Dunántúli Napló, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-17 / 89. szám
2 NAPLÓ 1959. ÁPRILIS 11. Befejezéshez közeledik az idei pártoktatási év At: uiei pártoktatás jellemző vonása, hogy közelebb került az élethez. A párt előtt álló legfontosabb politikai és gazdasági feladatok megvalósítását talán még soha nem segítette ennyire az oktatás. Ennek a hatása megmutatkozott a választások idején folyó politikai munka ban, továbbá a mezőgazdaság gyorsabb ütemű átszervezéséért folyó küzdelemben és jelenleg a megszilárdításért folyó harcban. Az iparban pedig lemérhető az egyre jobban szélesedő mun- kaverseny-tnozgalomiban, a teljesítmények emelkedésében is. Egyes tanfolyamok — pél dául az „Időszerű kérdések“ ahol a legtöbben tanulnak, valamint a „Gazdaságpolitikai“ tanfolyamok, — a napi aktuális kérdések propagandájával foglalkoztak, de a többi tanfolyam tematikája, a tananyagok ia ez* a célt követték. A gazdaságpolitika tanítása, amelyet első ízben vezettünk be ipari és mezőgazdasági szakon, rövid idő alatt egyik legnépszerűbb tanfolyamunk lett. Ez elsősorban aktuális témáinak — a hároméves terv, termelőd árrendszer, a mezőgazdaság szocialista átalakításának kérdései, bérrendszerünk, stb. — köszönhető. Ez a tanfolyam elsősorban a párt és gazdasági vezetők számára nyújt komoly segítséget. Fontos lenne, hogy a párttitkárok és az alapszervezetek vezetőségeinek tagjai is nagyobb számban vegyenek részt ezeken, mivel a pártszervezetek egyik legfontosabb feladata a politikai munka mellett a gazdasági szervező és irányító munkára való mozgósítás, és annak ellenőrzése. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a gazdaságpolitikai kérdésekben is jártasabbak, elméletileg felkészültebbek legyenek, •-Az idei pártoktatásd évben növekvő érdeklődést tapasztaltunk a pár-tagoknál, de a társadalmi életben aktív szerepet játszó pórtonklvülleknél is. Számottevő eredmény az is, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva nőtt a közvetlen termelésben dolgozó munkások és dolgozó parasztok — mind a termelőszövetkezeti, mind az egyénileg gazdálkodók — számaránya. Nemcsak párttagok, hanem pártonkívüliek is igen nagy számban kapcsolódtak be a pártoktatás különböző formádba. Találkoztunk olyan helyes törekvésekkel is egyes pártbizottságoknál és alapszervezeteknél, hogy a szocializmus építése szempontjából különösen fontos anyagoknál, mint például a mezőgazdaság átszervezésének (kérdése — több hallgatót vontak be esetenként egy-egy alkalomra. Az oktatás és általában az elméleti, politikai kérdések iránti érdeklődés nem párosult mindenütt szorgalommal, fegyelmezett tanulással Egyesek szívesen hallgatják az előadásokat, konzultációkat, szívesen kapcsolódnak be a vitákba, de a kötelező irodalmat, a tananyagot már nem olvassák el. Ez különösen fa lun kirívó, ahol számos helyen esetenként még a tananyagot sem rendelik meg. A propagandisták fegyelme sokat javult. Ez különösen a megjelenésre vonatkozik, de a tanulási fegyelem már itt sem teljesen kielégítő. Igaz. gyakran önhibájukon kívül nem tudnak megfelelően felkészülni, késve kapják a tananyagot és ez kétségtelenül nehezíti a felkészülésüket. Marxista műveltségük fejlesztésére azonban nagyobb gondot kell fordítani propagandistáinknak - is. Elsősorban több klasszikus irodalmat kell olvasndok, annál is inkább, hogy tájékozottabbak legyenek hallgatóiknál, több oldalról tudják megmagyarázni a marxizmus—lemtadamus igazságait. Csak helyeselni lehet propagandistáinknál a szemléltető eszközök használatát. Számos helyen a nemzetközi kérdéseknél például térképeket használnak, a nagyüzemi gazdálkodás szükségességének és fölényének bizonyításához pedig sok helyütt a közeli termelőszövetkezetekből anyagokat gyűjtenek és konkrét számokon keresztül bizonyítják a tsz-tagság megváltozott életét. E helyes módszereket tovább lehet fokozni s ehhez nagyobb segítséget kell adni a megyei és járási konferenciákon is. A pártoktatAs szervezeti irányításában Javult az alapszervezetek munkája. Legtöbb pártvezetőségi tag részt- vett a pártoktatás valamelyik formájában és mozgósítja a párttagságot az oktatási napokon a megjelenésre. Taggyűléseken napirendre tűzik az oktatás kérdéseit, ami a jó és eredményes munka egyik fontos feltétele. A másik fő feltétele viszont az, hogy az eddigieknél is több segítséget adjanak az elvi irányításban, a propagandisták segítésében. Például, ha a pártoktatásban a munkaverseny kerül napirendre, feltétlenül helyes, ha a pártvezetőség tájékoztatja a propagandistát, hogy áll e fontos kérdés az üzemben, hogyan lehetne még jobb eredményeket elérni. Az idei pártoktatási év a befejezőéhez közeledik. A legtöbb Oktatási formánál az SZKP XXI. kongresszusának anyagát tanulmányozzák. A kongresszus elvi tételei és határozatai alapvető útmutatások. Rendkívül fontos tehát, hogy párttagságunk alaposan tanulmányozza e határozatokat. A pártoktatás az utóbbi két évben helyes úton indult el. Kezdjük kijavítani a korábbi hibákat, oktatásunk fokozott mértékben támogatja a párt politikáját. Az oktatás területén is kialakulóban van az új munkastílus, amely ; további eredmények forrása lehet. Ennek érdekében a következő évben főleg két területen kell további lépéseket tenni. Egyrészt javítanunk kell az alapszervezetek elvi irányító munkáját, másrészt a propagandisták rendszeres felkészítésén túl meg kell oldanunk továbbképzésüket is. R. L. Munkajogi ankét az egyelemen A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos bizottsága április 18-án rendezi meg harmadik pécsi polgári- és munkajogi napját. Az ankét kezdete délelőtt 9 óra, helye az egyetem aulája. Az ankéton dr. Rudolf Lóránt tanszékvezető egyetemi tanár, a jogi tudományok kandidátusa tart előadást: „A jogi szabályozás differenciálódása a munkajogban". Korreferátumot tartanak dr. Weltner Andor egyetemi tanár, a jogi tudományok kandidátusa, dr. Kertész István az Igazságügyminisztérium főelőadója, dr. Várszegi Károly a Baranya megyei Építőipari Vállalat főkönyvelője, d. Nagy Jajos, a Pécsi Bőrgyár osztályvezetője. Az előadáshoz hozzászólnak a Magyar Jogászszövetség központi munkajogi és vállalati szakosztályainak, a Dél-dunán- túl bíróságainak és nagyvállalatainak küldöttei. A Vöröskereszt első kongresszusa A Magyar Vöröskereszt május 9-én és 10-én a Vasas székházban rendezi első kongresz- szusát. A tanácskozáson, amely értékeli majd az eddigi munkát és meghatározza a vöröskereszt-szervezetek feladatait, kétszáz megyei küldött és mint egy száz meghívott vendég vesz részt. A kongresszusra meghívták a szovjet, a lengyel, a csehszlovák, a román, a bolgár, az albán, az NDK, a jugoszláv és az osztrák vöröskereszt küldötteit, valamint a Vöröskereszt Társaságok Ligájának képviselőjét is. Gazdag program a gyermeknapra Csütörtökön délelőtt a Megyei Nőtanócs helyiségében gyűlt össze a párt, a Hazafias Népfront, a KISZ, MSZBT, MEDOSZ és úttörőház küldötteiből az az operatív bizottság, amely megbeszélte a nemzetközi gyermeknap intézkedési tervét. A tervet Gregor Sán- dömé, a Megyei Nőtanács helyettes titkára ismertette. — Az a célunk — mondotta az értekezlet résztvevőinek —. hogy a gyermeknapot gyermekeink számára felejthetetlen, boldog ünneppé tegyük. Az előkészítés az egész társadalom feladata. A gyermeknap sikere érdekében fokozott gonddal készítjük elő a szülői értekezleteket A készülődésbe bele kell kapcsolódnia valamennyi társadalmi szervünk nek. A vöröskereszt, az FMSZ Nőbizottsága a nőtanáccsal közösen, mintegy 25 helyen rendez gyermek-egészségvédelmi előadást. Valamennyi művelődési otthonnak gyermeknapi műsorral kell köszöntenie az ünnepet. Már gyűlnek az ügyes ötletek a KISZ-szervezeteknél. A nőtanác90knalk gondjuk lesz a gyermekotthonok lakóira, a vöröskeresztnék pedig a kórházban fekvő beteg gyermekekre. Kedves meglepetés készül az óvodásoknak és remélhetőleg gazdag színes műsorral sem a rádió, sem a filmszínházak nem maradnak adósai a gyermekeknek. A gyermeknapon a filmszínházakban legalább a matiné előadásokon Ifjúsági filmeket kell vetíteni. Megszervezik majd a tarka majálist, a rollerversenyeket és még ki tudja mi minden valósul meg a gazdag programból. A nemzetközi gyermeknap kettős ünnep a magyar gyerekeknek, ugyanis akkor lesz a magyar úttörőmozgalom 13 éves. Természetesen ezt az évfordulót a baranyai úttörők is megünneplik. A pécsi úttörőház tábortüzet rendez, bábszínjátszó csoportja pedig kedves műsorral szórakoztat majd. Sokan várják a pionir-találko- zót és talán még többen az ünnepélyes kisdobos avatót. Május 4-én vagy 5-én ismét összeül ez az operatív bizottság, hogy beszámoljon arról, milyen előkészítési munkákat végzett, milyen feladatokat oldott meg. Akkor már pontosan tudni fogják a felnőttek, hogy mit is tesznek a gyermekek szórakoztatása érdekében. A tervek szerint tehát a gyermeknap sikere biztosítva látszik. A jelenlévők a gyermeknapi műsoron kívül mór az anyák-napi készülődésről is beszéltek. IIS IS SÍK Vita ax ágyak, Uäiüí KI a felelős azért, hogy az l-es számú Sebészeti Klinikán 1958 októbere óta két beteggel kevesebbet tudunk gyógykezelni? — teszt fel a kérdést Oyi- mest Istvánná fónóvér, ma)d válaszol is mindjárt.: — A volt Mezőgazdasági Szer- drugyir, a jelenlegi Finommechanikai Vállalat, mert 5 ágyat a múlt év oktöbetében átadtak megjavítás céljából, abból hármat sikerült visszaszerezni tőlük. kettőt azonban még a mai napig sem. Gylmesiné már személyesen eljárt a vállalatnál, húsz esetben telefonált, azonban minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, az ágyak eltűntek. Pedig a vállalat vezetői ígéretet tettek, hogy az S ágyat egy héten belül megjavítják és azután újabb ötöt visznek el a klinikáról. Februárban végre meg lett a három ágy. de kettő hiányzik. Ha kiszámítjuk, hogy az elmúlt öt hónap alatt hány beteggel lehetett volna többet gyógyítani, akkor már nemcsak az ágyakat, hanem a felelősöket is keresni kell. Ez az érem egyik ■*» eléggé súlyos — oldala. Nézzük a mrt- sikatl Alvári elvtárs. a Finommechanikai Vállalat műszaki □ A BUDAPESTI Egyenruházati KTSZ készíti el az utolsó próbáig a Pécsi Ruházati Folt Széchenyi téri üzletében árusított fél-kész férfiruhákat, amelyeket azután a pécsi mértékutáni férfi-szabóság dolgozói fejeznek be. □ SZOCIALISTA munkabrigádok alakultak a BELS- PED-mél a pártkongresszus tiszteletére. A brigádok tagjai vállaltaik, hogy javítják a minőséget, csökkentik az önköltséget, megszüntetik a kocsiállásokat. □ ÜLÉST tartott kedden a Hazafias Népfront szigetvári járási bizottsága; az ülés napirendjén a járási községfejlesztési terv végrehajtásához szükséges társadalmi segítség kérdése szeiopelt. Egy zz éves német műszerész olyan használható parányi fényképezőgépet készített, amely elfér egy közepes nagyságú gyűrű kövének helyén. Ennek, a vitád legkisebb fényképezőgépének fél- milliméteres átmérőjű lencséje van. Gyűrűtoglalatba téve észre sem vehető, Á felvételt 1—Z másodperc alatt lehet elkészíteni és a ..gép" beállítását tulajdonosa a zsebében is elvégezheti. Természetesen miniatűr felvételeket készít, amelyekből eredeti nagyságban « darab fér el egy közönséges bélyegen. A felvételek nagyíthatósága a negatív minőségétől függ. , □ különleges méretű női blúzok mértékutáni készítését vállalja a jövő héttől kezdve a Széchenyi téri Ruházati Bolt. tep} telet? SzámtalamsBor megtörtént hogy az ember jóízűen szürcsölgetni kezdett egy nagy pohár hideg tejet. A tej azonban csakhamar megkeseredett a szójában. Nem, nem úgy igazán, nem az ize volt keserű, csupán más volt, mint amit várt az ember. A tej szódabi- karbónás volt. Kellett, hogy az legyen, mert különben a nagy melegben megaavanyo- dott volna. Mindez néhány ezer vagy millió tejsavbaktérium miatt van. A baktériumok osztódni, szaporodni kezdenek, és megfelelő hőmérsékleten a tejet megsavanyítják. A legegyszerűbben a tejsavanyodóst eddig úgy csökkentette a tejipar, hogy a tej mennyiségéhez és savfokához mérten, megfelelő mennyiségű natriumkarboná- tot kevertek, amely aztán a tejsavat közömbösítette. Természetesen a keltkező só bizonyos mellékízt adott a tejnek. A tejszakembereket sokat foglalkoztatta már ez a kérdés és elhatározták, hogy valami módon tompítatlan tejet hoznak forgalomba^ így van ez már egy éve Budapesten. Egy éve szinte megnövekedett a tejívék száma s a tej büféikben sok ezer ember issza naponta a maga 2 vagy három deci tejét panasz nélkül. A vidékiek öröméire rendelet született arról, hogy vidéken sem, így természetesen Pécsett sem szabad tompítani, szódabikarbónáani a tejet. De vajon most nem savanyodik meg a tej? Nem. A tejsavbaktérlumok ugyanis 10 Celsius fok hőmérséklet alatt nem szaporodnak és ha ezt a hőmérsékletet a szállításig tartani tudják, a tej édesen marad, pasteurözve pedig már nem savanyodik. A Pécsi Tejipari Vállalat a tél folyamán mindent előkészített hogy a tej Pécsre való szállítását meggyorsítsa, és hogy a gyűjtőhelyekein a megfelelő hűtést biztosítsa. Kémesen ezen a héten kezdi meg a működését egy korszerűen felszerelt mélyhűtő állomás, amely naponta 2000 liter tejet hűt. A többi falvakban kútvízes hűtők vannak, de remélik, hogy ezek vize sem melegebb plusz 10 foknál. Csak édes tejet árusítanak majd, de az esetleg megsavanyodott tej se megy kárba. Lefölözik, a tejszínt a vajgyártásnál, a lefölözött tejet pedig takarmányozásra felhasználják. A pécsi emberek, a tejkedvelőik, felnőttek és gyerekek biztos örömmel értesülnek arról, hogy a nyári nagy melegben sem lesz szódabikarbőná- zott tej. Most már nemcsak összetételre nézve, de ízre is a legjobb, legegészségesebb ital a tej lesz. (Weeafl) Gyújtsd a papírhulladékot! megbízottja azt mondja: -,-,AZ ágyak nem tűntek el (anyag nem semmisülhet meg. csak leg? feljebb átalakul), hanem elkeveredtek. Viszont ők már több ízben felajánlottak csővázas ágyakat a Klinikának, de nem fogadják el, mert nincs rajta alul tartóvas. Most sem tud más megoldást, újból felajánlott az elkallódott ágyak helyett mQsik kettőt. Az érem harmadik oldala, a kommentár: a klinika annyira a szivén viselt a két ágy hiányzása miatt meg nem gyógyított betegek sorsát, akkor átvehette volna a felajánlott két ágyat, amíg a vita eldől. A Finommechanikai Vállalat pedig már fel-, szerelhette volna a hiányzó tartókat a másik ágyakra, bár érdekes anyaggazdálkodás folyhat a vállalatnál, hogy két ágy csak ilyen egyszerűen el tud keveredni. A vitát le kell zárni, ehhez nem kellenek hónapok, közbenjárások, húsz telefon, csak egy kis lelkiismeretesség. Mert ha egy kicsi dologból ilyen huzavona támad, mi lenne, ha nagy értékekről lenne szó. Húsz évig tartana a vita? S» tS — A TAVALYI 25 ezer helyett, idén mintegy 32 ezer tüzelőanyag-utalvány kerül forgalomba, amelyre kedvezményesen — hat havi részletre — vásárolhatnak tüzelőt a dolgozók. — VJ óvoda építéséi kezdik meg ebben az esztendőben a Dugonics utcában. — A LOVÁSZHETÉN’YI Vj Erő Termelőszövetkezet szerdán befejezte összes tavaszi vetését. Huszonhárom hold kukoricát négyzetesen vetettek és földben van már a silókukoricájuk is. — A TORINÓI őslénytani múzeum szakemberei többnapos kutatómunka árán Vlgllano 1' \stia falu mellett ritkaságszámba enő tengeri szörnyeteg megköves-tett csontvázára bukkantak. A szakemberek véleménye szerint Kb. 11 méter hosszú iehtiosaumsról van szó, amelynek csupán az állkapcsa 2 méteres. A kutatócsoport most tovább dolgozik, hogy oz értékes lelet lehetőleg hiánytalanul kerüljön a múzeumba. □ MINTATANITAST és tapasztalatcserét rendeztek szerdán Katádfán a szigetvári járásbeli általános iskoláik igazgatói. Falraliányt borsó Ha a gyerekek rossz fát tesznek a tűzre és oktatgatják őket, akkor mindig akad valaki, aki megjegyzi: — Ugyan, hagyd már! Faíra- hányt borsó, amit csinálsz. Ezt azért mondja, mórt köztudomású, hogy a borsót Mába szórják a falra, nem ragad oda, mintahogy a szép szó sem ragad egyes akaratos, csakazér.is emberekre. Mindez arról jutott eszembe, hogy a borsó ugyan nem ragad a falra, de a korom az ráragad az emberre, beleszáll a szemébe még mindig, ha elmegy a bel«» ">* egvszer megírtuk. Ez Is falrnhAnyt borsó lenne i SZ. J. □ VILNIUSZBAN (Litván SZSZK) új filmstúdió épül, amely évente körülbelül nyolc- van. fűimet gyárt □ DIVATOS női táskák érkeztek csütörtökön délelőtt Budapestről a Pécsi Állami Áruházba. 7- A MOSZKVAI Rádió száztagú szimfonikus zenekara vendégszerepel e hónap végén Pécsett, a Nemzeti Színházban. — KULTUROTTHONT avat nak vasárnap, a Merenye melletti Czegléd-pusztán. A kultúrotthon mintegy 200 ezer forint értékű és az teljes egészében a környék lakóinak áldozatkész mimikájából épült. — GYERMEKKERfiKPÁROKAT is kölcsönöznek mától kezdve a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat pácai fiókjában. A kerékpárok 16, Illetve 20 colosak — a legkisebbek nek valók. — ÜLÉST TART ma, pénteken délelőtt 9 órakor Pécs megyei jogú város Tanácsa Véu^'^ottsága. AZ ülésen többek között vitát Indítanak a város köztisztaságáról te rendjéről.