Dunántúli Napló, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-15 / 39. szám
9959. FEBRUAR 15. NAPLÓ s <£> »■ jfe « *sziwejl Biztató kezdet Az egyik erdősmároki KISZ- vezetőségi tag bekopogott a mohácsi járási KlSZ-bizott- ságra és elmondta, hogy őszre szocialista község szeretnének lenni. Segítsen nekik a járási KISZ-bizottság ebben... Kölkeden Kovácska Gyula KlSZ-titkár és több kiszes társa belépett a termelőszövetkezetbe. A mohácsszigeti Sár- háton FISZ alakult, a vajszlói, a szajki ifik is ifjúsági szövetkezetét akarnak létrehozná, — és még ki tudná megmondani, hány faluban születnek hasonló tervek. Nagyobb részük pedig még; nem ismeri a párt Központi; Bizottságának a termelőszövet-1 kezeti mozgalom fejlesztéséről { szóló határozatát. Csak ezután * tárgyalják meg a taggyűléseiken, a megyei KISZ-bizottság határozata és intézkedési terve alapján. De a szelleme már elért hozzájuk, s fiatalos hévvel vetik magukat az új éleit sodrába. Nem először dörömbölnek a maradiság ajtaján! Amikor a tősgyökeres parasztfiatal a városba ment, édesapja elavult A meaőgazdasáq szocialista átszervezésének hírei Már 30 FISZ, azaz falusi ifjúsági szövetkezet működik a megyében, legtöbb az ország megyéi között. Különösen a pécsi járás büszkélkedik sok FISZ-szel: itt ugyanis 18 ifjúsági szövetkezetünk van, a baranyai ifjúsági szövetkezetek több mint fele. A munkásifjóság segítsége A munkásifjúság körében is mind jobban kibontakozik a községek és termelőszövetkezetek patronálásának mozgalma. Ama 18 komlói üzem dolgozói között például, akik patronázs- ^ mozgalomra vállalkoztak, szép - számmal találunk fiatalokat is. A gépállomásokon dolgozó fiatalok is megmozdultak. A pécsváradi gépállomás KISZ- szervezete példáid. — amely nem is olyan régen alakult — elvállalta az erzsébeti Béke Tsz KISZ-szervezetének patro- nálását. A politikai, kulturális munkában fognak segíteni. Fellendült a kultúráiét Szaván j< ♦ ♦ Néhány évvel ezelőtt nagyon keveset törődtek a kultúrá- •* val Szaván. A helyzet akkor változott meg, amikor Bertus . Erzsébet fiatal tanítónőt idehelyezték. Bertus elvtársnő ugyanis ; minden szabadidejét a kultúrára áldozza. J A KISZ-szervezet és a nőtanács azóta több háromfelvoná- ^ sós színdarabot adott elő. Ezt egy jólsikerült jelmezbál követte } farsang idején, amelyet egy gyermek jelmezbállal is megtol- j dott a szülői munkaközösség. A bevételt a gyermekek nyá- j ri, budapesti kirándulására fordítjuk. j Az általános iskola alsó tagozata most kezdett hozzá a < Többsincs királyfi című háromfelvonásos mesejáték tanulásé- t hoz. Az előadás bevételéből a szülői munkaközösség diavetítő- j gépei akar venni az iskola számára. A kiszesek Kisfaludy Ká- J roly Csalódások című vígjátékát tanulják, a nőtanács pedig • Kodolányi János Végrendelet című drámáját szeretné a ta- : rosszal bemutatni. j Megjegyzem, nemcsak színdarabtanulásből és bálokból t áll a kultúrélet Szaván, amit mi sem bizonyít jobban, mint i az a tény, hogy a könyvtárban is megkétszereződött az alva- { sók száma. Ebben is nagy része van Bertus Erzsébet tanítónő- ; nek, ezért ebben a levélben, nyilvánosan is szeretnénk köszö- 5 net et mondani a fáradozásáért. A szülői munkaközösség nevében: ; CSŐMÉ JANOSNE 5 egyéni gazdálkodásáról mondott tulajdonképpen kritikát — még kimondatlanul is! Már ekkor jelezte, hogy nem tud, nem akar a régi módon élni. Iparosodtunk, szükség volt az emberkézre, hanem a végén mégiscsak aggasztóvá vált a városba való áramlás aránya. Mert falun is erős kezek kellenek, ott sem lehet csak öregekkel szocializmust építeni! Ezért mondottuk — és mondjuk ma is — hogy a paraszt- ifjúság új életre való vágyódását helyes mederbe, a tsz- mozgalom medrébe kell terelni, mert csak a nagyüzemi gazdálkodás győzelme teremthet emberibb, kulturáltabb, a felszabadult és XX. század közepi parasztifjúsághoz méltó életet számukra. Felismerték már ezt? Még nem mindnyájan. Még nem tartunk ott, hogy tömegesen kérnék felvételüket a termelőszövetkezetekbe, de már közel járunk a célhoz és bízvást mondhatjuk: ha a felvilágosító munkában nem lankadunk, nem fogunk csalódni a paraszt ifjúság tömegeiben sem. Cér- naszálként fogja eltépni a maradiság béklyóit, s nem lesz erő, amely megakadályozhatná az új élet megteremtésében. Hát ezért bíztató az erdősmároki és kölkedi példáról hallani: A megyei KISZ-bizottság ülése A megyei KISZ-bizottság pénteken és szombaton kétnapos ülést tartott, a KISZ Központi Bizottságának A munkásifjúság helyzetéről szóló határozata, és az MSZMP Központi Bizottságának A tsz- mozgalom fejlesztéséről szóló határozata megtárgyalása céljából. Az ülés részletesebb ismertetésére a legközelebbi napokban visszatérünk. SIKLÓSON lampionos felvonulást és tűzijátékot rendez a járási pártbizottság és a járási KISZ- bizottság a nagy ünnep előestéjén, március 20-án. Ezen a napon mintegy 500 fiatal utazik Siklósra, a járás minden részéből. A felvonulást ünnepi beszéd, filmvetítés és táncmulatság követi. LIPPON a tsz KISZ-szervezete kettős ünnepet ül március 20-án: a tanácsköztársaság kikiáltásának 40 évfordulóját és a szervezet megalakulásának 2. évfordulóját. Ezért igen nagy szorgalommal és lelkesedése' készülnek ünnepi taggyűlésükre, amelyen az úttörök fognak kultúrműsort adná. Az ünnepi taggyűlésit teaest és tánc követi. PÉCSETT ' a belvárosi KISZ-szervezet a többi között politikai-, irodalmi estet rendez, ahol a tanács- köztársaság kultúrpolitikáját, legjelentősebb íróinak és költőinek életét és munkásságát fogják ismertetni. A József Attila olvasómozzalom köszöntése Örömmel fogadtuk a József Attila olvasómozgalom újbóli megindulásának hírét. Ez a mozgalom — amelyet az ellen- forradalom előtt még a DISZ kezdeményezett — szép és nemes talajban gyökerezett. Részese volt a kultúrforrada- lomnak, segített az alapszervezetek munkájában, sok fiatalt változtatott könyvbarátta azzal, hogy megkedveltette velük a rendszeres o'vasást. Sokan még ma is kitűzik az ol- vasómozgalomban megszerzett jelvényt, s ez azt is mutatja, hogy igénylik egy ilyen jellegű mozgalom megindítását. A József Attila olvasómoz- galom most is három fokozatra tagozódik: bronz, ezüst és aranyiokozatra. Ezzel összefüggően bronz, ezüst illetve arany jel vényt lehet szerezni) Hogy milyen feltételekkel, arról az alapszervezeti titkárok hamarosan tájékoztatást fognak kapni. Annyit már előre közölhetünk, hogy a most meginduló József Attila olvasó- mozgalom szélesebb ská’ájú perspektívát tár a művelődni vágyó fiatalok elé. Ä József Attila olvasómozgalomnak nemcsak az irodalmi műveltség elmélyítése a célja. Sokkal több ennél! A KISZ-szervezetekben folyó eszmei-politikai nevelés egyik eszköze, tehát mindennapi munkánk segítője. így becsüljük meg! (Pály) KRÓNIKA A Komlói városi KISZ Bizottság február 22-én nagyaktívát tart. a KISZ Központi Bizottságának. A munkásifjúság helyzete című határozata megtárgyalása céljából. * Geresden KISZ-szervezet [alakult 16 taggal. > * ‘ Pénteken, a Tavasz Ifjúsági Klubban megalakult a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa. Az FMKT komoly és hosszú távra szóló célokat tűzött maga elé. * A komlói KISZ-szervezetek anyagtakarékossági brigádjai nem teljes adatok szerint 6 millió 644 000 forintot takarítottak meg az e'múlt évben. Különösen a Kossuth bánya szállítási üzemének és szenes főkörletének, $ az építőipari vállalatnak a fiataljai, s a nagymámyoki és mázai fiatalok tűntek ki a takarékossági mozgalomban. * A Pécsi városi KISZ Bizottság kétnapos tanfolyamot tartott az egyetemi és főiskolai KISZ-vezetők számára február 12-én és 13-án a megyei pártházban. • A majlátpusztai KlSZ-szer» vezetben a fiúk fotoszakkört. a leányok pedig — a nőtanáccsal karöltve — szabó-varró tan folyamot alakítottak, illetve szerveztek. A szabó-varró tanfolyam előreláthatóan nyolc-tíz hétig fog tartani; Élénk KISZ-élet az 500-as Iparitanuló-intézetben Mar régóta figyelem az 500- as Iparitanuló-intézetben folyó KISZ életet, és örömmel írhatom le, hogy egyre élén- kebb. Faliújságjuk jól dolgozó szerkesztő bizottságukat dicséri. ; mert nemcsak a kivitelezésé- í ben ízléses, hanem mindig a ; legidőszerűbb dolgokról tudósítja az iskola tanulóit. Kul- j túrcsoportjuk és nagylétszámú vetkezet. Már földjük is van, a bőrgyár mögött, mintegy 5 hold. Több brigád alakult a megmunkálására és a jövedelmet a kül- és belföldi utazásokra szánják. Csak egy hiányzik a KISZ- szervezet életéből, de ez nagyon: a politikai kör. Pedig a kiszesek már többször iava- solták a megalakítását, a vezet énekkaruk is sok és kellemes tőség ez idáig azonban nem üv ; estével gazdagította az iskola gadta meg a jótanácsukat. Ro «életét. móljuk, legközelebb már nem t Az iskola egyik büszkesége hell ezért megbírálni! a nemrég alakult ifjúsági sző- Krizsán István A kollégium többet ad, mint a diákotthon adott Megnyílt az Ifjúsági Akadémia A pedagógiai főiskola diákotthona csak egy hónapja alakult kollégiummá. A kollégium! tanács és a kollégiumi aktíva most tettekkel akarSzerdán este zsúfolásig megtelt a KISZ és a szakszervezetek dr. Doktor Sándor Művelődési Háza. Megnyílt az Ifjúsági Akadémia. Vári Miklós elvtáns, a megyei KISZ-bizottság egyetemi, főiskolai és középiskolai ♦ A Soplana Gépgyár Forró György nevű KISZ export- : brigádja 124 százalékra teljesítette múlt évi tervét. Hatszáz ; munkaórát takarítottak meg, igazolatlan mulasztásuk nem _____________________ | volt, magatartásuk példás. Most is jól dolgoznak, s valószínű,1 ja bebizonyítani a fiataloknak J az első negyedév végét is hasonló szép eredményekkel zárják. ; hogy a kollégium többet ad titkárának megnyitója után Képünk a Forró György KISZ exportbrigád négy tagját, * számukra, iránt a diákotthon Szentistványi Gyuláné elv-J Forró György, Szedeli István, Hirth Tamás és Mihály Ferenc J adott. Ezt politikai, kulturális, társnő, a varosa pártbizottság j elvtársat ábrázolja. í illetve tanulmányi terveik biágit. prop. osztályának vezetője tartott előadást „Az ér-j telmiség szerepe a szooializn mus építésében“ címmel. Azj előadást a hallgatóság nagy; tetszéssel fogadta. Lehet rájuk számítani A Kilián Gyorqv próba negyedik előkészítő foglalkozásán „Gond és éhség börtönőrünk, a sorsunk mostoha. ..” — szárnyal a KISZ indulója a gimnázium dísztermében. Egyen, saokás diáklányok énekelnek a Kilián György próba negyedik előkészítő foglalkozásán. Csaknem kétszázan jelentkeztek rá, hogy a próba sikeres letétele után beléphessenek a KISZ. fiatalok egyre népesebb és egyre növekvő táborába. A március közepetáján sorrakerülő próbákat hat előkészí- . tő foglalkozás előzi meg. A mai napot a negyedik előkészítő f foglalkozásnak szentelték, és ennék — mint minden foglalkozásnak — része a daltanulás is. A mai foglalkozás anyaga Osztrovszkij Az acélt megedzik című regényének értékelése. Az egyik tanuló a regény főhősének, Páve! Korcságinnak a jellemét méltatja, a másik a regény cselekményét ismerteti: A hozzászólásokból tüzes vita kerekedik, mindenki okulására. A fog’alkozások vidám társasjátékokkal zárulnak. Érdeke-; eek és nagyon hasznosak, mert a játékok „szenvedő alanyai- í ^en A Kokszműben az idősebbek sokszor fej csóválva nézegették, ha egy-egy fiatal kicsit merészebben öltözött, ha hosszabb volt a haja a rendesnél, ha komolytalanul viselkedett. — Mondták is sokszor, hogy bezzeg csak nekik lett volna ilyen fiatalságuk... Ezek el vannak kényeztetve. Talán még számítani se lehet rájuk, ha úgy adódik... A fiatalok mitse-m tudva az ilyen és hasonló bizalmatlanságokról, élték a maguk mozgalmas fia- ; tál életét. Az elmúlt hetek- ♦ oen igen fontos kell vet- i munto akadt a nak” mindén történelmi, irodalmi tudásukat latba niök ha meg akarják állni a helyüket. ♦ gyárban. A Kokszmű A készülődés természetesein nem korlátozódik a gimná- J generátor-telepének adumra. A próbakönyv anyagát otthon sajátítják el a fiatalok ; szalagjaihoz nem szorgalmas tanulással, hogy a márciusi próba után az ő mel- | volt vészkikapcsoló- íükre is rákerüljön a Kilián György próbajelvénye. $ berendezés s így a Korám »«II Iméködétl mgedéh csupán február 19-ig szólt Mindenkit foglalkoztatott a kérdés: mi lesz most? Szabálytalanul nem működhet a generátor tovább, ezért le kellene állítani a munkát. Vajon hogyan lehetne ezt elkerülni? Ilyen rövid idő alatt úgysem készülhet el a védőberendezés?! Tudták ezt a feszesek is. A villamos műhely fiataljai ösz- szesúgtak. Nemsokára mindent1 megbeszéltek, hatan, a KlSZ-brigád tagjai Ezért ne fájjon a feje a pártszervezetnek, meg az üzem- vezetőségnek — oiondották — és felajánlották, hogy a XXI. kongresszus tiszteletére, a kitűzött határidő előtt rendbehozzák a gene rét art. Attól kezdve, a M- vatalo* munkaidő befejezése után, a villamosműhelyben 6 olajoskezű ifi dolgozott társadalmi munkában. Nem törődtek a lányokkal, a mozival, a tánccal, csak egy volt a fontos, állják a szavukat, a berendezés elkészüljön. Szombaton délután, talán öt óra lehetett, amikor fáradtan és izzadton ösz- szemosolyogtak. Elkészült. Elkészült fele annyi idő alatt, mint az üzemben számították. A brigád tagjai Herceg Jóska, Am- rein Ottó, Holló Pista, Hajek Anti, Mi- lotta Pista, Szemlics Tibi, az erkölcsi meg becsülésen kívül pénzjutalmat is kap- *ak. Az üzemi pártszervezet minden segítséget megígért a fiataloknak. Lesz szép kultúrterem, s nemsokára talán már televízió mellett szórakozhatnak. A fiatalok is felbuzdultak az első sikeres kezdeményezésen. A lakatosműhelyben is alakítanak KlSZ-brigádot, legközelebb már versenyezni tudnak a villamosműhely brigádjával. Közösen gyűjtik majd a vashulladékot, fellendítik a kultúrmunkát és április 4-re a közúti buszmegállóhoz csinos vaskorlátot is készítenek. Az idősebbek mosolyogva néznek már össze. Büszkék, hogy ezekre a fiatalokra valóban lehet számítani: zomyítják a legékesebben. A kollégiumi tanács és kollégiumi aktíva fő célja: népi demokráciánkhoz hű, materialista világnézetű pedagOk gusokat nevettni az ország* nak. Ezért a többi között fa* kultatív ateista kurzust indítanak a marxista tanszék segítségével. Propagandát fejtenek ki az Ifjúsági Akadémia előadásainak tömeges látogatására, kollégiumi esteket tartanak, ahol a hallgatók a politikai tájékoztatás mellett etikai és esztétikai kérdésekkel s megismerkedhetnek. Szorosabbra fűzik a kollégium és a 'őiskol ai KISZ-szervezet kapcsolatát is. A kollégium tanulmányi eredményét is növelni akarók. Ezért szakmai munkaközösségeket alakítanak, ame- yekben az egy érdeklődési tőrbe tartozó hallgatók elmé- yülten dolgozhatnak és tanultainak. Ezáltal megvalósul a kollégiumban az állandó és ’•endszeres tanulás, amelynél most még hiányosságok vannak. A kollégiumi tanács lehetővé teszi a .tanulók szinvona- as, kultúrált szórakozását is. A klubszobában már rádió, emezjátszó és televízió szó- 'akoztatja a fiatalokat, havonta kétszer Írod a'mi és zenei esteket rendeznek, a főiskola művészeti tárgyú tanszékeinek a vezetésével. A zenekar, énekkar, a táncosok és színjátszók a tanái-s- köztársaság kikiá’tasanak 40. évfordulójára készülnek. T. Gp,