Dunántúli Napló, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-24 / 70. szám

NAPLÓ 1959. MÁRCIUS 24, 1300 liter víz percenként Az Országon VízHeutafó és Fúró Vállalat kaposvári üzem vezetőségének 2 fúróberende- zése Forgó József vezető fúró- mester irányításával Pellérd község mellett dolgozik. A fú­róberendezések Pécs város víz ellátásának megjavítása érde­kében mélyfuratú kutakat ké­szítenek. A 12-es fúrásnál Forgó Jó­zsef brigádja 116 méterben bő vízre talált. A kutat 144 óráig kompresszorozták, majd kiké­pezték. A teljes munkálatok mindössze egy hónapig tartot­tak. A kút 1200—1300 liter vi­zet ad percenként. A fúróbri­gád teljesítménye eléri a 155 százalékot, ami kiemelkedő eredmény. Most újabb leírt fiirásót kezdték meg, s még ebben az evben előreláthatóan hét ku­tat szeretnének .átadni a víz­műveknek. A kongresszusi verseny célkitűzéseit úgy sze­retnék valóraváltami, hogy a kutakat az előírt határidőnél hamarabb átadhassák a meg­rendelőnek. fA hidasi bányászok válasza a párt határozatára: „Hz onköltséiet egy százalékkal csökkentjük, nyereségünket 818 ezer forinttal növeljük“ A hidasi bányaüzem dolgo- tartott röpgyűléseken már en- mégpedig a minőség javítását, zóitól elsősorban nem több, nek megfelelő vállalások is a bányamunka biztonságának hanem jobb minőségű szenet születtek. Ezeket a vállalásé- megteremtését szolgáló ver- vár az ország. A hidasi bá- kát a bányaüzem párt-, szak- senyre — elhatározta, hogy nyaiüzemnek ugyanis a már szervezed és gazdasági vezetői üzemelő új magasnyomású bri- a napokban összesítették. HSRIEK Közelharcban a tisztaságért,, ketgyár szénellátása a fő fel­adata. A gyárnak pedig kötött mennyiségű, de lehetőleg minél jobb minő­ségű lignitre van szüksége. Amikor a hidasi bányaüzem munkásai megismerkedtek az A legtöbb vállalás a minő­ség javítását szolgáló tisztán- termelésre és a úrága import bányafa megtakarítására vo­natkozik. A KISZ a termeléssel kapcso­latos feladatokon túl arra is MSZMP Központi Bizottságé- ígéretet tett, hogy az új sport­pálya felépítéséhez 800 óra tár­sadalmi munkával járul hozzá. Sok olyan felajánlás is szüle­tett, amelynek végrehajtása mák március 6-i határozatával s a vezetőkkel közösen tanács­kozáson vitatták meg a hatá­rozat végrehajtásából rájuk háruló" feladatokat — a párt­kongresszus tiszteletére ki­bontakozó verseny fő céljául éppen a fentiek miatt a minő­ség javítását, a termelni költ­ségek csökkentését jelöltéül meg; A bányaüzem különböző rész legeiben harmadanként meg- lépnek egymással versenyre — a legjobb eredményt elérő csapatok jutalmazására 60 ezer forintot fordít. A hidasi bányászok ebben az esztendőben az összesített vállalások alapján az alábbi feladatok megoldására vállal­koztak. A pártkongresszus tisz­teletére vállalták, hogy az önköltséget egy százalék­kal csökkentik s ezzel 430 000 • forint megtakarítást érnek eL Vállalták, hogy a vállalati nye- pénzösizegben nem fejezhető reségüket 818 ezer forinttal nö- ki, de mégis jelentős gazdasági vélik. eredménnyel jár. A bánya ve- S, hogy ez valóban így is zetői látva, hogy a hidasi bá- legyen, a beruházási osztály myászok milyen lelkesen kap- megígérte, hogy a bányászati csői ódnak be a kongresszusi munkáknál versenybe, s hogy a bányabell az előírt 3 százalék nyereség csapatok milyen nagy számban helyett 5 százalékos nyerésé­A 39-esdandár í j magyar film a tanácslíöztArsasAg-ról némi port lökött ki tálán, lendített egy az úttestre. kicsit a seprűjén? A szemét valóban Ezt viszonozta a má­kjából, akárcsak az sik is, a bámészko­1 — Hé! Hé ott! A Rákóczi út bel­klinika előtti útsza­kaszának derék őre, seprűjét a magasba emelve kiabál. A gyalogosforgalom egy pillanatra leáll, mígnem kiderül, hogy a nem éppen első seDrűs, aki szin te minden porsze­met felsepert már kora reggel az út­testről. — Mit akar, hi­szen csak egy csikk, meg egy szál gyu­fa ... — védekezik a ludas, és szó szót vált. Az utcaseprő egyre hevesebben bizonygatja nyilván való igazságát, a másik meg egészein kis csekélységként gyengéd figyelmez- mérlegeli vétkét tetés egyedül és ki- _ Söpörje lapát- zárólag a másik ra, mert baj lesz — seprős embert illeti, zúgott vészjóslóan aki a belklinika ka- az utcaseprő, s mi- pujából egy csikket, után látta, hogy a egy gyufaszálat és szó itt már haszon­dók tekintetének kereszttűzében. Vé­gül is győzött az igazság de csak úgy, hogy az utca­seprő elindult, hogy panaszt tesz az egye tem gazdasági hi­vatalában. Mire visszatért. csodák csodája, eltűnt és valódi helyére, a szemetesládába ván do'rolt a közelharcot kiváltott csikk és a gyufaszál is. Nagyjából minden ember szereti a 7 ut­cán is a tisztásé »oh De úgylátszik vi­gyázni csak az tud rá, aki fárad is érte. (Harsányi) Egy újabb l9ul fllmmeI lettünk gazdagabbak. A ta­nácsköztársaság dicsőséges napjait, harcait látjuk pereg­ni, azokat a napokat, amelyek­re a Horthy-fasizmu? ezer át­kot szórt, de messzire világító lángjait mégsem tudta elolta­ni. Nem, mert ezeknek a na­poknak emléke ott izzik ma is száz és százezer ember lelké­ben, mert milliók akaratának és vágyának beteljesüléséhez mutatta az utat, azt az utat, amelyen ma járunk? A 39-es dandár alkotóinak talán legnagyobb érdemük, hogy ebben a filmben embe­reket mutatnak, embereket, akik nagyszerű tetteket hajta­nak végre még akkor is, ha a nagy munka, a nagy harc he­vében egy-két hibát vétenek is. Történhetett pedig ez azért, mert a film alkotói olyan for­get ér el. Ez 67 ezer forint megtakarítást jelent. A beruházási osztály vállalta azt is, hogy a magas és mélyépítéseiméi a megen­gedett 5 százalék veszteség he­lyett 4 százalékos lesz a vesz- . k_Y.c_’ TTL, .“ _* " megmentette Franciaországot” •esésük. Ezzel 12 ezer forint iKawr8a előadást tart. ,.Nagt/on helyes fiacskám" —­. .... . . , imim* * mondja az apa - csakúgy, mint megtakarítást érnek el. 1 n/rvr1 at avítt t manapság De Gaulle tábornok". —< A bánya gépészeti részlege{ MEGALAKULT Szentlő- „Unu van. apuka, csak azt nem o'lrviíiwTta ho»v a má-crv-lik-1 rineen a területi KISZ-Szerve- mondta meg nekünk a tanító bá­ää ssvu/rr —- Párizs fénvben-ámvban “ A kis Pierre a párizsi iskolá­cínunel kedden este 7 órai'kéz- ’li1 .haza,ér,ve- igvJz.61 Jpu.káiár _ n„. - hoz: ..Ma Jeanne d’Arcról tanul­dettel a Doktor Sándor Müve- tunk az iskolában". — Nos. és lődési Otthonban Rudnvánszky mit mondott erről a tanító bácsi?" István, a Népszabadság mun- ~ kérdezi az apa. „Hát azt, hogy . , ° tnünmonfűét/l EV/I«imanea«á/I/>*U katársa előadást tart. •végtelen kötélpálya meghajtó: helybeli techniku­rá«ihó1 merítettek nmelv méltó uaLLÜJt vulIla Juuu TtebOljnentettek, amely méltó ] ftÄt mlnt Bihari józsefet arra, hogy a dicsőséges napo / mag^ ma5terkéletlen ábrá_ kát a maguk „hétköznapiságá- ban” mutassa be, mentesen minden „vonalosítástól”. Ki állítja, hogy a tanácsköztársa­ságért harcoló katonák vala­mennyien magas ideológiai képzettséggel rendelkeztek? Szó sincs erről. De arról van, hogy tudták: a munkásnak csak munkás lehet barátja, a dolgozó csak a dolgozót érti kíthatatlan szövetségesként tér erről az útról. Szirtes ala- küzdöttek. Keresve sem talál- kítása rokonszenves és művé- hattak volna jobb megszamé- szi.. A 39-en dandár a ma­zolásával szívünkhöz még kö­zelebb hozta a volt pusztai csélédember Igaz, mélyenérzö lelkivilágát. Sok jelenetben fe­lejthetetlen, de talán a leg­jobban akkor szeretjük meg, amikor Karikás Frigyes elkül­di öt, hogy tartóztassa le Nagy Jóskát, azt a Nagy Jós­kát, áld a forradalom oldalán meg az. ellenség bázisát a her- velíjk <*lért ^rc,01' d« regeknél, grófoknál, bankárok­nál és földesúriaknál kell ke­resni. Ezek nem barátjai a népnek, s ha egy jobb világot akarsz, akkor elsősorban ezek­nek az osztályuralmát kell megtörni. Ezt mondja el ez a íilm, amely Karikás Frigyes novellájának felhasználásával módszerei sokszor ártalmasak. Korbély János eszével meg­érti a parancsot, de szívével nem. — Kérem. ?. nekem ah­hoz nem volt szívem, végre­hajtani,;; Annyi ellenség van és a magunk fajtáját pusztít­juk? Nem akartak ezek rosz- szat — mondja. Aztán végül gyár filmművészetnek kétség­telenül egyik legjobb alkotása, s ebben nagy része van Makk Károly rendezőnek. Kitűnőek a tömegjelenetek, de nagysze­rű lélekelemzésre vallanak az egyes emberek érzésvilágát bemutató villanásnyi jelenetek Is. A film értékéből az sem von Ír semmit, hogy egy-két jelenet hosszabb a kelleténél. Vannak a forgatőkönyben is hiányosságok, amelyek bár nem mennek az eszmei szín­vonal rovására, de ezek elke­rülésével például Karikás Fri­gyes alakját még élőbbé lehe­tett volna tenni (GARAY) mi, gépállomási, vasúti és a falubeli KlSZ-szervezetek munkáját lesz hivatva össze­hangolni. • o ♦ berendezését házilag készíti el Is így kereken 40 ezer forintot takarít meg. A gépészeti rész­leg dolgozói ezen kívül egyéb anyagból még 90 ezer forint megtakarítást akarnak elérni.. ^ , , A földalatti dolgozók a meg-! Nemet ISZ-huldotlSPg tűrt medd5!ártalom 0,5 száza­lékos csökkentésére tettek ígéretet. S ha az előírt 2000 kalória he­lyett valóban 2010 kalória lesz a hidasi lignit fűtőértéke, ak­kor ez 269 ezer forint vállalati többletnyereséget eredményez.* A bányám ester és a körletek! vezetői közösen vállalták,| hogy a 'deszka-szüle ép let 2 40 százalékát a bányában fel-* szerelt fűrészekkel ócska fából állítják elő. A kirabolható ócskafa visszanyerésére íara- boló brigádokat szerveznek. A bányában előállítandó szél­deszka értéke 340 000 forint. A' produktív termelésiből a fűré­szekhez és a faraboló brigádba: kerülő teljesítméhyét és mun-i kabérét a munka jobb meg­szervezésével, a produktív tel­jesítmények növelésével pótol­ják. érkezett a megyébe A Német Demokratikus Köztársaságból, BeUvitzböl hat tagú tez-delegáció érke­zett az egyházaskozári Kos­suth Termelőszövetkezetbe. A német vendégek egy hétig tanulmányozzák az cgyhá- zaskozári és a környékbeli termelőszövetkezetek mun­káját. A tsz-kfildöttség amel­lett, hogy magyarországi ta­pasztalatokat gyűjt, átadja azokat a hasznos, jól bevált módszereket is, amelyeket a Német Demokratikus Köz­társaság termelőszövetkeze­tei alkalmaznak. — Nagyszabású árubemutató kezdődik március 25-én Buda­pesten, amelyen a Pécsi Hús­ipari Vállalat is részt vesz ké­szítményeivel. * — EGY VAGON MANDA­RIN érkezett hétfőn délben Hamburgból a pécsi vasútállo­másra. Az elmúlt napokban futott be Pécsre egy vagon jé­nai üvegárú és egy vagon raf­fia. * — NÉGYEZER EMBERT SZÁLLÍTOTTÁK Vasárnap á Mecsekre a Pécsi Közlekedési Vállalat Hcülön iáratai. * **• A huta hoop most már beke­rült a politikába is: a bonni par­lamentben tíz darab hula hoop karikát bocsátottak olyan képvise­lők rendelkezésére, akiknek szük­ségük van térfogatuk csökkenté­sére. — HUSZONNYOLC TER­MELŐSZÖVETKEZETI KÖZ­SÉG alakult ezen a tavaszon a szigetvári járásban. A járás­nak összesen 53 termelőszövet­kezete van. — .Jólértesült politikai körök — Asszony lett az elnöke a tudni vélik, hogy a S4 éves Szentlőrinc-keresztespusztai — LEGJOBB NÖVÉNYTER- ZTrakesbfnTdm!’ üdvözlő-levele- Úttörő Termelőszövetkezetnek; MELÓ AGRONÓMUSAT AD- ! zőlapot küldött a 83 éves Adenauer a tsz-tagok egyhangúlag vá- TA AT ideiglenes munkára az l kancellárnak: „Ha még nem járt 1 Osztották meg e tisztségre újonnan alakult olaszt termelő-?s™ényien°0y teltemet Arany Bálintnét. szövetkezetnek a Pécsi Állami t öregembereknek feltétlenül^ itt hogy ezt a harcot a párt zetil önálló eseménysorozatot terem megérti, hogy a parancs tett, hősökkel, konfliktusokkal, A a Paranc^roknak van La- drémai helyekkel. Nem át- » Ezt az egész be ső lelki­fogó kép ez a Magyar Tanács- » .magával való viasko­köztársasóg küzdelmeiről, de dásl„,szinte Bzeme tukrebo1 benne tükröződik a 133 nap éreztük; forró hangulata, harca az el- Karikás Frigyest, a 39-es dan- lenséggel, küzdelme a tévely- dár politikai biztosát Benkő Kökkel, S- még egy: érezzük, Gyula kelti életre. Karikás ve- alakja végig következetes, elvhű és emberi. Alakjában ott érezzük a párt erejét. Milyen nagyszerű jelenet, amikor az Intéző nem akar búzát méret­ni a parasztoknak, sőt tiszti rangjára hivatkozva „hátra arc”-ot vezényel a katona­ruhás cselédeknek. Ekkor top­pan oda Karikás Frigyes s pillanatok alatt cselekszik: ki­veszi a lovaglópálcát az inté­ző kezéből s helyette a mag- tórkulcsot adja. — Azonnal szétosztja a búzát, ha nem, a Típusokat látunk a film­ben, munkásokat, parasztokat, akik tudják, miért fognak fegyvert. Kétségtelen, hogy Karikás Frigyes alakja mel­lett leghangsúlyozottabban Korbély János figurája kap szót. Ki ez a Korbély János? Egyszerű paraszt, cselédember. Nincs benne semmi fellengző­ség, csak szíve mélyén a for­radalom iránti hűsége, ember- szere te te. Ennek az embernek forradalmi törvényszék elé al- lelkivilágát sikerült a filmben lítom mondja. Ez a határo- a legjobban ábrázolni, talán 20tt fellépés tetszik az embe- azért, mert a Karikás Frigyes reknek, a parasztoknak. Nagy novelláit filmre író Darvas Jóska . szerepében Szirtes Jóasef ezeket az embereket is- Adám kiválót nyújt. A tógla- legjobban. Egy-egy vető szülötte, a forradalmi ro­mén szemvillanásával, mozdulatá­val kifejezi a magyar pusztai cseléd őszinte érzéseit. Igen, ilyeneknek képzeltük el azo­kat a parasztokat, azokat a nincsteleneket, akikre bátran számíthatott a munkásosztály harcokban, akik eósza­hamosztag vezetője, telve tűz­zel, indulattal és cselekvés­vággyal. Nem rossz szándék vezéreli, csak gyorsítani akar­ja az Időt. Makacssága sok­szor már-már az anarchizmus felé sodorja, de mégis vias*a­Gazdaság, amely a tavaszi — SIKLÓSON TART ÜLÉST a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága, március 26-án, csütörtökön. Az ülésen napirendre kerül Baranya me­gye műemlékvédelme is. k ____" í.u__■ „„7.♦ ha már elérkeztek abba a kot tö md{fva>k beszzrjeseben is sok í— hangzott a kedves üdvözlet. segítséget nyújt a tsz-nek. J * Földbe kerül a mag „Megpiiikadí a föld“ — mondják a szakemberek s ez azt jelenti, hogy meg- biirja a traktort, ve­tőgépet, no meg ahol még szükséges, az ekét is. Ez az eső utáni pirkadás a szi­getvári járásban is hatalmas lökést adott a tavaszi munkáik­nak. Március 20-án olyan volt a járás, mint a nyüzsgő harv- gyabóly; A Görösgali Álla­mi Gazdaság trakto­rai már kora reggel Csoboka-puszta felé robogtak. Szentmár- tomibam, Csatahelyein, meg a többi üzem­egységben már elve­tették a koraialtat. Egyedül a sfkfekvé- sű, nyirkos talajú Csoboka van hátra, s most ide összpon­tosították a munka­erőt. Görösgalon, a gaz­daság központjában sűrűn cseng a tele­fon? Varga «»anő üzemgazdász hallgat­ja az üzemegységek jelentéseit, utasításo­kat ad, szervez, mert a munkának menni kell. — Még három nap és végzünk a kora- tavas^ vetésekkel — jelenti ki határozot­tan egy percnyi tele- fonszünetben. A 3 600 hold fejtrágyá­zott föld, meg a 700 hóid friss vetés min­denesetre szépen bizonyítja, hogy a görösgailiak eiddig sem tétlenkedtek. A tótszentgyörgyi Dózsa Termelőszö­vetkezetben is ki­használják a kedve­ző időjárást. A zab, tavaszi árpa és a cu­korrépa egy része náluk is földben van. Barkócz] József tsz elnök különösen hí­ve a korai vetésnek. Tavaly a falu egyéni gazdái még kinevet­ték, amiért olyan korán elvetette a zabot. És lám a tsz- nek 6 mázsánál is több zabja termett, a , nevetőknek“ meg 4 mázsa is alig. Ezen a tavaszon máir ők is ott vetnek egy sorban a Dózsa Tsz régi tagjaival és szí­vesen meghallgatják tapaszait elnökük ta­nácsait. Március 20-án Moi- vány, a fiatal tsz- község is kivonult a mezőre. De micsoda kivonulás volt ez! Huszonhat lovasko­csi tömve emberek­kel. Fiatalok és öre­gek, nők, férfiak, a Március 15. Tsz min­den tagja ott szoron­gott a kocsikban el­helyezett árpás meg zabos zsákok tetején. A saroglyák mögött meg ott zötyögtek az ekék, boronák, Vető- gépek. Ezen a napon csak az egészen apró gye­rekek maradtak Mol- vámybam, a felnőttek meg úgy elözönJötték a Nagyút! dűlőt, mintha egy nap alatt akarták volna fel­szántani, bevptnd, tán még le is aratni. Ehhez foghatót még nem látott a határ. De még a szi­getvári országút já­rókelőd is meg-meg- álltak, rácsodálkozni a sokaságra. Egy ember híján ott dolgozott a2 egész falu, de este ez az egy is felvételét kér­te a tsz-be. A lelkes molványiak 40 hold földet szántottak meg ezen a napon és 26 holdat bevetettek. Ez volt első munkanap­juk a közősben. Magot a földbe! Ez most a jelszó a szigetvári járás min­den falujában, gaz­daságában. Még né­hány nap és a járás szántóföldjein sorra1 ki zol delinek a tava­sa vetések? — KÖNYV KI ÁLLÍT ÁSOK NYÍLNAK ma, 24-én Mólom­ban, Mecsékalján és Pécsbá- nyatelepen. t és a Schopenhauertől megkérdezték egyszer, szándékozik-e megnő­sülni. — Nem ■—* felelte határozottan s filozófus. — Es miért nemt m Tették fel neki a kérdést. — Mert amúgyis csak bánatom származnék belőle. — Ugyan miért gondolja .ezt7 •— Mert féltékeny lennék. De miért lenne Schopen­hauer úr féltékenyt — Mert megcsalna a feleségem. — Honnan veszi, hogy meg­csalná a feleséget — Mert megérdemelném. — De hát miért érdemelné megT — Hát hogyne érdemelném meg, ha megnősülnék ... — Pompáznak a tavasz első virágai a Mecseken. Még meg­található a hóvirág, de virág­zik az Ibolya, az aranyeső és a gólyahír Is. * — JAVÍTJÁK, TISZTÍT­JÁK A SZIGETVÁRI FÜRDŐ KÚTJÁT. Növelik a kút ka­pacitását is a vizesére meg­gyorsítása érdekében, ezzel egészségesebbé válik a fürdá.

Next

/
Thumbnails
Contents