Dunántúli Napló, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-15 / 12. szám
tom. SASVAK 15, NAPLÓ I i 248 millió forint a komlói bányák idei fejlesztésére Négy nagy termelőüzem beruházási programja fejeződik be 1960-ban IlivászküldDttség érkezik lazánkba az Ilkán Haltára Ünnepére Csütörtökön a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában az MSZBT Elnöksége sajtóértekezleten Ismertette az Ukrán Kultúra Ünnepének programját. Demeter Sándor, az MSZBT titkára elmondotta, hogy az Ukrán Kultúra Ünnepét január 20. és 30-a között rendezik meg. Ebből az alkalomból öttagú kulturális delegáció érkezik az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságból L, T. Kurotpatyenkonak, az ukrán kulturális ügyek minisztere első helyettesének vezetésével; A küldöttség tagjai A. D. Filipenko, Sztálin-díjas érdemes művész, zeneszerző, Sz. I; Olejnyik, Sztálin-díjas és Lenin-renddel kitüntetett iró, P. M. Komiszár kolhoztag, a Szocialista Munka Hőse, az egyik legkiválóbb ukrán fejőnő, és N. I, Gricenko kohász, a Szocialista Munka Hőse, a Luganszk területi alcsevszki kohászati művek művezetője. Az ünnepségre tíztagú művészcsoport is érkezik. A terv szerint Budapesten kívül hat vidéki városban —- Debrecenben, Győrött, Nyíregyházán, Pécsett, Szolnokon és Szombathelyen — rendeznek nagyobbszabású ünnepi megnyitót az ukrán vendégek részvételével, akik előreláthatólag számos vidéki üzemet, termelőszövetkezetet, intézményt is felkeresnek« Kedden délelőtt tartotta alakuló ülését az ellendi Győzelem. Ott ültek a padokon, székeken azok a parasztemberek, akik éppen az elmúlt napokban határoztak úgy: elszántják a régi mezsgyéket és a többi községekhez hasonlóan ők is összefognak és az egész község határát közösen művelik. A közgyűlés óta mindössze két nap telt el, amikor felkerestük az újonnan megválasztott elnököt, Schubert János elvtársat, hogy mondjon néhány szót a Győzelem terveiről. Schubert elvtárs elmondotta^ Eilend mindig állattenyésztő község volt. Volt náluk egy tejszövetkezet is, ami elég jól működött. A tej egy részét helyben dolgozták fel és a melléktermék lehetővé tette, hogy a sertéstenyésztés is fellendüljön. Most a Győzelem veszi át a tejszövetkezetet is. Úgy számítják: most is meglesz a napi 6—700 liter tej, amit a termelőszövetkezet feldolgozhat. — Ebből is láthatja, hogy a jövőben is nagy gondot akarunk fordítani az állattenyésztésre — tette hozzá Schubert elvtárs. — Körülbelül 170 sertésnek van eddig helye. Persze először rendbe kell hoznunk a sertésszállásokat, a Íia7tatókat. Ezt a magunk erejéből akarjuk rendbe hozni. N "csak akarjuk, de rendbe is hozzuk, méghozzá hamaro ff n mert azt tartjuk, minél el óbb beállítjuk az állatokat annál nagyobb lesz a tagok Jövedelme. — Es a szarvasmarhák? — A szarvasmarháknál sem lesz különösebb hiba. A régi, feloszlott termelőszövetkezetnek van egy hetven férőhelyes istállója. Persze ezt is rendbe kell hoznunk. A közös szarvasmarha-állományt elsősorban a meglévőkből, a magunk ereiéből akarjuk kialakítani. Nálunk elég jó minőségű állatok vannak és ez jó alapul is zzolgá’ a termelőszövetkezetnek. Persze vásárolunk is szarvasmarhákat, de elmondhatom azt is, hogy nálunk született egy olyan határozat Is, hogy a háztáji tehenektől származó egyedekre elsősorban • ternjeIőaöveUs*aet tort A komlói bányák kiváló minőségű, kokszolható feketeszene iránt évről-évre nagyobb igényt támaszt az ipar, elsőhelyen a sztálinvárosi kokszmű. Az idén is több mint más- félmillió tonna szén termelése vár a komlói bányászoK- ra. E növekvő igények kielégítését segíti az a nagyszabású fejlesztési program, amelynek megvalósításán több mint 2 milliárd forint eddigi fel- használásával — tizedik éve munkálkodnak. 1960-ban további 248 millió forintot fordítanak a komlói bányák fejlesztésére, korszerűsítésére. A párt kongresszusi irányelveinek figyelembevételével sz összeg túlnyomó részét a termelésben közvetlenül érintő létesítmények építésére, gépek, s egyéb berendezések beszerzésére használják. Ez az év azért is jelentős állomás a komlói bányák életében, mert az idén fejeződik be a tröszt négy legnagyobb terAz elmúlt évben Baranya megyében is megnőtt a különféle biztosítást kötő termelő- szövetkezetek száma. Az Allaigényt Ha mi nem vesszük meg, csak akkor adhatja el a tag másnak. De mi megvesz- szük, mert ha nem jó tenyésztésre, akkor jó hizlalásra... — Milyen tervei vannak még a termelőszövetkezetnek? — Egyelőre többet nem tudok mondani. A jövő héten kezdünk hozzá a tervezéshez. Egyet mondhatok — a tagok is ezt mondták a közgyűlésen — jobban akarunk gazdálkodni, mint az ellenforradalom előtti termelőszövetkezet. Ehhez minden adottságunk megvan. A legjobb az, hogy az egész község egy célért dolgozik, együtt, közösen, azért, hogy mindannyiunknak könnyebb és jobb legyen — mondta befejezésül Schubert János, az ellendi Győzelem Termelőszövetkezet elnöke« öt évvel ezelőtt is Helyiipari Szolgáltató Vállalat volt a neve ennek a tizenhét részleggel dolgozó üzemnek, csakhogy akkor még nem a legnagyobb dicsőségére a hasonló rendeltetésű vállalatoknak. A ma is eléggé felaprózott egységek 1955-ben nemcsak hogy szétszórt osipp-csupp lészle- gei voltak a vállalatnak, hanem az akkori felelőtlen vezetés révén az a veszély fenyegetett. hogy a szép reményekkel indult vállalkozás széthullik. mielőtt a nevéhez méltóan produkálna valamit 1958-ban kezdett vállalati nívóra emelkedni, végül is az elmúlt évben rohamos fejlődésnek indult. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hzgy a múlt esz- ■ endő hősi korszaka volt a vállalatnak. Ugyanis ekkor született meg az a gondolat, hogy az egyik legnagyobb komlói problémát, a nők fokozottabb foglalkoztatását is megoldják a vállalatnál.,. Ezt a Gondolatot nemcsak elvileg támogatták a komlói városi pártbizottság és a tanács vezetői, hanem a leg- flmHebbmenó segítséget is melőüzeme — Kossuth-bánya, III-as, Anna- és Béta-akna — tíz éves beruházási programja azaz a tervezett napi 420 vagonos termelésük lehetőségének megteteremtése. Ennél % négy üzemnél ezért a beruházások főleg befejező jellegűek Az év végéig elkészül többek között Béta-akna mélyítése. Ugyanitt üzembe helyezik az új szállítóaknát. Anna-aknán véget ér a légakna mélyítése A III-as üzemben és Kossuth- bányán új szinteket tárnak fel, illetve mélyítenek. Utóbbinál befejezik a bánya jobb energiaellátását szolgáló transzformátorház építését. Egyéb üzemi létesítmények mellett elkészül egy 1200 fős munkásszálló első, négyszáz vidéki dolgozónak otthont nyújtó részlege. Az északi — nagymányoki. szászvári, mázai — régi bányák fejlesztésre is többtízmilliót költenek az idén. Szász váron például az idén indui meg egy 800 fős bányászfürdő építése. mi Biztosító a biztosítási feltételeket betartó tsz-eknek díjengedményt adott. A tűz-, jég- és állatbiztosítási díjengedmény 1959-ben a megye 255 termelőszövetkezeténél ösz- szesen 325 000 forint volt. — Azok a termelőszövetkezetek, melyek az állattenyésztési tervüket az elmúlt esztendőben teljesítették, a Földművelés- ügyi Minisztérium által elért színvonalát a tenyésztésben elérték és az állategészségügy: követelményeknek is eleget tettek, az állatbiztosítási díjakból jutalomként visszatérítésben részesültek. A visszatérítési prémium egy-egy tíznél az állatbiztosítási díjnak mintegy 15 százaléka. Ilyen visszatérítési prémiumot tíz tsz kapott a megyében. A berkeséi Kossuth 6936 forint, a beremendi Dózsa 3736 forint és a villánykövesdi Uj Elet Termelőszövetkezet 4548 forint prémiumban részesült A nagyobb állatállománnyal — legalább 100 szarvasmarha, vagy 200 sertés, illetve 300 juh — rendelkező tsz-ek biztosítási feltételeik teljesítésével létszámkedvezményben részesültek. Ezt a létszámkedvezményt 14 termelőszövetkezet kapta meg a megyében, mintegy 37 724 forint összegben. A Tev megadták a terv megvalósításához. Személyesen közbenjártak a létesítendő cipőüzemhez szükséges gépek és különböző anyagi eszközök mielőbbi beszerző ében, és alig három hónap alatt (októbertől a niai napig) felépült a majd kétmillió forint órtéP:ű szalagrendszerű új cipőüzem. Ahhoz, hogy ilyen gyorsan felépüljön, feltétlenül hozzájárult a komlói üzemek közvetlen segítsége is, amely ezer apróbb, nagyobb szakmunkában, fuvarban és egyéb hozzájárulásban igazolta, hogy szívügye a Hetyiipari Vállalat fejlesztése. Segítségüket ml sem bizonyítja jobban, mint az. hogy a 2 millió forint értékű munkában egymillió forintnál értékesebb társadalmi hozzájárulással támogatták az új üzem létrejöttét. Mégis hiba csúszott valamibe Az új cipőüzemnek a tervek szerint január elsejétől javában kellene dolgoznia, de a jelek arra mutatnak, hozv erre a legjobb ecetben Is csak a jövő hónapban kerülhet sor. Miért? Egyrészt a belső munkálatok, a szárítás, betonozás A Komlói Szénbányászati Tröszt idei beruházási keretéből 47 millió forintot használ fel a géppark gyarapítására. így például harmincnégy darab rakodógépet, több nagyteljesítményű fúrógépet szereznek be a bányászmunka köny- nyítésére. Megérkezett a naponta 90 vájárt helyettesítő széngyalú. Az ország szénbányái közül mélyszinti munkahelyen itt kezdik meg a nagy csillékkel való szállítást. Egy- egy ilyen csille űrtartalma háromszorosa az eddig használtnak, ezért alkalmazása jelentősen megnöveli az aknaszállítás kapacitását. A nagyarányú fejlesztés, a korszerű bányaművelés kiterjesztése meghozza a gyümölcsét. Míg a felszabadulás előtt naponta alig érte el az ötven vagont a Komlón kitermelt szén mennyisége, az idén ennek csaknem tízszerese, 493 vagon hagyja el a szénbányászati tröszt üzemeit. melőszövetkezeti Tanács és az Állami Biztosító azokat a tsz- eket, amelyek az elmúlt évben legpéldásabban intézték biztosítási ügyeiket még külön jutalomban is részesítette. Ezt a jutalmat egy-egy 2000 forint értékű kis szakkönyvtárat üvegezett könyvszekrénnyel megyénkben a máriakémónd: Rákóczi és a rózsafai Kossuth Termelőszövetkezet kapta meg. Küfi'iii társasntazasok a de gozó parasztok szénára Az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek felkérésére az IBUSZ külön társasautóbuszokat indít külföldre, elsősorban a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, a Német Demokratikus Köztársaságba és Lengyelországba. A kirándulóknak módjuk lesz egyrészt termelőszövetkezeti, illetve állami gazdasági tapasztalatcserére, másrészt az illető ország népének és természeti szépségeinek megismerésére, és néhány fontos gép hiánya hátráltatja még az üzemeltetést, másré zt a felsőbb szervek ró'zéről mutaikozott bizonyos meg nem értés, amire most pontot tett a már rég esedékes helyszíni vizsgálat. Az illetékes főo'ztály Brezina István személyében szakértőt bocsát a vállalat rende-1- kezé'ére, mindaddig, amíg i a problémák meg nem oldódnak. A segítség fő célja, hogy a női munkaerő fokozottabb bevonásával a vállalat betöltse egyik fő feladatát, méghozzá a szép eredményeket ígérő cipőüzem mielőbbi üzemeltetésével. A vállalat cipőrészlegében (egyelőre papuos-rész- leg) dolgozó nők rászolgáltak a bizalomra. A kezük alól kikerülő príma árukkal eddig 28 ezer forint nyere-éggel tetézték a vállalat bevételét. A komlói vállalat megérdemli a figye'mct. a segítséget. A múlt évben elért majd 4W ezer forintos nyereségével a pécsi ipari kiállításon bemutatott kiváló minőségű kárpitos, illetve cipőáruival bebizonyította életrevalóságát. A% egész község egy célért dolgozik 325 000 forint biztosítási díjengedményt, jutalom-szakkönyvtárat kaptak a tsz-ek Modern cipőüzem létesül Komlón A jövő hónapban megkezdi a termelést HÍREK képekbe A Rákóczi úti új benzinkút után sor került a Kórház $ úgynevezett teletömlős benzinkút szerelésére is. Az fák gyártmányú benzinkút előnye a régivel szemben, 0 az állandó pumpálás feltöltés helyett a „teletömlő” den fennakadás nélkül azonnal benzint szolgáltat és a V vánt mennyiség után automatikusan záródik. Bustya P renc és Flamm Andor, az ÁFOR dolgozói a tömlőt szereli Előkerültek újra a hóvédő rácsok. A hófúvás-vesz főútvonalakon még ma is ott kígyóznak néhányszáz t hosszúságban, de egyre inkáb kikerülnek a forgalomé Es ha lassan is, de egyre biztosabban átadják helyük a sokkal gazdaságosabb és biztonságosabb hoerdósávokiir Érdekes és leleményes módon csábítják a közönséget & sárlókedvre a Kossuth Lajos utcai hangszerboltban. ® színfoltja ez árupropagandánknak, ami nyilván ab^ indult ki, hogy ha már voltak ételbemutatók, barkóstól és más egyebek, miért ne lehetne alkalmi hangverseny# egybekötött hangszerbemutató is, Eddig hóhiányra panaszkodtak a téli sportok kedveli Most pedig, amikor hegyen-völgyön áll a bál (illetve ' a hó), mégis akadnak elégedetlenkedő emberek. Mitdi, a síelő is, aki elhatározta, hogy addig meg sem áll, O1’* rá mm akad toy igazán érintetlen uieixpra,