Dunántúli Napló, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-01 / 51. szám

1959. MÁRCIUS 1. NAPLÓ 7 I Magyar—szovjet kulturális kapcsolatok krónikája Moszkvában a mezőgazda- sági tudományos intézmé­nyekben használatos műsze­rekből és mérőeszközökből nemzetközi vándorkiállítást szerveztek. A kiállítás bemu­tatja, milyen szoros együtt­működés alakult ki a szocia­lista államok között a tudo­mányos problémák megol­dása érdekében. A kiállítás anyagai között megtalálhat­juk a magyar gyártmányú berendezéseiket is. A moszkvai szépirodalmi könyvkiadó nemrégen meg­jelentette Ady Endre válo< gatott költeményeit N. Tyío honov, L, Martinon, M. ísza- konszkij és V. Inber fordítás sóban. Ugyancsak napvilágot látott a magyar népmese- gyűjtemény, amelyet Kun Agnes és V. Vazsdajev fari dított oroszra, * Moszkvában, Lentagrári­ban, Tbilisziben, Jereván­ban és Uzegorodon nagy si­kert arattak Ungár Imre magyar zongoraművész hangversenyei; A művész Bach, Haydn, Chopin és szá­mos magyar zeneszerző mű­veit adta elő. Különösen megnyerte a közönség tet­szését Kodály Zoltán „Ma­rosszéki táncok” című műve és Bartók Béla néhány al­kotása^ Leiiingrádtól Tbilisziig Négy hetet töltött dele­gációnk Petőházi Gábor mi­niszterhelyettes vezetésével a Szovjetunióban. A közel 13 ezer kilométeres út során a Balti-tengertől a Fekete-ten­gerig a városok, szovhozok, kolhozok, kiállítások és tudo­mányos kutatóintézetek egész sorát ismertük meg. A leg­különfélébb természeti kö­rülmények között, a legkülön­félébb profillal dolgozó mező- gazdasági üzemeket tanulmá­nyoztunk, megismertük prob­lémáikat, módszereiket é6 eredményeiket; J Feladatom az, hogy erről az ’útról szakmai beszámolót ad­jak; Pedig milyen nehéz nem szólni azokról a csodálatos él­ményekről, amelyek ezen az úton mint utasokat végigkí­sértek bennünket! Nehéz nem szólni az Óceán előőrséről, a hidegen méltóságé® Balti-ten­gerről, az alháziai narancs-, citrom-, pálma- és bambusz­ligetekről, a meseszerű Fekete- tengenről, amelynek tündén partjain az északi didergés után káskabáíbam. sétálgattunk — miközben Moszkvában ha­vazott; Nehéz nem szólni ar­ról, milyen érzés is volt az, amikor 12 ezer méter magas­ságban TU—104 gépünk átre­pülte a Kaukázust és ennek 5 600 méter magas csúcsát, az Elbruszt. Három fellhőrétegen át értük el ezt a magasságot Lent zuhogott az eső, fent a szikrázó napfényben vakított a jégfedte Etbrusz, mint va­lami gigantikus drágakő-tömb; Milyen rettenetes mélységben ********** .......................................... Ál landó kiállítás Leningrádban A lenlngrádi „Győzelem" park területen állandó mezőgazdasági, A terület északi részében helyezt Ipari és építőipari pavUonokat, a kiállítás. A kiállítás legnagyobb ép A pavilonok építésénél nagy vasszerkezeteket. Az építési költs körül 200 gépkocsi számára épül tőszomszédságában, SS hektárnyi ipari és építőipart kiállítás létesül, ék el a könnyűipari, élelmiszer- déli részre kerül a mezőgazdasági íllete a nehézipari csarnok, mértékben alkalmaznak beton- és ég 90 millió rubel. — A kiállítás parkírozóhely. láttuk ezt a hatalmas csú­csot. Milyen leírhatatlanul szé­pek te voltak azok a fekete­tengerparti márványpaloták, amelyek között egy álló na­pig futott autónk, amelyekben mind a szovjet dolgozók üdül­nek. Mennyire kicsinek érez­tük magunkat Moszkva 30—32 emeletes épületkolosszusai alatt, ennek a városnak szá­miunkra idegekre menő forgal­mában. Milyen nehéz nem szólni airról a szívet szorító őrzésiről, amely elfogott ben­nünket, amikor ott álltunk Lenin halotti ágyánál Gorkij­ban, Sztálin szülőágyánál Go­rában, mikor egymás mellett láttuk őket a fekete márvány mauzóleumban. Szép lenne új­ra és újra ínná a szovjet nép­ről, ennek nagyszerű munká­járól, a figyelem, a meleg ba­rátság, a megbecsülésnek an­nak a számtalan jeléről, ame­lyekkel egész útunkon talál­koztunk; Minekgről már sokat olvas­tunk, próbáljuk meg ezek is­métlése helyett néhány — ta­lán nem is olyan száraz — szakmai tapasztalaton át érez­tetni e nagy nép életének, műn kájónak és eredményeinek magasaibhrendűségét. Mennyi mindent kell még tőlük meg­tanulnunk! Mennyi minden van, amit már mad fejlettsé­gi fokunkon is sürgősen át kellene vennünk tőlük! Kezdjük aszal, hogy ott mennyire nem frázis, ha­nem magától értetődő való­ság, hogy minden ember ér­tékének mérője elvégzett mun­kája. Ez az értékelés termé­szetesen igen érezhetően kife­jezésre jut az anyagi javak­ban való részesítésben ifi. Be­széltem kolhoztaggal a gorkiji Lciiiin-kolíhozban, akinek ház­táji gazdaságán kívül-; évi jö­vedelme az elmúlt évben 6 000 rubel volt. Ebből tisztessége­sen megélt, sőt a tagok egész sora épített magának igen szép 3 szobás, minden komforttal ellátott lakóháziakat. De a Tbiliszi melletti Micsurm-kol- hozbam vendégei voltunk olyan kolhoztagnak, akinek elmúlt évi jövedelme 60 000 rubel volt. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy egy hámmszobás, fürdőszobás, minden komfort­tal ellátott villaszerű családi házat 30 000 rubelért lehet fel­építeni, meg azt, hogy a grúz földművelésügyi miniszter évi fizetése 24 000 rubel. Az egyenlőségesdinek a nyo­mait is kiirtották. Igen eltérő képpt mutat a gazdaságok ve­zetőinek fizetése a gazdaság eredményeihez igazodóan. Igen komolyan veszik a terv­teljesítésben való közvetlen anyagi érdekeltséget. Például a szovhozok vezetőinek (üzem­egység! nyilvántartóig bezáró­an) megállapított fizetésüknek csak 70 százalékát garantálja az állam. Ezt évközben füg­getlenül attól kapja meg. hogy a tervteljesítéssel a gazdaság hogyan áll. Azonban az aru- kdbocsátósi terv teljesítését havonta ellenőrzik és az em­lített vezetők fizetésük 70 szá­zalékán felüli részének csak annyi százalékát kapják, ahányra a megfelelő hónap­ban a gazdaság árukibocsátá­si tervét teljesítette. Tehát ha pl. a havi tervteljesítés csak 90 százalékos, akkor a visszatartott 30 százaléknak csali 90 százalékát kapják, ha elleniben 120 százalékos volt a havi tervteljesítés, akkor visszatartott 30 százaléknak 120 százalékát, vagyis megál­lapított havi fizetésüknél töb­bet; A nyereséges gazdálkodásra igen erősen ösztönöz, hogy a terven felüld nyereség teljes összege, a terven belüli nyere ség 50 százaléka a gazdasagot illeti. A gazdaságnál maradó ezen nyereséget tartalékok képzésére, a gazdaság fejlesz­tésére és a dolgozók jutalma­zására, premizálására, nyere­ségrészesítésére hafiznáilják fel. A Szovjetunióban már évek­kel ezelőtt elérték, hogy a szovhozok végső eredményűén nyereségesen gazdálkodnak. Csak egészen ritka kivétel­ként található veszteséges szovthoz. Ilyen előfordul pl. á magas északi vidékeken, ahol a kedvezőtlen termelési kö­rülmények között is feltétle­nül biztosítani kell az ottani lakosság fries zöldség-, stb. el­látását; A Szovhozok fejlődé­séről világosan szólnak a kö­vetkező adatok: fennállásuk óta a szovhozok 1958. év vé­géig egybefoglalva termelési értékük 7 százalékát produ­kálták nyereségképpen. — De ezen az összefoglalt 7 százalé­kon belül pl. 1958-ban már átlagban a termelési érték 15 százaléka volt a szovhozok nyeresége. (Folytatjuk) Dr. Latosmszky Imre a Baranya megyei állami gazdaságok főkönyvelője Grófi vadászat A téli nap már korán fc tolva sz tóttá a hajnali fa­gyot 1933 telének egyik reggelén. A tó­csákon megolvadt a vékony kérgű jég. Feneketlen sár borította el a kis fahi u: áit. Amikor a kondás hajtott, akkor men­tek a gyerekek is az iskolába. A na- ÍT1 -V'ric hátukon cipelték a kisebbeket, r.ii.Qf nagyon sok szegény paraszt gyér­re- \nek nem volt cipője. Ezen még tré- f"•' ~>zták is, a nagyobbak ledobták a k .Ha sárba, s azok fürgén lcapkod- ták tongybacsavart lábukat, hogy meg ne dermedjen a latyakban. Nyolc ómkor az iskola megtelt apró, rongyos paraszt gyér ekekkel. Az iskola ócska, ósdi épület volt, lehetett vagy száz éves is. Hat osztályt zsúfoltak egy tétembe! A padló elkorhadt, a hatal­mas lyukakban megbotladoztak az ap­róságok. A falakon penészvirág. Az ab­lakok. rozogák, egyik-másik deszkával volt berakva. A tanító, hogy segítsen a helyzeten, maga tömte be mohával és homokkal az ablakot, hogy a hideg meg ne fagyassza az apró iskolásokat. — A szúette, összefaragcsált padok nyiko­rogtak, ha csak mozdult rajtuk a ta­nuló. A kicsinyek — fiúk, lányok — ron­gyaikban gubbasztottak, figyeltér- a szavak zenéjét. Majd hangosan mond­ták az egyszeregyet. Négyszer egy ez négy! Némelyik olyat ordított, mint amikor az apja kifakadt afeletti dühé­ben, hogy kifogyott a kenyér. Nyílott az ajtó: gróf Zlchynek, az is­kola „kegyurá“-nak intézője lépett be. figyelemre sem méltatva a gyerekek hangos köszönését. Parancsoló módon vetette oda a szavakat a lyukas cipőjű %anitónak: „Adj gyereket hafesdkotőnak!“ A ia­Harminc nagyobb fiúcska nitó, négygyermekes esalládapa, félén­ken jegyezte meg: „De ma tanítás van". „Ugyan, hagyd a fenébe, minek ezeknek ész, minek a parasztnak tudo­mány“. Az intéző szava nem tűrt vitát, a tanítónak teljesítenie kellett a „kegy- úr“ parancsát. szedte a tarisz- nyáját. otthagyta az iskolát és ment „hajcsd.ko- lónak“, azaz hajtóvak, mert vadászatot i endeztek az urak. Az erdész udvarán gyülekeztek a haj­tők. Éhes, szegény emberek, akiknek családja már régen felélte a kepét, s lesték a pillanatot, hogy mikor szerez­hetnének egy kis pénzt sóra, hogy le­gyen mivel megsózni a rendes napi ételt: a sült krumplit, meg a kukorica- máiét. Az emberek csoportokba verődve tár­gyalták meg, hogy vajon melyik erdőt fogják -meghajtani? A harminc gyerek elvegyült a felnőttek közé és úgy hall­gatták a nagyok beszédét. Hallgatták a panaszokat, a ki-kirobbanó elkeseredett káromkodásokat. Közben beszivárgott a víz a cipőjükbe, rohasztotta a rongy- kapcát, vagy a szalmát. „Indulás, emberek“ — ordította az* erdész. És elindult a menet. A hegyi mély-útón mentek fel a hegyre, taposták az irdatlan nagy sarat. A vadászatra a gróf úr meghívott egy pár hasonsző­rűt. Volt ott gróf, báró, pap, Összeverő­dött az egész környék úri szemetje. A hintákat már napokkal előbb megola­jozták, a prémes pokrócokat kiporolták a meleg csizmákat bezsírozták, a sütés- főzés már egy héi óta tartott, a pince­mesterek előszedték legjobb boraikat Könnyű volt így vadászni. Megkezdődött a hajtás. Hat-nyolc sze­gényparaszt és gyerek között agy pus­kás űr ment gőgösen, póffeszkedve. — Hajhaó! Haj! — ordították a haj­tők. A nyulak nekiiramedtak, eldördül: egy-egy lövés és amikor egy nyűi fel­bukfencezett, az iskolások közül nem egy sírva törölte meg a szemét, mintha testvérének érezte volna az erdő űzött vadját. Egy órakor szünetet fújtak. Az urak a vadászkastélyba mentek, melegítő ita­lokat ittak, kolbászt, paprikás szalon­nát, pogácsát habzsoltak. A szegény parasztok elővették a tarisznyát, benne a máiét, a megmerevedett sültkrump- lit és mohón ették. Volt, akinek még ez sem jutott. Az elhúzódott a többiektől, szinte szégyeüte a szegénységét és nyo­morúságát. A harminc gyerek egy cso­portba verődött. Gyűjtötték a gallya­kat, közben tüzet raktak és úgy ugrál­tak a lángon keresztül. Nevetgéltek, hancúroztak, csak egy-egy szaladt el belesni a vadászkastély ablakán, ahol az urak lakmároztak. Ilyenkor a szoba­lányok odavetettek nekik egy-egy fala­tot. újra folyt a na- dászat. Estére az apróságok jóked­A pihenő után ve elszállt, megülte őket a fáradtság. Amikor a nap lement, végre abbahagy­ták a vadászatot. Az urak repültek ha­za a hintákon, a gyerekek és a sze­gényparasztok hazabandukoltak. Elég volt nekik egy napra is a hajcsákolás. így ment ez három napon keresztül. A gyerekek a vadászat végén megkapták a bérüket, negyven fillért egy napra. Egy húszat a három napra. Volt, ame­lyiktől az anyja elvette, mert kellett sóra, petróleumra, vagy élesztőre, de volt olyan, aki irkát vett, palatáblát, palavesszőt, mert még az sem volt neki SZEBELKÓ IMRE Szovjet költők Mihail Iszakovszkij: Múlt és jelen Szomorú kis sárfészekben születte»1 a parasztok arról daloltak ott, hogy az öröm feléjük futna, de elgáncsolják a gazdagok. Apám és minden ősöm szolgaként mások lopott jószágán robotolt: betegség és didergő nyomor kunyhóink örök vendége volt. Kanok mezőkön izzadtak napestig, vak volt az útjuk és egük: setét — eljövendő kínokról énekelt az anya, míg ringatta gyermekét. Eke, borona, nadrágszíjnyi föld, ez volt az élet: küszködés, mocsok. A jelen kéklő égboltja alatt a gyilkos múltra gyakran gondolok. Mennyit szenvedtél, életem dús fája, mikor még csak hajtásod ütközött! Virulsz most: rád ég és föld áldása árad, « madárraj cslvog lombjaid között! Képes Géza fordítása Szamait Marsok: CÍMEREK Minden hazában más a elmer — emitt egy tarka leopárd, ott kétfejű sas cifra színnel, amott egy oroszlán s a bárd. Világszerte ez járta hajdan, rémes pofák, vad ott, vad itt bámult a szomszédokra zordan s vicsorgott* a fogalt. Ragadozók Ilitek a képen, karvalyok, Ijesztő sasok, karmuk között fenyegetően villantak meg a pallosok. S a szovjet címer? Semmi dúvad — se leopárd, se ölyv. se más *■ aranyló búzakoszorúval a sarló és kalapáss. Ml nem törünk emberfiára, de védjük — gyártól a kolhozig — hazánk, hol otthonát találja mindenki, aki dolgozik. És nines erő, mély szertesdsza az összeforrott népeket, a sarló-kalapács, a búza s a csillag — mindörökre egy! Kardos László fordítás Sstyepán Scsipacsov: Az üstökös Akkor még cár ült rajtunk és sötétség, hóbundában a fáradt föld aludt; a csillagok fenn hunyorogva nézték a csöndesen szendergő kis falut. Gyermek voltam még — az égbolt felét üstökös fogta át: lángtestű csóva, én még, a sapkámat tarkómra tóivá bámultam ezt a furcsa jövevényt, De hirtelen már száguldott tovább az égi vendég —- elnyelte az éj — teleszkóp sem találja meg nyomát. De én tudom, hogy egyszer visszatér. S ha egyszer felragyog majd tündökölve, ha fénycsóvája a világra süt, amerre elrohan s lenéz a földre: kommunizmus köszönti mindenütt. Képes Géza fordítása Vaszúi) Kaz n: AZ ÖZEM leges kürtjével mozdul, lad a hajnali gyár, rőt fala — roppant kontúr — i dolgozókra vár. A kapunál egy hadsereg lép, — ez a munka háza Itt — jönnek, hogy az üllőkre verjék r.tmusuk lázait. Zúg a szél, úgy rohan egyrv a rónára és a begyre. A kohókban a láng ég, mint beteg halánték, s kemencék kráterében acéllá izzik át, s a gyár nagy háttériben ott áll az egész világ. Zelel Ferenc fordítása Jevgenyij Dolma ovszkif: Lenin~hes>yek De jó a hajnalt kettesben kívánd, barátaim, a Lenin-hegyeken! Már Moszkva tág térségéinek csodál köröskörül derengnek odalenn. Gyárkémények állnak, megannyi strézsa, a Kreml fölött a hajnal kéklik át... Tg, Oroszország szíve, Moszkva, drága! Csak benned bízik az egén világ. A Lenln-hegyek magassága szivet dobogtató, ha feljutunk oda, s szeműiül elé tárul beteljesített álmainknak roppant fővárosa. Arany tüzek távoli, büszke lángja, fölöttünk zúgó, Ifjúlombos ág. Te, Oroszország szíve, Moszkva, drága! Csak benned bízik az egész világ, A Len In-hegyek puszták még, de látod, itt állványoknak lengnek zászlal, s nagy épülettömbök közé diákok jönnek holnap tanulni s játszani, Es visszaemlékszünk az ifjúságra s régi dalunknak idézzük szavát: Te, Oroszország szíve, Moszkva, drága! Csak benned bízik az egész világ. Vas István fordítása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents