUS 21.

NAPLŐ

5

BABARCI KÉPEK

Babarc^ Ezzel a községnév.

vei minduntalan találkozik az ember. Hol egy hír szól arról, hogy négyezer liter lesz a fejé- si átlag a falu termelőszövetkezetében, hol a városba szállított baromfiakról tudjuk meg, hogy azok Babarcról valók, hol pedig neves külföldi vendégek jönnek látogatóba a megyébe és ellátogatnak Babarcra is.

Azt is mondhatnánk, hogy híres község lett. Hírét már korábban megalapozta a termelőszövetkezet, de egy észtén deje már

az egész falu termelőszövetkezeti község,

csupán nyolc egyéni gazda maradt még kívüli Az egész falu türelmesen nézi igyekezetüket. Türelmesen és nagy segítőkészséggel, mert ismerik a saját erejüket, összehasonlításokat tesznek, s ennek most mór nem is vitatható eredménye az, hogy egyénileg nem ér demes gazdálkodni. Mert ha az egyéni gazda verejtékes erőfeszítéssel „kihoz“ is a búzaföld holdjából 12 mázsás átlagot, termelőszövetkezetbeliek viszont szinte fütyörész- ve érik el a holdankénti 18 mázsát, nem is szólva a most már nagyüzemben, vetőmagnak termelt kétféle olasz búza 27 és 30 mázsás átlagáról:

Itt már szinte nem is érdemes az egyes termelőszövetkezeti és egyénileg gazdálkodó családok anyagi helyzetét összehasonlítani. Itt már tömegméretekben jelentkezik a szocialista nagyüzem fölénye. Csak egy számadat: a felszabadulás előtt ebben a faluban is, mint mindenütt az országban, csak adósságot, jelzálogkölcsönöket lehetett találni a bank kimutatásában. Most •egyedül a helyi takarékszövetkezet félmillió megtakarított forintot gyűjtött össze. De sokan még postai betétkönyvekben is gyűjtögetik a pénzt. Mire? Van, aki motorkerékpárra, sőt gépkocsira, mosógép mór minden harmadik háznál van, rádiót mór csak azért vesznek a babarciak, hogy a régit modernebbre cseréljék ki, mert egyébként „tele van“ rádióval a falu;

Mindez nem valami csoda eredménye. A falu lakói saját szorgos munkájuknak, a termelőszövetkezet és a község vezetői hozzáértésének köszön hetik mai jó helyzetüket. A termelőszövetkezet gazdaságában a legkorszerűbb és leginkább jövedelmező munka folyik. Vetőmagtermelés, magas színvonalú állattenyésztés, mégpedig nemcsak szarvas- marha, hanem apróállattenyésztés is, víziszámyas- tenyésztéssel kétszeresen kihasznált tógazdaság hoz nemsokára újabb jövedelmet. A mezőgazdasági munkát egyre jobban gépesítik, a babarc! termelőszövetkezet gépesítésének fokát csak a másik nagy termelőszövetkezet, a mágocsi ér< el Baranyában.

Nem csoda, hogy a megváltozott viszonyok alaposan

átformálták szemberekét is

Megnőttek az igények. Annak idején nagy öröm volt, hogy mozi nyílt a kultúrházban. Ma már elégedetlenül beszélnek a babarciak erről, mert a mai Igények szerint már korszerű mozira, s amellett művelődési házra is volna szükségük. A moziba pedig jó filmeket kérnek, s a művelődési házban intenzív munkát szeretnének kezdeni. Régen, még néhány

Időjárásjelentés

Várható időjárás csütörtök estig: ma a nyugati megyékben, holnap az ország középső részein is záporok, zivatarok. Keleten csak kevés te'höképződés. A Dunántúlon élénkebb nyugati. északnyugati szél, A meleg nyugaton mérséklődik, keleten változatlanul tovább tart Vérhatö legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18—ül legmagasabb nappali bőmérséklet holnap keleten 2»—S3, nyugaton 24— 38 fok között.

Távolabbi kilátások: * meleg

Idő a hét végére országszerte mérséklődik.

éve is, amíg az egyéni gazdaság volt a jellemző, a házasulandó fiatalok örökölték a szülők régi bútorait és elégedettek

voltak azzal. Mióta a falu

termelőszövetkezeti község, sokan házasodtak, de egyetlen egy új oár sem érte be a régi bútorokkal. Újat vettek, de úgy, hogy a legszebbet, legdrá gábbat keresték meg. Ez már szinte törvény. De megváltoztak az emberek azért is, mert most nem az egyéni boldogulás farkastörvényeinek kényszere alatt dolgoznak, hanem becsületből, persze elsősorban a várható munkaegységekért, de az egész falu gazdagításáért is, mert látják, hogy az egész falu gazdagodása az egyének és családok gazdagodását is jelenti. Azután azért is megváltoztak, mert tanulnak. Régen a gépész urat az egész falu megsüvegelte nagy tudásáért, most meg már tele van a falu szakemberekkel, a gépekhez és az agro- vagy zoo- technika valamelyik ágához kitűnően értőkkel; Mindenbe belekomtárkodó, kényszerből mindenfélével foglalkozó, de igazán semmihez sem értő parasztokból lassacskán a mező- gazdaság kitűnően képzett szakmunkásaivá válnak.Amikor mindezt megállapítjuk, nem is a babarciakat akar juk dicsérni. Ez a jelenség nem egyedülálló. Megyeszerte és országszerte láthatjuk, hogy a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett falvak csodálatos gyorsasággal megnövekednek: Nem méreteikben, hanem .mintegy belsőleg, szellemi és anyagi gazdaságukat tekintve növekszenek, mondhatnánk felnőtté válnak, mint rossz emléket hordják már csak magukkal a múlt nyomait;

Mégnéztük közelebbről is ezeket a megváltozott embereket, most a nyári munka kel lős közepén, amikor valóban megmutatkozik, hogy ki állja meg jól a helyét. Nem csalódtunk:

Mennyi évődő, sokszor csú- fondáros népi közmondás, szó- lósmomdás „hízeleg“ az asszonyoknak; Az asszonyok így, az asszonyok úgy, de igazából csak most látják a falusi emberek — a közös, inat feszítő nyári munkákban, hogy

mit ér az asszonyi segítség.

Babarcon alig akad olyan asszony, aki ne találna keze- ügyébe illő munkát a földeken. Ha akad is ilyen, az is csupán azért maradt otthon, mert kicsi a gyerek, s nem fér már a napközibe.

A helyi nőtanács elnöke, Maár Imréné — egyben a nap közis óvoda sokszor dicséit szakácsnője — naponta megkeresi a szövetkezeti asszonyo kát, eltereferél velük az utcán, s így — bár napközben nincs közöttük, — ismeri őket, szinte minden lépésükről, panaszukról, gondjukról tud.

Amíg készül a napi menü, az almásrétes és a bableves — néhány percnyi időt szakit, hogy megdicsérje a babarci asszonyokat

— Hogy kik a legszorgalmasabbak? — mondja. — Hát mindegyik. Kevés van olyan, akit ebben a dologidőben otthon talál.;; De csak most tudják a férfiak igazán, hogy mennyit ér az asszony keze — teszi hozzá hamiskásan.

Igazán hősök ezek az asszonyok, névtelenek, pedig mindegyik élete, hétköznapjai meg töltenének 1—1 írói művet. Szí vesen teszik, amit tesznek, ott sürögnek-forognak mindig a termelőszövetkezet körül. A növényápolásban — a babarciak a megmondhatói — az asszonycsapatok végezték a legderakasabb munkát.

S hát azért asszonyok az asszonyok, hogy sűrűn emleges sék:

— Jó, jó, mi dolgozunk, amennyit csak tudunk, dehát meglesz-e a fizetség?

Ilyenkor aztán rendszerint el is mosolyodnak, mert hót ki látná legjobban, mint ők, hogy a termelőszövetkezet az idei esztendőt gazdagabb terméssel zárja majd, mint a tavalyit.

Aratásban, cséplésnél, növényápolásban, a kombájnokon, mindenütt ott találni a babarci asszonyokat — a munka dandárjában.

Persze, ez a falusi második műszak nem valami könnyű dolog, az asszonyok máris javasolták, hogy oldják meg valahogy a termelőszövetkezetben a „nagyüzemi főzést”. — Egyelőre nem megy — mondják a szövetkezet vezetői*

S a nőtanács elnökét kérdeztük meg; mennyi nőtanácsi aktíva állt csatasorba a nyári

munkákra?

— Mind — adja lakonikus egyszerűséggel Maámé a vá laszt.

— Mennyi az a mind?

— Csaknem ahány asszony van a faluban.

A babarci asszonyok jó munkájának van egy feltétele is. Tudják jól ezt ők is. A községi tanács óvodájában több mint harminc gyerekre vigyáznak.

A nyári mezőgazdasági mun' kában az asszonyok reggeltől estig a férfiakkal vállvetve igyekeznek a munkában helytállni.

A gyerekekre nincs semmi gondjuk,

mert az „oviban” — így mondják Babarcon is — jó helyen vannak a gyerekek.

A dolgozó mamáknak volt egy kérésük. A gyerekekre vigyázzanak az óvodában este hatig, mert hamarabb nem jöhetnek be a mezőről, emiatt ne kelljen a munkát abbahagyni. Ezt a kérésüket teljesítették.

A mai fiatalasszonyok nem ismerik már azt a gondot, hogy miközben a mezőn dolgoznak, aggódva gondolnak arra, nincs- e a gyerekekkel valami baj? Evvel a gondolattal „szegényebbek” lettek a babarci asz- szonyok. ök ás teljesértékű tagjai a szövetkezetnek, a mun kában megállják a helyüket. Ha munkájukat értékeljük ne feledkezzünk meg az óvodáról, az óvoda dolgozóiról, mert a falu legnagyobb munkájához az aratáshoz így ők is hozzájárultak.

(M. T. G.)

Tisesser hold riss

Az állami gazdaságokban az idén 2,5 ezer holdnyi rizsterületen korszerűsítik a csatornahálózatot, végeznek tereprendezést és építenek utakat. Ezzel lehetőség nyílik a gépek mozgatására és a gyorsabb árasztás, valamint a tökéletesebb lecsapolás lehetővé teszi, hogy a gépek a termő területre is rámenjenek. Az erre az esztendőre kitűzött feladatok elvégzése utón tízezer holdon

fejeződik be a rizstelepek korszerűsítése. 1

A nagy munkára a Szarvasi Állami Gazdaságban külön gép csoport alakult. A munkálatokat műszaki tervezőcsoport készíti elő. Elsősorban Szolnok és Békés megyében, valamint a Hortobágyon végeztek már nagyobb arányú munkákat. Az ötéves terv időszakában újabb 20 000 hold rizstelep tereprendezésére kerül sor*

A sarabolós

Bandies István öt- venhét éves öregedő ember már. A fekete tavak vidékére való.

Ezeken a tavakon nem úszkál békalencse, nád sem terem a sekélyebb részeken. Nincs békája és gólyája, a vadkacsák is messze elkerü lik. A fekete tavakban nincs élet. A jó levegő, az üdítő víz is hiányzik — a fekete tavakban nincs is víz.

Iszapszéntavak ezek Ráléphetsz, nem süppedsz belé. Olyan, mint a megkeményedett sűrű lekvár. Sok százezer tonna fekete massza, — a pécs- újhegyi „slam”.

A fekete tavaknak a sarabológép a „hajója.”

Zajos alkotmány, mozgó gépházzal. Hatalmas markolóedényt vontat drótkötéllel, a tó két partja között, így bányásszák az iszapszenet.

Itt dolgozik Bandies István. Keze a fogantyúkon, lába a pedálokon, szeme az Iszaptóban mozgó maikoltiedéiirekeoi —

Az iszaptömeg lassan közeledik fekete testével, izzé-porrá zúzva a fülke üvegablakát — de nem! Mielőtt ideérne. Bandies bácsi megrántja a fogantyút, s a súlyos markolóedény karnyújtásnyira tőlünk engedelmesen megáll. Kipottyantja tartalmát a nyilas alatti csillébe, és már csúszik vissza, az iszaptóba.

Mammut- j átékszer a sovány, inas ember kezében.

Künn is pokoli a hőség. Sehol enyhítő szellő, fehéren izzik az égbolt, az erőmű kéménye délibábosan vibrál. Árnyékban is megvan harminc fok — hát még idebenn! Tán a negyvenet is eléri, hiszen kutyamód megmelegszenek a féktárcsák! Szinte fulladozik az ember kicserepesedő szá^a vizet sóvárog.

Hat litert ivott me a a tegnapi műszak a’att.

És ha csak a hősé bántaná! A zai — legalábbis nekem még elviselhetetlenebb, FüWtaatäö és

átható, a csendes estéken kilométerekre is elhallik a sarabológép zúgása. Kiordíthatnám a tüdőmet, egy kukkot sem értene szavaimból. Különben is, rosszul hall ... Mert aki nyolc éve dolgozik itt, olyan lesz mint az öreg tüzér.

Ha beszélek, folyton a számat nézi. Még a csendes irodában is. Odahaza csak úgy hallja a rádiót, ha odaül mel lé. A háta mögött hiába szólnak hozzá, a legtöbbször nem érti meg.

A felmelegedett fékek úgy füstölnek, mintha égnének. Hiába nyit ajtót, hiába a ventillátor — a gáz egészét nem tudja kikergetni. Egész nap füstöt nyel itt az ember, a vas, azbeszt és olaj égő szagát. Édeskés lesz a szájíze, émelyeg a gyomra. S hasztalan gyúit rá az erős Munkásra, az t- olyannak íűn:K. mim ha szacharint kevertek volna belé. Sokzor az étel sem ízlik Nem érzi az ízét.

A sarabológép próbára teszi az ember

minden érzékszervét. Ezért szeretik csak kevesen. Az egyik fő-1 mérnök azt mondta neki, még akkor sem dolgozna rajta, ha egész Pécsújhegyet neki adnák főműhe-' lyestül, szénmosóstul és erőművestül. Sümegi István művezetőnek odaígérhetnék a világ minden pénzét — mindenki haragszik d masinára.

Csak Bandies bácsi törölgeti. simogatja és becézi. Nem a világ pénzéért — messzi van a havi kétezerkétszáz, kétezerháromszáz attól! — nem is lényeges virtuskodásórt. Megkedvelte a nyolc év alatt. Olyan számaraJ* a gép, mint egy pajkos, rakoncátlan gyerek, akit atyai szigorral kell pórázon tartani. |

Azt mondja, tavaly, czabadságon volt Pesten a fiánál, és állandóan hallotta gép zúgását. — Ha nyugdíias lesz, akkor is a fülébe cseng a duruzsolása, azzal kel azzal fekszik — elkíséri őt a sírjáig.

Magyar László.

Ki honnan és meddig?

I/áltoznak a kategóriák és ez természetes. S éppen ezért

' nem haszontalan időtöltés a közvélemény kutatás.

Néha bizony jó lenne kevésbé megszokott dolgokban is körkérdést intézni az emberekhez. Persze, most nem általában a régi polgári újságírás szenzációs, intim beavatkozásokkal élő körkérdéseire gondolok — mit reggelizik Törőcsik Mari és hányszor szakadt el Albert Flórián cipőfűzője.

Roppant érdekes vállalakozás lenne — mondjuk — megkérdezni az emberektől — városiaktól és falusiaktól, maiaktól és régiektől —, hogy mit tartanak ma természetesnek. Hiszem, hogy rendkívül érdekes dolgok derülnének ki.

Elképzelem a válaszokat, mert a napi élet, az utca, a presszó, a futó találkozások, az ellesett beszélgetések alapján máris kialakul az emberben valamiféle statisztikus vélemény.

Gondolom, vannak abszolút természetes dolgok. A nap süt, egyszer meghalunk, természetes, hogy dolgozunk, mert enélkül nem. lehet élni, és ma már feltétlenül természetes, hogy így élünk, ahogyan élünk. Abszolútul természetes, hogy negyvenöt óta idejöttünk, az emberi igazságba, televíziós, motorkerékpáros, divatruhás világba, és egyre több dolog válik nálunk természetessé.

Az üzemekből a bejáró munkásokat ingyenes autóbusz szállítja haza, tizenöt év alatt egymillió lakást építünk, természetes, hogy a véleményemet bárkinek megmondhatom, természetes, hogy az ország apraja-nagyja üdülni jár, és természetes ... szóval sok minden természetes.

Helyes. Igaz. Természetes, hogy itt tartunk.

De miért természetes? Gyakran elfelejtjük mi a közeli dolgokat is. Elfelejtjük, hogy mindez, ami ma itt van, és holnap lesz, miért természetes. Hogy a társadalom rendje alapvetően megváltozott, hogy államosítottuk a gyárakat és a bankokat, felosztottuk a régi uraságak birtokait, hogy az országot gondostul-bajostói negyvenötben a munkások és a parasztok vették át.

Ez a lényeg.

Nem titok, a nyugati rádiók és egyéb sajtóorgánumok egyetlen nap se felejtkeznek el arról, hogy a mi társadalmi rendszerünkre valamiféle rágalmat szórjanak, sokféle változatban, lankadatlan szorgalommal, de azt még egyszer se mondták, hogy Magyarországon ma is az arisztokrácia, a földesurak, a gyárosok és pénzmágnások kormányoznak, hogy itt nálunk most is apáról fiúra száll a társadalmi rang és a hivatal.

Mert hát mi is volt természetes tegnap?

Az úrnak kijáró titulus természetes volt, hogy a parasztember, mielőtt a hivatali szobába lépett, százszor meggyűrte a kalapját, és akkor nyugodott meg, ha a hivatalt zárva találta. Természetes volt, hogy a gyárak kapujában hónapszámra ácsorgóit a munkanélküliek tömege, természetes volt, hogy a sétányok padjai éjszakánként megteltek hajléktalanokkal.

Emlékszünk a háborúra? Amikor a mindennapi élet kellékei közé tartozott, hogy bújtunk, mint az erdei manóik. Bújtunk a nácizmus elől, a bombák elől és minden elől, mert minden elől bújni kellett. Természetes volt, hogy az üzletek előtt hosszú sorok ácsorogtak és a vásárlási könyvre is alig adtak valamit. Csak reményünk voll, puszta és jeges rémülettel őrzött reményünk, hogy egyszer elmúlik az az éjszaka is.

C ha mi arról beszélünk, hogy mi természetes ma, ak- kor sohase Szabad ezekről megfeledkezni. Arról, hogy honnan jöttünk, milyen volt az a tegnap. Hallottam én már méltatlankodó véleményt, hogy „minek arról any- nyit beszélni, hogy mennyi rádió van ma Magyarországon? Nyugaton sokkal több van és mindig is sokkal több volt....’’

Van ebben némi igazság, bár én még a számszerűséget illetően is vitába szállók ezekkel az emberekkel, de ők valami alapvető dologról feledkeznek el.

A felszabadulás előtt mi nagyon sok nyugati országgal szemben összehasonlíthatatlanul hátrányban voltunk. Rádió? Igen, negyvenötben bizonyos, hogy szinte lemérhe- tetlen volt a különbség. Analfabétizmus? Társadalmi nyomorúság, amelyet árvalány hajjal és népszínművekkel fedtek be? Igaz. De mindez negyvenötben volt.

Ma?

Lehet, hogy nyugaton ma is több a rádió. Meglehet, de megközelítően sem annyival több, mint tizenöt évvel ezelőtt volt. Az analfabétizmus leküzdésében nagyon sok nyugati országot megelőztünk. Mondjak többet? — Franco Spanyolországában Álba herceg lakodalma többe került, mint amennyi értékű könyvet egy esztendő alatt összesen vásárolnak Hispániában. Magyarország könyvvásárló nemzet lett. Nyilván felszámoltuk az analfabétizmust is.

A természetes dolgokról szólva, nem szabad azt gondolni, hogy ez a század általános és egyetemes emberi haladást bizonyít. Nem, nem beszélhetünk arról, hogy az egész világ — szőröstől-bőröstől — egyetemlegesen haladt a társadalmi és emberi fejlődés útján. De ki honnan és meddig?

Ez a lényeg.

Mi a magyar nép útját mindig és elsősorban negyvenöttől mérjük. S hogy holnap ki hová ér? Nem nehéz következtetni.

Mi lesz természetes holnap?

A nép határozott programját a hetedik pártkongresz- szus deklarálta. Ismerjük, tudjuk, akarjuk, megcsináljuk. Ezen belül, hogy mi mit tartunk természetesnek, majd tízhúsz esztendő múlttá — nehéz lenne meghatározni.

De ez a nép megtanult már élni. Munkával, becsülettel, életörömökkel, bátorsággal. S kormányozni is. Rousseau mondta egykoron az életről: „Mit használ megtanulnunk, hogy kellett volna kormányozni, ha már a végén vagyunk?"

Megtanultuk a kormányzást. Másoktól és önmagunk bőrén. Megtanultuk, hogy nálunk nem lehet akadálya az emberi boldogságnak, ha igazán boldogok akarunk lenni. Hiszen csak szét kell nézni az országban! Termelőszövetkezetekbe, műhelyekbe, újítási irodákba, éjszakát dolgozott, borostás traktorosokra, falusi népművelőkre, egyszerűen az emberekre. Van ebben a népben biztonság és van valami, ami azelőtt évtizedeken át csak szunyókált bennünk, s ha ki is lobbant, azt olyan gyönyörű dátumok jelezték, mint 1514, 1848 vagy 1919.

S lobog ez a valami ma, teljes, egekig érő lánggal, földeken és hivatalokban, családi otthonokban és ifjúsági táborokban. Mindenütt.

rPermé$zetes dolgok. Csak arról ne feledkezzünk el

* hoqy elsősorban önmagunktól természetesek. A szív lüktetésétől, a munkakedvtől, az életörömtől, az új és a több iránti rajongástól.

Thiery Árpád