Dunántúli Napló, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-29 / 254. szám
2 NAPLÓ 1959. OKTÓBER 29Koszöntjök Baranya kommunistáinak tanácskozását (Folytatás az 1, oldalról.) Nagy eredmények vannak mögöttünk, de nagy feladatok la vannak előttünk. A hároméves tervet határidő előtt akarjuk befejezni, újabb gazdasági, politikai és kulturális eredményeket akarunk elérni, dolgozó népünk és hazánk javára. Ezeket csak úgy tudjuk elvégezni, ha eszmei és politikai neveléssel tovább erősítjük a párt egységét és lankadatlan harcot folytatunk továbbra is a revizionista megnyilvánulások és a szektás, dogmatikus hibák és a fejét még mindig fel-felütő Intrika ellen. E harc sikeres megvívása a pártvezetés színvonalának további Javítását követeli, a lenini normák betartását, a kollektív vezetés erősítését, a demokratikus centralizmus érvényre jutását. Minden téren erősebbé, cselekvőképesebbé kell tennünk a pártszervezeteket, mert ezzel tesszük a pártot még erősebbé, még cselekvőképesebbé. Megyénk kommunistái és pártonkívüli becsületes dolgozói nagy figyelemmel fordulnak ma a megyei pártértekezlet munkája felé, mert tudják és várják, hogy a nagyjelentőségű tanácskozáson szűkebb hazánk, Baranya közelmúltja, jelene és jövője kerül mérlegre és benne a dolgozó emberek élete, hogy ez a jövőben szebb, jobb legyen. Ebben * biztos tudatban a megye kommunistát és a pártonk ívüllek tízezrei jó munkát kívánnak és üdvözletüket küldik a megyei pártért ekezletnekj Angol lapok a csúcstalálkozó esélyeiről London (MTI) Aggódó megjegyzések tárgya' Londonban Macmillan alsóházi kijelentése a csúcstalálkozó rendezésének Nyugaton felmerült nehézségeiről. Sajtókörök Macmillan szóhasználatában legalábbis a mielőbbi csúcstalálkozó rémé-, nyének csökkentését, sőt bizonyos borúlátást vélnek felfedezni. A Daily Express politikai tudósítója szerint Macmillan szavaiból világosan azt az értelmezést lehet kiolvasni, hogy felhívta De Gaulle-t, hagyja abba ellenkezését a mielőbbi csúcstalálkozóval szemben. A tudósító megjegyzi: — Értesülésem szerint Eisenhower sürgette De Gaulle-t Járuljon hozzá legalább a nyugati vezetők hamarosan tartandó találkozójához. A Daily Sketon politikai tudósítója jelenti: —* A képviselők pártikülÖnb- ség nélkül azt a kérdést vetették fel Macmillan nyilatkozata után, vajon most hajszálon függ-e a csúcstalálkozó sorsa. Kemény vita folyik Macmillan, Elsenhower és De Gaulle között titkos üzenetek útján. A nyugati vezetők találkozóján Macmillan sürgetni fogja a csúcstalálkozó összehívását a legközelebbi hetekre. Macmillan alsóházi beszéde London (AFP). Macmillan brit miniszterelnök, a választások óta kedden mondott elsőizben beszédet az alsóházban. Kijelentette: Nagy-Britan- niának az a kívánsága, hogy a csúcsértekezlet „a lehető leghamarabb összeüljön, hogy a hemzetközl helyzetben bekö vetkezett örvendetes változás fennmaradjon“. Az általános helyzet javult — mondotta a miniszterelnök — és nem szeretnénk, ha a feszültség újból fokozódnék, már pedig ez akár szerencsétlen, vagy esetleg szándékos cselekmény következtében is megtörténhetnék, “Minden áron el kell kerülni, ..............— Ku bában ismét felállították a katonai bíróságokat Havana (Reuter—AP) A ku* bai kormány kedden miniszter- tanácsot tartott, amely Jóváhagyta a katonai bíróságok működésének felújítását. Ezt megelőzően W. Bonsal, az Egyesült Áyamok kubai nagykövete a havanai elnökségen tiltakozott Fidel Castro hétfői beszéde és az Egyesült Államok ellen intézett tárnádé* sai miatt. A minisztertanács titán sajtónyilatkozatot tettek A marokkói minissteretnök követeli a% idegen csapatok kivonását Peking (Uj Kína) Abdallah Ibrahim marokkói miniszter- elnök New Yorkban kijelentette, hogy a marokkói nép követeli az országában állomásozó francia, spanyol és amerikai csapatok kivonását -— jelentik New Yorkból. ABdallah Ibrahim kijelentette, Marokkó baráti kapcsolatokra törekszik minden országgal, de ennek egyik fő akadálya a háromszoros megszállás. Nagy problémánk — mondotta — hogyan szabaduljunk meg a megszállóktól. A lakosság követeli egész Marokkó felszabadulását Hozzáfűzte, hogy Marokkó nem ismeri el azokat a Franciaország és az Egyesült Államok' közt megkötött titkos szerződéseket, amelyek alapján Marokkóban légi- támaszpontokat biztosítottak az Egyesült Államoknak, s ezért Marokkót nem kötelezik ezek a szerződések. közzé, amelyben Kuba határozottan visszautasítja az «meri- 'kai tiltakozást, s bejelenti, hogy jegyzéket intéz az Egyesült Allamokhoa ebben az ügyben. hogy visszatérjünk a könyörtelen hidegháborúhoz" — mon dotta. „A helyes út az — mondotta — ha hosszú időszakon .át sorozatos értekezleteken folyamatos tárgyalások folynak. Bizonyos vagyok benne, hogy megegyezést érünk el, sőt, hogy megegyezést kell elérnünk, ugyanis a szóbanforgó kérdések annyira súlyosak“. Elmondotta, hogy Hruscsov amerikai látogatása után Eisenhower nyilvánvalóvá tette szövetségesei előtt, hogy a nyugati hatalmak csúcsértekezletének „a lehető legrövidebb időn belül“ össze kell ülnie, hogy a nyugati tanácskozásokat rövidesen keleti- nyugati csúcsértekezlet köves- áei - • Antifasiszta tüntetés Pécsben Bécs (MTI). Az ausztriai volt antifasiszta ellenálók szövetségének kezdeményezésére október 31-én a bécsi Morzin Platz-on, a Gestapo egykori székháza előtt nagygyűlésen emlékeznek meg a hitleri fasiszta terror áldozatairól. Az amerikai igazságügy miniszter a legfelső bírósághoz torául az acélipari sztrájk ügyében Philadelphia (Reuter—AP) Mint a Reuter jelenti, a Szövetségi Fellebbviteli Bíróság kedden megerősítette azt a ren daletet, amely utasítja a sztrájkoló acélipari munkásokat, hogy vegyék fel a munkát, ugyanokkor azonban engedélyt adott a szakszervezetnek arra, hogy hat nappal meghoszab- bítsa a' munkabeszüntetést. A Fellebbviteli Bíróság így alkalmat ad a szakszervezetnek, hogy a Legfelső Bírósághoz fellebbezzen. Az AP szerint William Rogers, az Egyesült Államok igaz ságügyminiszter^ közölte, hogy az amerikai Legfelső Birósághoz fordul és kéri, rendelje el a sztrájk beszüntetését, " ' ...... IS «If IF IC Mirelit árukat hoznak forgalomba a III. kerület új csemegeboltjában Mélyhütőszekrényt kapott nemrégiben a Ul. kerületi új városrész fűszer-csemegeboltja. A hűtőszekrényt tegnap bekötötte k, s a vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint délután már megkenitek a Mirelit-gyümölcsök és főzelékfélék árusítását, ' ‘ Az eddiginél nagyobb befogadóképességű mélyhütőszek* tényeket kapott a Pécs-szigeti Élelmiszerkereskedelmi Vállalat Bem utcai 30. számú boltja is. A Mirelit áruellátás mindkét boltban folyamatos lesz. — A DRÁVASZABOLCSI Kendergyár is részt vesz a kongresszusi versenyben. A Dunántúli Rostkikészítő Vállalat három nagy üzeme — a dunaföldvári, tolnanémedi és drávaszabolcsi — áll versenyben egymással. A harmadik negyedévi értékelés szerint, a drávaszabolcsi kendergyár a második helyen végzett. A versenyt az év végén értékelik és az első helyre kerülő üzem nagyobb összegű pénzjutalmat kap, — AZ ENGELS UTÓN az úttesten haladt keresztül Holtáét József né 53 éves, Engels út 3 szám alatti lakos. Megijedt az arra haladó motor- kerékpártól és elesett. A mentők sérülésekkel beszállították a Megyei Kórházba, — EGY KOCSI kitermelt földet lopott el Bartók István kocsis, Kossuth Lajos utca 21 • szám alatti lakos. Ezért a II. kerületi tanács igazgatási osztálya 120 forint pénzbírsággal sújtotta* — PÉCS VAROS II. kerületi tanácsának végrehajtó bizottsága közli, hogy Pécsett a legközelebbi országos állatéi kirakodó vásárt nem november 1-én, hanem a következő vasárnap, november 8- án tartják meg, .............. Olim piai utazási sorsolnak a totón November 1-től kezdve 7 hónapon keresztül havonta 4—4, a római olimpiára szóló részvételi jegyet sorsolnak a totószelvényekre, összesen 28 sportfogadó számára teremtik meg a lehetőséget az olimpiára való utazáshoz. A nyertesek 8 napot töltenek majd Ró mában, ahol teljes ellátást, zsebpénzt és 4 rendezvényre szóló jegyet kapnak. Az egyik ebből a futballdöntöre szól. Az első sorsolást november 20-én rendezik és első Ízben a 44, 45, 46, 47. és 48. heti totó- szelvények vesznek részt a sor solásban. A sorsolásokat 1960. májusig minden hónap utolsó hetében Ismétlik meg. — ELMARAD Pécs megyei jogú város Tanácsa'Végrehaj- ió Bizottságának október 30, péntekre összehívott ülése, mert egybe esik a megyei párt értekezlet azonos időpontjával. A végrehajtó bizottság legközelebb november 5-én, csütörtökön délelőtt 9 órakor tart ülést. — VASAS I-EN a Kossuth Kultúrotthon vezetősége több ismeretterjesztő előadássorozatot rendez. Október 29-én, csütörtökön kezdődik a hat előadásból álló filozófiai sorozat. Előadást tartanak: „Az élet nagy kérdései“. „Az emberi élet célja“. „Behatolhatunk-e a világ titkaiba?“ „Villámok keletkezése". „Döntő esemény az élet hajnalán"t „Varázslat, mágia, vallás“■> „Milyen lesz a magyar népgazdaság 1985-ben“ címmel. — KEt MŰSZAKBAN foglalkoztatják a Jövő hónap elejétől az új siklósi kesztyűgyár varrodai dolgozóit. Ennek megvalósításához új munkásokat vesznek fel — számsze- rlnt hatvan környékbeli asz- szonyt és leányt Az új munkásokat hat hónap alatt képezik át szakmunkásokká/ — IPARENGEDÉLY nélkül villanyszerelési munkát végzett Laboda János, Kiskerestt utca 24 szám alatti lakos, vállalati villanyszerelő. Ezért * 111. kerületi tanács igazgatási osztálya 400 forintra bírságolta. — ELKEZDTEK egy korszerű kllmatizáló-berendezés házi tervezését a Dohánygyárban. A tervek még ebben ez esztendőben elkészülnek, tőt megkezdik a kivitelezését tSi Jövő év elején pedig üzembehelyezik a berendezést. A kll- matizáló berendezés használatával „ideális“ állapotban tart ják a dohányleveleket, a törést, a morzsalékosodást és a porképződést minimálist13 csökkentik. A megyében Klnte egyedülálló kezdeményezi® született a Mohácsi Általános Gimnáziumban. Ebben az évben láttak hozzá a gyakorlati oktatás általános bevezetésinek, s a gimnáziumnak löbb mint 400 diákja kivétel nélkül részt vesz a politechnikai oktatásban. A diákok minden héten egy teljes napot töltenek üzemben, vállalatoknál. Ismerkednek a munkával, a munkásokkal. Néhány hét már eltelt a tanév megnyitásától. Vajon milyen tapasztalatok adódtak eddig a gyakorlati foglalkozáson, hogyn fogadták a diákok az új „tantárgyat"? A kérdésre választ kapni mentünk Mohácsra. A gimnázium tantermei üresek, a folyosók csendesek. Az udvarban azonban már van élet. Diákokat látok maltert keverni, vizesvödröt cipelni, hónuk alatt nagy deszkadarabokkal sietni. Ez Igen, ez a látvány már valóban a „gyakorlati foglalkozást" jelenti. — A műhelyünket építjük itt az udvarban — világosít fel Gábor Péter elvtárs, a gim názium helyettes Igazgatója. Szép, nagy földszintes épület. Az egyik Jele már elkészült, a másik felének alapozási mun kái is látszanak már, — A már kész iplljettőie 'utolsó simításait végezzük. Két műhely, az asztalos- és a lakatosmühely ' foglal benne helyet — mondja Gábor elvtárs. Bemegyünk az asztalosmü- helybe. Tágas, napsütötte terem. Körbe a falak mellett 01 lalvpadok sorakoznak, t mindegy ik gyalusadon dolgozA MUNKA BECSÜLETE nak. Fiatal diákok közében gyalu, munkájuk nyomán ser- cen a forgács. Fiókokat készítenek, javítják at iskolai felszerelést. Az egyik fiú nagy buzgalommal kalapálja, illeszt gfti egybe a fiókok deszkáit, a másik a fogantyút ezögeli rá. De nemcsak úgy találom módon dolgoznak, hanem szakavatott vezető ellenőrzésével. Handler József asztalosmester eddig a KTSZ-nél dolgozott, most azonban az iskolában ok tatja a fiúkat a szakma szépsé geire. Az egyik gyalupadnál hét fiú nagy figyelemmel vonalakat rajzol egy deszkára. Mit készítenek? — Az egyik gyalupadot javítjuk — mondja az egyik. Hockstock Edének hívják, második bsztdlyos. Hogy szereti-e ezt a munkát? — Már két nyáron dolgozom a Mohácsi Bútorgyárban, szeretem az asztalos szakmát mondja. — Már el is határoztam, hogy asztalos leszek. A másik fiút Palai Józsefnek hívják. Ö is második osztályos. Dolgozott már a bútorgyárban, de ő inkább a lakatos munkát kedveli. Még nem választott szakmát, „majd amelyiket jobban megszeretem, azt választom" mondja. f Átmegyünk a másifc terembe, a lakatosokhoz. Kalapálnak, reszelnek itt a diákok. De nézzük csak, két satu padnál nem fiú, hanem lány kezében leniül a reszelő. Meg szólítom az egyiket. Fekete- hajú, bogárfekete szemű kislány. Jakab Juditnak hívják, másodikos. — Átszifc ez a munka e kedvvel végzem. De hát mi ne tetszene rajtat Tanulunk s emellett egy kis testmozgás sem árt —> mondja mosolyogva. Aztán megmutatja a nagy művet. Egy vasfogantyút reszel azokra a ládákra, amelyeket a másik teremben a „asz talosok" készítenek. — Még nem reszelte et az újját? Nevet. — Még nem. A másik leány neve Bofcodi Emőke, szintén a második osztályba jár. Mire at 6 satupadjáig érek, már nem reszelő, hanem vasfürész van a kezében, s nagy figyelemmel fűrészel egy satuba szorított vas- rúdat. Ebből is fogantyú lesz. Lám, a két tanműhely máris nagyszerűen kooperál. Merre vannak a többiek? — érdeklődöm Gábor elvtárstól. Nem könnyű erre a kérdésre választ adni Bemegyünk az igazgatói szobába és ott a nagy kimutatásokból megtudom: a mai napon — kedden — a 12 osztályból 8 osztály van gyakorlati munkán. Mohácson szinte az összes üzemben megtalálhatók ma a diákok. Dolgoznak a Bútorgyárban, a Selyemgyárban, a Farostlemez-gyárban, a Megye- Vilinél, a TEFUNAD, a Szabó h Fodrász KTSZ-nél, az Építő ipari KTSZ-nél, a Húsipari Vállalatnál és még egy egész sor helyen. Ezen a napon csak nem két és félszáz diák ismerkedik a fizikai munkával. A fizikai munka mellett két óra elméleti oktatást is kapnak a tanulók. Vajon az üzemek hogyan fogadták ezt a kezdeményezést? Gábor elvfdrs elmondja, hogy kivétel nélkül mindenütt nagy megértésre találtak. Az üzemek, vállalatok vezetői megértéssel és nagy segíteni akarással fogadták a diákokat. Nos, nézzünk meg akkor egy üzemet, mondjuk a Mohácsi Selyemgyárat, mit csinálnak, hogyan dolgoznak ott a tanulók? t A Sclyemmyárban Wahl György termelési osztályvezető kalauzol. Elmondja, hogy ma 10 diák dolgozik a szövődében és 3 a lakatosműhelyben. Először a lakatosokat látogatjuk meg. Nagy műhely, esztergapadok, csiszológépek, fúrópadok között járunk. A gépeknél idősebb munkások, a etaupadoknál pedig három fiatal, overálba öltözött diák szór goskodik. Miklósa Isivárt és Tóth Tibor már negyedik osztályosok. jövőre érettségiznek. Hogy ízlik a munka? — Nekem nagyon. Én érettségi után a vas szakmában akarok elhelyezkedni — mondja Miklósa látván. ,->Eia mfihelyfőnök hogyan van megelégedve az új segítségekkel? — kérdem Lammel János bácsitól, aki Immár 40 éve dolgozik ebben a szakmában. , * — Nagyon szorgalmasak a fiúk, rendesen dolgoznak — mondja, s látom, hogy a fiúk fél füllel hallgatóénak, mert nem mindegy ám, mit mond róluk János bácsi. Nem is mond semmi rosszat. Dicséri őket. Az elismerő szavak hallatán a fiúk kezében még ütemesebben lendül a reszelő. Átmegyünk a szövődébe, üt közben megállunk a fonalrak- tdrban. Wdhl elvtárs a raktár nagy ládáit mutogatva elmond )a> hogy Angliából, Franciaországból, Egyiptomból, Olaszországból és még számos országból importált fonallal is dolgoznak. Aztán megmutatja az udvaron folyó építkezést is. Egy új üzemrész épül itt,.30 új gép befogadására lesz alkalma«! Kell majd a szakmunkás .. s BemegyCnW a szövődébe. Egy hatalmas helyiség, tele szövőgépekkel. Végig a termen hajszáltíékony fonalak, mintha egy nagy pók az egész termet kereszlül-kasul szőtte volna. Megállunk az egyik gépnél. A gép előtt fiatal lány dolgozik.- Halász Mártának hívják, negyedikes gimnazista. Most tanulja a szövés alap elemeit, ismerkedik a géppel. Mit tanult idáig? — A szövőgép indítását, leállítását, vetélőcserét — mond- ja. Nagy Itt a aaj, alig érteni <* szót, —» Szokás dolga, már kezdem megszokni — mondja, 5 éber izemmel figyeli a gépet- Bizony nem lehet itt «okát beszélgetni, ügyelni kell o géprf- Megyünk is tovább. Egy másik gépnél két fiatal nő magyaráz egymásnak. Mint kitudódik, az egyik Becker Mária, j* Oép kezelője, a másik Németh Júlia negyedikes gimnazista■ — Ügyes a tanítvány? •'* kérdezzük Becker Máriától. — Most fordulj el, Júlia, mondja mosolyogva — aztin dicsérni kezdi tanítványát, ff beszélgetés során derűi *'< hogf Becker Mária is érettségizett lány, s érettségi utó" került az üzembe. Három é1' dolgozik itt s nagyon szerét» munkáját, szívesen adja át tapasztalatait, IVáhl elvtárssal arf J beszélgetünk, hogy nem hátró taja-c a munkát a diákok “ léte, s a munkások hogyan 1 gadták a tanuló diákokat? se OÍMéget jelent a diákok mf. kdja, s a munkások örömtm fogadták őket. Még azt tnondták, hogy már korább11. kellett volna a politechnika oktatást bevezetni. Jó dolog ez a gyakorlati tatás. Megtanulják a gyerekék megbecsülni a munkát. Es a munkásokat! ' OARAY FER^0