Dunántúli Napló, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-11 / 239. szám

8 NAPLÓ 1959. OKTŐBKR 11. A Művelődésügyi Minisztérium közleménye Kedves Olvasónk! Ezúttal kivé­Másfel hónapja, hogy meg- ^ nyitották kapuikat az iskolák. Az általános iskolai tanköny­vek árusítását már augusztus utolsó napjaiban megkezdték az iskolai tankönyvfelelősök. Ennek ellenére a tanév első heteiben zavarok mutatkoztak e téren, panaszokat lehetett hallani egyes tanulóktól, szü­lőktől, pedagógusoktól. Hogyan történt ez, s mi a jelenlegi helyzet, — ezzel kapcsolatban a Művelődésügyi Miniszté­riumban tájékoztatást adtak. A rendelkezésre bocsátott papírmennyiség és a nyomda- kapacitás az 1959—1960-as tan­évben sem tette lehetővé, hogy minden tanuló számára vala- rnenyi általános iskolai tan­könyvből új példány készül­jön. Ezért njDst is szükség volt a hasmáit ’'tankönyvek össze­gyűjtésére. Ezt a mánkat az is­kolák még az előző tanév utol­só napjaiban elvégezték. A tervezett számokat tizenegy­féle könyvnél összesen 120 000 példánnyal túlteljesítették. 21 léié könyvből viszont 162 000 példánnyal kevesebbet gyűj­töttek össze. Kiderült az is. hogy tízféle tankönyv hiányát csak utánnyomással szüntet­hetik meg. Ezek egy részét a nyomdák szeptemberben le is szállították. Ilyen előzmények után kez­dődött meg augusztus végén a tankönyvek árusítása, mégpe­dig— a szokástól eltérően — az iskolákban. Erre azért volt szükség, mert ismeretessé vált, hogy sok tanuló a használt tan­könyvek mellett újakat is vá­sárolt. Ez odavezetett, hogy egyes tanulók könyv nélkül maradtak. Emiatt a múlt év­ben több nagy vidéki város (Miskolc, Pécs, Székesfehérvár, stb.) helyi szervei elrendelték, hogy az iskolákban árusítsák a tankönyveket. Bebizonyosodott bőgj' az igazán jó tankönyv­ellátás ezekben a városokban valósult meg. A budapesti Iskolákban az árusítást önként jelentkező ne­velők végezték. Dicséret és kö­Új. könyvel: A MARXISTA FILOZÓFIA ALAPJAI (Kossuth kiado> E könyvben neves szovjet •filozófusok, a Filozófiai Inté­zet vezető munkatársai, nép­szerű, közérthető módon, egy­úttal magas tudományos szín­vonalon foglalják össze a dia­lektikus és a történelmi ma­terializmus lényegét. A mű a természet- és társadalomtudo­mányok köréből, valamint a szocializmus, illetve a kommu­nizmus építésének gyakorlatá­ból merített gazdag tananyag gal illusztrálja a marxista íilo zófiának a világ magyaráza­tában es forradalmi megvál­toztatásában elért sikereit Nyeremény jegyzék 9 lottó il. játék­hetéről A Unttá 41. játékhetére be­érkezett 3,427-239 szelvény. Ót tslálatos szelvény nem volt, négy találatot 40 fogadó ért el, a nyereményösszeg . egyen­ként 84 261 forint 25 fillér. A haromtalálatos szelvények szá­ma 3 003, ezekre a szelvények­re egyenként 427 forint 50 fil­lért fizetnek Két találatot 83 568 foganó ért el, a nyere­ményösszeg egyenként 15 fo­rint 40 fillér* Idő jár ás jelen teis Várható időjárás vasarnap estig: lassú felhósödés, néhány helyen kevés esó. Mérsékelt keleti, késóbb delire forduló szél. A hőmérséklet kissé csök­ken. Várható legalacsonyabb éjszakai hómérséklet az ország déli feleben 2—5, északon 0—3, legmagasabb nappali hőmér­séklet vasárnap 13—16 fok ’ között.. Távolabbi kilátások: pará- j **bb, ködösebb idő, kisebb | «őkkel szönet illeti mind a vidéki, mind a fővárosi pedagóguso­kat, hogy a tanévnyitás előtti, amúgyis zsúfolt napokban vál­lalták ezt a felelősségteljes munkát. Mindezek ellenére a fővárosban zavarok keletkez­tek. A szülők és a tanulók nem szívesen vették a használt tan­könyveket és sok olyan tanuló is vásárolt újat, akinek hasz­nált könyve is volt. A hibák és zavarok tehát, nem a készle­tek átcsoportosításából szár­maztak, mert a terjesztő szer­vek ezt a munkát időben meg­kezdték, A hibák fő oka in­kább a fentebb említett ket­tős vásárlás volt. A hiányokat a Könyvterjesztő Vállalat a vidékről Visszaküldött tan­könyvekből igyekezett pótolni. A könyvek visszaküldése és budapesti szétosztása csak ok­tóber első napjaiban töfténhe­Az Országos Korányi TBC Intézetben 1959. november el­sejével induló kétéves rehabi­litációs ápolónőképző tanfo­lyama jelentkezhetnek azok a 18—34 éves. az ápolónői pálya iránt hivatást érző nők, akik tuberkulózisból meggyógyul­tak, érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, vagy legalább az általános iskola nyolc osz­tályát elvégezték) A kiképzés 18« millió eves Állati MARADVÁNYOK A Harward egyetem és az argentin természettudományi múzeum tudósainak közös ex­pedíciója egy nyugat-argentí­nai völgyben J80 millió évvel ezelőtt élt csúszómászók, ha­lak és kétéltűek maradványai­ra bukkant, GYÜJTOGATO VIRÁGOK tndia egyik államában ha­talmas erdőtűz keletkezett. Az erdő egyszerre több helyen gyulladt ki, mintha, csak jel­gyújtották volna. A bűnös so­káig nem került meg. Végül az egyik öreg erdész kijelen­tette, hogy az erdőtűzért egy kis iltdtos virág a felelős. Eleinte mindenki tréfának vet­te a dolgot, a laboratóriumi vizsgálat azonban bebizonyí­totta a növény „bűnösségét”. Az inóolajtartalmú növénynek tett meg, szintén az iskolák­ban. A hiány ma már csak mi­nimális, a kilencmillió, meg­jelent és elfogyott tankönyv mellett szinte elenyésző. Így például négyféle tankönyvnél 300 és 500 között van, kettőnél pedig 1686, illetve 1603 pél­dány, E két utóbbi pótlásáról nem a vidékről visszaérkezett könyvekből gondoskodnak, ha­nem utánnyomássá]. A nyom­da a munkával október köze­pére készül el- Jelenlegi papírellátásunk to­vábbra is szükségessé teszi a tankönyvek egy részének be­gyűjtését, ezt be ftéll látniok a szülőknek és a tanulóknak is. Népgazdasági érdek is a hasz­nált tankönyvek begyűjtése, mert ezzel évente 450 tonna papírt, takarítunk meg, ami két kisebb könyvkiadó egész évi papírkészlete. munka mellett folyik. A felvé­tel időpontjától kezdve az ápcJómó-növendékek havi 800 forint illetményt kapnak. A pályázók kérvényt, önéletraj­zot és egészségi állapotukról szakorvosi bizonyítványt küld­jenek az Országos Korányi TBC Intézet Igazgatósága (Bu­dapest, XII., Pihenő, n. 1.) cí­mére. A jelentkezés határide­je folyó évi október 17. a szárai, levelei és virágjai olyan sok éghető olajat tartal­maznak, hogy forró időben né­ha lanbralőbbannak és erdő­tüzet okozhatnak. EGY ÖRÜLT KROZUS Párizsban a tőzsdei negyed egyik épületének negyedik emeletén a napokban különös jelenet játszódott le: A negyedik emeleti ablak keskeny párkányán egy ember üldögélt, aki ezerfrankos bankjegyeket szórt az alant hemzsegő tömeg közé, miköz­ben vidáman kiáltozott: „Mil­liomos vagyok!” A bankje­gyekért egyre többen törték magukat, míg a. rendőrség közbe nem lépett és véget ncm vetett az .aranyosaméi:“. Az emberek legnagyobb csalódá­sára a bőkezű adományozót elmegyógyintezetbe szállitott- ták. telesen nem kertészeti tanácsot ad a Kiskertész”, hanem szeretettel köszönti olvasóit egyéves szüle­tésnapja alkalmából. Kések egy esztendeje, hogy múlt év o^óberében első ízben megje­lent rovatunk, a Dunántúli Nap­ló hasábjain, azzal a céllal, hogy hétről hétre segítségükre legyünk és egy-egy éppen időszerű kerti munka szakszerű elvégzésére Hív­juk fel a kertészkedök figyelmét. Nem kertészeti szakemberek kép­zése volt célunk, szerény kere­teink között erre lehetőség nincs egy napilap hasábjain. . Nem. ts kertészen szakemberekhez szó­lunk, ezek továbbképzésére a szaklapok hivatottak. Törekvé­sünk arra Irányult, hogy a váro­sok és falvak sok százezer kertes házéban élő természetkedvelö la­kójának útmutatást adjunk kert­jük gazdaságosabb kihasználásá­hoz, tnrágoskertjtík szebbétételé- hez éa szobanövényeik szakszerű gondozásához. Hisszük, hogy ez bizonyos fokig sikerült. Es erre az a bizalom jogosít fel minket, mellyel Olvasóink fordultak hoz­zánk tanácskérő leveleikkel. Vi­szonzásai csak annyit- ígérünk, hogy a jövőben is válaszolunk szakkérdéseikre rovatunk kereti­ben vagy levélben és ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy még több, még jobb friss gyümölcs és zöldség kerüljön dolgozóink asz­talára, környezetüket még kedve­sebbé tehessék virágoskertjük szép elrendezése által és lakásu­kat meghittebbé, • otthonosabbá varázsolhassak szép szobanövé­nyeik ízléses elhelyezésével és szakszerű gondozásával. Régi barátjuk, a toKlSKERTÉSZ” Éjjel is vetnek a vajszlóiak A vajszlói Zöld Mező Ter­melőszövetkezetben is szinte egyszerre kellene törni a ku­koricát, kiszedni a répát, be­takarítani a termést és elvetni a magot a földbe. Ebben a tér melőszövetkezetben is törik a kukoricát, szedik a répát, a burgonyát és ugyanakkor ve­tés alá készítik a talajt és vet­nek. Azt tartják: minden per­cet ki kell hasznúlniok ahhoz, hogy a jövő évben még az ideinél is nagyobb termést ta­karítsanak be. Ezért a termelő szövetkezet vezetői úgy hatá­roztak — és ezt a határozatot a tagság is lelkesen támogat­ja — hogy a gépállomást gép j jobb kihasználása érdekében, | a jövő évi termés érdekében ! éjjel is vetnek.- ■ . Jelentkezés ápolónőképző tanfolyamra —- — o4 vlHá% minden tájáAólL Közlemények A2 ORSZÁGOS RENDEZŐ IRO­DA közli, hogy a szeptember 28-i elmaradt Honthy-est október 12- én fél 6 és háromnegyed 9 óra­kor h Nejnaeü Színházban lesz megtartva. — Közraroü ködnek: Honthy Hanna Kossuth-díjas ki­válj művész. Leehoczky Éva, Csí­kos Rózsi, Puskás Sándor. Gól- csiky János. IdGér a stúdió együt­tes, konferál Ramhányt József. A megváltott, jegyek érvény esek. * A MUNKÁCSY MIHÁLY Szar hadegyetem kollégiumaira a be­ire tások október 18-ig lehetsége­sek a szabadegyetem titkárságán mindennap szombat kivételével este « óráig (Janus Pannonius u. U. sz. 1. em. vagy a TIT Uránia boltjában, Jókai u.y * AZ EÖTVÖS LÓRÁNT» FIZIKAI TÁRSULAT ‘pécsi csoportja 1959 Október 13~én, hétfőn délután 5 órakor a Janus Pannonius u. 11- szasn alatt az MTESZ helyiségé­ben élőadást rendez Tárgy; dr. Boros János kandidátus, műegye­temi docens: Az alkáhhaloidok elektromos és optikai tulajdon­ságai. y * 4 hónapos eszperantó nyelvtan­folyam kezdódlk október közepén a KISZ és Szakszervezetek Dok­tor Sándor Müv. Házában. Jelent­kezni lehet a Müv. Ház irodájá­ban. (Pécs, Kossuth Lajos u. 11) * A MAGYAR JOGÁSZ SZŐ VÉT­SÉG pécsi és Baranya megyei ’ állata« csoportja értesíti tagjait, hogy az Í939—«0-as tanulmányt év továbbképzési programjával kap­csolatban október D-ért, szomba­ton délelőtt 10 Órakor a Megyei Bíróság épületében taggyűlést tart. Ugyanekkor lesz a tanfo­tij tagok felvétele is.. A budapcoU tanfolyamra jelentkezett kartar- saink is ezen tanfolyamon vesz­nek részt a stövetsog újabb in­tézkedése szerint. A tárgy fontos­ságára tekintettel kérjük a tagok teljesszámú és pontos megjelené­sét. * A PÉCSI KÖZLEKEDÉSI VÁL­LALAT értesíti az utazóközönsé­get, hogy október 11-től a hóerö- méi vonalon új járatokat állít be. "réehenyi téri Indulás 5.25, 6..15 és 22 óra, visszaindutás 5.45, 6.55 és 22.20 óra. Vasárnapokon Széchenyi térről Indulás 14.3«, 13.30, vissza- indulás 14.50 és 15.50. Pécs in. kerület Bányász tér vonalon munkanapokon Széchenyi térről Indulás 5.40, Bányasztérről 5.55 orakor. Ugyanezen a vonalon mindennap 22.45 órakor indul a Széchenyi térről iarat, \-isszaIndu­lás 29.00 Orakor. Kertvárosi vona­lon munkanap a Széchenyi térről 8.00, Kertvárosból 8.t5 órakor. Posta völgybe vasárnap a Szé­chenyi térről 1.45 órakor, vissza 8.05 órakor. Amennyiben ezen já­ratok kihasználatlanul kötíejred- nének, úgy leállítják. * A ■». SZ. AXÖV fMAVAUT» ér­tesíti az utazóközönséget, hog - október 11-tól Pécs—Szálán ta— Harkányfürdó között közlekedő 'ératök közül az alábbiakat szün­teti meg: Pécsről indul Harkányfürdöre: 1 oo. 8.55, .13.30 órakor. Harkány fürd óról vü*za Indul: 12.30, 18.35 , 21.00 órakor. * / Pécs varoe I. kerületi tanács vb pénzügyi osztály Javaslatara a ke­rületi ipari csoport adótartozás miatt az alant: iparosok iparjogo- sleványatt vont* meg: Kaponya Mihály tetőfedő. Major u. 4. váj­ná János asztalos. Borbála-tóién 9U Honza* Győr« »Mrd—rM Egyenlőség ii. 15., Kovács Kai- | mán fuvaros, Halász u. 4., Hor- ; váth Kálmán fuvaros, Ady E. u- | 63., és Marcsin Gusztáv cukorka- i árus Ady E. u. 57. Bischoff Antal kőműves. Zerge ! u. 9., Tomisa Pál asztalos. B»-’j latsa B. u. 11. Kiás Ottó asztalos. ; Mecsekszabolcsi üt 146., Molnár i Gábor kvtáso. Vöröskereszt u. 1-. j Péter János fenőkőkeszitó. Vörös­kereszt u. 9. és id. Schreer Fe­renc fuvaros. Alsó-Balokany u. 25. sz. alatti iparosok ellen 6 havi adót meghaladó adóhátralék miatt i az iparengedély megvonási elja- f rás folyamatban van. * Áramszünet lesz haiozat- átépítés miatt október 12. és 13-an | 7-től 16 óráig a Hegyalja. Zerge. • Magyar és Zsigmortrl utcákban, valamint a Havi dűlőben. Kérem azokat a személyeket.' akik ez év július 5-én láttak Si- kondán a Komlói Honvédelmi SportBzóvetség kocsiját, vágy akik az nap a slkonda! úton törten* karambolról tudnak, Jelentkezze­nek okt. 15-én személyesen az alább) címen. Kéltségé* terítek. Balogh Antalní, Pécs. Harang- Ontó u. 1/1. VÁROSI TANÁCS 7. b. mé- szdaságt osztálya értesíti Pécs terület ebtartó gazdáit, hogy íber 16-án délután 1 órakor a lat vám' (Kriszt-féle vendéglő arán) rbpőtóltást tartanak, dazok, kik a rendes oltáskor ut-sztották ebeiket veszettség n beolUtni, pótoltásra feltétlen ár Gyulai Imre bécsi es Köves­ül OUilia szegedi lakos házas­ságot kötöttek Szegeden. Min­Keresztrejtvény-megfejtés Az október 4-i „irodalom-mű1vé­szét” Vili. számú rejtvény helyes megfejtése a következő: Vízszintes 23: Bárbár kéjben aludt, 13: Csermicze, csöpp falud ts dermedve lapult. Függőleges: 19: A csírázó, szép, 45: Humanizmus, 23: Meg a tél­ben, ám a tüzes szívű Ifjú fiat. 30: Elküldte nyugatra. A nyolcfordulós rejtve nyverse- • nyűnkön a legjobb eredményt el­érők között a Jelenkor eddig meg­jelent összegyűjtött számait sor­soltuk ki. A sorsolás eredménye: Ma tus István, Villány kövesd, Kö- szeghy Lucia Pécs, Selmecz u. 7., Krisztián György né Pécs, Tímár u. 19., Koltai Tamás Pécs, Petőfi Fájdalommal tudatjuk, hogy Czibülka Vilmos életének 74. évében el­hunyt. Temetése f. hó 12-én, hétfőn 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. Minden külön értesítés helyett. 740 Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édes­anyánk Msi (ResserJ La,« nyug. tanítónő I. hó 8-án elhunyt. Utolsó útjára f. hó 12-én délután fél 4 órakor kísérjük a pécsi köztemetőben. 737 Gyászoló család. u. 65., Pongrácz Katalin, Villány-» kövesd kapják meg a Jelenkor számait. A nyereményt, október 15-től,; csütörtöktől lehet átvenni szer­kesztőségünkben, vidékieknek: postán elküldjük. N É M E T nyelvtudással rendelkező perfekt gyors és gépírónőt felvesz a Pécsi Porcelángyár. IS Autószerelőkei és rakodó munkásokat keres felvételre a 21. sz. Autóközlekedési Vállalat Pécs, Rózsa Ferenc u. '22. 14 Orsózógépet bérbevesz a pécsi Vegyesipari Vállalat Pécs, Irányi Dániel tér 9. 100 Váltson bérletet a Pécsi Nemzeti Színház O P E R A­és BALÉT1 -előadása ira Bővebb felvilágosítással szolgál a szervező titkárság. Telefon: 24-36. 46 Vállalatok, szövetkezetek, kisiparosok, építkezők f m MEGTAKARÍTÁST ÉRHETNEK EL, HA HASZONVASAT vásárolnak a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat telepein Kaphatók: Sínok, lomotok, saOixifc, ídomrosali, spíltezsri anyagok stb. PÉCS, LÉGSZESZGYÁR UTCA 30. TELEFON; 20-99. REGGEL 0D0L E. ÜTE 0 0 0 I,

Next

/
Thumbnails
Contents