Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-24-01 / 148. szám
6 N A P Lő I960. JÚNIUS 24, Minden jó, ha a vége jó... Színfoltok az idény utolsó sorsdöntő mérkőzéséről A mérkOzés első időszakiban fergetegesen támadott a BVSC. Védelmünknek minden képességére szükség volt, hogy kapunkat góltól megmentse. Zengöi impozáns védéssel hárítja Nagy lövését. A ». perc után azonban megindult a r,Dózsa gépezetre Dunai 16- ’ vését csak bátor előrevetődéssel tudja menteni Katona, a budapesti kaputf 1! 1 l~i A második félidőben még fokozódott a pécsi nyomás. A kitűnő Bádit négyen is őrzik és csak felbuktatdsa útján tudják a labdától elválasztani. 1IP V-S. ■ •••*?•• V ^J7l'0rf^ ' V v~ ' - . .v.y. ~ w------■ w | imk ' (5) '*< , £<'-i Dunai tizenegyese megpecsételte a BVSC sorsát. Hiába rohamozott a küzdelem utolsó perceiben a vasutas együttes, a vareséget és vele a kiesést már nem kerülhette el. Boldog örömmel köszöntjük győzteseinket, kik páratlanul sikeres hajrával biztosították NB l-ben maradásukat. IMOT1U Annyi volt már az utóbbi hónapokban a sorsdöntő mérkőzés, hogy éppen ideje volt az utolsóhoz elérkezni. A BVSC már nem sok reménnyel vette fel a küzdelmet a Pécsi Dózsa ellen. Számukra ez már inkább csak amolyan búcsúfellépés volt az NB l-ben. Nem is fűztek vérmes reményeket a mérkőzéshez. Az egyik vasutasruhás jegyszedő így fejezte ki az egész BVSC tábor kllátástalan- ságot tükröző hangulatát: jövőre is jöjjenek el minél többen BVSC meccsre. Olcsóbbak lesznek akkor már a jegyeink is... Igaza lett. De nem valószínű, hogy sokan mennek majd Pécsről NB Il-es mérkőzésekre a Szőnyi úti pályára. megszólalt, szabadrúgás. Hegyi nekifut, hatalmas erejű lövésébe Katona kapus belenyúl■ de mint ahogyan egy ágyúgolyót sem lehet kézzel elkapni, ezt a Hegyi-bombát sem lehet, a labdát csak a háló tudja megállítani. Vezetünkl 4 at aváiaU a<z<zunUi 1 A PÉCSI RADIO 1860. június 24-i, pénteki műsora a 223,8 m középhullámon: 19.45: Válaszolunk hallgatóinkra — Jogi tanácsadó. 19.55: Port.é. A kéményseprő. 20.00: Műsorzárás. A nagy mérkőzés előtt a két ifi csapat játszott. Az első félidő gól nélkül telt el. Az egyik BVSC- szurkoló megjegyezte: félek, hogy nagyon kitömnek bennünket ezek a pécsi gyerekek. Erősebbek, mint a mieink. Aztán a végén mi pécsiek örültünk, hogy a sajnálatos sérülés miatt tíz főre olvadt ificsapatunk az utolsó percekben ki tudott egyenlíteni. Sokam elmondták a pécsiak közül a mérkőzés végén: kiegyeznénk a nagyoknál is ennyiben. De jó, hogy mégsem kellett ennyiben kiegyezni... Amikor a nagycsapatok kifutottak, a lelátókról felhangzott a fergeteges hajrá Dózsa! Valaki bekiabált a pályára: hajtsatok gyerekek, mi is hajtunk! Es hajtottak is. A fiúk a pólyán, a szurkolók a lelátókon. Húsz percnyi ideges játék és ideges szurkolás után nyugodtabbak lettek a szurkolók Is, a játékosok is. Opova parádésan, hanyattvetődve lőtt, de a lövés a kapufáról kivágódott, öt perc múlva, a harmincötödik percben Rádi tört kapura, szabálytalanul akasztották-, a játékvezetői síp Izgalmas volt? *—* kérdezték sokan a mérkőzés másnapján. Izgalmas. Voltak veszélyes BVSC-táma- dások, amelyeket jó lövések fejeztek be és Zengőinek nem egyszer minden tudását össze kellett szednie, hogy hárítson. Rádi a második félidő elején megsérült, a csapat egyik motorja kiesett a játékból. Tíz emberrel szemben fellángolt a BVSC. Volt ok izgalmakra. Mégis, a félidő közepe táján Horváth húzott kapura, már a tizenhatoson belül járt, amikor akasztották. Vitathatatlan tizenegyes. Hirtelen mindenki a Salgótarján elleni tizenegyesre gondolt. Ml lesz, ha Dunai ismét a földbe talál rúgni és Katona szerencsésebb lesz, mint Cserháti vr.lt? De Iván megnyugtatta az idegeket. A léc alá lőtte a büntetőt. Izgalmakat okozott Gerencsér gólja is. A gól felrázta a BVSC-t. Néztük az órát. Még nyolc perc; még hét, hat, öt, kettő... aztán felhangzott a nagyszerű muzsika: a hármas sípszó. A nézők felugráltak, tapsoltak, a fiúk a pálya közepén álltak és integettek. Megnyertük az idény utolsó sorsdöntő mérkőzését. Ebben az idényben vége az izgalmaknak. Jövőre is az NB I-ben szurkolhatunk. Reméljük, kevesebb idegeskedéssel, mint az idén. Mert ha már az őszi Idényben is így játszott volna a csapat, kevesebbet fájt volna a fejünk. Jövőre pedig nem szeretnénk egyáltalán fejfájásról panaszkodni. Persze, most már így is jó. Mert minden jó; ha a vége jó... 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor; Tamburazene. Baranyában, Bácskában, Somogy ban. Hírek, tudósítások. Bánáti táncok. Bácskai nyár ... Jegyzet. Muzsikáló percek. Közkedvelt népdalok. Magyarbólyban már learatták az árpát __Riport. Dr áva menti rezgőtáncok. 17.30: Német nyelvű műsor: Vidáman. Kretzer József énekel. Hírek. A klryz-1 éneknégyes énekel, vez.: Anita Zink. Eg a vörös csillag;.. Robbantáskor. Fúvószene. 18.00: Operettrészletek. 1. A mosoly országa, a) Fehér virág — duett. (Házy Erzsébet, Melis György), b) Ne félj. ne félj. (Házy Erzsébet, Melis György), c. Vágyom egy nő után. (Svéd Sándor). 2. Dunaj evszklj: Szabad szél. a) Nyitány. (M. R. szlmf. zk.), b) Matrózok dala. (M. R. ének- és zk.), c) Barkarola (M. R. énekés zenekara). 18.30: Parázs a hamu alatt. — Rádiójáték. Irta és rendezte Turlán György. Szereplők: Juliska néni: Hamvay Lucy, Hermln néni: Koós Olga. Irma néni: Takács Margit, Öreg cseléd: Pataky Erzsi. Zongorán közreműködik: Bíró Attila. 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.25: Népi együttesek műsorából. 1. A pécsvéradi Zengő-együttes kórusa, Babay Gyula zenekara, Zengö-aljl népdalok. 2. Állami Népi Együttes ének- és zenekara. Kodály: Kállai kettős. 3. A Somogy megyei Népi Együttes ének- és zenekara. Somogyi nóták, SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Nincs előadás Kamaraszínház: Nincs előad* MOZI: Park: Hely a tetőn (fél 5, háre- negyed 1 és 9 órakor). Kossuth: Diadalmas olimpia * 5. fél i és fél 9 órakor). Petőfi: Rövidnadrágos ember ■ 5. fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Mag." híradó. 60/4. sporthiradó. Tibeti» zadás leverése. Éltető avar. (Eladások kezdete 11 órától folytat' lagosan 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárvárosi Dulszka asszony erkölcse (5 és órakor). Építők kultürotthona: Két ti egy kislány (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Csempr szék (8 órakor). Május 1. (Vasas II.): Rakétatámaszpont (7 órakor). Kossuth (Mohács): Háború és béke 1. H. (fél 5 és fél 9 órai® Második előadását a kertmozü’-' tartják). Zrinyi (Szigetvár): A nagy kél országút ;fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Fények a “ alatt (fél 9 órakor). Június 27-én este 9 órakor a síj badtéri színpadon, rossz Idő ese>® du. fél 6 és háromnegyed 9 de kor a Nemzeti Színházban: A !l, fangosok országos filmművész® bajnoksága. Közreműködnek: bi Hilda, Majláth Jenő, Német V hel. Szent] Edit, Horváth Sén* és zenekara. Játékvezető: Pa;' Miklós. Jegyek a Filharmónia f vételi pénztáránál kaphatók. ^ Mit mondanak az edzők ? CZ1BVLKA MIHÁLY, a Dózsa edzője: Végtelenül örülök a sikernek. A fiúk minden dicséretet megérdemelnek. Hősiesen küzdöttek, az örömtől most nem is tudok többet mondani. Fiúk az egész évi munkájukra ma feltették a koronát, • bennmaradás sikerült! MOÓR EDE, • BVSC edzője: Amilyen nagy az önök öröme, olyan nagy a ml bánatunk. Megérdemelte a Dózsa a győzelmet, noha a nagy tét rányomta bélyegét a játékra. Annyit mondhatok, megérdemelte ez a Jól hajrázó csapat a bennmaradást. OPATA ZOLTÁN: Végignézve a mérkőzést, a színvonalról nem mondhatok sok jót. De őszintén üzenem a kedves pécsieknek: szívből örülök, gratulálok! Ma játssza utolsó mérkőzését a PEAC Ma délután 17.30 órai kezdettel a Tüzér utcai pályán játssza a megyebajnokságot nyert PEAC csapata utolsó bajnoki mérkőzését a PVSK n. együttesével. Pécsi sikerek az országos középiskolai atlétikai bajnokság döntőin Szerdán Budapesten megkezdődtek a középiskolai atlétikai bajnokság országos döntői. Az első napon valamennyi lebonyolított számban vidéki győzelem született. Megyénk középiskolásai közül a Leöwey Gimnázium atlétáinak szereplését követte legtöbb siker. Az első napi versenyek során az iskola Fucskár, Meszler, Kiss, Egyed összeállítású 4x100 m-es váltófutó csapata országos bajnokságot nyert, 53.7 mp-es Idővel. Az Iskola magasugró csapata 131 cm-es átlagot ugorva a 3. helyen végzett. Közlemények A gyermekbénulás elleni Sabin vakcinálásról távolmaradtak részére 1960. június 25-én, szombaton de. 10—12 óráig a Kilián utca 2. sz. alatt lévő egészségvédelmi tanácsadóban pótvakcinálást tartunk. — Pécs mj. város Közegészségügyi Járványügyi Állomása. I rád. 26-án délelőtt 10 órakor . Megye u. 20. sz. alatt taggyú1® tartanak. A taggyűlés tárgya: . fiatal galambok röptetési tervén'’ ismertetése. A Mgyar Postagalmbsport Egyesület értesíti tagjait, hogy a szervezett H. Záhonyi-verseny elmaA Megyei Labdarúgó Szöveg által június 26-ára sorsolt, StdJ lörincen és Pécsváradon lejáts*J dó osztályozó mérkőzések eWj radnak. A* új Időpontot a iű hét elején teszi közzé az MLSZ. Természetjárás A városi Természetharát Szövetség értesíti a Pécsett működő természetjáró osztályok tagságát, hogy 26-án, vasárnap munkatiúrát vezet Kövestetőre, a Vasas Elektromos szakosztály turistaház építkezéshez. Indulás reggel 8 órakor autóbusszal a MÄVAUT 2-es számú kocsiállásáról. Autóbuszköltséget a vasas szakosztály megtéríti. A természetjárók minél nagyobb számú részvételét kérjük. Létszámbejelentés: szombatod délig a 42-33-as telefonszámon. Fájdalomtól megtört szívvel tudatom, minden kedves jóbaráttal, ismerőssel, hogy drága jó feleségem Falndi Lászlőné sz. Kerepesi Hona június 22-én, éjjel ’AU órakor tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése június 25-én, szombaton fél 1 órakor lesz a pécsi köztemetőben. 536 Gyászoló férje Mély fájdalommal tu(latjuk, hogy felejthetetlen drága feleségem, m** nyem, leányunk, testvérünk, sógornőnk és kedves rokonunk Falndi Lászlőné sz. Kerepesi Ilona június 22-én, életének 29- évében váratlanul elhunyt. Temetése jún. 25- én, szombaton fél 1 öt»' kor lesz a pécsi köztemetőben. 535 Gyászoló család Apróhirdetések Fiatal értelmiségi férfi albérleti szobát keres a Széchenyi tér közelében, július 1-től. Ajánlatokat a Boltív közi Hirdetőbe „Tanár” jel igére. ____________151665 Ké rem, a nálam lévő ruhákért szíveskedjenek eljönni. Kovács tisztító. 522 Keresek beköltözhető belvárosi 2 szobás kom fortos öröklakást vagy megosztható házrészt. Ajánlatokat ..Készpénz zel fizetek” jeligére Boltív közi Hirdetőbe. 151671 Eladó 2x2 szoba, hallos. összkomfortos lakásból álló családi ház (öröklakásként külön Is) mind két lakás beköltözhető. Érdeklődni Zója u. 4. (v. Plus u.) 613 700 n. öl szőlő, melyből 400 n. öl négy éves új telepítés, a helyszínen, cca 40 köbméter kővel eladó. Szoba, konyhás lakásra építési engedély és víz van. A pedagógiai főiskola mögött. Érdeklődni: Zója u. 4. (volt Plus u.)____________614 Ér demes megnézni! — Sportzsákok, strand- táskák, bevósárlótás- kák, hátizsákok kapha tók. Rákóczi út 40/1- ben kisiparosnál. 151607 Príma 250-es Jáwa — nagykerekű, sürgősen eladó. Kiskereszt u. 15 sz. 558 Csertépkályha eladó. Tompa Mihály u. 10 565 Elköltözés miatt eladó magánjáró motoros fa- fürészelő gép üzemképes állapotban teljes felszereléssel 7000 Ft-ért Pécs, Tábor utca 6. 616 köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, kik szeretett halottunk Horváth Pálné temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Baranya megyei Cpítő- anyagipari Egyesülésnek, valamint a Pécsi Bőrgyár szakszervezetének és a konyha dolgozóinak. 533 Gyászoló család köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak kik szeretett halottunk ilj. Bodor Jánosné temetésén megjelentek koszorúk és virágok kiöl' désével fájdalmunké enyhíteni igyekeztek. 534 Gyászoló család Bengál nyelven járatos pécsi lakost keresek. Ajánlatokat (.India” jeligére Hirdető, Boltív köz. 151680 Egy zongora eladó rész letre is. Ugyanott egy kőrisía háló eladó. — Érdeklődni: 49-17-es telefonon. 594 Sürgősen eladó házrész, 2 szoba, konyha, összes mellékhelyiségekkel, 1 szoba, konyhás cserével beköltözhető. Tábor utca 6 sz. 617 Szekrények, asztal, székek, ingaórák, több bútorféleségek eladók. Teréz utca 9. Horgas. 151675 Kis kertes családi ház beköltözhetően eladó. Magyar u. 7 sz. Vasárnap egész nap, hétköznap délelőtti órákban. 554 120 mázsa takarmányszalma napi áron eladó. — Prech Mátyás. Kisbattyán. 456 Belvároshoz közel közművesített villatelek, lakható épülettel pincével. felszereléssel, berendezéssel eladó. Pécs, Teréz utca 9. sz. Horgas. 151675 Házat szigeti részen megvételre. 3 szobás lakáscserét 3 szobásért keresek. — Ajánlatot. Nagy Jenő u. 35. emelet, délelőtt. 545 Fiút tanulónak felveszek. Kaponyi férfiszabó, Perczel utca 13. 151648 köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk Sztepánovics Mária temetésén megjelenésükkel igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. Külön köszönetét mondunk munkahelyének, a megyei KISZ-bizottságnak és munkatársainak. 151613 A gyászoló család. Hálószoba kisipari dió- szinre fényezve eladó. Bischoff asztalos, Bartók Béla u, 37. Elektromos Ziss motoros nagy hűtőszekrény eladó. Garai utca 20. 597 Jégszekrényeket kertigarnitúrákat, sodronyo kát, díványokat, matracokat, konyhaszekrényeket, szekrényeket vas- és faágyakat vásárol Koltai, Rákóczi út 43. 524 Eladó 3 db 8 hónapos kese ártán. Székely u. 7 sz. Erzsébet-telep; Tüzifafúrészeiés. Telefon: 48-03. Kossuth Lajos utca 59. Feletti. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. 10, _______Telefon: 15-38, 15:33. PÉ CSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u, 10, sz. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik egyet' len fiúnk Kemény Zolto»1 a Herbária Vállalat sik' lósi kirendeltsége fclügye' lőjenek tragikus hal»}® alkalmával temetésé11 megjelentek, távirattá*; részvétnyilvánítással m°lJ’ fájdalmunkat enyhíteö* igyekeztek. Külön köszönj tét mondunk vállalat^ nak, a rokonságnak és merösöknek a szép kosz0' rúkért és virágokért. Fájdalomtól megtör* 620 szivű szülei.