Dunántúli Napló, 1959. november (16. évfolyam, 257-280. szám)

1959-11-06-01 / 261. szám

NAPLÓ 1959. NOVEMBER d Sporthírek A labdarúgó NB I-ben két baj­noki forduló van meg Hátra. A 12. fordulót november 15-én, az utol­só fordulót pedig december 6-án bonyolítják le. Lehetséges azon­ban, hogy az esetleges portyák miatt egyik-másik mérkőzés ko­rábbi időpontban kerül sorra, * Az MLSZ elnöksége eleget tett az Olasz Labdarúgó Szövetség ké­résének és hozzájárult ahhoz, hogy a Gerő-Kupáért sorrakerülő Olaszország—Magyarország válo­gatott mérkőzést ne november 28- án. szombaton, hanem 29-én, va­sárnap játsszák le Firenzében. Megállapodás született abban is, hogy a B-valogatottak budapesti mérkőzését nem november 29-én, vasárnap, hanem 28-án, szomba­ton rendezzék meg. * A Magyarország—Német Szövet­ségi Köztársaság válogatott talál­kozót Saar szovjet játékvezető ve­zeti. Partjelzője szintén szovjet, Hjopotyln és Mensikov. * A Pécsi Szpartakusz üszői is megkezdik téli edzéseiket. Pénte­ken 6-rá óra között az Urán SC, kedden és szerdán ugyanebben az időben a Ped. Főiskolán tartják edzéseiket. A szakosztályvezetőség kéri a mai első edzésre a tagok pontos megjelenéséit. Hogyan fejlődnek as egyes sportágak városunkban? Irt ■iwliflirt a *t svai a le aszúnké A PÉCSI RADIO SZÍNHÁZ: Ezúttal rövid keresz-tmetszetet kívánunk adni arról, hogy az egyes sportágak minőség és töme­gesség szempontjából milyen fej­ődés! fokot értele el, mi gátolja, illetve mi segítené elő további fej­lődésüket. A jelenlegi helyzetet és a jövőt illetően az asztalitenisz, atlétika, labdarúgás, sakk, tenisz és torna azok a sportágak, amelyeknek fejlődése városunkban mind mi­nőségi, mind tömegesség szem­pontjából az első helyen áll. A labdarúgással kapcsolatban azon­ban meg kell említenünk, hogy ott az utánpótlás tervszerűen, elő­relátó nevelésével még mindig nem lehetünk teljesen megelé­gedve. Példa erre, hogy a 29 sport­kör közül csak 5 olyan sportkö­rünk van, amelyek részt, vesznek az úttörő-bajnokságban) Ezzel szemben az atlétikánál és torná­nál, tenisznél, újabban a vívásnál is az iskolások erőteljesebb bevo­násával ez a kérdés megoldottnak mondható. Az NB I-es sakkcsapat mellett városi és megyei bajnok­ságokban vesznek részt városi és megyei sakkozóink, tehát a minő­ség mellett itt is nagy a tömegek érdeklődése a sportág iránt. Ügyességi horgászverseny a Balokány-ligetben Vasárnap délelőtt 9 órai kezdet­tel a Balokány-ligeti teniszpályá­kon rendezi meg a Pécsi Horgász Egyesület a Pécsi Kereskedelmi Vállalat által adományozott ;,Orö- kós vándorkupa” ügyességi és távdobó meghívásos versenyt. A versenyt november 7-e és a párt­kongresszus tiszteletére rendezik meg ezen a napon. A felnőttéit és Ifjúságiak részére kiüt ötös csa­pat és egyéni versenyen Baja, Mo­hács, Szekszárd csapatni vesznek részt, a Pécsi Horgász Egyesület és a Gyárvárosi Horgász Egyesü­let csapatai mellett. A versenybí­róság elnökéül Szinnai Gyulát, az Aldunai Intéző Bizotság §lnökét Horgász Szövetséget Perényi Já­nos főtitkár képviseli majd. A nemzetközi szabályoknak meg­felelő ügyességi és távdobő ver­seny megrendezésével a Pécsi Horgász Egyesület népszerűsíteni kívánja a horgászok között a ha­zánkban még elég újszerű ügyes­ségi horgászversenyeket, hogy az ötvenezres magyar horgásztábor­ból is minél előbb felszínre ke­rüljenek azok az e téren tehet­séges horgászok, akik hivatva lesznek majd, hogy a nagy nem­zetközi versenyeken is megfele­lően tudják majd képviselni ha­zánkat. A vasárnapi versenyt a díjki­osztás után a KIOSZ helyiségében kérték fel. A Magyar Országos közös ebéddel fejezik be. Mély fájdalommal je­lentjük, hogy szeretett édesanya, anyós, nagy­mama és kedves rokon öiy. Perlaki Károlyné sz. Márátics Mária volt dohánykisárus életé­nek 75. évében hosszú, kí­nos szenvedés után el­hunyt. Temetése nov. 7-én déli 12 órakor lesz a pé­csi köztemetőben. 789 Gyászoló család Pál Ignácné temetése 7-én fél 12 óra­kor lesz. 79« Gyászoló leánya és unokái. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, nagyanyánk Kiss Kornélné sz. Kovács Margit f. hó 2-án, életének 48. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 7*én, szombaton fél 1 óra­kor lesz a pécsi közteme­tőben. 788 Gyászoló család Értesítés! Ezúton értesítjük az fciv- túrsakat, hogy néhai Szabó István a siklósi járás volt párttitkárának sírkőava­tását november 7-én tart­juk a pécsi köztemetőben az ünnepély után. 388 Erős fizikumú, 8 általánost végzett 14-tól 16 éves fiúi í órás foglalkoztatósra azonnal felveszünk, PA PÍRERTÉKBSITÖ, Perczel u. 2. 8(X>4 Zöldség, gyümölcs szakmában jártas boltvezetőket vesz fel a MEK. Jelent* idézni önéletrajzzal és er­kölcsi bizonyítvánnyal a -zemélyzeti vezetőnél Pécs, Bajcsy Zs. u 16. 887 A Pécs-Szigeti Élelmiszer- kereskedelmi Vállalat fel­vesz gyakorlattal rendelkező szállítási-gépkocsi előadót és egy gyakorlattal rendel­kező képesített könyvelőt. Jelentkezni lehet Pécs, Kossuth tér 4 sz, alatt. 85 OUNANTl • I N \rS.O A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő' Vasvári Ferenc Felelős szerkesztő: Mészáros Ferenc Kiadja a Dunántúli Naplő Lapfciadóvállalat Felelős kiadó Braun Károly Szerkesztősén és kiadóhivatal - Pécs. fózsef Atilla u in telefon '■ iklf 13*S9 'Pkt.ól SZIKRA NYOMDA Mi nit-ic ív Mihály u Hl — I ineszti a Magyar Posta Előfizet ceté a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél. Kló fizetési «i I hónapra Ft ÉM Bárány? megyei Mélyépítő Vállalat Pécs, Kertváros, Malomi út 80/a felvész kubikosokat Csoportos jelentkezés ese­tén 50 km-en belül napon­kénti hazaszállítás. r-'entkezés: a vállalat Munkaügyi Osztályán. 8046 A város úszósportja igen sokat fejlődött. Az Úszóiskolákkal úgy­látszik sikerülni fog az utánpót­lást jelentő tömegek mozgósítása is. De még nagyobb tömegeket lehetne megmozgatni akkor, ha az úszóknak melegebb vizű úszóme- Jencék és megfelelő számü szak­ember állna rendelkezésükre. A kerékpárban, kosárlabdában, tekében, természetjárásban nem kielégítő a tömegesség. Közismert, hogy mindegyik sportág sportolói ott vannak az élvonalban, de az alacsonyabb szinten már nem egé­szen kielégítő a helyzet. A kerék­párosoknál mindössze három sportkörnek van kerékpár-iszak- osztálya. Itt talán a strapagépe­sek terVbe vett, de eddig meg­valósításra nem került túráinak megrendezése Vihetne előbbre a sportágat a fejlődés útján. Ha­sonló a helyzet a természetjárók­nál is. Itt is kirándulásszerű tú­rákra lghetne tömegeket bevonni, a mindenki által űzhető egészsé­ges és sok szépségét is' jelentő sportágba. Kosarasainknak van ugyan két NB I-cs csapatuk, de évek óta nem sikerült bejutni egyetlen csapatunknak • sem az NB II-be. Szerei» van ebben an­nak a körülménynek is, hogy a PVSK tornacsarnokán kívül nincs városunknak egyetlen, verseny­szerűen is használható tornaterme. Külön kell megemlítenünk a fel- szabadulás óta tömegesség szem­pontjából ugrásszerűen fejlődött kézilabda sportágunkat. Itt a je­lenlegi szakkáderhiány miatt már szinte tehertételt jelent a sok csa­pat. Nincsenek kellő számban edzői, játékvezetői a szövetség­nek. Végezetül a közelmúltban pilla­natnyilag visszaesett sportágak vannak hátra. Idetartoznak a bir­kózás, az ökölvívás, súlyemelés és röplabda. A nehéz atlétikai szá­mok közül a birkózás és ökölví­vás sok sikert, szép eredménye­ket könyvelhetett el. A közelmúlt­ban a két sportág majdnem egy helyben állt. örvendetes jelenség, hogy ma már mind a birkózás, mind az ökölvívás a fejlődés út­jára lépett tömegesség, szempont­jából Is. A súlyemelés szakembe­rek hiányában megszűnt. Utoljára említjük meg a legolcsóbb, a min­denütt könnyen meghonosítható sportágunkat, a röplabdát. Egyet­len NB H-es férfi csapatunk van, s ez is a kiesés sorsára jutna ebben a bajnoki Idényben, ha a bajnokság végén volna kieső. De hol van a többi csapat? Csak nagy nehezen lehetett bo ind ttan i a me­gyei és - városi bajnokságot. E sportág szövetségének sokkal na­gyobb göndot kfellene fordítania a propaganda és szervezési mun­kám. Összefoglalva: Pécs város sport­ja kevés sportágtól eltekintve, mind minőségi, mind tömegesség! szempontból jelenlég kielégítőnek, sőt több esetben jónak mondható. Mindenesetre a megfelelő ütemű .szakkáderképzés, a szövetségek erősen aktív propagandises szer­vező munkája, valamit*’a még 'gén hiányzó- létesítmények elké­szítése elengedhetetlen feltételei városunk hagyományokkal ren­delkező sportjának . minőségi és mennyiségi továbbfejlődéséhez. 1959. november fi-i, pénteki műsora a 223.8 m középhullámon: 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. Névén kóló. Bácskában—Somogybán. Hírek, tudósítások. Régi melódiák. Népi románcok és balladák, tambürazene. Bácskai színes szőttes. Pillanat­képek Bács-megyei falvak életé­ből. Népi táncok. 18.00: Német nyelvű műsor. Szív küldi szívnek szívesen. Tudósítások. Aber nein! Polka. Az NDK ma. Dr. Wild Frigyes utiélmény-sorozatának befejező, IV. része. Karinthiai, salzkammerguti és thüringlal népdalok, hangszer- szólók. Nemzeti Színház: Az aranyé»* bér (este 7 órakor). Kamaraszínház: Kötéltánc (est* tél 8 órakor). Megvette már totószelvényét* 18.30: Magyar nyelvű műsor. Mivel tölti idejét munka után? — Riportműsor. 18.40: A Nagy Október élő ereje... Zenés, verses összeállítás. Köz­reműködik: Avar István a Pécsi Nemzeti Színház tagja. 19.00: Emlékezés a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra. Hely­színi közvetítés a pécsszabolcsl Puskin Művelődési Házból, az Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulóján rendezett dísz­ünnepségről. 19.45: Népek zenéjéből. 19.55: Hírek, tudósítások. 20.00: Műsorzárás. A televízió mai műsora: 13.00—17.00: Ipari és kereskedelmi adás. mozi: Park: Kölyök (szélesvásznú, & 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth: Az emberi sors (5, 1 a 9 órakor). Petőfi: Az emberi sors (fél & fél 1 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyaf híradó, Májusi dal, Félreérte« 59/1». világhiradó. (előadások ” órától folytatólagosan 3 óraié Pénztárnyitás fél 11 órakor), Mopresszó a Pannonia szálló . nagytermében: Magyar hiraa» 59/21. világhiradó, Országház, gyítóval a tenger alatt, Huszár tánc. (Előadások — hétfő kivét» lével — mindennap 4, 5, 6, 1* órai kezdéssel. Belépődíj 3 forint)' Fekete Gyémánt (Gyárvárosit Amigo (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthona: Apák Is* kólája (5 és 7 órakor). u Rákóczi (Mecsckalja): Rendít ma H. 8. (7 órakor). „ Május L (Vasas II.): Csillagé* (7 órakor). , Kossuth (Mohács): Névházaí»» (6 és 8 órakor). , Zrínyi (Szigetvár): Robin Hot” (8 tórakor). ■ ­Táncsics (Siklós): Bolond áprU” (3 órakor). Sportversenyek november 7 tiszteletére A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére számos sportversenyt rendeznek váro­sunkban. A Megyei Diák Sporttanács és a VTST közös rendezésében kerül megrendezésre az általá­nos és középiskolás tanulók kegyeleti váltófutása. A váltó­futást november $-án 13 órai kezdettel rendezik meg a Szé­chenyi tér—Központi temető déli kapuja közti Útvonalon. A diákvívók részére „Novem­ber 7.” emlékvívöversenyt ren­deznek a Leowcy gimnázium tornatermében, A vívóversenyt szombaton délelőtt 9 órai kez­dettel rendezi a Diák Sport­tanács és Városi UttSrö Elnök­ség. „November 7. ünnepi túra- verseny”-t rendez a Termé­szetbarátok Szövetsége novem­ber 8-án. A versenyt tűi ista­találkozóval kötik össze, mely 14 órakor kezdődik a Misina, tetőn lévő Kis József kilátó­ban. A turista szakosztályok versenyzői 14 órára érkeznek be a találkozó színhelyére. A szövetség szakosztályon kívüli természetbarátokat is szívesen lát a versenyen és az azt kö­vető találkozón. Magyarbólyi tervek örvendetesen fejlődik a sport­élet Magyarbólyban. A község ISO1) főnyi lakosságából a községi sportkörnek 9i pártoló és SO ak­tív sportoló tagja van. A községi sportkör 5 szakosztályban nyújt le­hetőséget a sportolásra. Az atléti­kai szakosztály 20 taggal működik, a járási szpartakiád-versenyen megnyerték az elsőséget. Az aszta­litenisz szakosztálynak 7 tagja van. Jelenleg a járási bajnokság­ban szerepelnek, ahol a C. helyen állnak. Remélik, hogy a követke­ző évben jobban fognak szere­pelni. Kézilabda-szakosztályuknak 20 tagja van. A megyei szparta- kládon a férfiak a 4.. a nők pedig a 2. helyet szerezték meg. 21 tag­gal működik a. röplabda-szakosz­tály, a járási' bajnokságban az el­ső helyen végzett. Természetesen legnépszerűbb a labdarúgó-szak­osztály, bár a többi szakosztályhoz képest elég mérsékelt eredmény­nél szerepelnek, A járási baj­nokságban csak a 7. helyen vé­geztek. Ez a legnépesebb szak­osztály, is igazolt játékosuk van, Hétvégi labdarúgó-mérkőzések A vasárnapi válogatóit mérkő­zés miatt NB I-es csapataink, baj­noki szünetet tartanak. A Pécsi Dózsa vasárnap délelőtt Csepelen játszik barátságos mérkőzést, dél­után a csapat tagjai együttesen nézik meg a Magyarország—NSZK válogatott mérkőzést. NB IX-es csapataink közül a Komlói Bányász Garai válogatott­sága következtében szintén csak barátságos mérkőzést játszik va­sárnap. Idegenben játszik a PVSK csapata, ezúttal Pápára utazik. Az MB U-es nyugati csoportban va­sárnap kerül lejátszásra a Győrt ETO—Szállítók rangadó-mérkőzés. NB IH-as csapataink közül a PBTC, a pécsi Bányász és a Kom­lói Béta-akna otthonában játssza le mérkőzését, míg a Vasas Szek- szárdra, a Pécsi Dózsa tartalék- csapata pedig Kiskunhalasra, az ottani Dózsához utazik. A megyei I. osztály fordulójának ismét lesz­nek kiemelkedő mérkőzései. Ezek közé tartozik elsősorban a Szász­vár-Postás, a ZMSE—Mohács és Hidas—Vasas I. Bányász mérkő­zés. Teljes lesz a városi I. osztály fordulója is. VB IT. meri;tízesek: Pápa—PVSK, Láng—EVTK, Zalaegerszeg—Szé­kesfehérvár, Győri ETO—Szállí­tók. Vác—Budafok. Magyaróvár— Kaposvár, SztáUnvároe—Oroszlány. NB III. mérkőzések: PBTC—Kis­kunhalasi Kinizsi, Pécsi Bányász— Bonyhád, Komlói Béta-akna—Ba­jai Építők, Bajai Bácska—Dombó­vár, Kaposvári Kinizsi—Csepel Autó, Kaposvári Dózsa—Bácsal­más, Szekszárd—Pécsi Vasas, Kis­kunhalasi Dózsa—pécsi Dózsa II. Megyei L osztályú mérkőzések: ZMSE—Mohács, Szászvár—Postás, Hidas—Vasas L Bányász, PVSK «II —PEAC, Urán SC—Kinizsi, Pécsi Szabolcs—Szigetvári Vasas. Boly— Villány. Komlói Bányász U.—Pécs- várad. Városi I. osztályú mérkőzések: Hosszuhetény—Spartacus, Szent- lőrinc—Nagykozár, 21. TEFU— Szikra, Vasas II, Bányász-Ce­mentipari, MAVAUT—Helyiipar, Járási bajnokok: Egy házashoz ár és Sásd A sáedi járás általános iskolái­nak körzeti kézilabda-baj noksága után október végén rendezték meg a járási bajnokság döntő mérkőzéseit. A járási döntőn ki­lenc iskola 6 fiú és 5 leányesapala körmérkőzések keretében döntöt­te el. hogy melyik Iskolához ke­rül «z 1939. év bajnoki címe. A nagy érdeklődés mellett lezajlott. Izgalmakban bővelkedő döntők után a következő sorrend alakult ki: Fiúk: 1. Sásd, 2. Magyarszék, 3. Baranyajenö. Lányok: 1. Egy- házaskozat, 2. Kaposszekcső, 3. Magyaregregy. Ezekszerint a fiuk­nál a sásdiak. a leányoknál pe­dig az tegyhazaskozáriak lettek a Járási bajnokok, ők képviselik a járást a megyei döntőkön. Falusi általános iskolásainknál meghonosodott a kézilabda-sport T SS? héjáim Inak ahhoz, hogy Iskolán kívüli falusi fiataljaink % mind nagyobb számban kapcso­lódnak be ebbe a szép és tóén s£rtá’^ke%K?f’Wt »ar?aÄ ,E!>b® a szempontból * ta!un működő testnevelő tanárok fáradságot nem ismerő munkáját. A szakosztályokban jó a nevz^ munka. A szakosztályvezetők vonta tartanak üléseket és Ajf kelik az eredményeket. Az edző* kei összefogva nagy szorgalomrá“ és lelkesedéssel oktatják a fa!VS fiatalokat. A sportkör vezetői Bátort sportkört elnökkel az élen áUa" dóan szorgalmasan dolgoznak i sportkör felvirágoztatásáért. Teo be vették egy öltöző építését, ' téli sportoláshoz pedig tdrsadál", munkában az általános iskolái! 12 méter hosszú és S méter sz<á fedett tornatermet akarnak kítanl. A megvalósulandó ta*s° dalmi munka értéke mint?’! 10 000 forint. A DSK elnöke ) a magyarbólyíak értékes munKr, ját, a tornatermi sportfelszér** sekre 25 000 forintot ígért mí9 Ilyen munka láttán nem véle"* hogy a bólyiak ebben dz érje, elnyerték a sklósi járás község közötti pontverseny győztese “ mere kiírt vándorzásilót. * \ Mai sportműsor5 Kézilabda: osztályozó-mérkő*£ sek az N1B II-be jutásért, Egy?!, mi tornacsarnok: Makói VSjS, Tatai SZSE 8, Pécsi Bányász—*^ késcsabai Pamut 9,10. Beloianjv, —Székesfehérvári MÁV Előre 1%. Békéscsaba—Tata 13,10. Bel?1,« nisz—Makó 11.20, Székesíehérij, —Pécs 15,30, Székesfehérvár—1'^ esi Bányász 15,30. Közlemények Kitűnően gépe!ót ,áltálán0* adminisztrátornak kisegítésképpen felveszünk PAPtRÉRTEKEStTŐ, Perczel u. 2. . 8®^ APRÓHIRDETÉSEK S szoba, konyhából ál. ló félhez eladó. 1 szo­ba azonnal beköltöz­hető. Lakáscsere lehet­séges. Könyök u. 11. szám. ____________ 62 Sl OO-as sikkötőgép és 2 tejes paláckorsozó eladó. Cím: a Kossuth utcai hirdetőben. S~tonnás darus gép­HUJUk mnnka elvégzésére, közületnek, állami gazdaságnak, tsz-nelc. írásbeli megrendelést kérjük elmünkre: Bm, Építő és Tatarozó Vál­lalat Pécs, Zsolnay Vilmos utca 1—6 el-' juttatni. 19 Elromlott rádiójával ne fáradjon! Holj^szi- nen megjavítja Bagi rádlósrhester. Levélcí­mé: Pécs. Hegyalja tj «/Hí ® Hálószoba bútorok, — konyhaszekrények, ágyak, szekrények, éj­;'szekrények, bieder­meier szekrények el­adók. Rákóczi út 18. Koltai.______________970 BSA 500-as, négyütemű óldalkocsts motor új­szerű állapotban el­adó. Alsó-Balokány u. 5 sz. ____________80 Sz akképzett és a vil­lanymotorokhoz is ér­tő komoly villanysze­relőt keres azonnali iciépesre a Pécsi Sü- ->sri Vállalat. .Te. lentkezés a vállalat munkaügyi előadójá­nál. 386 Komlói összkomfortos, háromszobás lakás el­cserélhető pécsi 2 szói­ba összkomfortosra, költségtérítéssel. Ér­deklődni: Pécs, Boltív köz ár Veti Pál. 97 Eladó Opel. Kapitén príma állapotban. — Megtekinthető: Pécs. Kovácstelep. Ürögl fa­sor 8 sz.__________8034 A M ecseki Földtani Kutatófúró Vállalat felvételre keres 1 he­gesztőt, 2 esztergályost 1 lakatost, 1 hálózati villanyszerelőt. Óra. bér megegyezés szerint a szakmai felkészült­ségtől függően. Jelent­kezés a vállalat köz­pontjában. — Romló, Kossuth k B. I SZ. ____________________291 Me llékhelyiségekre al­kalmas gerendák és s/.alufák eladok. Pées- bányatelep. Május 1 ut 2» sz. (Alsóbánom) /• ______ an.w Du pla francia röka- mlé (külön és sarokra is állítható) eladó. — Tel.: súl goal 3—4000 forint kölcsönt megegyezés szerint felveszek. ,.Kereske­dő” jeligére Boltív közi hirdetőbe. 8065 1 hold szántóföld Pé-' esett, Nyugatl-Kőhid dűlőben eladó. Alkot- niany utca S6 sz. 86 Eladó magas termetre keveset használt irha bunda. — Somköviné, Munkácsy u. 8.sz. ____________________116 Eg y db. keveset hasz­nált 6-os kályha el­adó. Petófi u. 35. L em. 6 ajtó. 115 Harmonikát, rádiót? gramofont, szaxofont, távcsövet veszek. —, Wágner, Rákóczi út ™ 113 Elektromos gitár erő­sítővel olcsón eladó. Hemnyey, Perczel u. K sz, m Zöld Pannonia eladói Erdészet, Arpádtető. _________ 8062 To rontáli szőnyeg í.ö:; 3 m-es és magas gyér. mekszék eladó. Rákó­czi út 73/a fsz. 3. __________________108 Sz iámi him macskát találtam. Tulajdonosa átveheti Krebsz, Álla­mi Aruház. íofi Kmuthdros, körpán- cé.los, bécsi zongora eladó. Igazgató tanító, Nagyváty. 93 Fél Házrész olcsón el­adó, lakáscserével be- ,költözhet, cím: Kos­suth utcát hirdetőben _________ 68 Ha lor-kályha, varró­gép, konyhaszekrény, agyak, szekrények el­adók. Felaő-Vámház u. 2. Üzlethelyiség. MR A Mecsek leSs^}l részén 885 négysZwi*- szőlő, sok nemes Bf. mölcsfával. — PVU présház, felszerelesjji- konyha szoba ö ,jii- tözhetöen betegség att eladó.' — végállomás mell*1 jS Teréz u. 8 sz. Müfögsorát sSröh aj» vül megjavítja Lajos fogtecW**" Mártírok u. 7. :ir.o-és Jáwa kiskefys teljesen új eladó, f 3, Jókai u. 34. OX- e' 1> __________ Süllyesztőé Stnge.r gV egyéb varrógépek 0y. esóti kaphatók. ' 7.M ház utca, Gépr*? $ Éjhegyen Szőlő présházzal, oSSfr.jtt- dűlő, népbolt rfié' ,e< Bővebbet Pécs, JO 0 utca 30, Áramszünet lesz hálózatátev'-.i miatt nov. 5-töl 30-ig reggel . délután 16 óráig időszakosan F* Szabolcs faluban. * t> A Magyar PostagalafflbSP^j. Egyesület L. 1. Pécs közli val, hogy eleség igénylését jelentse bé és fizesse be a p®1* rosnak Pécs, Sándor n. 19.

Next

/
Thumbnails
Contents