Dunántúli Napló, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-13 / 110. szám

1959. MÁJUS 13. NAPLÓ 5 Jobb életet szeretnék gyermekeimnek biztosítani mint az enyém volt! A szentlőrinci általános is­kola igazgatói irodájában be­szélgetünk néhány nyolcadi­kos tanulóval, akik a tanul­mányaikat gimnáziumokban és különböző 'technikumokban szeretnék továbbfolytatni. Turner Mária, ez a kedves, vékonyarcú, csillogó szemű kislány arról beszél, hogy ő gyógyszerész szertne lenni. Az új tanévei már a szigetvári gimnáziumban kezdi. — Érettségi után szeretnék egy-két évre gyógyszertárba kerülni gyakornoknak. Utána természetesen el akarom vé­gezni az egyetemet. A szüleim is azt szeretnék, ha gyógUfze- rész lenne belőlem. Felkeresitük Turnér Mária szüleit, hogy elbeszélgessünk velük a kislány jövőjéről, ter­veikről. Az édesapa a buda­pesti útfenntartó vállalatnál dolgozik, hengergépész. Havi keresete 1800—2000 forint. — Két gyermekünk van, szeretnénk nekik szebb és jobb jövőt biztosítani, mint a miénk volt. Mária az ősszel gimnáziumba jár. A család ki­sebbik tagja, Attila ötödikbe iratkozik, de már ő is tervez­get. Hajógépész szeretne lenni. — Milyen gyermekkoruk volt a szülőknek? — Árról jobb nem beszélni! — mondja az apa. — En igen nehéz körülmények között ne­velkedtem. Az aipám községi alkalmazott volt, de nem ke­resett annyit, hogy a hat gye­rek szájába kenyeret tudjon adni. Ezért tartott fenn egy bádogosműhelyt is, ami, ha nem is sokat, de mégis hozott valamit a konyhára. Kora gyerekségem óta nagyon sze­retem a gépeket, de én sajnos nem tanulhattam tovább, mert otthon kellett maradnom a műhelyben, hogy segíthessek a család helyzetén. — Gyakran elnézem ezeket a mai gyerekeket, milyen igé­nyeik vannak, hogyan járnák. A mi gyermekkorunkban mis világ volt. Nekünk egy ba­kancs volt minden vágyunk egy évben. Ezek pedig? Nem is tudják, hogy mit vegyenek fel. Természetesen így van ez jól. Azt akarjuk, azt szeret­nénk, ha nekik mindazt meg­adhatnánk, amit mi orrnak idején nem kaphattunk meg. — És az édesanya? Neki ta­lán szebb fiatalsága volt? — Nekem? Nekem még rosszabb volt, mint a férjem­nek. Az édesapám bányakő- I műves volt, de hosszú éveket töltött a fronton. Hárman vol­tunk testvérek s én már ko­rán elkerültem a családból. Gyakram mesélem a lányom­nak is, hogy ilyen korban én már cseléd voltam, amit ö nem is tud megérteni, mert nem ismeri a „cseléd“ szó igazi tartalmát. Benyitottunk Tokodi Györ­gyi szüleihez is. Csak az édes­anya volt otthon, az apa már kint szántott a határban. Ki­csit meglepődik, amikor el­mondjuk jövetelünk célját, de aztán készségesen válaszol kérdéseinkre. — Kislányunk minden vá­gya, hogy tanítónő lehessen. A nyolcadik osztály befejezése után ő is a szigetvári gimná­ziumba kerül s utána szeretne majd beiratkozni a tanítónő­képző akadémiára. Nyolc éven át jól tanult a kis Györ­gyi, most félévkor is jelesren­dű volt. Az uram is tanító szeretett volna lenni. Elvégez­te a polgárit, a tanítóképzőből is két évet, de nem fejezhette be tanulmányait, mert a szü­lők nem bírták anyagiakkal. Boldog lesz ő is, ha tanító­nő lesz a kislányból. Az ő egykori vágyát látja teljesülni gyermeke életében. (HAMAR) TOLL8EPRŰ Szóból ért az ember, első­sorban ainyanyelvének szavai­ból. Szeretjük nyelvünket mert elkísér bennünket a böl­csőtől a sírig. Egy-egy szóhoz öröm vagy bánat, könny vagy kacagás tapad. Oly szépen fe­jezi ki Csokonai Vitéz Mihály nyelvünk szeretetét: „Magyar nyelv! édes nemze­temnek nyelve! teáltalad szó­laltam meg legelőször, teálta­lad hangzott először az én fü­leimbe az édes anyai nevezet, te reszkettetted meg a levegő­eget, a mellyet legelőször szit- tam az én bölcsőm körül, s te töltötted be azt az én neve­lőimnek, az én hazámfiainak, s az engemet szeretőknek nyájaskodásaival..." Szép magyar nyelvünket ak­kor szeretjük igazán, ha ra­gaszkodunk nyelvünk helyes­ségéhez, tisztaságához. Váro­sunkban többfelé mozgalom indult a tiszta, a szép Pécsért. Nyelvi szempontból is szükség van tisztogató munkára. Ut­cáink feliratain, falragaszain, a különböző sajtótermékekben gyakran találunk nyelvileg helytelen, magyartalan, a sza­batosság szabályai ellen vétő írásokat. Ezért indítja meg szerkesztőségünk új rovatátr a PÉCSI NYELVÖR-t, amely hivatva lesz feltárni a váro­sunkban található nyelvi hely­telenségeket, hibákat. Az ország jobb sertéshús- ellátása érdekében növelni kell, különösen a termelőszö­vetkezetekben, a hízóba állí­tott sertések számát. Az új és a területileg jelentősen meg­növekedett termelőszövetke­zeteknél, főként a közös ta- kanmányalap hiánya miatt, jelenleg ez nehézségekbe üt­közik. Ezért a kormány köl­csön takarmány útján kívánja segíteni a tenmélőszövetkeze- teknél a sertéshízlailás mielőb­bi megkezdését A kormány úgy döntött, hogy azok az új és területileg jelentősen megnövekedett ter­melőszövetkezetek, amelyek az állammal július 15-ig ser- téshízlalásra szerződést köt­nek — a szerződésben biztosí­tott előnyökön kívül — serté­senként egy mázsa kölcsönta- kanmányt kaipnak. A közös sertéstenyésztés mielőbbi ki­alakítása érdekében azok a termelőszövetkezetek, amelyek a fenti időpontig kocasüldőt állítanak tenyésztésbe, serté­senként két mázsa kölcsönta- kormányt kapnák. Indokolt esetben — a tanácsi mezőgazda sági szervek véleménye alap­ján — kölcsöntakairmányt le­het adni azoknak a termelő- szövetkezeteknek is, amelyek ennek az akciónak a beindí­tása előtt kötötték sertéshiz­lalási szerződést. A kölcsöntakarmámy 50 szá­zalékát a termelőszövetkeze­tek az ez évi árpatermésből legkésőbb augusztus 31-ig, mig a hátralévő részt vagy árpá­ban, vagy legkésőbb november 15-ig kukoricában kötelesek visszatéríteni. A sertéshízüalási szerződést a megyei állatfor­galmi vállalatok kötik és a szerződés alapján a kölcsönta- karmányt a megyei termény- forgalmi vállalatok utalják ki. Mivel pedig régi magyar közmondás szerint: mindenki söpörjön a maga ajtaja előtt, az első nyelvtisztogatási mun­kát a Dunántúli Naplón kezd­jük. Az április 25-i számban többek között a következők kifogásolhatók: 1. A „Kedden megnyílik a Pécsi Központi Munkásakadémia“ c. cikkben helytelen ez a mondat: „Az előadásokat minden második hét kedden fogják megtarta­ni.“ Helyesen: „...minden második hét keddjén. ..“ Ugyanebben a cikkben az „ezidáig“ szó helyett helye­sebb lett volna az „eddig“ szó használata. 2. Egy másik cikkben 300 újítás „legyártásáról" van szó. Nem tudjuk, van-e „felgyár­tás“ is. Mindenesetre elegendő lenne csak „gyártásiról írni. 3. Ugyanígy helytelenítjük, hogy „beindították“ a bere- mendi mozadklap gyártását. Helyesebb lett volna így írni: „Megkezdték a beremendi mo­zaiklap gyártását“. ■ 4. Nem is tudtuk eddig, Bakonyán mezőgazdasági fő­iskola van — még pedig ma­gánkézben. Árvái Lajos cikke szerint ugyanis „Gönczör ebi- társnak mezőgazdasági főis­kolája van“. Bizonyára csak arról akart tudósítani a cikk­író, hogy Gönczör elvtáirs me­zőgazdasági főiskola végzett­ségű. 5. A „Közlemények“-ben tudtunkra adja egy felhívás, hogy a Baranya megyei Rend­őrfőkapitányság elrendeli, je­lenjenek meg mindazok a gép­kocsitulajdonosok, „akik az átrendszámozásra előzőleg ki­adott idézésre kocsijaikkal még nem jelentek meg.“ Sze­rénytelen kérdésünk: mi lesz azokkal a gépkocsitulajdono­sokkal, akiknek csalk egy ko­csijuk van? Vagy csak azok­nak kell megjelenniük, akik­nek kocsijaik vannak? Egye­lőre még kevesen lehetnek ilyenek! Bár a közlemény sze­rint csak ezeknek kell jelent­kezniük „átrendszámozásra“, azért csak jelenjenek meg az egy kocsival rendelkező tulaj­donosok is kocsijukkal! (Dr. T. I.) — AZ ÁRHIVATAL jóváha gyását várják a Mecsekvidéki Uzamélelmezési Vállalatnál a hazavihető és házhoz-szállított vacsora árára vonatkozóan. Az árjóváhagyás után azonnal megkezdik a melegvacsorák házihoz szállítását. Feri őszinte barát, — leírom bát fenntartás nélkül a történe­tet, amit néhány órával ezelőtt zokogott a fülembe a cukrászdá­ban két pohár turmix között. — Nem tudom, te miként vagy vele, én bolondja lettem a csendes otthon meghitt esti beszél­getéseinek. Tegnap úgy fél nyolc körül éppen ezért szinte felkavart Erzsi — a feleségem — várat­lan bejelentése: — Hagyjuk a cse­vegést, Ferikém... Itt van az újság, ol­vasd még ki és az­után ágybabújsz.., Hallattam, hagy va­sárnap sorsdöntő labdarúgó-csatáikra van kilátás, s oda nem illik fáradtan, gyűrött szemekkel kimenni. Elképzelheted meglepetésemet, de nem volt erőm a til tokozáshoz. Ám hiá ba húztam magam­ra a paplant, nem jött álom a sze­memre. Mi történt Erzsivel, hogy egy­szerre barátja lett a sportnak? — töp­rengtem magam­ban, s végül más­napra halasztottam az izgató válasz fel derítését. Tudod, reggel hat kor kelek mindig, hogy tüzelőt aprít­sak, felforraljam a tejet, a gyereket el­készítsem az iskolá­ba. Pontosan ébred tem ma is, de Erzsi helye ekkor már ki­hűlt mellettem. Hú­zom a papucsot, fu­tok ki a konyhába, s feleségemet nya­kig találom a mun­kában: — Ne aggódj szi­vecském — csorga­tott mézízű szarva­kat —, ellátom ma­gam is ezt a né­hány apróságot. Te csak pihenj le még... tudod, hol­nap a szurkolókra is szükség lesz a mérkőzésen.; ■ Oda akartam tér­delni eléje a frissen mosott kőkockákra, hogy vallomásra bírjam: honnan ez a földöntúli jóság, — de nem volt rá idő. Vette a ballon­ját és elsietett a húsboltba, piacra, bevásárolni. Az aj­tóból még rámmo- solygatt: — Ne tiltakozz, kitaláltam a gondo­latodat ... Korán akarsz kimenni a mérkőzésre holnap. Hát már most be­teremték mindent a konyhára, az ün­nepi ebédét tizen­egykor tálalom...! Akkor csíptem meg életemben elő­ször a karomat: Igen, ébren vol­tam ... Ma délben gom­bás sertésszelet várt az asztalon, utána a kedvenc madártejből merít­hettem, majd egy doboz ananász­konzervet öntött tál ba a feleségem. Kérdeztem volna a lakoma okát szelí­den, melegséggel, de Brzsi megelő­zött: — Olvastam a sportlapokban, hogy mennyire fon tos az erőnlét a labdarúgó-pályán... Te pedig, Szivecs­kém, ügye odain­dulsz holnap. i i Ismerhetsz, én nem szeretem a férfi-könnyeket, de akkor majdnem el­sírtam magamat a meghatottságtól. Természetes, hogy segítettem a moso­gatásban, helyükre raktam az edénye­ket s közben dön­töttem: bármi tör­ténik is, Erzsinek válaszolnia kell, miért életszükséglet számára az, hogy én zavartalanul; testi és lelki egyen­súlyom teljességé­ben menjek ki a meccsre.;. Persze, Te most drámai fordulatot vársz — én ennél többet is mondha­tok. A családi har­mónia megható poé zise az, amit Erzsi elsuttogott: — Holnap lesz Szivecském a tize­dik házassági év­fordulónk. Apró ajándékot szokás ilyenkor adni és bi­zonyára Te is meg­lepnél valamivel, ha nem raknánk minden fillért félre a televíziós készü­lékre ... Nekem sincs felesleges pén zem, de azért úgy gondoltam, ne múl­jék el öröm nélkül ez a szép nap. A figyelmességem, lá­tom, jól esik. Te boldogan ballagsz ki hát a mérkőzés­re, nekem pedig itt marad annak örö­me, hogy egy kelle­mes délutánt sze­reztem Neked. Hát érted, öre­gem, hogy mi min­den van ezekbe a szavakba temetve? önzetlen lemondás, hitvesi megértés, lángoló szeretet, a sírig tartó hűség ígérete.,, Olyan igéző az egész, mintha áldozatot mutatna be valaki a családi béke ol­tárán.,. És én, aki nek most szárnyal­ni kellene az ujjon- gástól, itt ülök mel­letted összetörve... Nem, ne mondj vé­leményt, — már döntöttem. Ekkora áldozatot nem lehet elfogadni éppen at­tól, aki társamul szegődött egy életen át. Az önfeláldozás­nak is van határa és az önérzet sem túri a végtelent. Igen, döntöttem: nem megyek vele­tek holnap a meccs re. A régi szokás szerint, egy órakor ebédelünk, utána kiadós sétát te­szünk, megnézzük a kirakatokat és megiszunk egy fe­ketét a presszó­ban Ne nézz ilyen furcsán rám, nincs semmi ba­jom ... Talán csak túlcsordult bennem a boldogság.., gf zürkül az ég, egyre in- % kább olyan színe lesz, mint a köveknek, me- lyeken jólöltözött nők, férfiak sétálnak az Alkotmány utcában. A kis­kocsma ajtaja sarkig kitárva, bentről cigarettafüst gomolyog ki és egy részeg fuvaros félre­csapott kalappal nótát rikkant az esti hqrangszóba. Bent a csapos fehér köténye látszik és két felgyűrt karja, amint egy fakanállal aranyruhás sörről csapja le a habot. Az emeletes laktanyaépület egyik ablaká­ban két fiatalember gramofont szólaltat, alul a járdán csinos szőke lány lépked, piros tű­sarkú körömcipőben. — Szeretlek — kiáltja az ablakban lévők egyike a nő­nek, mire az pajkosan megfor­dul. aztán tovább lépked. Még tíz lépés és befordulok a Pécsi Szénbányászati Tröszt munkásszállójának kapuján. Aztán a kietlen kopár udvaron választhatok a három óriási, volt laktanyaépület között. Hol is kezdjem? Egy felírás útba­igazít, sötét lépcsőkön kopogok le a kultúrterembe. Nem erre vőltavn először kíváncsi, de most már mindegy, megnézem.. A lépcsők után a szemben le­vő ajtón világosság szűrődik ki, belépek. A szobanagysagu teremben rexasztal áll, körü­lötte vagy tizen ülnek, s rajta játszanak. Egy perc után be­csukom magam mögött az aj­tót, elindulok balra egy na­gyobb, sötét és üres helyiség felé A szuterén ablakain at sápadt fény vetődik a ping­pongasztalra, a székekre, a filmvászonra. Arrébb egy ma­rik helyiség nyílik, ott tele- rMó van, sakk-készletek es egyéb szórakozási tárgyak, bár ezeket is csak az utcáról be­szűrődő világosságnál látom. A három kultúrhelyiség közül kettő kihalt, csendes és sötét. A bányászok egy része persze — És a szállásért? összenéznek, nem értik a kérdést. Természetesen nem is érthetik, mert a szállás ingyen van. Ingyen, azaz hat negy­venért. Reggeli, ebéd, vacsora, jár, már három éve bányász. Világoskék, jólszabott, elegáns ruhában ül az asztal mellett, finom puplin ingben, ízléses szürke nyakkendővel. Ha törté netesen utcán találkozunk és A folyosóról bepillantok a mosdóba, melynek falaira rá­férne egy kis meszelés és fes­tés. A mellékhelyiség csúnya, piszkos és azok az ülőkék . ■. bizony nem a huszadik szá­J(AAAAAA AAAA AAAAAAAA Otthont kellene adni mmtm hazamegy ilyenkor vidékre, míg másik része a városba jár szórakozni. Vagy talán a hálótermekben pihennek? /Mz első emeleten be- fm nyitok egy szobá­f /f ba. Szépen kifes­'—^ tett falak, tiszta mennyezet, felsö­pört padló. Rend. A matracos, szürke pokróccal borított ágyak bevetve, vagy húszán, egymás mellett sorakoznak. A terem végében kék lemezszek­rények. Két ágy között négyen ülnek. Kártyáznak. — Jó szerencsét! — köszönt­jük egymást. Baja Károly, Laczkó János, Raffai Imre és Ambrus Imre pécsbányai csillések, pár hóna­pos bányászok. A szállásról beszélgetünk. Jó-e és jól ér- zik-e magukat itt? — Köszönjük kérdését, jól elvagyunk — válaszolja Baja Károly, aki öt hónappal ezelőtt jött el Somogyból Kadarkái­ról bányásznak. — Az ellátás is kielégítő. — Mennyit fizetnek napon­ta? — Reggeli, ebéd, vacsora: hat forint negyven, lakás, fűtés, világítás, kéthe­tenként ágyneműcsere, heten­ként kétszer filmvetítés, tele­vízió és a többi. Naponta és összesen ennyi pénzért. — Átlagosan mi bért tud­nak megkeresni egy hónap­ban? — Kétezer forintot — vála­szolnak. — Tehát fizetésük 10 száza­lékából „megélnek”, már ami a legelemibb létfenntartást illeti. — És ki takarít itt? — A személyzet — mondják kerek szemekkel, mintha azt kérdeztem volna, hogy nyáron süt-e a nap. Még egy adu kínálkozik, hát kijátszom. — A vezetők eljönnek ide megnézni, hogyan laknak itt? — Igen. Kéthetenként. Múlt­kor volt itt a trösztigazgató elvtárs, meg a párttitkár elv­társ, meg a... — Köszönöm, játszanak csak tovább, nem zavargók! /M 21-es szobában öt lm fiatalembert talá­/" / M lók. Ez már ki- sebb szoba, nyol­cán hálnak Venne. Farkas Mihály újdonsült vá­úgy mutatkozik be, hogy orvos, egyáltalán nem csodálkozom. (Pórul járna nálunk az, aki úgy kísérelne meg valakit jelle­mezni, mint régebben szokás volt: munkáskülsejű férfi. Ilyen ma már nincs.) Szóval ő három éve bányász és ezért már igényei is mások, mint a túlsó szobában lévők­nek. — Jobban is főzhetnének — mondja. — Van úgy, hogy nem elég zsíros az étel. A szekré­nyek kicsikék, keskenyek. Ez fürdőbe való szekrény! Ha az embernek jobb ruhája van, nem tudja rendesen elrakni. Nem is beszélve a többi „cucc­ról”. Az ablakban két rádiót is látok, de nem a szállásé, ha­nem a jelenlévő két fiatalem­beré. Es ez is természetes. — Mondják meg nekem, egészen őszintén, elégedettek a lakással, a szállással? — Hát.,. lent van televízió, filmvetítés, meg minden, de ami azt illeti. .. lehetne ott­honosabb is. — Ez laktanya volt — kapja fel a szót egy másik •= és itt nehéz. » zadba valók. De hát laktanya volt és bi­zony egy ilyen régi épületből nem lehet mennyországot va­rázsolni. Mégis,.. Amikor már az utcán va­gyok, összegezem benyomásai­mat és úgy érzem, valami hi­ányzik innét! Valami hiányzik a több száz bányász második otthonából. A szállás tiszta, rendes. Es mutasson valaki a világon egy másik társadal­mat, ahol a bányásznak napi 6.40-ért ilyet adnak. Illetve amit ingyen adnak! A kultu­rális felszerelés is nagyon tó. A vezetők sűrűn látogatják a szállást és egyébként is látszik az éber gondoskodás keze- nyoma a nagy épületekben. De mégis ... Valami hiányzik! Lehet, hogy ez csak apróság, de hiányzik. A szobákból egy-egy tarkaszínű függöny, szőnyeg. Az egész épületből a virág. Az ágyakon a csúnya egyhangú szürke pokrócok helyett egy szebb, jobb ágyteritő. Sehol egy képet nem láttam a falon Csupaszok é$ üresek. Talán lehetne egy-egy jobb rézkar­cot, "blcsó, de szép festményt adni. Kis polcokat az ágyaik fölé, ahol könyveket tarthat­nának. Egy kényelmesebb szé­ket. Nagyobb szekrényt, egy. szebb asztalterítőt, vázát, ha­mutartót. A kultúrterembe is több melegséget, egy kis szint, élelet, fényt(!) nyújtani. Vasárnap volt. Sokan haza­utaztak, sokan a városban vol­tak. Ott-tartózkodásom alatt egy részeg emberrel sem ta­lálkoztam, s mint mondták, ezt nagyon komolyan veszik. De aki nem érzi jól magát a szálláson, az elmegy a város­ba és ebben nincs semmi baj addig, amíg abból rendszeres kimaradás nem lesz. A rend­szeres kimaradásból pedig, ami adódhat: az ivás, a rossz társaság, az úgynevezett „nő­zés“ és a többi,, > tthorwá kell tenni M' ma munkásszállásokat. M M Jobbá, szebbé, kul- túráltábbá! Persze ehhez nem elég a bá­nya segítsége, anyagi támo­gatása, hisz államunk óriási összegeket költ a munkásszá'- lások fenntartására. Ehhez most már inkább a szállás :n lakók segítésére lenne szük­ség. A szállás lakóinak áldo­zatára lenne szükség. Hogy *>e resteljenek apró dolgokat be­szerezni, mint ahogy a komiói bányászok tették szállásukon. Ezt valahol el kellene kezde­ni itt is! Egy kis akarat és összefogás, s de szép dolog s lenne, ha a szürke köveken ellépdelő, egy nagyon csinos, szép berendezésű szobába 0S7* hetne be, a jó öreg pécsi ut­cáról. SZÜTS 1ST***? Az új termésig kö'csöntakariiÉyt ad az állam a sertéshizlalási szerződést ki termelőszövetkezeteknek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents