Dunántúli Napló, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-08 / 57. szám

»59. MÁRCIUS 8. NAPLÓ 5 Az én szememre ritkán borul már az álom. Nekem ltevesebbet kell aludnom, mert... azt a néhány esztendőt — mely még hátra van —. ugye, nem szabad él­té közölnöm? A lányom, az én asszony­lányom, majd tudom, pörül velem, ha megint ébren talál. De én így pihenek. A szobában alszik az unokám, hallom egyenletes szuszogását, csend van, ülök az asztalnál, kezem fejét puhán terítem az asztal lapjára. Pihenek . .. így, csak így, az emlékek eleven súlya alatt. Megöregedtem. Rekedt a hangom, pe- dig egyszer, régen, csengett, mint a márványra dobott ezüstpénz. Arcom bőre elfakult és a szemem sár Icának — valamikor meg asszonyoson vonzó — szarkabalábai is elnyúltak lefele az ar­comon, az államig. Göndör fürtjein melyeket az első langyos tavaszi szél az arcomra tapasztott, —■ kiegyenesedtek, megritkultak .. ■ óh! — hova iunt barna színe és lágy fényessége?! Karcsúsá­gom zöld szemem színét s föléje fél­holdat Ívelő szemöldökét az idő elra­bolta tőlem s örökségként testálta az én kicsi lányomra. Az idő... bizony... kerlelhetetlen rabló ■ ■ Néha úgy tűnik, érzéketlen. Fonnyad­tak es göcsörtösek . ■ • Mar léállt a bénaság is. Fájt és en sírtam, de aztán megint csak megfogtam a ta­nulót. Lányom férje, a Laci, azt s~erét , ha én mosom s vasalom az tnget. Azt mondja, akkor olyan friss, hofeher ej mürellen. Ilyenko megcso.colyt 0 ke­zem és azt mondja: „Mamka“. így be­céz, amikor kedves és jókedve van. De én a mozit nem mindig értem s ha lá­nyomtól kérdem, hogy most mi is tör­tént, és hogy ez, vagy amaz most hol van, — persze én ezt hangosan kérde­zem, — akkor a Iaci pisszeget, düny- nyög s a lányom is szemrehányást tesz: „Mama, nem szabad hangosan beszél­ni ..Nem, nem! — igazán nem szé­gyellnek engem, tudom, hogy szeretnek, csakhát, istenem ... az én szívem mál­na gyón, nagyon érzékeny. És amikor összekapnak? Mert ők dolgoznak ám mindketten, én főzök rájuk, én mosok rájuk, a kis- unoka is az én gondom, de az istenért, ne értsék félre, nem hánytorgatom fel ezt. csakhogy éppen eszembe jutott. Laci mondja a lányomnak: „Ugyan, — az is munka, amit. te csinálsz? Hogy lehet abba elfáradni?“ — Lányom mondja: „Senkinek sincs értekezlete, csak éppen neked?!...“ „Neked minde­nütt ott kell lenned?“ Hát így marak- szanak s én hallgatok, hallgatok, mert már egyszer közbeszóltam és letorkol­tak: „Mama (ilyenkor egyszerűen csak „mama“ vagyok). Mama! Maga nemért ehhez...“ Hát én nem értek ehhez. dó. De ha nem lennék? Akkor mikor érte­keznének? Hogyan csatangolnának es­ténként a moziba, színházba, táncra, meg mit tudom én hova nem? Mert az én kezem már inkább görbül a súroló- kffére, mint a cicomára, nemigen járok réliiik s nem is tudnék, hiszen « gye­rekre mindig vigyázni kell. A NAGYMAMA A vöm Jut el délutáni, hogy szemlét tart valóitól, mert holnap ott kezdik, az építkezésit. Á lányom megyen vissza a hivatalba, ■mert valami mérleget csi­nál, azt mondja, letelt a negyedév. El­mennek és akkor én maradok. Mit csi­náljak? A rádióban Itallom, hogy mik történnek, építenek, meg gépeket gyár­tanak. meg föltalálnak s megdicsérik ezért őket, még zenéi is kapnak tisztai- letként. És én? No persze ... azért vadamé1, mindig hoznak haza. nekem is, de .. . azt még nem mondták, hogy „mamka! Köszönünk neked mindent, amit ér­tünk itthon leszel __" Ezt még nem mo ndták. Igaz, hogy sok ám. a gond­juk is. Istenem, megfeledkeznek a kö­szönetről. Nem olyan nagy dolog. Nem is csodálom, hogy sokszor olyan idege­sek, amikor estére hazaérnek a. mun­kából. Csak úgy elnézem őket, amikor szótlanul kapkodják be a vacsorát. A Laci, az annyira szórakozott, hogyha vacsora után megkérdem tőle: „Izlett-e fiam?“ — akkor csodálkozva kapja fel a fejét az újságról: „Micsoda?“ Ilyenek ezek. Gyerekek még. Nagy, Hálátlan, gyerekek. De én.nagyon szeretem őket. Most csapták be a kaput. Megérkez­tek a moziból. Most gyorsan eloltom a villanyt, s besurranok a szobába. Le­fekszem, lehunyom a szemem. Mert... ha nem alszom, akkor porolnék velem... Velem mindig csak porolnék. Az „öreg"-gél . ... (RAB) ÖbQfnei VZtA&ztoi ínásóktoaU i NINCS MÁK EGYEDÜL Azt hinné az ember, hogy egy ötven körüli asszony, hat gyerek felnevelése után már egy kicsit megtörődött, egy kicsit belefáradt az életbe, s túlontúl sok neki, ha még most is hét embernek kell reggelente elkészítenie a ká­vét, esténként megfőzni a va­csorát és mosni, vasalni, ru­hát javítani, takarítani. Szabó Istvánná a pécsszabolcsi bá­nyásztelepen más, egészen más.. i Konyhájában sütemény alatt pattog a tűz, asztalán liszt, tojás, cukor, dió — a nőnapi Uzsonna kellékei. Később el­szalad majd kekszért, teáért,' meg rumért, aztán megjavítja az abroszokat. Mert a nőnapi ünnepen mégsem lehet csak úgy, kopott abroszokat terí­teni az asszonyok elé ... Ezen a napon felsőtelep sok más konyhájában hasonlókép­pen foglalatoskodnak az asz- szonyok. Már azok, akik segí­tenek Szabó néninek az ün­nepség előkészítésében és egy kis örömei akarnak szerezni másoknak... Ahogy összefogás van most a süteménykészítésben, úgy forr egybe a bányatelepi asz- szonyok javának akarata más, fontosabb ügyekben is. Mert Merkl Józsefné például, a nő­tanács gazdasági felelőse, em­beri sorsokért is felel Szabó nénivel és a többiekkel. K. Marika tizennégy éves kislány ügyét Merklné hozta, egyenesbe, amikor a nőtanács megtudta, hogyan bánik vele a nevelőapja. Ö járta ki azt is. hogy a kislány — sokkal jobb, otthonosabb körülmé­nyek közé — a bükkösdi ál­lami gyermekotthonba kerül- | hessen. | A telepen majd mindenki- i vek sok a rokona. A fiúk } rendszerint idenősülnek, a Iá- ♦ nyok a közelben laknak férj- J hezmenetelük után is. De "ki ! törődik azokkal, akiknek sen- } kijük sincs a házastarsukon ; és gyerekeiken kívül? A nő- ♦ tanács tagjai sokat tudnak '. erről beszélni. Most is van ; egy beteg fiatalasszony, aki- j nek a gyerekeit Szabó néni J vállalta el gondozásra, amíg í rendbejön. Másoknak fizetnek ; a munkáért — a nőtanács tag- ; jai még a köszönetét sem vár­ják meg... A szabolcstelepi nőtanács tagjai soha nem fogynak ki a munkából. Ha elkészül Szabó- éknél a sok sütemény, meg kell varrni az új függönyö­ket, aztán feltenni a karnisra, kitakarítani a nőtanács helyi­ségét ... De erre már ott van­nak a többiek, Kissné, aki be­tegen is eljár segíteni, meg mások... S talán nem is vé­geznek a temérdek munkával, amikor a lakásokban a dél­utáni ünnepségre készülődnek már az asszonyok — azok is, akik ma még nem segítenek, de holnap vagy holnapután osztoznak Szabó néni, Kissné és a többi asszonyok családi kereteket meghaladó gond faiban. HARSANYI MÁRTA Vidáman cifrázzák az asszo­nyok mondókéjukat, í'érümép- ség itt nem nagyon jut szóhoz. Nagyoikat nevetnek, s szél bukdácsol gyöngyöző kacagás­sal a kőbánya felé, a langyos napfényben. Szövetkezeti asz- szonyok. A magyharsámyi Ság- vári Endre Tsz tagjai. Egy régi présházat bontanak. A nagy vidámságban. Maris néni, Ham­mel János né is elmosolyodik, de csak szomorkásán, minit aki­nek nagy bánata volt valaha. Igen. Bánat mindig volt elég. Kijutott a szegény asszonyok- nak. Ö is mennyit dolgozott I életében! Szőlőmunkás, nap- | számos volt és nagyon-nagyon. $ szegény. S a baj sose jár egye- * dük — A háborúban elveszett a fiam, most két éve meg az uram halt meg. Egyedül ma­radtam. Míg beszel, szaporán jár a keze,- kalapálja a kemény mal­tert á tégláról. — Afféle öregasszonynak való munka ez, — mondja mo­solyogva. Aztán elhallgat. S talán az ifjúsága jut eszébe. Én meg nézem a kezét. Baráz­dás, munkáiba tört kis asszon yi kéz. Törte kapemyél, ásó, for­gatott főzőkanalat, meleg mos­lékot kevert vele. kimarta, megcsérezte az éles, hideg szél, nagy mosóteknők szappanos vizében ázott... és persze si­mogatott is puhán, melegen. Beszél a kéz. Nem panasz­kodik, inkább valami megfog­hatatlan erőt, keménységet su- j gároz. Ilyen volt az életem.} Nehéz. I Most egyedül maradt. Egye-* dűl lakik a kiskert nélküli,} tiszta házacskában és olykor-} olykor lerepül arcáról a bánat} — és mégis mosolyog. Uj csa-| Iád ja van, nagy családija, ahol* mindennap közösen kezdődik | a munka, közösen fejezik be,* nevetnek, s ha úgy esik, szo- morkodnak is, de mindig együtt. S mái- nincs is any- nyina egyedül Maris néni. A tanítónő Munkáját szerető ember sok ■van, A sok közül egyik Kiss '■Gizella, a fehérhegyi altalános ;iskola: földrajz és rajzszakos 'fiatal tanítónője. Csinos. feke­te hajú csupaszív lány. Hivar- tasszeretetél talán csak ember- szere tete múlja felül, ha ezt a kettőt egyáltalán külön lehet választani. Az emberek — kü­lönösen a gyerekek — megér­zik, ha valaki szereti őket s a szeretetel szeretettel viszonoz­zák. Volt tanítványai — akik már középiskolások — néha most is felkeresik, hogy taná­csot, útbaigazítást kérjenek tőle. Lelkesedéssel és céltuda­tosan dolgozik. Azt akarja, hogy tanítványai sokoldalú emberekké váljanak. De nem­csak akarja, hanem cselekszik is. Most üzemlátogatást szer­vez tanítványaival. A Pécsi Kenderfonóba látogatnak majd el. De nemcsak « gyerekeket tanítja, hanem a felnőttekkel is szívesen foglalkozik. Funk­ciói közül csak kettőt emlí­tünk, tanácstag és a Budai II. kerület nőtanácsának titkára. Örül amikor elmondja, hogy a napokban megrendezett kerü­leti nőnapon mintegy százhet­ven dolgozó nő jelent meg. Még egy kis kiállítást is szer­veztek, különböző, háztartási gépeket mutattak be, magya­rázták a gépek előnyeit. Dol­gozik, szervez, azt akarja, hogy mind több és több ismeretet szerezzenek az asszonyok s nemcsak a „női munka" terü­letéről. — Nagyon hasznos — mond- j ja —, ha a lányok, asszonyok! megtanulnak sütni, főzni, szab- j ni, varrni, s ha részt vesznek j ilyen tanfolyamokon. De ez j vem elég. Segíteni kell őket j tudományos ismereteik szer- i zésében, világnézetük helyes j kialakításában. En ezért dől- j gozom: Ti asszonyok, kik a béke országaiban, vagy a bizonytalan ság, a háborús feszültség országhatárai mögött éltek, szó­laljatok fel ma is, mint annyiszor, amikor a béke meg­állásáért szóltatok! Szóllajon fel egymilHárd asszony, tilta­kozzatok az újabb gyalázatos vérontás ellen! Kedves, szemérmes leányaink, viruló asszonyaink, őszhajú anyáink, tiétek ez a szép ünnep. Bimbózó ifjúságotok igé­zetében, anyaságotok nehézkes hónapjaiban, öregségünk gyámolító éveiben, életünk jobbik fele vagytok. Mégis ez az ünnepi csokor, amit ma átnydjttmk nektek, mást, többet jelent a gyengéd figyelmességnél, a cirógató kedvességnél. Ebben a kézfogásban üzenetet adunk át távoli országok asszonyaitól és viszünk üzenetet tőletek, hozzájuk a nemzetközi nőnap közös nyelvén szerkesztett szavakkal. Hogyan is szól ez az üzenefS Algériában kegyetlen háború pusztít s egyre több szenve­dést és kínzó megpróbáltatást okoz a szabadságát védel­mező népnek. Legyen ez a mai nagy ünnep, a nemzetközi nőnap egy gigantikus parlament, ahol a világ nyelven AiáHjátok: „Zsarnokok," takarítjalok ki Afgénáhnir ü- * - , í Nemzetközi Nőnap 1959

Next

/
Thumbnails
Contents