Dunántúli Napló, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-17 / 65. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, #5. SZÁM ÄRA: 50 FILLÉR 1960. MÁRCIUS 17, CSÜTÖRTÖK A magyar párt- és kormány­küldöttség Varsóban Cromulka és Kádár elvtárs beszéde Március 16-án délelőtt a fel- lobogózatt varsói pályaudvarra Megérkezett a magyar párt-és kormányküldöttség. A vonat aJta,iában elsőnek Kádár Já- “os, az MSZMP első titkára, a küldöttség vezetője jelent meg. követték a küldöttség tag- »I: Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának J^Sja, a kormány első elnök­helyettese, Fock Jenő, az MSZMP KB. Politikai Bízott­jának tagja, a Központi Bi- *ottság titkára, Szirmai Ist- **'», az MSZMP KB. PoUtikai Bizottságának, póttagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Traut- Mann Rezső, építésügyi mi­niszter, valamint Katona Já- n®*, a Magyar Népköztársaság Varsói rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete, aki a cseh- szlovák-lengyel határon csat- «kozott a küldöttséghez. „ A küldöttséget elsőnek •Vladyslaw Gomulka, a LEMP KB. első titkára, Józef Cyran- kiewicz miniszterelnök, Ste- Jan Jedrychowski, Zénón "Hszko, Ignacy Loga-Sowinski, Kőward Ochab, Adam Rapacki, Marian Spyohalski, a Politi­kai Bizottság tagjai, az állam­tanács és a kormány elnök- helyettesei üdvözölték. Az Üdvözlések után felhang­zott a magyar és a lengyel Bimnusz. majd Kádár elvtárs fogadta a díszszázad parancs­nokának a jelentését. A ma- *yar küldöttség vezetője Goinulkäi kiscrctc- k«n cllépett a felsorakozott híszalakulatok előtt. I A lengyel külügyminisztéri­um protokollfőnöke bemutatta Kádár elvtársnak a varsói dip­lomáciai képviseletek megje­lent vezetőit és tagjait. Nagy szeretettel köszöntötték a magyar vendégeket a varsói — Az önök személyében a testvéri magyar népet üdvözöl­jük, amellyel régi, rívélyes kapcsolatok és a szocializmus építésének közös céljai fűznek össze bennünket. Az önök sze­mélyében a magyar munkás- osztály és a testvéri párt kép­viselőit üdvözöljük. — Bizonyosak vagyunk ab­ban, hogy az önök jelenlegi látogatása új lehetőséget nyújt az őszinte és eredményes esz­mecserére, az országaink és pártjaink baráti kapcsolatai­nak további fejlődéséről, közős hozzájárulásunkról a szocialis­ta tábor országainak egységé­hez, szolidaritásához és béke- harcához. — A lengyel nép meleg ro­konszenvvel és örömmel szem­léli a magyar nép eredménye­it, amelyeket a Magyar Szo­cialista Munkáspárt vezetésé­vel a szocializmus építésében, a népgazdaság fejlesztésében és a lakosság életszínvonalá­nak emelésében ért eL — Politikánk közös célja, hogy a nemzetközi viszonyokat a tartós béke alapjára helyez­zük. Teljes mértékben támo­gatjuk az egész emberiség szá­magyar kolónia tagjai. Egy is­kola tanulói virággal kedves­kedtek a küldöttségnek. Ezek után Wladyslaw Go­mulka, a LEMP KB. első tit­kára lépett a mikrofonhoz. A következőket mondotta: mára nagyjelentőségű szovjet békekezdeményezéseket. — Valamennyi szocialista országgal együtt erőnket nem kímélve igyekszünk elősegíte­ni a nemzetközi enyhülést és az általános és teljes leszere­lés útján győzelemre vinni a nemzetek békés egymás mel­lett .élését és együttműködését. (Folytatás a 4. oldalon) Szovjet tudós a pécsi egyetemen Az Állam- és Jogtudományi Kar Filozófiai Tanszékének vendégeként Pécsre érkezett Rutkevics szovjet filozófiád pro fesszor, aki ma délután fél 4 órakor az Qrvoetud. Egyetem tanácstermében „Az élettelen anyag mozgásformájának filozófiai problémái“ címmel előadást tart. N. N. Rutkevics az uráli állami egyetem filo­zófiai tanszékének vezető pro­fesszora; yyyyyyyyyyyyyywvwyywyyywwwyyy^ Gomulka elvtárs beszéde Már a villanyszerelési munkákat végzik a Nagykanizsai Kőolajipari Szerelő Válla­it szakemberei a Pécsi Cementipari Vállalat öttormás bakdaruján. A közel másfélmillió ‘érint értékű darut a tervek szerint május elsején helyezik üzembe, * Jelentkeztek az öttalálatos lottószelvény tulajdonosai .Szerdán két fiatalember ke- fel a Sportfogadási és g **6 Igazgatóságot: a 11. heti «4 154 számú 1 583 566.25 fo­ri™ értékű lottószelvény tulaj­donosai. Mindketten a Csepeli az ' Fémművek dolgozói, v**ytk F. B. 22 éves gépmun- a másik B. Z. 20 éves vil­t^yszerelő. A 11. játékhéten gehklZelvényt töltöttek ki ré- W szisztémájuk szerint: a gyakrabban és legritkábban számokat játszották, «ödigi legnagyobb lottó­nyereményből F. B. hat, B. Z. pedig négy szelvénynek meg­felelő összeget kap. A nagy nyereményről B. Z. értesült először, aki csak pén­teken este értesítette a szeren­cséről társát. F. B. a hét végén elutazott vidéken lakó peda­gógus szüleihez, s közölte ve­lük az örmhírt. A család már döntött is a neki jutó összeg sorsáról. Családi házat vesz­nek. Ezenkívül félmillió forin­tot takarékban tartalékolnak. Bj Ij rövidesen hazautazik bányász szüleihez, három test­véréhez, hogy együtt döntse­nek a jelentős összegről. Annyi biztos, hogy a rája eső részből is jut mindenre a családnak. Betétkönyvbe is tesz bizonyos összeget A két szerencsés csepeli if­júmunkás március 23-án, szer­dán a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Központi Pénztá­rában kapja kézhez a vagyont érő lottónyereményt amely az illeték levonása után is 1 266 853 forintot teas U( Uj létesítményeink Emeletráépítéssel oldotta meg Mihovácz Béla, a PTV tervezője, a Pécsi Sörgyár új transzformátorainak, a kazán­házi rész és a permetezett hű­tésit kondenzátor elhelyezését. Ez utóbbi érdekessége az, hogy szabadon helyezkedik el az épület lapos tetején és önmagái hűti ily módon. A gépészeti részt Magy Perge Lajos tervez­te. Kiviteli értéke 3 millió 200 ezer forint. Foto: Dr. Szász. Csehszlovák szakszervezeti delegáció Pécsett Tegnap Pécsre érkezett a Csehszlovák Kereskedelmi és Szövetkezeti Dolgozók Szak- szervezetének háromtagú dele­gációja, hogy tanulmányozza a város és a megye kereskedel­mi hálózatát; A csehszlovák küldöttség tagjai: Ondrej Páles a Szlovák Kereskedelmi Szakszervezet elnöke, a Csehszlovák Szak- szervezeti Tanács tagja, Irena Limburská, a Ceské Budejovi- cei Területi Bizottság tagja, áruházi osztályvezető és Do- rota Pupalová, a Szlovák Fo­gyasztási Szövetkezetek Elnök­sége mellett működő Közgaz­dasági Bizottság tagja. A csehszlovák vendégek a Magyar Kereskedelmi-Pénz­ügyi és Vendéglátóipari Dolgo­zók Szakszervezete Elnökségé­nek meghívására érkeztek ha­zánkba. Pécsett resztvettek a KPVDSZ Baranya megyei Bi­zottságának ülésén. A küldöt­tek három napig tartózkodnak Baranyában és meglátogatnak több vállalatot és szövetkezeti boltegységet. Amerikai zeneszerzők Moszkvában PÉCSI ÜNNEPI HETEK A pécsi ünnepi hetek meg­nyitóját március 20-án este 7 órakor tartják a Pécsi Nemzeti Színházban. Ünnepi beszédet mond Papp Imre elvtáns, a vá­rosi tanács elnöke. Az ünnepi beszéd után a felszabadulási munka versenyben élen járó dolgozóik, párt- és tömegszer­vezeti aktívák előtt jutalom- műsort ad a Nemzeti Színház operagárdéja. Bemutatják a Rigoletto c. operát. Nem vélet­len, hogy az ünnepi hetek megnyitóját március 20-án tartják. Munkásmozgalmunk hosszú történetének legkiemel­kedőbb állomása volt az 191 li­es tanácsköztársaság. Majd ennek folytatásaképp, felsza­badulásunk. E harcnak is mél­tó emléket adunk ezzel. Moszkva (TASZSZ). A Szovjet Zeneszerzők Szövetsé­gének meghívására vasárnap Moszkvába érkezett két nagy amerikai zeneszerző: Aaron Copland és Lukas Foss, Befejezték a tavaszi vetést A csebényi Uj Élet és a hor- váthertelendi Búzakalász Tsz befejezte a tavaszi árpa és zab vetését Igen jó ütemben ha­lad a tavaszi vetés a mozsgói és kisdobszai tsz-ekban is. A tótszentgyörgyi Dózsa Tsz-ben ma akarnak végezni a aab ve- • téséveL A traktorok már min­den hold földet felszántottak. Orvos-munkás találkozó Nagysikerű orvos-munkás találkozó színhelye volt teg­nap délután a bőrgyár kultúr­terme. A Pécsi Bőrgyár és a Kesz­tyűgyár dolgozói szeretettel fogadták a körükben megjelent kedves vendégeket, klinikáink, kórházaink kitűnő orvosait, egyetemi tanárait, nevezetesen dr. Gróf Pál egyetemi docenst, az egyetem rektorhelyettesét, dr. Kun Lajos, dr. Boross Bé­la egyetemi tanárokat, dr. Szontagh Ferenc egyetemi do­censt, dr. Héber József egye­temi adjunktust, dr. Steinmetz Endre kórházigazgató főorvost, dr. Linka László . igazgató fő­orvost, dr. Hal József tiszti­főorvost és orvosegészség­ügyünk több más képviselő- jót. A nagy számmal megjelent dolgozók előtt dr. Puskás Ödön körzeti orvos, a bőrgyár üzemi orvosa nyitotta meg az an’kétot, méltatva a találkozó jelentőségét, az orvosok és a munkások közötti bizalom, a minden eddiginél jobb, köz­vetlenebb kapcsolat e nagy­szerű elindítóját. A meleghangú megnyitó szavak után elsőnek dr. Kun Lajos egyetemi tanár tartott rövid tájékoztató előadást a porártalom megelőzéséről, ami különösen a bőrgyár munka- viszonyai között feltétlen megszívlelésre tant igényi Dr. Linka László főorvos a táppénzzel kapcsolatos prob­lémák mellett behatóan fog­lalkozott az orvos és a beteg jogával, illetve kötelességé­vel. Dr. Szontagh Ferenc egye­temi docens a női dolgozók egészségügyi problémáiról be­nőit, míg dr. Koronczay Jó* zsef az új orvosi rendtartás közönséget érintő lényeges tudnivalóit ismertette. Dr. Ge­deon Kálmán fogszakorvos a fogbetegségekről, ezek meg­előzéséről tartott tájékoztatót. Dr. Hal József tiszitifőorvos huszonötesztendős orvosi ta­pasztalatairól beszélt, feleleve­nítve az elmúlt idők munkást tizedelő járványait s az elle­nük folytatott fáradhatatlan harcot. Dr. Steinmetz Endre felszó­lalása után külön megköszön­te a megjelent orvosok nevé­ben a meghívást, majd az ér­Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán fogadta Pietro Peral- lit, a DÍVSZ elnökét, Mah­moud Gaafart, a DÍVSZ első elnökhelyettesét, Christian Echardot, a DÍVSZ főtitkárát, Vladislav Sevcsenkót, Alfredo Riverot, Tom Morrist, Chu Liangot, Tawsíck Parat és Bíró Mihályt, a DÍVSZ titká­rait. A mindvégig szívélyes bar Moszkva (TASZSZ). Az „Észak—12” szovjet északi­sarki repülőexpedíció gépeinél egy csoportja kedden Moszk­vából elindult Leningrad felé, hogy ott sarkkutatókat és ex­pedíció« rakományt felvéve, folytassa útját Axhangeteaken takes előadások, felszólalások után több közérdekű kérdé- t intézték az orvosokhoz, akik készséggel megválaszoltak, sőt többen közülük ígéretet tettek hogy olyan kérdésekkel, mint a női egészségügyi, valamint a fogászati problémákkal kü­lön ankétem kívánnak talál­kozni a munkásokkal. A nagysikerű ankétről mél­tán el lehet mondani, hogy rendkívül termékenyen hatott mind a jelenlévő orvosokra, mind a vendéglátó munkások­ra. Minél több ilyen nagyszerű ráti légkörben lezajlott meg­beszélésen részt vett Komó­csin Zoltán, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának póttagja, a KISZ Központi Bizottságá­nak első titkára, Sándor Jó­zsef, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság osztályvezető­je, Perjési László, a KISZ Központi Bizottságának titká­ra, a KISZ Központi Bizott­sága nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője. keresztül az sarkvidék felé. Az expedíció repülőgépei jégkutatást végeznek az óceá­non és megfelelő jégtáblát ke­resnek az „Északi Sark—9” nevű új kutatóáilomás számá­ra. ...... A l­orvos-munkás találkozót.! Marosi György fogai a DÍVSZ fezei Szovjet északi-sarki repülő- expedíció indult el Moszkvából

Next

/
Thumbnails
Contents