Dunántúli Napló, 1959. november (16. évfolyam, 257-280. szám)
1959-11-29-01 / 280. szám
Jön a lói „Látni akarom a gyermekemet!“ Múltkori cikkemben ismertettem azt az esetet, mikor a szülők különválása esetén az a szülő akarja Időnként gyermekét látni, elvinni, akinek a gyermek nincs gondozásában. A gyámügyi előadónak ilyen esetekben elsősorban arra kell törekednie, hogy a felek kötött e kérdésben megegyezést hozzon létre. A gyermek nevelése akkor Jó, akkor kiegyensúlyozott, ha abban mindkét szülő közreműködik. Nem lehet tehát abból az egyik szülőt kizárni. Ha ezt tennénk, ebből csak a gyermekre származnék kár, aki úgyis szenvedő alanya a szülők elválásának. •Tisztában kell lenni azzal, hogy a gyermekkel való érintkezés nemcsak Joga, hanem kötelessége is a szülőnek, akinek felügyeleti Joga a gondozás és nevelés tekintetében akkor is fennáll, ha például a bíróság a gyermeket a másik szülőnél helyezte eL Nem szabad tehát a gyermek lelkében a szülők válása következtében keletkezett lelki törést tovább hasítani, az űrt tovább mélyíteni azzal, hogy a másik szülő elől a gyermeket elzárják, vagy ellene hangolják amint ez sajnos gyakran előfordul. Nem lenne továbbá helyes elzárni egyik szülőtől a gyermeket azért sem, mert nem tudhatjuk, hogy az a szülő, akinél a gyermek tartását, nevelését biztosítva látjuk, nem lesz-e beteg, vagy nem hal-e meg esetleg. Nem tudjuk továbbá, hogy a gyermek melyik szülő természetét örökölte, melyikhez vonzódik jobban. Lehet ugyanis valaki rossz házas- társ, de jó szülő, aki szereti gyermekét. A joggyakorlat tehát a láthatási Jogot elvileg mindig bizMai gyerek tosítja a nem gondozó szülőnek, ■ csak kivételesen igen súlyos esetekben kerülhet sor m láthatás Jogának a szülőtől való elvonására. (Pl. a szülő botrányos erkölcsi életet 41, részegeskedés, fertőző beteg, stb.) Tökéletes megoldást ebben a problémakörben a jog nem adhat, intézkedéseivel legfeljebb csökkentheti a kárt és igyekszik betölteni azt a hézagot, amely a szülők elválásának következménye. Dr. Világhy Gyula „DháfrCL QiuÍLottÁm.nnk Giulietta Masina, a „Stra- da" című film felejthetetlen hősnője, most ünnepelte 16. házassági évfordulóját Federico FelUnivel, a kiváló olasz filmrendezővel. Ebből az ünnepi alkalomból a rendező bájos feleségét egy makácskönyvvel lepte meg, amelybe a következő ajánlást írta; „Drága Giuliettám- nak, hogy átfogó műveltségének egyetlen hiányosságát kipótolhassa“i Galambon László: Takarítás Bárányként ballag legeli a kóc virágait a szőnyeg hamvas rétjein a kövér porszívó, az élénkröptű napsugár, a fészkéről szökő hajadra ejti szárnyait, zenél a szikra-tó, vidám keféd, kis hal suhan a kristálytükrökön, seprődre áll a mennyezet, sötét nehéz lovaik, a dívány és az ágy nyerít, fátyol-sörény lobog, csipkével ékes hófehér, bordó és rózsaszín. Csikók a székek — díszeik habzó kerek fogak — ugorni készek könnyedén az ablak sáncain. Közöttük jársz, szelídíted, helyére állítod a bársonybőrű, csillogó sok furcsa állatot, A csillár nézi arcodat, kezed lombjára száll, hangos és csöndes fény szavú, bóbitás gyöngy madár. Célszerű téli Öltözet gyermekéit nek. — Engem akarnak átejteni, még- eaak nem la műanyag , •, tam belőle.. t Na, és akkor jött a nagyágyú, s a főnök előkelőén leültette a székbe az leukát és azt mondta: nem tudom, hogy ehet valaki este hagymás rostélyost. És azzal leukának be is fellegzett, mind a másik No, igyunk egy rumos feketét, legalább kimegy az orromból az a konyhaszag, amivel tele van otthon az egész lakás! Ezért is jöttem el. No, meg, hogy elmondjam nektek... No, ne értsetek félre, én nem bírom a pletykát. Pletykálni csak a férfiak szeretnek. Erre akkor jöttem rá, mikor elmeséltem Ödönnek, hogy Pö- tyiék megint összevesztekj mert a férfi egy idegen zoknit talált a fürdőszobában. . . fcukáról meg hallottátok? )ért átkérte magat Tudjátok, az úgy történt, hogy osztaiyra. ez a kifestett kis bestia új fő- Ezt mind onnan tudom, hogy nököt kapott, és úgy hírlett, Maca barátnőm is ott dolgozik, hogy a főnök a nőknél csak a és nem ő, hanem egy kollégahagymás rostélyost szereti job- nője látta az agészet. Na, de ban. Nahát, erre ez a kis.. -. nem ezt akartam mondani, silóval mindjárt az első levél- hanem azt, hogy amikor ezt nél, a cím közepén beleájult elmondtam, akkor Ödön úgy a főnök karjaiba és elkezdett tett, mintha az egész nem ér- pihegni. A nő már nyeregben dekelné, elkezdett valamit mo- érezte magát, és kinyitotta a rogni nekem a ixicsoráról, de szemét, és rápislogott a főnök- én még elmondtam neki, hogy re, azzal a vizenyős békasze- a szomszéd Cupákéknál nagy mével és azt mondta: Ah! Na, vircsaft volt tegnap, mert a most mondjátok, azt mondta, lányuk az Evelyn (tulajdon- hogy ah. Nagyon hülyén han- képpen Éva, de ez így, olaszo- gozhatott, aztán azt, hogy: az oan, jobban tetszik nekik, mert egész csak a hagymás rosté- Cupákné egyszer volt Velen- lyos miatt van, mert hogy úgy cében, és azt állítja, hogy ott szeretem és tegnap este belak- minden sokkal előkelőbb, bár nem tud olaszul egy szót se), na szóval az Evelyn, ez a lan» galéta lóképű lány felhozta valami diáktársát, amikor a papája, meg a mamája nem voltak otthon, a diák elmene* kült a hátsó lépcsőn, a lányt meg az apja kergette az asztal körül. Hát mondom, ezt elmesélem az Ödönnek, bevallom, nem bántam volna a dolgot, mert az a nagy cula mindig kezitcsókolomot köszön o legforgalmasabb utcán is, és az anyja sose adja meg a pU rospaprikámat — de erre tudjátok ml történt? Aszonygya az Ödönöm: na, ne mondd, és hová ment az a szegény kis* lány? Szegény kislány, mon• dóm én, a legrondább nő lesz belőle, ha már most fiúkkal találkozgat az üres lakásban, de Ödön oda se neki, mindent akart tudni. Csak akkor nyugodott meg, amikor megmondtam neki, hogy az Evelynkének kutyabaja, reggel már megint ellejtett az ajtó előtt abban a pocsék piros jampeckabátban, Hát ezt csak azért mondtam el, hogy lássátok: igenis, a férfiak jobban imádják a pletykát. mint mi. nők m
