Dunántúli Napló, 1960. május (17. évfolyam, 101-127. szám)

1960-05-05 / 105. szám

2 W APtó I960. MÄJTJS J. Eredmények és lehetőségek a világnézeti nevelésben — a Pécsi Tudományegyetem jogtudományi karán A Magyar Szocialista Mun káspárt hetedik kongresszusa felhívta a figyelmet arra, hogy ha gyorsabban akarunk előre haladni, nem elég, hogy szak­embereink kiválóak legyenek. Kommunista szakemberek­re van szükség — olyan szakemberekre, akik az egye­tem elvégzésére fordított idő alatt éppen úgy, mint az egyetem elvégzése után is hűek a népi demokratikus rendszerhez, minden tudásukkal és teljes erejükkel szolgálják hazájukat és népüket. Édesapjukat, édes­anyjukat, a munkásokat, a pa­rasztokat, akiknek fiai és leá­nyai ők; falujukat, ahonnan az egyetemre mentek, városukat, ahonnan a munkásosztály küldte őket tanulni. A munkásosztály küldött — a munkásosztály számít rád! — ezt a jelszót mondtuk nem is olyan régen azoknak a mun­kásgyerekeknek, akik az egye­temek padjaiba elsőnek ültek a felszabadulás utáni első években. Túlnyomó többségük hű maradt ehhez a jelszóhoz a legnehezebb időben is, meg­mutatta, hogy nem csupán csak kiváló szakembere lett választott tudományának, ha­nem munkájában mindig a szocialista állam, a dolgozó nép érdekeit tartotta szem előtt. A proletárhatalom védel­mezőjének, hazája hű fiának bizonyult. (A gyávákról és árulókról most ne beszéljünk. A becsületes hazafiak mély megvetése az 6 osztályrészük, amíg csak be nem bizonyítják, hogy képesek tisztességesen, becsülettel szolgálni hazáju­kat, a Magyar Népköztársasá­got.) A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Ka­rának pártszervezetében a kommunisták világosan látják — mint ahogyan a többi ka­rok pártszervezeteiben is — mit kell tenniök azért, hogy a pártkongresszus határozata gyorsan, eredményesen való­suljon meg az egyetemi okta­tásban. Mit tesznek azért, hogy ez a színvonal emelkedjék? Ha a pártszervezet tevékeny­ségét nézzük, amelyet ennek érdekében kifejt —, ha nem is lehetünk vele teljesen elége­dettek — azt kell mondanunk, hogy megkezdte a pártkong- gresszus határozatának meg­valósítását és abban helyes módszereket alkalmaz, jó úton jár. Hogy a taggyűléseket rendszeresen megtartják s azokon nem csupán szervezeti kérdéseket vitatnak meg, ha­nem elméleti problémákat is, elvi, ideológiai vitát is foly­I locsolóautóról van szó Tegnap délelőtt történt fél 11 órakor a dr. Várad! Antal ut­cában, de felehető, hogy más időpontban és más utcákban is megtörtént már és esetleg megtörténhet még. A locsolóautóról van szó. Jó dolog az, ha locsolják az utcákat, üdébb, tisztább a vá­ros, de a locsolás nem feltét­lenül jelenti a gyalogjárók meg félemlítését, a goromba tréfát. A jelzett időben és a jelzett utcában egy idősebb asszony kézikocsit tóit a járda mellett az úttesten. A locsolóautó nagy Ívben az utcába kanyarodik, még nagyobb ívben szórva a vizet, a járókelők nem kevés riadalmára. A kiszolgáltatott­ság. a vízfröccstől való féle­lem jóllehet a locsolóautó kor­mánykereke mellől mulatságos látvány, de semmiesetre sem illedelmes mindezen nevetni. Sót mi több, nem éppen utcá­ra vagy nyomdafestékre való szavakkal illusztrálni az ebbell mulatságot, mint az UA 0696 számú locsolóautó gépkocsive­zetője tette ezt. Több figyelmet a járókelők nyugalmára, ruhájának tiszta­ságára, s mindemellett még az se baj, ha a locsolóautón is kö­telezővé teszik az udvariassá- got. tatnak, ez jó. Mondhatnánk azt is, hogy ez természetes, mert jólképzett marxista— leninistákról van szó. olyan emberekből áll a pártszerve­zet, akik magúk is felső fokon oktatják a munkásosztály for­radalmi elméletét, s olyanok­ból, akik art képesek is köny- nyen megértem és elsajátítani. Mégis jó ez, sőt éppen ezért jó. Azért jó, mert nem elég­szenek meg azzal, amit a tan­tervben előírt marxizmus—le- ninizimus tantárgyakból — mint tantárgyból — el kell sa­játítaniuk, hanem alkotó mó­don tudják azt alkalmazni a pártszervezetben, a minden­napi életben, a tanulásban is. A szakmai tárgyak elsajátí­tásában is. És végeredmény­ben az a fontos, hogy a szak­tárgyak tanulmányozása során Is alkotó módon alkalmazzák a tudományos szocializmus el­méletét. Ez emelheti csak ma­gas színvonalra őket, mint sa­ját tudományáguk szakembe­reit. Amikor a világnézeti neve­lési bizottság irányításával megvitatták az SZKP XXI. kongresszusának anyagát s tisztázták, miképpen alkalmaz­hatják annak tanításait saját tudományágukban, ezzel a párt politikájának érvényesítéséért tevékenykedtek. Dr. Kocsis Mihály professzor, aki ennek a világnézeti nevelési bizott­ságnak elnöke, helyesen szer­vezte meg a bizottság munká­ját. A nevelési bizottságban idős, tapasztalt kommunista professzorok mellett fiatal ta­nárok is vannak. Ezzel szerencsésen megvalósul az idősebb és fiatalabb generá­ció hasznos együttműködése mind az állami oktatásban, mind pedig a pártszervezet­ben, hiszen ezeknek a tanároknak nagy része a pártszervezet tag­ja. Ennek a cikknek nem fel­adata, hogy a szakmai tudo­mányos képzés színvonalának emelése érdekében végzett munkát tárgyalja. Csupán ar­ra szeretnénk rámutatni, hogy mind a pártszervezetben, mind pedig a világnézeti nevelési bizottságban minden kommu­nista kötelessége a világnézeti nevelés jó módszereit, legjobb lehetőségeit felkutatni és al­kalmazni. A kar pártszervezetének tit­kára Is tagja a világnézeti bi­zottságnak. Megvan tehát a lehetőség arra, hogy a párt­vezetőség, a pártszervezet és a nevelési bizottság együttmű­ködjék. Együtt is működnek. A pártcsoportok hathetenként megtartják a csoportgyűlése­ket, általában a taggyűlések előtt. (Száméi Lajos profesz- szor előadása az SZKP XXI. kongresszusa tanításainak a különféle tudományágakban való alkalmazásáról még ma is sok vitatémát ad, pedig már régebben hangzott el.) A jogi kar KlSZ-szervezeté- ben is fellendülőben van az élet. A KISZ-szervezet kezde­ményezésére indult és heten­ként egyszer megtartott mű­vészeti, irodalmi és politikai előadás-sorozat előadásait a kollégiumban tartják. Ugyan­ott rendeztek a pártszervezet kezdeményezésére a 2. félév­ben vitát a kommunista er­kölcsről is, az első évfolyam első csoportjában. Huszti La­jos elvtársnak, a kari párt- szervezet titkárának, Kiss Ist­ván elvtársnak, a filozófiád tan szék vezetőjének, Halász Pál elvtársnak, az állam- és jogel­méleti tanszék vezetőjének, Zinhóber Ferenc elvtársnak, a politikai gazdaságtan és tu­dományos szocializmus tan­szék vezetőjének ebben Jelen­tős szerepe van, s mellettük, velük együtt a pártszervezet többi tagjainak Is, A világnézeti nevelésben a politikai gazdaságtan tan­szék és a társadalomtudomá­nyi tanszék vállalja az orosz iánrészt. » Ezeknek a tanszékeknek ala­pos, a tantervhez ragaszkodó elmélyült munkája nálkül el­képzelhetetlen lenne a hallga­tók világnézeti nevelése. Az pedig csak előbbre viszi ezt a munkát, hogy a pártszer vezet vezetősége rendszeresen meg is beszéli a karon folyó világnézeti nevelés eredmé­nyeit. A világnézeti nevelési bizottság elnöke beszámolt a pártvezetőségnek például a hetedik pártkongresszus anya­gának feldolgozásáról, megbe­szélték az anyag feldolgozásá­nak módját és eredményeit. Mind emellett az oktató párt­csoport gyűlésein is rendsze­resen foglalkoznak a nevelő- munka eredményeinek foko­zásával. A materialisták baráti körének igen nagy szerepe van a „szomszédban“ az orvostu­dományi karon a világnézeti nevelésben. A jogi kar KISZ- szervezete Is igen helyesen — tervbe vette ,hogy létrehozza ezt a kört, eddig azonban nem sikerült megvalósítani ezt a tervet. A pártszervezet segít­sége kellene hozzá. Ha ez meg lenne, létrejöhetne hamarosan ez a baráti kör. Jó lenne, ha a pártvezetőség segítene ebben is a KISZ-nek. Azért, hogy ne csak jó tervek szülessenek, hanem a politikai aktivitás is fokozódjék. Dr. Jóri János tanársegédnek, a fiatal oktatói kar egyik tehetséges fiatal tag jának alapos tudását és szor­galmát Is meg lehetne nyerni ennek a fontos feladatnak. Az egyetemen tanuló mun­kás- és parasztszármazású fia­talok könnyebben értik meg a munkásmozgalom tudományos elméletét, mint a kispolgári származásúak, hiszen család­jukon, szüleik osztály helyze­tén keresztül szorosabb kap­csolatban vannak a munkás- osztállyal, a társadalom veze­tő osztályával, annak közvet­len és távolabbi érdekeivel. Az összes hallgatók 54 száza­léka munkás- és parasztszár­mazású fiatal. Arra kell töre­kedniük az egyetemi oktatók­nak és tanároknak, hogy hall­gatóik ne csupán megértsék és tudják, hanem harcosan, ala­pos felkészültséggel érvényesí­teni és ha kell megvédeni is képesek legyenek a tudomá­nyos szocializmus tanításait. E cikk írója meghallgatott egy szemináriumi foglalkozást a második évfolyam egy cso­portjában filozófiából, ahol az erkölcs kialakulásáról, fejlődé­séről, módosulásáról vitatkoz­tak. Meghallgatott egy politi­kai gazdaságtan szemináriu­mot is az első évfolyam egyik csoportjában, ahol az imperia­lizmus gazdasági terveit tár­gyalták. Látta, hogy nemcsak értik, hanem érzik is, harcosan is képviselni tudják, amit megtanultak, bátran tudnak kiállni a pro­letariátus világnézetének vé delmcbcn is ha kell, mert szeretik és tovább akar­ják építeni a munkáshatalmat, a nép államát. A párt hetedik kongresszu­sának határozatai érvényesül­nek a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kará­nak életében. A pártszervezet vezetősége azonban még min­dig nincs megelégedve az en­nek érdekében végzett politi­kai munkával. Igyekszik Javí­tani, magasabb színvonalra emelni ezt a munkát Az Idei tanév végén pedig jólképzett kommunista szak­embereket bocsát szárnyaikra a Pécsi Tudományegyetem. Gyevi Károly HíjeiHt Szovjet turisták a Mecseken Kedden Pécsre érkezett tizenhárom különböző tudómé nyos intézetekben dolgozó szovjet turistákból áüó csopot A szovjet vendégek a délelőttöt a Mecseken töltötték. Déluti ellátogattak az Egyetemi Könyvtárba, Zsolnay múzeumba « megtekintették a város műemlékeit. A turistacsoport látogs tást tett az Élettani Intézetben és a Porcelángyárban is, máj tegnap reggel utaztak el a Balatonra. — A LENGYEL Népköztár­saság kéttagú takarékpénztári küldöttsége május 5-én, csü­törtökön Pécsre érkezik, ahol ellátogat az Országos Taka­rékpénztár Baranya megyei fiókjához. Pécsi tartózkodá­suk alatt az Alkotmány ut­cai TOTÓ-LOTTÓ körzeti iroda működését tanulmá­nyozzák majd. — KOZMETIKAI előadást tart május 5-én, csütörtökön délután 6 órakor a belvárosi és a siklósi területi nőtanács a „Nők iskolája“ keretében a Városi Nőtanács helyiségé­ben. Érdeklődőket szívesen látnak. ... — AZ ÁRVÍZ UTÁN, Új­mohácson megkezdték egy hat tan termes, korszerű, min­den követelményeknek meg­felelő iskola építését. Az is­kola felavatására május 8-án, vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor. Az ünnepi beszé­det Vértes Tibor elvtárs, a Baranya megyei tanács vb.- titkára mondja. Találtak kát kulcscsomót, egy különálló lakáskulcsot, egy nyak­sálat, 1 darab kesztyűt, egy bőr tarisznyát különböző tárgyakkal, egy férfi kalapot, egy pénztárcát fényképpel, egy kézfkosarat, ben­ne egy tejeskannát, egy kerék­párt. Fenti tárgyakat igazolt tu­lajdonosa Pécs városi Rendőrkapi­tányságon (Kilián György u. 1.) alatt átveheti. BERKES! ANDRÁS: (43.) Fürdés után ledörzsölte tes­tét, kifésülte fényes, szőke ha­ját, majd pizsamába bújt, fel­vette fürdőköpenyét, az álló­lámpa alá ült, és olvasni kez­dett. Gondolatai azonban más­hol ‘kalandoztak. A meleg víz elb ágy osztotta, szemhéja le­csukódott és nyugtalan álomba merült. Vonásai megenyhültek, csak néha futott át arcán egy- egy alig észrevehető rángási. Óráiknak tűnő percegik aludt csak. Felriadt. A könyv kihul­lott kezéből. Szeme kerekre tárult az ijedtségtől, amikor a kopogtatást meghallotta. — Istenem — suttogta. Fel­állt és odament a háromajtós szekrényhez. Kinyitotta. A ru­hákat félretolta, motozott egy Ideig. Halk, finom zaj hallat­szott, mint amikor a jól ola­jozott golyóscsapágyak megin­dulnak. A szekrény hátsó fala hátrasiklott. Éva felállt. A szekrényből Frédi magas, karcsú alakja bontakozott ki. — Csukd be — rendelkezett halkan. A lány engedelmeskedett. Frédi ledobta kalapját, fel­öltőjét, és leült a lámpa alatt lávő fotelbe, — Ad) valamit inni — szólt a lányhoz. — Ezt pedig tedd el. — Egy kis csomagot húzott elő a zsebéből, és Éva felé dobta. A lány arca megválto­zott. Szemében öröm, kutyahű- ség és az alázatos hála fénye villant. Elkapta a kis csoma­got, szivéhez szorította, vala­mi felszabadult hang tört fel melléből, arcán mosoly futott át. — ó, Frédi! — Odament a férfihez, megfogta izmos kezét. — Köszönöm — rebegte, és csókot lehelt a férfi kezére. Azután felugrott, gyors mozdu­lattal italt vett elő és két po­harat. — Tölts — mondta moso­lyogva. — Én azonnal jövök. — Bement ismét a fürdőszobá­ba. Frédi töltött és Ivott. Levet­te nyakkendőjét. Tíz perc múlva Éva vissza­jött, Szeme vidáman csillo­gót. arcáról eltűnt a szomorú­ság, erősnek, bátornak érezte magát. Most nem félt a férfitől sem. Könnyűnek érezte magát. Libbenő léptekkel odament hozzá. Arcán halvány rózsák bontakoztak ki. Mint a keleti bajadérok, úgy ringatta magát. LÁMMÚ <mur%9A*i l ^Vűtat­te fürdőköpenyét, hogy lehull­jon a szőnyegre. — Szép vagyok? — kérdezte. Frédi mohó pillantásokkal kisérte a lány mozdulatait, * Egymás mellett feküdtek. A hajnali világosság beszökött a redőnyök résein keresztül. A heverő mellett az üres rumos­üveg, felborított pohár, szana­szét szórt cigarettavégek jelez­ték, hogy az éjszaka nyugtala­nul telt el. Éva szorosan ma­gához ölelte a férfi izmos tes­tét. — Már nem félek tőled nevetett halkan. — Nem? — Nem — felelte a lány. — Tudom, hogy szeretsz. Érzem. És én is szeretlek Frédi nevetett. — Idefigyelj, Éva — szólalt meg, és hangja komolyra vált. — Figyelek. — Téged megfigyelés alatt tartanak. — Köpök rájuk, n — Ne hősködj — mondta a férfi. — Komoly a dolog. Két hétig te mást ne csinál), mint látogasd 'le az ismerőseidet, randevuzzál, lehetőleg sok he­lyen fordulj meg, és minél több emberrel beszélj. Manőverezni kell. Addk pénzt. Menj szóra­kozóhelyekre. De közben úgy viselkedj, mintha konspirálnál. — Erre miért van szükség? — kérdezte a lány. — Megdolgoztatjuk a bará­tainkat — nevetett a férfi. — Lekötjük az erőket. Amig té­ged figyelnek, én nyugodtan dolgozhatom, Azokat az embe­reket, akikkel te a két hét alat találkozol, nekik mind le ke nyomozni, mert nem tudhat ják, hogy ki az igazi kapcso­lat. — Értem — mosolyodon el lány. — Frédi, te igazán na gyón okos vagy. — Félned nem kell, mert a én embereim mindig ott lesz nek a közeledben. És gondol arra, hogy baj esetén azonna Nyugatra dobunk. — Nem félele, Frédi. Tudod hogy van törlesztenivalóm. — Tudom — mondta a fia talember. — Mondd, mi let az egyetemi hallgatóval7 — Azt hiszem, ma délelőt már jelentkezett Pál atyáná — felelte a lány. *— Tegnap ette hol voltál — kérdezte Frédi. — Ezt is tudod? —) Mindent tudok. — A fiú, mielőtt kiszökött egy levelet írt. Azt vittem e — Kinek? — Valami Holub nevű pro fesszornak. Frédit mintha megcsípték volna, felugrott. — Kinek7 >— ícérdezte, nagy szemeket meresztett lányra. — Holub professzornak. — A fiú ismerte őt? — Azt hiszem, segédje volt. — Az úristenit — kiáltott Frédi, és éktelen káromkodás ba tört ki. — Mi történt? — Melléfogtunk! — mondta a férfi. — Csúnyán melléfog tunk. (Folytatása következik) — A HAZAFIAS NÉÍ front II. kerületi szervezel május 5-én, csütörtökön dél után 6 órakor küldöttértékel letet tart a városi tanát nagytermében. Ez alkaloid mai választják meg a kert leti bizottság tagjait, vált mint a városi küldötteket i Ugyanezen a napon a Hazt fias Népfront I. kerületi szel vezete is kttldöttértekezlett tart este 7 órakor a Fékét gyémánt filmszínházban. — KIGYULT A FÉNY sellyei járásban lévő Szőrén községben. Ezzel a megye W romszázadik községét is vi lamoeították. — KERÜLETI kötözővé Menyeket rendez az iskoW részére a városi Vöröskereti szervezete május 6-án, pél teken délután 3 órákor. 1 városi kötözőver senyre * amelyen a kerületi első, mi sodik és harmadik helyezi csoportja vesz részt — májt 13-án, délelőtt 9 órakor W rül sor a városi tanács kV túrtermében. — AUTÓBUSZKÜLÖNJI RAT indul Budapestre m* jus 8-án, a Vasas—Pécsi D zsa labdarúgómérkőzésre. ■ Indulás Pécsről 8-án, regg' 5 órakor, visszaindulás Bt dapestről este fél 8 órako Jelentkezés május 6-án, (péf tek) délig az IBUSZ irodl ban. Egy kislány kereí csomagját Április 16-án 14 órakor pécsi nagyállomásról két l nus Pannonius Gimnázium1 járó kislány utazott Mii? ketten tapasztalatlan, falut származó növendékek. — l egyik tanuló megkérte osztál társnőjét, hogy vigyázzon ct magjára. Mivel a másik ki lány vonata közben indulóba volt, megkérte a Pécs állom; kultúrváróterrnében az egy' negyven év körüli jól öltöző nénit, hogy a néhány perc m va jövő barátnőjének őrit1 meg a csomagját. A kislá1 csak egy fél óra múlva ér*' zett meg. Az ismeretlen > több. ugyanakkor utazó leáo tói megkérdezte, hogy mell küké a csomag. Később a cí maggal együtt eltávozott, csomagot sem a rendőrség« sem a forgalmi irodában n« adta lei Az ismeretlen 1 nagykanizsainak mondta h1 gát. A kislány szegény szül' gyermeke. Heten vannak tét vérek s az anyagi veszteség igencsak megéreznék. Valók1 embertelenség, ha az ill« azzal a gondolattal vitte el csomagot, hoey azt kisaját’ sa, de reméljük, hogy nem « ről van szó, s a kis gimnaz* ta lánynak visszajuttatja csomagot a Janus Pannoni1 Gimnáziumba*

Next

/
Thumbnails
Contents