Dunántúli Napló, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-01 / 101. szám
NAPLÓ 1959. MÄ TT7S 1. a VIT ezerarcú városa Repülj te lángoló tűzszínü zászló, Vezess az éjek éjén át, Vezess a harcra, sok sápadt arcra Derítsd a hajnal bíborát! (A Bécsi Munkásindulóból.) A magyar ember számára, de az egész emberiség számára is ezerarcú városnak tekinthető Bécs, .amelynek neve talán jobban összeforrt a történelemmel, mint bármely más városé. A bécsi polgár elsősorban a múlt eltűnt dicsőségére emlékezik. Mi magyarok, szintén emlékezhetünk erre a régmúlt „dicsőségre”, hiszen Bécs neve és fénykora szinte egybeesik a magyar nép egyik legsanyarúbb korszakával Amint egy mai ismertető írja: Bécs a nagyság városa, a hatalmas Schönbrunn és Hofburg paloták városa, a pompás templomok városa, mint a Karlskirche és Stepihanskircbe, a hercegi rezidenciák városa, mint a Pallavichiniéké és Sohwarzenbergeké, de ugyanakkor az öreg üzletek hazája is a Schönblattem-Gasse-ban, régi galériás utcák városa, ahol „nemes hölgyek” sétálnak. A barokk építészet, a fény városa. A fény városává épp az tette, hogy ebben a városban gyűlt össze az Osztrák birodalom minden vagyona, itt halmozódott fel a kizsákmányolás minden fényűző terméke. De ha a múltról beszélünk, beszélnünk keli arról is, hogy Bécset a zene fővárosának is nevezik. Ez a város olyan zenei nagyságok virágzását láttta, mint Mozart, Beethoven, Schubert, Brahms és a Strauss- család. Igaz ugyan, hogy ebben a városban még ól a zenei múlt, de ma már új színnel gazdagodott a zenei élet is: -a régi klasszikusok még uralkodnak a koncerttermekben, de a bécsi egyetemi hallgatók már az új divatnak hódolnak: új amerikai tánoőrület lett úrrá rajtuk és ezt a táncot olyan termekben járják, ahol a múlt minden hagyományát elvetve egy új stílus, Picasso stílusa, sőt mi több: a nyugati expresz szionista stílus uralkodik. De nemcsak a zenében, más vonalon is az ellentétek; városa Bécs, az ősi város. A múltról beszélő falak (között élő új fiatalságról mondotta nemrégiben Raab kancellár: „Még mindig ugyanúgy szeretjük, mint azelőtt a jó zenét, a jó könyvet, össze a „vörös Bécsben”. De emlékeznek 1938-ra, amikor az ország Hitlerék martaléka lett és emlékeznek a második világháborúra is, amely az ódon emlékeket szinte porbadöntöt- te. Emlékeznek például az Opera épületének régi nagyságára és virágzására, hiszen a múlthoz való ragaszkodást jelentette, hogy — amikor az 1860-ban épített Operaházat a második világháború során bombatámadás érte —, a háború után azonnal elkezdték az újjáépítését és tíz év múltán újjáépítve, a múltra emlékezve Beethoven Fideliojával nyitották azt meg. De nemcsak a múlt és jelen teszi ezerarcúvá ezt a várost, benne még a jelen is harcol önmagával. A Schönbrunn 1441 termével szemben ott vannak Bécs munkáskerületei a maguk düledező viskóival. Bs a paloták nyugatimádó, lakóival szemben ott vannak az osztályharc első sorában a bé* esi munkások, akik nemcsak sztrájkolni, de fegyverrel a kezükben harcolni is tudnak, mint ezt 1934 megmutatta, amikor az osztrák munkások fegyveres felkelése alapjaiban rendítette meg az osztrák tőkések világát. Ekkor született meg a Bécsi Munkásinduló is, amelyet a Horthy-fasiszta elnyomás nehéz éveiben a magyar baloldali ifjúság is gyakran énekelt. A nemzetközi kapitalizmus és szocializmus világméretű < versengése megtalálható ennek az egy városnak az éleiében is. Itt nemcsak 1815-ben jöttek ; ' . , ‘' Jfcgi mau Munkaslakasok Bécs egyik külvárosában. jó szórakozást. Nappal egy csit amer ikaizálódtunk, de szaka még mindig osztrákok igyunk”. Bécs ,a semleges Ausztria ’ városa nem tud elszakadni a .ülttől, de ugyanakikor bele- idródott abba az örült vitus- ncba, amit Nyugat járat ve- Az ősi hagyományok és a nodemség” őrülete szinte jy bekapcsolódnak e város etében. Még emlékeznek a bécsiek t Osztrák-Magyar Monarchiá- i és 1934-re, amikor a Schutz- und 4»<h Heimwehr ütközött össze a Bácsi Kongresszus diplomatái, ahol Európa sorsát koronás fűk döntötték el, a második világháború után más milyen találkozóknak is helyet adott ez a t vjiros. Nemcsak a nemzetközi Atomenergia bizottság székhelye} nemcsak a különböző nagizetközi tudományos konferenciák székhelye ez a város, 1951 novemberében a Béke Világtanács második ülésszakának is helyet adott, sőt a harmadik Béke Világkongresszus székhelye is Bécs volt. Az ezerarcú város jellegéhez tartozik az is. hogy 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság bukása után ezerszámra emigráltak a városba a magyar Kommun hősei és ott szervezték újjá a Kommunisták Magyar- onszági Pártját. Ugyanez a város 1956-ban központja lett a magyarországi ellenforradalom híveinek, azoknak, akik kívülről akartak beleavatkozni a magyar nép sorsának intézésérendezése, melynek színhelyéül az intéző bizottság éppen Bécs városát választotta. Szudétanémet találkozó — Világifjúsági Találkozó: írét ellentét, két véglet. Harcot jelent ez a régi és az új, a bécsi paloták és a nyomornegyedek lakói között. Az egyik oldalon a porosz csizmák fegyverzaj kísérte dobbanása, a másik Vasvári István: jMÄjnus i bécsi Operaház építése be. Es az ezerarcú város jellegéhez tartozik az is, hogy nem ellenzi, sőt hozzájárul a fasiszta „szudétanémet” találkozó májusi megrendezésé!íez. Az ellentétek harca azonban tovább folyik, az idei nyár egyik nemzetközi eseménye lesz a Világifjúsági Találkozó megoldalon az egész emberiség békére vágyó szíve dobbanása hallik. És mi hiszünk abban, hogy az ezerarcú váro6 megtalálja önmagát: « múlt dicső hagyományain is felülemelkedve részt kér és részt vesz az új világ kialakításában. Fényes Miklós Győzelem hava! Mikor vérbe, szenvedésbe fordult Föld felett végre remény lélegezett, s legszebb májusfa tüzes pántlikáit lengette a szél Reichstag felett, egymásra leltek szerelmesek. Fűzek bárkája nyers, hajnali szélben, hogy lengedezett! Nem a csillagokból jöttek seregek, itt vajúdtak vemhes évek: ezredek. Nagy egek! Hogy állt föl véréből Kelet s karolt szívére, emelt tenyerére mindent, ami élt és született s nyitotta fel zárad: emberi Tett! Hiába nyomulnak jeges éjszakák már érc-karmú szelek, lobog a májusfa — rügyeit kinyitja mind élőbb kikelet! Cyirgy; ÜJ MÁJUS FELÉ Tavasz van, rezgő nesszel táncol a tűnő, játszó végtelen, zenél a tájnak ringó ágon dús illatot a friss jelen. Viszi a gondot súlyos zsákban, a lepkekönnyű pillanat, elcseni tőlünk könnyeinket erdők mélyén a fürge vad. Ilyenkor mégis néha-néha csendes estéknek tenyerén: múltam, jövendőm tikos fénye bús sejtelmeket szór felém. Gyötrelmeket sok éjszakáról, amikor bánat, gond gyötört, hiába rezzent boldog percet házam körül a drága föld. Tavasz van, május, béke, élet, gömbölyűi, serdül a vetés, csókokat hintő sugárkévén a csorda lomhán heverész. Tördelt az eke mély barázdát... a fáknak lombja úgy ölel, mint édesanyánk ringó teste, mikor még szánkra hullt a tej. A völgy peremén nem rothad már oszló emberek teteme. Lám, nem lángol a növő fáknak hajlongó, sudár termete. Ágyacskáján a gyermekember végigálmodja álmait. Dps, forró pernye nem kavarja szétdúlt városok roncsait. Ki földet ásott éjjel, nappal, magának vermet aratott; s miként a fegyház vénült rabja, szuronynak vélte a napot. A bosszú őrlő méreg bennünk, — ej, állat volt az ember itt, míg labanc horda tépte, dúlta, hazánknak drága földjeit. Tavasz van, május, újra béke. Nyílik a sárga kankalin; érzem, remélem, hiszem, látom: lepereg lassan, fogy a kín. Durva ujjaink verejtéke, alkoss számunkra új hazát: hadd nézzünk úgy a gyárkéményre, mint, aki vak volt, s újra lát. Március végén a „Béke és barátság“ vonatával kiutaztam a Szovjetunióba Régóta vágytam erre, nem azért, mintha nsm hittem volna el, amit eddig hallottam a világ első sxocialista államáról, a szovjet emberekről, hanem valahogy úgy van az ember, hogy amit a saját szemével lát, az élmények kétszeresen megerősítik mindazt, ami benne él. Amikor elindultam hazulról megfogadtam, hogy nem írok „utijegyzetet“, hiszen már annyit és olyan szépet írtak Kievről, Moszkváról, hogy nehéz már olyasmit mondani, ami leköti az olvasók figyelmét. Ennek ellenére feljegyeztem néhány élményt és tapasztalatot, amit úgy érzem érdemes leírni még akikor is, ha sokaknak nem jelent újat, különösebbet. A szovjet emberek között Amerre csak jártunk Kiev- ben, Moszkvában az utcákon, szórakozóhelyeken, moziban, mindenütt arról győződtünk meg, hogy a „szovjet emberek“ fogalma alatt igen fej- ’ett, valóban kommunista erkölcsű embereket kell érteni. Különösen megragadott bennünket a szovjet embereknek azon jó tulajdonságai, melyek egymáshoz való vi*»nyúkban jutnak kifejezésre; Moszkvában nyolcmillió ember él, majdnem annyi, mint Magyarországon. Világvárosi jellegéhez hozzátartoznak a széles utcák. Az utcákon kéí- irányban, egész szélességben közlekednek a jármüvek. A közlekedést akárcsak nálunk, ott is rendőrök irányítják, az új benne csupán az, hogy a kereszteződéseknél a tilos jelzés csak a gépkocsikra vonatkozik. Ez a szabály nagy önfegyelmet kíván mind a sofőröktől, mind a járókelőiktől. Itt aztán sok ember eshet autóbaleset áldozatául — gondoltuk — és a nagyobb átkelőknél többször figyeltük a közlekedést. Kellemesen meglepődtünk. Amikor kigyullad a zöld lámpa, a tömeg fegyelmezett sorban, gyors léptekkel igyekszik a túlsó oldalra. Eddig rendjén is volna a dolog, de az oldalutcákból érkező járműveket a tilos itt sem zavarja, jobbra nyugodtan befordulhatnak. Ez kritikus helyzetet teremthet mind a sofőrök, mind a közlekedők számára. Éppen szemtanúja voltam annak, amikor egy férfi majdnem az autó alá került. De csak majdnem, mert az autó abban a pillanatban megállt. No, most következik a „hadd el hadd“ — jegyezte meg az egyik barátom. De nem. A gépRocsivezető kinézve az ablakon, rámosolygo-t ez Ilié tőre, és intett neki, hogy menjen. A férfi pedig felengedve a pillanatnyi ijedtségből ugyancsak visszamo- solygott és megiksözönte a gépkocsivezető figyelmességét. A szovjet emberek figyelmességét mi, idegenek kétszeresen is éreztük. Orvos barátom gyógyszert vásárolt egyik moszkvai patikában. Először latinul magyarázta, miire lenne szüksége, de nem értették meg, csak a tolmács segítségével. — Rendben van — mondta a gyógyszerész, — de félórát kell várniuk, amíg elkészül. Ezt mi nem értettük, de a tolmács az igen, és nem is állta szó nélkül: — Az kicsit sok, mert az elvtarsak külföldiele — mondta — így hát nagyon kevés az idejük. A gyógyszer pontosain öt perc alatt elkészült. fagyot tévednének azok, akik azt hinnék, hogy ezek a kis jelenségek ’csak szórványosak a Szovjetunióban. Az idegeneket m&ndsnütt előnyben részesítik: az üzletekben elsőnek szolgálják ki, sőt még a pénztárhoz sem kell men- ndök, nyomban a kiszolgálónál fizethetik számlájukat, & ugyanezt tapasztaltuk az éttermekben, a moziban, a Met- ro-állomásokon, egyszóval mindenütt, ahol csak megfordultunk, nem is szólva azokról a bensőséges fogadtatásokról. Elképzelni is nehéz A Szovjetunióban a munka valóban életszükségletté, a becsület és dierfiség dolgává vált. A szovjet emberek tudják, hogy amit építenek, azt maguknak építik, s ez a biztos optimizmuson alapuló lelkesedés teszi lehetővé azt a gyorsütemű fejlődést, amelyet a XXI. kongresszus kijelölt. A XXI. kongresszuson elfogadott népgazdasági terv például célul tűzi Moszkvában a lakáshiány megszüntetését. Ez pontosan azt jelenti, hogy 1965-ig, vagyis a hétéves tép végéig 19 millió 333 ezer négyzetméter lakóterületet kell építeni. Hogy ez milyen óriási munkát igényel a moszkvaiaktól, néhány összehasonlító adat segítségév*' könnyebben felfogható. 1913- ban Moszkvában csupán 17 millió négyzetméter lakóterület volt. Vagyis hét év alatt többet építenek, mint 1913- ig közel nyolc évszázad alatt. A lakásépítkezési terv végrehajtásával 1965-ben minden moszkvai lakosra 9 négyzet - méter lakóterület jut. Ezenkívül 25 új mozit, 42 kilométer új metrovanalat, 280 kilométer új autó- és trolibusz- járatot, stb. létesítenek Moszkvában a hétéves terv Időszakában. De nemcsak Moszkvába n hanem a Szovjetunió egész, területén ilyen hatalmas ütemű építkezések folynak. MW.s_ ig — a terv szerint — 15 millió lakást építenek fel. Hot< ez mennyi, még elképzelni Is nehéz. Moszkva és Vlagyivosztok között 9 ezer kilométer hosszúságban húzódik transzszibériai vasút vuua Nos, a vasút helyeit képze jünk el egy nyílegyenes utcát, amelimek két oldalát négv»
