Dunántúli Napló, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-21 / 68. szám

»59. MÁRCIUS 21. NAPLÓ 5 ill vörös március ifjai Mindig kommunistának vallottam magamat 7 izén négy éves cAíiijám koromban kezdtem megtanul­ni, milyen a munkásélet, mi­lyen a szegényember nyomora. — A sikondai kis szobácskát megtöltik a régi emlékek Pan- ta János szavai nyomán. — Ló­vezető voltam már gyerekfej­jel a szabolcsi Ferenc József aknán. Itt laktam a szomszé­dos Mánián, innét jártam át gyalog az erdőn keresztül, min­dennap az aknához. Nyáron éppúgy, mint télen. — Nehéz volt. Gyaloglás, munka, megint gyaloglás, evés, alvás. Ez volt az élet. Aztán jött a háború. Tizennyolcéves koromban már vittek az olasz fiontra. Pusztultunk? szenved­tünk és hiába kerestük a fele­letet arra, hogy miért? A csá­szárért és a királyért, a hazá­ért. — Ezt mondták a tisztek. Mi pedig még nem tudtuk meg­fogalmazni az igazságot. Csak éreztük, hogy becsapnak mind­nyájunkat. Éreztük, hogy ne­künk nincsen közünk ehhez a háborúhoz. Mert ránk csak a mindennapi robot, az erdőn át való gyaloglás, a filléres nap­szám vár, ha győzünk, ha vesztünk. És ezért kell most itt elpusztulnunk ? — Ilyen kér­dések gyűrűztek az egész fron­ton, ezekre a kérdésekre keres­tük mohón a feleletet. — Huszonegyéves voltam, amikor hazatértem az olasz frontról, srapnellszilánkokkal a jobb kezemben. Horvátország­ból jöttünk haza, egy hadikór- munka! házból. Gyékényesen találkoz­tunk frontra induló alakula­tokkal. Azoktól hallottuk elő­ször, hogy nálunk idehaza nagy változások történtek. „Le kell vágni a sarzsikat, nem a csá­szárért harcolunk, köztársasá­got akarunk, a nép hatalmát akarjuk, a burzsoára kell fog­ni a fegyvert”, — hallottuk a gyékényesi állomáson. Talán nem is tudtuk világosan meg­magyarázni mindennek az ér­telmét, de megértettük, hogy új világ van születőben ná­lunk. — Amikor Mániáig is elju­tott a híre, hogy veszélyben van a forradalom, a tanácsköz­társaság ügye, nem sokat gon­Ezen az alkonyat- halvány pírt vetett tam a pokrócot. dolkodtunk. Mániáról hárman gozott - törött kézzel. A ka-* ^ló ***£? Ä Tm SS? fZv indultunk el gyalog Kaposvár- tonal parancsnok úr is volt ke-' "»• szeptemberi ra. Megállóm a fal M^ tsme^ s ugy ra, hogy beáll junk a Vörös gyes sajátkezűleg pofonvágni,' „íí* lüíüÜfLi 1 > 9V 1 Hadseregbe. Molnár Lajos és hogy jobb útra térítse a „meg- ’ ™ Wágner József jött velem. A átalkodott vöröst”. 44-es vörösezrednél jelentkez- Így volt. Ennyi harc, szen­tünk szolgálatra. Wágner Jó- védés az igaz ügyért, ilyen zsef még egészen fiatal ember múlt húzódik meg az egyszerű volt, rekruta, még kiképzést sem kapott, ő a kiképző osz­tagba került, mi ketten Mol­nár Lajossal pedig mindjárt a menetszázadhoz és együtt har­coltunk mindenütt. Többen voltak a századunkban pécsi bányászok is: Rostás István Pécsbányatelepről, Luti Már­ton, Molnár Ferenc és Lajos János SzabolcsróL Először Tiszalucra irá­nyítottak, de ott szavak mögött: veterán harcós. És ma? Panta János nyug­díjas. Az utóbbi években a szanatóriumban dolgozott a konyhán. Egy kicsiny szobában él, szemben a szanatóriummal, ahonnét zenét hoz a szél ide a szemközti domboldalra. Bá­nyászokat gyógyítanak ott... — Nem vagyok párttag — válaszol utolsó kérdésünkre Panta elvtárs. — Talán azért, _____ _______;_ mert több mint egy évtizede ne m vetettek harcba bennün- itt élek Sikondán, távol a fá­két, mert a pesti vasasok ez­redé már harcbabocsátkozott és előretört A mi ezredünket a cseh frontra vezényelték és Bánkeszü körzetében vettük fel a harcot a cseh csapatokkal. Ha nem árulnak el bennünket, talán egész Prágáig előretör­hettünk volna, de hát árulás ál­dozatai lettünk. Alig harcol­tunk a fronton, már vissza kel­lett vonulnunk, bár nem ver­tek meg bennünket. A vesztett forradalom után az ellenforradalom rettenetes megtorlása következett. Az el­lenforradalom lázas sietséggel állította össze a feketelistáit. Panta János neve is felkerült. Ha munkát kért, csak vállukat rándították. Munkát? Vörösnek; nincs munka! Vörösnek nincs! lutól is. De mindig kommunis­tának vallottam és vallom ma­gamat. Sokat szenvedtem ezért a címért, de megérte. Érdemes volt harcolni. Most már csak mindig a nyarat vá­ülök a szobámban, anyám fényképét nézegetve a falon, egy régi-régi törté­net kezd derengeni emlé kőzetemben. 1919 őszén a fehér terror ideje alatt tör tént. Már hónapok óta raboskodtam a kaposvári börtön­ben. Egy ilyen megakadt valami írásfélén, mely a fe­hérre meszelt falra volt karcolva. Egész közel hajoltam és olvasni kezdtem: „Anyám" . a Amint szaggatottan kihul­lott a szó számból, megdöbbentem és akaratlanul csak motyogtam: Anyám, 1919-ben készült. rtyati délutánon ki- anyam.., rom. Fiatalok jönnek ide min­den évben táborozni. Velük szeretek a leginkább beszélget­ni, elmondani, hogyan is éltünk mi, régiek fiatal korunkban. Szeretném, ha nagyon-nagyon megbecsülnék a mai életüket és ugyanúgy magukba szívnák a mi eszméinket, mint aho-i néhány lépésnyi cél- gyan mi tettük azt régen, ami-} Iában izgatottan jár kor még fiatalok voltunk. > háltam föl-alá. Al- Kurucz Pál } íkonyodott. A nap nyitották a közös zárkánk ajtaját és a börtönigazgató ki­szólította közülünk Virág Ferencet, a fiatal, bbdroshajú vöröshatonát és utá­na engem. A földszintre kí­sértek le bennünket és betuszlkoltak egy egy magánzárkába. Tudtam, mit jelent ez az elkülönítés. Az elmúlt éjjel ki­végzettek jutották eszembe, azokat is idehozták le és in­nét vitték ki őket. Biztosra vettem, hogy reám is ha­sonló sors vár. A Vajon H írhatta ide? Melyik elődöm, nő vagy férfi? Ta­lán egy anyagyil­kos halála előtti ön­vádjának kínjai szülték ezeket a betűket? .i, Vagy az is lehet­séges, hogy valame­lyik a tegnapiak kö­zűi? Néztem, néz­tem a furcsa írást és az egyre sötétedő fáiról mintha kisu­gárzott volna a szó: „Anyám". Édes­anyám jutott eszem­be, a robotban rosr kadt fehérha jú öreg asszony, aki vár ott­hon engem, de most már biztosan hiába. Kimerültén dől­tem végig vaságya­mon, fejemre húz­ismert, meleg, puha karok átölelik a ret­tenetes viharban ki­fáradt testemet, lel-, kémét .a • Világos reggel" volt mikor Méh- í Szab6 Imre 62 éves nyuSdfjas pécs- VOU, rniKOr Jeleb-* szabolcsl bányász képe. A felvétel redtem. Alig hit- ■ tem, hogy elmúlt az ■ éjszaka és. még itt■ vagyok, nem vittek J el. J De egy hiányzott E közülünk, Virág Fe-l véne, a szobatársam, I a fiatal, bodroshajúl vöröskatona. Séta! közben a földszinti■ zárkák egyikéből a fékevesztett öröm hangján kiabált va­laki: „Jönnek/ Jön­nek! ókir Ajtózáráskor meg kérdeztem a börtön őrmestert: — Mi van Virág­gal? Az őrmester kö­zömbösen válaszolt: „Az a legény az éj­szaka az egyesben megőrült.. J* Borzongás futott végig a hátamon, majd részvét fájó melegsége öntötte el szívemet. Somogyi Pál Dr. Szabó József, a Megyei Rende­lőintézet orvosa. r izenhét éves volt, telve nagy álmokkal, tettvágy­gyal. Tanító akart lenni, falusi Panta János nem kerülhetett * tanító, mert úgy látta, hogy fa­vissza a bányába. A komlói > lura kell a legtöbb fény... kőbányában dolgozott, egészen} A budapesti tanítóképzőbe 1942-ig, amikor egy lezuhanó ’ járt. Vasszorgalommal tanult. kó eltörte a kariát Mée akkor .S nemcsak a ..hivatalos tan- Ko eltörte a karját. Még aKKor yag„ érdekelte; hanem más is kísértette a bélyeg: vörös-} js olyan, amit akkor nem ta­katona múltja. Akkor már' nítottak az iskolában. Szegé­hadiüzem volt a kőbánya is. \ nyék és gazdagok, urak és szol­Eg, Horvéth « pej dig kisütötte a töröttkarú Pan-, kereste a választ. S amit nem la Jánosra, hogy nincs is sem- * tudott meg az iskolában, meg­írd baja, csak büdös kommu-* kérdezte otthon nagybátyjától, nista, nem akar dolgozni. Sza- s Tőle kapott kérdéseire felele- botál. Csendőrök hívatták be a tét, s nem egyszer könyveket bányába és ott verték meg a ‘ is. „Vörös” könyveket, „tiltott” nagyirodán, amiért nem dől- ^ könyveket... A ztán jöttek a cseh csapa­tok, irtani tűzzel-vassal, leverni a tanácsköztársaságot. Elözönlötték Balassagyarmatot is. De a munkásság ellenállá­sát nem tudták megtörni. Nyíl­tan nem lehetett, titokban szervezkedtek. Visszafoglalni a várost! — ez volt a cél. S a fia­tal Kosztolányi István is ott volt a szervezkedők, a harcra készülődök között. Egy kara­bély, 150 tölténnyel — ez volt a fegyvere. Ez, és a — hite! Hite a népben, a szebb világ­ban. ■ — Éjjel, amikor a harang“ MLO .illllllllllllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIi. 1919. március 21-én, a nagy napon, a tanítóképzős diákok tanácsot alakítottak. S bizal­miul őt, Kosztolányi Istvánt választották. De nem sokáig maradtak a diákok a négy fal között. A tantermek elnépte­lenedtek, de nőtt a Vörös Had­sereg... Sok diák úgy gondol- megkondul, támadunk! — ezt; Fór József ta, hogy otthon is szükség van rá. ö hazament, Balassagyar­matra. Akadt itt is elég tenni­való. — mondta a nővér —, más itt a baj. Csak jönne a főorvos úr. I gy teljes napig nem tudtam enni. Reggel hordágyon vittek a rende­lőbe. A főorvos tüdőbaj tünetnek ta­lálta lázamat, oldalam és hátam fájá­sát. Átutalt a négyes barakkba, a tüdő­bajos osztályra. Az ottani főorvos tüdő- csúcshurutot konstatált és Szatmárné­metibe küldött. Onnét azonban mint tüdőbajost Debrecenbe utaltak... .. .Október 20-án hatvannégy napi „gyógyulás“ után, kórházból a lábado­zóba küldtek. Itt is munkára, őrségre szedték a háborúban meggyötört tüdő­bajos embereket. Ezt az embertelen bitang eljárást utáltam nagyon, de meg szökni nem volt tanácsos. Hatod magammal elküldték bennün­ket letörni a lábadozó feles kukoricá­ját. Kezdetben reggelire tejeskávét kaptunk és napi egy kiló fehérkenyeret. Később a kenyérből hetvenöt deka lett, reggelire pedig ócska rántottlevest kap­tunk és ugyanez helyettesítette a koráb­ban vacsorára adott tésztás bablevest is. így szorították a prést. így gazda­godjak a mi rovásunkra. És nem volt senki, aki e zsarnokságnak ellenszegő­dött. Mi máson is tudtak volna hízni ezek a kutyák, mint a hangyaszorgal­mú, szegénység olcsó és ingyen munká­jának gyümölcsén. Egyik reggel az eső miatt nem mehet­tünk kukoricát szedni. Becker, mohácsi cipész pajtással elindultunk haza, hogy tiszta ruhát váltsunk és egy kis kenye­ret hozzunk magunkkal. A pusztai le­gelőn fiatal polgár emberrel találkoz­tunk, aki elújságolta; ha hazamegyünk nem is kel! már visszamenni, mert a Icatonák minden irányból hazatartanak. Törökbálinton is az 52-esek szétszórták mz iroda papírjait, feltörték a raktára­kat, új ruhába öltöztek, lábukra új ba­kancsot húztak. Ezután — fegyverüket el nem hagyva, — hazatértek. Ugyan­így cselekedtek a 29- és 32-esek is Pes­ten. Mi ketten csak bámultunk és nem akartunk hinni a fülünknek. Lehetséges ez? Négy évig a háború mérhetetlen sok kínjai, veszedelmei közepette együtt bírták tartani a katonaságot, — igaz halálbüntetéssel ijesztgetve — és most a háború végén ez a rendszer csődöt mondott volna? A sáros úton Siklósra beérve újabb meglepetés ért bennünket. A bosnyák katonák lövöldöztek, feltörték a raktá­rakat, majd gazdag zsákmányukkal megrakodva eltakarodtak. Az utcákon örvendező embereket láttunk. Sok sa­ját ezredben bajtársunk is ott őgyel- gett a tömegben és beszélgettek. Sap­kájukon nemzetiszínű szalag lobogott. Ezt látva mi is sárba tapostuk az IFI betűs gombot. Azért még mindig kételkedtünk. Ezért nem is ültünk vonatra, hanem a mohácsi vasút mellett igyekeztünk ha­zafelé. Elfáradtunk, ránksötétedett, az eső többször eleredt. Nagy nehezen mégis Mohácsra értünk. Ä városban kurjongatóé, vidám ének, zene, tánc. mintha farsang lett volna. Hazaérve aztán mindent megértet- . tem. A négyéves lidércnyomás már nem folytogitta torkomat. Hálistennek virradni kezdett. Elérkezett a kikelet, a pirosló hajnal. 1919 március 21. Üdvözlégy vérből sarjadt szabadság Sokat vártunk tőled, mi, az eddig el nyomott, sanyargatott nép. Rengetee áldozatba kerültél, légy méltó nágy ne­vedhez, váltsd valóra évszázados re­ménységeinket. lit az idői Fiad voltam szabadság, a gaz, véres német igában, fiad leszek most is ha hívni fogsz, fia hívsz a katonáséi, az osztályuralom, a földesurak és a pap­ság megdöntésére, eltemetésére, örö­mest áldozom oltárodon életemet, me­lyet eddig idegen, gaz célokért áldozni nem akartam. Amíg a papok, a földes­urak és egyéb kiskirályok hatalmát el nem töröljük, addig a népszabadságból, jólétből, népuralomból semmi sem le­het. Nem kell uralkodni a nép felett. Tud a nép magán uralkodni, tud művelőd­ni, előrehaladni, csak adva legyen a feltétel. Szabadság, szövetkezés, föld­bőség ..." Ó f me a napló hiteles tanúsága. És a * történet leghívebb tanúja, a nap­ló írója, maga Koleszár József. Mohács .szőlőhegyen lakik és az ott­honától hat kilométerre lévő téglagyár­ban dolgozik. Hatvankilencéves kazán­fűtő. Naplóját 1937-ben befejezte. Az ő története azonban még nem ért véget. — Régen abbahagytam már a napló írást — mondta csendesen, — mert tol­iamból csak szomorúság, könny és bá­nat fakadt. Most pedig már nincs szük­ségem arra, hogy a holt papírnak me­séljem el könny-keserű sorsomat. Nincs olcom panaszra, nincs bánatom, s a szomorúság is régóta elkerüli kis ottho­nomat. Leányom orvosnak készül. Én vedig, ha erőm fogytán lesz, otthon a ház körül kertészkedem. Békességben ás boldogságban. Igen bekében és boldogságban, meri nem kell uralkodni a nép felett, tud a ncp uralkodni önmagán. fvi művelőd­ni, előrehaladni, csak adva legyen a ’altétel.“ Nálunk pedig adva van. RACZ JANOS határozták a munkások. S a le-S _ * Rggönyözött munkáslakások-; ban aznap este puskákat tisz-| titottak, töltényhevedert ké-, í szítettek. „Csend” volt a vá-- | rosban... a laktanyában a1 cseh katonaságnál takaródét, fújtak, csak az őrség posztolt a kapuban. Látszólag minden nyugodt volt... Megkondult a harang. Az előbb még néptelen utcák per­cek alatt fegyveres emberek-; kel teltek meg. A harangzú­gásba mind sűrűbben fegyver­ropogás vegyült. Kosztolányi : István is ott harcolt édesapja ; oldalán. A csehek álmukból^ felriasztva fejvesztetten mene­kültek ... Mire a nap felkelt, a várost visszafoglalták. Ez az éjszaka volt a fiatal tanító in­dulója, puskával a kezében in­dult életpályáján. Eljárt az idő azóta s hosszú !; volt a megtett út. Most 57 ; éves, a pécsi Mátyás király úti > általános iskola helyettes igaz- ; gatója. Csaknem 600 tanuló jár í ide, velük foglalkozik, neveli * őket. A nyolcadikban tanít is. Történelmet. A munkásmozga- i lom történetét. S amint mond- 1 ják a tanulók, ezek az órák nem „szárazak”, nem „betű- szagúak”. Nem, mert amit ta­nít, annak részese volt. magyarszéki paraszt. dolgozó ! Panta János nyugdíjas bányász. nak.. fiatal tanító 1919-es vá­gyai ma valóra vál-, (— ray) ■ Haág József műveset*.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents