Dunántúli Napló, 1960. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-26 / 48. szám

2 NAPLÓ I960. FEBRUÁR A Ünnepi műszak a Pécsi Kenderfonóban Március 8-án lesz az első nemzetközi nőnap 50. évfor­dulója. Ez alkalomból a Pécsi Kenderfonógyár dolgozói röp- gyűlést tartottak, melyen el­határozták: az évfordulót meg előzőén kéthetes ünnepi mű­szakot tartanak. A nőnapi műsort — a főleg nőket foglalkoztató üzemben — a férfiak rendezik. A fér­fiak egymás között pénzgyűj­tőit indítványoztak abból a célból, hogy az évfordulóin meglepjék különböző ajándék­tárgyakkal a nődolgozókat. Az évforduló napján családi estet is rendeznek. Az ünnepi műszak első nap­ján minden üzemrész túltelje­sítette tervét. Lelkesen folyik minden üzemrészben a ver­seny a vándorzászlók elnyeré­séért. Az ünnepi műszakhoz a férfiak is csatlakoztak, ami nagyban emelte a nők munka­kedvét, különösen értékes a lakatosok csatlakozása, mert a gépi hibákat, töréseket a le­hető leggyorsabban megjavít­ják. Pártmnnka gyakorlatából Jól dolgoznak az üzemi pártcsoportok a Pécsi Bőrgyárban Panaszkodnak a Köztudomású, hogy a 21-es ,TEFU kötelékébe többszáz gépkocsi tartozik. A gépkocsik éjjel — megfelelő garázs hiá­nyában — a vásártéren par­kíroznak. Fagyos időben még csak hagyján, nincs sár, ha­nem így tavasz elején az eső­zések következtében merő egy latyak az egész vásártér.^ A gépkocsivezetők nem győzik sáros ruhájukat, csizmáikat tisztogatni. Nem lehetne ezen az áldat­lan állapoton segíteni? Példá­ul úgy. hogy a TEFU-nak szá­mos billenős gépkocsija is van s ezek a gépkocsik salakot hordanának a vásártérre s így Kártalanítanák a terepet. Gép­kocsi is, salak is van. A sala­kot ingyen adják ;n A pár'csoaoriok feladata, hogy üzemrészeik sajátossá­gainak megfelelően segítsék az üzemrész gazdasági és po­litikai munkáját. így a párt­munka termékenyebben tud érvényesülni. Sok üzemrész dolgozik a Pécsi Bőrgyárban. Igen fontos a pártmunke szempontjából, hogy minden üzemrész kommunistái külön- 'külön pártosoportot alkotva végezzék pártmunkájukat. Endrődi elvtárstól, a bőrgyár párttitkárától kérdezem, hogy melyik üzemben dolgozik leg­jobban a párt-csoport. Mind­egyikben jól dolgozik — adta meg a választ. így indultam el a talpas üzembe. Nékem kellemetlenül csavarja az or­rom a meszes üzemrész „il­lata”, de tovább haladva a talpas üzembe, már elvisel­hetővé válik. Itt egymás mel­lett sorakoznak a talphengerlő gépeik. Nagy bálákban állnak a kész finom talpbőrök. Eb­ben az üzemben az utolsó si­mításit kapják a bőrök, innen már mehet a cipészműhelybe, lehet felszegeim ez elkopott talpak helyett Illia János párt csoport- vezető vei beszélgetünk, de olyan hangosan zúgnak a gé­pok, hogy be kell mennünk a művezetői irodába. Illia elvtár« tájékoztat a pártcsoportjuk munkájáról. Elmondja, hogy 68 fő dolgozik az üzemrész­ben, a pártcsoport létszáma nem nagy, csupán hat fő. De ez a hat kommunista eddigi munkájával máris kiérdemelte az üzemrész és az üzem fele­lős főművezetőjének az elis­merését Milyen munlkát végez a pártcsoport, hogyan oldja meg feladatait — ezt a kér­dést teszem fel Illia elvtárs­nak. S ahogyan elsorolja, bi­zony alaposan meggondolt, jó munkamódszereket és tette­ket jegyezhetek fel.! Politikai nevelő munkájuk —, melyet a munkahelyi be­szélgetésekkel összekötött agi- tációs munka jellemez első­sorban — kibővül azzal, hogy a politikai oktatásba bevon­ják az üzemrész pártonkívüli dolgozóit üs. Szép számmal járnak a VII. kongresszus anyagának előadásaira. Párt­építés munkájára is gondol­nak akkor, amikor az üzem­ben a politikai oktatás mel­lett úgy foglalkoznak a dolgo­zókkal, hogy közülük nevelőd­jenek ki az új tagjelöltek. Tá­mogatják és patronálják az üzemrész KISZ-ösoportját, az ifjúsági brigádot nemcsak po­litikailag, de szakmailag ie segítik. A szomszéd blankos- műhely pártcsoportjéval rend­szeresen megbeszélik a tapasz­talatokat és a végrehajtást, sőt tartottak már közös pártcso- port-értekezletet is. Ez igen hasznosnak bizonyult a párt­munka tapasztalatainak kicse­rélésében. Gazdasági munka területén a pártcsoport kezdeményező motorja az üzemnek. Ezt bi­zonygatja Nagy Jenő főműve­zető is. Az üzem problémáit mindig megbeszélik, együtte­sen döntenek, ha ellenvetések merülnek fel, azt is megtár­gyalják, így alakult ki a jó együttműködés a pártcsoport és az üzem vezetősége között. Most volt a napokban párt­csoport értekezlet. Ezen meg­tárgyalták a munkavenseny állását, Munkaversenyük egész évre szól. Éves tervüknek a 3 százalékos túlteljesítését vál­lalták a munkaversenyben de úgy, hogy a minőségnek csak javulni lehet, romlania nem. Ez a 3 százalék komoly fel­adat elé állítja az üzemegysé­get s így a pártcsoportot is, mert ez a 3 százalék eléggé megfeszített. Illia elvtárs azt mondja, hogy ha vállalták, akkor teljesíteni is fogják mert a talpasműhely ez a mű­hely, amely ha vállalt eddig valamit, mindig teljesítette Elhatározták, hogy a munka­versenyt április 4-én, augusz­tus 20-án és november 7-én értékelik, s a legjobbakat meg jutalmazzák. A dolgozók bri­gádokban dolgoznak. Van egy ifi brigád, melyet Illia elvtár­sik brigádja patronál. A szo­cialista munkabrigád cím el­nyerését is c^lul tűzték ki, abban a brigádban, amelyben Illia elvtárs és Bánfai János elvtárs párttagok dolgoznak. Egyébként Bánfai János az üzem legjobb dolgozója úgy minőségi, mint mennyiségi te­rületen. A brigád minden tag­ja részt vesz politikai oktatás­ban. Ez a brigád munkája mel­lett még gondot fordít arra is, hogy az ipari tanulók jó eredményeket érjenek el. Ál­landóan figyelik munkájukat, ahol baj van, ott azonnal se­gítenek. Főcéljuk az üzem gazdasági és politikai életének segítése. Elmondja még Illia elvtárs- hogy a párt csoport kezdemé­nyezésére az üzemrész férfi dolgozói kis ajándékokkal ked­veskednek majd a nőknek március 8-ra az 50 éves nem­zetközi nőnap alkalmából, függetlenül a gyár központi rendezvényedtől, így dolgozik egy nagy gyár kis pártcsoportja, a a párt munkájában a pártcsoportok tevékenysége fejezi ki pártunk politikájának levitelét, meg­magyarázását és e politikának gyakorlatát közvetlenül a dol­gozók közé. Hűt IEI[ „A korai vénség" Az elmúlt pír ív leforgása alatt láttam már sokféle női hajszínt, ami fodrásziparunk re­mek fantáziáját és művészi íz­lését dicséri, de Ilyent, mint hét­főn a Nemzeti Színházban a Lipcsei Rádió tánczenekarának műsorán, még nem volt szeren­Pár sorral ült előttem a hölgy, csinos, fiatal, egyszóval a nők­nek azon csoportjához tartozó, akik tudják magukról, hogy szé­pek és a fiatalemberek szeme önkéntelenül Is megpihen raj­tuk. Azt hiszem, ezen a hajon a férfiak szeme nemhogy meg­pihent, Inkább elfáradt. Micsoda színi Őszintén meg­vallva az igazságot nem tudtam pontosan megállapítani. Azt mondhatnám, három méterről tiszta fehérnek látszott, de köz­vetlen közelről úgu nézett ki, mintha az ősz hajszálak alatt kormos lenne a feje. Hát még a fazont... Hasonlított az egyip­Rendőrkézen a présházak faszlagatói , vagy...? (KÍNAI F1LMJ Január közepétől február elejéig mind több feljelentés ér­kezett a városi ren­dőrkapitányságra ismeretlen tettesek ellen, akik rendsze­resen fosztogatták a mecseki, de különö­tók lakatjainak le- feszítésével követték el betöréseiket. A présházakban talált különböző holmi­kat, permetező-kan­nákat szerszámokat, ruhákat magukkal vitték. A rendőrség a sen a Pécs-gyükésii megindított nyomo- présházakat. A fősz zás során rövid idő togatók leggyakrab- alatt kézre kerítette ban a présházak te- a fosztogató társasá- tejének megbontá- got. P. István, T. sóval törtek be, de János és P. Zoltán nem egynél az aj- fiatalkorúak követ­ték el a betörése­ket.. Amikor P. Ist­ván és P. Zoltán a rendőrségre ke­rült. T. János meg- neszelve a dolgot, a büntetés elől Bu­dapestre utazott. Ott sem bújhatott ki azonban a tör­vény alól, mert a VIII. kerületi rend­őrség elfogta. A fosztogató tár­saság több rendbe­li betörésért kerül majd bíróság elé. — „MÁSODIK MŰSZAK" címmel kiállítást rendez a nemzetközi nőnap 50. évfor­dulója alkalmából a Pécsi Állami Áruház és a Vas- Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. A kiállításon he mutatják a legmodernebb ház­tartási gépeket, eszközöket. A kiállítás sikeréhez hozzájá­rul a Pécsi Porcelángyár is, amely ez alkalommal mutat­ja majd be új eljárással ké­szített vázáit és étkészleteit. A kiállítást március 5-én dél előtt 10 órakor nyitják meg a Hazafias Népfront Janus Pannonius utca 11. szám alat­ti székházában. — A BARANYA MEGYEI festőművészek képeiből kiál­lítást rendez Pécsett a Kos­suth Lajos utcai üzletében, il­letve kiállítási termében, a Képcsarnok Vállalat. A kiál­lítást február 26-án, pénteken délután 6 órakor Timár Irma elvtársnő, a pécsi városi ta­nács vb. népművelési osztá­lyának vezetője nyitja meg. — nyilvános partnapot tart Komlón február 26-án, pén­teken délután fél I órákor a bel­városi pártalapszervezet a Májul L Művelődéit Hás kiselőadó- termében. — AZ ÖREGEK napközi otthonainak létesítésére 1959. december elsején hozott ha­tározatot Pécs megyei jogú város tanácsa. Azóta két klubhelyiségeit, illetve nap­közi otthont létesített: az Ady Endre utca 24. és a Nagy Jenő utca 38. szám alatt. A napközi otthonok egész napon át az öregek rendelkezésére állnak, szépen berendezett környezetben, rádió, képeslapok, újság, könyvtár, társasjátékok igénybevételével tölthetik el idejüket. Az Ady Endre ut­cai klub megnyitására már a közeli hetekben sor kerül. Nagy az érdeklődés az Uj Magyar Lcx kon iránt Természetesen bűntény. A cím meglehetősen szerencsét­len, hiszen az első filmkocká­tól kezdve nincs kétség az iránt, hogy gyilkosság történt, legfeljebb az a kérdés, hogy ki a tettes. Már ebből is nyilván­való, hogy ebben a kínai film­ben egy bűnügyi, egyúttal kémhistóriát izgulhatunk vé­gig. Van benne minden, ami fffy ilyen történetet izgalmas­sá tehet: revolver, méreg, gyanús lábnyom és titkosírás, sőt halottaiból feltámadott el~ lenségcs kém is. A film nem is titkolja azt a szándékát, hogy oktatni akar: az éberség fontosságára figyelmeztet. t,Közöttünk él az ellenség!” Ez az alapvető mondanivalója. Elmondhatjuk, hogy az iz­galom minden eszközének hal­mozása ellenére is kíméletesen bánnak a film alkotói a néző idegeivel. Nem sokáig leéli ag­gódnunk azért, hogy Peng Fangot ártatlanul letartóztat­ják, mert Wang Liang (amo­Í jan kínai Sherlok Holmes, az sszes szükséges kellékekkel, freteéiriee • maggigát, jektívet, dakttloszkópot és a lábnyomok körülrajzolásához szükséges krétát is), hangos gondolkodása közben mindig időben elárulja, hogy mire számíthatunk. Az aztán be is következik, meglepetés nincs, tévedés kizárva, a gyanúsított valóban bűnös, a kém valóban kém, a nyomozóapparátus óra- műszer űen füleli le őket. Naív eszközökkel ábrázolja a film a kémekkel és diver- zánsokkal szemben folytatott küzdelmet, mégis a filmnek az alapvető helyes mondaniva­lón kívül is számos erénye van. Leginkább az, hogy Ju Jen-fu rendezése bátrabban nyúl filmszerű megoldásokhoz, mint ahogy a korábbi kínai filmekben láthattuk, s ügye­sen él az időbeli korlátok ki­törésével is, bár helyenként zavaró hogy a film »’éjén megölt Hsu Csiu-jing időnként vissza-visszatór. Jin Csih ope­ratőr néhány felvétele kitü­nően sikerült, jellegzetesen kínai hangulatot, ad. Szinte naponként elmegyünk a Jókai téri UO-es Állami Könyvesbolt előtt anélkül, hogy közülünk sokan tudná­nak a bolt létezéséről. Mert cégtábla nem áll az ajtó felett, A kirakatban ugyan mindig megtaláljuk a legfrisebb könyv termékeket, de a járókelő em­ber annyi fáradságot sem vesz néha, hogy előbb megtekintse a kirakatot, 8 csak utána nyisson be az üzletbe. így tör­ténik meg számtalanszor, hogy a vásárlók gomb, festék, edé­nyek és ki tudná mind elso­rolni, hogy még miféle holmik után nem érdeklődnek. Talán kevesen tudják, hogy ez a bolt Pécs második legnagyobb forgalmú könyvesboltja. A boltnak 110 pécsi üzem és gyár könyvbizományosával van kapcsolata, s mindig 140 szá­zaléka teljesíti tervét. — Érdemes például megem­líteni, hogy az Utjavitó Válla­latnál 7000, az Építőipari V.- ndl 15 000, a III. sz. Mélyépítő Vállalatnál 7000, a Szikra Nyomdában 7000, a Kesztyű­gyárban 23 000 forint forgal­mat bonyolítottak le a bizo­mányosok, — mondja Krausz József elvtárs, a UO-es köny­vesbolt vezetője. Bizományosaink mindent megtesznek, hogy az üzemek­ben, gyárakban és általában a munkahelyeken megszeressék t* fcöOMMfce* « lönösen jó munkát végzett a könyvterjesztésben Kertész Károlyné, aki a Dohánygyár­ban 8500 forintért adott el könyveket,. A Kesztyűgyárban Kovács Tituszné, a III-as szá­mú Mélyépítő Vállalatnál Bá­né Zoltán, a bíróságon dr. Farkas Károly, 8500 forint ér­tékű könyvet adott el. Gin- der Katalin, a gyermekkór­házban 9000 forint értékű könyvet adott el, a Statiszti­kai Hivatalnál Vastagh Gyu­la 20 000 forintot, a színház­nál Kovács Margit 11 000 fo­rintot, az orr-, fül- gégészeten dr. Póta Róbert 8500 forintot, a MÁV Igazgatóságon Czifra Jenő 8000 forintot, az újhegyi erőműnél Gaddr Érnőné szin­tén II 000 forintot forgalma­zott. Ugyancsak dicséretet ér­demel Laki János pedagógus, aki negyed év alatt 16 000 fo­rint értékű könyvet adott el nevelők között. Lexikonra 60 előfizetőt gyűjtött. Nap-mlnt nap tapasztalhat­juk, hogy nő uz emberek ér­deklődése az írott szó iránt. A UO-es boltnak 400 előfizető­je van lexikonra és 440 előfi­zetője a Kultúra Világéra. — Nemrég Indult az Arany Könyvtár sorozat, amelyre 550 alőfizetőt szemeztek. — Annak ellenére, hogy mind jobb lesz a könyvellátá­sunk, mégis azt kell monda- » ImwWU nem tudjuk kielégíteni. Különösen nagy az érdeklődés a szépiro­dalmi, az ifjúsági és a szak­könyvek iránt. A Sopiana Gépgyárban 19, a Szikra Nyom dában 15, az Építőipari Tröszt­nél pedig 30-an fizettek elő a lexikonra, ami azt bizonyítja, hogy az egyszerű munkásem­berek is érdeklődnek a kultú­ra, a tudomány vívmányai iránt. De szólni kell néhány szót azokról a könyvterjesztőkről is, akik esőben, hóban és hi­degben is kint az utca sarko­kon árulják a könyveiket. Ma­jorosi Dezsőné például, aki a KISZ és a Doktor Sándor Mű­velődési Ház előtt árusít, de­cember hónapban 44 000 forint értékű könyvet adott el. (Hamar) tömi piramisokra, azzal a lőnbséggel, hogy azok hegyesen és négyszögletüek, ez pedig mO4 dem stílusban épült csonka kút volt. Nem mondom, mindenki me? csodálta és maga elé suttogd egyéni véleményét. Ö azonban nem törődött a kíváncsiskodóin kai. megvető pillantásokkal ver4 te vissza az érdeklődők tekin4 tétét. Úgy éreztem, fel kell ke4 szülnöm, hogy rövid időn beiéi zöld. kék lila és talán w ,,barna" hajjal is találkozom- Elvégre ezek után minden l* hetsiges. Gondolom, nemcsak a magam vélményét tolmácsolom akkor, ha azt mondom, egyetlen Hatéi nőnek sincs semmi szüksége * hasonló módon kicsikart félti4 nésre. Minden jó ízléssel ren4 delkezö férfi sokkal jobban kedvelt a természetest, mint aí ■„álszíntl” ffe—mi) — SZELLEMI OLIM- PlASZT rendez február 26" án, pénteken este 6 órakor a Hazafias Népfront I. körzeti budai bizottsága a lakóterü­leti munkásklubban. — Tíz TÜDOBETEGQONDOZÜ működik a Baranya megyei Ta­nács irányítása alatt. Pécsett mű­ködik a Megyei TüdőbeteggoB- dozó intézet, a bét Járáa szék­helyén, továbbá Komlón és Mohácson egy-egy tüdőbeteg- gondozó intézet működik. — AZ ÜZEMEK kiváló d<* ffozói részére baráti találko­zót rendez március 4-éni pénteken délután 4 órakor t Városi Nőtanács a szakszót’ vezeti nőbizottsággal karölt­ve a nőtanács székházéban• Ez alkalommal a jubileumi emlékkönyvben örökítik meS nevüket az üzemek kiváló nődolgozói. — 25-ÉN, CSÜTÖRTÖKÖN 16,30 és 17 óra között, Pécsett a Hunyadi utca és a Kap#' vári utca torkolatánál a Hu­nyadi János utca 21. szám11 ház előtt, dr. Ludrovszltf Miklósnó szabálytalanul köz­lekedett az úttesten és annfüt ellenére, hogy többen figyel' meztették az úttesten vaM áthaladás miatt, egy taxi el« ugrott. Ennek következtébe súlyos sérülést szenvedett. — SZAKMUNKÁS KEDVE*' MENNYEL mehetnek nyugdíj®* december 3l-ig a vájárként d#1' gozó, de bizonyítvánnyal ne1* rendelkező bányászok. Decembeí 31-e után már kötelezd a sz»*' munkás bizonyítvány, amel.ve* az érdekelték az üzemekben 1°' dúló vájártanfolyamokon is m*í' szerezhetnek. — A JÖVŐ HÉTEN meff. jelenik a Baranya megy®1 Idegenforgalmi Hivatal I960- évi tájékoztatója. Ebben a megyei Idegenforgalmi döf jektumok rövid leírását, mú' emlékl környezetét, általános útmutatóit, szállás, szórako' zási és egyéb lehetőségeit ta­lálja majd meg az olvasó. — uibjleumi ünnepi Nő­napot rendez február 28-á»> Vasárnap délután 4 órakor » Mecsekszabolcs falusi nótanícS az ottani kultdrházban. Ugy»ní csak február 28-án tart jubileum a vasas n. bányatelep notanács is a kultürházban. — KÖZMŰVESÍTETT sátor­tábor (camping)-lehetősége\ biztosít a Baranya megy^ Idegenforgalmi Hivatal Pé<*. város és az ország dolgozó» részére Abaligeten az i960- évi idegenforgalmi idény t«' dulásaként. — Németh Anna és Bi»*' vurm Gyula február 27-én tf1 4 órakor tartják esküvőjük®* a gyárvárosi templomban. " Minden külön értesítés be' lyett. — VÁSÁRLÁSI kONVVECS' KÄT KAPNAK A KERTVÁROSI ES RÄCVAROTJ GYEREKEK, f 7. sz. bolt berendozKcxiél4. fii* d tek és iskolaszerek árusításé1.’ és vásárlási könyvecskével k>r. vesk’dik vevőinek úgy. mint » rdewdrosi 27. sz. bolt Az év lZ. gén a legjobban vásárló yver‘ kékét jutalomban is részesíti. Férfi segédmunkásokat azonnalra felveszünk! Munkásszállást, napi háromszori étkezést, védőru­hát, havi egyszeri hazautazást biztosítunk. 50 km körzeten belül napi hazautazást. Jelentkezni lehet a Bann a w«»» Én í>ifar Vi Mpí központjában a munkaügyi osztályon, Rákóczi út 5«. »*•

Next

/
Thumbnails
Contents