Dunántúli Napló, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-28 / 175. szám
1959. JÜLIÜS 28. NAPLÓ 5 Az igazság kigúnyolása Mi mindent tehet az emberekkel a görög rendőrség Glezosz hat hónap múltán meglát ja kisfiát. A görög nép rokonszenve Manolisz Glezosz és a többi elítélt mellett van. Az egész világból tiltakozó levelek érkeznek a görög kormányhoz, ennek ellenére Görögország legjobb fiait bebörtönözték. Ugyanis a katonai bíróságok, a mai görög rendszer inkvizíciós bírósága, ha nem tud semmilyen bizonyítékot felhozni, belekapaszkodik a 375-ös számú rugalmas törvénybe, melynek alapján bárkit, aki ' számára kényelmetlen, ártatlanul elítélhet. Manolisz Glezosz pere a görög kormányköröknek nem egyedül támadása a szabadság és demokrácia ellen és célja a hatalmasodó demokratikus és baloldali sorok áttörése. A görög kormány jelenleg országszerte sok hasonló kisebb támadást folytat. Ezt szolgálják a különféle törvények, melyek közül a 375-ös törvény — ennek alapján ítélkeztek Glezosz és társai fölött — a sötét középkorhoz méltó ördögi eszme. Az 1947-ből származó 511-es számú törvény közvetlenül veszélyezteti a görög népet. A kormány az ország minden területén ezt használja fel az emberi jogok megnyirbálására, a jó légkör mérgezésére, az ország fasizálására. E törvény alapján ítélethozatal nélkül száműzetésbe és az Égei-tenger szigeteire küldenek embereket. Hogyan történik mindez? A rendőrség éjjel összefog- dossa őket, reggel hajóra rakja és a száműzöttek egyik szigetén partraszállítja. A szerencsétlen egyén a rendőrség által kijelölt sátorban él, kőbányában dolgozik, s ahogy tud, úgy él meg. Vannak olyan családok, melyeknek valamelyik tagját hosszú évekre elhurcolták a szigetre. Tudok egy konkrét esetről, a férfi Athénben, a felesége a száműzöttek szigetén él. A férj évenként csak egyszer, húsvétkor látogathatja meg feleségét. És ez így tarthat 2—5, sőt 10 évig. Nincs fellebbezés és védelem}, mert nem a bírósági szervek, hanem a rendőrség hurcoltatja el az embereket. A száműzetésben élőket időről időre szabadon bocsátják. Ismét partra szállítják őket a görög szárazföldön és helyettük másokat hurcolnak a szigetekre. így semmisítik meg rendszeresen a kormánnyal szembe helyezkedő lakosság egy részét. Aki átvészelte a száműzetést és visszatér, nem foglalkozik többé politikával, mert küszködnie kell megélhetéséért és megtört életének fenntartásáért, melyet a rendőrség ezután is meg tud nehezíteni. Az 511-es számú törvénynek ugyanis 12 korlátozó és tiltó rendelkezése van. Az egyik: állandó rendőri körzetben tartózkodás és el nem távozás. A másik tilalom bizonyos éjszakai időben való kijárást tiltja. Egy másik tilalom munkára és iparágra, egyesületekben és klubokban való tagságra vonatkozik. Van még gyülekezési tilalom, összejöveteleken való joga van megszabni ki mennyi pénzt hordhat magánál. De nézzük, hogyan van ez a gyakorlatban? Szteliosz Damjanidisz, athéni polgár így írt erről Karamanlisz görög miniszterelnöknek. A baloldali lapok lehozták levelét. Damjanidisz ezt írja: „1936-tól 1956-ig állandóan börtönben ültem, politikai tevékenységem miatt. Csak 1944 —46 között voltam szabadlábon. A börtönből 1956-ban történt szabadon bocsátásom után csak egy estét töltöttem otthon, mert kórházba kellett mennem, jelentkeztek ugyanis a fogház következményei. De gondoskodni kellett héttagú családom megélhetéséről. Ám, nem engedték meg, hogy szülőfalumba költözzem, azt sem, hogy eladjam birtokomat. Szerencsére megtanultam oroszul, fordíthattam és órákat adhattam. Tavaly megint sokat feküdtem kórházban. Feleségem szülei már elaggottak és betegek. Rodupoli faluban élnek. Azt akarták, hogy lányuk, feleségem látogasson el hozzájuk. A rendőrség azonban nem engedte meg. Feleségem tehát engedély nélkül útra kelt. Alig lépett ki a vonatból, azonnal letartóztatták és most a katonai bíróság ítélkezik fölötte, mert állítólag katonai jellegű híreket akart gyűjteni.” Athén Kalithei negyedének rendőrsége a napokban a szigetekről engedéllyel visszatért száműzötteket tartóztatott le. A rendőrség ugyan elengedte őket a kisszikkadt szigetekről, de követelte, hogy az említett 12 tilalom közül egyeseket tartsanak be. De hogy éljen meg az ember, ha nem dolgozhat! Az antik művészet megnézésére Görögországba érkező turisták ezrei azonban mit sem vesznek észre az antidemokratikus intézkedésekből. Egyik fehér oszloptól a másikig szaladgálnak, járják a múzeumokat. Az Akropoliszról Delfibe, Ko- rinthoszról Epitauruszba, Mikénéből a Krétai Knozoszba mennek. A rendőrök barátságosak, kedvesek hozzájuk. A régi Görögországot minden turista megcsodálja. Az idegen turistáknak azonban nincs idejük a különféle reakciós törvények igájában sínylődő igazi görög valóság megismerésére, így küldik szét a világba színes szép levelezőlapon Görögország hamis képét. Különben az országban gazdasági nehézségek tornyosulnak, melyeket a kormány nem tud megoldani. Az általános fizetési mérleg a tavalyi 233 millió drahmával szemben 69 millió drahmára csökkent. A gazdaságban burjánzik a korrupció és az egyéni érdekek az ország érdekei előtt valók. Sok a botrány. Legutóbbi botrány az egyik nyugatnémet cégnél eszközölt cukormegrendelés, noha két lengyel és olasz cég sok ezer dollárral olcsóbban kínálja a cukrot. Lengyelország még azzal is egyetértett, hogy a cukor árának 90 százalékát görög mezőgazdasági termékekkel fizessék meg, ami Görögország szempontjából nagyon előnyös, mert igen nagy nehézségei vannak mezőgazda- sági termékeinek értékesítésében. A görög politikai élet előterébe lassan. Grivasz-Digenisz tábornok lép, aki nemrégen az EOKA terrorszervezet vezetője volt Cipruson. Ez a fasiszta hajlamairól és minden haladó iránti gyűlöletéről ismert görög tábornok De Gaulle mintájára Görögország politikai megújhodásának szükségességéről beszél és hangoztatja, hogy csak ő lenne képes megváltani az országot. A reakció tartalékává válik arra az esetre, ha a nép szemében egyre jobban diszkreditálódó Karamanlisznak távoznia kellene a miniszterelnöki székből Grivasz tábornok eléggé népszerű, mivel Ciprus szabadságáért küzdött és a reakció ezt nem habozott felhasználni a lakosság megtévesztésére. Manolisz Glezosz pere azonban nagy iskola volt a görög dolgozók számára. Sok becsületes görög szemét felnyitotta és megmutatta, ha nem akarnak fasiszta diktatúra alá kerülni, egységesen síkra kell szállniok az ország demokratikus jogainak védelmére. Ez azt jelenti: az alkotmányellenes, antidemokratikus törvények hatálytalanítására kell kényszeríteni a kormányi Ezek a törvények mindenkit veszélyeztetnek és ezek juttatták fegyházba Manolisz Gle- zoszt, a görög nép harcosát és sok más hazafit (O. V.) Fényképezzünk együtt A színes fényképezésről A z ég pasztell kékje, a vi" rágok színpompás bársonya, a naplemente csodálatos bíbora, a természet színorgiája nem egyszer ragadta csodálatra az embert. A természet kifogyhatatlan színharmóniája el választhatatlan életünktől, s mint dallam a zenéhez, úgy pá rosul látásunkhoz. Érthető tehát, hogy az erűben ősidőktől fogva arra törekedett hogy az általa szépnek tartott és megörökíteni kívánt képekben a színek varázsát visszaadja, illetve egyéniségétől függően a színekkel, a szem lélőben különböző hatásokat váltson ki. A festészetben a színvisszaadás szinte egyidős a festészettel, ezt bizonyítják a több ezer éves festménymaradványok, rajzok. A fényképezésben ennek meg valósítása elég sokat váratott magára, mert több mint fél évszázadnak kellett elmúlni. ahhoz, hogy a technikai lehetőségét megteremtsék a színes fén yképe zésnek. A színek megörökítésének vá gya oly erős volt a fényképészeknél is, hogy a technikai megoldás előtt már próbálkoztak a színek visszaadásával. A fekete-fehér képeket kézzel és különböző vegyi eljárásokkal színezték. Ez az eljárás, — bár még ma is dívik a szakfényképészeknél, — nem tudta a művészi ieényeket kielégíteni, nem tudott művészi eszközzé válni. Érthető tehát ha a művészi fényképezésre törekvők elfordultak tőle és csak a giccses hatásra törekvők tartottak ki mellette. Az igazi színes fényképezés a színes film feltalálásával és tökéletesítésével vette kezdetét. Mit is nevezünk színes fényképezésnek? Azt az eljárást, ahol a fényképezett képek színeit a felvételi, illetve nagyító anyagban teljesen mechanikus és optikai úton és a vegyszerek segítségével érjük el. nevezzük színes fén yképe zésnek. Előadásunk keretében a színes technikai eljárást nem ismertetjük. Inkább azokra az alapvető esztétikai elvekre szeretnénk rámutatni, melyek a színes művészi fényképezés alapjai. A legtöbb amatőr az első színes felvételeit kimondhatatlan örömmel veszi kézhez, vagy dolgozz® ki. Szinte meg- igézi a színek varázsa. Egy- egy jól ható színharmónia már rendszerint elég ahhoz, hogy a képekre kimondják, hogy^jszép és jó. A kiábrándulás és csalódás akkor következik be, amikor e szép színes kép nem kerül a kiállítás falára. E csalódás döbbenti rá az amatőrt arra, hogy csupán színeket fényképezni nem elég. Miért nem szabad? Az a jó és művészi színes kép, melynek mondanivalója, tartalma, témája van és a színek csupán ezt gazdagítják! A jó színes képnek színeitől meg fosztva is hatnia kell mondani valójával. A mondanivaló hiányát nem pótolja a legszélsősé gesebb, legváltozatosabb színhatás sem. A színes fényképezéshez " igen kell ismerni a színek hatását és egymáshoz való viszonyát. Vannak színek, melyek kellemes hangulatot, jó érzést váltanak ki a szemlélőből. Ilyenek általában a barna, sárga, rózsaszín, bordó, zöld színek. Ezeket meleg színeknek mondjuk. Mások viszont nyugtalanságot, kellemetlen érzetet váltanak ki, mint pl. a kék, lila és fekete. Ezek a hideg színek. Nem mindegy az sem, hogy egyes színeket hogy csoportosítunk egymással. Harmóniát alkotnak azok a színek, melyek jól megférnek egymás mellett, nézésük kellemes. Ilyen például a barna és piros, a sárga és zöld, a fehér és sárga. A harmóniát nem adó színek nyugtalanságot, kellemetlen ér zést okoznak, mint például a piros és kék. (Doma István felvétele). Különösen kezdő színezék esnek abba a hibába, hogy felvételeiken rikító színkompo ziciókat állítanak össze. Az ilyen kép nyomban elárulja a hozzánemértést, a hivalkodó ón célú szándékot. A természetben, szinte nem is találunk színdisszonanciát, a színek a legszebb, legtisztább harmóniát alkotják. Gondoljunk -csak egy virágos rétre, vagy egy balatoni napkeltére, vagy a havas táj megkapó finomságára. A színes kép is csak akkor lehet művészi, ízléses, ha színei harmonikusak, s nem hivalkodók. A színes fényképezés szívet, lelket felüdítő szórakozás, de ahhoz, hogy művészetté váljon, meg kell ismerni a színek hatását, tulajdonságát, fejleszteni kell a szírikompoziciós készségünket, tömören színes látásunkat, A színek tanulmányozásiá- ” val, színes képek nézésével és elemzésével ízlésünk is fejlődik és ez ad alapot ahhoz, hogy gyakorlott magabiztosság gal alkossuk meg az elgondolásunkat híven tükröző színes felvételeinket. ■— sz R. — Mivel a vasárnapi szórakozásokból már kivettem részemet — voltam vadászni, halászni, — most feleségem óhajára otthon maradtam. Már előre jól eső érzéssel gondoltam arra, hogy ezen a szép nyári vasárnapon kedvemre alhatok, akár délig is, aztán ünnepi ebéd, majd még ünnepibb délutáni pihenés, este pedig rádiózás. Így igazán vasárnap a vasárnap. A kényelmes, ünnepnap előkészítését már szombat este megkezdtem: nem húztam fel az ébresztőórát. A legnagyobb nyugalommal aludtam el. Reggel fél hétkor felébredtem. Hiába, úgy látszik ez az időpont már „beidegződött". Határtalanul álmos voltam. Hopp, vasárnap van, nem kell felkelnem — ötlött agyamba. Ennek aztán annyira megörültem, hogy 7 óráig ezért nem tudtam elaludni. _ Miért nem alszol? Báni vala mi, fiam? — kérdezte feleségem, látva, hogy nyitott szemmel fekszem. — Annak örülök, hogy vasárnap van, s glhatom — mondom. — De hát akkor miért nem alszol? Valóban, miért nem alszom? Hát hallottak már ilyen bi- zárt dolgot, hogy valaki azért OTTHON MARADOK nem alszik, mert annak örül, hogy alhat? — De ha már úgyis fenn vagy, hozhatnál be fát, szenet — mondja nejem. — Nem hozok! Vasárnap van! — válaszolok ingerülten. — De ebédelni azért akarsz, ugye? — kérdi élesen. Mi az, hogy „ebédelni azért akarsz?" De mennyire! Csirkét, uborkasalátával! Meg palacsintát! Meg barackot! Meg... Degeszre eszem magam! — Ha nem hozol tüzelőt, nem lesz ebéd. Valamit te is segíthetsz a háztartásban — mondja nekem. Aztán kiselőadást tart a rendes férjről, aki otthon mindenben segít. Ezen aztán elvitatkozgatunk. Már a szomszéd is dörömböl a falon, hogy csend legyen, mert nem tudnak aludni. Erre átkiabálom, hogy ha sokat dörömböl, végképp kiveri az álmot a szememből s én sem tudok aludni. A szomszéd válaszként bekapcsolja a rádiót s jól felerősíti. Csak úgy harsog az egész ház. Vége a pihenésnek. Mérgemben felkelek, csak úgy pizsamában, csapzott hajjal, megfogom a vödröt, lapátot, baltát és indulok a fáskamrába. Dühömet kitölteni, a görcsös fákat válogatom fejsze alá. Akkorát csapok oda, hogy csak úgy fröcsköl. A nagy zajra a másik szomszéd felhúzza a rolót és odaszól. — Nem lehetne vasárnap fél nyolckor kissé zajtalanabbal vágni a fát? — Még nem találták ki a hangtompítód fejszét — válaszolom foghegyről. Látom, hogy a szomszéd legszívesebben a fejemhez vágná az ablakpárkányán levő cserép virágot, de aztán lesújtó pillantással visszahúzza fejét az ablakból. Semmi bajom sem volt eddig a szomszédokkal, pedig már 4 éve itt lakom. De most úgylátszik megharagudtak rám. S mindez azért, mert pihenni akartam. Vagy fél órát csapkodom fejszével a görcsösét. Na nem baj, becipelem a fát, a szenet s majd visszafekszem egy kicsit — gondolom. Mire beérek, az ágy bevetve. Életpárommal ezen is vitatkozunk. — Feküdj ki a kertbe! — mondja. Szó nélkül fogom a plédet s megyek ki a kertbe. Leterítem a fa alá, fáradtan ráfekszem. Már félálomban vagyok, amikor... — Ni-ni a Feri! — hallom a hangot fölöttem. . Kinyitom a szemem. A Tens néni arcát pillantom meg először, aztán a férjéért, aztán a két gyerekét. — Szervusz Ferikém, ezer éve nem láttalak! — nyújtja kezét Béla bácsi. Üdvözöljük egymást. — Ez aztán a vasárnapi pihenés, ugye öcsém? — csap oldalba Béla bácsi. Neked legyen mondva — gondolom magamban. Elmondják, hogy TIT kirándulással jöttek Pécsre s ha már itt vannak, meglátogatnak. — Ha már itt vannak, jöjjenek be — mondom s olyan kedvességet erőltetek az arcomra, amilyent csak tudok. Tens néni a konyhában feleségemmel, én pedig Béla bácsival a szobában beszélgetek. Delet harangoznak. Feleségem kihív az előszobába. — Megkínálom őket ebéddel, de nem számítottam rájuk, így hát majd mi nem eszünk. Mondd, hogy fáj a gyomrod, nem is akartál ebédelni — suttogja s már megy is vissza. Csak hápogok, nem jön hang a torkomra. Marja az éhség a gyomromat, hiszen még nem is reggeliztem. Jó. étvágyuk volt, mindent megettek. Csirkét, salátát, palacsintát. Mind egy szálig. Évközben — az éhségtől — a gyomromat fogtam s hallgattam sajnálkozásukat, amiért beteg vagyok s nem ehetek velük. Délután 5 órakor mentek el. Rohantam a konyhába egy kis zsíros kenyeret kenni magamnak. Aztán felfújással végigdőltem az ágyon. Este 7 órakor ébredtem fel. — Mert egész nap a szobában vagy, zárt levegőn, azért vagy beteg — mondja feleségem. — Miért nem mész a levegőre sétálni, vagy elmehettél volna a meccsre is. Már nincs erőm válaszolni sem. De mit mondott nejem? Hogy menjekfél a meccsre? Igaza van, *jövő vasárnap meccsre megyek. A feleségem küld! Azt hiszem kevés asz- szony van Pécsett, aki meccsre zavarja a férjét. Hogy én milyen szerencsés vagyok! GARAY FERENC
