Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-09-01 / 135. szám

ttW. JÜNItrs 9. NAPLÓ 3 I jims“ neaicsak noszati segnsüg Szűcs István mérnök Sop­ronban végezte az egyetemeit, három év óta dolgozik Béta- aknán. Amikor a bányászok a műszakiak segítségét kérték, ő is jelentkezett. A Béta-aknán S brigád küzd a szocialista cí­mért, mind a hat brigádot egy- igy műszaki beosztású ember patronálja; Többnyire fiatal mérnökök, technikusok vállalkoztak erre a feladatna. A brigádok ez év januárja óta harcolnak a ki­tüntető címért, s hat hónap el­teltével teszi majd egy nagy- létszámú bizottság mérlegre munkájukat. — Szűcs elvtárs melyik bri­gádot patronálja? A geológusmórnök elém tesz egy papírlapot, melyen Elter Lőrinc, a 420-as csapat vezető­je szerződést kötött a bányá­val az alábbi feltételek teljesí- ésére: ... „a csaptat valameny- nyi tagja szakmai és politikai oktatáson vesz részt, a tervet WO százalék helyett 110-re tel­jesíti, az üzem által megen­gedett palatartalmat (3,5 szá­zalék) 2 százalékra csökkenti, igazolatlan mulasztás nem lesz, * legjobb munkamódszereket ítadják a többieknek, stb.“ — Hogyan segíti a brigádot mérnök élvtárs? — Kéthetenként egyszer meglátogatom a 6 főből álló elővájási csapatot. Most a Ill­ik szinten a 14-es telepben gu- fitót hajtanak ki. A III-ik szinten egy nagyfokú koncent­rációt készítünk élő, ami a gépi szállítás lehetőségét fog­ja biztosa'taind és a magasabb szintű bányaművelést; Ez a koncentráció 24 óra alatt kb 100 vagon szenet ad ki a bá­nyából; Előreláthatólag 1961 űso negyedévében indul itt meg a munka. Az Elter-brigád a gurítok kihajtásával a kon­centráció létesítését gyorsítja meg. Én szakmai tanácsokkal segítem őket, Elmagyarázom, Riérf fontos a gurítok kihajtása, beszélek az üzem jövőjéről, a vezetők elképzelésedről, heten­te kétszer felszállás előtt, vagy után félórás műszaki szakmai :-nfo!yamot tartok. Az oktatás émakörében a biztosítás, a szállítás, a geológiai ismeretek szerepelnek, azonkívül meny- nyiségtan • .j _ A hat főből álló csapat­ban hány vájár dolgozik? — Három; Elter Lőrinc és két másik ember. Kovács Jó- tsef vájár a lőmesteri tan fo­lyamot végezte el sikerrel. Ez nagyon előnyös az üzemnek. — Névszerint él tudná so­rolni a csapat tagjait? A geológus-mérnök tagadó- tag rázza fejét;» -. Nem, annyi­ra nem ismeri őiket;; » Hogy Elter kommunista-e? Igen. El­ter Lőrinc párttag. Rajta kí­vül hányán vannak még a csa­patban?;»: Sajnos»»» még nem volt alkalma»»? — ön párttag? — kérdezem a fiatal mérnöktől; — Tagjelölt vagyok — vála­szolja büszkén — Mit tud Eltér Lórin erői? Kérem mondja el! Mindent, amit csak erről az emberről tud. Azt is, hogy milyen a kül­seje. — A brigádvezető — kezdi tétova mozdulatokkal kísérve szavait — középtermetű, sző­ke hajú .-»» nem, inkább bar­náshajú ;»: kékszemű ember, ló munkás, régi bányász. Olyan, aki nemcsak pénzért dolgozik, hanem hivatásának érzi munkáját, beosztását. Szí­vén viseli a bánya sorsát — teszi hozzá bátrabban — Eltér Lőrinc családos em­ber? — Egy pillanat — áll fel az asztal mellől a geológus és át­siet a másik szobába megkér­Nő az újitókedv a Pécsi Dohánygyárban. Június 1-ig 22 újítást nyújtottak be a dolgozók, csaknem annyit, mint tavaly egész évben. Az újítások többsége bevált, és megkönnyíti a dolgozók mun­káját. A gyár ebben az évben mintegy 38 ezer forint újítási álját fizetett ki» dezni, majd gyorsan visszatér. — Igen, családos ember, Hosz- szúhetényben lakik. — Legutóbbi termelési ered­ménye a brigádnak? Felveszi a telefont és tár­csáz. Rövid párbeszédet hallok, majd közli velem: — Május­ban felette voltak a 100 száza­léknak. — Még egy kérdést, ne ha­ragudjon! Ha a háború kitör­ne, és fegyverrel a kézben kellene megvédeni a munkás­hatalmat, Elter Lőrinc kiállna a nép ügye mellett? — Igen, feltétlenül» Nagyon szilárd ember; — A bányán kívül, a magán­életben, beszélgetett már a brigádtagokkal? Fordultak a brigádtagok, vagy Elter már személyes problémáikkal ön­höz? Ismét tagadás a válasz. A patronálás err4 még nem terjedt ki Béta-aknán. Nem is gondoltak még ilyesmire a fia­tal műszakiak. Egyszerű szak­mai tanácsadás tehát, amit a szocialista brigádoknak juttat­nak. Egyedülálló eset ez üze­meinknél? Nem, egyáltalán nem egyedülálló eset. Legtöbb helyen a patronálás alatt csak a gazdasági munkában való segítségnyújtást értik. Termé­szetesen a műszaki szaktanács- adás nagyon jó dolog. Sokat, nagyon okát segít a brigád tag jain, növeli gazdasági munká­juk értékét. A szocialista brigá­dok paifcronálása azonban va­lamivel többet kell, hogy je­[ lentsen. A műszaki beosztású ! ' dolgozó sok mindent tud, sok mindennel tisztában van. Ma- gasfókú képzettsége, intelligen­ciája, vagy ahogyan mi nevez­zük, általános műveltsége. A brigádtagok, a bányászok és a műszakiak között azonban még mindig van egy kis fal, „Én munkám, Te munkád ..; utána semmi közünk egymáshoz“!.. Nem lenne helyesebb, ha a műszaki patronálok az embert is megismernék a bányászban, nemcsak a vájárt, a csillést? Hozzásegítené őket a szerve­zés olyan fordulata, amikor a patronáló műszaki maga is brigádtag lenne. Természete­sen azért még nem kellene nekik is fizikai munkát végez- niök, de mint brigádtagok el­nyernék ők is a szocialista brigádtag címet. A mozgalom sokait gazdagodna ezzel! Szüts István Legyen tiszta Mohács, hazánk második nemzetközi kikötővárosa Mohács idegenforgalma nap- ról-napra nő. Erre való tekin­tettel a város vezetői komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy Mohács minél rendezettebb és tisztább le­gyen. A tanácsot segíti ebben a lakosság többsége, azonban vannak még, akikkel szemben kénytelenek a hatóságok a köz tisztasági szabályrendeletet al­kalmazni. A városi rendőrkapitányság ebben az évben hatvankilenc esetben bírságolta meg a köz- tisztasági szabályok megsér­tőit. Ezen kívül több esetben eljárást indítottak a szabály- rendelet megsértői ellen. Eljá­rás indult többek között Bog­dán György alsódunasori és Lipcsei Ferencné Kisfalud! ut­cai lakosok ellen, akik házi­szemetüket az utcára öntötték. Azonban úgy látszik az ed­diginél is nagyobb szigorral keli fellépni, mert még mindig gyakori, hogy egyesek reggel 8—9 óra között söprik a járdát és az utcai szeméttel eláraszt­ják a virágágyakat. A horgá­szok közül néhányan a külvá­ros árokpartjait rongálják meg, és gilisztagyűjtés ürügyén eltorlaszolják a vízlefolyókat. Az esetek azt bizonyítják, hogy nem elegendő a bírságo­lás, a szabálysértési eljárás, a város tisztasága érdekében az egész lakosságnak össze kell fogni. A vállalatok, intézmé­nyek, hivatalok vezetői, a KISZ és az Úttörő Szövetség — nyújtsanak segítséget eb­ben. A tanácstagok fogadó­órán és tanácstagi beszámolón foglalkozzanak ezzel a fontos kérdéssel. A közös erőfeszítés bizonyára eredménnyel jár majd, Vadon Antal Pedagógusok és diákok — nyári tervei E hó közepén véget ér az 1959—60-as iskolai év. Az ál­talános és középiskolás diákok a tízhónapos, szorgalmas ta­nulás után a vakáció örömei­re készülnek, a pedagógusok számára viszont az elkövetke­zendő két hónap egyben a következő iskolai évre való felkészülés ideje is. A pécsi pedagógusok közül sokan elkísérik az úttörőket a nyári táborozásra. Pécsett csaknem minden általános is­kola diákifjúsága táborozásra megy ezen a nyáron» Figyelemre méltó a pécsi II. kerületi tanács gondoskodása a kerület úttörőiről, A kerü­leti tanács Balatonfenyvesen biztosított helyet és sátrakat a kerület úttörői számára. Az I. és a III. kerületi úttörők az iskolák által szervezett táboro­zásokon vesznek részt. Még a nyári táborozás előtt a pécsi iskolák hatvan száza­léka országjárásra indul — vonaton vagy autóbusszal. Az ország legszeb tájait járják majd be, legtöbb csoport a Dunántúl ipari és természeti nevezetességeit, valamint mű­emlékeit tekinti meg, de több c&oport megy az Alföldre és az ország északi részébe is. Az általános iskolák alsó tagoza­tos tanulói számára a megyé­be szerveznek kirándulásokat. A pécsi városi tanács ezen­kívül fonyódi üdülőjében két­száz általános iskolás gyereket helyez el, majd a műve­lődésügyi osztály további négy­száz gyerek számára biztosí­tott helyet Balatonfenyvesen. A középiskolások közül a leghosszabb „túrára” a Leöwey Gimnázium tanulói indulnak, a Szovjetunióba. Ezenkívül a középiskolás diákok ország­járására és KISZ táborozá­saira a városi tanács műve­lődésügyi osztálya mintegy hu­szonötezer forintot biztosított. A város pedagógusai számá­ra az iskolai szünet egyben a továbbképzéseket is jelenti. Nagyon sok pedagógus vesz részt majd a következő két hónap folyamán a gyakorlati oktatással foglalkozó tanfolya­mokon, amelyeket Pécsett, Székesfehérváron és Szombat­helyen rendeznek. Ezenkívül még számos szakmai jellegű továbbképzés lesz» Az iskolaigazgatók részére is rendeznek egyhetes továbbkép­zést. Az általános iskolai igaz­gatók részére Pécsett, a közép­iskolai igazgatók részére pedig Miskolcon. Pécsről a nyáron hat peda­gógus indul külföldi jutalom­üdülésre. Hárman a Szovjet­unióba, egy Romániába, egy Csehszlovákiába, egy pedig az NDK-ha utazik. Az iskolai szünidő alatt a város általános iskolai nap­közi otthonai állandó szolgá­latot tartanak. „Teljes üzem­ben” lesznek, amely szülő a gyerek számára igénybe akar­ja venni a nyári hónapok alatt is a napközi otthont, a műve­lődésügyi osztály lehetővé te­szi. Elegendő számú pedagó­gust biztosítottak, akik majd a nyári hónapokban is foglal­koznak a napközibe járó gye- rekekkelj A szív, a® A nyolcvan kilométeres se­besség, de a lehúzott ablakok sem hoztak enyhülést a Pécs felé száguldó gyorsvonat uta­sainak. Szinte elviselhetetlen a kánikula. Talán az egyetlen enyhely ilyenkor az utasellátó kocsi. De úgylátszik az sem. Pedig látszatra minden a legnagyobb rendben folyik. A pincér va­csorát, sört, feketét varázsol az asztalokra, s akiknek nem jutott hely csalódottan ácso- rognak vagy sóv árán nézik mi­kor mozdul fizetésre az ülő- vendég. S ezt a megszokott, örökké visszatérő képet egy­szerre csak ijedtség, páni ria­dalom rebbenti szét. — Orvost! — Hamar orvost! Szempillantás alatt felejtve a rekkenő hőség, férfiak fut­kosnak át focsiból-kocsiba, fülkéről-fülkébe: — van-e or­vos az utasok között, van-e gyógyszer nála. Az étkezőkocsi nyitott abla­kánál egy halvány, hamuszür­ke arcú nőt tartogatnak. Pilla­natra magához tér: — Levegőt,.»« jaj levegőt adjanak!... Mindenki egyszerre akar se­gíteni. Újsággal legyezik, víz­zel itatnák, egyszerre minden hely szabad lenne a számára, de mindez nem segítség. Vég­re orvost is találtak. Egy nő utat tör magának a beteghez. — Orvos vagyok! — Na végre! — Megenyhül­nek az arcok, de csak pilla­natig. Amíg kiderül, hogy az orvosnál nincs mentőtáska, nincs gyógyszer, nincs felsze­relés. Hiába állapítja meg a rouzuüét okát, hiaba mondja meg mi kellene, annál kelle­metlenebb, kétségbeejtőbb a helyzet, A beteg állapota pedig egy­re romlik. Pulzusát már alig érezni, már levegőért sem kö­nyörög. Szörnyű lehet az or­vos számára is, amikor önhi­báján kívül tehetetlen. Ami­kor egy calcium injekción múl­na minden és ő nem hozott magával semmit, mert ő is csak utas, mint a többiek. Va­laki azt ajánlja, húzzák meg a vészféket, de senkinek nincs kedve most ahhoz, hogy ki­nevesse a tanácsadót. Mit ér­nének vele a puszta, nyílt pá­lyán. Az orvos monoton han­gon kérdezi a beteg adatait. — V. Erzsébet. Pécsi lakos, — mondják szinte mohón a pé­csi ismerősök, mintha csilla­pítószert diktálnának. Hirtelen megkérdezi az orvos. — Melyik utbaeső állomáson van kórház? Megmondják. Pincehelyen, — de az nem megálló. Közben a kalauz is megérkezik, és az iménti utas újra csak előáll a javaslattal. — Pincehelyen meg kell húzni a vészféket. Valamit sürgősen tenni kell, mert... Egy vasutas elvállalja, hogy áttornássza magát a mozdony mögötti szerkocsin és meg­mondja a mozdonyvezetőnek — minden szabály ellenére álljon meg Pincehelyen. Nem sikerül a vállalkozás. Az orvos levelet ír. A diag­nózist a kezelési módot jegyzi fel sebesen és már fordul is a kalauzhoz. Tegyen valamit, hogy ezt a le­<A i&tö vipűtttej' álma „Mintha egy ódon olaisz utcában laknék: ha kinézek az ablakon, falat és háztetőt látok”. Ezt mondta a József Attila utcai új házak egyik földszinti lakója. Riporterünk varázslen­cséje megoldotta ezt a problémát, eltüntette az olaszos tűz­falat tetőjével együtt, utat engedve a napfénynek az első eme­leti és földszinti ablakókhoz. Most már csak az a kérdés, hogy riporterünk mikor ébredhet így fel álmából, hogy a valóság­ban is ezt a képet lássa?.,. Cikkünk nyomán A Dunántúli Napló folyó évi május hó 13-i számában meg­jelent „Inspekció — este hatig" című cikkel kapcsolatban ér­tesítem, hogy a beremendi táv­beszélő központban a folyama­tos távbeszélő-szolgálat rend­szeresítése iránt intézkedtem. A távbeszélő-szolgálat idejé­nek kiterjesztése újabb munka erők beállításával lehetséges, A Pécsi Postaigazgatóságot uta sitottam az új munkaerők biz­tosítására és folyó évi június hó 30-ig az utasítás végrehaj­tására. BENKO JÓZSEF szakosztályvezető-helyettes, Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium. dU&Utit velet még Pincehely előtt va­lamelyik állomáson kézhez- kapják. Különös konzílium. Az or­vos, a Ikalauz, az utasok konzí­liuma, kitalálja végre, hogy a levelet egy villanyégőre kötö­zik és kidobják a legközelebbi állomáson. A vonat robog az ablakok mellett elsuhanó távoli falvak, ahol emberek és orvosok élnek most nem jelentenek többet vi­gasztalan, végtelen óceánnál. Robog a gyorsvonat, belsejében az egyre jobban közelgő tra­gédiával. A kalauz a peron alsó lép­csőjén áll, kezében a villany- körtére kötözött üzenettel. — Most mindjárt átsuhannak egy állomáson. Mindenki őt figye­li, minden ablakban fürtökben hajolnak ki a fejék, senki sem fél már a jégeső módján hulló tüzes koromtól. — Jaj csak sikerüljön! Sikerült! A nagy ívben re­pülő villanykörte ott pattant szét a vonatnak tisztelgő for­galmista lábai előtt. Még azt is látták, hogy lehajolt érte. Na de tudnak-e intézkedni? Megkapják-e Pincehelyen ide­jében a telefonértesítést, ami­ben az kell legyen, hogy ne az „érkező“ szemafort állítsák tilosra, mert abból csak újabb bonyodalmak lesznék. De azt is tudniok kell, hogy mentő- kocsit rendeljenek Tolnatamá­siból, hogy azonnal kéznél le­gyen, ha megáll a vonat. Pincehely közeledik. A sze­mafor mellett már elhaladtak. Zöldet mutat, de ebből még nem lehet kiolvasni, hogy az állomáson tudna!k-e az üzenet­ről. A vonat teljes sebesség­gel csattog át az állomás vál­tóin, semmi jele annak, hogy megállni készül. Az utasok dermedten állnak az ablakok előtt. — Hát nem sikerült!.»» Már két váltóőrt is elhagytak már az állomás raktárai is fu­tószalagon rohannak visszafelé, amikor a mozdony előtt egy­szerre csak vörösen felvillan­nak a kijárati szemaforok. Csikorogva, sikoltva tapad­nak a fékek és az egymásra torlódó kocsik végre megnyug­szanak. Megállt a vonat, megkapták hát az üzenetet. Egyenruhás emberek, mentéshez nem szo­kott vasutasok futólépésben hozzák a hordágyét. A feszültség megenyhült. Az utasok csak most nyúlnak zseb kendőért, hogy a szemükbe hullott kormot kitöröljék, de gyanús, meghatóan gyanús, ez a hirtelen jött nagy buzgalom. De még nem értünk végére a történetnek, ami a pince­helyi kórházban folytatódott a beteg megmentéséért. Mégsem mondjuk el részletesen, hogy a kórház inspekciós orvosnője miként lobbantotta fel újra a már alig pislákoló életet. A diadalt, az örömet, amit ilyen­kor csak az orvos érez nem mondhatják el most. Mondják el inkább azt, hogy hiszünk az emberek embersé­gében amit ilyen példák is bizonyítanak. Hiszünk az em­beri jóságban ami felülkereke­dik minden emberi önzésen, ha rosszban, bajban kezük után nyulunlk. — p = av ^

Next

/
Thumbnails
Contents