Dunántúli Napló, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-31 / 178. szám
1959. JÜLIUS 31. NAPLÓ 5 Hogyan halt meg jjqSfí Sándort } Megemlékezés halála 110. évfordulóján 1849. júliusában súlyossá vált a magyar szabadságharc ügye. Az élet-halálharc elérkezett végső szakaszához. Az ország figyelme ekkor már csak ez ősz lengyel szabadsághősre, Bemre irányult. „Szörnyű idő, szörnyű idő! S a szörnyűség mindegyre nő“ — írja Petőfi utolsó versében. A költő eleinte még arra gondol, hogy tollal fogja szolgálni hazáját. Nem a halálra készül, hanem a munkára. Tanulmányokat végez, meg írja fia, Zoltánka életrajzát, drámába fog. Igaz ugyan, hogy egy hónappal előbb lemondott őrnagyi rangjáról és vissza akar vonulni a katonai pályáról is „egészen és örökre", de érzi, hogy most elsősorban karddal kell küzdenie a hazáért Az orosz seregek az Alföldre ereszkednek le. Magyarországon már csak a csatatéren érezheti biztonságban magát az ember. Petőfi Mezőberényből Aradon át Erdély felé törekszik családjával, amikor találkozik Bem futárával, akit a jó öreg kedves fiáért küldött. Petőfi nem habozik. Azonnal indul és Bereckén találkozik össze Bemmel. Egymás nyakába borulnak és összecsókolóznak. Július 29-én érkeznek Marosvásárhelyre. Másnap Bem 2700 főnyi csapatával Segesvár felé indul, hogy megakadályozza az északi és déli orosz seregek egyesülését. Lüdesz és Szkárjátyin nyugtalanul várják a támodáet 16 000 gyalogos sál, lovassal, valamint 24 ágyúval. Bem abban reménykedik, hogy színlelt támadásaival elkábítja az ellenséget. A székely huszárok Fejéregyházától Segesvárig rajtaütésszerűen támadnak és sok fogollyal térnek haza. Az öreg mozsarakkal a fiatal diáktüzérek még a vezért is eltalálják. Az oroszok végül is rájönnek a cselvetésre, s megindítják óriás hadukat. Az ütközet keserű öldökléssé válik: elől kartács, ágyúgolyók, puskatűz, hátulról villogó dzsidaerdő. A huszárok látva a helyzetet, vad vágta- tással menekülnek a gyalogsággal együtt. A szörnyű harc közepette Lengyel doktor veszi észre Petőfit. Rákiált: — A csata elveszett, meneküljünk! — Potomság — felelte a költő, meg sem mozdulva. Délután öt óra. A csatából menekülő Gyalokay László honvédszázados látta utoljára a költőt, amint hajadonfővel, kard nélkül, kigombolt vászon zubbonyban szaladt az országúton. Hauler József, aki harminc évig kutatta Petőfi rejtélyes halálát, azt írja, hogy Zeyk Domokos a költőt kengyelébe emelte, s a kukoricásba vitte. Utóbb a hídon látták, midőn az egyik kozák pikájával mellbe döfte, mire a költő a Kü- küllő vizébe zuhant. Itt kábult ságából magához tért, kiván- szorgott a partmenti füzesbe, s egy téglarakás mellett feküdt reggelig. Ekkor egy Osonta Juon nevű fehéregyházai lakos szekerén Héjjasfalva felé vitte, de útközben egy közös sírba dobta. Valószínű, hogy sok hanvédbajtársával együtt a halálhelyétől nem messze fekvő Csonta-kerti tömegsírban fekszik Petőfi Sándor. Amilyen tüneményszerű volt rövid élete, épp oly csodálatos volt halála. Az üstökös lehullt, de fénye, neve, emléke s halha tatlan költészete élni fog a szabadságszerető népeknél. Úgy halt meg Petőfi Sándor, miként halála előtt két évvel korábban megjövendölte: „Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjúi vér ki szívemből...“ Tóth István Készül a Mecsek hegység oízfxjLdrajzi térkéfie. Néhány nap óta Pécsett tartózkodik dr. Schmidt Eligius Róbert Kossuth-díjas tudós, a Magyar Földani Intézet kutatója. A nemzetközi tudományos életben is ismert nevű pro- fesszor a következő tájékoztatást adta lapunk munkatársának pécsi kutatásairól. — Intézetünk elkészíti Magyarország vízföldrajzi térképét — kezdte válaszát Schmidt professzor. Ennek első állomása az, hogy az ország egyik legfontosabb hegységén, a Mecsekben végezzük el ezt a munkát. Tevékenységünk két irányú: Egyrészt a medencéket vizsgáljuk, másrészt a hegységeket. A medencékben a vízáteresztő rétegek tulajdonságát, a víznyomás-viszonyo- kat, a hőmérsékleti ingadozásokat és a talaj kémiai összetételét vizsgáljuk. Ennek alapján elkészítjük ezek nek a területeknek a hidrogeológiai térképét. Mértéke 1:500 000-hez lesz. A hegyvidékeken a vízföldtani, vízrajzi és vízkémiai viszonyokat elemezzük. A vizsgálat alapján készítendő térkép mértéke 1:100 000-hez lesz. Ezt a munkát végezzük jelenleg Baranyában. — Milyen kapcsolatban van ez a kutatómunka a gyakorlati élettel? — Azt hiszem, majd nagyon sok hasznát veszik munkánknak az építkezéseknél, a bányák fejlesztésénél. Mert gyakran előfordult eddig, hogy nem megfelelő helyen építette például egy termelőszövetkezet a majorját. Vízgazdálkodási szempontból ezáltal kedvezőtlen helyzetbe jutott. Vizsgálataink eredménye alapján az ilyen kellemetlen eseteket elkerülhetik majd az építkezni szándékozók. A bányák fejlesztése is tudományosabb alapon történhet majd kutatásaink eredményeképpen. Ezzel sok felesleges munkát és jelentékeny pénzösszeget takaríthatunk meg. Vagyis a sorrend most megváltozik: Először nem az építkezést, a bányafejlesztést tervezik majd, hanem a térkép alapján először a vízföldrajzi körülményeket vizs gálják meg. — Meddig tart ez a munka? — Körülbelül hat hétig. Természetesen csak a felmérésekkel végzünk ennyi idő alatt, aztán megkezdjük a térképek elkészítését. Velem együtt 5 szakember munkálkodik ezen, remélem eredményesen. Mint érdekességet megjegyzem, hogy a Szovjetunióban 500, a Kínai Népköztársaságban 10 000 tagú munkaközösség foglalkozik a mienkhez hasonló munkával. L. L. Gabonát szárítanak a bólyi „hibridkukorica-gyár“-ban A 12 000 holdas Bólyi Állami Gazdaságban, az ország egyik legnagyobb vetőmagtermelő gazdaságában, befejezéshez közeledik a kalászosok aratása. Bólyban az idén körülbelül kétszáz vagon búza, árpa, borsó, repce és más vetőmagot termeltek; részben saját maguk szükségletére, részben a társgazdaságok és a termelőszövetkezetek számára. A vetőmagvak jó minőségét azonban erősen veszélyezteti a csapadékos időjárás. A búza nedvességtartalma például a szokásos 14—15 százalék helyett 18—19 százalék, tehát fémzáro- iásra így alkalmatlan volna. A bólyi gazdaság vezetői éppen ezért elhatározták, hogy a helybeli „hibridkukorica- gyár”-at, amely a tél folyamán 262 vagon csöveskukoricát dolgozott fel, gabona és más vetőmag szárítására, tisztítására és osztályozására is felhasználják. Az üzem szerelői maguk végezték el a szükséges átalakításokat. A szárítóban a hőmérsékletet a felére csökkentették, nehogy a nagy meleg károsan befolyásolja a vetőmagvak csíraképességét. Június végén kezdődött meg a szokatlan munka a hibrid- üzemben és az teljes sikerrel lárt. Eddig 15 vagon árpát, 12 vagon bprsót, hat vagon repcét tisztítottak és szárítottak meg, s a vetőmag jó minőségű lett. A hét közepén a magas víztartalmú búza szárítását is megkezdték már. Az üzem dolgozói arra törekszenek, hogy szeptember közepére teljesen befejezzék á gabona-vetőmag feldolgozását, mert akkor mar a kukoricára kerül sor. Bólyban az őszi-téli hónapokban 350 vagon kukoricát szárítanak és tisztítanak meg. Valóban csak pénzen múlana ? 1300 mázsa kenyérgabonát az államnak Ezekben a napokban mintegy 150 cséplőgép dolgozik a közös gazdaságok szérűin és a legtöbb helyen nemcsak az őszi árpa, hanem a búza csép- lésére is sor került. A megye termelőszövetkezeteinek többsége még az év elején megkötötte a gabonaértékesítési szerződéseket a Terményforgalmi Vállalattal: mégpedig a tavalyi kilencven vagon helyett csaknem négyszerannyi — 330 vagon — búzára, illetve rozsra. Az aratás időszakában azonban, a vártnál jobb termés láttán és a közösen értékesített gabona után járó többletár hatására, számos közös gazdaság tagsága nagyon helyesen úgy határozott, hogy a le- szerződöttnél több terményt ad el az államnak. A lippói Béke őre Tsz például eredetileg 700 mázsa kenyérgabonára kötött értékesítési szerződést az év elején. A tagság azonban most úgy határozott, hogy az egész kenyérgabona-feleslegüket egy szerre adják el a Terményforgalmi Vállalatnak és csupán annyi búzát, illetve rozsot tartanak vissza, amennyi a tagok háztartási szükségleteire kell. Ilymódon 1300 mázsa kenyérgabonát szállítanak ezekben a napokban az állami magtárba. Hasonlóképpen cselekszik több más baranyai termelőszövetkezet is. A drávafoki Uj Esztendő Tsz-ben is csupán a háztartási szükségletet tartják meg és így az eredetileg tervezett 440 mázsa kenyérgabonának csaknem kétszeresét adják el az államnak, s így ők is megkapják a mázsánként! húsz forintos többletárat. a jo mu— Mi kell szaki fejlesztéshez? A megkérdezett bőrgyári műszaki tisztviselő Montecuc- coll szavaival válaszolt: — Pénz, pénz, pénz. Amikor későbbiekben. az újítások, ésszerűsítések első féléves eredményei kerültek szóba és arról érdeklődtem, hogyan jelentkezik ez a gyár mérlegében (azaz forintban), mennyire segítette elő a gyár termelését, hasonló választ kaptam. — A mi 100 milliós mérlegünkben elenyészőek ezek az összegek. Tudja elvtárs, amikor a „nagy 'kalapban“ összegyűlnek a dolgok.;; egy-két ezer forint.;s Pár óráig időztem a Pécsi Bőrgyárban, műszakiakkal, munkásokkal, a pártszervezet vezetőivel beszélgettem. £s ezt a véleményt maga a gyár első féléves eredményei, a szigorúan vett gyakorlat csapta agyon. Érdemes azonban foglalkozni ezzel a véleménynyel, mert sajnos nem egyedül álló mérnökeink, műszakiaink körében. Miről is van itt tulajdonképpen szó? Pártunk márciusi határozata foglalkozik a műszaki fejlesztéssel is és nagy figyelmet szentel a technikai, gyártási korszerűsítéseknek, mert ezek növelik a termelékenységet, könnyítik a munkát s nem utolsósorban rövidebb idő alatt, több érlék termelését jelentik. Elenyésző közgazdaságtani szakismeret kell ahhoz, hogy belássa valaki, ha például egy gép elavult, döcög vele a termelés, sok üzemanyagot, energiát fogyaszt, akkor legegyszerűbb, ha lecseréljük, úja! veszünk helyette. Ez Is műszaki fejlesztés, annak legegyszerűbb, mondhatnánk, legkézenfekvőbb módja. De az is, ha például egy munkafolyamatot, amit eddig kézzel végeztek, gépesítünk. Az ilyen irányú műszaki fejlesztéshez el- vitathatatlanul pénz kell. Többnyire sok pénz. Ám gyáraink többségében hosszú sora dolgozik olyan gépeknek, amiket 10—20—30 éve, sőt még korábban gyártottak s minden bizonnyal sokkal korszerűbbek is léteznek már. Megtehetjük-e, hogy egy csapásra lecseréljük a régieket, beszerezzük az új gépeket? Nyilván ilyen óriási befektetést nem áll módunkban megvalósítani. Lemondhatunk- e hát a műszaki fejlesztésről ott, ahol nem lehet új gépeket venni? Pénz kell-e csupán a műszaki fejlesztésihez? Uj berendezések, beruházások, új gépek beszerzése jelenti-e csupán a műszaki fejlesztést? Bibli Juhos vegyész- mérnök gyorscserzési eljárás tárgyában benyújtott újítása nyomán jelentősen leszállt a cserzési idő a bőrgyárban, lényeges importanyag-megtakarítást lehetett elérni, s ugyanakkor emelkedett a munkabér megtakarítás is. Gulyás József főkönyvelő szerint az elő- ikslklllált IITl!0§t3.1C3rít'áS nese, ahol az állandó figyelem, a szakértelem, a türelem hizlalja a halakat. Itt nem lehet kapkodni sem etetésnél, sem halászatnál. Amikor kihelyezi a 16 méteres fenékhálót, bizony rá kell érnie, hogy a fogás eredménnyel járjon. A csalétket, a zsíros sajthulladékot, már órákkal előbb szétszórja a vízben és izgalommal várjuk a víz gyűrűzését, a lapuló fenékháló előterében. Szerintem zsákban van már a hal“, de a 'mester nyugalomra int. Jól ismeri ő a halait, de azok is „kitanulták“ az óvatosság minden csínját, mert alig, hogy étekre kapnak, messze cikkáznak a zsákmánnyal. Persze én ebből semmit sem látok, de a halászmester annál többet. — Majd ha megnyugszanak, — mondja, — majd ha megunják, hogy minden falattal „odébb álljanak". Addig elmondja, hogy milyen gazdagok ők, hogy mivel járul ő is a gazdagsághoz. A három és féltonnás tehergépkocsi, a két Zetor, a két körmös- traktor, a három gépi eke teljes felszereléssel, a műtrágyaszóró, a kévekötőaratógép, az öt üzemelő daráló, az 56 ezer forintos új öntözőberendezés mellé 5 is hozzájárul „némiképp" az évi halhozammal. Tavaly 80 mázsa halat szállítottak saját gépkocsijukon Pécsre, Siklósra, Komlóra, de az idén már minden remény megvan a 100 mázsás haltermésre. Ez pedig óvatos becslessel is 160 ezer forinttal emeli majd a tsz jövedelmét. Izgalmas és szép, amit elmond. Az, hogy az idén 56 forintra tervezik az egy munkaegység értékét, de nagyon bízik abban, hogy elérhetik a 60 forintot vagy még annál is többet. Jó szemű, gyorseszü gazda Steig Antal, a tsz elnöke, sokat várnak tőle. Különösen, amióta két új üzemegységgel gyarapodtak, a palkonyaival és a névadó villány- kövesdivel, amelyik 24 hold príma szőlővel járult hozzá a battyániak új telepítésű 8 holdjához. Előre nem lehet jósolni, de úgy néz ki, hogy minden tag beszerezheti őszre a maga hordóját. Tprről jut eszembe, hogy beszélni kell a 73 éves Várkonyi Miklósról is, a tsz erdőkerülőjéről, aki elfelejtett megkínálni a saját termésű sillerjéből, pedig láttam, ott volt az üveg a tarisznyájában, méghozzá dugóig töltve. Mesélt ellenben olyan szapora szavakkal, hogy győztem megjegyezni. Elmondta, hogyan őrizte meg 15 éven keresztül az erdőt és a vadakat garázda fatolvajoktól, orvvadászoktól. Évei után rég nyugdíjban lehetne már, de azt mondja, ö már itt az erdőn fog meghalni, ha eljön az ideje. Érdekes ember Várkonyi Miklós, Bejárta régebben a fél világot, Amerikát is. St. Louisban megérte Wilson elnök megválasztását és bukását, de Roose- veltre is adott le szavazatot. Azt mondja, Kossuth-ot is Amerikában ismerte meg igazán. Abban az időben idehaza csak „gyalázat“ volt a neve és ő ott S.t. Louisban egy antikváriumban ismerkedett meg vele. Azaz, hogy onnan kölcsönözte ki, nem is gondolva arra, hogy mennyi baj elindítója lesz majd az aranyozott kötésű Kossuth könyv. Kossuth Lajos „bírta rá“ arra, hogy 1921-ben hazajöjjön és a battyáni búcsún kinyissa a száját. Nagy zúgolódásban volt már akkor a falu, két esztendővel 1919 után. Földet követeltek gróf Montenuovótól, a miniszterektől. És Várkonyi — akkor még Weber Miklós szónokolt. Méghozzá Kossuth Lajos szavaival, úgy, ahogy annak idején abban az aranykötésű könyvben olvasta: „Addig rágjuk ennek a fának a gyökerét, amíg ki nem dől...“ Csendőrök hurcolták el és két évet kapott, amiért megértette Kossuth szavait. Tizenöt éve őrzi már a 162 holdas battyáni erdőt, a vadakat, garázda fa- tolvajoktól, lesipuskás rabsicoktól. Az ő kalapjában csak mátyásmadár toll van, a puskája is csak egy csövű, de van már saját háza, szőlője, egy hold kertje, évi hat ürméter fája és becsületes fizetése. Csak __ Am ire a nap leszáll erre a „csokra“ is választ kaptam. Aznap járt le a szabadságom és hazafelé készülődtem, amikor Várkonyi Miklós rámtalált. A tarisznyáját bontogatta nagy fejcsóválás- sal. Benne volt még az üveg úgy, ahogy reggel láttam, dugóig töltve. — Látja, látja, ilyen már a vénember. Feledékeny. Pedig az első kortyot magának szántam. Amikor megtöröltem az üveg száját, ő is nagyot húzott belőle. Hogyne, hiszen egész nap csak nézte az üveget és én azt is megtudtam róla, hogy a vizet tizenöt esztendeje csak mosakodásra használja. (PÁLINKÁS) egy évben cirka 1 millió forint, j Istókovics—Fehér—Heim elv- ; társak, bőrgyári dolgozók, egy ócska gép felújításával értek el szép eredményt. A krómbőrök faragásánál nagyon sok hibát okoztak az eddigi késhengerek. Istókovics József megduplázta a kések számát, s mindjárt megszűnt az eddigi hiba. Az egyik gyárrészleg-vezető asztalán friss újítást lapozok át, melyein jóformán még a tinta sem száradt meg. Golin János gépmunkás tímár javaslatát tartalmazza a sertésbőrök taszításánál lévő hiányosság kiküszöbölésére. De lehetne sorolni tovább. Nehéz dolog persze annak kimutatása, hogy egy év alatt mennyit is hozott a konyhára az úgynevezett kisújítások tömege, a műszaki fejlesztés e „csendesebb oldala”, de az vitathatatlan tény, hogy hozott! (Bibli János újítása például 1 milliót!) Természetesen a műszaki fejlesztés szempontjaihoz az is hozzá tartozik, méghozzá kal- kulálhatóbb módon, hogv két föcsölőgépet és egy kenőgépet szereztek be, amivel a kézi _ munkát gépesíteni lehetett, ;hogy új kazánházat építettek, "úi kompresszort kaptak, hogy lényegesen javították p tüskésréti kutak bekapcsolásával a vízellátást, hogy az eltört gőzgép helyére turbinát szereltek fel, hogy új fúrógépet kapott a lakatosműhely, hogy útban van egy angol hydraulikus vasaló és egy szárítógép Kőszegről stb ... Ezek komolyabb, a termelést talán közvetlenebbül emelő, vagy egyenletesebbé tevő műszaki fejlesztési aktusok. ttX különös dologlenne, ha egy olyan nagy tradícióval, olyan nagyszerű munkásgárdával rendelkező gyár, mint a Pécsi Bőrgyár, csak erre támaszkodna. Erdődi Gyula elvtárs, a párt- szervezet titkára elmondja, hogy negyedévenként műszaki konferenciát tartanak a gyárban, melyen a gazdasági és pártvezetők is részt vesznek. Ezen a konferencián megbeszélik, megtárgyalják az elmúlt negyedév műszaki fejlesztési tapasztalatait s megszabják a következő negyedév feladatait. Utána műhelyértekezleten ismertetik a munkásokkal a határozatokat, a javasolt intézkedéseket A műszaki fejlesztés kérdéseiben a gyár kb. 1200 dolgozója is beleszól, bírál, javasol, elgondolásokat fejt ki, újítási ötleteket kap, másszóval segít. 1659. I. félévében a marha- box-gyártásban elért kiváló eredményért, a jelentős minőségi javulásért a gyár 10 ezer forint jutalmat kapott és dicséretben részesült; Ki állíthatná azt, hogy ennek az eredménynek elérésében nem segített az egész gyár kollektívája, a munkások ra támaszkodó műszaki fejlesz tés és az, hogy a munkások ötleteikkel, javaslataikkal, új<- tásaikkal maguk is részt vettek a termékek minőségének javításában, a termelés emelésében, a költségek csökkentésében? Mi kell a jó műszaki fejlesztéshez? Nyilvánvalóan nemcsak pénz, pénz és pénz. A pénzen kívül kell egy jó, szakképzett műszaki csoport, olyan, amilyennel a bőrgyár rendelkezik, akik elmélyülten kutatják a gyártási technológia javításának módjait, a korszerűsítések lehetőségeit, a technikai fejlesztés, a gyártás módjainak nemcsak pénzből, beruházásból, új gépekkel tör‘é- nő javítási lehetőségeit, kell a jövőért felelősséget érző mim késgárda, olyan, amilyen a bőr gyárban van, akik javaslataikkal. ötleteikkel, újításaikkal segítik előrevinni a termelést, olcíóbbá, könnyebbé tenni a termelést, kell egy olyan párt- szervezet, mint a bőrgyáruk pártszervezete, akiknek tagjai megmagyarázzák, hogy a 1(0 milliós mérleg dacára igenis ai. -gj munkás által megtakarított 20 forint, újításával népünknek megnyert IÖ0 forint is, jelentős mértékben viszi közelebb népgazdasagunkat a márciusi határozatban javasolt célok eléréséhez. Szült István