Dunántúli Napló, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-17 / 14. szám
im. JANTJÄR 1?. NAP tö a wn m mamr Realizmus és közérthetőség a képzőművészetben A vita máig sem ölt el a helybeli „realista“ és „absztrakt“ képzőművészek között. Tovább folyik, csak talán ke- vésbé nyilvánosan, de nem lankadó hévvel. Szerkesztőségünkbe korábban érkezett két levélből idézek, hogy érzékeltessem a vita élességét. Szász István az „absztraktok“ védelmében írja: „Sajnos, épp a dilettantizmus jellemzője, hogy azzal, amit nem ért és ami túl van szellemi képességeinek pillanatnyi határain, azzal nem foglalkozik komolyan, nem igyekszik lényegébe hatolni, hanem a könnyebb utat válastzva egy önmaga előtt is kétesértelmű, de közhasználatú szóval ostobaságnak bélyegzi azt.“ Szerinte tehát, aid E-m ért meg egy „ahsztrakt“ festményt, az dilettáns. Csa- lagovits István viszont a realista és érthető alkotásokat védelmezve replikázik: „...a munkásoknak azért nem tetszik az absztrakt, mert nem értik., i és nem is hiszem, bogy bárki meg tudna szerettetni velük egy olyan művészetet, amelyet a szakértők szerint nem ésszel és logikával, hanem „hátgerinccel“ kell érzékeink Itt van tehát az idő agy olyan irányzat megalkotására, amely nem az agyat, hanem mondjuk a mellékvesét ingerli és így lassan jó mesz- szire el lehet kalandozni a művészettől és « valóságtól egyaránt.“ Az érvelésben nincs semmi "3- A „meg nem értett művész“ magatartása, amely az előbbi idézetben rejlik, Re- nato Cruttusotól ered. Némely művész ugyanezt tömören úgy fejezi ki, hogy aki az ő művét nem érti, az idióta. Ez a trükk be is válik a hozzá nem értő intéllektuelleknél, mert félnek, hogy Horger Antal úr Borsára jutnak, akit tudvalé- voen József Attila énekelt «Slg-De nem válik be a mun- Kásoknöi, általában a dolgozóknál, akik nem félnek „az utokor gúnykacajától.“ A dolgozók olyan alkotásokat várnak a képzőművészektől, amelyek a való világot ábrázolják, s amelyeknél nem a néző fantáziája dönti el, hogy amit lát, az ház, tehén vagy akt rózsával. De a puszta ábrázolásnál is többet várnak, hiszen másolatnak a fénykép tökéletesebb, mint a rajz vagy festmény, Realizmus és érthetőség — rokon fogalmak, bár nem azonosak. Más a jelentésük, mint például az irodalomban. A realista művésznek nem akármit kell érthetően ábrázolnia, hanem a valódi világot. Az „absztraktok“ ugyanis szintén ábrázolnak valamit, de az nem a való világ, hanem valami más. Nevezik „közti világnak“, létfelettinék, vagy egyébnek is, a lényeg azonban ez: nem a való világ. Ez a „nem valódi“, nem létező világ a realista művész számára közömbös, mert valódi művészi alkotásra nem, legfeljebb spekulatív jelzésekre alkalmas. A nem realista irányzatok legfőbb veszélye éppen az, hogy az érthető, reális ábrázolást kereső közönséget a giccs felé taszítja. Aki ugyanis nem találja meg a művészet termékei között a szépérzékét, a szép iránti igényeit kielégítő alkotást, az inkább választja a művészi érték nélkül 'való giccset, mert az legalább érthető. Az érthetőség nem pillanatnyi kritérium. A realizmus ellenségei hiába érvelnek azzal, hogy ami ma még nem érthető, érthetővé válhat az idő múlásával. A múlt művészetéből ma is azt értékeljük legjobban, ami reális, ami a valódi világ képét tükrözi, s belső tartalma is érthető. A primitív kultúrák torz figuráiban csak a régészek és művészettörténészek lelik örömüket, mert számukra mondanak valamit a letűnt korról, de az antik görög művészet alkotásait az is megérti és élvezi, aki nem járatos a mitológiában. Az egyházi célokat szolgáló művészetből sem az a maradandó, ami a túlvilágot, hanem az, ami emberalakjaival és azok érzésvilágával a valódi világot ábrázolja. A mi, mai, valódi világunkat ábrázoló realista művész bizonyos lehet abban, hogy a mai ember száméira érthető művét évszázadok múltán is érteni és értékelni fogják, míg a nem realista irányzatok szülte művek szinte egyik napról a másikra avulnak el, s nem kételkedhetünk abban, hogy az idő múlásával nem érthetőbbek, hanem egyre érthetetlenebbek lesznek, az utókor pedig legfeljebb fejcsóválva állapítja meg, hogy lám ilyen torz vetülete is lehetett egy gyógyíthatatlanul beteg társadalomnak. Nem véletlen, hogy a realista művész a való világból is elsősorban azt keresi, azt igyekszik ábrázolni, ami egészséges, ami az élet dicsőítésére, az élet szépségeinek megmutatására alkalmas. Színpompás tájakat, egészséges emberi testeket, mély érzésekről árulkodó arcokat láthatunk a realista művészek alkotásain. A nem realisták viszont a betegeset, a rendkívülit, a meghökkentőt, sokszor a megdöbbentőt választják tárgyul, s ilyen vonatkozásban még szerencsének tekinthetjük, hogy sokszor semmiképpen sem érthetőek. Egészséges, fejlődésre képes társadalmakban a realizmus erősödik, a történelem visszaesései, a fejlődés pangása a művészetekben a realizmus-ellenes tendenciákat hozza felszínre. Ennek így kell lennie a mi társadalmunkban, amely egészséges, életerős, beláthatatlan fejlődés előtt áll, következésképpen a művészetekben a realizmust kelti új életre, magasabb fokon, mint a szocialista valóság tükrözését: a szocialista realizmust Feltétlenül bekövetkezne ez a fejlődés spontán módon is, mert egyes művészek ideig-óráig haladhatnak más úton, de a művészet egésze nem vonhatja ki magát a törvények alól. A fejlődés törvényeit ismerve azonban a művészetekben is ugyanúgy, mint az egész társadalomban, nem várhatjuk ölhetett kezekkel a spontán fejlődés eredményét, hanem ezt a fejlődést minden eszközzel elő kell segítenünk. M. F. Operaismertetés A pécsi „Zened Munkásakadémia“ következő előadásán érdekes kezdeményezést valósít meg a rendezőség. A munkásakadémia hallgatóit, akik bizonyára mindannyian lelkes látogatód a pécsi operának, ezúttal a Pillangókisasszony előadás zenei rejtelmeibe vezetik be. A január 21-én, csütörtökön este 6 órakor kezdődő érdekes előadás keretében részletes magyarázattal és élőzenével illuszt rálva kerül ismertetésre a Nemzeti Színház által bemutatott opera. A rendezőség abban a reményben indítja el ezt a kezdeményezést, hogy a m unkásakadémia hallgatói így még igazibb megértéssel és műélvezettel vesznek majd részt a pécsi opera Pillangókisasszony előadásán. Az ismertető est keretében fellépnek Cser Tímea, Kabdebó Mária, Wágner József, Bedő István, Hotter József, valamint az operatársulat női ka ra. A művészegyüttest és a Szimfonikus Zenekart Pau- lusz Elemér vezényli. A munkásakadémia ezen előadására minden operakedvelőt ezúton hiv meg az Országos Filharmónia. Egyszeri belépésre jogosító jegyek a helyszínen (Liszt hangverseny-terem, Kossuth n. 83. sz.) kaphatók. CS AKADT JANOS: Ef»y harci hárdhoz Keríts verset a szörnyűségesen idegen szavak mélységeiben — hallván a kerek-hajnali kakasszót, félelmes karikában vesd ki lasszód; suhogjon szét, akár a Nap sugár- körzőszárával rajzolt szemhatár: versed legyen, mint -rigoní, fehér mészkősziklás szakadék fenekén acélkűllővel húzott kör: — kemény! Mert minden dolog körbefogva már, időleges anarchiád lejár, s kik vért vallóan voltak boldogok, boldogtalanok, mert már tej csorog; atomtej talán mindörökre már. CSORDÁS JANOS: (Biztató Madár-szivem, hullajtsd el puha tolláid, röpülj ellen a langyos szeleknek, hasíts rakétaként az Grbe, ahol már a toll-bundás társak meggebednek. Ne télj az acél-kék hideg levegőtől, a merészség századában élsz, a Titok lassan mezitlen leány lesz, s ő könyörög a te csókodért. Madár-szívem, hullajtsd el puha tolláid, s ha visszahullsz, a súrlódás eléget, ml fájna már, ha nem leszel, ha csak meteor-kő őrzi az emléked?... GALAMBOS! LÁSZLÓ: Az űr az emberéi Szememhez tartják sogármágnezük a csillagok. Emelkedem, hajam moszatkendője lágyan szétterül a vonzás vörös lángcsodáiban. Nyilasnak rám a kozmosz tükrei, kutatják bensőm hajlékony falát, testem köré a zengés dallama izzón csavarja sűrű fátyoléi. Emelkedem, a tűzhegyek fölött mélységkörök kiáltják vágyaim, a fent fölötti titkok lépesein kettőzve szállnak szomjas árnyaim.. Kettőzve ringat minden gazdag ős, karom kinyúl á ködmezök felé s az értelem nagy hangszóróiban harsogva zúg: AZ ÜB AZ EMBERE! ÍJ y, Vajon mi baj lehet Pécsett* °z ország egyik irodalmi fel- légvárában? Miért nem írnak ® Pécsi írók...?“ — teszi fel a kérdést Komlói János, miközben a dunántúli irodalmi élet helyzetét vizsgálja. (Magyar Nemzet, 1957. dec. 22.) A eikik szerzője analizálja a pangás cicáit, bár mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy Pécs és 02 egész Dunántúl folyóirat nélkül állt, amely összefogta v°lna az írókat és méltó fórunta lelt volna az élő irodalom megteremtésének. A főváros lután csakhamar konszolidálódott vidéken is az minimi élet. A széthullott »Dunántúl" írógárdája után egy lelkes kis csoport látott hozzá ismét az irodalmi élet megteremtésének és folyóirat mdításnak. A kéthavönként megjelenő Jelenkor mindingük hozzánőtt az olvasók szí- s úgy tartalmában,mint uvészi kivitelezésben is túl- h,a megye, sőt a Dunántúl '-‘'arain is. A most megjelent "^yam 6. szám is új szín- ■J^ot jelent irodalmi életünk- TT1' A főváros és a hivatalos fórumok is <az gJet és Iroda- mm, legutóbb pedig a Kossuth Kádio) mindinkáb elismerésül nyilatkoznak a folyóiratról, amelyet a Kortárs után az egyik legjobban szerkesztett, eszmeileg és művészileg szín- ’ onalas irodalmi, kritikai és művészeti fórumnak tartanak. A folyóirat arculatának a kialakulását, tökéletesedését számról-számra nyomon kísérhettük. A Jelenkor nem provinciális folyóirat, nem egy leszűkített irodalmi, kénző- művészeti gondjaival foglalko- hanem az effész Dunántúl szel’emi és művészeti arculatának a bemutatására törekszik. Sőt olykor bátran közöl olyan elméleti vitás kérdéseiét taaitnteMé iiáaota*, «mehékány. Q&vidolat a Jdtukoc teg.úja&& lyek még az irodalom központjában, Budapesten sem tisztázódtak. A szerkesztőség határozott törekvése, hogy felkarolja a fiatal tehetségeket. Az Üj Hang megszűnése óta nincs hivatalos fórumuk a fiatal íróknak. A Jelenkor „Fiatalok” rovatot nyitott, hogy elősegítse a fiatal tehetségek kibontakozását. Szinte minden számban találhatunk nyolc-tíz új nevet. A Jelenkor legújabb számában egy-egy novellával, illetve verssel szerepel az előző számokból már jól ismert: Bárdosi Németh János, Bertha Bulcsu, Csorba Győző, Fodor András, Káldi János, Kende Sándor, Lovász Pál, Mészáros Ferenc, Rab Ferenc, az ismertebb kritikusok közül Kolta Ferenc és Tüskés Tibor nevét említhetjük. A legutóbbi számban sok új nevet is találhatunk, ami örvendetes jelenség. A legutóbbi szám negyven verset, hét elbeszélést, illetve novellát, öt versfordítást, egy dolgozatot, egy tanulmány befejező részét, két hozzászólást a nyelvészkor: gress zushoz tartalmaz és a Szemle rovatban hét recenziót olvashatunk megjelent könyvekről. Ez a szám a szerkesztők körültekintő, sokrétű munkájáról tanúskodik. Az anyagok nagy része jól összeválogatott írásokból áll. Kár voU Hernádi Gyulának a: Hajamba fújtak az ólomkatonák című novelláját közreadni. Hernádi Gyulának a közelmúltban jelent meg két kötete: a Deszkakolostor és A péntek lépcsőin. A kritikusok örömmel és némi aggodalommal fogadták munkáit, mert írásai problematikus szemléletről vallanak. A Hajasé» |hím « ótíssAsMMák novellája többféle stfluspró- bálkozás nyomait viseli, s a nagy szuggesztióval megírt novella, individualista, egocentrikus szemléletben mutatja be hősét folyóirat színvonalát Rab Ferenc, Mészáros Ferenc, Bertha Bulcsu, Kende Sándor és a fiatalok közül Lázár Ervin prózai írásai méltóképpen képviselik. Bertha Bulcsu a fiatal novellista mind egyénibb hangvétellel jelentkezik a Jelenkor hasábjain. A fehér nézésű ember című novellájában néhány mondattal is drámai hangulatot tud teremteni. Másik fő érdeme, hogy bátor kézzel nyúl a fiatal fró a munkásélet reális ábrázolásához Kende Sándor Testvérek című novellája érdekes és eszmei szempontból is figyelemre méltó alkotás. A novella hőse Sós Pista, aki az árvák és elhagyatottak között is a legelesettebb. A pártszervezet elhatározza, hogg fiának fogadja Sós Pistát. Az élményszerű, művészi ábrázolás azonban nem minden részben sikerül egyforma tökéletességgel. Rab Ferenc Észtere a folyóirat egyik legsikerültebb novellája. A művészi hitelességgel megformált Miklós alakja, őszinte mély szerelme felesége iránt, megkapó és maradandó élményt jelent az olvasónak. Szakonyi Károly: A műúttól balra című írása olvasmányos, a művészi ábrázolás is sikerült, de eszmei mondanivalójához képest túlságosan elnyújtott, terjengős, sok a naturalista részlete. A folyóirat első helyen közli Simonyi Imre: Sírirat című szolgálatosnak állít emléket. A vers tartalmi szempontból jelentős alkotás. Bárdosi Németh János 3 költeménye közül különösen az „énekek éneke“ kapja meg a szép szó, a rím és a ritmus kedvelőit. Káldi János szombathelyi költő „Visszapillantás“ című verse, a múlt világába röpít bennünket, s felszólít az új világ építésére: „Segítsetek, hogy azt a faint lebontsuk földig, alapjáig, — s új épüljön a szivünk szerint, s olyan, amilyent eszünk áhít.“ A fővárosi lapokból jól ismert Ladányi Mihály, Fodor András és Vihar Béla versei jelentősen hozzájárulnak a folyóirat színvonalának az emeléséhez. Dózsa alakja évszázadok óta él az irodalomban, s amint Vihar Béla Dózsa cigányéi című balladai hangú költeménye bizonyítja, a XX. szazad költőit is megihleti. Alak- sza Ambrus, Lermontov, Puskin és Gorkij fordításai alapos művészi munka eredményed. Szűcs László: Könyörgés férfi hangon verséből a drága ifjúi évek múlásának, hangulata csap meg bennünket. A költő művészi erővel, lágy líraiság- gal vall az olyan egyszerű, hétköznapinak látszó témáról is, mint a teherautó. Lovász Pál finomművű kis vázafeliratai, epigrammái tömörséggel hatnak. Gyevi Károly versiben eszmei tartalom dicsérendő. Soraiból új életünk és az építő munka nyugodt ritmusa árad. Galambost Lászlónak ezúttal három hangulatos versét cAwMÉniijuik • Hutaiak ies«*= ban, amelyek jelentős költői vé náról tanúskodnak. Galambod László hajlamos a költői képek halmozására. Vigyáznia kell azonban, hogy a túlzott „költőiesség“ ne váljék öncélú csillogássá, hanem szervesen szolgálják költői képei a tartalmi mondanivalót. A fiatalok verseiben még erősen érződik a hangkeresés, a kísérletezés. A versek azonban már sejtetik, hogy mit várhatunk költőiktől. Bizakodva tekintünk további kibontakozásuk és munkásságuk elé. A Jelenkor egyik szerkesz- tőségi cikkében nagyon helyesen és egyértelműen foglalt állást a pécsi Tavaszi Tárlat nyomán támadt absztrakt vitában. Sajnos, nem mindig ez az elv érvényesül a mű- mellékletek összeállításában. A legutóbbi számban alig akad egy-két olyan reprodukció, mely méltóképpen képviselne a folyóirat korábban megjelölt tendenciáit. Bojár Ivánnak a címlap-rajza valójában művészi alkotás, de a belső rajzok az absztrakt felé hajlanak. Mártim Ferencnek a vonaltechnikával alkotott Don Quijote-ja érdekes és kifejező, de nem mondható el ugyanez a „Kl_a- ri’‘-ról. Egri József Sakkotok című képének a reprodukciója hozzájárult a folyóirat szmv>- naláxiak az emeléséhez- Úgyszintén Vörös János Derttovjts szobrának a képe. A Dokumentum rovatban Tüskés Tibor Babits Mihály pécsi tartózkodásáról közöl adatokat. Az anyag egykor valóban hasznes adalék lehet egy Babiát BwnngPéfláhQR) A garatot még érdekesebbé teszi az a néhány levél, amelyet most publikálnak először. Ezek a levelek jól rávilágítanak Babits emberi tulajdonságaira és „titkaira". Tyn hasznos dolog volt a Jegyzet rovatban felvenni két pécsi írónak a pécsi nyelvész- kongói zuson elhangzott hozzászólását. Csorba Győző a mai költői nyelv fekélyeire hívja fed a figyelmet. Kolta Ferenc az ifjúsági irodalmunk nyelvi problémáit boncolgatja s néhány elriasztó példát is felsorod ifjúsági könyvkiadásunk termékeiből. Nincs hájasabb dolog, mint az ifjúságnak írni, de senki sem teheti felelősség nélkül, s mindnyájunk érdeke, hogy a felnövekvő nemzedék olyan szellemi táplálékon nevelkedjék, amely nyelvileg is kristálytiszta és az édes anya- nyelv megismeréséhez és megszerettetéséhez vezet Kétségtelen. hogy ifjúsági irodalmunkban eJtourjánoztak káros nyelvi fordulatok is. Nagy érdeklődésre és vitára számíthat Bojár Inán: Irodalom papír nélkül című írása, valamint Martai László és Teltír Gyula Formai vizsgálatok a modem költészet területén befejező része, Nyomdatechnikai szempontból is nagy fejlődést mutat a folyóirat. Itt-ott akad még kisebb hiba. Kár, hogy egy öldal üresen maradt, amely rontja a folyókat arculatát Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a Jelenkor méltó képviselője a Dunántúl irodalmi ás művészeti életének. ‘A még előforduló hibákat céltudatos válogatással, szigorú korrektúrával kiküszöbölhetik* SAMAR fMB»