Dunántúli Napló, 1959. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-06 / 209. szám
S959. SZEPTEMBER «. NAPLÓ S±S Köszöntjük bányászainkat sr:" bányászok Földé« György III-as aknai csapatvezető vájár, Munka Érdemérem kitüntetésben részesült Gyorsok István, a mázai banyaüzem vezetője Munka Ef< demérem kitüntetést kapott Tamacz Ferenc III-as aknai bá nyamester Munka Érdemérem kitüntetésben részesült Dévai Nándort, a szászvári bá nyaüzem vájárját Munka Érdeméremmel tüntették ki Munka, hűség, szeretet és megbecsülés A sötét tárnák mélyén, amelyek mint egy óriási pókháló szálai szaladnak szer- te-szét a Mecsek gyomrában, ma nem zakatolnák a gépek, nem csillognak a bányászlámpák parányi fényei. Az aknák tornyain zászlókat lenget a szél, ünnepelnek a bányászok, s ünnepük a bányászokat. A munka hőseit köszönti az ország, azokat, akik naponta szembe- szállmak a természet erőivel, és négy-ötszáz méter mélyből is felszínre küldik a szenet, az ipar kenyerét; A bányászok munkája nehéz munka. Sok bátorságot, sok fizikai erőfeszítést, nagy figyelmet, kitartást követel. Sötétben, porban, melegben, meredek gúlátokban, fejtésekben, gyakran igen szűk helyen és többnyire kéziszerszámokkal, kisgépekkel kell végezniük munkájukat. Ilyen körülmények között helytállni, eredményesen dolgozni csak az tud, aki szereti ezt a munkát, aki a bányászatot nem csupán kenyérkereseti forrásnak, hanem hivatásának érzi. S a bányászok munkáját a múltban mégsem becsülték. Az idősebb bányásznemzedék Szilasi Adolf, Szlavek Antal, Bozsér János,' Kusz János, Kopa Lajos, Tóth József (4) és a többi pécsi, komlói bányász, aki már har- minc-negyvep esztendővel ezelőtt kezdte a bányamunkát, még jól emlékszik azokra az időkre, amikor a m. kir. állami kőszénbánya és a DGT urai a bányászt csupán instrumen- mmvocalenak, beszélő szerszámnak tekintették és úgy is bántak velük, mint annak idején Róma' urai a rabszolgákkal. A csertetői csendőrsortűz áldozatai a halálba küldött komlói bányászok, az állandó üldöztetés megdönthetetlen bizonyítékát szolgáltatták ennek. A keserves sors, a nyomoré? nélkülözés sem tudta azonban kiirtani a bányászokból a bányamunka szeretetét. a szebb, a jobb sors iránti vágyat, sőt megacélozta bennük az akaratot, még szívósabb harcra ösztönzött. Tizennégy éve már, hogy a * baranyai bányászok is szabadon élnek és egy új jövendő megteremtésén fáradoznak. Nevük ott szerepel népi demokráciánk történetének leg fényesebb lapjain. Elsők között voltak a széncsatában, az újjáépítésben és becsülettel álltak helyt az ellenforradalom okozta károk helyreállításában is. Pártunk és kormányunk mindig bátran számított rájuk és számít ma is, amikor a márciusi párthatározat megvalósítása, a szocializmus építésének a meggyorsítása a cél. Bátran épít annak a több mint húszezer bányásznak a szavára, hűségére, aki Baranyában él és dolgozik, mert tudja, mindent elkövetnek a termelési terv túlteljesítése, a kitűzött célok megvalósítása érdekében, igyekeznek minél magasabbra emel ni a szocialista, munkaverseny zászlaját. A kongresszusi munkaverseny eddigi eredményei, bányászaink helytállása a bányásznapi őrség kiemelkedő sikerei pedig fényesen bizonyítják. hogy a baranyai bányászok betartják adott szavukat. De társadalmunk nemcsak jó munkát, több és olcsóbb sze net kér a bányászoktól, hanem a szeretet és a megbecsülés ezernyi jelével kifejezésre juttatja azt is, milyen nagyra értékeli a bányászok munkáját. Minden bányász, aki legalább öt éve dolgozik a bányában, jól tudja, milyen hatalmas erőfeszítéseket tettünk a bányászok munkájának meg könnyítésére, a bányamunka biztonságának növelésére. Milliókat költöttünk a bányavágatok korszerűsítésére új gépek, szállítóberendezések ezrei érkeztek, nagyot léptünk előre a porártalom és a gázkitörésveszély megszüntetése terén. A legnehezebb fizikai mun kát igénylő rakodást is nagymértékben gépesítettük. Igaz, a jövesztés, a munkahelyi szál lítás még többnyire a régi módon történik, de e munkák gépesítése első feltételének megteremtéséhez, a fejtések fém- tárnokkal történő biztosításához ugyancsak hozzákezdjünk. Évtizedek alatt nem tettek “ annyit a bányászok mun kakörülményeinek megjavításáért, egészségvédelméért, mint most néhány év alatt. Igen nagy eredményeket értünk el és mégis elégedetlenek, türelmetlenek vagyunk. Mert enKónya Lajos: Báhyá&zdat Zúg az akna, ha leszállunk a mélybe, | Hűl! a szén, ha fúrót vágunk^ beléje, Erős kezünk jó szerencséig kovácsol, Szívünkben egy boldog ország világok Alulról jön, mélyből támad a gyökér. Leszállunkyiz ősi, alvó erőkért. Zengheti gyár, lámpák fénye ragyoghat, Acéltdizülő kohók lángja loboghat. Gyászos élet, céltalan sors, nehéz volt. Nem ragyogott a bányászra az égbolt. De már nekünk sötét egünk kivirradt, Vörös fényben kelt fel rajta a csillag... í Gyere pajtás, induljunk el dologra. ♦ Ki ránk számit, ne építsen homokra. \ í Mienk a föld, mienk a gyár, a bánya — Jó szerencsét, boldog jövőt hazánkra! nél is gyorsabban akarunk s kell előremennünk. A megbecsülés és a szeretet jelképei azok a modern lakóházak, kulturális és smciá'is létesítmények is, amelyek Komlón, Pécsett és a megye többi bányászlakta településer épültek. Sokszor hivatkoztunk már erre? Nem elégszer! Alig tíz esztendő alatt mintegy ötezer pécsi és komlói bányász- család jutott új, napfényes, mo dem otthonhoz. Olyan tény ez, amelynek jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Pedig ez is csak egy része annak, ami ^ bányászok megbecsülését jelképezi. Csak egy része, mert a baranyai bányászok csupán a tegnapi napon több mint negyven millió forint hűségjutalomban részesültek és több mint négyszáz bányász az anya gi megbecsülés mellett ma erkölcsi megbecsülésben, kitüntetésben is részesül. Mondom jelképek ezek, mert az, amit társadalmunk a bányászok iránt érez, sokkal több ennél, és ezernyi, milliónyi formában nyilvánul meg. És, ha mindez* számbavesszüfc és szembeállítjuk azzal, amit a múlt a bányászok számára jelentett, akkor látjuk igazán, hogy a ma bányásza társadalmunk legmegbecsültebb tagja, az elnyomott proletárból emberré, mégpedig vidám, jókedvű, szeretett, megbecsült em- | bérré vált. S ha ma még nehéz | is a munkája és akad gondja, problémája is, jól tudja, látja: jövője napfényes, a további fel emelkedéshez vezet. Tudja, hogy tőle is, munkájától, igyekezetétől is függ, hogy milyen ütemben fejlődik a bánya, az ország, mennyivel lesz szebb, jobb az életünk. Ez erőt ad, bizakodást szül. A sötét tárnák mélyén holnap ismét felzúgnak a : gépek, felcsillannak a bányász : lámpák fényei. Megkezdődnek ; újra a munkás hétköznapok. : A baranyai bányászokra még ; sok munka vár.:; Mesterfalvi Gyula £(/(/ korszak lezárul Dobos József, a komlói III-as akna üzemvezetője Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetésben részesült 1959. augusztus 29-én a komlói Béta- akna bányászai, az aknamélyitő dolgozói, a Komlói Szénbányászati Tröszt kiküldöttei és más vendégek részvételével mintegy 800 főnyi tömeg kísérte utolsó útjára Béta-akna halottját. Az elhunytat a nagycsarnokban ravataloznák fel, hogy közvetlen hozzátartozói búcsút vehessenek tőle. Gungl Ferenc üzemvezető még a temetés előtt — figyelemmel arra, hogy az elhunytat Béta-akna saját halottjának tekintette és az SZTK nem volt hajlandó a rendkívüli kiadás fedezésére — levélben fordult Piegl János trösztigazgatóhoz 2500 forint temetési költséget kérve. A. trösztnél méltányolták Béta-akna kérését és a trösztigazgató — bár nem köny- nyen — beleegyezett az anyagi hozzájáruláshoz, mint ahogy a feljegyzések erről tanúskodnak, eképpen: Utaltam az üzemnek másra már tizenötezfei, Ebbe a temetési költség jócskán beleférhet De ha az SZTK oly nagyon szegény Néhány száz forinttal megtoldom bíz én.»' A trösztigazgató azonkívlü, hogy egy szép elégiát írt, megjelent a temetésen is a városi pártbizottság titkárával együtt, hogy meghallgassa a ravatalozóban égő gyertyák lobogó lángja mellett Gungl Ferenc gyászbeszédét. A sírnál Papp István mérnök, a legigazibb hozzátartozó mondott felejthetetlen búcsúbeszédet, míg a drága tetemet egy 400 éves tölgyfa alatt leeresztették a néma sírgödörbe. Kovács Lajos bányamester, aki talán legjobban szerette az élők sorából távozót — egyesek szerint — még könnyeket is hullatott. Az elhantolt TALICSKA — mert e kétfoganytús, egykerekes, ósdi munkaeszköz volt * drága halott, ^ most is ott fekszik a 400 éves tölgyfa alatt, áldozatul esve a műszaki fejlesztésnek. 1953-tól 1959-ig ott nyikorgóit a Bétaaknai fejtésekben föléje görnyedő bányászok verejtékével öntözve. Eltemetésével egy korszak zárult le. Az új kis csillék, amiket a kamrafejtésekben alkalmaznak most a talicska helyett, nagyon jól beváltak. Természetesen mint minden újnak születése, ez sem ment könnyen, símán, sok „komoly ember“ ellenvéleményébe ütközött. Egy júniusban megtartott műszaki értekezleten mondták ki a talicskára a halált és Kovács Lajos bányamester, aki legjobban ragaszkodott hozzá, szívvel, lélekkel, minden tudásával hadakozni kezdett ellene. A gépüzemben Gyimesi Ernő művezető és Kovács István lakatos különösen sokat segített az új munkaeszköz létrehozásában, de dicséret illeti az egész Béta-aknai kollektíi>át. így rekonstruáltuk az eseményeket Béta-aknán, ahol még elmondták a bányászok azt is, hogy a nagy temetés után „tort“ is ültek a jó hozzátartozói szokáshoz méltóan, sörrel, borral, egyebekkel. Fényképeken is megöröldtették a jeleneteket, különösen jól sikerült az egyik bányászról készült kép, amint fekete fejkendőben, fekete ruhában, olvasóval kezében, sirató asszonynak öltözve óbégat a koporsó mellett. A. tréfa mögött azonban komoly valóság is húzódik. A talicska temetése ugyanig a régihez való ragaszkodás gondolatának temetése is volt egyben Béta-aknán. Mert ahogy a talicskához Kovács Lajos bányamester, s akinek legtöbb volt a körletében, Papp István mér nők, ragaszkodott, úgy ragaszkodtak például a bányászok a faáasoláshoz is. A talicska temetése felett ült tor nem csak azt jelképezte, hogy Kovács Lajos bányamester, Papp István mérnök és a többi műszaki ember lerázta magárói Pataki Mihályt, a Pécsi Szén- bányászati Tröszt igazgatóját Munka Érdemrenddel tüntették ki. Robál Józsefet, a vasasi bányaüzem frontmesterét Munka Érdeméremmel tüntették ki. a maradiság béklyóit, a régihez való ragaszkodást, hanem azt is, hogy a bétái bányászok felfogásában is gyökeres változás állt be. Gungl Ferenc üzemvezető elmondta, hogy a legutóbb tartott termelési értekezleten már maguk a bányászok szólaltak fél a fémtámbiztosítás érdekében s a gyűlés hangulatát ítélve, nehezen kísérelhetné meg bárki, hogy a faácsolás előnyeit hangoztassa előttük. Három fejtésben alkalmazzák már a korszerű biztosítási módszert, de a most beinduló fetjést is fémtámbiztosítással látják el. A drága faanyagot megtakarító nádpadló alkalmazása is elterjedt, nem kell agitálni felhasználásának érdekében a bétáinkat. A széntelepek fekvése megnehezíti ugyan a munkahelyi szállítás gépesítését, de most újítás nyomán szerkesztettek egy 2,50 méter hosszú gumiszalagot, amit összekapcsolással kis helyen is felhasználhatnak a szénszállitás korszerűsítésére, könnyítésére. A talicska temetésével egy korszák zárult le. A Béta-aknaiak nemcsak el- nótázták siratás helyett a régi munkaeszközt, hanem azt is megfogadták, nem engedik „exhumáltatni“! A régihez való ragaszkodás hiába él egyes emberek tudatában, a drága halott utolsó érintése következtében megkapták az új iránti szeretet ragályos betegségét. Nagymányókom, Szászváron még mindig alkalmazzák a kivénhedt munkaeszközt, de a közeli rokonok már aggódva tekintgetnek unokatestvérük gyászos sírhalma felé. Pusztulásuk elkerülhetetlen. Persze ahhoz, hogy ők is így járjanak, még sokat kell tenni. Keményen, állhatatosan küzdeni az újért, néha a talicska gazdájának sajátmagával szemben is. Úgy, ahogyan ezt a Béta-aknaiak csinálták. SZÜTS ISTVÁN Gál László, a Pécsi Szénbányászati Tröszt főkönyvelője Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetésben részesült Lukács István, az újhegyi üzem gépkezelője Munka Érdemérem kitüntetést kapott. Cseh Mihály (1) vasasi bányalakatost Szocialista Munkáért Érdeméremmel tüntették ki
