Dunántúli Napló, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-06 / 234. szám

1959. OKTÓBER 6. NAPLÓ 3 1849. okt. 1848-as forradalom és di­csőséges szabadságharc szo­morú végnapjára emléke­zünk ma, arra a borongós októberi napra, amikor a 13 hős honvédtábornokot a bi­tóra és vérpadra vitték. 1848 tavaszán nagy nem­zeti eszméink keltek diadal­ra, amelyek fényt vetettek egész Európára. A márciusi tűz felélesztette a szunnyadó nemzeti erőket, s mint meg­áradt lavina, elsöpörte Bécs gyűlölt zsarnokságát. S ami­kor fegyverrel kellett meg­védeni a márciusi eszméket és vívmányokat — a hősök ezrei sereglettek a hon zász- lai alá. Ezek a hősök a haza szeretetének parancsára száll tak szembe az idegen elnyo­mókkal. Nők és gyenge gyér mekek, akiknek a kezéhez könyv és játék illett volna, fegyvert ragadtak és ott har coltak az első tűzvonalban. Győzelmet győzelem után arattak, aranybetűkkel írták be nevűket a magyar törté­nelembe. A belső és külső ellenség sokszoros túlereje azonban megtörte az arcvonalat. A magyar nép jogos felkelését véres és kegyetlen terrorral bosszulták meg. A szabadság harc tizenhárom dicső tábor­nokát: Aulich Lajost, Dam­janich Jánost, Dessewffy Arisz tidet. Kiss Ernőt, Kenzich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen- Westerburg Károlyt, Nagy I Sándor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Ká­rolyt kivégezték. A nép hű fiainak ezrei kerültek bitókra és börtönökbe. Ma 110 évvel a gyászos nap ntán kegyelettel adó­zunk a hősök szellemének, az aradi tizenhárom vérta­núnak, akik a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért, a népért és a szabadságért. Száztíz év távlatából is tisztán ragyog előttünk em­lékük és arra tanít, hogy mindig következetesen, meg nem alkuvóan harcoljunk a nép, a haza érdekéért. Megkezdődött a kukoricafelvásárlás A III. negyedévi terv: 141 vason saltona A Baranya megyei Termény forgalmi Vállalat szeptember 26-ig a III. negyedévre terve­zett 5001 vagon kenyér- és ta­karmánygabona 93,1 százaié kát vásárolta meg. Ez 4657 va­gónos mennyiségnek felel meg. A hiányzó 344 vagon ga­bonát azóta minden bizonnyal megvették, így a gabonafelvásárlás III. ne­gyedévi terve gyakorlatilag teljesítettnek tekinthető. Mint megírtuk, a vállalat a gabonafelvásárlást először a mohácsi, siklósi, pécsváradi és pécsi járásban fejezte be. A szigetvári, sellyei és sásdt já­rásban lassabban haladtak a csépléssel, ezért az utóbbi he­tekben megvásárolt gabona- mennyiség javarésze e helyek­ről került ki. A dióspusztai Március 15 Tsz 214 mázsa bú­zát, a kisasszonyfa i Uj Tavasz 405, az emdrőci Béke 300, a botykapeterdi Haladás Tsz pedig 380 mázsa búzát adott el az államnak. A gabonafelvásárlás üteme hasonló volt az egész ország­ban. Bőségesen el vagyunk látva tehát kenyér-, takarmány- és ipari gabonával. Nem lesz kenyérgondunk, tar­talékunk is marad, egy esetle­ges szűkebb esztendőre. A terményforgalmi vállalat növelni akarja a tartalékkész­leteket, ezért a IV. negyedév­ben újabb 141 vagon gabonát akar felvásárolni. (90 vagon bú zát, 26 vagon árpát, 2 vagon rozsot és 18 vagon zabot.). A szakemberek a megyében lévő gabona vetésterületet, s a termésátlagokat felbecsülve, arra a következtetésre jutot­tak, hogy a háztartási és vető­magszükségleten felül még mindig számottevő gabona- készletek vannak a termelő- szövetkezetek és egyéni rasztok birtokában. (Legalc-oo kétszer, háromszor annyi, mint a felvásárlásra tervezett 141 vagonos mennyiség). A tsz-eknek és egyéni pa­rasztoknak van még mit el- adniok, s akkor járnak jól. ha feleslegüket a termény­forgalmi vállalatnál értéke­sítik. A kenyérgabona ugyanis nem kelendő a piacokon, az őszi árpa ára pedig tovább csök­kent, különösen azóta, mióta az új kukorica megjelent. Szombaton például 230—240 forint volt egy mázsa őszi árpa ára a pécsi piacon, és még tovább csökken az ára, hiszen még csak elején va­gyunk a kukoricatörésnek. Eb­ből is látható, hogy nem érde­mes a néhány zsáknyi őszi árpát a piacra vinni, sokkal előnyösebb eladni a vállalat­nak a lakóhely közelében. Szeptember utolsó napjai­ban megkezdődött a kukorica- felvásárlás is. A vállalat az év végéig mint egy 600 vagonnal akar meg­venni a termelőszövetkeze­tektől és egyéni parasztok­tól. A csöveskukorica mázsájáért 31—32 százalékos víztartalom esetén 101—104 forintot fizet. Ez az összeg a víztartalom minden százalékának csökke­nésével 2,50—3 forinttal nő. A vállalat mohácsi parasz­toktól vásárolta meg az első újkukoricát. Pecsuvácz Antal, mohácsi egyéni paraszttól 28 mázsát, Szabados István duna falvai egyéni paraszttól pedig 12 mázsát vett meg. Pecsuvácz Antal 29 százalékos víztartal­mú terményéért 3058, Szaba­dos István pedig 31 százalé­kos víztartalmú kukoricájáért 1190 forintot kapott. A 600 vagon tengeri túlnyo­mó részét a vállalat egyéni termelőktől kívánja megvásá­rolni. Javában folynak a szer­ződéskötések, a vállalat 40 forint kész­pénzelőleget fizet minden le szerződött mázsa kukori­cáért. Szombaton 100—130 forintot adtak a megye piacain egy mázsa csöveskukoricáért. Ez az ár ahhoz viszonyítva, hogy még csak a kukoricatörés kez­detén vagyunk, elég alacsony. Es olcsó a tengeri akkor is, ha az őszi árpának az árával ha­sonlítjuk össze, amelynek má­zsájáért az első cséplések után 380 forintot is megadtak. On­nan zuhant le a jelenlegi két- százegynéhány forintra. A ku­koricának ez a 100—130 forin­tos alacsony „plafonszíntje“ tehát mindenkit meggyőzhet arról, hogy hasztalan lenne holmi áremelkedésre várni. A Baranya megyei Termény forgalmi Vállalat a gabonán és kukoricán kívül 46 vagon napraforgót és 9 vagon babot vásárolt a III. negyedévben. Befejeződött „Anyanyelvi műveltségünk“ konferenciája Jelentős esemény zajlott le ■któber 2., 3. és 4-én a Pécsi Pedagógiai Főiskolán. A Ma­gyar Tudományos Akadémia itt rendezte nyelvművelő kon­ferenciáját, amelyen külföld' vendégek is megjelentek. A konferencia első napján megtekintette a főiskolát Ben- ke Valéria oktatásügyi minisz­ter is. Érdeklődéssel szemlélte a főiskola életét, az egyes tanszékek munkáját, az intéz­mény létesítményeit. Két na­pig részt vett a konferencián Molnár János oktatásügyi mi­niszterhelyettes is, szombaton pedig Lugosi Jenő, az MSZ­MP Központi Bizottsága köz­nevelési osztályának vezetője Az igen jelentős eredmény­nyel végződött konferencia fog lalkozott a nyelvi műveltség legfontosabb területeivel: a nyelvművelés elvi és gyakor­lati kérdéseivel, az anyanyelvi műveltség és az iskola kapcso­lataival, irodalmunk, nyelvünk fejlődésének és mai állapotá­nak problémáival, valamint a mai életünkben egyre nagyobb fontosságra jutó szakmai, szo­rosabb műszaki nyelv fejlődé­sének és fejlesztésének ügyé­vel. Lemérte a felsorolt term­ieteken véglett munka ered­ményeit és fogyatékosságait, megszabta az elkövetkező évek munkájának főbb irányvona­lait. Nyelvművelő tevékenysé­günk célja: anyanyelvi művelt ségünk minél magasabbra va­ló emelése, hogy ezzel kultu­rális forradalmunkat győze­lemre segítsük, s végső soron magasabbrendű szocialista tár sadalmunk építését szolgáljuk. A konferencia fontos határo­zatokat hozott. Meg kell szer­vezni a Nyelvtudományi Inté zet nyelvművelő osztályát. Ha­vonként megjelenő nyelvműve­lő folyiratot kell indítani. Nyelyhelyességi és fogalmazási útbaigazító könyvecskét kell ,dni a nagyközönség kezébe, s megkezdeni egy tudományos igényű, tüzetes nyelvhelyessé­gi kézikönyv szerkesztését. A nyelvművelő munkát ki kell terjeszteni a szakmai nyelvek­re általában, s az elkövetkezen dő években különösen a mű­szaki nyelvekre. Szükségesnek látja a konferencia, hogy a kö zépfókú iskolákban a nyelvmű velés és a stilisztika oktatása legyen a tanulók anyanyelvi művelődésének az alapja. Szűk séges, hogy mennél több aka­démiai szintű tanulmány fog­lalkozzék irodalmi nyelvünk­kel. Kívánatos egy korszerű szinanimaszótár és egy szólás­gyűjtemény megjelentetése. Hisszük, hogy a konferencia határozatai termékenyitően hatnak az egyetemes anyanyel­vi műveltség további fejleszt«­Vendégségben a bőlyi tsz-nél Szombaton reggel Népművelési fogadóórák a kerületi tanácsokon A Központi Bizottság a mun­kásosztály helyzetéről hozott határozatának sikeres végre­hajtása érdekében egy-egy nép művelési felügyelő segíti az üzemek, vállalatok, intézmé­nyek kulturális munkáját. Az I. kerületi tanácsom Bárdos Ferenc felügyelő a ísz. 18. sz. szobában. A II. kerületi tanácson dr. Siptár Ernóné felügyelő az I. em. 43. sz. szobában. A III. kerületi tanácson Kőszegi Antal felügyelő az l. em. 5. sz. szobában hetenként két alkalommal, pénteken és szombaton 9—12 óráig fogad feleket népművelési ügyben. Műsoros előadások, kultúr­műsor nélkül rendezett tánc­mulatságok és táncmulatság­gal egybekötött műsoros elő­adások engedélyezése ügyében legalább 6 nappal a rendez­vény megtartása előtt nyújt­sanak be kérelmet a rendező szervek 1959 október elsejétől kezdődően a kerületi felügye­lőnek. 9 órakor zsúfolt autóbusz állt meg a bólyi Kossuth Tsz iro­dája előtt. „Megjöttek a ven­dégek!” — kiáltotta valaki. De már nyílt is a kocsiajtó és egymásután ötven kíváncsi te­kintetű, ünneplőruhás asszony lépett a gyalogjáróra, ahol Szabó Mátyás tsz-elnök és a vendéglátó tsz-asszonyok me­leg kézfogással üdvözölték őket. Tíz perc „haditanács” a klub­szobában. Az asszonyok min­denre kíváncsiak, mindent lát­ni szeretnének. Néhányan kö­zülük — főleg az idősebbek — már évtizedek óta néhány fa­luval odább, Palotabozsokon és Somberekén élnek, s még soha nem jártak Bolyban, s a Kossuth Tsz-t is csak hírből (jó híréről) ismerik. Most itt a ritka alkalom. Végié eldön­tik az útirányt: első állomás a. kertészet. Sücs Sándor kertész szé­lesre tárja az üvegház ajtaját. „Mennyi szép virág!” Az ar­cok kipirulnak, fürge ujjak bői, a piszton és a klarinét csak fokozta a hatást cémahangú közbekiáltásaival. Csillogtak a szemek, pirultak az arcok, csomót oldott a hivatalos feszélyezett- ség. — Éljen az ünnepelt — rikoltotta va­laki a nem táncolók gyűrűjéből, mire Cseres Károly igazgató is odament az ifjú Hemlihez és egészségére ürítette poharát. A fiatalember anyja is felállt ültéből, áthajolt az asztalon, megcsókol­ta a gyereket jobb és balfelől s amikor visszaült helyére, elővette zsebkendőjét. Reszketeg kis öregasszony volt már a néni, galambfehér hajjal, árnyékolt, szarkalábas szemekkel. Az öreg Hemli ózonképpen, keze, karja csupa in, csu­pa göb, arca csupa ránc, csak a hom­loka sima, mint az üveg. — Harminc évvel ezelőtt — suttogta a néni és az asztal alatt titokban, lopva megkereste Hemli bácsi kezét. Cyt z öreg szemei elrévedeztek a táncolok feje felett, megálla­podtak a falon, ahol sok kis apró írás fölött óriási számokból rakta ki valaki az 1959-es évet. Figyelte a számokat mereven, melyben egyszeresek különö­sen és furcsán az ötös megfordult és így 1929-nek látszott. Oldalt nézett fele­ségére és most már természetesnek ta­lálta, hogy a reszketeg kis öregasszony, szépséges arcú, telt termetű fiatal asz- szonnyá válik, ősz haja aranyszőke lett, fonnyadt szája kipiros ydott, mint a szét nyílt rózsa, szeme kékjében mint tisz­ta tengerben saját magát pillantotta meg. Zuhant, zuhant egyre mélyebben, ki­nyíltak alatta az évek és ott találta ma­gol a régi gyár sumottmalmában, mun­kahelyén. Éjszaka volt, zúgtak a gépek, szél rázta a penészes pincehelyiség ab­lakait. Pár nappal ezelőtt még nappal dolgoztak, de most már éjjel, minden nap éjjel, mert az ipari áram olcsóbb éjszaka és a gyártulajdonos így rendel­te el. Nem baj, fontos, hogy még a gyárban dolgozhat. A munkásokat egy­másután bocsátják el. Budi János edény festőt tegnap „szabadságolták". A fes­tőműhelyt is bezárták és a festőket szél­nek ereszteték. Az elbocsátottak pedig belezuhantak a város munkanélküliéi­nek, az alkalmi munkából tengődök szo­morú, egyre növekvő tömegébe. Odalépett hozzá Rozsoki János és mu­tatta a „Dunántúl“ legfrisebb számát, mely arról adott hírt, hogy Vókányban tegnap egy éhenhalt gyereket találtak. Arról is irt az újság, hogy Pécsett a munkanélküliek száma már megközelí­ti a négyezret, az ellátatlanoké pedig a tízezret. Szél rázta az ablakokat, kint esett az eső. Tüzelőt kéne venni, ha lenne mi­ből — gondolta. Ha vége lesz a műszak­nak, elmegy a pécsújhegyi szénmosóhoz, a salak között kotorász egy kis hulla- dékszenet. Tegnap is ott volt, hazavitt egy fél zsákkal. Sokan járnak oda mos­tanában, munkanélküli iparosok, anyák, gyerekek. Ma is elmegy. Mindennap el­megy és akkor csak összejön a téli tüzelő. Csengettek, lejárt a műszak. Hivatták az irodába Rozsoki Jánossal együtt, s kezébe nyomták szabadságoló levelét. Hazament, s akkor látta, hogy felesége vajúdik. Szép szőke haja csupa izzadság keze nedves, forró. Nem ismerte meg férjét fájdalmában. Talán jobb is volt így. Mit mondhatott volna neki? Eszé­be jutott, hogy el kell mennie orvosért. A gyárban 23 pengő 47 fillért kapott mint végkielégítést. Ha odaadja az or­vosnak, nem lesz miből enni adnia fele­ségének, vem lesz miből a kisgyereknek holmit venni. És ha meghal a felesége? Kint állt a ház előtt, amikor ezeket gondolta, az eső belefolyt a hátába, ha­jába, arcába. Istenverte nehéz szúkölés — szaladt ki száján, mint mikor a ku­tyára bottal vernek. Nem tehetett róla, nem is akarta, de megrázta testét a zokogás----­— 4pám, édesapám! — hallotta a han got és hirtelen éledt a jelenbe, hogy fia szólítja. Sínként feszülő dereka meg engedett, belemászott fülébe a muzsika, a zajos társaság, locsi-fecsije, a poharak csengése, a táncoló lábak ütemes dob­banása. — Készüljön apám, mert kórházba kell vinnünk Marikát, nem jól érzi ma­gát. — No, csak — mondta már vidáman az öreg és felsegítette töpörödött ősz­hajú kis feleségére kabátját. Az igazgató is odajött, megtudakolni, hogy miér távoznak, s aztán felajánlot­ta autóját. Nem is lehetett szabadkozni ellene. Vigyázni kell a gyerekre — mon­dotta ujjúval a levegőbe mutatva, — nagyon kell vigyázni! — Talán csak nem ma, éppen ma készülsz édes lányom — kérdezte az öreg Hemli menyétől — éppen Károly születése napján? Jil int mikor a napsugár végig­csókolja a földet, úgy terült H Marika mosolya. —* Lehet... csak én éppen harminc ~'vvel később! azt)TS ISTVÁN oldják le a hímes vállkendő- ket. Meleg van. Különleges vi­rágnevek röpködnek a levegő­ben, de van itt ibolya is, meg ötféle szekfű, muskátli. Az aj­tóban egy csillogószemű fia­tal lány magyaráz Sücs Sán­dornak, neve Makos Jolán, Bo­rsokon óvónő és virágot ren­del, nem a maga, hanem a gyerekei számára. „Tavaszra parkosítjuk az óvodaudvart” — magyarázza és a kertész nem tud ellenállni, sőt önként vállalja, hogy segít a parko­sításnál. Az asszonyok nehe­zen mozdulnak a virágok kö­zül, de hát menni kell, mert még sok a megnézni való. Az autóbusz elindul és újra meg­áll. Egy csoport asszony a kisborjakhoz siet az állatóvo­dába. Vége-ho6sza nincs a kérdezosködésnek. — Gumi- csecsből szopnak? Hányszor kapnak tejet naponta? Milyen kedvesek! Göbl Jánosné, a bozsokiak Márt nénije keveset kérdez, de szakértő szemmel mindent megnéz, mindenhová bekuk­kant. A szérűsgazdát azonban 6 is megdicséri. Szépek ezek a kazlak és mennyi takar­mány együtt! Mári néni is tsz- tag. Csoportvezető is volt már a bozsoki tsz-ben, mo6t meg sertésgondozó. Tréfásan mond­ja a vendéglátó asszonyok­nak: — No, ki cserélne velem? Én jönnék ide, az meg menne Bozsokra. — Aztán miért, ott nem jó, Mári néni? — Ilyen, mint itt, semmi­esetre. Maguk 10 évesek, mi meg csak egy, soká nem érjük utol magukat. Szabó Mátyásnak más a vé­leménye. Meg is mondja ke­reken: — Amelyik tsz most kezdett, annak sokkal könnyebb. Ti- zedrésze kálváriát sem kell végigjárnia, mint nekünk kel­lett. Ez az igazság. Az asszonyoknak minden tetszik. Megcsodálják a hízó sertéseket, találgatják, hány kiló lehet egyben. Meg­nézik az épülő szalmatetős juhhodályt, megkóstolják a mustot, és kart-karba öltve végigjárják az 56 holdas gyü­mölcsöst. — Ezeket a szilvafákat már mi ültettük — mutatja Nagy Gáborné a vendégeknek. — Az idén egy részük már ter­mett. 32 mázsa szilvát expor­táltunk Csehszlovákiába. A fák közt pohánka érleli a magját, ez a méhlegelő, fél­ték között dinnye. De mennyi dinnye! Hét vagonnal szállí­tottak már a MEK-nek és hét vagont piacon adtak él, eddig 85 000 forint volt dinnyéből a bevételük. És bár október ele­je van, a dinnye még jó. Az asszonyok fellékelik, megkós­tolják — édes. Nagy Gáborné egy csoport közepén áll. Innen is, onnan is faggatják. Mennyit kell dolgozni? Mennyi a jövedel­me? Hogy élnek a tsz-ben az asszonyok? — Negyvenötén vagyunk asszonyok és bizony nincs miért szégyenkeznünk. Dolgo­zunk, de keresünk is. Nekem négy kis gyerekem van, isko­lások, mégis mindennap eljö­vök dolgozni. Aratásban ötven munkaegységem volt egy hó­nap alatt, tavaly meg egv év­ben háromszáz, ami pénzben 18—20 000 forintot tesz ki: Most is kilenc mázsa búzát kaptam csak előlegben Azon fő a fejem, hol fogom raktá­rozni ezt. meg majd a többi terményt is, Visszafelé aj autóbusz ablakából az épülő házakat nézik. Ez is tsz-tagé lesz, meg amaz is, de néhány tag nem épít, hanem kész házat vesz magának. Az asszonyféle kí­váncsi természetű, szívesen megnézné, milyen belül egy tsz-tag lakása. Es amikor 'e- szállnak a buszról, Linburger néni már tessékeli is be őket, nyitja az előszoba ajtót. No, kerüljenek csak bel­jebb! özvegy Linburger Józsefné 10 éve tsz-tag. 1949-ben 20 ki­lós csomaggal és két apró gyerekkel jött Bólyba, és az­óta a tsz-ben dolgozik. Amije van, ott szerezte. És most öt­ven vendégasszony gyönyör­ködik a lakásában. Egymásba nyíló szobák, puha szőnyegek, sötét meg világos bútorok: Egy-egy kéz lágyan végig­simít a finom szőtteseken, té­rítőkön. Nagyon szépek. Linburger néni boldog, a vendégek pedig búcsúznak. Repül az idő és ők még a Gyermekvédelmi Intézetet is látni akarják, mielőtt haza mennek. Kedves nap volt ez, emlékezetes. Otthon majd me­sélni fognak a virágkertészet­ről, kisborjakról és a bólyi asszonyok életéről és szives vendéglátásáról, melyet re­mélik, egyszer majd ők is ha* jebb pedig a tavalyi esetne- 6onlóval honorálhatják,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents