Dunántúli Napló, 1960. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-28 / 50. szám

8 NAPLÓ I960. FEBRUÄR 2*.-•sMtlifóMM» mm Tavasszal, mihelyt kertünk földje megszikkadt, és meg- munkálhatóvá válik, vessünk mielőbb borsót, hogy korán zöldborsót szedhessünk. Az idén ennek annál nagyobb je­lentősége van, mivel sajnos a téleleji vetésű zöldborsókban jelentős fagykár észlelhető. Mivel az a célunk, hogy ne egyszerre teremjen le borsó­vetésünk, házikertben taná­csos kétheti időközzel több­ször vetni. Ez megoldható esetleg úgy is, hogy több faj­tát vetünk, korábbi és későb­bi érésűt. Legkorábbi fajta az „expressz”, utána a „Petit Pro Vencel”, majd pár hét múlva a „Lincoln”, esetleg a „Seriator” fajták termése szedhető. A borsó közvetlen istálló­trágyázást nem igényel, de meghálálja, ha ősszel négyzet- méterenként mintegy két-há- rom deka szuperfoszfátot és kálisót leforgatunk a talajba. Vetőmagszükséglet négyzet- méterenként számítva mint­egy két dekagramm körül van. Kerti ágyúsokban har­minc-harmincöt centiméteres sortávolságra, esetleg egymás­tól húsz centiméterre vetett ikersor távolságra, majd hai'- mincöt centiméteres sorköz kihagyásával vethetjük. A magot hat-nyolc centiméter mélyen, kapával húzott árok­ba pergetjük oly módon, hogy lehetőleg négy-hat centimé­terre essenek egymástól a sorba. Tanácsos madárijesz­tőt is állítani (karóra akasz­tott rongydarabot vagy pa­pírt) mivel főleg a galambok sok kárt tehetnék a fiatal, kelő borsóvetésben. Ezután szük­ség szerint kapáljuk. Korai fajtából idejében vetve, már májusban szedhetünk zöld­it a várható termés rangú eUenfel volt a Dorog, borsot. A varnato termes helyenként veszélyesebbe« játszott. negyzetmeterenkent harminc- I szünet után teljesen megváltozott negyven deka zöld hüvelyes áru, átlagos körülmények kö­zött. Megkezdődött a labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye BVSC—Tatabánya 1:1 (1:0) Anyakönyvi hírek Csaknem három hónapos szünet után szombaton délután két mér­kőzéssel megkezdődött a labda­rúgó-bajnokság tavaszi idénye. Kellemes, napsütéses, enyhe idő­ben már jóval a mérkőzés kez­dete előtt sűrű sorokban özönlött a közönség a kispesti és a Szőnyi úti pálya felé, ahol a két első ta­lálkozóra sor került. Bp. Honvéd—Dorog 5:1 (0:1) Kispesten Dorogi játékvezető sípjelére tizenkettőezer néző előtt kezdődött meg a Bp. Honvéd— Dorog mérkőzés. A két csapat az alábbi összeállításban szerepelt: BP. HONVÉD: Kiss — Törőcsik n„ Bányai, Dudás — Bozslk, Tö- rőcslk I. — Budai Kazinczy, Tiehy, Móré, Gilicz. DOROG: Ilku — Láng, Lakat, Fellegi — Fürtös, Prohászka — Oláh, Varga, Pálmai, Andris, Csőri. A Dorog valamivel veszélyesebb volt. A 13. percben a vidékiek megszerezték a vezetést. A Hon­véd térfelén Andris kiugratta Oláht, a jobbszélső elviharzott és a kifutó Kiss mellett laposan a jobb sarokba lőtt (1:0 a Dorog ja­vára). Csőri labdája a jobb kapu­fa éléről visszapattant. Bozsik szabadrúgását Móré a felső kapu­fára lőtte, majd Kazinczy kétszer is oldalhálóba talált. Teljesen megváltozott a játék képe a második félidőre. A Bp. Honvéd lendületesen kezdett és a 48. percben már 2:l-re vezetett. A 47. percben Tichy nagy lövését Ilku kiütötte és a jó ütemben rá­futó Móré közelről bevágta (1:1). Majd egy perc múlva Tichy a 16-oson kapott egy labdát s tíz m-es lövése Ilku lábát érintve ke­rült félmagasan a bal sarokba (2:1). A 63. percben Budai nagy­szerű labdát adott Tichynefc s a középcsatar értékesítette (3:1). Nagy fölényben játszott a hazai csapat, a vendégek nagyon vissza­estek. A 73. percben Tichy a fél­pályáról indult, Giliczcel játszott össze, majd Tichy lőtt kapura, a labda Hkuről kipattant és a résen álló Kázdjtczy a hálóba lőtt (4:1). Tíz perc múlva született a mér­kőzés utolsó gólja. Bozsik tizenhat m-<ről nagy lövést küldött a bal felső sarokig (5:1). A mérkőzés első felében egyen­rangú ellenfél volt a Dorog, sőt A második mérkőzés színhelye | lamivel a kapu fölé. A 74. pere­Kiskertész kép, a Bp. Honvéd nagy fö­lénybe került, s a Dorog teljesen alárendelt szerepet játszott. Jók: Bozsik, Bányai és a belső hármas, illetve Fellegi, Prohász­ka Varga és Cisóri Felvétel a tanító- és óvónőképző intézetekbe _ Szőnyi úti BVSC-pálya volt. A Fővárosi Vasutas-együttes a Tata­bánya csapatát látta vendégül. A találkozónak tizenkettőezer nézője volt és Srankó vezette. A két együttes összeállítása ez volt: BVSC: Mészöly — Fekete, Zalai. Hada — Nagy B„ Bárkányi — Murár, Göncz, Csemal, Nagy J., Gerencsér. TATABANYA: Grosics — Heté- nyl, Polgár, Molnár — Szepesi, Schádl — Szovják, Lahos. Dombai, Demeter, Deli. A 14. percben váratlanul veze­tést szerzett a BVSC. Baloldali tá­madás után Nagy József lövése gólba tartott, Molnár elvetődve kézzel ütötte ki a labdát, s a já­tékvezető természetesen U-est ítélt. A büntetőt Csemal a bal alsó sarokba küldte (1:0). Fokozódott a mérkőzés Irama, a Tatabánya nagy lendülettel játszott tovább. Lahos a 18. percben a kapu tor­kából emelte a labdát a léc fölé. A játékvezető öt perccel előbb je­lezte a félidő végét, a partjelzők­kel való időegyeztetés után azon­ban „hosszabbított”. Tatabányai támadásokkal folyta­tódott a második félidő. A 63. percben egyenlített volna a bányászcsapat, de a csatárok a bizonytalankodó Mészöly mellett kétszer Is hibáztak. A másik olda­lon Csemal fejese ment alig va­ben egyenlített a Tatabánya. De­meter beadását a BVSC védői rö­viden mentették és a kapujában bentragadt Mészöly mellett Szov­ják közelről a jobb alsó sarokba gurította a labdát. 1:1. A mérkőzés az Idénykezdet elle­nére Jó sporteseményt hozott. A játék ugyan nem. mozgott túlsá­gosan magas színvonalon, de a küzdelemben nem volt hiány és az erőnlétből is mindkét együttes jól vizsgázott. Az első félidőben a BVSC volt a jobb, a második fél­időben viszont a .Tatabánya kere­kedett felül, s így az eredmény igazságos. Jók: Rada, Nagy B. Murár és Gerencsér, illetve Grosics, Polgár, Szepesi és Lahos. A szombati mérkőzés után a baj­nokság állása: L TJ. Dózsa 13 9 3 1 27:8 21 2. MTK 13 7 4 2 27:16 13 3. Bp. Honvéd 14 8 2 4 35:24 18 4. Ferencváros 13 5 5 3 23:17 15 5. Tatabánya 14 5 5 4 13:10 15 6. Vasas 13 5 5 3 21:18 15 7. Diósgyőr 13 5 3 5 19:18 13 8. Csepel 13 5 2 6 13:18 12 9. Szeged 13 4 4 5 13:19 12 10. BVSC 3.4 3 5 6 15:24 11 11. Dorog 14 3 4 7 16:28 10 12. Szombathely 13 3 3 7 16:25 9 13. Pécs 13 3 3 7 16:26 9 14. Salgótarján 13 i a 6 14:19 8 SZÜLETTEK; ' Fekete Hajnal, Szován László, : Dudás István. Kalmár Mária, Si- j mon Zsuzsanna, Miezőfi Ildikó, Méhes Mária, Krécsó Mária. Ra- j dochay Karín, Lóki Tamás. Ki­rály András, Mellár Csaba. Papp í Andrea, Csurgyók Tibor. Nagy ; Piroska, Orbán Agnes, Marosvül- 1 gyi Ildikó, Lembach' Antal, Mer- ling Miklós. Szordel Rudolf, Hor­váth Ildikó, Tóth Kálmán, Kovács Ilona, Horváth Miklós, Lampert Ferenc, Kovács Mária. Krszties Katalin, Bank István, Hengl Jó­zsef, Kis-Bogdán Rozália. Kovács Ernő. Szabó Eszter, Juhász Erzsé­bet; Henhann István, Lázár Géza, Bállá László, Péterfy Magdolna, Nikolics László, Tótit Csaba, Fes­sel Brigitta, Nikolics Júlia, Szauer Anna, Müller László, Imre Olga, Katona Csaba, Takáts Ju­dit, Nagy Sándor, Pető Dezső, Szűcs Károly, Nett Ferenc. Vé- esey László, Babos Éva, Majoros Klára, Fábián Ferenc, Nagy Tibor; Kubescha József, Kulcsár Zsolt, Keresztes Ildikó, Lichtneker Anikó, Mischl Szilvia, Orsós Fe­renc, Strausz János, Dudás János, Bosnyák Tibor, Tököli Ibolya, Ragoncsa Ferenc, Lengi, László, Málik László, Petrovies Sándor, Adám Zsuzsanna, Vámos Sándor, Kun-Gazda Márta, Fejsze Julianna, Horváth László, Bíró Árpád. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Nagy József JVIAV mozdonyve­zető és Király Vilma Irodakezelő, Helder József kezánfőgépész és Az ipari és mezőgazdasági üze­mekben, termelőszövetkezetekben, vállalatoknál dolgozó érettségizett fiatalok felvétett nyerhetnek a felsőfokú tanító- és óvónőképző intézetekbe. Tanítóképző Kaposvá­ron (csak női) és Baján (vegyes), óvónőképző pedig Sopronban van. Tanulmányi idő a tanítóképző­ben 3 év. az óvónőképzőben 2 év. A tanulmányok kollégiumi bent­lakással járnak kb. havi 200.— Ft térítés ellenében. A jól tanuló és szociális szempontból rászoruló hallgatók rendszeres szociális támo sratast kapnák. Az intézetben tan­díj nincs. A tanítóképző-intézetek hallgatói tanulmányaik utolsó évé­ben fél évet külső iskolákban fi­zetett gyakorlattal töltenek. Tanul­mányaik befejezése után minden hallgató Baranya megyében kap elhelyezést. A felvételi vizsga követelményei: t. A pedagógiai rátermettség vizs gálata (előirt foglalkozás 3—«, il­letve 6—10 éves gyermekekkel), 2. Zárthelyi fogalmazás írása ki­jelölt témából. v 3. A zenei hallás vizsgálata (ének hangok, dalmotívumok, utána éneklése, a ritmuskészség megálla­pítása). 4. Szögletes és forgástest rajzo­lása és festése. írás szabványbe- t tikkel. A felvételeknél előnyben része­sülnek akik valamely hangszeren játszani tudnak. Felvételi korhatár 30 év. A fel­vételi kérelmet annál az iskolánál kell' beadni, ahol a tanuló érett- ségizett. A 3 évnél régebben érettségi­zettek közvetlenül a Baranya me­gyei Tanács VB. művelődés iigyi osztályához adják be kérelmüket. Jelentkezési lap a középiskoláknál kapható. Csatolni kell hozzá: az I érettségi bizonyítványt eredetiben : vagy másolatban, az üzemi igazo- í lást és javaslatot, a párt- és KISZ- j szervezet javaslatát és önéletraj- j zot. A jelentkezés határideje: április 10. BARANYA MEGYEI TANÁCS VB. Munkaügyi Osztály.' Hónapi ünnepségek Az 50. nemzetközi nőnap alkalmából az alábbi ünnepélye­ket tartják, a területi nőtanácsók: Február 28-án, vasárnap du. 4 órakor: Mecsekszabolcs fa­lusi nőtanács a kvltúrházban. _ , Du. 4 órakor: Vasas II. bányatél, nőtanács a kultúrhazban. Március 2-án, szerdán 18,30-kor: Nagyárpádi nőtanács a kvltúrházban. 18-kor: Budai I, nőtanács (Kossuth Lajos utcai part­helyiség). .. .. Március 3-án, csütörtökön 18 órakor: Erzsébet-teiepi no- tanács a kultúrházban. 18 órakor: Rácvárosi notanács a. kultúrházban. 18 órakor: Mecsekszabolcsi notanács a kultúrházban.. Marcim 4-én, pénteken 18,30 órakor: Vasas I• falmi nö- tanács a kultúrházban. 18 órakor: Budai II. nőtanács az Engels úti pártházban. 18 órakor: Belvárosi nőtanács a Rákóczi úti pártházban. Március 5-én, szombaton 19 órakor: Gyárvárosi notanács a Remény utcai pártházban. 18 órakor: Vasas I. bányatelepi nőtanács a kultúrházban, 18 órakor: Ürögi nőtanács a kultúrházban. 17 órakor Meszestelepi notanács a párthelyiségben. 16 órakor: Szigeti területi nőtanács. Alajos utca ?. 17 órakor: Uj-Meosekaljdi nőtanács az Építők klubjában. 18 órakor: Siklósi területi nőtanács a Szabadság úti párt- helyiségben. Március 6-án, vasárnap 15 órakor: Kertvárosi notanács az iskolában; t 16 órakor: Istenkúti notanács a kultúrházban. 18 órakor: István-aknai nőtanács a kultúrházban. 18 órakor: Ujhegyszőlői nőtanács a párthelyiségben. 17 órákor: Pécsbányatelepi nőtanács a kultúrházban. 17 órakor: Múlom szülői munkaközössége az iskolában. Március 8-án, kedden 17 órakor: Borbála-telepi nőtanács a parthelyiségben. 9 A megyei és városi nőtanács, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa az 50. nemzetközi nőnap ünnepélyére március 7-én, hétfőn este 6 órakor a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sán­dor Kiütúrházában (színházzal szemben) tart ünnepi előadást. Társadalmi ünnep Mágoeson Útépítés a M esfyer i-szíi t ö ben A várds-i tanács hozzájáru­lásával és anyagi támogatásá­val a nyugati Kőhídi-dűlőben (Megyeri szőlő) gyalogjárda építése kezdődött február 27- én. A környéken lakó dolgozok és szőlőtulajdonosok az útépí­tést társadalmi munkával óhajtják segítem s ezért fel­kérik valamennyi föld- és szőlőtulajdonost, valamint az ott lakó dolgozókat, hogy az út mielőbbi elkészítése érde­kében 28-án, vasárnap délután 2 órakor a Megyeri szőlő autóbuszmegállójánál jelenje­nek meg a társadalmi munka i den jBegí?«rvezése végett ♦A mágocsi KIS2- szervezet titkára Bo- romissza Lajos na­gyon megörült, ami­kor Vadász Marika gyakorlóéves tanító megkezdte munkáját az iskolában és a KISZ-szervezetben is A KISZ-titkár remél te, hogy elfoglaltsága könnyebbé válik szá­mára, mert Vadász elvtársnő nagy szor­galommal, hozzáér­téssel fogott az ifjú­sági munkához, a fia­talok kulturális tevé­kenységét irányította. Azonban a fiatal csinos KISZ-tagra szemet vetett egy le­gény. Csak néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy ünnepség megszervezésére ke­rül sor. Marika a párttitkár előtti be­szélgetésében meg­említette az esküvöt, Böröczky elvtárs a párttitkár, Boromisz- sza elvtárs a KISZ- titkár mindjárt össze , dugták a fjüket és vállalkoztak a társa­dalmi esküvő meg­rendezésére? Érdekes fontos kérdés ez min­'d ázasság előtt álló taautaak, döntő lépésüket ün­nepélyesen, maradan dó élményt biztosító módon képzelik el. így történt ez Mágo- cson is. A pártszer­vezet helyisége, a munkásklub erre az alkalomra még ünne­pélyesebb külsőt öl­tött.' Szorgalmas ke­zek, nagy szeretettel díszítették egyik ve­zetőjük esküvőjére a termet. Gondosan el­helyezték a székeket, megtervezték az anya könyvvezető asztalá­nak a helyét, a ma­gyar nemzeti zászló­val beborították az ünnepi asztalt. Az általános isko­la úttörő' énekkara az előtérben helyez­kedett el. Fél hatkor lesz az esküvő... suttogták az érdeklő­dők, beszélgettek a fiatalok. Egy kis ké­sés, aztán megjelent az ifjú pár. Felcsen­dült a nászinduló, las san, megilletődötten lépkednek, és #z asz­tal elé állnak a háza­sulandók. Következ- nek a szokásos kér­dések, ellebegik a boldogító igent. Az m étm tetutó­új módon, a társada­lom segítségével in­dulnak neki az új életnek. Remeg a ke­zük, erősebben dobog a szívük, az izgalom­tól pirosabb az arcuk. Az anyakönyvi szer­tartásnak vége, alá­írják a házassági ok­mányt, a menyasz- szony elsőízben írja férjezett nevét. A vő­legény, most már ifjú férj, Péter János, a komlói szénbánya üzemlakatosa, magas vállas ember, egy fejjel magasodik ki az ünneplő sokada- lombói. Mielőtt elindulná­nak előlép a mágocsi KISZ-szervezet titká­ra és elmondja ünne­pi beszédét, méltatja a házasság jelentősé­gét, és azt, hogy a fiatalok mindinkább az esküvő megszerve ­zésének. módjában is választás elé kerül­nek. A társadalmi szervezetnek egyik feladata, hogy tagja­ik nagy ünnepi meg­rendezését segítsék elő. Mágocs fiataljai ebben most példát mutattak. Az iskolai úttörősaervezet nevé­be* Kontár Marika köszönti a kis tanító- nénit . — Meghatott hangjában szeretet csendül, kicsit sajnál­ja a gyakorlós tanító nénit, aki férjét kö­vetve majd Komlóra távozik, és büszke öröm tölti el az úttö­rőket is, hogy az ün­nepélyességhez hozza járulhattak. Radványi tanító bácsi vezényletére zúgja az énekkar: él­jen soká, éljen soká! Az esketés helye zsú­foltan tele van, jelen van vagy 100 ember, és még az utcán is figyelő szemek kísé­rik a fiatalokat. Fiatal lányok, lá­nyos anyák beszélget nek, mondják, hogy szép ez az esküvő. Sok iányszem csillogásá­ból kiolvasható: elé­gedettek lesznek, ha saját esküvőjüket ilyen ünnepélyessé teszik. Az ábrándos lánykák tán magukat is így látják fehér ruhában, mirtuszko- szorúval, nászindul a hangjai mellett — és társadalmi ünnepsé­gen, KlSZ-esküvőn úgy ahogy ez most Mágocsón volt. Bánfai f őrs el" Blumenschein Katalin 'kesziyü'.JJ' rónő, Hámori Ignác segédmunka, és Pazár Mária kisegítő adminiM* rátör, Császár Dezső gk.-vezető a Nédár Gizella üzemi dolgoz3, Várnagy Elemér tanár és Bohuss Sarolta tanítónő, Simon István elő­adó és Kocsis Auréllá előadó, Per jés Géza felvételvezetö és Kovád Mária technikus, Bodzái János klinikai tanársegéd és Cseh Ann* asszisztensnő. MEGHALTAK: Jelenesek Jánosné sz. Valahovid Júlia 77 éves, Eilingsfeld Katalin » éves, Zengői Józsefné sz. Kovád Julianna 60 éves, Neményi István- né sz. Török Mária 67 éves, Dras- kovich Etelka 66 éves, . Rasüd, Iván 88 éves, Gyarmathy .Jánost* sz. Nagy Julianna 93 éves. Seb*" Istvánná sz. Hochrein Anna *• éves, Dallos József 18 éves. Ara* András 82 éves, Emyes Béla 41 éves, Borsodi Emilia 71 éve» Schőnig Györgyné sz. Ivánoviö Erzsébet 74 éves, üzv. Győrbiro Lazámé sz. Bálint Anna 58 éves, Balogh Jenő 49 éves, Iveszlts György 53 éves, Kónyi Ferenc ä hónapos. Bank István 1 napos, őr- Bugási ■ Józsefné sz. Bállá Etel f éves, Gajda József 49 éves, Gö­löncsér József 78 éves, özv. Deö reczetü Jánosné sz. Takács W. liánná 69 éves, özv. Nagy Fábiánn* sz. Csillag Mária 76 éves, Geisz- kopf Mária 6 hónapos, Bartus Sán­dor 13 éves, Kovács János 1 'éves- Balogh Ilona 13 éves, Horváti' Anna 3 éves. Mérai József 76 éves, Szilveszter Gergely 51 éves. A szabadegyetem heti programra Március t.r Berkeley és Hume szubjektív Idealizmusa. Előadó: dr. Jóri János egy. tanársegéd. Március 2.: Normalitás-abnormali- tás. Előadó: dr. Farkas Gábor lg. főorvos. Március 3.: Maugham, Osborne. Előadó: dr. Fábián István tanár. Március 4.: A színes fényképezés. Előadó: Vámos László, Budapest. Az előadások helye a n. bZ: Belklinika’ előadóterme, Széchenyi tér 5.SZ . Az előadás Ideje 18.S"- Vendéghallgatókat szíves:» lát 1“ titkárság. Vendégjegy áru 4 Ft, tanulóknak 2 Ft. Gyakorlattal rendelkező - esztergályost és autószerelőt fizetési lehetőség 2200 Ft-ig Továbbá egy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépíró- nőt azonnal felvesz a Fi­nommechanikai V. Felsőma­lom utca 13. szám. 739 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiam, fér­jem, édesapánk és roko" nunk Faragó (Faidt) Mihály életének 12. évében várat­lanul elhúnyt. Temetése március 1-én, 4 órakor lesz a pécsi köztemető­ben. 191 Gyászoló esalád Fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, leány, sógornő és rokon Várszegi Henriimé szül. Deák Katalin hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése március 1-én, kedden du. 3 óra­kor lesz a pécsi közteme­tőben. 193 Gyászoló esalad Mély fajdalommal tu­datjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, test­vér, sógor és nagyapa Bombay Lajos nyugdíjas, 61 eves korában hosszú szenvedés után elhúnyt. F. hó 29-én, hétfőn fél 3 órakor kísérjük utolsó út­jára a Szt. Mihály kápol­nából. 185 Gyászoló esalád A Baranya megyei Vas- és Műszaki Nagykeres­kedelmi Vállalat dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy munkatársuk Faragó (Faidt) Mihály műszaki áruforgalmi osztályvezető február 26-án. életének 42. évében váratlanul elhúnyt. Szeretett munkatársunkat vállalatunk saját ha­lott jánok tekinti. Temetése március I-én, kedden délután 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A munkában és magatartásban egyaránt példamutató munkatái- sunk emlékét megőrizzük! A pécsi Kesztyű és Bőrkonfekció Ktsz. vezető­sége és tagsága meg rendült szívvel közli, hogy szeretett elnöke Balázs Lajos és munkatársa ázs Lajosné szüL Budi Etel f. bo 26-an, tragikus hirtelenseggel elhunyt, * Temetésük f. hó 29-en, délután fél 4 Órakor lesz a központi temetőben. Emléküket kegyelettel fogjuk megőrizni! 186 A vezetőség és tagság.

Next

/
Thumbnails
Contents