Dunántúli Napló, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-22 / 196. szám

* Belvárdgyula művelődési otthont avatott Keresve sem találhattak volna méltóbb napot új mű­velődési otthonuk felavatá­sára Belvárdgyula termelő­szövetkezeti község dolgozói, mint alkotmányunk ünnepét: a gyakorlatban láthatták, mint válnak valósággá azok az elvek, mit alkotmányunk a kultúra területén a nép számára biztosít. Széles társadalmi összefo­gás eredményekért született meg az épület azon a helyen, ahol egykor a községi kocs­ma áUott. A Legeltetési Bizottság pénzadománya volt a megin­dulás, melyhez a pécsi ipari munkásság segítsége csatla­kozott: társadalmi munkában készítették el az építési ter­vet és tervdokumentációt. Az állam mintegy 160 000 forintos támogatása után el­sőnek maguk a tanácstagok kezdték el a munkát: hord­ták az építési anyagot, rak­ták a maltert és a téglát. Az ács- és asztalosmunkákra is akadt több önkéntes jelent­kező a helyi iparosok között és a nők sem maradtak el a különféle csinosító munkák­ban. Ilyen előzmények után ért­hető büszkeséggel hallgatták a falu dolgozói Pusztai Já­nos járási vb-elnökhelyettes avató beszédét, hiszen ma­gukénak érezhették minden ásónyomot, minden téglát, amivel a művelődés, a mű­vészetek és kulturált szóra­kozás válóban méltó hajlé­kát megteremtették. A városi munkásság is el­küldte képviselőit a nagy ünnepre. A községi tsz-t pat­ronáló Pécsi Szénbányász>» Tröszt dolgozói együtt örül­tek és tapsoltak a falusiak­kal s kultúrcsoportjuk pedig • színvonalas műsorral kedves kedett a vendéglátóknak. LIPPENSZKY Alkotmányunk ünnepén Korséta a megyében Délelőtt tiz óra. Gépkocsink egyenletes zúgással nyeli a kilométereket. Mélykék az ég, gyújtó indulókat sugároznak a rádiók a nyitott paraszt házak ablakai mögül. A nyár­végi nap, mintha jóvá akarná tenni az elmúlt hetek mulasztását, bőségesen ontja sugarát. Zászlók, jelmondatok mellett suhanunk el. Ünnepel a falu. Ünnepelnek a feketeru­hás, régi viseletű öreg parasztbácsik, a nylonblúzos kacér lányok, a kíváncsi gyerekek, mindenki ünnepel. Vókányban fehérkötényes, kardos me­nyecskék tódulnak ki az Uj Élet Tsz irodájának ajtaján, amikor a Zetor pöfögését meg hallják az utcáról. A Zetor sört hozott. Ott áll Fekete Gyula, a tsz elnöke, és a falu párttitkára, Kábái Antal elvtárs is. Amint elmondják, a fehérkötényes és késsel felszerelt asszonyok há­romszáz adag vacsorát főznek. Borjúpörkölttel kedveskednek az ; : ::: Uj Élet 54 tagjának, akik a szövetkezet megalakulásá­nak tizedik évét ünnepük, a másik vókányi csoport, a Béke Tsz tagságának, a meghívott igyéni parasztoknak és nőm utoljára a pécsi vendégeknek. — Az ünnepségek három órakor kezdődnek — folytatja a tsz-elnök, — Tálos elvtárs, a járási pártbizottság titkára beszédet mond, majd átadják a munkásiklubot a falu népé­nek. Ezután barátságos mécs­esét játszunk a pécsi munká­sokkal. A siklósi vár ódon udvarán éles kontrasz- ként hatnak a modern személy autók. A pécsi Janus Pannonius Múzeum tárgyait és Martyn Ferenc festőművész képeit állították ki. A hivatalos ün­nepség tíz órakor kezdődött. Bernds Ferenc, a megyei ta­nács művelődési osztályának helyettes vezetője nyitotta meg a kiállítást. Fellépett a pedagógiai főiskola és a zene- művészeti szakiskola madrigál kórusa, majd a muzeológusok végigkalauzolták a vendégeket a termeken, és tájékoztatták őket a kiállított tárgyakról. Károly majorban az út mellett, az árnyas fák alatt — száz, vagy több? — nagyon sok ember ebédel a fehér abrosszal terített hosszú asztaloknál. Közöttük barna- ruhás határőröket látni. Itt is az állami gazdaságok tízéves jubileumát ünnepük. Amint Barta János, a gazda­már. Mohácson is zászló és zeneszó fogad. Tíz órakor kezdődött az ünnepség ■ HilMEIt Meghívó... Tisztelettel meghívom Bezensek Antal elvtársat, a Pé­csi Közlekedési Vállalat igazgatóját és Aradoári István elv­társat, a vállalat forgalmi osztályának vezetőjét szombaton reggel 9 órára a Kossuth Ijijos utca végén lévő villamos- kitéröhöz. A meghívás célja: helyszíni szemle annak érde­kében, hogy piaci napokon miként lehelne egy villamos helyett kettőt indítania kispiactól a Széchenyi térre. Érdemes megnézni, hogy piaci napokon a háziasszonyok miként zsúfolódnak össze az egyetlen villamoskocsiban, pa­radicsomuk. zöldpaprikájuk, őszibarackjuk miként törik ösz- sze a nagy tumultusban és szorongásban, vagy legjobb eset­ben miként maradnak le a villámokról. Bízom abban, hogy a helyszíni szemle után az igazgató elvtárs és a forgalmi osztály vezetője sürgősen intézkedik majd és szerdán, vala­mint szombaton a kispiactól a Széchenyi térre már két villa­moskocsit járat — éppen úgy. mint ahogyan augusztus 20-án is ezen a szakaszon kettő, sőt három villamos is közlekedett egymás után. A szombat reggeli viszontlátás reményében maradok elvtársi üdvözlettel: PUSZTAI JÓZSEF Látogatók a siklósi várban ság igazgatója tájékoztat ben­nünket, 52 dolgozót kiváló dol­gozó jelvénnyel és pénzjuta­lommal, 72 dolgozót oklevéllel és pénzjutalommal, két dolgo­zót pedig az állami gazdaság kiváló dolgozója jelvénnyel tüntették ki. Az utóbbi kitün­tetést — a legmagasabb amit a miniszter adhat — a miniszter megbízottja tűzte Bán Márton fejőgulyás és Jaksics Ferenc sertésgondozó meüére. Jaiksics Ferenc fiatalember még, de már tíz éve áll a gaz­daság szolgálatában. Bán Már­ton, azazhogy Marci bácsi — mert mindenki így hívja — decemberben nyugdíjba megy Tizedszer is éliizem a Dunaszekcsői Körzeti FMSZ A Dunaszekcsői Körzeti FMSZ. 1948-ban történt meg­alakulásakor kevesen gondol­tak arra, hogy 1958-ban tíz­éves jubileumot, 1959-ben pe­dig a tizedik élüzem-ünnepsé- get tartják meg. Pedig ez így van. Az első három esztendőben Igen nagy nehézségekkel kel­lett megküzdenie a pénztelen szövetkezetnek. A három év után azonban bebizonyosodott, hogy a szövetkezet életképes és az érdeklődés is mind élén­kebbé vált. Ma már 1709 tagot számlálnak és csak mint a „milliomos szövetkezet’‘-et em lítik széltében hosszában. Tavaly a tagság 68 000 forin­tos hozzájárulásból Bárban egy kultúrhelyiséget létesítettek, Dunafalván (Dunaszekcsö-szi- get) pedig cél-részjegyekből egy televíziós vevőt szereztek be. A szövetkezet tagsága a községi kultúrhelyiség felépí­téséhez 26 000 forinttal járult hozzá. Ilyen körülmények mel lett nem csoda, hogy megyei szinten a legkulturáltabb szö­vetkezetek közé tartoznak, amit az is bizonyít, hogy két esetben elnyerték a MT. és a SZOT vándorzászlaját, orszá­gos szinten pedig 1958 első fe­lében harmadik helyezést, í második félévben pedig máso dik helyezést értek el. A szervező- és propaganda munkához nagy mértékben hozzájárult a szövetkezet nő bizottsága, mely megyei vi­szonylatban szintén az elsők között áll. A tagság aktivitásának kö­szönhető, hogy a szövetkezet a napokban ünnepelheti a tize­dik „élüzem” kitüntetést. A dunaszekcsőiek nem pi­hennek az eddigi eredménye­ken, hanem további szakosí­tásokkal fogják a lakosság jobb ellátását megteremteni. Az új formák elsajátításé ban szintén élen jár a szövet­kezet. Ebben a hónapban nyjtják meg Dunaszekcsőn az önkiszolgáló élelmiszer és ön­kiválasztó konfekció és cipő­boltot. Hi lesz a szombati piacon? A szombati piacra a MÉK zöldpaprikából háromszáz, pa­radicsomból kétszázkilencven, uborkából negyven, zöldbabból tizenöt, burgonyából pedig kétszáz mázsát hoz fel az álla­mi gazdaságokból és a terme­lőszövetkezetekből. Ezen kívül tökből nyolcvan, fejeskáposztá- ből nyolcvan, kelkáposztából húsz. sárgarépából tíz és gyö­kérből tizenöt mázsa érkezik. Megfelelő lesz h gyümölcs­felhozatal is. Sárgadinnyéből negyven, görögdinnyéből két­száz, szilvából harminc, almá­ból nyolcvan, körtéből negy­ven. szőlőből öt—tíz, ősziba­rackból pedig összesen har­minc mázsa érkezik szombaton I a pécsi piacokra és a gyümölcs és zöldségboltokba. A hivatalos fogyasztói árak a következőképpen alakulnak: A fejeskáposzta ára 60 fillér lesz. A kelkáposztát 1,50, a zöldpaprikát 1,40, a paradicso­mot 1,50, a tököt 1, a sárga­répát 2,80, a gyökeret pedig 4,80 forintért hozzák majd for galomba. Az uborka ára 1, a zöldbabé 2, a burgonyáé pe­dig 1.50—1.80 forint lesz. A sárgadinnyét 2. a görög­dinnyét 1.80, a szilvát 2.80, az almát pedig 4 Ft-ért árusítják majd. A körtét 4.50, a szőlőt 6.50, az őszibarackot pedig 3.80—9.80 forintért hozzák for­galomba a szombati piacon, Távolabbi terveikben szere­pei a teljes szakosítás, a kul- túrcsoport fejlesztése és a szö­vetkezeti tagok fokozottabb be vonása a szövetkezet életébe. Mezőgazdasági vonalon leg­fontosabb feladatnak tartják mezőgazdaság szocialista át­szervezését. B. L. J Palkó Sándor elvtárs, a me­gyei tanács elnöke mondott beszédet. A délután legkiemelkedőbb eseménye a selyemgyárban zajlott le. Helyesbítve: a bel­városi fiúiskola tornatermé­ben, mert a több mint négy­száz vendég csak itt fért’ el. Harmadszor lett élüzem a gyár, itt nevet és koccint min­den szövőnője. Itt van a kön­nyűipari miniszter helyettese, Palkó Sándor elvtáre, a me­gyei tanács elnöke, az üzem által patronált mohácsszigeti Uj Ut Tsz tfz tagja és itt van a gyár sok régi nyugdíjasa. Sók embernek varázsolt mo­solyt az arcára ez a délután. Tizenöten kiváló dolgozó jel­vényt és oklevelet kaptak, négy dolgozó a könnyűipar ki­váló dolgozója lett, 31 ezer forint vándorolt a szövőnők, bérelszámolók és vezetők ke­zébe, zizegő százasokat rejtő boríték formájában. Besotétedett. Gépkocsink fényszórója megvilágítja a bo­garakat, hangosan koppamnak a szélvédő üvegén. Ünnepelnek és pihennek az emberek. Pihenjenek. Megér­demlik. Megdolgoztak érte. Magyar László — SZEPTEMBER 6. és 20-a között rendezik níeg a világ­hírű bmói nemzetközi vásárt. A vásáron 27 ország jelentet­te be részvételét. A kiállított tárgyak között a legkorszerűbb nehézipari termékek, speciális és laboratóriumi felszerelések, optikai műszerek, építőipari, litépítőgepek, szerszámgépek, autók és elektromos gépek sze­repelnek. — JÓL SZEREPELTEK a pécsi diákok az 1959. évi keszt­helyi Helikoni Ünnepségek kulturális versenyén. A ver­ses pályaművek versenyében Rózsa András, a Nagy Lajos Gimnázium tanulója harma­dik helyezést ért el Uj világ­ifjúság című művével. A ta­nulmányok versenyében Bánki Márta, a Leőwey Leánygim­názium tanulója első helyezést ért el a Pécs vidéki szakszer­vezetek és bányászok 1919 1940. közötti osztályharcáról írt tanulmányával. A szavaló- verseny harmadik díját szin tén pécsi diák, Keresztury Erika, a Leőwey Leánygimná­zium tanulója szerezte meg. — ELISMERŐ oklevelet ka­pott a Szigetvári Műszaki Vál­lalat a Könnyűipari Miniszté­rium és az országos HVDSZ értékelése alapján. A vállalat ugyanis több mint 109 száza­lékra teljesítette félévi tervét. — ÖTEZER embert gyógy! tottak már eddig a komlói vá­rosi kórházban. Elkészült már a kórház bővítésének terve is. 1962-ben nyolcvan ággyal bő­vül a komlói kórház. — A SZABOLCSI nőtanács tagjai szabad idejükben mun­kát vállaltak és az így össze­gyűjtött pénzből harminc asz- szonyt visznek fel Budapestre a mezőgazdasgái kiállításra. — MEGJELENT a Pécsi Ta­nácsi Híradó legújabb száma. Az alkotmány ünnepe alkal­mából piros fejléccel adták ki a lapot. a A tsz Zsibong a vásár. Érdekes, nemcsak az árutól roskadozó pa­vilonokat keresik fel az emberek, de las­sú, tempós léptekkel járják a termelő szö­vetkezetek fejlődé­sét, eredményeit be­mutató pavilont is. Az egyik ember meg­lepődve felkiált: — Nini, ez meg Somogyi Jóska! siklósnagy falusi ~~ elnöke. Éppen olydn, mint életben! — Kocsija van! — Azám, méghoz­zá Moszkvics, ha jól olvasom! Emberek csoporto­sulnak a megye tér­képe előtt is, ame­lyen a termelőszövet­kezeti községeket vö­rös zászlóval, a tsz­ékét meg kék szá­mokkal jelölték. — Majdnem min­den községben van tsz! — jegyzi meg egy parasztember. Az olaszi tsz 100 férőhelyes panell is­tállóját és a kátolyi tsz 80 férőhelyes korszerű istállóját nézegetve, csak eny- nyit mond egy fiatal- cmbéK cÁ ü/uárbun — Ez ám az istál­ló! Egy nagy papírra ízléses elrendezésben számokat festettek. Itt hatan állnak. Vi­tatkoznak. Az egyik így vet véget a vi­tának: — Ha nem hiszed, megpróbálhatjuk. Én azt mondom, hogy az még nem minden, amit a beremendi Dózsa elért az öntö­zéses kertészetben. Többet is le lehet hozni egy holdról, mint 12 327 forint tisztát. Mire a másik: — Többet? Lehet, de én azt mondom: bár csak nekünk ad­na ennyit egy-egy hold! — és tovább mennek. Egy másik tábla a babarc! Béke Tsz va­gyonának alakulását mutatja. — Hát ezt meg hogy csinálták va­jon? Oda nézz! 1 004 000 forint va­gyonuk volt 1952-ben, most meg már va­vt­7 885 000 forint gyonuk van. Gondolkodnak, tatkoznak önmaguk­kal is, aztán tovább mennek azzal a gon­dolattal: — Nem ördöngös­ség! Utánuk lehet csinálni! — és talán titkon fogadalmat is tesznek, hogy utánuk csinálják. A bólyi Kossuth sertéstenyésztéséről készült kimutatásnak is sok a nézője. Ezek a számok is azt bizo­nyítják: érdemes ser­téstenyésztéssel fog­lalkozni. A bólyi Kossuthban minden 100 holdra 4 koca jut. Negyvennégy ko­cájuk van, amelyek­nek évi szaporulata átlagban 17 malac. Idén csupán hízóból 471 155 forintot kap a termelőszövetkezet. Van itt látni, tanul­ni való bőven. Itt vannak például a ter­méseredmények évek re visszamenőleg: az állami gazdaságoké is, a termelőszövetke­zeteké is, meg az egyénieké is. Evek óta az állami gazda­ságok, a termelőszö­vetkezetek a győzte­sek. Az egyéniek le­maradtak az idén is. Az állami gazdaságok az idén búzából 13,5, a tsz-ek 10, az egyé­niek pedig 9 mázsát termeltek holdan­ként. Az őszi árpa termésátlagoknál is hasonló a helyzet. Az állami gazdaságok holdankénti átlaga 15, a tsz-eké 13, az egyénieké pedig 11,4 mázsa. Mellette egv másik tábla. Ez a megye te­rületének megoszlá­sát mutatja. A szo­cialista szektor egy­re inkább bővül, az egyéni gazdaság pe­dig szűkül. Szűkül, mert egyre többen látják nemcsak ki­mutatásokon, fényké­peken, de a gyakor­latban is: az egyéni gazdaság soha sem tudja felvenni a ver­senyt a nagy, közös gazdaságokkal, hogy a jövő a közös gazda­ságoké, • ^ ­— A KOMLÓI Szénbányád szati Tröszt karbantartó üze­mének Hámán Kató KISZ- szervezete Fonyód-Bélatelepen tábort állított fel. A táborba az „Ifjú gárda” őrs tagjait és jól dolgozó klszistákat vittek el két hétre. A táborozás költ­ségeit a KISZ-szervezet fede­zi. — A KÖZELJÖVŐBEN ad­ják át rendeltetésének a lány- csóki termelőszövetkezet 100 férőhelyes szarvasmarha istál­lóját. — A MÁZAI bányaüzem KISZ-szervezete Mátai Antal nevét vette fel. Mátai Antal elvtárs, lengyeü kommunista 1956 októberében a Rádió vé­delmében halt hősi halált. — A MOSONMAGYAR­ÓVÁRI Fémfeldolgozó Válla­latnál megkezdték egy új hű­tőszekrény típus sorozatgyár­tását. Az 500x600 milliméter alapterületű és 1150 mm ma­gas, 100 liter ürtartalmú hű­tőszekrény kompresszoros rend szerű. A hűtőcsövekkel körül­tekercselt mélyhűtő rekeszben mirelit áruk is tárolhatók, mert az önműködően csukódó ajtóval ellátott rekesz hőmér­séklete eléri a — 16 fokot;; Tűz ütött ki pénteken reggel nyolc órakor a Dél-Dunántúli Cipőnagy­kereskedelmi Vállalat Rákóczi út 36. szám alatti telepén lévő gép­kocsiszínben. A tűz úgy keletkezett. hogy Farkas Ferenc gépkocsivezető mi­után egyik munkatársa öngyújtó­ját benzinnel megtöltötte, az ön­gyújtót a benzines kanna fölött kipróbálta. A szikrától a benzin meggyulladt és pillanatok múlva az egész helyiség lángokban áh*­Szerencsére volt annyi lélekje­lenlét a gépkocsivezetőben, hogy a gépkocsit kimentse, s a segít­ségére siető munkatársakkal együtt kézi tűzoltókészülékkel lo­kalizálja a tüzet. így a lángok nem terjedtek át a garázzsal szom­szédos raktárra, s nem keletkezett jelentősebb kár. A tűzrendészen hatóság eljárást indított a gondatlan gépkocsi- vezető, valamint a vállalat igaz­gatója ellen. Az igazgatót azért vonják felelősségre, mert a gép­kocsigarázst megépítése után nem jelentették be a tűzrendészen ha­tóságnak. — AZ ÁLLAMI Biztosító 3 hónap alatt ötven termelőszö­vetkezeti tag. háztáji biztosí­tott részére több ezer forint kártérítést fizetett Ifci. Baleset­ből kifolyólag 7. tűz miatt 2, vihar következtében 3, jégve­résért 26, elhullott állatokért pedig 12 károsult részesült ko moly segítséget jelentő kárté­rítésben. □ BIZTONSÁGI őrizetbe he lyezték Bene Mária 20 éves pécsi, Sipos Endréné 22 éves pécsi, Bakó Mária 20 éves pé­csi és Keresztes Piroska 20 éve® siklási lakost. Valameny- nyien erkölcstelen, csavargó életet éltek, állandó munkát nem vállaltaki — ÚJABB kuka-edények ér keznek Pécsre a jövő héten. Ezekkel együtt háromezerre emelkedik városunkban a sze­métgyűjtő edények száma. □ HÉTFŐN elkezdik a Rá­kóczi úti villámoskitérők ki­bontását és a kitérők szaka­szán erősen megrongálódott úttest felújítását. — AZ ILLOCSKAN épülő bekötút, amelyhez a környék lakossága is jelentős társadal­mi segítséget nyújtott, előre­láthatólag október közepeit kerül átadásra«

Next

/
Thumbnails
Contents