Dunántúli Napló, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-22 / 69. szám
VILÁG PROLETÁR,!AI. EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA XVI ÍVFOLTAM, 69. SZÁM ARA: 70 FILLER VASÁRNAP, 1959. MÁRCIUS 22. Felavatták a magyar muaMsmozgalom nagy halottainak emlékművét Szombaton délután a Kerepesi temetőben a tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából ünnepélyesen felavatták a magyar munkás- mozgalom nagy halottainak emlékművét. Az ünnepségen részt vett Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Mün- nich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fodk Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Komócsin Zoltán és Nemes Dezső, a Politikai Bizottság póttagjai, az MSZMP Központi Bizottságának, a kormánynak és az Elnöki Tanácsnak számos tagja. Résztvettek az ünnepségen a testvéri szocialista országok hazánlkban tartózkodó pártós kormányküldöttségeinek tagjai, a külföldi kommunista pártok küldöttei, a magyar és a külföldi munkásmozgalom több száz veterán harcosa. A munkásgyászinduló hangjai után leleplezték az emlékművet, majd Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott beszédet. ŰdvőzGljiih kedves vendégeinken Baranya megye és Pécs város dolgozó népe meleg baráti és elvtársi szeretettel köszönti a Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulója ünnepségeire városunkba érkezett kedves vendégeinket, a bolgár párt- és kormányküldöttséget és a kanadai munkáspárt delegációját. Kívánjuk, hogy kedves elvtársaink, barátaink érezzék jól magukat közöttünk, ismerjék meg városunk történelmi múltját. Erőben, egészségben ünnepeljenek velünk, a magyar nép e nagy nemzeti ünnepén. ílpHBeT Ha CtTbltHTB HH rOCTN! TpyAaigHTe ce Ha OKpar Bapanta h rpax IlefiH ropeigo noajpaBMBaT c apyrapcK* h npiurreicKa oóhh, CKbüirre HH tocth Ha ÖMrapcKara napTK&Ha h npaBHT6JiCTB6HHa nejeraRrai h npeflCTaBHTeiHTe Ha KaHa^eicaTa paöoTHiraecKa napTHa npacrarHajiH b rpa,ja hh no caynaá npasHGHCTBOTO Ha 40. ro- ' ^HiiiHHHaTa Ha yúrapcKara CbBeTCKa PenyöanKa. PoateaaBaMe Ha CKbnHTe ^pyrapn h nprorreaH, Heaa ce nonyBCTByBaT ao6pe Meac^y nac h ce aaMegvalósítjuk a tanácsköztársaság nagy célkitűzéseit Ünnepi tanácsülés Pécsett A tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából Pécs mj. város, valamint a kerületi tanácsok együttes ünnepi ülést tartottak a városi tanácsi! áz nagytermében. Körösi Lajos elvtárs, a városi tanács vb. elnökének megnyitó szavai, valamint a dísz- elnökség helyfoglalása után Berki Fülöp elvtárs, a díszelnökség elnöke köszöntötte az ünnepi tanácsülésen résztvevő régi harcosokat, a tanácsköztársaság katonáit, valamint a megjelent tanácstagokat és vendégeket Az üdvözlő szavak után megemlékezett a dicsőséges tanácsköztársaság hősi napjairól és eseményeiről. Ezután dr. Bihari Ottó, a Jogtudományi Egyetem dékánja mondott ünnepi'beszédet. — „Amikor az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának 40. évfordulóját ünnepeljük, ez a mi számunkra két kötelezettséggel jár. Először is kegyelettel gondolunk vissza azokra, akik több mint egy emberöltővel előttünk két világgal szembeszállva harcoltak az új eszményekért, a szociális igazság megvalósulásáért, a dolgozó ember felszabadításáért, az egész emberiség jövőjéért. Másik kötelességünk azonban abban áll, hogy mind abból, ami 1919-ben történt, levonjuk a szükséges következtetéseket, tanuljunk ebből. Ezután az első szocialista állam állami szerveiről és a velük kapcsolatos törvényhozási aktusokról beszélt, melyek útmutatásai még a mai napon is állják érvényüket. Befejező szavaiban a következőket mon- dota: — „És ha ma, 40 év múltán körülnézünk városunkban és országunkban, azt látjujt, hogy felépítettük azt, amit 133 nap alatt a tanácsköztársaság megkezdett, de befejezni nem tudhatott. És amit sok évtized munkásmártírja, és sok évszázad nemzeti harcának áldozata vérével pecsételt meg, azt is nekünk kell megvalósítanunk. Meg kell valósítanunk oly módon, hogy erőinket nem kíméljük, hogy tudunk áldozatot hozni, tudunk méltók lenni emlékükhöz. Nincs okunk egy lépést sem hátrálni. A mi ügyünk igaz, - a ml harcunk eredményeként fog megszületni az emberiség boldogsága. A meleghangú, méltató beszéd után a városi tanács új vb.-tagjaimak ünnepélyes eskütétele következett. Ambrus Jenő elvtáirs, az MSZMP városi j bizottságának titkára, Bemáth 1 János, Galabár Tibor, G6cz\ Béla, dr. Gróf Pál, Horváth $ József, dr. Kocsis Mihály, Kó-j nya István, Körösi Lajos, Papp Imre, Pigecz Györgyné, Szász Antalmé, Szilas István, Tancsik Lajos és Vörös Pál elvtársak, a vb. tagjai mondták el az eskü szövegét, tettek fogadalmat a Magyar Népköztársaság, az Alkotmány és törvényeink melletti hűséges és odaadó munkára, amely a dolgozó nép javát, a haza felvirágzását szolgálja, | Nagybetű ünnepi műszak Komlón Kiemelkedő termelési eredményekkel köszöntötték a komlói bányaüzemek dolgozói a tanácsköztársaság 40. évfordulóját. A III-as akna bányászai a péntek reggeltől szombat reggelig tartó időszak alatt 150.8 százalékos tervteljesítést értek el s így 1387 tonna szenet termeltek terven felül. A Béta-aknai bányászok ugyancsak kiemelkedő eredményt értek el: napi tervüket 125,5 százalékra teljesítették. A szász vári bányászok ezen a napon 126 százalékra teljesítették tervüket s így a tröszt napi tervteljesítése 117,3 százalékra alakult. • Szakszervezeti kildö'tség átázott a Szovjetunióba Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Török itatván, a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szombaton Moszkvába utazott a szovjet szakszervezetek március 23-án kezdődő XII. kongresszusára, no3H£urr c HcropinecKOTo Mimajio Ha rpa^a hh. B BjipaBO h cHsa npa3jHyBaÖTe e h»c bcjuikhít napodén npasAHHie Ha yirrapcKHH ropó*. Welcome in Our Town ! and and The working people of the town Pécs the county Baranya present their hearty friendly welcome to our dear guests, the delegates of the Bulgarian Communist Party and Government and those of the Canadian Labour party visiting us on occasion of the 40th anniversary of the Hungarian Soviet Republic. We wish our dear comrades and friends to have a happy time among us, to get acquainted with the history of our town. Please, celebrate with us in good health and merryment on this great feast of the Hungarian people. „ígéretünket teljesíteti ük" Pécsbánya rendező pályaudvar dolgozói március 10- én tartott gyűlésükön elhatározták, hogy a tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulója tiszteletére ünnepi műszakot tartanak. Az állomás dolgozói vállalt kötelezettségeiket mindenben teljesítették. Huszonegyedikén egy kétszáz tonnával felemelt terhelésű irányvonatot indítottak Budapest Ferencváros állomásra. A fajlagos kocsimozgatást és kocsitartózkodást a vállalt 105 helyett 108 százalékra teljesítették. ÚJVÁRI JÓZSEF Ez a kiállítás fe'emelő bizonyítéka hősi harcok történetének Megnyitották a Magyar Tanácsköztársaság emlékkiállítást Tegnap délben az SZMT S2ékházában megnyílt a Magyar Tanácsköztársaság emlék- kiállítása. A kiállításon megjelent Právicz Lajos elvtárs, a megyei pártbizottság agitációs 5 és propaganda osztályának veszető je, Ambrus Jenő elvtáre, }a városi pártbizottság titkára, i Szentistványi Gyuláné elvtársid nő, a városi pártbizottság agi- i tációs és propagandaosztalyá- nak vezetője, Körösi Lajos elvtárs, a városi tanács elnöke, párt- és állami vezetők, az üzemek és intézmények dolgozói. rCíztzitk üimepjelnek A siklási |r Nincs olyan ember, aki összegezni tudná értelmével, hogy mennyi és milyen ünnepségeket tartanak a megyében a tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulója emlékére. A legkisebb puszta is ünnepi külsőt öltött, tízezrek mozdultak uieg, s annyi színnel, ötlettel és leleményeséggel teszik e napokat feledhetetlenné, amire még nem vólh példa. A jubileum valóságos népünnepéllyé vált. Alábbi írásunk csak néhány mozaikkockája lesz ennek a népünnepélynek. | Pénteken este a pécsiek ezrei gyönyörködtek a város fiataljainak az első magyar proletárforradalmat köszöntő színpompás fáklyás-lampionos felvonulásában. A siklósiaknak is részük volt egy ilyen demonstrációban. Már a délutáni órákban nagy volt az izgalom. Egymás után gördültek be a teherautók, amelyek a járás több községének parasztifjúságát hoztak be magukkal. Este hét óra tájban mintegy négyszáz fiatal vonult végig a főutcán, vörös és nemzeti színű zászlókkal, lampionokkal és a tanácsköztársaság emlékét éltető fáklyákkal. Az élő és lassan hömpölygő tüzfolyam - minden fiatalnak volt fáklyája — feledhetetlen látványt nyújtott. A község főterén Marenrcs Janos elvtárs, a járási pártbizottság titkára üdvözölte a fiatalokat. Elismeréssel szólt a felvonulásról, meleg szavakkal méltatta a tanácsköztársaság jelentőségét. Ezután a járás vezető szervei és dolgozói megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét. Ugyanebben az időben, a nagyharsá- nyi kőbánya dolgozói Siklósig elhallatszó robbantásokkal köszöntötték a vagy napot. A nagyharsányi kiszesek emlék- tüzet gyújtottak a hegyen. Ennek fénye Siklósig ellátszott. í*nUktwzzk P,íc&zH\ A péntek esti fáklyás felvonulás után újabb meglepetést tartogattak a város számára a pécsi kiszesek. Tegnap este. a város négy pontján em- léktüzet gyújtottak a tanácsköztársaság tiszteidére. Az egyiket a francia emlékműnél, a másikat a Kis kilátónál, a harmadikat és negyediket pedig a város déli peremén. Az emléktüzeket a város legtöbb pontjáról látni lehetett, fényüket láng színező anyagokkal élénkítették. VdezámU UUÜHÍeUőt\n Mint '{megírtuk, a munkásmozgalom több száz harcosát Magyar Tanácsköztársaság Emlékéremmel tüntették ki. Az első kitüntetéseket már átnyújtották. Péntek este a pécsújhegyi Gorkij Művelődési Házban tartottak ünnepséget a veteránok számára. Bakonyi elvtárs» az I. kerületi pártbizottság tagja 120 régi harcosnak nyújtotta át az emlékérmet. A komlói veteránokat péntek délután 2 órakor a komlói városi tanács fogadótermében tüntették ki. Az emlékérmeket Kelemen László elvtárs, a városi pártbizottság titkára nyújtotta át. A pécsi járás 22 veteránjának ugyancsak pénteken nyújtották át az emlékérmeket, a járási pártbizottságon. 9VSUmU\ JSTS az egész megyében megkezdődtek az ünnepségek. Az üzemi pártszervezetek ünnepi pártnapokkal, vagy kibővített üzemi taggyűlésekkel köszöntik a nagy napot. Ünnepi rendezvények százairól érkeznek hírek a KISZ-szervezetekből és más tömegszervezetekből is. A komlói dolgozók díszünnepséget tartottak pénteken este a Zrínyi Művelődési Házban, Kelemen László elvtársnak, a városi pártbizottság titkárának ünnepi beszédét a budapesti Operaház több művészének és a komlói kultúrcsoportok fellépése követte. A megye tsz-községei a jubileumi ünnepséggel egybekötve tartják tsz-község avató ünnepségeiket. Pénteken tíz ilyen ünnepséget tartottak a pécsi járásban, amelyek közül Baksán 120-an, Öcsár dón 150-en, Bodán közel százan veitek B. Nagy Gusztáv élvtársnak, a munkásmozgalom régi harcosának üdvözlő szavai után Právicz Lajos elvtárs nyitotta meg a kiállítást — Itt sorakoznak a magyar munkásmozgalom régi dokumentumai — mondotta. — Mindmegannyi bizonyítéka annak, hogy pártunk mindig a tömegek vágyaira, törekvéseire és erejére épített. Ezért volt legyőzhetetlen. — Kegyeletei kötelességet teljesítünk e kiállítással is — mondotta a továbbiakban Právicz Lajos elvtárs. — A kiállítás anyaga hozzásegít bennünket e történelmi időszak megismeréséhez és feleletet ad arra is, hogy miért lett pártunk 1945-ben népünk vezető ereje. Pártunkat a 40 éves harc gazdag tapasztalatai jogosították fel a dolgozó nép vezetésére. Ez a kiállítás több • mint szó. Felemelő bizonyítéka a hősi harcok történetének! í Právicz elvtárs megnyitója í után a résztvevők megtekintet< ték a kiállítást. Az egyik bá- j nyászruhás férfi, Bánó József j elvtárs hosszan időzött a fe- ' hérterrort ábrázoló egyik kép 1 előtt. A szeme megtelt köny- l nyel: j — Ez a kép 1956-ra emlé< keztet. Mert az én 21 éves fiam is az ellenforradalom áldozata lett... | — Betegágyamból jöttem ide < — folytatta. — Bátyám aktív harcosa volt a tanácsköztársaságnak. fin fiatal legényke voltam még, de a bátyámtól már sokat hallottam a munkások céljairól... Több mint harmincöt év múlva én is követtem példáját — fegyverrel a kezemben vettem részt a pécsi pártház védelmében. Az őszes hajú Pintér Győző elvtárs, a Megyei Rendelőintézet párttitkára így beszél a kiállításról: — Régi kommunista harcos vagyok. A kiállítás megtekintése régi emlékeket elevenített fel bennem. Különösen érdekesek számomra a Vörös Újság cikkei, amelyeken keresztül le lehet mérni a harcot, amelyet a proletariátus 1919 március 21-e után folytatott — A láóMítás előtt a Nagy Lajos Gimnáziumban voltam egy Ids ünnepségen — folytatta —, ahol régi tapasztalataimról, emlékeimről beszéltem a fiataloknak. Az iskola énekkara régi munkásmozgalmi indulókat énekelt — és őszintén meg kell mondanom, úgy éreztem magam, mintha nem is iskolában, hanem valamelyik munkásklubban beszélgettem volna, mint régen az if jakkal.., A kiállításon sokan megjelentek és félóra alatt 148 aláírás került a látogatók könyvébe. A kiállítás április 5-ig, naponta délelőtt 9—13 óráig és délután 15—19 óráig tekinthető meg, Cs. M. Európa-szerfe verőfényes az idő Európa-szerte szép, verőfé- | nyes idővel köszöntött be az igazi, az immár hivatalosan ; is elismert tavasz. A nappali hőmérséklet csak a Moszkván túli területeken maradt valamivel a fagypont alatt, 8 Európa nagy részén már a szombatra virradó éjszaka sem volt fagy. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán derűlátóan ítélik meg a következő néhány nap időjárását: a jelek szerint a tiszántúli megyékben valószínűleg lesznek még gyenge éjszakai fagyok, a derült, szép idő azonban tovább tárt, s a nap>- pall hőmérséklet az országban emelkedik.