Dunántúli Napló, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-04 / 79. szám
I9S9. ÁPRILIS 4. NAPLÓ 5 TIBET «ÄÄÄÄiiÄÄÄÄÄÄÄi^ÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄftft Tibetben megdördültefc a fegyverek. Kopaszra borotvált fejű lámák, aranyfülbevalós földesurak, apró lovakon nyargaló hegyi martalócok, néhány napra a figyelem középpontjába állították ezt a „világ tetején'’ elterülő vidéket. Néhány szó Tibetről Közép-Ázsiában, a tenger színe fölött több ezer méter ma gasságban, hatalmas hegyláncoktól körülzárva fekszik ez a hazánknál tízszer nagyobb területű, de lakosaiban a 2 milliót alig elérő terület. Az időszámítás utáni VII században fénykorát élte a tibeti királyság. Még Kína is sarcot fizetett neki. Tibetnek erős volt India felé is a kapcsolata. Onnan kapta vallását, a buddhizmus egyik megjelenési formáját, a lámaizmust. A lámaista vallás feje, Buddha élő földi megjelenése a dalai láma. A hit szerint mihelyt a dalai láma meghál, a léiké átmegy egy csecsemőbe, aki a láma halálának pillanatában született. A megfelelő csecsemő kiválasztása ősi vallási rítus szerint történt és történik ugyanúgy még ma is. A kínai-tibeti kapcsolatok a kínai császárság erősödésével változáson mentek keresztül. Az erős mandzsu dinasztia Kína hegemóniáját biztosította Tibet fölött. 1720-ban Kang- Hszi hadserege bevonult Lhasszába. Tibet autonómiája megmaradt, de Kína szuverenitása érvényesült fölötte. Kína irányította a külügyeket, adót szedett és.jóváhagyta a magasabb kinevezéseket. A kínai polgári forradalom a kínai császárság bukása más hatalmak előtt is biztató lehetőségeket nyitott, hogy Tibet felé próbálják kiterjeszteni uralmukat. A két világháború között — s már ezt megelőzően is — Anglia, a második vüágháború alatt és után pedig az Egyesült Államok tanúsított fokozott érdeklődést Tibet iránt. Kína mindvégig fenntartotta igényét Tibetre, míg végre a kínai győzelmes forradalom után két évvel, 1951 májusában Pekingben egyezményt írtak alá Tibet visszatéréséről. Egyezmények Kína és Tibet között Az 1951-ben megkötött egyez meny egyik pontja előírta, hogy Tibet területi autonómiát kap és a Kínai Központi Népi Kormány nem változtatja meg Tibet politikai felépítését és belső közigazgatását. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Tibetben egyelőre érintetlenül fennmarad a feudalizmus, a láma-uralom, val- “si> politikai és közigazgatási síkon. Az egyezmény másik pontja arról rendelkezett, hogy a Kí- nai Központi Népi Kormány elismeri és tiszteletben tartja ® dalai láma pozícióját, azonban meg kell engednie az el- áaótt Pancsen láma visszatérését az országba és helyre kell állítania annak vallási és politikai jogait. Pancsen láma a dalai láma tulajdonképpeni helyettese. Ez a helyzet már hosszú idő óta vetélkedést okozott a két főméltóság között. A Pancsen láma elődjét még a XIII. dalai láma űzte el az országból. Meg kell jegyezni azt is, hogy a dalai lámák szélsőséges kon- zervatizmusa mellett a Pancsen lámák rugalmasabb irányzat és a kínai orientáció hívei voltak, aminek főleg a kínai népi forradalom győzelme után nőtt meg a társadalmi és politikai jelentősége. Az egyezmény a továbbiakban intézkedett arról, hogy Tibet külügyeiért Kína felelős, s a tibeti hadsereget beolvasztják a kínai hadseregbe, melyek így együttesen látják majd el a tibeti terület védelmét. Kimondta az egyezmény, hogy nem büntetik meg azokat a. tibeti tisztviselőkét és máso- kát, akik együttműködtek az imperialistákkal és á Kuomin- tanggál, ha az elkövetkezőkben megszakítják ilyenirányú kapcsolataikat és tartózkodnak ellenforradalmi és szabotázs cselekményektől. Az egyezmény egyik legfontosabb pontja kimondotta, hogy a tibeti területi kormány önkéntesen gondoskodik megfelelő reformok végrehajtásáról és a kínai központi népi kormány segíteni fogja a tibeti nép gazdasági, politikai, kereskedelmi és kulturális fejlődését. Az egyezmény végső fokon biztosította, hogy a feudalizmus és babonák mocsarában élő, imperialista járszalagra vont ország lassan-lassan meginduljon a fejlődés útján. Ezt a haladást kívánta elősegíteni az a rendelkezés, mely 1956 áprilisában életre hívta a tibeti autonóm terület előkészítő bizottságát. A tibetiekből és kínaiakból álló bizottság azt a feladatot kapta, hogy dolgozza ki pontosan Tibet autonómiájának tervét és foglalkozzék a legsürgősebben megvalósítandó politikai és gazdasági reformok kérdésével. Hogy egyáltalán nem „erőszakos”, és „elsietett” reformokról volt szó, azt mutatja például az a határozat, mely legalább a második ötéves terv végéig (1962) elhalasztja a reformok végrehajtását és akkor is csak abban az esetben tartja megvalósíthatónak, ha „megnyerték a felső réteg támogatását”. A kínai segítség ugyanakkor érezhetően megmutatkozott az ország életében. Majd két millió juean értékben térítésmentesen, mezőgazdasági gépekkel látták el Tibetet. 1956-ban 36 új elemi iskola pyílt meg. Igen sok orvos, állatorvos és más kínai főiskolákon kiképzett tibeti szakember kezdte meg munkáját. Megnyitották az el ső klinikákat és kórházakat. Hosszú utak és más fontos létesítmények épültek viszonylag rövid idő alatt. A lázadás okai A Tibet békés felszabadítása és a megkötött egyezmények ellenére a tibeti uralkodó rétegek érezték, hogy anakronisztikus uralmuknak, történelmileg rövid időn belül vége fog szakadni, még akkor is, ha a kínai központi népi kormány nem avatkozik bele konkrétan Tibet vallási és társadalmi életébe. A mindjobban felvilágosuló és a szocializmust építő kínai fejlődést látó tibeti néptömegek, jobbágyok maguk akarják majd előre vinni az idő kerekét. Abban is kiegyeztek volna már a reakció egyes fő képviselői, hogy valamiféle fej lődés meginduljon, azonban természetszerűleg nem a szocialista, hanem a kapitalista fejlődést szerették volna biztosítani. Ebben a törekvésükben pedig csak az angol és amerikai imperialistákkal való szövetkezés segíthette őket. Világos tehát, hogy ez a törekvésük találkozott az imperialisták elképzeléseivel, akik Tibet fel szabadulása után sem akarták felszámolni jól kiépített ügynöki hálózatukat. Ugyancsak megmaradtak a Kuomintang kapcsolatok is. Annak ellenére, hogy a kínai forradalom győzelme után 1949-ben eltávolították a Kuomintang diplomáciai missziót az országból, az együttműködés a reakciós rétegekkel továbbra is fennmaradt. Ezek büntetlenségüket arra használták fel, hogy titokban szervezkedjenek a központi népi kormány ellen. A felkelés katonai erejét az évszázadok óta rabló hadjáratokat folytató kamba törzs adta, melyet vallási vezetői régi életmódjuk fenntartásának és a „vallás védelmének” ürügyével a végsőkig fanatizáltak. A kambák tevékenységére jellemzően írja a Neue Zürcher Zeitung című svájci tőkés lap, hogy a tibetiek a kínaiaktól kértek védelmet „a fosztogató szabadságharcosok” ellen. A dalai láma szerepe ma még nem teljesen világos. Ö is kétszínű játékot játszott-e és felhasználva a lázadók átmeneti lhasszai betörését, csatlakozott hozzájuk, vagy pedig a felkelők erőszakkal vitték magukkal, hogy ezzel is nehezítsék a helyzet rendeződését. Az imperialisták céljai Az imperialista célok már sokkal világosabbak. Az imperialista és kuomintang ügynökség segítségével kirobbantott lázadásnak egyik nyilvánvaló célja a népi Kína gyöngí- tése. Nem kevésbé lényeges azonban az a cél, hogy a hosszú idő óta előkészített lázadás segítségével éket próbáljanak verni Kína és India közé, sót megkíséreljék kompromittálni Kínát az ázsiai népek előtt. Nem vitás, hogy a tibeti imperialista ügynökök és szövetségeseik mozgatása Kínával határos területekről történt. Ugyanakkor a vallás védelmének kikiáltott tibeti lázadást az indiai reakció felhasználja az indiai vallásos tömegek félrevezetésére. Ennek segítségével Nehrura nyomást próbálnak gyakorolni és el akarják érni, hogy „álljon ki a tibetiek vallásának védelmében”. Ez pedig természetszerűleg az együttélés alapelveinek megsértését és Kína belügyeibe történő illetéktelen beavatkozást jelentene, amit Kína kénytelen volna visszautasítani. Ez egészében nem javítana a két ország kapcsolatain és objektíve az imperialisták malmára hajtaná a vizet. A kérdés megoldása A végtelen hegyek, a járhatatlan terep lehetővé teszi, hogy egyes lázadó csoportok rövidebb, hosszabb ideig elrejtőzzenek, vagy nyugtalanítsanak egyes vidékeket. A fejlődést azonban, mely a világnak ezen, talán egyik legjobban elhagyatott, legsötétebb részén is megindult, nem tudja semmi sem feltartóztatni, a feudalizmus feloldását Tibetben ma már nem a tőkés rendszer, hanem a szocializmus fogja biztosítani. Térkép mellett Az elmúlt telein Nikolov Ignatov elvtárssal, a Bolgár Újságíró Szövetség főtitkárával bebarangol tűik a Dunántúlt. Az idő rövidsége miatt a leggyorsabb közlekedési eszközt választottuk: asztalhoz ültünk s térképen követtük az útvonalat, melyen Ignatov elvtárs, a másfél évtized előtti politikai biztos Pécstől —Székesfehérvárig harcolt a felszabadító csapatok oldalán. Ceruzával követtük a bolgár csapatok útvonalát, a neves harcok színhelyét. — Pécs — mutatta Ignatov elvtárs. — 1944 november 28, — toldtam meg az első állomás tudnivalóit. Hiszen nincs is ebben semmi különös, ennyire ismerheti az ember a hazai harcok színhelyét; — Szigetvár, Kaposvár — csúszott tovább Ignatov elvtárs ceruzája a térképen. — És csurom vizesen .:, —■ tettem hozzá. — Ügy van — nézett fel a térképről Ignatov — egy hétig zuhogott az eső. S kérdőn fordult felém. Most, hogy elszakadt egy pillanatra a térképtől, fogta csak fel mélyebben köztoeszólásaimat. — Ezek szerint mi egy fronton. ;j vagyis, hogy « i s egy front két oldalán, hallótávolságban jártunk egymástól::. Válaszként soroltam tovább: — Bohönye, Marcali, Keszthely... És csurom vizesen. Nem volt egy szusszanás- nyi időm sem szárít- kozni. Ignatov elvtárs állandóan a nyomomban volt: -.. — mondtam szemrehányóan. Most már mindenki derűsen figyeli párbeszédünkre. — Hova rohantak annyira? Én is alaposa» „ibeáztam“ azon a héten, de maguk annyira siettek, hogy nem várhattunk az előrenyomulással ... Nevet mindenki; Nekünk összefonódnak ujjaink. A tolmács fordítja Ignatov szavait: — Tizenöt éve „kergetjük“ egymást ... Már igazán ideje volt, hogy találkozzunk. Amikor Ignatov elutazott, úgy egyeztünk meg, legközelebb újra találkozunk. Ha esik, ha nem, aki előbbre jár, az megvárja a másikat: meleg szobával es egy kis tíigovicá- val. Benfcő Károly SUnóH, 7sUtán: Jövőnkre vésett dátum Mint forróságtól nyaranta a táj. a gazdag talaj körben repedez, teremne bár, de gyilkoló aszály lehelletétől fásult, cserepes: igy haldokolt a gazdag Duna-völgy, tízezer úrnak féltett otthona. Hiába gyűlt az eső odafönt. vihogó szelek hajtották tova. S a nép, a nép várt századokon ál reménykedve a terhes ég alatt, várta a zengő villamos kaszát, a szabadító forradalmakat. Grófi kastélyok, hercegi tivornyák helyén, hogy egyszer szebb lesz a jövő ezt várták, kik néztek az igazság börtönben tartott nap-arca felé. És 45 tavaszán végre jött a diadalmas, győzelmes sereg, dörrenések és villámok között a szabadság, mint zápor megeredt. A Vörös Hadsereg nyomán a táj májusba szökkent gyorsan — és akit „hárommillió koldús telke“ várt, ma hozzád küldi boldog szavát. az új ország, a fényes arcú nép, míg házhelyén építi otthonát, s gyárak zümmögnek fenséges zenét, hogy megköszönjék nektek: katonák. Nemcsak márványba, ami elenyész, jövőnkre véssük ezt a dátumot: a szabadulást! — a hősök nevét, s ax idők végtelenjén ott ragyog. Pdkólibz Osiuátt: Énekeljetek! Énekeljetek füttyös vidámsággal, kőmnyedén-kötetlenül, rubato, mint a rigók, kik az erdő zendülését sugaras kottába fütyörészHu s kidalolják a sejtekben bizsergő áprilisi zöM-ribilliot* Énekeljetek, hegy a múlt rozsdás avarja alól lila andante-val kimosolyogjanak az ibolyák, s a auzos telet lebiró tavaszt« » s halálon is győztes életet hirdesse a megújuló világ! Énekeljetek. hogy eltörpülve kHobbanjon a kishitűség kísértő lidérce? vermébe hulljon képmutatás, gáncs! Daloljatok a győzni tudók forradalmas hitével; animato énekeljetek s a tiszta refrént szüntelen dúdolják a* összetartozó testvérszivek! Daloljatok, dalosok« bíztassátok a teremtő embert, hogy verejtéke nem hiába hull; mosolygó scherzo-vaJ zengjetek, hadd permetezzen hétköznapjainkra aa öröm zengő aranyzápora! Énekeljetek zúgó áradással, ledöntve az előítélet és ostobaság ledönthetetlennek hitt falait! Harsogjon a vörös fortissimo« hogy az alvó rügyeket kirobbantsa; hogy minden nép előtt szélesre tárja a boldogulás kapuit; mert egyetlen és oszthatatlan a bizakodó emberi 'közösség, az élet és a föld s a milliók igazsága! Énekeljetek szabadon és szárnyaién, diadalmasan szálljon az ének az elérhető rokon-csillagokig; énekeljetek ujjongva, vivace, mert értelemmel épül a világ, és megtalálja önmagát az ember, ki Ínség, dögvész, háború helyett békét teremt, békét és örök harmóniát? Egy jól sikerült ünnepség A Pécsi Ruha- es Cipőipari Vállalat, vezetősége csütörtökön este a Nádor szálló (kupolatermében ünnepséget rendezett a/bbófl az alkalomból, hogy a vállalat — fennállása óta első ízben — elnyerte a kitüntető élüzem címet. Az ünnepség megnyitása után a 939-es Sagvári Endre úttörőcsapat nevében négy űttörölrislány köszöntötte a vállalat dolgozóit, majd a vállalat igazgatója rövid beszédben emlékezett meg az elért eredményeikről, a vállalat fejlődéséről; Ezután a Könnyűipari Minisztérium megbízottja átadta az élüzem oklevelet, valamint kitüntetéseket és jutalmakat. A felszólalások után került sor a jó munkát végzett dolgozók rnegjutelmazására és a 11 napi bérnek megfelelő ösz- szegű nyereségrészesedés lé«
