Dunántúli Napló, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-22 / 69. szám

6 N A PLO 1959. MÁRCIUS 22­Javul a gázellátás Városunkban j Magyar Tanácsköztársaság < »r e • e a - » 1AI>i> «L __ fl* II • »»«* . í in Ó 3 4 S 4 I I 7 4 o ! <n Me gjött as ideje • hónapos- retek vetésének. Előző évben trágyázott földben terem a leg­jobb minőségű áru. Frissen trá­gyázott földben megrepedezik, vagy megpudvásodik a retek. Mi­vel a retek rövid tenyészidejű, utána babot, vagy salátát termel­hetünk még ez évben. Vetés előtt az ősszel felásózott földet porhanyóra készítsük elő. Ezután 20 centiméteres sortávol­ságra négyzetméterenként más­fél gramm magot számítva, egy­két centiméteres takarással ves­sünk. ügy járunk el helyesen, ka a sorba lehetőleg öt-hat centimé­terre pergetjük a magot egymás­tól. Annak érdekében, hogy mi­nél hosszabb ideig kapjunk friss árut, legjobb ha egy-két heti idő­közökkel több részletben vetünk egy-egy ágyúst, vagy egy-egy sort. Mihelyt « retek MsoroM, nrf- előbb saraboljuk meg a sorközö­ket és később is szükség szerint egyszer, vagy kétszer kapáljunk. Ha túl sűrű a növényállomány a sorban, ritkítsunk Ot-hat centi­méteréé tőtávolságra az első w* rabolás után. Igen előnyös hatásúi ha hét- három alkalommal száraz időjá­rás eseten megöntözzük a retek- ágyást. A retek legveszedelme­sebb kártevője a főldibolha, mely ellen azonban „Matador-*-porzás­sal könnyen védekezhetünk. Általában nyolc-tíz csomó hó- naposratek termésre számítha­tunk négyzetméterenként. Termesztésre ajánljuk a Saxa, Kon plus ultra és a Félegyházi Sás piros fajtákat. KISKERTtSZ. Ezer új gázfogyasztó 1959-ben — Újabb milliók a hálózat korszerűsítésére — 10 000 köbméteres tartály építését fejezik be 1960-ban — A jövő tervei Léva András Kossuth-díjas műszaki egyetemi tanár, az szott szón elégetése vétek Építésügyi Szemlében a gáz- mondja Benkovics József, — Minden mázsa itt bányá- rosrészben épülő 10 000 köb­méteres tartály elkészítését 1960-ra. Ez biztonságosabbá fogyasztás országos problémái- gázművek beruházási előadója, teszi majd a gázszolgáltatást, hisz így a vállalat a napi gáz­; val foglalkozva többek között — Nálunk ugyanis a fejlesztés ' megállapítja, hogy „a gázhasz- minden objektív feltétele biz­nálat révén az ország több tosított, mert a kokszmű nem­fogyasztás 50 százalékát tudja tárolni a jelenlegi 7500 köb­• millió tonna szenet takaríthat hogy ellátja városunkat gáz- méterrel szemben. Csúcsfor­mád.” A eázhasználat kitér- zal, hanem még többet is tud- galmi időben még nem tudják < meg.” A gázhasználat kitér­< jesztése tehát egyrészről ége- í tő népgazdasági érdek, más­részről jelentősen csökkenti a 86 kilométer hosszú, régi, kor­na juttatni. Sajnos, a pécsi vá- az igényeket kielégíteni, de rosi hálózat, mely mindössze egy-két éven belül már nem lesz ilyen probléma. Jelenleg j dolgozók háztartási kiadásait szerűtlen, elavult. A század- a hálózat korszerűsítésén dől- j jis. Nem szabad elfeledkezni forduló táján építették és az goznak, de emellett bővítik a > teljesen csővezetékek hálózatát is. A utóbbi Zsolnay gyáron túl eső rész­j arról, hogy égetésnél a szén- elmúlt rendszerben ! ben rejlő energiának mindösz- elhanyagolták. Az <sze 10—15 százalékát tudjuk években nagyarányú fejlesztés <»ze in—is uiucucticu luujuA euensjdt iuLyyu.ru.ibyu nek is juttatnak gázt, már az ’csak hasznosan felhasználni, indult meg a korszerűsítés és erőmű készenléti épületeket is < ugyanakkor a gázzá alakítás bővítés érdekében. A beruhá jután ez a szám 50 százalékra zás ezen a téren indokolt és ; emelkedik, nem is beszélve a ésszerű, mert aránylag rövid ellátása, sőt az összes sűrűn­bekapcsolták .Szerepel terveik­ben a büdai, kertvárosi rész 1 kokszosítás folytán ! melléktermékekről, j vegyiparunk nélkülözhetetlen előálló idő alatt visszatérül a befekte­tnetek tett összeg. lakott területek kiépítését is ; szorgalmazzák. Az ötéves terv i A hároméves terv keretén végére a mostani cca 6000 fo­< alapanyagai. Hazánkban tíz bellii 13.5 millió forintot fordí- gyasztóval szemben 15 000 fo­; év alatt a gázszolgáltatás fej­' lesztése 1947-töl (1947-et 100- tatja Benkovics elvtárs __ _ __________ \ n ak véve) 1957-ig 147 százaié- ami nagyon komoly összeg, gy'on “fontos feladatot teljesí­tanak rekonstruálásra — foly- gyászt óra számítanak. A gázművek dolgozói na­| kos emelkedést mutat, viszont 1959-ben megépítik a Kórház tenek, mert lényeges mennyi- \ jez idő alatt Lengyelország 573, téri és Ágoston téri nyomás- gégű Energiát takarítanak meg j Iri • ssaiJJíí A Atz orfórt« n»r.W/lmÁ mai* r < ■ ■ i ' j Csehszlovákia pedig 445 száza- szabályzó állomást, mely j lókkal emelte gázszolgáltató- egyenletesebb nyomáeviszo- ^ __ ____^___ ! s áli A gáz a viüamosenergiá- nyokat tesz lehetővé. Kiépítik anyaggal látják el a lakoseá­az országnak, ugyanakkor ol­csó, tiszta, kényelmes íűtő­nál is olcsóbb! A jövő útja te­hát nálunk is a mógnagyobb mérvű fejlesztés, rohamléptű ! előrehaladás. Hogyan állunk a gizszolgál- ; tatás fejlesztésével Pécsett, a ! mi városunkban? . . ...... . Pi. , _____.«— _ _ --------------- VÍZSZINTES: 1; Ez év március 32. Basa — fele. 83. Kis csapat. 34. a »ért állomás kozott! genne- g0f jja bosszankodunk is aj Sl-én ünnepelj tik — folytatása a Virágzó. 35. Női név, de ritka. 37. vezetéket is, melynek műnké- feltört utcák kiásott árkok. 1 t^Sgólegee lS.alatt. ,11. Szín — név- Morse hang. 38. Vtesza: juttattam, latai -mór folvnaV a Oipnt , . , , TTT’ , °71 elével. 12. Szétmegy. 14. A tanács- 39. LS. 4«. Ilyern film is van. 42. iaiai mar ioiynaiK a . ozent közlekedési nehézségek miatt,« kö^tárbasag Vöröa Hadseregének Nem akarja megerőltetni. 43. Aga István téren. A repilloten la- gondoljunk arra, hogy az el-; vezérkari főnöke volt. 16. Az öttó — betűi keverve. 44. Jegyez. 45. kóházak 90 százalékát bekap- avult vezetékek kicserélésével \ egyike. i8. Női név. 19. Kettős más- Tojás Becsben. 46. Vissza: kölie- 1- — vezeiekes tacbereiesevei, saUlanszó> ,0 Kaputól, a labda. 22. mény. 48. Nagy Gábor. 49. A KMP oO éves mulasztást igyekeznek < egyik nem. 23. Néz. 24. YT. 25. vezetője volt és a tanácsköztársa- pótolni, megérdemlik a leg-Nyelvtani kifejezés. 27. Humoros ság legnagyobb alakja. 52. Minden­csoljak 1959-ben a hálózatba és tervbe vették a nyugati vá­Közlemények , szélesebbaörú támogatást Szflta latvas hangszer — utolsó betűje nélkül, nek a lelke. 54. Igeképző. 56. Be- Í3. A tanácsköztársaság egyik ve- oézett női név. 58. A tanácsköz'.ár- setője, 38. gélig ámor, 31. Kabát, saság hadserege. 63. Gyermeke. 63­Élni — közepe. 64. Férfinév. SZABÓ ISTVÁN UTTOBORAZ A tanácsköztársaság megalaku­lásának 40. évfordulója tiszteletére rendezett városi úttörő díszürmep- séget du. 3 órakor az Ifjúsági Szín­házban tartják meg. Az ünnepsé­gen Vándort András 19-es veterán elvtárs mond beszédet, majd a versek és kiállítások értékelése lesz. Utána a kulturális versenyek legjobb úttörői műsort adnak. A dlszünnepeég után az Úttörő- házban megnyitják a képzőművé­szeti , ezermester-, bélyeggyűjtó- liiállítást. A kiállítás mindennap de. 10—12 óráig, délután 3—6 óráig lesz nyitva, március 22-től április 8-ig. Az érdeklődőket szeretettel várják. A TIT HÍREI: A Doktor Sándor Művelődési Otthonban március 24-én este 7 Oral kezdettel Rudnyánszky István a Nénszabadság munkatársa „Párizs fényben-árnyban” címmel előadást tart. Belépődíj 3 forint, diákoknak 2 forint. A tanácsköztársaság 49. éve« év­fordulójának megünneplésére ren­dezett tudományos ülésszak máso­dik előadásának keretében március 25-én, szerdán délután 5 órakor az MSZMP városi bizottsága nagyter­mében Mód Aladár, budapesti eevetemi tanár, a TIT főtitkára „Párt és proletárdiktatúra 1319- ben” tűmmel tart előadást. A TIT Munkácsy Mihály Szabad- egyetem heti programja: márcluB 24-én művészettörténeti előadás. „Bizánc és a középkori orosz mfl- vé'-et”. Előadó: TUU1 Ernő festő­művész. Március 27-én: filozófiai előadás. „Az ellentétek egységének és harcának törvénye”. Előadó: Jórt János egyetemi tanársegéd. M'rdkét előadás helye a Központi E-'-iom TI. emelet) élettan) terme, d’t. 6—8 óráig. Vendé ríj egy ára 3 forint, diákoknak 3 forint. Szakmunkásokat keresnek ) FÜGGŐLEGES: L E napon. 3; {Kárpátokban eredő folyó — névelő- I vei. 4. Tarajos kis állat. 5. YLR. 6. Ä*AMSZfiNPTEK tij rlNCiotfiT i I ^ZuK■ ■ ■ UflKuSDKuT f g?91 {Nyújtom. 7. A vásárló. 8. Szemé­AHAMSZUNETEK VJ TÁNCISKOLA J W ) iyénél. 9. Magasztal. 1U. Félig cica. Áramszünet lese tramszfortna- kezdődik március 31-én, kedden) '15 Glancolás. 17. Vörös — németül. too-aUamások karbantartana miatt este 7 órakor Ba’og tánctanár ve-t Cementipari Vállalat htrdl tele- Baranya megyei Építőipari Val- 19‘ Tábori lakás 31 A lakásbérlő ma 7 órától 16 óráig a Honvéd, aetéséveí a KISZ és Szakszerre- péee egy vüEgázott kazánfűtőt. lalat (Rákóczi u. 56.) épületlakato- .,.j Tanul — közepe 23 Roma’ 51, Tüzér, Tibor és Endre sz György zetdk Doktor Sándor Művelődési - Komlói Építőipart Vállalat (Zsol- sokat, parkettázókat. hidegburko- ^ Helymeghatározás. 26 Vissza: utcák által behatárolt területen, Házában. Tanítás: kedd, péntek. nay Vilmos u. 61.) festő es mázoló- lókat, festő és mázolókat. gyümölcs palócosan. Zt. Kettős , óin rn-imt . Mecsekalja-Rácvár06 A legszebb társasági táncok ok- i.. ’ Pécsi Epttő es Tatarozó Vállalat ínassalhangzó 28 Liszt tisztító 29 J B^ya megt-ei Építő és Tátaro- áUv;i- A tanácsköztáreaLág egyik vezető: „ . „ _ , . a ^ ‘ zo^áSLu *l-2L~£bf vuSí^“. SSSSSfci (Alkotmány ^ “i, °A‘ f- 5*1«-J8- ®A- "8­O. Ballá Jrocská festőművésa ki- 4—e) vlzvezetékszerelöket bádo- „V?? , Egyesületi (Alkotmány személyes névmás. 39. Ugyanaz állítása megtekinthető a Bartók E0Kt festő és mazoiókat. ’ nr z , „, mint 26. 41. Vissza: Uyen világ volt klubban mindennap délelőtt U ví„ , . , Megyei Kórház (Kertváros) kő- régen. 42. Kinek a tulajdona. 45. órától este 6 óráig. A kiáilitáfct áp- Közlekedést Vállalat (Bacsó Bé,a művest. Vissza: itt tartják az anyák gyer­rn« j-ig tartják njütvái i autószerelőket, gépkocjdveze- vegyesipari Vállalat (Iranjü D. meküket. 47. Leánya férjéi- 5u. * } tőket, dujüípkot^ lemezialcatoet és tér 9.) villany- es motorszerelőt. vissza- ezen szállítják a nehéz táv­■* I karosszéria lakatost. Vidéki Vendéglátó Vállalat (Per- gyakat az üzemekben 51 Vissza • A Féosi Gáaizolgáatató VálBaJat’ Finommechanikai Javító Vállalat essél u. 0.) vizsgázott diétás nővért, vízben él. 53 Bizonyos mennyiség" igazgatósága újból felhívja a gáz- (Felsőmalom u. 13.) villanyszerelő- - Általános Iskola (Ágoston tér) 5ä juttatná 57 Helyeslő- szó 59 ó fogyasztó kozöceéig figyeűmet ar- két. autószerelőt és hútőszerelőt. szakácsnőt. jegyez 60 Nyákbavaló ül Női na, hogy a gázömléseket saját ér- Ingatlankezelő Vállalat (Bajcsy Viz- és Csatornamű (Zólyom u. ruhadarab’ dókéban a-zonnaí jelentse a vái- Zs. u. 4,) tetőfedőket és ácsokat. 2.) kubikosokat. i lalatnal:. Gázömlés jelensége, ke- Szigeti Elelmiszerkereskedelml 3. számú Mélyépítő Vállalat (MA- ! Megfejtési határidő március 2C. valamint és Patacs községekben. Áramszünet lesz transzformátor­állomás átépítése ndatt ma 6 árá­tól 17 óráig a Regős, Somogsd Bé­la, Liszt Ferenc, Légszeszgyár és Rozsa Ferenc utcákban. Áramszünet lese március 32-én, 8 órától 13 óráig a Siklód) út­vasút—Bőrgyár közti szakaszán, Lastoó és Kopács utcákban, vaüf*- mint a MA VAUT, Siklósi és Ma­lom utcai telepén, a Cementipari VailaJat területéin. A DEDASZ eásdi üzemvezetősé- nes, fokhagymaszerü szaggal jár, Vállalat (Kossuth tér 4.) férfi fű- loml u. 80,a.) kubikosokat 6-os bri- A megfeltők között könyveket sor- e közli, hogy ma vasárnap 7 őrá- ha Ilyen szag érezhető és hány- szar eladókat, gádokba, ' solunk Jd, ge tói 15 óráig a nagyfeszültségű vo­nalain karbantartási munkákat vé­gez, az alábbi községekben áram­szünet lesz: Sásd, Feüsőegetrezeg, Varga, Sásdi Téglagyár, Semevil, Oroszló, Bodolyabér, Magyarher- telend. Barátúr, Bakóoaí Tégda­ílyen szag érezhető és hájiy- inigert, vagy fejfájást éreznek, ez gázszivárgáe gyanujaija ad dkot, tehát aaonnaä jelentendő, A gáz- sziváTgás olyan helyen 1» Sean- aálhat, ahol « lakóházban a gáz nincs bevozetwe, de az utcán gáz ^ ^ , fővezeték van, amely ar<egt«íri:i­gyár, Godtea, Gyumölcsény, Fel- hetett. Tehát mindazon esetek. sőmindsaent. Báród puszta. Bafltó- ca. Március 25-én, szerdán 7 órá­tól 16 óráig: Bodolyabér, Magyar- hertefleind, Bal-átúr, MagyarszéM Vízmű, Magyarszék I. és ni. ke­rület, Magyarszéki malom. Már­cius 26-án: csütörtökön 7 órától 16 óráig: Magyarszéki Fenyvesi tanya, Sikomda. melyeik a fent leírtakra vezethe­tők vissza, azonnal jelenteni loeli a 16-85, 14-74-es Idtrárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: kisebb felhőátvonulások eső nél­kül. mérsékelt délkeleti, déli szél, az éiszakai lehűlés a nyugati me­gyékben kifisé erősödik, a nappali envheseg tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: — I plusz 2 fok. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 14—17 fok között Tá­volabb] kilátások: A szép idő to­vább tart, az éjszakai fagy meg­szűnik. A Bécsi Gázszolgáltató Vállalat igazgatósága értesíti a város kö­zönségét. hogy a Szent István tér­nek a Sállal utcától a volt zán- datempdomig tartó szakaszát, va­„ ____ lamint ugyancsak a Sjf'ai utcá­A Megye) Rendelőintézet mun- mi az v-ére Tamás utcáig tartó kaértekeZletetét 1959. március 26- szakaszát gázvezeték építés miatt 1 in, csütörtökön délután 2 óra- m^dus 23?tól március 28-ig lezár- kor tartja az intézet m. emölotl Ezen idő alatt csaík gyalog- 4 sz. raobájában. Ezt követően forgalom lehetséges. A Szent Ist- dr. Várbíró Bé,a gyermek-szak- v^n téri autóbuszmegálló ezen tooryos ,-A raeosemóTtort hasme- wöpe a Kórház, téri „100 éves bo- nések pathológlájának és thera- ^ piájának mai szemlélete” címmea továbbképző előadást tart, amely- jjuvjvmnnnnnn.mnnr n.nnniyinr<wwi se orvosainkat meghívj uik. gádokba, Uááááááááátááttáááá.áááááááááAtáááááááááááááááááááááááááááááAááááááááááááááááááááááááááAAáA*,. Szélvihar, Csárdáskirálynő, Az esernyős király Jegyeinek árusítása megkezdődött A nagy érdeklődésre tekintettel biztosítsa jegyét elővételben rm lm s £ ► iiwimimmmimimim rmmmmimw ► Tetiísriskolát szervez a PEAC A PEAC temszszokosztálya is megszervezi tenisziskoláját. 8 éves kortól fogadnak el jelentkezéseket az egyetemi tornacsarnokban. Je­lentkezési határidő: április L Tele­fon: 17-54. Az edzéseket április 1-én kezdik meg a Balo- kány-llgeti pályán. Az edzesek Irányítását Tamási Lia, a sokszo­ros vidéki teniszbajnokod és Káp­lán István az egyik legjobb pécsi teniszező vállalta. Anyakönyvi hírek Fc’cjthctet'en drága, férj édesapa, nagyapa, Ueinemann János életének 64. évében várat­lanul elhunyt. Temetése 24-én, kedden dé’után fél 4 érakor lesz a pécsi köz­temetőben. Gyászoló család. köszönetnyilvánítás Hálás IkSszönetünket fejez­zük ki mindazoknak, akik fe­lejthetetlen, drága halottunk. Hernádi Lajos vasasi lakos te­metésén resztvettek, vagy vi­rág és koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászold családja. HALÁLOZÁS, özv. Bar- i Ignácné rövid szenvedés elhunyt. Temetése szom- i délután 4 órakor lesz a —szabolcsi temetőben. Gyászoló család. Gyakorlott gépírónőt négyórás délelőtti elfoglaltságra az MTI szer­kesztőségébe sürgősen felveszünk. Perczel u. 2. sz. ÜZLETEMET áthelyeztem Kossuth tér 7. szám alá. MÁV- AÜT megállónál. Szabó István köszöni* Születtek: 1 : Szegedi Sarolta. Futó Róbert, Kocsis Zsuzsanna, Páplcs Mihály, 't- -i, Mafor Andrea, Sza­bó Béla, Hózső Jusztina, Balázs Mihály, Nagy Étidre, Schatzl Gyu­la, Vereb Márta, Pósa Tibor, Ke­lemen Katalin, Neldert László, Kereke« Mária, Spengler László. Lehoczlcy Etelka, Sipos István, - Búzás Erika, Hartman József, Ká- . tyi Éva, Völgyi József, Fischer Lász'ó, Matakovics Márta. Luko- vics József, Pető Mária, Marton 'János, Balatoni Magdolna, Gint­I ner Éva, Kadla Dénes, Kiss Ibo­lya, Bodács Anna, Aracsi Béla, Vlszt Éva, Orovtcz.! Miklós, Takács Márta. Orbán Elvira, Nógrádi László, Amrein Antal. Veseiy An- j na, Wlrth Edit, Brandt László, 5Dunai Edit. Födő József, Bosnyák > István, Mezőfl Klára, Kiss Lajos, IKáesor József, Kovács Ilona, {Schmidt Ildikó. Keeze Zoltán, Bo- ;zsér Etelka, Prokop Mária, Szplo- rls Zsuzsanna. Horváth József. Kl»s János. Berehauer Teréz. Fenyves Gyula, Gyúrok Emil. Györkös Tamás, Hőgye Györayl. Molnár Györgyi. Vtszt éenes, Hor­váth Károly, ózdi Márta, Tarr Gyöngyi. Szabadi László, Retkes Antal, Hereto* Katn'to, Bb'e<7,sár Gyöngyi, Nikolausz Csaba. Feren- czi János. Bf'dis Zoltán. Nagv Ká­roly. Budai Miklós, Kiss Valéria, Orbán Béla, Horváth Brigitta, Egervári Eszter. Kurdi Tibor, Té­kám Agnes, Czeininger György, Ctellocka reran«, Pálinkáé B"d)1a Iván, UdVardi Iio:ia, Ta­kács György, Sárközi Jolán, Kap­pel Eva, Ftriing György, Baráth Csaba, Prell Oszkár, Strausz Pi- i-oska. Szitu László. Katica András. Longauer Judit, Draskóczi Zsu­zsanna, Puska László, Igaz Klára,. Banka Pete:, Balogh Jozseí, Eper Gábor, Király Irén, Budija György, Páj Edit, Maul Péter, Gyurkó Terézia, Bereznal Tünde. Házasságot kötöttek: Varga Miklós s. elektrlkus és lacsa Mária, Julin László keres­kedelmi eladó és Tárnái Hona óvónő, Kőea Imre segédmunkás és Marton Anna ápolónő, Koch Arnád üzletvezető és Szendrő Ka­talin, Neubauer János ny. lroda- <>tiszt és Bukovy Erzsébet tanító- -- ' I tsívflT, ny. gépkocsive­zető és Horváth Anna ny. taka­rítónő, Szekerczés Sándor techno­lógus és Zavarkó Rózsa népműve­lési felügyelő. Szabó Imre BM dolgozó és Bátoríl Erzsébet BM dolgozó, Aradi Ferenc csillés és Kismárton Mária segédmunkás. Sajgó Jenő autószerelő és Regős Erzsébet ápolónő. Szommer Sán­dor rakodómunkás és Pál Mária hivatalsegéd. Szabó József párt- alka'mazott és Pilgermayer Mar­git szőv. elnök; Llopenszki István előadó és Wolf Valéria titkárnő, Putács Emil BM dolgozó és Szent­kereszti Zsuzsámul gépmunkás. Pajger Vince egyetemi hallgató és Müller Eveik» védőnő, Nagy Sán­dor kazánfűtő és Kovács Ágnes, Csalód! Márton rakadénunkáa és Knzspvgzki Mária, Ackerman An­tal cahliés és Szabó Erzsébet, Ger- zson látván geofizikus mérnök és Nádor Zsuzsanna asszisztens. Meghaltak: Ozvr Bari Junosrié az. Vea-hdor- fer Vilma 83 éves. Marton Ferenc- rié az. Bürge Mária »4 éves, Ko­lozsvári Gyula «' éves, Kiss Sán­dor 61 éves, Lákics Katalin 53 éves, Barrelth Ferenc 53 éves, Miller Mária 74 éves, özv. Rlk- ker Györgyné sz. Réz Mária 88 éves, dr. Sefmovitz Kálmán 60 éves, Bachmann György 41 éves, Czláky Julianna 83 éves. Gadár József 71 éves, Vlncze Gyuládé ez. Szebényi Anna 54 éves. Fekete Gyuláné sz. Llska Anna 55 éves, özv. Ocsenás Alajosné sz. Pfaf Anna 88 éves, özv. Pados Pálné sz. Ravaszdi Mária 79 éves. Csön- rtör János 73 éves. Gyarmati Jó­zsef 72 éves, Nagy Judit 3 hóna­pos, Létó Ferencné sz. Illés Ju­lianna 54 éves, Vltkovszky Rozália 63 éves. Budija György 2 napos, Gligorovlts Katalin 5 hónapos. Mó­czár Imre 5 éves. Nagy János 60 éves, Cslzlk János 85 éves. özv. Vlasios Jozsefné sz. Körösztös An­na 70 éves, Klic Lajosné sz. Mod- lv Flóra 85 éves, Tóth Károly 59 éves. Frigyér Lajos 73 éves. R'icz Tozsefné sz. Bakó Anna 87 éves, Vig József 61 éves, Püspöki Fe­renc 66 eves. Kroumann JózNcfr.é sz. Szálai Julianna 65 éves, Bob— háez Illés 86 éves, Bagoly István­ná sz. Lénárt Julianna 67 év», Bodács Anas t MM, Ratob Oyto la 35 eves. Tollas Jozsefné sz. Dö­mötör Anna 72 eves. Füzes Imre- né ez. Lórincz Borbála 73 eves. Takács Józseíné sz. MikoUos Er­zsébet 59 éves, Illés Jánosne -z. Dombi Erzsébet 71 éves. Falud! Oszkámé sz. Horváth Erzsébet 58 éves, Tóth József 56 éves, Varga Győző 73 éves, Bereznal Ignác 57 éve«. Gundrum János 81 éves, Nie- dermayer Ilona 73 éves, Kern ó- zsef 70 éves, Garal János 89 eves, Palkó Istvánná sz. Márton f bet 82 éves, Keszler János 5 Tóth Elekné sz. Pesltz Anna 1 éves. Laky Ferencné sz. Fa Rozália 60 éves, Szeifert Józsii, sz. Vogt Teréz 60 éves. Pfaff Vil­mos 83 éves. Késmárki Jánosié sz. Garzó Ilona 32 éves. Táska) Ja­nos 52 éves. Szabó Julianna 71 éves. Balázs József 73 éves. özv. Dávid Vlncéné sz. Pál fi Maria 13 éves. Katona Terézia 7 hónapos. Hopp Sándor 60 éves. Kontár Ja­nos 66 éves, Zsigmond Tibor 6’ éves, Kaufmann Jakafcné sz. Pesti Anna 71 éves. özv. Király Oyörgy- né sz. Nyúl Katalin 73 éves. Bá­lint Mlhályné 52 éves. Hadra J6- zmf 14 év"s özv Dávid n-Mne sz. Kemény Hona 88 éves. özv. Máhr Andrásné sz. Plá*zer Anna 69 éves. Kocsis Zsuzsanna t napos, DzlÉkovieez Erzsébet I napos, Wágner Béláné sz. Rógner Pa i'a 53 éves. Banka Mária 70 éves, Kiss Anna 67 éves. özv. Vörös Jó- ■'sefné sz. Szabó Anna 44 éves, Mozsgai János 52 éves. Schán Já­nos 6 hónapOM. özv. Hapál Dánlel­né sz. Szabó Julianna 67 éves. Or- sós Erzsébet 1 hónsnna

Next

/
Thumbnails
Contents