Dunántúli Napló, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-29 / 75. szám

MÁRCIUS 8».

NAPLÓ

s

A mókus

Irta: Kiss Károly

A két csendőr I be_

_________________í csengetett az intemálótábor tüe- késdrótos, rácsos kapuján. A nyomaték kedvéért az egyik puskatussal megzörgette a kapu alján a vaslemezt. Az ablakokból és az udvarról riadt szemek tekintettek rájuk. Halk morajjal futott végig az egész táboron a hír: ismét visznek valakit.

Gy

akran történt ilyen eset. Hetenként kétszer, háromszor is jöttek. Akit megláncolva elkísértek, az csak ritkán került vissza. Ha mégis, úgy legtöbbször felismerhetetlenségig összeverve. Andrusüva és Vermes ugyan visszakerültek az ungvári gimnázium termeiben berendezett kínzóikamrákból, de Andruska még nem tud járni össze roncsol t talpán és Vermes dagadt kezében a kanalat is alig tudja tartami.

Az egész országban lázasan vadásztak az ellenállás harcosaira. S^hweinútzer pribékjei, a csendőrnyomozólk, a katonai nyomozók „Def“-je egymással cávódva, néha összefogva hordták össze kímzó- kamráikfba a magyar dolgozók legjobbjait. 1941-től szinte megszakítás nélkül, Budapesten kívül is, hol' Bácskában, hol Erdélyben, hol Kassán, hol Ungváron kínozták százával a régi illegális munkából ismert kommunistákat, szak- szervezeti tagokat, újságírókat és értelmiségieket, akik nem adták el magukat a fasizmusnak. Akik két-három hónapon keresztül tartó tortúra után ■nem -kerültek a Margit körúti, vagy a Conti utcai börtönökbe, azokkal benépesítették az intemálótáborokat. Időnkén,t azután megjelentek a csendőrök és visszakísértek néhányat belőlük.

Mindenki tudta, hogy mit jelent ez a visszakísérés. A csendőrök csizmája hangosan kopogott a táborparancsnokság irodája előtti lépcsőn. Az ablakból nézők sápadt arca még sápadta,bb lett. A kezek ökölbe szorultak. A szemek kérdően tapadtak a szomszédos irodaépület bejáratára. Vajon kire 'kerül ma sor? A csendet Kos hangja törte meg: — Gyerünk a csajkákkal! Ki nem vette még ki az ebédjét7

Kés szobagazria volt és éppen a borsófőzeléket adagolta szét. Mire kimérte száz társának a főzelékét, kiverte homlokát a verejték. Második éve volt már a táborban. Érezte, hogy gyengül, kezét — mintha kilós súlyok lennének rajta — húzta lefelé a merőkanál. Máskor száz éhes szempár tapadt rá. nem maradt-e valami a kanálban, sűrűt vagy ritkát mer.

Most még az éhségnél is

nagyobb ellenség jött; itt vannak a csendőrök!

Az ebédet szétmérte. Az

üres fazekat átvették a szobatakarítók, hogy mint jussukat kikapargassák. Kos éppen a csajkája fölé hajolt, amiiibor a kulcsár-őrmester a nevét kiáltotta. ' Szíve hangosabban vert. torka összeszorult. Eg> kanállal sem , tudott lenyelni. És a lába, igen a lába. mintha ólomból lenne. Nem bírja meg mozdítani. Csak egy pillanat;..; tartott az egész, lassan indult.

4 s őrmester] n^b“

közepén ordított:

— Kos. them hallja, mozogjon! Szedje a holpiiját, elkísérik!

Lassan kezdett' csomagolni, aggódó szemek kisérték minden mozdulatát. A bizonytalanság lidércnyomásától megszabadulva mindenki segíteni akart valamit. Az egész tábor ismerte. Az internáltak első csoportjával került a d-üled'- zó, öreg épületbe. Külön csoportokban éltek itt a magyarok. jugoszlávok, románok és kárpátaljaiak. De akiktől "segítséget, bátorítást kaptak valamennyien, az a kommunista internáltak közössége volt

Csaknem valamennyien régi, harcosai voltak a munfcov-'

mozgalomnak. Itt is harcoltak Szívós, elkeseredett küzdelem volt ez a táborpararcsnokságga 1 kegyetlen, durva őrmesterekkel, besúgókkal, mindazokkal szemben, akik ezen a helyen a fasizmus államhatalmát jelentették. Ez passzív harc volt. Gondosan megtárgyalt, részletesen, kidolgozott küzdelem az élet és az egészség meg mentéséért arra az időre, amikor a táboron kívül ismét aktívan lehet harcolni.

Míg csomagolt, elvtársai sem voltak tétlenek Mihály, a közösség stratégája a táborparancsnokság irodájából igyekezett megtudni, hova akarják szállítani Kost. Kor- bál, a vasas tornász üzenetet ír, amit sürgősen ki kell csempészni a táborból, hogy Budapesten is tudjanak Kos elviteléről. Varga, a közösség rejtett élelmiszereinek és gyógyszereinek kezelője a padló alá épített titkos raktárból ennivalót és gyógyszert készít Kosnak.

A padló alatti titkos raktár megépítése nagy munka volt. Varga tervezte ki, hogyan lehet megőrizni a becsempészett élelem-tartalékokat.. A felvágott padló alól kiszedték a főidet, amit azután ruhákban, csajkákban úgy hordtak ki a helyiségből, hogy senki sem vette észre. Az így épített üregben rejtették ej a nehezen megszerzett élelmet, gyógyszert. Sokszor felforgatták a fasiszták az egész tábort, de ezt a rejtett kis helyet sohasem találták meg. így gyakran jutott a tábor éhségkoézt- ja mellé valami kevés pótlék.

A kommunista internáltak között szigorú fegyelem volt. Varga milliméter pontossággal darabolta fel a vöröshagymát hat—hét személyre egy kis fejet. Aki ezt a fegyelmet nem bírta, az magára maradt és könnyen elpusztult. De a fegyelmezett, ütőképes csoport irányításával egymásután vertéle vissza az internáltak a táborparancsnokság emberpusztító kísérleteit.

Kósl 3°® csomagjával az-------! intemálótábor parancsnokának , íróasztala előtt állt. Gonosz, kegyetlen ember volt a parancsnok. Egy éve volt a tábor élén és azóta új szabályokat vezetett be. Az őrség tagjai su hangokkal a kezükben jártaik az udvaron és a rozoga épület ho- dályaiban. Ahol érték, ütötték, verték a kiéhezett, gyengeségtől támolygó internáltakat. A száraz helyiségeket bezáratta, az internáltakat tetőnélküli nedves helyiségbe csukta. Testük tele lett fekéllyel.

G

ú

nyos mosollyal nézte, ahogyan" a csendőrök megbilincselik Kost.

— Remélem, nem hozzák vissza — szólt a csendőrök felé fordulva. — Valamennyit a falhoz kellene állítani.

A pályaudvar alig harminc percnyire volt. A napsütötte mezőn vágtak keresztül. Kés gondolatai lázasan kergettél: egymást. Félt rágondolni, de érezte, hogy nagyobbméretű letartóztatás történt.

r— Mozogj! — mordult rá az egyik csendőr erőset rántva puskaszíján, úgy, hogy a puska ti is élesen belevágott Kos derekába. '

A .vonaton a csendőrök szembe ültek vele, az egyik kezére csavarva tartotta a láncot. A pályaudvaron neme! katonák sétáltak. Nyaraló SS- ek festett szájú dámákkal nevetgéltek.

Az egyik állomáson öreg parasztasszony szállt fel a kocsiba és Kos meLlett foglalt helyet.

Aztán egy mukkot se — mordult rá a csendőr, rántva egyet a láncon. Az Regasszony kezében kis kalitka volt, benne egy bozontos farkú kis mókussal. Ahogy ide-oda szökdécselt, a ragyogd kis szemeivel megbámulta az utasokat, Kost egészen felvidította. Komor, tépelödő gondolataiból kizökkenve elmosolyodott a mókus

mutatványain. A csendőrök is odafigyeltek.

— Hova Viszi, néni, azt a mókust? — hökkentett rá az egyik.

— A kis unokámnak, Lepsénybe — felelte az öregasz- szony.

Útközben párszor rátekintett Kosra. Hosszasan kotorászott kosarában, s amikor leszállt a vonatról, egy darab fehér kenyeret csúsztatott melléje. Jóleső melegség járta át

Bácdősi HémetU Jóhm:

Kosályra üzenem

(Bartalis Jánosnak)

mozdulatlanul húsz centire a iáitól. Térdei fej nagy ságira dagadtak. Felállásnál és leülés j nél a roncsolt ízületek metsző j fájdalommal gyötörték. Életében mindig bizakodó volt. Most mégis úgy érezte, hogy nem t birja tovább. _ 1

Gondolatban rég elbúcsúzott ? szeretteitől. S ahogy lehunyt} .szénénél ült, csak felesége í kedves mosolygós arca íekin- > tett rá időnként. Fogyó erejét) arra összpontosította, hogy

Kós szívét. Az a tény, hogy ez mindig ugyanazt mondja, amit;

az öregasszony rokonszenvét így fejezte ki vele szemben, erőt és biztatást jelentett részére. Sok nehéz helyzetben volt már életében. Tudta, ami elé most kerül, az mindennél nehezebb lesz.

Pesten | i« ismert .*}r

________! cakón vitték

ke

resztül, de annál meglepőbb volt, hogy nem a rendőrségre, hanem egy sötét kaszárnyába vitték.

A folyosón nagy darab csendőr állt őrt. Egyik szobában kövér detektív vette át kísérőitől és levette kezéről a bilincset. Amikor a detektív asebeit kiforgatta, megtalálta a parasztasszony kenyerét.

— De jól élsz, te bitang, mordult rá motozás közben és belerúgott Kósba.

Hosszú terembe vezették. A fal mellett két sorban szalmazsákok voltak. Pontosan húsz mindegyik oldalon. A faltól 20 centire elhúzva, mindegyiken ült egy letartóztatott. A két sor szalmazsák közötti szabadon hagyott részen két csendőr figyelte őket. Aki megmozdult,, vagy sóhajtott, armak puskatussal rávertek a hátára. Kós elfoglalta helyét a szalmazsákon és figyelt. Időnként bejöttek valamelyikükért, de nem szóltak semmit, csak gumibottal megböktók annak a hátát, akit ki akartak vezetni.

Reggel Kost is elvezették egy szobába. Közrefogták, megnézték és anélkül, hogy valamit kérdeztek volna tőle, | güzsbakötve, fejjel lefelé akasz ^ tották és összeverték a talpát.; Hogy elkékült arcát ne kell- 5 jen kínzóiknak látniok, kabát- > ját fejére terítették. Hogy jaj- > gatása ne halljon, zokniját betömték szájába. Ezt mégis-- mételték délben és csak este kezdték kérdezgetni. (

Amikor kijelentette, hogy semmiről sem tud semmit, újra kezdték a műveletet. Előbb roggyant térdekkel vonszolta magát, majd négykézláb mászott, mint a többiek.

a legelső kihallgatásnál mondott. Százszor ismételte meg, szinte minden pontot és vonást tudta, hol következik. Ha kérdezték és ismételte, már a harmadik mondatnál belerúgtak.

Egyik éjjel új letartóztatottat ültettek melléje ... Rátekintett, Polczer volt, a sörgyári tisztviselő. Hosszú évekig dolgoztak együtt a mozgalomban. Ajkuk mozdulatlan és néma maradt. Csak a szemeik beszéltek. Polczert rövidesen elvitték, s egy fél napon keresztül hallotta hörgő, elfojtott jajgatását.

Már nem tudtn|

követni

az időt. Nem tudta, mióta nézi merev tekintettel a piszkos falakat, felrezzent, mert háta mögött lépéseket hallott. Valaki vastag gumi bottal megbökte a hátát. — Mozogj gyorsan! — mordult rá a .csendőr. Az irodában bilincset raktak a kezére, két csendőr hangosan , verte össze a bokáját és vitték j vissza az intemálótáborba. í

Pedig tavasz jő. üzeni a költő világ-telek után márciusi szélben, ibolyák szagában, melyet a favágók szedtek az erdőben kicsi bokrétába.

Barkát-ringató fák, szakállas szép füzek, zsendiilő vetések üzenik tavasz jo, üzeni a költő pásztor-sípon fújva: halljátok, emberek, népek milliói.

Kezet kéne adni. ezt üzeni bátran egyszerű szavakban apa-fiú módján egy-gondban kinlódók közős igazával, virágfak adáskor.

Mikor az eke már befejezte dolgát, ág-bog nyiladozik, mag is iparkodik, kerekedik új hold, új nászt készít a Föld, akkor sürget szóval az idilli költő.

Más-cgü szép Erdély, messzi, sohse-látott, mecseki szőlőkben üzeneted hallom s küldöm új kürt hangján keletre-nyugatra mondván: tavaszodik.

Összefog az ember s megöli a farkast, ha kell. puszta kézzel, gida. gj érmék játsszon, nyugton a zöld réten gyanútlan ne féljen szomszéd a szomszédtól.

Egy vers, tudom, nem sok, egy szó, nem is fegyver, egy virág: nem tavasz, de kemény igazság, mégiscsak tavasz jo, suttogja az erdő, zengi annyi ember.

Olt és Duna-habja, óceánok, könnyek, egek és a földek, emberek, világod; szépen igazolják, s rigók füttye zengi amit te: tavasz jő!

Simon Emit:

Egyszerű élet

Lám, tavasz lett! Az udvaron rángatózik egy cimbalom, s mire a hangja ideér, megalszik, mint a csirkevér.

Pál fác&cf.:

Idegtépő. |

Szorítja már a ház nyakát az ablak-gallér, s tárva áll, mint ünnepnapi tiszta ing a férfiak szelíd nyakán.

Takar, ölel és melegít a nap, mint esdi kályhaláng.

Készül és megindul a fa, mint sápadt koszorúsleány. Kinyújtja ágát hosszúra, világokat ölelne át.

Bogozza íátyolát a csend, s mint duzzadó narancsgerezd kínálja fel magát a fény.

Bogárban megbújt jövevény, vasalók testén csillogó, kiért nyújtózik poroló, s a folyosón a rács remeg: te vagy tavasz! — Nézd,

térdelek.

Vízparton

Lötyög a malom, lötyögjön, szabad, vízbe bámul az ég, s felhővel takarja folyton arcát. Majd kikandikál, né/» A fűzőn harkály kopácsol. Smaragd a háta, s hogy

ragyog.

Feljebb, a göcsörtös ágon topogva két gerle gagyog.

Cipőnk is vessük le talán, a gondot is — az itt mit ér? dongónak kiált a ka tárig', kakukíű, zsálya, pipitér. Napunk kerek tócsát tanít tükrözni. Ám egy pillanat és a víz-tükör széttörik egy kis pók lábai alatt.

pontoson ma egy éve, hús- azt a húsvétvasámapi dvnom- vétvasárnap ismertem dnnomot.

végnélküli hetek következtek. Naponta háromszor háta mögé tettek egy csajkát, amit anélkül, hogy megfordult volna, elvehetett. Naponta há-.’ romszor kapott vizet. S néha I láncra kötve levitték az udvarra. Fakó, megkínzott arcokat látott, jórészüket ismerte a munkásmozgalomból, a szak- szervezetekből. Sarkukon járva vonszolták magukat. Elkékült. megdagadt kezeiken kísérteti sen csörgött a lánc.

Kós érezte, soká már nem birja. Amit itt látott és átszenvedett, az minden eddigit felülmúlt. A folyosón volt úgy. hogy fél napon át toj-mót részeitek. amit zacskóba rakva a letartóztatottak fejére kötöttek. Hangos rádiózenével tompították a szobákból kiszűrődő irogatásokat A folyosóról beli an gzott az egyik nyomozótiszt éneklése, aki állandóan operaariákat fújt. Közben egyik szobából a másikba járt a ,sámlis ember”, aki áldozata fejét letakarva és eléülve sámlijára, eddig 6oha nem hallott módon kínoztá őket. Ennek a vérebnek puszta megpillantására ájulás környékezte Kost. Az ájultakat a folyosón lévő fnosdóvályúba fektették és hideg vizet eresztettek rájuk.

Százával hordták ide az ellenállási mozgalom harcosait Majd innét kit hosszabb, kit rövidebb idő után csoportosan a börtönökbe. Voltak, akii; nem érték meg a továbbszállítást. Kos második hónapja ült

meg igazán Tula Feri, — vagy ahogy ő magamagát tréfásan nevezni szokta — Katula Feri bácsit. Éspedig azon különleges alkalomból, hogy Feri bácsi frissen keltezett mérnökségét kisszámú pécsi ismerősével óhajtotta méltóképpen megünnepelni.

Nincs is ebben semmi különös. hacsak az nem, hogy Feri bácsi, ha úgy jár rá az idő. mint eddig, jövőre tölti be 55. életévét. Így hát oklevele és életének évei között azon a napon nem kevesebb, mint S3 év korkülönbség volt.

De miiyen 53 esztendő?

Erről csak Feri bácsi tudna igazán mesélni!

Voltaképpen hat, vagy ha jói számolok, már hél éve, hogy először találkoztunk. Izzadó tenyerünkkel együtt simogattuk zavartan a nekünk oly szűk reszabott iskolapadot ■ Esténként, munka után ültünk be, hogy: jaj! még egyszer el ne mulasszuk megtanulni mindazt, amit egykoron mások mulasztottak el nekünk megtanítani. Még ma is látom Feri bácsi gyöngyöző homlokát. ha a neki oly idegen szabadesés törvényéről, vagy éppen Ady költészetéről kellett beszámolnia. Pedig a verse- net. kiváltképpen a magyar költők verseit, nagyon szerette. Mindnyájan tudtuk róla. hogy óraközi szünetekben s szabad idejében sűrűn rója a sorolMt, melyek végén furcsán, de érdekesen csendülnek a rímek. (Erre enged következtetni Farkas Gabi felfedezése, ki nem átallotta meglesni az öreget versfaragás közben!)

De hát aligha hinném, hogy Tula Feri bácsiról ezt alcar- tam elmesélni. Hanem- inkább

Ott ültünk kát, alig marok- nyian Feri bácsi körül, s örültünk, aminek rajta kívül aligha örült valaki jobban, mérnöki oklevelének. Napégette arcával — minden regényhősi szándék nélkül — öszes, deresedö halántékával, de leginkább csintalan, mindig mosolygó szemével úgy ült közöttünk, mint ahogy a magáva1 s sorsával elégedettnek ülnie kell. Öreg arcán a fiatal emlékezések derűje futott végig, valahányszor közös emlékeinket, a dolgozók iskoláját emlegettük.

Egyre sűrűbben koccantak a poharat?. szélesedett a. jókedv, amikor szólásra emelliedtem. Nem tudo-m: a bor tette-e. vagy szertelenségem, de olyan ke- rekded toasztot mondtam az öreg fejére, amelyet elviselni minden elérzékenyülés nélkül, bizony nem volt képes. Aztán csendesen megkocogtatta poharát, hátradőli a széken, szemeivel a szemközt lévő falat vizsgálgatta, s nála oly szokat- lan módon, csendesen, de meggyőzően beszélni kezdett.

Csongrádon' született. Apja zsellérember volt, olyan — így mondta: — Tömörkény-énekei_ te, nincstelen magyar. Há- ijortí, gazdasági válság, munkanélküliség — ez a kerete induló életének.

Tanulni szeretett volna. Ap- ja azonban elfelejtett hazajönni a háborúból, s a család minden gondja akkor még göndörfürtű fejére szállt. Nem földdel próbálkozott — amiből apjának se adott a sors, — de masinákkal Reggeltől estig a gépeket bújta, vyaran 1 ént cséplőgépek porában ed ödött férfivá.

Később nagyüzemi munkás tett. Már nem szolgája, de ura a gépnek, csak hát élete még ekkor sem zajlott simán. Igazság- és emberszeretet sztrájkba sodorta, s jött a „fel is út, le is út” korszak nyomasztó nincstelensége.

Mígnem azután — az álla- •nosítások idején — fel nem vették a Ganzba szakmunkásnak. Hamarosan művezető lett, aztán idekerült Baranyába egyik nagyüzemünkhöz. Itt gondolt először arra: tanulni fog. De nemcsak gondolta. meg is tette. Kék, tisztára mosott munkászubbonyában jött el először az esti tagozatra, hogy elinduljon azon az úton mely ettől kezdve egyre szélesebben és simábban kínálta magát Feri bácsi életutat taposó lábai alá.

Érettségi, esti tagozatú egyetem. mérnöki oklevél. S most a csendesen, szappanbuborékként elpattanó szavak: a fináléi Feri bácsinak azonban nevt. az. Neki nyitány! Nyitány az igazi élethez, az alkotó, teremtő, irányító, gazdag munkásélethez.

If. ddig tartott, s valahogy így szólt Feri bácsi vi- szontköszöntőja. Ennél szebb húsvéti ajándékot — Tőle —~ aligha kaphattam volna.

— sl «*