Dunántúli Napló, 1960. május (17. évfolyam, 101-127. szám)
1960-05-15 / 114. szám
I960. MÄJUS 15. NAPLÓ 5 mrnrnrmu wm • umr A PÉCS VÄR ADI Vörösmarty könyvtár könyvállománya elég jól ellátott, a község lakosságához számítva az állandó olvasók száma a művelődési Igény emelkedéséről tesz tanúságot, önmagában a járási könyvtár pécsváradi kölcsönzési részlege biztosítani tudja az olvasók jó könyvvel való ellátását, t a könyvek válogatásának lehetőségét, szépirodalmi, művészeti, út- leírási, mezőgazdasági szakkönyvekből egyaránt. Ki hinné, hogy Pécsváradon, ebben a szép, de nem túlságosan nagy községben a könyvtárak sorozatával találkozhatunk? A különböző kis „könyvtárak’’ könyvállománya még tovább javítja Pécsvárad egyébként is jó könyvellátottságát. Ez önmagában jó. Baj az, hogy a művelődési lehetőség biztosítása a könyvtárak egymástól elszakított munkája miatt ez ideig nem valósult meg. Ennek az összefogásnak pedig nincs semmiféle akadálya. Könyvtárral rendelkezik még a Dózsa Termelőszövetkezet, a rendőrség, a járási tanács, a járási bíróság, valamennyinek a könyvállománya meghaladja a 200 kötetet — Ezenkívül kisebb számú könyv található a vasútnál, a postán, a malomban, az áramszolgáltatónál, a honvéd kiegészítő parancsnokságnál, a pénzügy- őrségen, a ktsz-nél, a KIOSZ- nál. , Az iskola nevelői, és tanulói is rendelkeznek könyvtárral. A könyvek kölcsönzése és az olvasás megszerettetése a kis könyvtáraknál éppen az összefogás hiánya miatt nem folyhat eredményesen; Az összefogás módját a helyi vezetőkPécsváradi könyvtárak nek, az olvasni szerető pécs- váradiak érdekében meg kell keresni, és ezt meg is lehet valósítani. Van-e ilyen példa? Természetesen ilyen is található. A pécsváradi gépállomás mintegy 700 kötetből álló könyvtárát átadta a járási könyvtárnak, csupán a mezőgazdasági szakkönyveket tartotta meg, és annak biztosítását kérte, hogy a járási könyvtár gazdag állományából állandóan cserélve, letétként a gépállomás dolgozóit lássa el. A gépállomás dolgozói így, állandóan új könyvekhez juthatnak; A járási tanács szak- szervezeti elnöke szintén megígérte, hogy a 200-nál több könyvet forgalmazásra, a jobb válogatási lehetőség megteremtése érdekében a járási könyvtárnál helyezik el. Hiszen a járási tanács dolgozói nagyrészt olvasó tagok a járási könyvtárnál és onnan kölcsönöznek könyvet. A kisebb üzemek intézmények, társadalmi szervezetek részéről fenntartott könyvtárak éppen egymással való azonosságuk miatt a sokoldalú érdeklődés kielégítésére nem alkalmasak. Nagyrészt ugyanazokat aköny BÚZÁS HUBA: A vén favágó Temette rég a gyermek-álmát, az asszonyát s a kis családot, a homlokára négy komoly barázdát az évek gond-ekéje szántott. Az úri-sápadt alkonyon 6 vök az űzött ordas, a grófi erdőn fát lopott, kezében balta csattogott s riadt a néma horgas. Gondolta, úrba vág, de sose fél, csengjen a jó szekerce s ha jön a szél, a hó, a tél, meleg lesz otthon másnap is a kis búboskemence. KákastoU libbent át az éjjen. Vitték ... megbotlott hörgőn... fellázadt ott a lápvidék, de mégis jött a lánc, a kín, a börtön. Elnézem homlokán a négy barázdát, hitét a nagy szemében: sugarai az életet bejárták a földön és az égen. Bízó mosoly és bölcs tekintet, mely néha visszaréved, amint kemény kezével gonddal ültet kicsiny facsemetéket. veket szerezték be, viszont az erőforrások egyesítésével még jobban ellátott könyvtárat biztosíthatnának. A Dózsa Termelőszövetkezet 200-at is meghaladó könyvei közül a leltári számmal ellátottak nem érik el a százat. Nyitott szekrényben „tárolják“ a nagyforgalmú tsz- irodában. Pedig vannak tsz- dolgozók, akik olvasni szeretnek. Erről Andics elvtárs, a járási könyvtár vezetője is számot ad, mert kb. 20 a beiratkozott tsz-tagok száma. — Tiszti János bácsi, a tsz 64 éves tagja nézegeti a könyvek elhelyezését és emlékezik, hogy ebből a vándorszekrényből neki is kölcsönöztek könyvet 1920—1930 táján; Azóta sokáig nem látta ezt a szekrényt. Kifaragott betűiből ez olvas-! ható: A Déldunántúli Közmű-1 velődési Egyesület XI. számú vándorkönyvtára. A termelőszövetkezetnek dicséretére válna, ha ezt a tán már műemlékszámba menő könyvtárszekrényt tényleges céljának ellátására, könyvtári munkára a szomszédos járási könyvtárban helyezné el; A TERMELŐSZÖVETKEZET irodájában a könyvtár gyarapításának gondolatával foglalkoznak; Néhány drága mezőgazdasági könyv: A mezőgazdaság számokban, Állat- tenyésztők kézikönyve, Zöldségtermesztés, Rét és legelő, Juhtenyésztés, 80—90 Ft-os beszerzési árral, — alig forgatják, a többi könyv nagyon régi keletű; Az összefogás hasznot jelentene. Nem megoldhatatlan, példa is van már. A pécsvá- radiak nyilván közös úton, összefogással, nagy eredményeket érnek majd el. Bánfai József GALAMBOSl LÁSZLÓ: Indul a hajnal Nap-kosarával indul a Hajnal, csipke ruhája éri az arcod, rózsa-pehellyel játszik, a lába villan az úton, tükre mutatja a sok [kirakatnak. Bontsd le a függönyt, hallja szavunk s a [tüzkezű ablak tartsa szemünkhöz a jó-nevű dzsámi zöld [koronáját. Lépjünk a csendülő útra mi ketten, a tárnák zengve feszülnek a mélybe, csókol a gyár a nagy égre füstkarikákból hó-színű képet. Érzem, az arcod szívemen éget nappali fénnyel száz csoda álmot. Jöjj a tavaszba, szedd ki a lángot, hozd el, a békénk kertje megőrzi s mégis, ha tépik a gondok kínokon átfent kései, boldog lágy ölelésből száz-színű verset bontok ' a sebre. Lépj ki az útra, az arcod a hajnal fesse [szívemre! Indul a vágyam fényporos útján tarka ütemre a munka. Fúrja az ács is a deszkát, szirmai hullnak lábafejére. Indul a pékje a szőke kalácsnak, száll a bicikli, a harmatos illat gyolcsa [kilebben szép kosarából. Kondul az üllő, a hal-színű lángból kúsznak a kígyók és a kerékagy, nagy bazsarózsa bongva [virágzik. Pattan az árnak tű-hegyes ujján a jó boci bőre víg fütyüléssel alkot a lábak mesteri őre. Lépj ki az útra, a kendőd langyos ecsettel festi a reggel. Vedd el az élet tiszta kezéből a szépet. A JELENKOR legújabb számáról A napokban lát napvilágot a Jelenkor legújabb száma, mely gazdag tartalommal örvendezteti meg az olvasókat; Az ez évi második számiban többek között Marshall László, Dudás Kálmán, Bernáth Elvira, Kalász Márton, Galambost László, Jónás László versei és a német költészet terméséből válogatott összeállítás szerepel. A prózát Takács Gyula, Kende Sándor, Lemle Géza, Simon Emil, Gulyás János és Lajos Géza fordításában Nóra Adam- jan írásai képviselik. Fokozott érdeklődésre tarthat számot Bertalan László összeállítása „Cigányhallgatók“ címmel, és a Dokumentum sorozatban Bárdosi Németh János írása: „Emlékek Móra Ferencről“, valamint Kávássy Sándor: „Medgyessy Ferenc Somogybán“ című tanulmánya. A tartalmas számot gazdag kritikai rovat zárja be. T7fieiY AÍPPAU\ z eső egy hétig esett. Teg- nap este az öregek már az özönvizet emlegették, de hajnalra kiapadtak az égi csatornák. Minden süppedős és lágy, mint az érett asszony húsa. Az országút mellett kanyargó ösvényen néhány elkésett, bátyus menyecske kacsázik a hetipiacra. Néha feltűnik egy-egy ünneplőbe öltözött parasztember, vagy iskolába karikázó diák. Már kivilágosodott, de a fák koronája felett szürke pára ül. Álmosító csend szunyókál. Az országút kígyózva kúszik a megyehatár felöl, azután — mintha felülne körültekinteni: vajon jó irányban hordozza-e hátán a világot — váratlanul egy dombocskára kapaszkodik. Onnan meg le, nyílegyenesen a közeli városka szívébe, a piactérig fúródik. Az útop szekér zörög. A dombocska mögül konyuló szélű köcsögkalap látszik, mintha az országút esőmosta kőkockáin himbálózna. A kalap hirtelen eltűnik, majd ismét felbukkan egy ló fejével együtt. A kalap a ló két füle között billeg, azután utánaemelkedik az ember is, kövérre tömött krumplis zsákokon. Az ember úgy ül a szekéren, mintha az övé volna itt minden, még a városka felett ékes kedő várrom is. A hátát egyenesen tartja. Nem is ül a szekéren. Ágaskodik, pedig a dereka már alig bírja. A szekér kereke néha kátyúba zökken. Ilyenkor ritka szálú, rőt bajusza szélét a fogai közé harapta, de a dereka se rámduL A kezében illendőségből ostort lógat. Szekérhez, lóhoz ez is tartozik, mint asszonyhoz a divat. A lovat nem üti, pedig szeretné, ha gyorsabban kocogna. Az ő szekerének kerekei is úgy csapnák a sáros vizet, mint a teherautó. Nehéz a teher, s Jónás Ferenc megbecsüli az új jószágot. Ez a deres, fényes szőrű ló tulajdonképpen számára most az egész világot jelenti. Ez az első ló, amely a füle hegyétől a patájáig az ő tulajdona. Az övé, s ebben az egyet len szóban benne van az ember, a ló, a szekér, s az egész világ. Az ember ül a zsákok tetején, kezében az ostor. A bak- hátú hegyeket bámulja. Szem- reveszi az előtte haladó bátyus asszonyokat. Szeretné mindet utolérni, hadd lássák csak, hogy Jónás Ferencnek saját lova van. Hej, de jó is lenne most tüzet abrakolni a deresnek, azután neki a világnak, ahány országút van, — mindegyiken végignyargalni. Jónás bámészkodó tekintete megakad egy gubás, nehézjárású emberen, aki jóval a kocsi előtt, az országút tócsáit kerülgeti. Jónás nézi, mereszti a szemét, de nem tudja kitalálni, hogy ki ballag előtte, pedig a járása ismerős. — Sebaj! — gondolja — mindjárt befogjuk .;: P ácsap a lóra, s halkan *-*• szisszen, mintha saját bőrén csattanna az ostor. A ló nekirugaszkodik. — Engedelmes jószág — morogja Jónás elégedetten, és a szemeiben büszke, csillogó gyöngyök bugyborélkolnak. Ez igen! Ez az igazi! Alatta a szekér, előtte a ló. Innen, a szekér tetejéről még a felhőknek is más a színük. Az a gubás ember is milyen kicsi, s milyen ügyetlenül kalimpál az úton; Egyik kezében az ostort tartja, a másikban szorosan, kackiásan a gyeplőt, ahogy valamikor a parádéskocsisoktól látta. A deres ina megfeszül, és az izmok — mint aprói, játékos halak a tó vízében —, vilióznak a bőr alatt. A szőre nedvességtől fénylik, hátáról vékony patakokban csorog a verejték, de Jónás Ferenc nem látja, nem nézi, csak a gubás embert az országúton, akit utói kell érni. Ismét rácsap a lóra. Még egyet suhint. Közel jár már. Mindjárt megszólítja. Innen a bakról, a zsákok tetejéről. Csak egy pillanat kell, csak egyetlen pillanat, hogy elcsípje szemében az irigység villanását. A távolság egyre fogy. A szekér mögött autó dudál, de Jónás nem tér. Csak a gubás embert nézi. Az autó elhúz mellette, a túlsó kerekek csaknem az árokba csúsznak. Jónás szinte hallja a sofőr fenyegető káromkodását, és elégedetten mosolyog. Néhány lépésre van a gubás ember. Jónás hangosan köhög. A másik megáll. Visszafordul. Jónás megismeri. Az öreg Biró, a szövetkezet csősze. — Hirtelen majdnem a szájára szalad, hogy: no, mi az, csak gyalogosan a sok ló mellett'' — de visszanyeli az élcelődést. Kedélyesen az öregre köszön. — Adjon isten! — Adjon... — biccent a csősz és egykedvűen ballag a szekér mellett. Néhány lépés után felnéz. Bosszantja, hogy Jónás méltóságteljesen pöffeszkedik a szekér tetején, de önmagában mindjárt el is mosolyogja a bosszúságot; o» Hallotta, hogy Jónás két napja lovat vett. Hiába, ilyen az ember. Újdonság neki a szekér, meg a ló, Nem tud betelni vele. Jónás zavarban van. Felajánlaná, hogy a csősz üljön mellé a szekérre, de nehéz a teher. Minél tovább hallgat, annál inkább zavarba jön. Jó lenne felültetni. Ide maga mellé. Legalább kibékülnének, mert amikor az öreg legutóbb eljött hozzá agitálni, hogy lépjen a közösbe, az első mondatok után ajtót mutatott neki. Micsoda elégtétel lenne, ha most felültetné a szekerére! Jónás lehajol a szekérről, nehogy a másik megsértődjön, és leszól: Az ínakat, a fejét, azután rásimít a szőrére. Utána megnézi a tenyerét. A ló hasa alá pislog. Görnyedve megy, úgy vizsgálja; Jónás kedvetlenül feszeng a zsákok tetején. Nem tudja, mit akar a csősz. Minden mozdulatát figyeli, és egy pillanatra átvillan benne az elhatározás, — ha az öreg egyetlen rossz szót mond a lóra, az" ostorral a nyaka közé suhint; A csősz felnéz. — Jól húz? — kérdb — Látja — vágja rá Jónás bosszúsan és megmarkolja az ostor nyelét — Csak nehéz neki a szekér: Áwojie marad a tél. A csősz bólint, de tudja, hogy a másik mindenről szívesebben beszélne, mint az időjárásról. Bolondos kedve támad, hogy felbosszantsa Jónást A ló mellé lép. Együtt ballag a jószággal; összehúzott szemekkel ügyeli a M lábait — Nehéz? — Jónás szemében dacos láng lobban. Hirtelen nem tudja, hogy a csősz szánakozik-e, vagy gúnyolódásra • szánta, amit mondott. Hogy nehéz a szekér? Ennek a lónak? Ö, de szívesen ráhúzna, hadd vágtasson, vigye, repítse a szekeret és akkor maradna csak igazán fcátva ennek a tolvajt lesönek a szája, de Jónás csak a fogait csikorgatja tehetetlenül; Biztosan azért beszél — gon dolja bosszankodva —, mert kiadtam a múltkor az útját; Hát mit akar ez a vén gubás? Meg a többi? Szövetkezet? Közös, ahol az embernek nincset sajátja? Hát van ennél szebb dolog a világon, minthogy itt ül a saját szekerén, a saját lova húzza, és a saját földjén termett krumplit viszi a vá"> rosba? Itt ül a szekéren. Ha akar, visszafordul, ha akar, továbbmegy, vagy megáll. — Mindent tehet, mert ebből a világból ez a darab az övé. A csősz megint felnéz. Látja, hogy Jónás arca komor, és elgondolkozva nézi a ló hátát: Megsajnálja, és engesztelőén kérdi: ■— Mennyiért vette? *— ötezerért; «— Szép summa — bólogat az öreg, majd akaratlanul is kibuggyan a száján. — De hát egy ló, az egy ló. Annyi, mint a konyha szoba nélkül. Jónás felkapja a fejét. Megérzi, hogy ez kihívás. Bosszankodik, bánja a nagy buzgósá- got, amellyel a csősz után nyargalt. Bágyadtan, csak azért, hogy válaszoljon valamit — odaveti az öregnek: — Egy után jön a másik; — Ha jön — morogja kajánul a csősz, s még mosol v«*g is hozzá. Biccent, mint amikor Jónás utolérte. Mutatóujját a kucsmájához böki. Fürgén átugorja az árkot, s rátér a gyalogösvényre. Jónás szívébe markol a keserűség. Úgy érzi, hogy nagy- nagy mozdulatlanság ölelgeti a tájat. Mintha a szekér is egyhelyben állna. A ló is — akár a szobor — megmerevedett. A csősznek se mozognak a lábai, de mégis úgy siklik a fák mellett, mint a szélűzte füst. Nem is szalad, hanem száguld, már alig látszik a gubája; (Folytatása következtkj
