Dunántúli Napló, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA xvii. Évfolyam, i. szám ARA: "0 FILLÉR I960. JANUAR 1. PÉNTEK Újévi köszöntő írta: Palkó Sándor, a megyei tana« elnöke Szilveszter éjszakája az 6- esztendő vidám temetése, a szórakozás ünnepe. Meleg csa- 'adi otthonokban, a szórakozó­helyeken vigadnak az embe­rek. Szilveszter azonban nem- -sak a mulatósnak, nemcsak a szórakozásnak az ünnepe, ha­nem a számadás napja is. Az ssztendő végén visszapillant Jz ember 365 nap minden je­lentős mozzanatára. Szocializmust építő társadal­munkban így vetődik fel a számadás: az elmúlt esztendő­ben ki-ki hogyan állt helyt a munkájában; hogyan használt * közösségnek és önmagának, 'íem arról van szó, hogy létre íozott-e valamilyen világra- ;zóló nagy találmányt, csupán írről, hogy az egyszerű hét­köznapokban lelkiismeretesen ivégezte-e munkáját. Erre a térdésre feleljen mindenki a zíve szerint. Azonban nem- •sak az egyes ember, az em­beri közösség, az egész világ s számadást készít az elmúlt ■sztendő nagy eseményeiről. Jüszkén gondolunk az emberi zellem nagy diadalára, arra i világra szóló eseményre, nely a világűr meghódítósá- ian az első lépést jelenti. Ba- át és ellenség egyaránt cso- álja a holdra ért szovjet űr- akétát. Ami a nagy álmodók- ak csak titkos messzeségű vá- ya volt, az maholnap valóság asz. Az ember alakítja, for- g bízik abban, ogy amit ma még nem tud, olnap már azt is tudni fogja: incs már előtte semmi" titok- atos: mindent tudni kíván, undent fel akar tárni, hogy a özösség hasznára fordítsa. Ezt a célkitűzést azonban sak békés alkotómunkával fheti el az ember. A békés -gkör megteremtésére irá- yuló töreKvés egyik sarkala- bs pontja volt az esztendő irténetének. Hruscsov elvtárs Afrikai körútja, a szovjet le- ’-erelési javaslat ékes bizonyí- ika annak a nemes emberi "■ándéknak, mely végül is le- i'Szi a kardcsörtetőket. Ez a (vaslat az egyetemes emberi- -S programja, az emberiségé, 'ely két szörnyű világégés tán joggal követeli magának '■ emberhez méltó, békés éle- ■t. A szilveszteri számadásnál magyar népnek sem kell «gyenkeznie. Az ellenforra- úomban megedzodött párt ‘vetésével elég rövid idő alatt hevertük a bajokat: különö- n az 1959-es esztendőben utatkozott meg egész gazda- f-'i életünkben az átgondol- hh irányítás, a bölcsebb ter- í2és, s ami ennek velejárója: ! ^yre biztonságosabb es uelkedőbb életszínvonal. Par­iik hetedik kongresszusa en- k a helyes politikának foly­na mellett foglalt állást. A yVeszteri terített asztalok őszem eléggé bizonyítják, ,gy egyszer « mindenkorra .m.ú,té lett hatónkban a má- .. 01 napra ten tód és fenye­u> réme Szilveszterkor bi­p-’^m árt. ha erre is gon- S nem árt, ha erről be- hiszen fiatalságunk se hiszi, hogy a szu- ]tiusága milyen kilátáste­SzűkebKm°rú vs­ában hazánkban. Bara- íményeV^s év egyik naffir :zövetk„ Volh hogy a terme haladtuk1^ alakításában ma már a,: 50 századot iából köz^yáuk 323 köz- tkezeti u-l 180 termelőszö- nk egyre f**- Parasztsá- ?y a nagyn, ban megérti, >b gazdáik™?1 ■ * bel tér je­fc meg MüSban taláíja "ójának értel­mét: csak a nagyb^mj gazdál­kodással válik veienyképessé a világpiacon: csal. ezen az úton tudja levetkőz a pg. raszt-i konzervatizmu. és csak így gyarapodhat anlgj szellemi kultúrája, legérti hogy a szocialista iparojiődé- sének csak fékje lehet* kis- parcellás gazdálkodás, viásik jelentős eseménye az ,nek hogy a Duna vizét elvertük Pécsre. Hogy ez a város,fz. ellátása szempontjából mije. lent, azt csak a jövőben é,z_ zük majd a gyakorlatban S- Most maga a tény jelentősei nagy: ilyen mű létesítése cs< a mi társadalmunkban képze hető el, a „hozzáértő okos né gyülekezetében“, ahogy Józsei Attila mondja; Amíg a vidám szilveszteri hangulatban összecsendülnek a poharaik, szeretettel köszön­tőm bányászainkat, akik ki' tartó, derék munkával, bá­nyászbecsülettel, határidő előtt teljesítették évi tervüket. Bá­nyászaink jól tudják, és érzik feladatuk nagyszerűségét. A jól végzett munka utáni pihe­nés, szórakozás legyen újabb energiagyűjtés a következő esztendőre. Köszöntőm az épí­tőmunkásokat, az erőművek, gyárak építőit és azokat, akik egyre több és szebb családi otthont építenek, meleg fész­ket, ahol felnőnek gyerme­keink, kiknek számúra Sony- nyebbé akarjuk tenni a holna­pot, az ígéretes jövendőt. Kö­szöntőm gyáraink, vállalataink minden dolgozóját, akik pár­tunk kéréséhez híven teljesí­tették az 1980-ra kitűzött terv- féladatokat. Köszöntőm a ter­melőszövetkezeti parasztjain­kat, a régieket és az újakat, akik megértették, magukévá tették a nagyüzemi gazdálko­dás gondolatát és ráléptek ar­ra az útra, amely jobb módot, több kultúrát, biztosabb meg­élhetést hoz számukra. Kö­szöntőm a még töprengő, bi­zonytalankodó egyéni parasz­tokat is és azt kívánom nekik, hogy bölcs belátással minél hamarabb kövessék azokat, akik már megtalálták helyüket a közös nagy családban; Szeretettel köszöntőm me­gyénk nevelőit, akik nemcsak az oktatásban és nevelésben buzgólkodnak, de helytállás­sal, józan érveléssel segítik falusi népünket az anyagi és szellemi kultúra felvirágozta­tásában. Köszöntőm a mérnö­köket és technikusokat, akik odaadó munkájukkal tervezik, építik egyre boldogabb jövőn­ket. Köszöntőm orvosainkat és a kórházak dolgozóit, különö­sen azokat, akik most is a be­tegágyak mellett virrasztónak, hogy minél több embernek visszaadják az egészségét. Kö­szöntőm határőreinket, a rend őreit, a tűzoltóságot, akik ép­pen most teljesítenek szolgá­latot, amíg mi vidáman koc­cintunk^ a még boldogabb új esztendőre. Köszöntőm a köz­lekedés dolgozóit, vendéglátó- ipari munkásainkat, köszön­töm művészeinket, színészein­ket, írókat, képzőművészeket, akik műveikkel nemcsak gyö- Jtyörködtetnek, de segítenek is bennünket, szocialista hazánk felvirágoztatásában. A látható és kézzelfogható eredmények sarkalljanak mindnyájunkat a további mun- ÍX3' h’szen van tennivalónk ,0}el?’.kogy a párt irányífásá- ya ,e ?b*?Te Jussunk szocialista hazánk építésében. ® Jegyében kívá­boldog új. érni! Jó egészséget, sok boldogságot az új esztendőben Az 1959-es esztendővel sikerekben gazdag évet zártunk le, komoly eredményeket értünk el a népgazdaság fejlesztése, a mezőgazdaság szocialista átszervezése terén. Az elmúlt esz­tendőben pártunk helyes politikájának ered­ményeként tovább erősödött népi demokrati­kus rendszerünk. A pécsi kommunisták, pártonkívüli dolgo­zók lelkes munkája nagyban hozzájárult ah­hoz, hogy már ez évben meggyorsítottuk ha­zánkban a szocializmus építését. Dicséret il­leti a Magyar Szocialista Munkáspárt Pécs Városi Bizottságát, amely igen sokat tett pártunk politikájának megvalósítása, helyes alkalmazása, a tömegek közötti politikai munka erősítése érdekében. Dolgozzanak az elvtársak az új esztendőben is hasonló lelkesedéssel. Tegyenek meg min­dent az ipari tervek maradéktalan teljesítése, a termelékenység növelése, az önköltség csök­kentése érdekében. Fokozzák erőfeszítéseiket a lakosság jobb áruellátásáért, a szociális és kommunális helyzet további javításáért. Se­gítsék az elvtársak a mezőgazdaság szocialista átszervezését, amely jelenleg társadalmunk egyik legfontosabb feladata. Kívánok Pécs város kommunistáinak, pár- tonkívüli dolgozóinak jó egészséget, sok bol­dogságot az új esztendőben. Kívánok a városi pártbizottság minden tagjának és munkatár­sának, valamennyi pártszervezetnek új sikere­ket a VII. pártkongresszus határozatainak megvalósításáért, a szocializmus felépítéséért folytatott harcukban. APRÖ ANTAL a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány első elnökhelyettese. Mérföldés léptekkel haladunk előre a fejlődés útján Dobi István elvtárs rádióbeszéde Kedves hallgatóim! Az óra éjfélt ütött, 1960-ra lapoztunk a kalendáriumban. Az ünnepi percben sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok a rádió minden hallgatójának, egész magyar népünknek. Jus­son el üdvözletem mindenüvé, ahol ezen a Szilveszter éjsza­kán magyarok ünnepelni ösz- szegyültek. Gyárak, üzemek, szövetkezetek kultúrotthonai- a, nyilvános szórakozóhelyek- ? és jusson el a csendes csa- di otthonokba is, az ünneplő Városba, a városokba és az ^ó falusi házakba is. Csen­gjenek össze a poharak, ürít­sd őket elért sikereink örö- mti és az induló új év bíz- tetikiiátásaira. Gondtalanság f? kedv uralkodjék ezen az ejsz,án minden magyar szí- vebeés derűsen induljunk az új esendőbe. isszatefcintünk 1959-re, e“I’°**'atjuk, hogy minden okunk egvan az elégedettség­re. ■ Hazán a szocialista építke- rtófi>Jerű eteúméui-i; ixtl ?yafw£°r‘t és népünk élete tovább Kőült Tiszteiéig hála illesse ezért a gyárak, a mező­gazdaság, tudományos ku­tatás, a kuli-álig élet a keres­kedelem, a -zlekedés mun­kásait, műszókat, akik az jV. f°jyamán ’áradhatótlanul dolgoztak. Ebi-, a kis ország­ban, a mi dna hazánkban, százezrek és Szezrek érez­hetik onmaguk n azt a fel­emelő érzést, a -üszke elége­dettséget, amelyecsak a tisz­tességes helytállái az igen jól végzett munka adhat meg em­bereknek. Békében, biztonságban él­tünk és dolgoztunk, s megvan a reményünk, hogy békesség­ben élhetünk az idei esztendő­ben is. * A szovjet tudomány csodá­latos műszerekkel a szocializ­mus dicsőségét irtó az égre, a szovjet politika biztosítani tudta az emberiségnek a bé­két és 1960-ra új távlatait nyi­totta meg az általános haladás­nak, a népek békés egymás mellett élésének. Szép terveink vannak az új esztendőre. Né­pünk tehetsége, szorgalma és becsületes igyekezete, hazánk földjének gazdag adottságai mellett, terveink valóraváltá- sának biztosítékát megtalálhat' juk abban is, hogy a szocia­lista tábor nagy családjában, a szocializmust és a kommu­nizmust építő népek nagy test­vériségében élünk és dolgoz­hatunk. Mérföldes léptekkel haladunk előre a fejlődés út­ján és megvan-az erőnk, meg­vannak az eszközeink, megvan a nemzeti egységünk, belső egyetértésünk, hogy a nének békés történelmi versenyében ne maradjunk le, hanem ez­után is az elsők, a legjobbak közé törekedjünk. Ezekkel a gondolatokkal kí­vánok minden kedves hallga­tómnak, egész népünknek bol­dogságot, sikereket, nyugodt, munkás, eredményekben gaz­dag új esztendőt. Cseöénv, Zédor és Piskó is termelőszövetkezeti község Minden nap újabb és újabb községekben határoznak úgy az egyénileg dolgozó parasz­tok, hogy a jövőben szövet­kezetbe tömörülve művelik meg az egész község határát. Legutóbb a csebényiek, a zádoriak, a piskóiak is így határoztak. Piskó is, Zádor is Csebény is termelőszövetke­zeti község lett, ahol már meg is kezdték a közös mun­kát. Hordják a földekre a trágyát és megkezdték az ál­latok és gazdasági felszerelé­sek értékelését is. Mind a három termelő­szövetkezeti községben a ta­gok kérése alapján rövid időn belül megkezdik a föld- rendezést, hogy a tavaszi ve­tések már nagy táblákba kerüljenek. 1960-ban kezdődik Pécsett az egyetemi városrész építése Mosható falak, sugárzó mennyezetfűtés, televíziós kamera a miítöiúrnpuban, tranziss toros-rádióvevő az orvosi köpeny- zsebben és egyéb technikai újdonságok a klinikaépületben A pécsi egyetem alapításá­nak 600. évfordulójára, 1967- re, Európa egyik legkorsze­rűbben berendezett egyetemi városrésze épül fel Pécsett. A Mecsek oldalába, festői kör­nyezetbe települő egyetemi városrész építését 1960-ban kezdi meg — és teljes egészé­ben 1970-re fejezi be — a Baranya megyei Építőipari Vállalat. A kivitelezés három ütem­ben történik. Az első lépcső­ben 1960—65. között készül el a kilenc emelet magas, 190 méter hosszú „T” alakú fő-? épület. Tervdokumentációját a Fővárosi Általános ' Tervező Iroda 1960 április 30-ig adja át a beruházóknak. A sebészeti, belgyógyászati és szemészeti klinikákat ma­gában foglaló 400 ágyas klini­ka elrendezésében és belső ki­képzésében a legmodernebb építészeti, technikai elveket alkalmazzák. A háromágú — „T” alakú — alaprajz megold­ja a fekvő betegek elkülöní­tését az igazgatás, a laborató­rium elhelyezésére, valamint a járó betegek rendelésére szolgáló épületrészektől. Az emeleitek közötti gyors forgal­mat tíz felvonó, közöttük pá- ternoszter — bonyolítja le. A kórtermek kettő, négy, maxi­málisan hatágyasak lesznek. Minden ápolási egységhez tár­salgó járul. A víz-, gázellátást, központi fűtést szolgáló (sze­relvényeiket az épület szerke­zeti elemeihez kapcsolva, fal­ba rejtve helyezik el, javítá­suk a lemosható falburkolat rongálása nélkül, a fal síkjá­hoz illeszkedő ajtók kinyitása után végezhető. Az egyetemi városrész fűtését az új pécsi erőmű távfűtésre beállított gépegysége biztosítja, ötletes berendezéssel könnyítik meg a külvilág és az egyetemi város­részben dolgozó orvosok kap­csolatát. Az orvosok parányi tranzisztoros zsebrádiót kap­nak, amely veszi a telefonköz­pontban elhelyezett rövid­hullámú adókészülék telefon­hoz hívó jeleit. Az első lépcsőiben, 1965-ig megvalósuló 400 ágyas klinika után kerül sor az egyetemnek átadott, az újonnan kialakuló városrész területén elhelyez­kedő, volt Dózsa Tiszti Iskola épülettömbjének 1967-ig befe­jeződő átalakítására, 77 millió forintos összköltséggel. Itt he­lyezik el a pécsi orvostudo­mányi egyetem valamennyi elméleti intézetét és hivatalát, szervezeti irodáit. Ezzel, az együttesen 250 millió forintos beruházást igénylő felfejlődés­sel a pécsi egyetem, illetve a grandiózus munkálatokat le­hetővé tevő népi demokrati­kus államunk méltó keretet ad az alapítás 600. évforduló­jának ünnepségeihez. A városrész kialakítása azon­ban ezzel még nem fejeződik be: a harmadik ütemben — 1970-ig — készül el a követ­kező 400 ágyas épülettömb, amelyben újabb klinikákat, így többek között a jelenlegi II-eg sebészeti, Il-es belgyó­gyászati klinikát, az urológiát, az orr-fül-gégeklinikát helye­zik tó. Ezzel valósul meg tel­jes egészében az 1960-ban kez­dődő tízéves program, amely­nek célja a korszerű követel­mények biztosításán kívül a jelenleg egymástól nagy távol­ságokra, előnytelen helyeken, szétszórtan fekvő egyetemi in tézmények, klinikák tömörí­tése, megfelelő környezetbe telepítése. Igaz Sándor Li Fu-csun mSisztereinök-helyettes Kinő sikereiről Peking (Uj Kína) Li Fu-csun kínai miniszterelnökhelyettes, „Üdvözöljük a jövő évi új ug­rást” címmel cikket írt a Vö­rös Zászló” című elméleti fo­lyóiratban. A miniszterelnökhelyettes bevezetőben közölte, hogy Kí­na teljesítette idei népgazda­sági tervét Jelentősen növekedett a me­zőgazdasági termelés értéke is, noha 1959-ben Kínát súlyos természeti csapások érték. A miniszterelnökhelyettes megállapítom, hogy „két év alatt elvégeztük azt, amit öt év alatt akartunk elvégezni”. Li Fu-csun a továbbiakban isr mertette! a második ötéves terv főbb célkitűzéseit

Next

/
Thumbnails
Contents