Dunántúli Napló, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-20 / 68. szám
IM«. MÁRCIUS 20. NAPLÓ A P> ^ Ú H I m o T. E 8 E K informálható bejárónőt keresek, egész napra, könnyű háztartásba. Jelentkezés vasárnap 11—IS óra •között. Tolnai, Káptalan u. 4, _____ 575 tl zemi Vendéglátó Vái- lalat Szakszervezete munkaerőt keres félnapos elfoglaltságra klubgondnoki teendők végzéséhez. Jelentkezni a vállalat központjában, Perczel utca hétfőn 8 órától 10 óráig.____IS 00S gya korlattal rendelkező építészmérnököt és építésztechnikust fele veszünk. Jelentkezni Pécs mj. város tanácsa v. b. építési és közlekedési osztályán Tanácsház IL em, «7. Statisztikust keresünk előadói vagy magasabb beosztásba a KSH. Sellyéi járási felügyelőségéhez. Feltételek: közgazdasági, mezőgazdasági technikumi képesítő, vagy középfokú statisztikai oklevél. Fizetés a közalkalmazotti bérrendszer szerint kb. havi 1200—1800 Ft között. Jelentkezés az önéletrajz beküldése útján a KSH. Baranya megyei Igazgatóságánál; Pécs, Gelaler Eta u. 2. Házasság céljából megismerkednék azzal a jobbmódu özvegy- asszonnyal, akinek érieké, hogy kis gyermekének szerető édes- aPja legyen. Csak Pontos címre válaszolok. „Boldog anya« lengére. Hirdető Bolt- tv köz. _________11952 32 éves elvált asszony 'erjhez menne gyermektelen özvegy, vagy elvált 37—46-lg, válasz, életkor, foglalkozás, teljes címmel. Lakásom van. „KI tudja” Jeligére, Boltív közi Hirdetőbe, _______1193» Ha gányoe őzvegyass- ■Jfüiiy jó élettársa, fe- ' eocge lenne Idősebb magányos nyugdíjas, Vagy gazdálkodó fémnek, kinek hiányzik otthonából a Jó feleség Nekem nyugdijam és 15 ezer forintom van. „ismerjem meg” jeligére, Hirdető Boltív köz, 1938 intelligens nemesszivű hatvanas, független tárfi ismeretségét keresi házasság céljából jól szituált özvegy- nsszony, aki Pécsen, vagy környékén szeretne lakni, „intellek- Juel .51949” Jeligére Bp. /■, Felszabadulás téri hirdetőbe; _________ 196 fe jhez mennék Jó- ??n, jó lelkű férfihez WtfasW Kössön SERTESHiMÁSI SZERZŐDÉST mm Áitatfmrguhni Yállalattnl <1 éves állá shaft lévő nyugdíjas, magányos nőt keres élettársul. Házasság Jeligére, Kossuth utcai hirdetőbe. 622 Lakás 55 évtől 60-ig, akinek f*, v,Wll uu-ig) an*!»"-*» fobérleti lakása van. íf'k ibolya Jeligére, Kossuth L. utcai hirdetőbe.__________«33 33 —27 éves dolgozó «hy, vagy elvált asz- sz°ny ismeretségét kéjesem házasság céljá- Fényképes levélre Válaszolok, Barnák előnyben. Rossz egye- dűl. Őszinte jeUgére Kossuth utcai hirdetőbe. 650 Nyugdíjas özvegy va- gyok, lakásom, Ingatlanom van. Élettárául keresem azt a Józan- eletü 60—65 év közti nyugdíjas nőtj aki ailntén boldog otthonra vágyik. Választ Hyugott 521 jeligére, Kossuth utcai hirdetőbe. _______ 521 tár saság hiányában megismerkedne 38—»5 évig Jómodorú lntelli- S ins férfivel házasság re Íjából, középtermetű csinosnak mondott, mélyérzésű asszonv. iólszituált 2 szobás házzal. „J’ttandrals” jeligére, Boltív közi Hirdetőbe. 11999 Kél nagy szobás, előszobás konyhás személyzeti fülkés, gázos lakást adok egy- szoba összkomfortos lakásért. Lehetőleg a Petőfi utcában, vagy a környékén. Ajánlatokat „Nyár” Jeligére Hirdető, Boltív köz. _____________ 11 968 El cserélném Rákóczi út 50. sz. alatti 2 szoba konyhás lakásomat, Reptéri 2 >/» szobásért. Kincses.____________H 972 Jó l felszerelt 2 szoba összkomfortos, kertes, belvárosi családi házat elcserélnénk hasonló méretű belvárosi öröklakásért. Ajánla- tokát; Boltív közi Hirdetőbe kérek „Mielőbb” jeligére. __11950 rv y szoba“ komfortos belvárosi lakásomat elcserélném * ®3oba komfortosra belterületen. Lyceum «tea #8. Kétszoba konyhás lakásért minden költséget térítek, kis szoba konyhás lakást adok. „Április” Jeligére, Hirdető Boltív köz.________________11 959 Eg y szoba konyha fürdőszobás lakásomat elcserélném hasonlóra a szigeti részen, lehet reptéri is költséget téritek. Cim: „Elfoglaltság” jeligére, Boltív köz, Hirdető. 11937 Küíönbejáratú bútorozott szobámat kiadnám 10 000 Ft kölcsönért. Pécs. Hajnal u. 19 Szőke. ______ “6 Elcserélném szoba összkomfortos lakásomat kettő vágy háromszoba összkomfortosra. Doktor Sándor utca 5S. Bokor. 11 873 Elcserélném kétszoba, összkomfortos, egyedülálló villában lévő lakásomat hasonló nagyobbért. Költséget téritek. Telefon: 34-17. Elcserélném nagyméretű 2 szobás konyhás komfortos lakásomat, szoba konyháéra, társbérlet Is lehet. Érdeklődni: Kilián György u. 4„ n. *., este 18— 1» óráig.___________571 Kisméretű szoba, konyha, spelzos belvárosi lakásom elcserélném kettőszoba konyhásra, vagy beköltözhető élet- járadékos családi házat keresek. Költséget téritek. Szőnyl, Koller u. 7. sz. _________ 501 Eg y szoba konyhás lakásért a belváros területén magas kölcsönt adnék. Felsőmalom utca 14., emelet. Telefon: 10-21 Nyugdíjas tisztviselő részére albérletet, vagy társbérleti üres szobát keresek. Tel.: 44-42, Elcserélném 3 szoba + személyzeti, nagyméretű, összkomfortos lakásomat, 2 szoba, összkomfortosra. Szín- ház tér 2. Toldy. 12005 Albérleti szobát keresek két gyermekkel (13 és 7), időseknél, aki nek a házimunkába segítenék. Simon Sán- domé, Peterd. 735 agatlan Kertes kis családi ház minden elfogadható árért eladó, esetleg fizetési kedvezménynyel is. Érdeklődni: Alkotmány utca 26.sz„ alagsorban, 5 óra után. Nagybicsérden eladó egy 15x6 méteres istáló és pajta bontásra, ió tetőszerkezettel. Érdeklődni: 17. sz. alatt. Villányban 236 számú 3 szobás kertes családi ház eladó. _U "1 Ho ld utca 12. számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 5 óra után. U 956 ’testorésreiéstól Gyakorlattal rendelkező utazzék karbantartó kü fö'dre1 tfj|hn\fQ7prplíít fBUSZ pécsi irodájában rntkezhet társasutazásra VlllüllfüLülGIUl-------->- leiwelorsrácba 8 forintos órabérrel azon--------► Moszkvába nall belépésre felvesz a-------v Tátrába--------* Brüden —LtipziSBe--------► C sehországba Baranya-Tolna megyei Malomipari Vállalat, Pécs Felszabadulás u. 2. 677 119% Házhely 165 négyszögöl az Árpád! utón eladó. Cim: Szirmai Ferenc, Hetvehely, _______________111» Sz őlő eladó 1200 négyszögöl, présház, pince öregség miatt pellérdl szőlőhegyderék, megegyezés szerint* Érdeklődni; özv. Tóth Józsefné, Pellérd, Dó- zsa György u. 4». _ 97 Vas Gereben u. 19. sz. ház eladó. Érdeklődni: Kurucz Jánosnál, Kovácstelep, Liliom u. 22. _______ 89 Ma gaslati úton házhely eladó. Telefon: 48-08, tizenkettőtől 16 óráig. ___11 795 Sz oba konyhás családi ház kerttel, szőlővel sürgősen eladó. Keszí|, Petőfl_utea 53. 11 868 Pécs, Bártfa utca Í5. számú házam (vízvezeték és villannyal) és a vele összefüggő 770 négyszögöl szőlő- gyümölcsös, 200 barack fával eladom. Bővebbet: Péterfalvy Géza, Budapest, V„ Petőfi Sándor u. 2. sz. n. 2. ____________;_______93 Be költözhető adómentes családi ház eladó. Pécs, Kovécstelep. Hóvlrág_u. 8._____628 Ég y ház eladó. Felsővámház u, 71.____671 Cj kertes családi ház beköltözhetően eladó. Vasas n, Iskola köz «3/3. Sára Gyula. 630 Közvetlenül a szigeti vámnál, megélhetést nyújtó 600 n.-öl öntözéses terület házhelynek is eladó. Garami, Budapest. VI. Szófia utca 18. sz. _______632 Ké tszobás beköltözhető házat, esetleg szőlővel a Szigeti részen életjáradékra, vagy készpénzért vennék. Madarász V. U. 2/1.__636 20 0 négyszögöl házhely Kovácstelepen eladó. Vas Gereben u. 49. sz. 642 Csillag utca 8. számú sarokház eladó. Bővebbet: Berci Károlynál, Bóly._______658 És zakmegyer dűlőben félhold szántó házhelynek Is eladó. Érdeklődni: Bükkösd, Rákóczi u. 2.____ 622 Há z a község közepén kétszoba két konyha eladó. Bővebbet: BUk- kösd, Rákóczi út 2. sz. 661 Kétszoba összkomfortos mandzart tetős ház gyümölcsössel együtt, Pellérd, Kossuth L. utca 2. sz. alatt eladó. Beköltözhetően, 585 Családi ház 3 szoba, konyha, éléskamra, mellékhelyiségek, gyümölcsös, Kertváros legszebb helyén eladó, azonnal átvehető. Nemes József, Erdély u. 7. szám. ___________673 Sz őlő eladó 782 négyszögöl 20 000 Ft-ért. Pécsszabolcs, Cser- dülő. Érdeklődni: Németh József, István akna 5. I,________ 533 Máriakéménden 43. sz. ház 400 n.-öl kerttel, pinceházzal 30 000 Ftért eladó. Érdeklődni lehet: Schmidt fodrász, Villány 78. sz. alatt.________532 En gels u. 23. sz. alatti ház eladó, 3 szoba, mellékhelyiségek, azonnal beköltözhetők. ___________________485 Cs aládi ház gyümölcsössel, szőlővel eladó. Esetleg életjáradékra. Pécsszabolcs, ■ Vöröshadsereg út 11.____487 ve nnék beköltözhető garzon vagy egy szoba összkomfortos öröklakást. Telefon: 27-73. ___________________489 Családi ház teljes beköltözéssel eladó. Szent Vince utca 12. sz. Ágoston térnék 12 006 Szilágyi Dezső utca 19. számú ház eladó, szoba, konyhás lakás azonnal beköltözhető. Érdeklődni helyszínen. ___________________727 Ud vari lakóház emeleti része félkész állapotban eladó. 2 szoba összkomfortra építhető, Marosvásárhely u. 4. Benkő. ____________699 Rö videsen beköltözhető elkülöníthető íél- ház, kétszoba, hall, összkomfortos eladó. Telefon: 25-74._____879 Har kányban, Kossuth Lajos u. 103. számú ház eladó. _________469 Kat alin utcai kisebb ház eladó. Egyszoba, konyhás, mellékhelyiséges lakás beköltözhető. Bemutatja és tár gyal: dr. Varga József, Pécs, Irányi Dániel tér 8. n. em. 5._______663 El adó Budapest mellett 3 szobás, modem, vizvezetékes ház 300 négyszögöl telken, beköltözhetően, cserelakást kérek Pécsett egy szobást. Ajánlatokat: „Tavasz” jeligére Hirdető, Boltív köz. _________________11993 Sz ép közműves házhely, tolósűlyú mázsa, s lóerős villanymotor eladó. Kiss Ernő u. 50. Házhelynek szőlő, 200 n-öl. Magaslati u. Kert városban 800 n-öl terület egészben vagy rész ben eladó. Tel.: 32-91. Buzássy A. u. 30. Autó- buszhoz közel. _____667 Péc sbányatelep, Gesztenyés-dülő 15. számú ház 45 000 forintért eladó;______________11932 Sz entdénes községben Ms családi ház 20 000 forintért eladó. 11983 Kettőszobás, beköltözhető, dlsznótartásos házat keresek megvételre, esetleg életjáradékra, szigeti részen, vagy Kertvárosban. „Kertváros” jeligére Hirdető, Boltív köz. ______________________12002 Há romszobás, kertes családi ház, kettőszoba összkomfort beköl- tőzhetőséggel, vagy anélkül eladó. Bartók Béla u. 32. 682 Üdülő szálló mellett villatelek eladó. Telefon: 36-89._________730 Te mető utca (Balo- kány liget mellett) 21 számú ház, minden áron eladó. Érdeklőd- ni lehet Alkotmány u. 20. szám alatt. Alsó csengő. 736 Ház hamarosan beköltözhető, elfogadható áron eladó. Pécs, Má- lom Alsó utca 28. 734 óriásgyümölcsfl szentendrei egres és nagygyümölcsű hollandipiros, fehér, fekete ríbtzketövek kaphatók darabonként 5 forintért Toronyi János kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27, sz. _____________206 Hi bamentes zománc fürdőkádat vennék. Kellényi, Harkány. _________________H 973 Egy autógarage és kettő ebédlőszekrény eladó. Kossuth Lajos utca 59. I./2. _ 11924 12 csatornás Munkácsy televízió jótállással K. antennával eladó. Erzsébet u. 19. ____________706 Új szerű sportkocsi igényesnek eladó. Jókai u. 43. ÜL e. 4. _______________________686 Há lószoba, félháió, konyhabútor, varrógép, toalett, szekrények, ágyak eladók. Felsővámház u. 2„ üzlethelyiség._____681 Ve tőgép, lógereblye, rosta, ekék és egyéb olcsón eladó. Szücsék- néL Olaszon. 680 /ok a taj/asfc! • Sétával gok pénzt kereshet, h a éti csigát gyűjt. Felvilágosítást ad M A V A D Budapest V., Honvéd u. 16. _____ 148 Vi llanymotorok, transzformátorok, behúzó tekercsek fékmágnesek autó- és motorkerékpár-dinamók Tekercselését és szakszerű javítását rövid határidőre vállalja a Villamosgépjavító KTSZ. Pécs, Heim Pál u. 5. Telefon: 15-23. 70» Komlói Állami Építőipari Vállalat SZTK csoportvezetőt keres, üzemi kifizetőhely vezetésére. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán, Komló, Kossuth Lajos u. 13. 205 A 21. sz. Autóközlekedési Vállalat azonnali felvételre keres legalább 5 éves gyakorlattal és érettségivel rendelkező gépkocsivezetőket garázsmesteri állás betöltésére valamint 2 tő raktárost. Jelentkezés Pécs, Rózsa Ferenc u. 22. Munkaügyi oszÜJ, modem német háló eladó. Pécs, Mátyás király u. 5. Németh Ferenc._______586 Ola jkályha, szoba és fürdőkályha fűtésére megrendelhető. Kus- tyáu, vízvezeték-szerelő mesternél. Irányi D, tér 7, T61.: 47-18. Gyalupad, kisméretű. 16« cm eladó. József u. 36. «1« Csónakmotor, 125 Csepel, újszerű állapotban eladó. Mohács, Kossuth Lajos u. 38. Bécsi gyártmányú rövid. gyakorló zongora olcsón eladó. Pécs. Nyíl u. 25/1. sz. 11976 Komblnáltszekrény nagyméretű, dlószlnre fényezve eladó. Háló és konyhaberendezést készítek. Bartók Béla u. 37. sz. 693 Gáztűzhely 3 lángoa eladó. Megtekinthető: Anna u. 9. Egy Oombor-féle mély gyermekkocsi Igényesnek eladó. Athinai u. 1. D. HL 1; Gvópjármű A PÉCSI RUHÁZATI BOLTOKBAN Húsvéti vásárlás előtt tekintse meg bő választékunkat! TAVASZI ÚJDONSÁGAINK: Férfiballankabát 445 Ft-től Női ballonkabát 420 Ft-tól Sportöltöny 488 Ft-tól Fiú sötétkék öltöny 300 Ft-tól Leánykaruha (szövet) 160 Ft-tól Férficipő m. h. 165 Ft-tól Nőd papucscipő 123 Ft-tól Gyermekfélcipő 86.40 Ft-tól A Pécsi Ruházati Bolt szak üzletei » varos minden részén! 11986 Egy db. elsö-hatsó teleszkópos, km órás 125-öe Csepel motor- kerékpár eladó. Pécs; Hatház a. 11. 96 Jókarbanlévő piros lengővUlás 125 cmfl-es DanuvU motorkerékpár eladó. Pécs, Kálmán u. 8, _________531 Jáw a 173—230 cm«-es klskerekű motorkerékpárt venne. Kovács, Garé 98. szám, li 954 250-es 300 km futott klskerekű JávVu és egy 115-ös elsó-hátső teleszkópos kilóméter órúa Csepel motor eladö. Pécs, Felszabadulás útja 103. Kokszmű meV< Itt. Völgyi H 972 Príma, üzembiztos 150- SS Zetka Igényesnek: eladó. Klakereszt u_ 15. 506---------— BMW oldalkocsis, kitűnő állapotban eladó. Szabadság üt U, Felső csengd. 57 6 Sarokházhely eladó, Megyeri útnál. Érdeklődni: Szilágyi Dezső utca 5. szám. 673 kertes kis családi ház Dózsafán 20 ezerért beköltözhetően eladó. Kossuth U. 73. 668 Pécs—Málomban az első busz-megállónál 625 n.-öl házhely eladó. Érdeklődni lehet! Pécs Málom, Felső u. 17. sz. Négyszobás ház a Szilágyi Dezső utcában, kettószoba. konyhás lakás azonnali beköl- tözhetóséggel, valamint gazdasági ház, melyben kettőszobás lakás, Istálló. pajta, azonnal elfoglalható, eladó. Budai Nagy A .u. 6. szám. Szllárdék. Tele- fon: 47-62.__________684 Ve nnék beköltözhető 2 szoba komfortos családi házat ár-megjelö- léssel, nem magaslaton. „Beköltözhető" lengére Boltív-közi Hirdetőbe.________11963 El adó Torda utca 9. számú ll szobás, emeletes ház. Ára 70 ezer forint. Érdeklődni: Je- leneslk István. Fűzfa utca 5. sz. Légszeszgyár utca folytatása. _________________11951 Se llyén, Ságvári Endre u. il-es számú ház eladó.______________91 Há z eladó, kettőszoba konyha és éléskamra beköltözhető. Mindent u, 20.________703 Sz őlő gyümölcsössel, házhelynek alkalmas eladó, közművesített út mellett. Érdeklődni: Szabó, Rácváros 10. 600-as vasállványos szalagfűrész teljesen új állapotban eladó. Vlasies László, Rózsa Ferenc u. 26. sz. Pécs. ___________________631 El adó egy fehér gyerekágy. Pécs. Kálvária utca 6„ cipészműhely. ___________ 63S Jó állapotban lévő szívalakú Gombor-féle gyermek sportkocsi eladó. Bókái, Perczel utca 28._ _ 037 Pianlnót vennék, vagy bérelnék. Tel.: 13-64. ___________________«40 Sz ép, sötét hálószobabútor eladó. Cím: Toldi Miklós u. 4. sz. fszt. 1. sz. _______ «41 Há lószoba és férfi ruhák eladók. Vámház u. 17. sz, _________616 Vi lágos háló eladó. Béla u. 6. Érdeklődni vasárnap délelőtt, hétköznap 6 órától. 580 Magasnyomású permetező kanna, zomán- cos asztali-tűzhely eladó. József Attila u. 13. sz. _______ 655 Sátrakat keresek megvételre. Istvánder József, Pécsszabolcs. Felsőtelep 50, 651 Rövid Stíngl zongora eladó. Érdeklődni: Ko- «. M, n. cm. 1. Uj állapotban lévő fekete zongora és Gombor-féle sport gyermek kocsi eladó. Pécs, Lég- szeszgyár U. 22/2. Hoffmann. _________743 Há lószobabútorok, fotelágyak, félháió, konyhabútor állandóan kapható. Fémipari villamos megállóval szem ben, üzlet,_________731 Prím a állapotban lévő páncéltőkés némej pianino eladó. József Attila u. 7. I. 7. LlberéM_____________7« Bűtort, öreghálót, pároságyakat, szekrényeket székeket, konyhát veszek. Értesítést, Kis- kereszt u. 13. Szabó. Príma varrógép bőrgarnitúra, antik szekrény és asztal, antik tükör, üvegkészlet stb. eladó. Sallai utca *3. jó állapotban lévő Gombor-féle mély steppelt gyermekkocsi eladó. Jókai u. 32. sz. fdsz^_28. SZ._____ 723 Hatszemélyes ezüst evőkészlet és ebédlőbútor áron alul eladó. Kolozsvár utca 2. Jelű épület, fdsz. 722 csináltatott gyermek soortkoosi játék tricikli eladó. Pécs, Alkotmány u. 43. szám Horváth. •»« Hátizsák bevásárlótáskák, vállszatyrok, nylonszatyrok, olcsón kaphatók most Rákóczi út 40-ben, kisiparosnál. ___________12001 Mé ly gyermekkocsi eladó. Mószkemence u. 2. Diósi útból nylUM________________712 Va sállvány oa szalag- fűrész, táborifújó, íu- tányos áron eladó, Erzsébetje 20.______629 Ko nyhabútor, lottón nyert Fed. 2 fényképezőgép, mély játékbabakocsi eladó. József Attila u. 19., emelet 4.__________698 10 0 mázsa Gülbabá burgonya eladó. Érdeklődni: Kecskés Gás pár, Felsőszentmárton Szent László út 18„ vagy Görcsöny 1. számú bolt._________11933 Eg y Supraphon lemezjátszó és kb. 100 lemez (normál és mikro) eladó. Munkácsy utca 13. 612 kétszemélyes rekamié 4 szék, két fotöly eladó. Zsolnay u. 39. — Kárpitosnál. ___«34 7> 'v darab 3.5 HP-s és egy darab 0,6 HP-s háromfázisú villanymotor eladó. Erzsébet utca 19.| asztalosműhely, 654 Mű-fogsorát soron kívül magjavítja Vajda Lajos. fogtechnikus, Mártírok p, 7. 711 A Baranya megyei Háziipari Szövetkezet üzlete (Kossuth Lajoä u. S3) vállai nylonkabát készítést hozott anyagból méret után; mindennemű nylon javítást, szemfelszedést, harisnya átkötést, előnyomást, párna montlrozást, zászló- hímzést, monogramozást; ___________ 11 712 Zon gorahangolást, javítást, harmonium javítást vállal tfj. Szíjártó Béla. Anna u. >8. Telefon: 44-10. _________________ 403 Figyelem: Húsvétra már most hozza el fényképeit, festményeit keretezés végett. Csönkl, képkeretező, Pécs, Kossuth u. 28. ____________369 Ru hakőlcsőnzés, menyasszonyi és koszorúslány ruhaktUKn- legességek alakra igazítva: Ágoston tér t. ___________________728 Fi gyelem! Emyőjaví- tást, emyőáthüzást vállaL Emyőüzem, Zrínyi u. 19. 681 Televízió, magnó, rádió, Javítást, villany- szerelést vállalok. — Hohmann, Aradi vértanúk útja 1L Telefon: 43-38.______________593 UJ telefonszámom: 35-52. Márics Béla te- tófedó mester. 609 Bérbevennék Pécs város területén raktárnak megfelelő nagyobb helyiséget. Villamos Allomásszerelö Vállalat bécsi kirendeltsége Légszeszgvár utca 36. Telefon- 18-97. Mosógép, vasaló rcsó rádió átkapcsolás 220 voltra, Hohmannál, Aradi vértanúk útla 11. _______ 691 Költözködést, ,r és zongora szállít; sít szakszerűen vállalom. Schreer Tibor. Alkotmány utca 14. Telefonj 61-86, 74«