Dunántúli Napló, 1959. november (16. évfolyam, 257-280. szám)

1959-11-05-01 / 260. szám

4 NAPLÓ 1959. NOVEMBER 5. iporthíreh A városi 1ST elnöksége és a művelődésügyi osztály közösen hozott határozata alapján felül­vizsgálták az iskoláknál és sport­köröknél működű gyermekfoglal- bözlatásl csoportok helyzetét. A felülvizsgálat eredményeként a PEAC, PVSK, PBTC, a meszes­telepi, Egyetem utcai, mecsekaljai, Szigeti üti, kertvárosi, Mátyás kir. úti, fehérhegy!, istenkúti iskolák gyermektoraa-csoportjainak, a Postás tenisziskolájának, és a PEAC, Sportiskola vivóiskolájának működését engedélyezték. k Az Urán SC úszószakosztálya megkezdte edzéseit a fedett uszo­dában. Az edzések időpontja na­ponta: 17—20 óráig tartanak. A szakosztály ezúton is kéri ver­senyzőit, hogy az edzéseken jelen­jenek meg. k A városi sakk-csapatbajuokság legutóbbi fordulójának eredmé­nyei: Kesztyűgyár A.—Kesztyűgyár B. 6.0, Ped. Főiskola—PEAC 4,5:1,5, Sopiana—Gyárváros 4:2. . * Az Urán SC úszói , megkezdik téli edzéseiket. Pénteken 6 és 8 óra között az Urán SCf kedden es szerdán ugyanebben az időben a Ped. Főiskolán tartanak edzése­ket. k A Pécsi ttózsa elnöksége és a baráti kör vezetősége foglalkozott a baráti kör elnökének. jMikolirs Mártonnak azon kérelmével, hogy öt tisztségé alól mentse fej. A Dózsa elnöksége és áa baráti kör vezetősége Nikolies Márton le­mondását elfogadta és a barit! kör új vezetőjéül Pultor Bélát választották meg, aki helyet ka­pót a Dózsa szakosztály vezeté­sének munkájában is. Osztályozó mérkőzések a kézilabda KB It-be jutásért 4l*i fltt nhelifiiik ? A PÉCSI RADIO 1959. nov. 5-i, csütörtöki műsora színház: Pénteken ée sau>Moaton délelőtt és délután és vasárnap délelőtt az egyetemi tornacsarnok melletti kézilabdapályán kerülnek lebonyo­lításra a férfi NB Xl-ért folyó osz­tályozó mérkőzések. Résztvevők: Békéscsabai Pamut, Makói VSK, Székesfehérvári MÁV Előre, Tatai SZSE, Bp. Beloiannisz és a Pécsi Bányász csapata. Az osztályozó mérkőzéseken minden bizonnyal nagy küzdelem­nek lehetnek .szemtanúi a nézők, hisz csak az első helyezett jogo­sult a következő évben NB n-ben játszani. Emellett a csapatok Is nagy erőpróba előtt állnak, hisz 2 és fél nap alatt 5 mérkőzést kell játszaniok. A résztvevő csapatok közül a Székesfehérvári MÁV Előre csa­pata pontveszteség nélkül nyerte Fejér megye bajnokságát. Ez a csapat a pécsi kézilabdázók kö­zölt sem ismeretlen, mert már három ízben találkozott a Pécsi Dózsa csapatával ép azt mindany- sziszor le is győzte. Ez évben á Pécsi Bányász csapatával is talál­koztak a Balaton Kupa küzdelmei során, ekkor egyik csapat sem játszott a legjobb összeállításban és a mérkőzési nagy küzdelem u.tán döntetlen eredményt hozott. A csapat zöme fiatal játékosokból tevődik összeg erényük, a nagy küzdőképességük, gyorsaságuk és jó lövőerejük. 1957-ben az NB U- ben is játszottak és nagyon sze­retnének oda ismét visszakerülni. Nagyon készülnek az osztályozó- ra, hisz állandóan fővárosi csapa­tokkal játszottak barátságos mér­kőzéseket, miután a megyebajnok­ság küzdelmei nem állították ko­moly feladat elé a csapatot A Budapesti Beloiannisz csapat 1957-ben NB II-ben játszott és ezen évben meglepő fölénnyel nyerte Budapest bajnokságát, ami azt mutatja, hogy a csapat jó já­tékerőt képvisel. A játékosok és a szakosztály vezetősége nagyon komolyan veszi az osztályozol;, amit mutat az is, hogy már szer­dán Pécsre érkeznek. A Tatai SZSE csapata is szere­pelt 1957-ben az osztályozón, de onnan kiesett. Ezen évben az osz­tályozón mint a Győr-Sopron me­gyei bajnokság 2. helyezett csapa­ta jogosult részt venni, miután az első helyezett Győri Vasas ETO IL csapata nem indulhat. A Makői VSK csapata, min* Csongrád megye bajnoka jogosult részt venni az osztályozón. A fia­tal játékosokból álló csapat is célul tűzte ki az NB 11-be való szeretnének a Általános iskolások kézi’abda- bajnoksága a sásdi járásban Az elmúlt hetekben bonyolítot­ták le a járás területén a körzeti kézilabda-mérkőzéseket. A körzetek győzteseinek dőntő mérkőzését október 27-ón Sasdon rendeztek meg* Egy bajnokcsapat otthonában. A szigetvári általános Iskola fiú kézilabda-csapata már három ev óta egymás után megnyerte a megyei bajnokságot. Az iskola testnevelő tanárat, Hackenberger Istvánt es megkértük, mondja el, ml a titka a sikeres szereplésnek. — Egy mondatban össze lehet foglalni a választ — mondotta Heekenbevger sporttérs — a siker titka a szorgalmas és rendszeres felkészülés. S valóban a későbbiekben erről meg is győződtünk. A felkészülés mindjárt az év elején megkez­dődik, hetenként két alkalommal tart a csapat edzést. Több barát­ságos mérkőzést játszanak a fel­készülési Időszakban a Szigetvár­ra látogató iskolák csapataival és e helyi mérkőzéseken kívül több­ször vidékre is ellátogatnak szak­köri kirándulás keretében. A na­pokban Villányba mennek, majd pedig Pécsre, ahol a gyakorló is­kola csapatával mérkőznek. .Evenként megrendezik az osztá­lyok közötti bajnokságot és így az „utánpótlás” is biztosítva van. Ebben az évben már lebonyolítot­tak a versenyt, melyet a VIE e. osztály csapata nyert meg. A felkészülés ebben az évben Is jól halad és a szorgalomban most sincs hiány. Minden tanuló lelkiismeretesen végig dolgozza az edzéseket. Sajnos, a felkészü­lést igen gátolja a megfelelő pá­lya hiánya. Van ugyan Szigetváron kézilabda-pálya, de az annyira poros, hogy ’egészségügyi szem­pontból komoly kifogás alá esik. Az Iskola udvarán lévő pálya pe­dig az ott folyó építkezések miatt használhatatlan. — A nehézségek ellenére bízunk abban, hogy ebben az évben a csapat ismét kitesz magáért és a tanulok lelki ismeretes és szorgal­mas munkája meghozza majd gyümölcsét. «»»»» Időj árás j elentés Várható Időjárás csütörtök estig: változó felhőzet, néhány helyen esővel. Élénkülő északi, északkeleti szél, a szélvédett helyeken köd. A nappali felmeleged es kissé gyen­gül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet éswúctm és nyugaton mínusz l—plusz 4* máshol plusz 4—plusz 8. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 8—11 fok között. Távolabbi kilátások: változó fel­hőzet, kisebb esővel. A körzetek győztes fiú csapatai Baranyajenő, Gerényes, Mágocs, Magyarszék. Sásd, Szászvár. — Leánycsapatok: Baranyajenő. Ka- posszekcső, Magyaregregy, Sásd. A lányok döntőjére beutazott Egyházaskozár leánycsapata Is. Bár nem jogosult, hogy a döntő­ben induljon, a rendezőség meg­engedte részvételét. A sportszerű megértést azzal hálálták meg az egyházaskozási iskoláslanyok, hogy a jogosult csapatokkal szem­ben megnyerték a járási bajnok­ságot. A' döntők alapján a járás iskolái között a követkző sorrend alakult ki: Fiúk: L Sásd, 2. Magyarszék, 3. Baranyajenő, 4. Szászvár, 3. Mágocs, 6. Gerényes. — Lányok: 1. Egyházaskozár, 2. Kaposszek- cső, 3. Magyaregregy, 4, Sásd, 3. Baranyajenő. Általános iskolásaink a szabadtéri versenyek befejezése után az előt­tük álló Időben sorrakerülő asz­talitenisz versenysorozatokra ké­szülnek. köszönet­nyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Gärtner Henrikné temetésén való megjele­nésükkel. koszorúk és vr rágok küldésével részvé­tüket fejezték ki. Külön köszönet a városi kórház belosztály dolgozóinak, dr. Schvartz János lg. fő­orvos úrnak, valamint a pécsbányatelepl bányász zenekarnak. 757 Cséplő Győző és családja. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett feleségem, testvérünk, sógornőnk Weitli Antalné sz. Rozina Gizella f. hó 3-án, életének 64. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 5-én, fél 4 órakor lesz a pécsbányatelepl temető­ben. Vll-ielvéiiyizerzi verseny a sellyei járásban A Járási TST és a járási KISZ­bizottság felhívta a községek sportköreit és KISZ-szervezeteit, hogy a hátralévő időben tegyék lehetővé a fiatalság számára, hogy minél többen szerezhessék meg a közkedveltségnek örvendő vrr-jel- vényt. • Eddig mirfd a sportkörök, mind a KISZ-szervezetek nem sok gon­dot fordítottak a jelvényszerző versenyek megszervezésére. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a járás területén eddig mindössze 200-an szerezték meg a VIT-jelvényt, ezeknek is legnagyobb része az ál­talános Iskolák tanulói közül ke­rültek ki. Amennyiben a sportkö­ri vezetők és a KISZ-szervezetek nem használják ki a még rendel­kezésükre álló egy hónapot, akkor a járás az utolsó helyen fog vé­gezni a megye többi járásával szemben. női csapatukkal azonos bajnokság­ban szerepelni A csapat játék­ereje nem ismeretes, minden­esetre ugyanezen baj nokságban szereplő Szegedi Lokomotív (3. he­lyezett) csapatát a Pécsi Dózsa csapata csak nagy küzdelem árán egy góllal tudta legyőzni. Békés megye bajnokaként a Békéscsa­bai Pamut csapata küzd majd Pé­csett Békés megye a kézilabda­sport egyik fellegvára és a me­gyéből 3 csapat vesz részt az NB L küzdelmeiben. A Pécsi Bányász is nagy gond­dal készül az osztályozóra. A játé­kosok kettőzött szorgalommal végzik ez edzéseket és fogadkoz- nak, hogy lelkesedéssel nem lesz baj. Nehéz lenne előre még megkö­zelítően is megjósolni a sorren­det. Egy osztályozón Igen sok szempont közrejátszik abban, hogy egy csapatnak milyen ered­ményt sikerül elérni. Az biztos, hogy a résztvevő csapatok nagyon készülnek erre a mérkőzéssoro­zatra és szeretnék bebizonyítani, hogy nem véletlenül .nyerték a bajnokságot. Á Pécsi Dózsa női csapata Ta­tám, a Budapesti Magyar Pamut, Szegedi Textil és a Tatai SZSE csapataival küzd. Nagyon nehéz feladat vár itt a pécsi csapatra és nagyon kell majd küzdeniük, amit a legutóbbi hónapokban elég kevésszer láttunk tőlük — lia si­keresen . akarnak helytállni. Az osztályozó műsora: Péntek, nov. *: 8.00 h: Makói VSK—Tatai SZSE, 9.10 h: Pécsi Bányász—Békés­csabai Pamut, 10.20 h: Beloiannisz—Székesfe­hérvári MÁV. 13.10 h: Békéscsaba—Tata, 14.20 h: Bp. Beloiannisz—Makó, 15.30 h: Székesfehérvár—Pécs. Szombat, nov. 7: 8.00 b: Makó—Pécs, 9.10 h: Békéscsaba—Székesfehér­vár, 10.20 h: Tata—Bp. Beloiannisz, 13.11) h: Székesfehérvár—Makó, 14.20 h: Tata—Pécs, 15.30 h: Beloiannisz—Békéscsaba. Vasárnap, nov. *: 8.00 h: Makó—Békéscsaba. 9.10 h: Pécs—Bp. Beloiannisz, 10.30 h: SzúkesTehérvar—Tata. a 223.8 m középhullámon Nemzeti Színház: Ljubov Jarm vaja (délután 3 orakor). A denevef 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor, (este 7 órakor). Tamburazene. Kamaraszínház: Bunbury <eäte Baranyai képeslap .. s fél 8 órakor). Hirek, tudósítások. ■ ** Oszt betakarítás után az olasz! Váltson takarékbetét-könyvet! Május 1. Tsz-ben. -*■ Baranyai muzsika. ; Tíz éves a délszlváv tanárkép- MOZI: 1 Sckac gájdás-kóló. Park: Kölyök (szélesvásznú, 13.00: Német nyelvű műsor. 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kretzer József énekel. Kossuth: Az emberi sors (5, 7 “ Hans Sachs, a nagy nevettető. 9 órakor), — Megemlékezés. Petőfi: Az emberi sors (féi * A Mohácsi Selyemgyár eredmé- fél 7 és fél 9 órakor). ryeiről. Ich fiiege ..; — galopp. Mágccsi mozaik. Lj lemezeink bemutatója. 18.30* Magyar nyelvű műsor. Szív küldi szívnek szívesen. Kossuth Híradó Mozi: Magysf híradó, Májusi dal, Félreértés» 59A9. világhíradó. (előadások u órától folytatólagosan 3 órslB* Pénztámyitás fél 11 órakor). Mopresszó a Pannonia szálló 18 50: A Magyar Földrajzi Társa- nagytermében: Magyar híradó) sag dél-dunántúli csoportjának 59/21. világhíradó, Országház, N*" előadassorozata. A Kapos völgye, gyitóval a tenger alatt, Húsza*" Vöröss László Zsigmomd ,elő- tánc, (Előadások — hétfő kiVétS" adása. ' lével — mindennap 4, 5, 6, I, * 18.55: Munka után. Zenés össze- órai kezdéssel. Belépődíj 3 forinü- állítás. Építők kultúrotthona: Bogáncs 19.5«: Tettek a dolgozók munka- (5 és 7 órakor). körülményeinek javításáért. — Jószerencsét (Pécsszabolcs): Interjú. 19.55: Hírek, tudósítások. 20.0«: Műsorzárás. A televízió mai műsora: 13.00—17.00: Ipari fs kereskedelmi 18.03: Fények, tornyok legyetek! Énekes-verses műsor gyerme­keknek. 19 3«: Szünet. 18.45: A jövő hét műsora. ismertetés. 18.50: 45. Magyar Híradó. 19.20: Magyar hajósok, osztrák tájak. — Filmösszeállitás. 19.40: Szép versek. 19.55: Szünet. Műsor A hajdúk esküje (fél 6, és fé> * órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Rend?»*' ma H. 8. (7 órakor). Május 1. (Vasas U-); Csillagos (7 orakor). Kossuth (Mohács): Névházasság (8 és 8 órakor). . Zrínyi (Szigetvár): Robin Hó»« (8 órakor). I Táncsics (Siklós): Bolond ápri“5 (8 órakor). k November 5-én délután 5 órakor a KISZ és Szakszervezetek Dó*" tor Sándor Művelődési Háza kh>£ termében családnevelési & tanácsadási szakkör megbeszél ■lést 20.00: Szerelem csütörtök. — Ma- tart. Tárgy:, A helytelen és a Jól gyár film* értelmezett tekintély a családba»­Oslóba rekówL&k Nemcsak az Egyesült Államok­ban állítanak fel ostoba és képte­len rekordokat, más országokban is sokat vannak, akik hasonló csúcsteljesítményekkel akarják fel­hívni magukra a közfigyelmet. A norvégial Flosta-ban Kai An­dersen 12 órán keresztül lóbált ide- oda egy négykilós kalapácsot. An­dersen egyébként fogorvos. Saint Népes mezőny o városi ifjúsági egyéni ökölvívó-bajnokságon Szombaton és vasárnap a PVSK sportcsarnokában kerül megren­dezésre Pécs mj. város 1959. évi ifjúsági egyéni ökölvívó-bajnoksá­ga. A versenykiírásra 15 sportkör, köztük a Bp. Vasas. Bp. Vasutas SK 120 ifjúsági ökölvívójának ne­vezése érkezett be. Városunkat, Illetve megyénket a PVSK mellett pécsszabolcs és Szentlőrinc ököl­vívói képviselik. Igen örvendetes, hogy ökölvívó sportunk az Ifjúság ilyen arányú megmozduláséval ismét a biztató fejlődés útjára lé­pett. A kétnapos versenyben szombaton 17—20 óráig a selejtező mérkőzéseket bonyolítják le. Va­sárnap reggel 8 órától a közép­döntőket, 16,30-tól pedig a dőntő- anérkőzéseket rendezik meg. A népes mezőnyű verseny .megren­dezése komoly próbára teszi vá­rosunk ökölvívó szakembereit. üo&rvan fotózzunk? E heti totó tipp,icink: L Magyarorsz.—Német SZK 1 X 1 X 1 2. Németo. B.—Magyaro. B. x 1 2 X 1' X 1 3. Ózd—Pénzügyőrök 1 X X X 1 4. Jászberény—Borsodi B. 1 X X X 1 2 5. ZTE—Székesfehérvár 1 1 1 «. Pápa—Pécsi VSK 1 1 1 X' 7. Internazionale—Milan x 2 1 x 1 2 1 2 8. Juventus—Florentina 1 X 1 X 1 9. Lanerossí—Alessandria 1 X 1 1 10. Napoli—Lazio 1 X 1 X 1 11. Monaco—Stade Francai* 1 1 1 12. Toulon—Lens X 2 2 2xi Népsport Népszab. Népszava D. Napló 1 x x 2 x 2 2 X 1 X 1x2 1 1 X l X 1 X 2 Tropez-ből (Civiera) érkezett *! „izgalmas” hír, hogy egy ott»1! fiatal lány hétezer térdhajlitássn „világrekordot” állított fel. LegkT zelebbi célkitűzése: tízezer téf*F haj Utas. * Harvey Scarborogb lansing! ("Jt chigan) lakos a világ leggyors*» zongorajátékosának neved és azt állítja, hogy nyolc ór» *j! huszonkét perc alatt nem kévés*»’ mint 1 930 393 hangjegyet játszik ej A csodálat Inkább hallgatóit UE’ meg. A riccionel Ging Martellinek került a legnagyobb és leghojl szabb élettartalmú szappanbubo'^ kot fújnia. A buborék 74 centim^ tér átmérőjű volt és 12 percig begett a levegőben. A svéd AJ/L Dalberg azzal szerezte meg a zelmi babért, hogy 140 domino* vet függőlegesen egymásra he'7e ve „hatalmas’) tornyot épített* * A* olasz Tinó Rose Ili 69-es hord, s ezzel veretlenül tartj» legnagyobb lábak rekordját. L, szont a raarseille-1 Nathalie baut-nak nagy ügyességgel és nagyítóval sikerűit bájos kosztÜT^ két varrni egy bolhacirkusz »***^ Gladys Cardlf (California) für^ ruhában 5 őrá 42 percig ült PL Jégtömbön, utána csak nagy neí13j zen lehetett „leolvasztani” Ralph Ramsey ezzel szemben sen megizzadt, mert egy den* szónoklási versenyen 92 óra U Pa* cig megszakítás nélkül beszélt. v széde közben tízszer kellett leV tani a zsűri tagjait* Áramszünet lesz hájózatátép^ miatt navember 5-tól 30-ig «*8** 7-tól 16 óráig ldőssakosan Szabolcs faluban, APEÖ1IRDETÉSEK 786 Gyászoló férje Zöldség, gyümölcs szakmában jártas boltvezetőket ?sz fi] a MÉK. Jelefit" :::ni önéletrajzzal és er- S1c»;i bizonyítvánnyal a "mélyzoti vezetőnél Pécs, ajcsy Zs. u. 10- 301 DUNÁNTÚLI NAPLÓ \ Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő- Vasvári Ferent Felelős szerkesztő: Mészáros Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvúllalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kl.r.dóhlvatal: Pécs. József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 15-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Béé*. Munkácsy Mihály u 10. <•■* Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesitőknéL Előfizet**! dH 1 hónapra 1L— Ft. A Sörgyári Torna Club gyermektelen házas­pár részére szép búto­rozott szobát keres fürdőszoba használat­tal. Címet a Boktív. közi hirdetőbe kérjük leadni. _____________8017 Ce fre- és víztárolásra alkalmas egyíenekű íahordók olcsó áron • kaphatók. MÉH. Pécs. Rákóczi út 66. 579 ilálószobabútor, szek­rények, asztalok, ágyak, éjjeliszekré­nyek olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57. üzlet.________________ Bé csi rövid körpáncé- lok, kereszthúros zon­gora eladó sürgősen. Somlai Eleméroé női szabó. Ujmeszes, Fran­kel Leó u. 2,________48 Sü rgősen eladó érett trágya. Cím: Doktor Sándor u. 2. Gáspár cipészműhelyben ér­deklődni____________54 ll nlor-UAlyha" varró- gép, konyhaszekrény ágyak, szekrények el­adók. FeUŐ-Vámház ü. X OzLMtMtyúéS. Süt 1* kalapácsos daráló. motor, Uzedesmérleg. kisebb kályha, 200 pa­la eladó. Geisler Eta u. 4. Molnár fodrász. _____________________50 Ke resek albérletet, társbérletet vagy üres szobát 11 éves fiam­mal. Fél évet előre fi­zetek. „Széchenyi tér" jeligére Kossuth utcai hirdetőbe.___________44 Fi gyelem! Minden sző- nyegjavitást, rojtozást, mólytalanítást válla­lok. Harangöntő utca 1/1 sz._______________47 Sü rgősen keresek 3000 Ft kölcsönt. Cím: Sza- bádság u, 17. sz. 41 Samottégla és falaző- kő eladó. Ady Endre utca 79. — Érdeklődni délután. __________43 Eladó használt kisipari mosógép. Hajnal u. 4. _____________________40 El adó szépklvltelezésfl kétszemélyes rökamté. Kőéknél, Dalndoli au­tóbusz, Lajkó megálló. MZ Sürgősen eladó beköl­tözhető 2x2 szobás csa­ládi ház szőlővel, gyü­mölcsössel. Ruzsinszky örökösök, Pécs, Lám­pásvölgy 5. Autóbusz­ról leszállás a Fekete­hegynél; _____________39 30 mázsa príma takar, mányrépa eladó. Er­zsébet telep, Török u. 10 sz.________________57 A Mecseki Földtani Kutatófüró Vállalás felvételre keres 1 he­gesztőt, 2 esztergá­lyost, 1 lakatost, 1 há. lózati villanyszerelőt. Órabér megegyezés szerint a szakmai fel- készültségtől függően. Jelentkezés a vállalat központjában, Komló, Kossuth L. u. 1 sz. ____________________291 El adó új hldrollka- tartály szivattyúval, húsipari gépek, kala­pácsos daráló motorral — Lakóház gazdasági épülettel 2180 négyszög öl telekkel sürgősen eladó. — Érdeklődni: Hirdető, Boltív köz. Szakképzett és a vil- * lanymotorokhoz is ér. tő komoly villanysze­rélőt keres azonnali belépésre a Pécsi Sü­tőipari Vállalat. Jelent­kezés a vállalat mun­kaügyi előadójánál. ___________________ 366 ilálószobabútorok, — konyhabútorok, szek­rények, ágyak, éjjeli- szekrények, székek, kályhák, virágállvány, sezlon, rökamlé és egyéb bútorok nagy választékban, vásárkor nyitva. Bárány, Hal tér 1 sz._____________!5 Gyermektelen pedagó- gus házaspár albérleti szobát keres, ezért gyermek tanítását is vállalná. „November” jeligére a Kossuth ut- cai hirdetőbe. ______957 El romlott rádiójával ne fáradjon. Helyszí­nen megjavítja Bagí rádlósmeírter. Levél­címe: Pécs, Hegyalja u. 41/3______ is Es tély i ruhát] tüiTT csipkét és bársonyt veszek, TeUtaa; 42-63. U02-es Skoda személy- gépkocsi rádióval el­adó. Ara: 38 000 Ft. — Komló, Újtelep, Diófa u. L Telefon: 19-64. _____________________32 3 tonnás darus gépko­csinkat bérbe adjuk, mindennemű daruzási munka elvégzésére, közületeknek, állami gazdaságoknak, tsz- nek. írásbeli megren­delést kérjük címünk, re: Bm. Építő és Ta­tarozó Vállalat Pécs, Zsolnay Vilmos u. 4—6 eljuttatni____________19 Értelmiségi liázaspár különbejáratú, üres, albérleti szobát keres. „Gyermektelen” jel­igére, Hirdető Boltív frfrh 8038 BSA 5oo-as, négyüte­mű, oldalkocsis motor újszerű állapotban el­adó Alsó-Balokány u. 5 sz, _______ 30 La kást adnék egy év* kölcsönért megegye­zés szerint. Pálíi János Postavöigy, autóbusz végállomás. 8044 Életjáradékra harmincezer fon"# Megkeresést „Fed«*^ tel” jeligére Hlrdetőbe, Boltív y _______ -^ú Há z eladó, szoba, konyha és *5) térin lakásból, a*?, iá' beköltözhető. Pál^ jé- nos Postavölgy, "gt" busz végállomás^__^ bá n dog anyaK^iv' és negyhónapos ** |j)(. kel olcsón el»",«- vagy barmiért e,#| rélhétők Pécs, HaV utca 8. __________.>-jjy XÜ IÖnhejáratú »>** * zott szobát ker*r,cs; belvárosban két d; jjé' tanhallgató. jeligére Hirdető, <v MZ- Sezlonok, sodronyok. ha“Lv'. sublót eladó. W je út 48, Koltal. ^<jii Német me.férht^jJ, jutányos áron fny.. Sörház u. « A, Pécsi Némzétí ft ház íejhallgatók* gjP ree megvételre* á

Next

/
Thumbnails
Contents