Dunántúli Napló, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-29 / 176. szám

1959. JÚLIUS 29. NAPLÓ 5 Miből lesz a baleset? Az utóbbi időben a közúti forgalmú napon mennyi köz­balesetek száma megnőtt. A lekedésl szabálytalanság ta- rendőrség közlekedési csoport- pasztaiható az országúton és a jánál érdeklődtünk ennek okai városban. A körséta eredmé- felől, s ők válaszul meghív- nyeként bemutatunk néhány ták. riporterünket, nézze meg, szabálytalanságot, elkövetőik- néhány óra alatt egy közepes kel együtt, Eles kanyar vagy hirtelen fékezés, s máris baleset áldo­zata lehet Jákó Ernő, aki állva utazik a 21-es TEFU gép­kocsijának a plátóján. Az újságokban gyakran jelennek meg hírek a vasúti átjá­róknál történt szerencsétlenségekről. Ezek közül Bierken- stock Imre, a szentlőrinci gépállomás traktorosa valószí­nűleg nem olvasott egyet sem, különben nem hajtott volna át 30 km-es sebességgel a sorompó alatt, Horváth Ferenc rakodó meggondolja magát és kiszáll a mozgó autóból! Ez természetesen Sán Ferenc gépkocsi- vezetőnek 1-esébe kerül, mert nem akadályozta meg e sú­lyos szabálytalanságot, 20 km a megengedett maximális sebesség a Szigetváron áthaladó 6-os főútvonal egy részén. A korlátozást semmibe sem véve egyes járművek 45—50 kilométeres sebességgel „repítenek" itt mint például Varga József EB 58-60-as és Tóth Lajos KL 92^-SO-at rendszámú motorjukkal. Koszta József emlékezete Tíz éve annak, hogy az Al- * föld és a tanyav ilág nagy festője, a halkszavú és csodás kifejező erejű Koszta József z szentesi kórház hófehér ágyár örökre lehunyta szemét. Szegény, sokgyermekes bras­sói családból indult el Koszta, de Erdély égnek meredő he­gyei, a fenyvesek tiszta leve­gője nem tudtáik varázsukká’ maguk között tartani. Elvágyó doit a szegénységből, mázoló szakmát, majd fényképészetet tanult, azután vándorfestőként tengette életét. Keserves éve­ket élt át, amig összegyűjtött annyi pénzt, hogy művészi ta­nulmányokhoz kezdhetett. Bécs, Párizs, később Belgium és Itália voltak az állomásai biztató fejlődésének, s közben ahogy izmosodott tehetsége, úgy zárkózott magába az ide­gen környezetben a fiatal mű­vész. Néha kapott csak ösztön­díjat, kitüntetést, a garasos gondok, nyomasztó életkörül­mények között érett a piktúra mesterévé. Koszta nyitott szemmel jár­ta a külföldi országokat, sokat látott, tanult és tapasztalt, de magányos sajkáját nem ragad­ták el sohasem formai áram­latok, nem utánzóit külföldi akadémiai irányzatokat, elen­gedte maga mellett a „izmu­sok“ vitorlát dagasztó szelét és megmaradt annak, ami csak az őstehetségeknek jut osztályré­szül: egyéniségnek, 1917-ben az Emst-Múzeumlbam mutatta be első gyűjteményes kiállítását, s a varázsos színgaz dagság láttán így újjongott a sajtó: „... egy új Munkácsy érkezését ünnepelte Koszta Jó­zsef festőművészben a nem­zet." Valóban, Kosztét, ha egyáltalán lehet valakihez ha­sonlítani, akkor Munkácsy fes­tészetéhez áll legközelebb. Ta­lán nem is az ecsetvezetés az, ami legnagyobb mesterünkre emlékeztet nála, hanem a szem lélet. Koszta festészetét is a mély átérzés jellemzi, a termé­szettel való belső együttélés, az egyszerű emberek, falusi, tanyai tájak iránti nem titkolt lelkesedés. Bármerre járt, mindenütt a táj csendes drámáját kereste. Külföldről hazatérve Szentes határában, Várfokon vásárolt tanyát, s itt nemcsak életével, de festészetével is vállalta a paraszti, egyszerű és tiszta éle­tet. Istállóból átalakított mű­terme mellett, a ház közvetlen közelében kukoricás húzódott, mely örök modell lett számára, miután előzőleg a Tisza füzes tájait, a beregháti szélmalmo­kat, a cigány-negyed környé­két és a mezők alakjait meg­annyi változatban megörökí­tette már. Tájképeinek elnagyolt, föld- szagú, nehézkes formáit lázas szenvedéllyel alakította ki, egyéni formanyelvén a szegény paraszt környezete, a mezei munka, a kukoricatörés benső­séges izzást kapott. Színkeze- lése rendkívül erőteljes; va­Családtagok a szövetkezeti földeken A baranyai termelőszövetke­zetekben még a tavasz folya­mán felmérték, hogy egy-egy család mennyi munkaerőt tud majd nyáron, a legnagyobb munkák idején, a közös gaz­daság rendelkezésére bocsáta­ni. A megművelésre és a beta­karításra kerülő területeket az­tán rendszerint úgy mérték ki a családoknak, hogy eleve szá­mításba vették a munkaképes öregeket és fiatalokat Is. Ez a módszer — a tapaszta­latok szerint — jól bevált: mind a régi, mind pedig az idén alakult termelőszövetkezetek­ben. A nyári időszakban öt­hatezer családtag kapcsolódott be a legsürgetőbb mezei mun­kákba. A családtagok általá­ban a növényápolást végzik és besegítenek az aratásba, sok helyen pedig — különösen az idősebbek — a jószágok ápolá­sát vállalták el, hogy ily mó­don az állatgondozók is részt vehessenek a betakarításban. A sellyei járásban például úgyszólván alig van olyan kö­zös gazdaság, ahol, ne működ­nének ezek a jól bevált „se­gédcsapatok”. A tavasszal ala­kult endrőci Béke Tsz-ben Egy építészmérnököt vagy egy gyakorlattal ren­delkező építészteciniust és egy gyakorlott vasesztergá-yost felvesz a Pécsi Porcelán- gyár. 472 mintegy 40—50 családtag kap1 csolódött be a nyári aratási- csépélési munkába. Jórészt az ő segítségüknek is köszönhető, hogy a hét végére nemcsak a búza, hanem a zab aratásával is végezhettek. Persze, nemcsak a közösség jár jól ily módon, hanem a termelőszövetkezet dolgozóinak is szépen gyarap­szik a jövedelme. Egy-egy csa­ládtag ugyanis legalább 30—10 munkaegységgel gyarapíthatja a családfő munkaegységeinek számát. Ez pedig az endrőci Béke Tsz-ben átlag kétezer fo­rint körüli többletjövedelmet jelent az idén a tagoknak. dóc kékek, pirosak, sárgáik tob­zódnak vásznain, a mélytűzű barnák között harsogó fehér foltok szinte természetellenes erővel villognak. Ha napsütést vesz ecsetjére, tikkaszt a for­róság, ha árnyékot fest, szin­te lehangol, nyomasztó érzést támaszt a színek súlyossága. Bényí László ezt írja tanul­mányában Koszta Józsefről: „Nyelvújításra született géniu­sza ő a magyar festészetnek, aki nem elégedhetett meg a témáihoz idegen hanghordozás sál.’1 És valóban így van. Kosz­ta festészetét csak Így lehet jellemezni: egyéni, őserejű, hazai földből fakadó és táp­lálkozó, az Alföld levegőjétől megittasodott művészet, mely­nél a táj, a munka, dolgos na­pok ábrázolásainak hosszú so­rából mindig a festő belső ér­zései csendülnek ki a leghart- gosabban. Sötét tónusú, de erő sen felfokozott, világitó erejű színekre épiti Koszta képeit — a legszebbeket Is: a Mezei munikások-at, a Vihar előtt-öt, a Ruhaszárítás-t, a Vízhordók­at, a Krumpliszedők-et, a Ha­zatérő aratók-at, majd színér­zékenységének tetőfokán a Tányértörölgető nő-t, — me­lyek azért igazak, mert indu­lására emlékezve, őszinte meg­értéssel és humanizmussal érintette és érezte a témákat. Koszta József mindvégig szerény, félirehúzódó, magába zárkózott ember maradt, nevét, művészetét azonban így is meg ismerték: Berlin, London, Drezda, Brüsszel. Velence, Ró­ma, Milánó, Stockholm és szá­mos más világváros kiállításá­nak nemzetközi közönsége nyi­latkozott elragadtatással képei előtt. Élete alkonyán derűs megnyugvással, boldog elégté­tellel szemlélte, hogy akikért rajongott: a szegény-parasztok, zsellérek, mezei dolgozók előtt új élet kapuit tárta ki a felsza­badulás. 1948-ban gyűjtemé­nyes kiállításon mutatta be a Nemzeti Szalonban életművét, a legmagasabb zsűri Kossuth- díjjal tüntette ki a mestert, neve odakerült a legjobbak kö­zé. M gy ment él Koszta József, ^ ahogyan indult: csende­sen, szánté észrevétlenül. De olyan örökséget hagyott, ami­lyen csak kevés akad a festé­szet történetében: Megjutalmazták a; egész- sagngyi szakszervezeti bizalmiakat Az Orvos-Egészségügvi Dol­gozók Szakszervezete Baranya megyei Területi Bizottsága jú­lius 28-án, délelőtt 9 órakor megyei bizalmi konferenciát tartott, amelyen ötvenhárom szakszervezeti bizalmi vett részt. Horváth Lajos, a Terü­leti Bizottság titkára ismertet­te előttük az MSZMP Politi­kai Bizottságának január 13-i, a magyar egészségügy helyze­tére vonatkozó határozatát és az elkövetkező feladatokat. Egri Dezsővé gyógyszerész, a Területi Bizottság társadalmi biztosítási felelőse a segélye­zésről és az üdülésről adott tá­jékoztatást. A szakszervezeti bizalmi munka megbecsülése jeléül harmincegy szakszervezeti bi­zalmi kapott különböző aján­dékokat. özv. Stranczinger Ja- kabné takarítónő (Máriagyüdi Szociális Otthon) és Répánczki Erzsébet gondozónő (I. sz. Ki­lián utcai bölcsőde) 2 hétre szóló ingyenes beutalót kap­tak. Ajándékot kapott: Berger Mária ápolónő (Harkány), Ke­lemen Gábomé szülésznő (Be- remend), Nagy Mária gondo­zónő (Komló), Rákhely János­áé szülésznő (Helesfa), Bucski Mihályné védőnő (Szentlőrínc), Bazsó Mária védőnő (Ujpetre), Losonczi Márta nyilvántartó (Pécs), Kellár Józsefné oktató (Szülésznőképző iskola), Köves Borbála gyermekápolónő (Me­gyei Kórház), Sashegyi Sán- dorné védőnő (Szászvár), Szé­pe lmréné orvos írnok (Pécs), Horváth Anna védőnő (Vajsz- ló). Pénzjutalomban részesült: Erdősi Ervinné mosónő (Szi­getvár), Rozsnyói Jánosné tech nika (101. gyógyszertár), Er­dősi Béláné gondozónő (Mo­hács), Baksa Ferencné szülész­nő (Dunaszekcső), Hauk Mária védőnő (Szederkény), Pável Jó­zsefné mosónő (Megyei Kór­ház), dr. Kósa Ferencné védő­nő (Abaliget) és Riszt József­né ápolónő (Szigetvár). Kilenc egészségügyi szakszervezeti bi­zalmi könyvjutalmat kapott. Bányajáráson István-aknán — Indulhatunk a bányába, ——------------------1 — nyit be a pártirodába Horvai Ádám, István-aknai főmérnök. Győző Jenő párttitkár ha­mar átöltözik a főmérnökkel együtt. Még egy bányászsisak s máris indulhatunk a föld alá. A mai leszállásnak tulaj­donképpen kettős célja van. Egyik az ellenőrzés, a másik pedig megnézni, hogyan dol­gozik az a csapat, amelyikből a kísérleti fémtámbiztosítási fejtés megindításához akar­ják a törzsgárdát kialakítani. Csak a lámpánk fénye vi­lágít a sötét vágatban. A fő­mérnök szeme még ennél a gyenge világításnál is észre­veszi a hibákat. Pár szóval megbeszéli a párttitkár elv­társsal. ö majd megtárgyal­ja a kommunistákkal a tapasz­taltakat, hogy ■minél előbb meg szüntethessék ezeket a hibá­kat is. W’!;# ' Á .... ’ row» ö : -.'Á'.-. Nem egy balesetet idézhetnek elő a részegen hajtó kocsi­sok, de ők — tisztelet a kivételnek — ezzel mit sem tö­rődve poharazgatnak az útszéli csárdában. — Most főleg a munkaidő jobb kihasználása érdekében mozgósítjuk a párttagokat, — mondja. S hamarosan olyan helyre érünk, ahol bizony erre szük­ség is van. Hét ember homo­kozza az új mozdonyszínt. Győző elvtáns mindjárt szó­vá Is teszi ezt. — Minek ide hét vájár? — kérdezi az embereket. — Ket­tő nem elég? A többiek pedig más munkát végezhetnek. Az emberek elismerik, hogy ebben nagyon igaza van. Egy kis tanakodás után elindulunk tovább. A vájárok ie más munka után néznek. Megyünk tovább. Már bo­káig érő vízben csobban a csizmánk. Győző elvtárs le­hajol és kiemel belőle egy tömlőt. Ujjnyi sugárban jön a rajta lévő lyukon a víz. Ezért ér bokáig. Megmutatja a főmérnöknek. Felszállás után bizonyára intézkedés történik a megjavítására. Hamarosan | lámpák fényét -J pillantjuk meg. Géppuskaropogásszerű hang hallatszik. Két bányász dolgozik itt. Mélyítik, tágít­ják a „lyukat“, amelyiken a fejtéshez lehet jutni. Leeresz­kedünk rajta és szinte háton csúszva folytatjuk az utat a Bokor brigádhoz. — Ma még nagyon csúnya ez a hely — magyarázza a fő­mérnök, — de holnap, holnap­után már jobb lesz a helyzet. Addigra kitisztítják ezt a részt. Ez hát utunk végcélja. Fe­kete emberek körvonalait lát­juk csak a sötétben, amint egy-egy lámpa fénye kirajzol­ja elénk. A lábunk alatt mint egy fekete patak folyik a csúszdán, a csillogó szén. A párttitkár és a főmérnök be­szélgetnek a bányászokkal. A beszélgetés közben is egy­re mászunk lefelé. Csorog ró­lunk a veríték, mire leugrunk a végén egy tágasabb részfej Pedig nem is dolgoztunk. Ki­fújjuk magunkat és nézzük, hogyan telnek a csillék. A párttitkár elvtárs mást is ész­revesz a főmérnökkel együtt: Vastag cső húzódik a fejünk felett. Éppen itt a vége. De nem itt kellene lennie. A fi­gyelmeztetés után fel is rak­ják a folytatását és utána dol­goznak tovább. — Most már jó — bólint Győző elvtárs. — Oda kell ér­nie, ahol dolgoznak, hogy el­szívhassa a levegőt — magya­rázza, hogy mi volt a hiba. — Még ilyen csekélységet sem szabad szó nélkül hagy­nunk — veszd át a szót a fő­mérnök. — A biztonság rová­sára egy dekával több szenet sem lehet adni. A szellőztetés pedig ehhez tartozik. Most már könnyebben foly­tatjuk az utat. Csillék állnak a vágányokon, a rakodást várva. Ezután már csak arrn kell vigyáznunk, be ne ver­jük a fejünket egy-egy ala­csonyabb süvegfába s hama­rosan száll fel velünk a kas. Újra a szabadban vagyunk: Győző elvtárs I mosolyog, ö — .................—! hetenként rend szer esen kétszer-háromszor is meglátogatja munkahelyükön a dolgozókat. Ott beszélget velük. A bányászok szeretik is párttitkárukat. Nemcsak a párttagok, de a pártonkivüliek is sokszor bekopognak hozzá az irodába ügyes-bajos dol­gaikkal. S hogy bizalommal fordulnak a pártszervezethez, abban nem kis részük van ezeknek a bánya jár ásóknak is. (Hillebroud)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents