Dunántúli Napló, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-19 / 15. szám
6 NAPLÓ I960. JANUAR ® Síverseny a Mecseken Dévai János nyerte a mecseki si- verseny futószámát. Mar S órakor a sízők tömegei állták körül a mecseki autóbusz megállóhelyét. Aid nem Is olvasta az újságot, láthatta, hogy ma valami készül a Mecseken. Igen, az év »első sí-versenyére készültek versenyzőink. Igaz, hogy a si-veze- tőknek nem volt ilyen jó véleménye az előkészületekről, különösen nem a versenyről. Ugyanis a meghirdetett női futóversenyt indulók hiányában kénytelenek voltak elhagyni és a férfiak versenyében is jobb eredmények születtek az alkalmi sizők részéről, mint amilyent az „igazi” sízők értek el. Dévai János, városunk kerékpáros büszkesége, Jól helybenhagyta a sí-versenyzőket, mert vagy 2 perccel utasította maga mögé a n. helyezett Kovács (PV- SK) versenyzőt. A túralécesek versenyében sem síző győzött. A győztes Abay Nemes úszó volt. Szintén 2 perces előnnyel győzött. Az óriás műlesiklás futama volt csupán, ahol a sízők diadalmaskodtak Smingel és Füzesi személyében. Eredmények: Sífutás: (táv 4 km), futólécesek: 1. Dévai (PVSK) 14:31,6, 2. Kovács (PVSK) 16:52, 3. Csethe (PVSK) 17:34,2, 4. Zollarek (PVSK) 18:19,4. Túralécesek: 1. Abay Nemes (Széchenyi Gimn.) 18:29,6, 2. Hegedűs (PVSK) 20:14,4, 3. Katies (PVSK) 30:50,4, 4. Varga (PVSK) 21:09,4. Óriás műlesiklás: (táv 500 m, szintkülömbség 240 m.), felnőttek: 1. Schwinger (PVSK) 1:23,8, 2. Jil- lek (PVSK) 1:25,5, 3. Karsai (PVSK) 1:27,3, 4. Kürtös (PVSK) 1:32,8. Ifjúságiak: 1. Füzesi (PVSK) 1:34,9, 2. Golváth (PVSK) 1:43,1, 3. Császár (PVSK) 1:48,8, 4. Rónaki (Széchenyi Gimn.) 2:30. Megtört a jég a Vörös Meteor asztaliteniszezőinél Amire mar évek uta nem volt példa, a Vörös Meteor asztaliteniszezőinek idegenben is sikerűt győzniök. Vasárnap- Budapetsen két mérkőzést játszott a? NB I~es pécsi csapat es a Pénzintézet csapata ellen győztesen, mig a Spartacus csapatával szemben nagy küzdelemben elvesztett mérkőzéssel hagyta el a pályát. A csapat úgy látszik, tanult az elmúlt idők keserű tapasztalataiból és jó játékukat lelkesedéssel és megfelelő önbizalommal fokozva érték el szép eredményüket. Ä Pénzintézet csapata ellen 10:6-ra győztek a pécsiek, melyből Hartal és Pintér 3—3, Kőhalmi és Koronics pedig 2—2 mérkőzést nyert meg. A Budapesti Spartacus elleni mérkőzésen ugyan 10:6-ra kikaptak a pécsiek, de a küzdelem heves a szoros volt. Kitűnt különösen Har- tai, oki Halpertet győzte ie a válogatott keret tagját. Pintér és Hartai '!—2 győzelme4, Koronics és Horváth pedig 1—I győzelmet aratott. A Budapesti Spartacus legeredményesebb versenyzője Pig- niczky voit, aki csapatának 4 győzelmet szerzett. Biztosan ^győztek a PVSIi női kosarasai szép Játékkal győzött a PVSK női csapata a kosárlabda NB i-ben. Zavaros előzmények után került sor Pécsett a PVSK—Székesfehérvárt Építők NB I-es női kosar- labda-mérkőzésre. Még a hét utolsó napjain is úgy volt, hogy Báján lesz a mérkőzés. Szombaton érkezeit meg a Kosárlabda Országos Szövetség döntése, melynek értelmében — igen helyesen — mégis Pécset jelölték a mérkőzés színhelyéül. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja, Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadju a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Józsel Attila u. 10. Telelőn: 15-32, 15-33. Pf:C«lÍ SZIKRA NYOMH Pécs. Munkácsy Mihály ~~ I "i ies'ti s Magyar P'iM.. Előfizethető a helyi postahivatalok nál és kézbesítőknél. ■MmM dll l hónapra 11,— Ft Mintha ezek a kedvezőtlen előjelek továbbfolytatódtak volna a mérkőzés első perceiben is. A székesfehérvári csapat kapott jobban lábra és pár pontos vezetésre is tett szert. Az első időkérés után azonban lehiggadtnk a PVSK játékosai és olyan iramot és kosarakban is eredményes Játékot produkáltak, melyre példa ritkán adódott. 31:5 arányú vezetésre tett szert a pécsi csapat. Különösen kitűnt Kósáné és Szabó lendületes játékukkal. A nagy arányú vezetés után a győzelem biztosra vehető tudatában már nyugodtan ts I szépen játszottak a pécsi lányok. Kár, hogy a szövetségi döntés értelmében zárt kapuk mellett lejátszott mérkőzést nem nézhették végig ■ kosarlabda-sport lelkes pécsi szurkolói. Eredmény: PVSK—Székesfehérvári Építők 85:55 (41:26). PVSK- sportesamok, vezette: Bokody— Rendeky dr. Legjobb dobók: Kósáné 23, Szabó 17, Kovács IS, Arctané 13, tlletve Simon 12, Horváth- né *, (Jógámé 8. Kitűntek: Kovács, Szabó, Kósáné, Illetve Bogimé, Sínén. Sütetvén. Három jégpályán korcsolyázhatnak már a jégsport hívei WbI nftfclitliitil j &l étalca'z'zuHlcí A PÉCSI RADIO 1960. január 19-i, keddi műsora a 223,8 m középhullámon: Hála. a hideg télnek és a jégsport lelkes barátainak, Pécsett már 3 helyen is lehet korcsolyázni. A Nevelők Háza udvarán lévő két tenisz pályán öntött körpályán, zeneszó mellett vigan csúszkálnak a jég ifjú szerelmesei és a korcsolyázás öreg barátai. Az Urán SC-pályán, a Dózsa legényszállás udvarán a szigeti városrész sportkedvelői számára készített az egyesület korcsolyapályát- öltözővel és melegedővel ellátva. A Vörös Meteor is megnyitotta a Radonay utcában korcsolyapályáját, és biztosak vagyunk benne, hogy mint az elmúlt években is, idén is jól fogják érezni magukat a „jegesek” az egyesület családias környezetében. A hírek szerint még több egyesület is a napokban megnyitja korcsolyapályáját. Szigetvári sikerek az ifjúsági kosárlabda bajnokság mérkőzésein Vasárnap délután a PEAC csarnokában zajlottak le az ifjúsági kosárlabda-bajnokság mérkőzései. A mérkőzések az ifjúsági játékosok lendületes és főleg lelkes játékát hozták. Eredmények: Sportiskola—Gépipari Technikum 94:33 (36:18), férfi mérkőzés. A tartalékos Gépipari nem tudta küzdelemre késztetni a Sportiskola jól összekovácsolt együttesét Legjobb dobók: Magdó (30), Degré (11), illetve Erdőst (17), Csátaljai (15). Nagy Lajos Gimnázium L—Nagy Lajos Gimnázium , II. 82:50 (35:33), férfi mérkőzés. Az első félidőben még jól tartotta magát a Nagy Lajos H. csapata, ellenben a II. félidőben kidomborodott az első csapat nagyobb rutinja és eredményesebb dobókészeége. Legjobb Csongor. Kiss, Gyenge (19—19), iletve Gagyi (11), Jenczer (14). Szigetvári Gimnázium—Pécsi Postás 51:38 (27:19), férfi mérkőzés. Az egységesebb szigetvári csapat győzelme egy pillanatig sem volt vitás. Legjobb dobók: Szemen (17), Bódis (17), Gálos (10), illetve Mőró (17), Keresik (12). Szigetvári Gimnázium—PVSK II. 46:25 (18:5), női mérkőzés. Lendületesebb, gyorsabb és korszerűbb játékot játszott a szigetvári csapat, győzelméhez nem fért kétség. Legjobb dobók: Jusits (12), Horváth (10) illetve Szabó (20). A Sportiskola—Siklós mérkőzésen Siklós együttese nem jelent meg. 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor: Bácskai kóló. Hírek, tudósítások. Boszniai és hercegovinál népdalok, tamburazene. Néhány perc mezőgazdaság. Egy új évtized küszöbén ... A kátolyl „Uj Élet” távlati tervei. Jaszenicai furulyás-kóló. 18.00: Német nyelvű műsor: Csávolyi tervek. Vidám község-e Pári? A Bonyhádi Zománcmű legjobb ifjúsági brigádja. Szív küldi szívnek szívesen. Bécsi és salzburgi zene. 18.30: Magyar nyelvű műsor: Szív küldi szívnek szívesen. 18.50: 1950 a munkakörülmények javulásának éve is volt. — Beszélgetés a Tejipari Vállalat üzemvezetőjével és művezetőjével. 19.0": Munka után. Zenés össze- állítás. 19.55: A szervezettség — fél siker. — Kommentár. 29.00: Műsorzárás. A televízió mai műsora: 13.00—17.00: ipari és kereskedelmi adás. 18.00: Iskolások műsora. 18.45: Szünet. 19.00: TV Híradó. 19.15: Moniyue de la Bruchollerie zongorázik. 19.30: Szünet. 19.40: Nyomorultak I. rész. Magyar rul beszélő német—francia—olgsz film. mozi: Park: Az én draga párofflj mai. Cél 5. fél 7. fél 9 órát» * Kossuth: Tánc és szereiéinf fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi; Isten és ember el® 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: MaljJ híradó, Emberiség nagy gyj Az én városom, Vidám bábs# (Előadások 11 órától 3 óráig J* tólagosan. Pénztárnyitás fél *■ kor). Moprcsszó: Magyar híradó beriség nagy győzelme, A “* találkozik Párizzsal. Vidd*: színház. (Előadások fél 5 6 ö órakor). Fekete Gyémánt (Gyári# Akiket a pacsirta elkísér:.' órakor) Építők kultúrotthona: Ját#, szerelemmel (5 és 7 órakor)’ 1« éven felülieknek! Jószerencsét (Pécsszabolcslj A cirkusz lánya (fél 6 és fél* kor). Rákóczi (Mecsekalja): Uta* sorsok (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Egy * szál) a világ körül (7 órakor)1 Kossuth (Mohács): Vészéi!* barátság (6 és 3 órakor). ■ Zrínyi (Szigetvár): Menekül* árnyéktól (8 órakor). . Táncsics (Siklós): Szigetla®* (8 órakor). A NAGY TETTEK OBSZAfl^ cimmel Palkó Sándor elvtáj Baranya megyei Tanács vb** kínai utiélményeiröl tart éUJj számolót január 22-én, pé* este 6 órakoi* Pécs város dési Házában (Déryné u. 18))' lépés díjtalan. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Pillangőkisasz- szony (Erkel-bérlet, este 7 órakor). Kamaraszínház: A vilá legszebb szerelme (este íé 8 órakor). • Mi újság a sport világban? Totóeredmények: x, 2, 1, 2, 1, 1, 1, 1, x, 1, 2 x. * NB 11. asztalitenisz eredmények: Urán.—Külker. S:8, Magyar Posztó —PEAC 14:2, BTC—Szombathely 8:8. Megváltozott a labdarúgó NB II. tavaszi műsora. A tavaszi hajrá a következőképpen változik: Május 22: XXI. forduló, május 29: xni. forduló, június 5: XIV. forduló és június 12: XV. forduló. A változás okít az, hogy az angol—magyar, skót—magyar mérkőzések napján is lesz NB H-es forduló. Tgy a bajnokság két héttel korábban ér véget, mint eredetileg tervezték. * Az Urán SC labdarúgói is megkezdik felkészülésüket a tavaszi évadra. Az első edzést január Ztbán délután fél ötkor tartják a Dózsa legényszállás tornatermében. A vezetőség az alsó és ifjúsági csapatok megjelenésére számit. Barta Magdolna a második olimpiai válogató versenyt is megnyerte a női 10 km-es sífutásban. 3. Széli Emma (Vasas). 3. Hellner Katalin (Budapesti Honvéd) volt. Az előző évhez hasonlóan Idén ismét hármas holtversennyel zárult az országos sakkbajnoki döntő. A véqlegeis elsőség kérdését Portisch—Szabó és Barcza körmérkőzés formájában döntik eL * Bei tő Ildikó nyerte Kovácsné és Dömölki előtt az első tájékoztató jellegű női tőrvívóvereenyt. * Franciaországban bevezetik a Toto-t — közli az egyik francia lap. A francia szurkolók eddig csak a lóversenyre fogadhattak, vagy lottózhattak. A tervek szériát a Totó állami kézben lesz és bevételéből Vn ooo nézőt befogadó stadiont akarnak építeni a Párizs környéki Vincennesban. Közlemény Áramszünet lesz transzformátor- állom»» karbantartása miatt 19-én 8-tól JI óráig az Aradi vértanúk, Mecsek. Mikszáth K., Kaposvárt. Babits M... Juhász Gy. és Hunyadi J. utcákban. — Áramszünet lesz transzformátorállomás karbantartása miatt 19-én 11.30-től 14 óráig Déryné. Megye, József és Zetkin Klóra utcákban. — Áramszünet lesz transzformátorállomás karbantartása miatt 19-én 11-től 14 óráig a Szabadság út déli részén, Mártírok úttá keleti részén. Móricz Zigmond utca nyugati részén, Gizella, Imre és Vasút utcákban. MÁV üv. és a Távvezetéképítő V. telephelyén. Ahol asszony a sportkör elnöke A mohácsi járás sportköreinek vezetését férfiak látják el. Mindössze egy helyen a Mohács-szigeten működő új-mohácsi KISZ- sportkömél van női sportköri elnök, özv. völgyesi Jenőné, az újmohácsi iskola Igazgatónője. 1949-ben alakult meg az akkor még' Paprétnek nevezett területen az ország első tanyai sportköre. Vezetője Völgyesi Jenő tanító, a Mohácsi TE egykori labdarúgója volt. A falusi fiatalságban már kezdetben nagy volt az ambíció — fokozatosan fejlődött a sportkör, a labdarúgó-csapat lassan felküzdötte magát a járás legjobb csapatai sorába. AZ' új-mohácsi sportolók nemcsak labdarúgásban, hanem más sportágakban is arattak sikereket a falusa spartakiádok alkalmával. A sportkör jó munkájára a féltőbb sportszervek felfigyeltek, vezetőjüket Völgyesi Jenőt ,,A testnevelés és sport kiváló dolgozója” címmel tüntették ki. Az 1956-os nagy dunai árvíz nem csak Mohács-szigetet, hanem annak sportját is rombadöntötte. Azonban szocialista államunk segített az ott lakókon. A dolgozó nép összefogásává) nemsokára a szétszórt tanyacsoportok helyén felépítették Uj-Mohécsot. Uj alapokra fektették a sportot is, a KISZ vette kezébe a sportkör irányítását. Két éve aztán váratlan és súlyos veszteség érte az újmohácsi sportkört. Völgyesi Jenő tragikus jtirtelenséggel elhunyt. Ekkor vette kezébe a sportkör irányítását felesége, aki Guzsvány István segítségével tovább fejlesztette Uj-Mohacs sportéletét. Ma már közel 100 pártoló tagjuk van. A vezetők, szurkolók és a sportolók szívükön viselik és magukénak tekintik sportkörük érdekeit, lelkesen küzdenek és komoly áldozatokat is hoznak a sikerekért. 'Most nagy terveket szőnek. Uj pályát szeretnének készíteni, a munka megkezdését tavaszra tervezik. A pályát társadalmi munkával építik léi, de remélik, hogy a mohácsi városi tanács anyagi téren hozzájárul a pálya felépítéséhez., A sportkör nemcsak labdarúgással foglalkozik, hanem asztali- tenisz- és sakk-szakosztálya Is működik. Most kívánják elkészíteni kézilabda-pályájukat, amely ennek a szakosztálynak a megalakítását vonná maga után. Pazaurek Dezső TÁNCISKOLA kezdődik január 19-én 7 ód# KISZ és Szakszervezetek tífl dési Házában. (Kossuth u. l«í nit: Balog. UJ TÁNCISKOLA l kezdődik ma este 7 órakofj város Művelődési Házában (pl u. 18.). Tanít: Fellnemé. Bö*’ zűb a helyszínen. ELŐADÁSOK: Az Építőipari Tudományod sülét pécsi csoportja rendeli® az 1960 január 20-án, szerdád után 5 órakor az MTESZ Garai Lajos mérnök „Indiai nők szemmel” címmel ezíá^ líletlképes előadást tart. Aim sülét közgazdasági szakirt Január 21-ón, csütörtökön 5 orakor ugyanott dv József (az Építésügyi _ osztályvezetője) ..Szerveződj oldások az építőiparban” tart előadást. * A Magyar Földtani mecseki csoportja ronda? i960 január 20-án. szerdán fél 6 órakor az MTESZ hé’ ben (Janus Pannonius u. rágh Károly: A mecseki., antiklinális néhány tekt Játossaga. Előd Szaniszlól vényszerkesztési módszered] fúrások alapján címmel előadásokat. Hatalmas közönség a teremkézilabd* téli kupa-mérkőzéseken Csontig ható hideg és izzó küzdelem jellemezte a teremkéztlab- da-mérkőzésetk VI. fordulóját Mintha érezte volna a közönség, hogy * rendkívüli eseményeknek lesz majd tanúja, zsúfolásig megtöltötte a PVSK tornacsarnokot. Csak a legöregebb sportrajongók emlékeznek ilyen tömegekre. Kü lönösen a Pécsi Bányász lelkes szurkolói jöttek el a nagy hideg ellenére igen szép száminál. A terembe lépő szurkolók számára megkapó volt az a kép, amit .láthatott. A küzdőtéren a játékosok, a pálya körül három oldalról a sűrű nagy fekete tömeg. mely nem csupán a Játék szépségeiben volt tanúja, harem lelkes buzdításával egybekapcsolódott a küzdő CSAParangadó Pécsi Dózsa—Pécsi Bányász küzdelme volt az est fénypontja. A Játékosok igen nagy becsvággyá! vetették magukat a küzdelembe. A végig szoros mérkőzés a taktikailag érettebb Pécsi Dózsa győzelmét hozta. A Dózsa csatárai ugyanis rájöttek arra már a mérkőzés kezdetén, hogy a védelmi falba csak büntető árán tudnak bejutni, ezért távoli dobásokkal kísérleteztek és eredznéA teremkézilabda rangadó mérkö life a Pécsi Dózsa gyozelt»® Férfi forduló u röplabda téli kupában A téli szünet után a férfiak mérkőzéseivel folytatódott a teremröplabda täi kupa-mérkőzések sorozata. A kezdeti talfopytalan- kodás után már sportszerű és rendezett körülmények között zajlottak 1c a mérkőzések. A Játék színvonala mindinkább emelkedőben van. j küzdelmet Immár füszeree! a Játék sajátos Szépsége és s terb- nlkal elemek megfelelő alkslmr- zása U E téren a PEAC és főként a Dózsa csapata mutatkozott be köiött kiemelkedik a Komló) Dózsa—Komlói Bányász mérkőzés, ahol a régi múlttal rendelkező Komlót Dózsa csapata biztos győzelmet aratott a fiatal erőkből álló, de lelkes Komlói Bányász csapata ellen. Eredmények? I. osztály, férti mérkőzések: PEAC—Komlói dózs; 53:4*, pécsi Dó-ro-etkérés 77:2*1 Komlói Dóz'n—Komlói Bányáé* (1 :M. n. osztályú férfi mérkőzések: Nagy Lajos Olmnérlum—sík- Ma **«, TMriBófcepwWSHöce *r*. nyesem. Ezzel szemben a Pécsi Bányász csapata többször próbálkozott, hogy Brettmer révén emberelőnyt harcoljanak ki, ami sikerült is, de a nagy tét és mérkőzés Izgalma miatt ezt az előnyt nem tudták kihasználni. A női rangadón, a két bányász- csapat. találkozóján szintén heves küzdelmet látott a közönség. Pécsett nincs nagy tekintélye az NB II-ben szereplő csapatoknak, ezt Igazolta a mérkőzés Is. A szabolcsi lányok okosan, lelkesen és jól játszottuk, a Pécsi Bányász taktikai fölénye nem Jutott kifejezésre. Igaz ugyan, hogy a Pécsi Bányász Játékosat a kupamérkőzések jqrotátit tervszerű tavaszi felhészüléfiénik Jgyében mutatta be. mélynek során úl elemekkel, színnel óhajtják bővíteni taktikai ce te.chrjlk«t adottságaikat, a még csak tudatos, de nem ösztönös tevékenységek eredményiképpen árán sikerül a győzelme* eolniok. A többi mérkőzés a I* mának megfelelően zaj1" mert hisz a Vörös Meteor, replése már nem kelthet ” test. a Eredmények: nol I. od*%i —Vörös Meteor- 7:7, női K tály: Pedagógiai Főiskola romos 7:2, Építők—Porcjc 6:2, női III. o.: Közgazda«* zsa—Janus Gimnázium l:l'(J Állami Aruház—Janus zium 2:2. p Férfi I. osztály: Pécsi ^ Pécsi Bányász 17 :14, Kőin>“A 31:17, férfi II. osztály: —Porcelán 9:8, Gépipari-'’*'* 9:3. Pedagógiai Főlskol«^ vár 8:6, férfi III. osztá1-'; Ipari—Pérssz-ibolcs II. l’j-s II.—Porcelángyár 10:7, Doyj 50*. ITSK 17:0, Mecsek1^ BieJMroeu* ms