Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-23-01 / 147. szám
6 NAPI O I960. JÜNIUS 23. ’ / TZsJlH Már lehet jelentkezni a segéd Oitaté-képzö tanfaiyamekra A magyar sport edző-utánpótlása érdekében a Sportvezető és Edző- képző Intézet szeptemberben Ismét indít seg .kioktatói tanfolyamokat azok részére akik az asztalitenisz, atlétika, birkózás, kajakkenu, íjászat, kerékpár, kézilabda, korcsolya, kosárlabda, labdarúgás, lovas, öttusa, röplabda, si, súlyemelés, teke, tenisz, úszás, vívás, vízilabda, műugrás, szer-, művész- és akrobatikus torna sportágakban klvá. nak segédoktatóként működni. Az 1960/61-es tanévre már most kell jelentkezni. A tanítás ez év szeptember második leiében indul meg és ezt követő 10 hónapon keresztül tart elméleti tantárgyakból. A tanulókn k körülbelül havonta egy napon 0 órás oktatáson kell résztvenniök Itt Pécsett. A tanév közepén és végén elméleti tantárgyakból vizsgát tesznek a hallgatók, majd az év befejezésével az elméleti vizsgák után, még a nyár folyamán, sportáganként kétheti gyakorlati táborozáson vesznek részt amely szintén vizsgával fejeződik be. A sikeres vizsgákat Igazoló bizonyítvány segédoktatói minősítésben edzői működésre jogosítja a végzett hallgatókat. A tanfolyamra minden 23—»6 éves kor közötti férfi Jelentkezhet, aki oktatói tevékenységre erkö- csileg, politikailag és egészségügyileg megfelel. Öettséglvel vagy 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik, valamelyik sportegye sületnek tagja, és az illető sportágban. amelyben segédoktatóként szeretne működni, legalább három évig versenyzett, és legalább egy évig már gyakorló oktatóként, mint edző Is működött. A jelentkezési nyomtatványt (lehetőleg Írógéppel, vagy olvasható nyomtatott betűvel ldtöltvel a Baranya megyei TST-hez (Pécs, Széchenyi tér 9.) kell benyújtani. A tanfolyam tandija 300 forint. A tandíj első részét az első foglalkozás előtt, második részét az elméleti vizsgák befejezését követő gyakorlati táborozás előtt kell befizetni. A hallgatóknak kell fedezni a foglalkozásokkal, és a gyakorlati táborozással felmerülő utazási elszállásolási és étkezési költségeket valamint a tankönyvek és Jegyzetek árát is. A tanfolyam végzéséhez arttkséges szabadidőről is a résztvevőknek kell gondoskodni. A foglalkozásokról sokat mulasztó hallgatók vizsgára nem jogosulnak. Jelentkezési határidő: július 10. Felvételi ügyben a felvételi bizottság javaslata alapján a Sportvezető és Edzőképző Intézet dönt. A felvételi vizsgák időpontjáról értesítést kapnak a jelentkezők. Felvétel és elutasítás ügyében Is. Baranyai sakkozók győzelme Zalaegerszegen Vasárnap Zalaegerszegen került lebonyolításra a Dunántúli Kupáért kiírt sakkversenyek fordulója, ahol Zala és Baranya megye sakkozói mérték össze tudásukat. A találkozó a hazaiak győzelmével ért véget, 7:5 arányban. A baranyaiak közül Havas, Péterfalvi, Előd és dr. Sándor ért el győzelmet, míg Bereczki és Szilárd döntetlenül végzett. Gagyi Dénes vasárnap biztosan utasította maga mögé a 200 m-as piüangóúszók mezőnyét a hazai győzelemmel végződött úszó csar patbajnokság I/B. csoportjának pécsi versenyén. Lányosok lett » mohácsi járás bajnoka A mohácsi járásban is befejeződött a labdarúgó-bajnokság. Az utolsó forduló eredményei: UJ- Mohács—Dunaszekcső 4:0, Székely- szabar—Somberek 9:2, Mohácsi TE II.—Szederkény 9:1, Bóly n.— Töttös 6:0, Versend—Márok 5:0, Bár—Sárhát 2:1. A Lánycsók—Majs mérkőzés elmaradt, mert az utób4 labdarúgó szövetségben hallottuk ••• Az MLSZ június 25-én, szombaton tartja országos értekezletét. Megyénk labdarúgását Molnár József főtitkár és Kftart Ferenc titkár képviseli. Az Országos Fellebbviteli Bizottság elutasította a Székesfehérvári MÁV SK fellebbezését a Pécsi Bányász-Székesfehérvári MÁV NB Ill-as mérkőzés L fokú határozatával kapcsolatban. A fellebbviteli cniKuauVi III* _L k. an uu mivcu najADvniouuiu « bi csapat nem jelent meg, a mér- bizottság megállapította, hogy az I. kőzés két pontját 0:0 gólaránnyal ' fokú határozat helyes volt és nincs a Lánycsók csapata kapta, ''szükség annak módosítására. Egyéni tekebajnokság Pécsett Az elmúlt hét sem volt eseménytelen a tekézőknéL A megyei és városi TST rendezésében két pályán került sor az 1960. évi megyei egyéni tekebajnokság döntőire. Az érdemes az I, és II, lasts»Hogyan totózzunk? 1. Újpesti Dózsa—MTU 2. Csepel—Ferencváros 3. Salgótarján—Bp. Honvéd 4. Szombathely—BVSC 5. Dorog—Diósgyőr 6. Pécs—Tatabánya 7. Autótaxi—Testvériség 8. Annavőlgy—Bp. Petőfi 9. III. kér. TTVE—Pilisi B. 10. Kerámia—Sárisáp IX. Fejér m.—Tolna m. 12. Kom. m.—Györ-Sopr. m. Népsport Népszab. Népszava D. Na 1X2 1 x 1 X 1 x 2 1 2 X 2 X x 2 1 X 1 1x2 1 2 X 1 1 1 1 x 2 1 2 1 2 x 2 1 1 X x 1 1 1 1 1 1 X 1 1 12 1 2 1 1 1 1 1 X X 1 X 1 X 1 1 X 1 X 1 2 1 X IS 2X1 X 2 Létraveraenyünket úgylátszik megkedvelték a sakkozók, mert hétről hétre gyarapszik a megfejtők száma. Legutóbbi feladványunkra is szép számmal érkeztek megfejtések, bár nem volt éppen könnyű feladat meghatározni a 7. lépés után következő öt lépéspárt, úgy, hogy a közölt diagrammnak megfelelő állás jöjjön létre. Természetes, hogy „becsúszott" a megfejtésekbe néhány lépéscoere. A fej tők megnyugtatására közöljük, hogy azokat a lépéscseréket, amelyek egyébként ésszerűek, nem tekintjük hibának, hanem teljes értékű megfejtésnek. A „Feledékeny sakkozók” címmel közölt feladvámy megfejtése: 8. Fd3, b5, 9. c:bő a6, 10. b:a6 H:a6, 11. He2 c4, 12. Fc2 Hg4. A „ráadásnak” szánt 13. világos lépés: 0—0. Ezt egyetlen megfejtő sem találta el, ami nem csoda, hiszen ez a minőségáldozattal járó folytatás valóban nem látszik kézenfekvőnek, de az adott állásban mégis ezt tekinthetjük a legjobb védelemnek. Mai feladványunk Ismét kétlépéses mattfeladvány lesz. EláruBiatjuk, hogy ennek a Kulcslépése sem éppen kézenfekvő. Önfeláldozás c7. V1L: Ke«, Vd4, Bc4, <M, Pa2 Hb5, g8, Gy:e7, g4 (10). Sőt.: Ke6, Vgl, Bf5, h2, Fg3, h7, Hdi, f7, gy:cs, d6, e4 (11). Matt 2 lépésben. (6 pont). MÉSZÁROS FERENC Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága jó édesapám, apósom, nagyapám és rokonunk Hlasznik József nyugd. aknász # életének 75. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 23-án, délután 5 órakor lesz a pécssza- bolcsi temető ravatalozójából. 532 gyászoló család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédmamánk Reiger Alajosné temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 581 Gyászoló esalád. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondok rokonaimnak és ismerőseimnek akik szeretett apám temetésén megjelentek. Boda Győző és gyászoló családja. HMM tályú minősítésű tekézők a Szikra pályán, a Hl. osztályúak az Építők pályán mérték össze tudásukat. A 200 vegyes dobásból minden 50 dobás után pályacsere volt. Az Igen nagy létszámú induló között szép eredmények is születtek és igen minimális fakü- lönbeégek döntötték el a helyezéseket. 18-án, szombaton a versenyek befejezése után a megyei bajnokságot nyert tekézők a szövetség kiküldöttjétől átvették a szép tiszteletdíjakat, míg a második és harmadik helyezettek érem- díjazásban részesültek. Részletes eredmények: érdemes sportolók: Első helyezett és megyei bajnok: Vavtka (Közlekedés) 877, 2. Gulyás (Szikra) 844, 3. Jámbor (Építők) 828. I. osztály: első helyezett és megyei bajnok: Gyimesl (PVSK) 862, 2. Ruzfíiinszki László (Szikra) 834, H. osztály: első helyezett és megyei bajnok: Pető (Építők) 827, 2. Gyenes (Szikra) 821, 3. Ser- beczkl (BTO 820. A legtöbb induló a HL osztályban volt és szép eredményeket elérve a sorrend a következő: első helyezett és megyei bajnok Hasenauer (Építők) 854 fa, 2. Petrovics (BTC) 818, 3. Sabacz István (BTC) 812, 4. Erdősl (PVSK) 807, 5. Sudár (Kinizsi) 804. DUNANTŰLI napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lápldadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. 10« Telefon: 15-32, 15:33. Az NB Ill-as Intéző Bizottság július 4-én, hétfőn tartja legközelebbi illését. Még nem ért véget az 1959—80. évi labdarúgó-bajnokság, de a szövetség már most foglalkozik az 1960—61. évi bajnokság csoport- beosztásával. Az új idény csoport- beosztására vonatkozó javaslatot az országos értekezlet elé terjeszti a szövetség főtitkára. A jelek szerint az Ideinél is erősebb NB IH-as csoport fog kialakulni. * A megyei felnőtt válogatott “ pontveszteség nélkül — csoportelsőnek végzett. A válogatott mind a négy mérkőzését megnyerte. * A megyei ifjúsági válogatott utolsó mérkőzésére vasárnap Budapesten kerül sor. Ifjúsági válogatottunk Kelet-Budapest válogatottja ellen mérkőzik. Mindkét együttes a csoportelsőség elnyerésére pályázik. Nehéz mérkőzés előtt állanak az ifjúsági labdarúgók. A vezetők azonban bíznak abban, hogy döntetlennél rosszabb nem lesz az eredmény, az esetben pedig Baranya lenne a csoportelső, ami egyhetes debreceni edző- táborozással jár. * A szövetség elnöksége elutasította a Szigetvári Vasas azon kérelmét, hogy a Pécsi Kinizsi- Szigetvári Vasas megyebajnoki mérkőzést játsszák újra. A szigetváriak azért kérték a mérkőzés újrajátszását, mert egy Kinizsi-játékos orvosi igazolás nélkül játszott a mérkőzésen. * Ugyancsak elutasította nz elnökség a Szigetvárt Vasas azon kérelmét, hogy a csapat az 1960—61. bajnoki évben a megyebajnokságban szerepeljen. Az elnökségi határozat szerint ennek a kérelemnek megalapozottsága nincs és a versenykiírás erre nem ad lehetőA Pécsi Dózsa vezetősége értesíti rendezőit és pénztárosait, hogy a vasárnap sorrakerülő Pécsi Dézsa-Tatabányai Bányász mérkőzés sei kapcsolatos tennivalókról pénteken este 18 órai kezdettel a Sorház u. 8. szám alatt megbeszélést tart. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11.— Ft. GÉPKOCSIVEZETŐKET legalább féléves gyakorlattal, szerelő szakmunkásokat, hajtókát és rakodómunkásokat keres felvételre a PÉCSI 21. SZ. AUTÓKÖZLEKEDÉSI vállalat. Pécs, rozsa FERENC UTCA 22. SZÁM. 539 Hol mivelőiffiiik tváh. aU awunUi 7 A PÉCSI RADIO I960, június 23-i, csütörtöki műsora a 223,8 m középhullámon: :7.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Szlavóniai sokac-kóló. Mi újság Baranyában ... Hírek, tudósítások. Barnyal folklór... A pécsudvar- di népi együttes énekel régi baranyai dalokat. Egy ritka foglalkozás ... Riport Bárányt sokac-kóló. 17.30: Német nyelvű műsor: Indulódal. Készülődés a bányásznapra. Felsőbajorországl táncegyveleg. Pillanatkép a mai fiatalokról. A második ötéves terv állattenyésztési feladatairól. Keringők. 18.00: Hanglemezbarátok műsora. Haydn-operából. Bemutató. 18.25: A Magyar Földrajzi Társaság dél-dunántúli csoportjának előadás-sorozata. — Újabb kutatások eredménye az aballgeti barlangban. — Vass Béla előadása. 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. 18.50: A tanácsvállalatok múlt évi eredményeiről. — Interjú. 18.55: Munka után. Zenés összeállítás. 19.50: Hírek tudósítások. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Balett-est n, (Goldmark-bérlet este 7 órakor). Kamaraszínház: Anna Karenii (este 7 órakor). mozi: Park: Hely a tetőn (fél 5, háro# ■egyed 7 és 9 órakor). Kossuth: Diadalmas olimpia (t ö. fél i és tél 9 órakor). Petőfi: Rövidnadrágos ember (1 5, fél 7 és fél 9 órakor). Park Kertmozi: Rövidnadrágos ember (9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyi híradó, 60/4. sporthlradó, Tibeti 1 zadás leverése. Éltető avar. (01 adtsok kezdete u órától folyuati lagosan 3 óráig). Fekett Gyémánt (Gyárváros) Szünnap. Építők kultúrotthona: Fekete gyöngyök (5 és 7 érakor). Rákóczi (Mecsekalja): Csempí szék (8 órakor). Május 1. (Vasas H.): Cirkusz lánya (7 órakor). Kossuth (Mohács): Háború és béke I. H. (fél 5 és fél 9 órako Második előadását a kertmoziW tartják). Zrínyi (Szigetvár): A nagy kél országút ,'fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Fények a ffl alatt (fél 9 órakor). Közlemények A Munkaügyi Minisztérium 500. sz. Ipari Tanuló Intézet KlSZ-szer- vezete szülői munkaközössége és kultúregyüttes tanévzáró díszelőadást rendez a Nagy Lajos Gimnázium dísztermében 25-én, szombaton délután 6 órakor, melyre az érdeklődőket szeretettel várja. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató V. pécsi üzletigazgatósága értesíti az áramfogyasztóit, hogy a munkatársainak szabadságoltatása, valamint a számlázógépek karbantartása miatt a júliusi áramvételezésekről nem állít ki külön szám Iákat, hanem azokat az augusztusi áramvételezésekkel együtt számláz za ki. Ennélfogva a szeptemberben bemutatásra kerülő számlák két havi. Július—augusztusi áramfogyasztást foglalnak magukba. Az üzletigazgatóság felhívja az áramfogyasztók figyelmét, hogy a szeptemberben kifizetésre kerülő áram díj-számlák végösszege a kéthavi számlázás folytán a rendes számlák körülbelüli kétszerese les* Pécs város m. kerületi tanál vb. a patacsi és magyartirögi le* ségrészben dolgozó cséplőgép m< lé férfi cséplőmunkásokat ve fel. Jelentkezni lehet a mecselei jai tanácsi kirendeltségen (Rácvi ros 36.) június 24-én, péntek reggel 9 órakor. Áramszünet lesz 23, 24, 25, 27,1 29, 30-án és július l, 2-án hálóz* bővítés miatt 7,30-tól 1« óráig < alábbi utcákban: Ungvár u. 14. 1 17. sz. házaktól a Mártírok útjáí eső részen, Nagyvárad u. 29. 31,1 35. sz. házakban. Vas Gereben 1 20—32. számig és Kassa u. 26-* számú házig. A Magyar Földtani Társulat cseki csoportja rendezésében 24 pénteken délután fél 6 órakor 1 MTESZ helyiségében (Janus P*5 nonius u. ll. sz.) Németh LászX Rádióaktív vizek keletkezése és rádlóhidrogeolőgla Jelentőséi1 Gergász György: A bányabeli X* tatófúrások technológiája címm1 előadást tattank. idűjírAsjelgmtés A Meteorológiai Intézet Jelenti: Várható időjárás csütörtök estig: napos idő, kisebb felhőatvonulá- sokkal, legfeljebb néhány helyen kevés eső. Mérsékelt, változó irányú saéL hűvös éjszaka. Várható legalacsonyabb éjszak hőmérséklet 9—12, legmagasal] nappali hőmérséklet holnap 2J-J fok között. Távolabbi kilátások: • hét végé melegebb Idő. az EM. 6m. mélyépítő v. PÉCS, KERTVÁROS, MALOMI UT 80/a SZÁM felvesz vizsgával rendel- kező VILLANYSZERELŐKET. 181629 GYAKORLOTT GÉP- ÉS GYORSÍRÓT felveszünk. MÉSZÖV. 8. szám. Kossuth tér 151631 ii Festékszórásra alkalmas 5—9 LÉGKOROS KOMPRESSZORT használható állapotban megvételre keresünk. Szigetvári Faipari KTSZ. Telefon: H 151519 A DÉLDUNANTULI ARAM' SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT pécsi üzletigazgatósága 196* július 1-i belépéssel, KOMLÖ, MOHÁCS, PÉCS munkahelyekre VILLAMOSMÉRNÖKÖKET keres. — Jelentkezés: pác* Légszeszgyár u. 13. Sz“' mélyzetl osztályon. 15164* S44J A P E i r i> b t fi s e re Szántód! állomásnál, műút mellett 4 db 120 négyszögöles beépíthető villatelek sürgősen eladó. Levélcím: Vár- konyi. Balatonszárszó. 455 50 éves asszony 1000 Ft 250-es Csepel, tizemké- nyugdíjjal keres idő- pes, sürgősen olcsón Gramofont. írógépet, harmonikát, órát veszek. Wágner, Rákóczi út 73/a. sebb férfit, aki eltartásra szorul, kinek Pécsett lakása, vagy háza van. „Gondozás” Jeligére leveleket a Boltív közi Hirdetőbe. 151646 eladó. Megtekinthető egész nap. Pécs, Nagyvárad u. 21. I. emelet 2 ajtó. Csőiig Gyula. 544 Szoba, konyha, éléskamra, fürdőszoba, WC lakásomat elcserélném 2 szoba hasonlóra. Alkotmány u. 33. Vadas. 525 Hálószobabútor, kom- 151660 bináltszekrény. félháló ágybetétek, asztalok, székeik, egyszemélyes gyermekágy eladó. Kiske- reszt utca 15. 510 Komblnáltszekrények, hálószoba és konyha- rekamié, bútorok újszerű álla- olcsón pótban, szekrények, ágyak, sodronyok ágy betét, sezlon, rekamiék dús választékban. — Báránynál, Hal tér 1. 151659 Kis kertes családi ház beköltözhetően eladó. Magyar u. 7. sz. Vasárnap egész nap, hétköznap délelőtti órákban. 554 Príma 250-es Jáwa — nagykerekű — sürgősen eladó. Kiak ereszt u. 15 sz. 558 Figyelem! Reptéri szoba, konyha, éléskamra. előszoba, WC, mos- dóíülke, gázos lakásom elcserélném városiért. UJ-Mecsekalja, Hajnóczi u. 6/c. H. em. 2 ajtó. ______________562 Ki s szőlő, lakható ép1*' lettel eladó. Csórt?] Bálics tető 8. kés**' Sírkő, sírkeret tését vállalom. Szigeti út 73. Zongora bérbeadó. Érdeklődni: Pécs Petőfi utca 12 sz. 559 Cserépkályha eladó, Tompa Mihály u. 10. 565 Szoba és vikendház kis szőlővel, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: június 30-lg Bá- lics-tető 7. Galambos. 151658 Hálószoba dió színű, modem forma, Jó kivitel eladó. Klein asztalos. Felső-Vámház u. 33 szám. 417 Egy új konyhaszekrény eladó. Megyeri u 10 sz. 555 Személyautó (generá- lozott) eladó. (Motorcsere lehet.) Tettye u. 1» aa> 9M írógépet, rádiót, magnetofont, távcsövet, nos. harmonikát, villany- borotvát, órát veszek. Wágner Rákóczi út 73/a. 526 Fiatal házaspár eltartásra keres idősebb asszonyt, vagy házaspárt, akinek háza van. Pécs, Kertváros, Adler Junior személy- gépkocsimat betegség miatt eladnám, teljesen újonnan generáloz va. Cservenka, Ujme- szes 6/2. 560 Kandallót. szuterin légifűtő berendezést készít, javít Friedrich, Rákóczi út 37. Telefon: 23-87. 566 Egy hajtókocsi újsz*\ rü állapotban jután/'“ san eladó. Érdeklődő1' Irányi Dániel tér házmesternél. 151®*; Ház eladó 3 szot>* mellékhelyiségekkel . azonnal beköltözhet* 3*. Pécs, Engels utca 500 n. öl gyümölcsös, kúttal, fabódéval a szi- Ke- gett vámnál megosztva szül út 2. Kruzsicu Já- is eladó. Petőfi u. 59. Diáklánykát lakásra felvennék. — Zongora van. Lehet fiatal értelmiségi dolgozó Is. Légszeszgyár u, 3. I. em. 3. , 567 1516* 22-én fa 1 óra táj»** Széchenyi tér és szd* háztér között a vlU* moson, vagy a Nád,,, ... «3 elvesz“. 652 1. em. 6. Tel.: 52-31. Háromszoba, összkom- e„y gyermek üdülő 1“^ fortos komlót lakáso- ®sy ?y:rímeK ti Táskalrógép bérbeadó. Jókai u. 40. sz. L. em. 13. Mt Idősebb férfi vagy nő gondozását ' vállalná házért nyugdíjas özvegyasszony. .Lelkiismeretes” jeligére Hirdető, Boltív köz. »Mi« 561 fortos komlói lakáso mat pécsi lakásért elcserélném. Pécs, Ba- 583 Gépírás, másolás űr- ,, lapok szakszerű kitől- rátur utca 11 tése megvárhatóan. — Harmónlum eladó, Leirólroda, Sallai ut- vagy bérbeadó. Megte- ca 46. Barátok temp- klnthető: Pósa Lajos lománáL 151588 utca 39 K. 573 Barst János, Miklós l< 15/2, nyolc éves kist” névre kiállítva, jük a becsületes róéf találót adja le a K® suth Lajos utca 22 ^ alatti hirdetőbe. ^