Dunántúli Napló, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-11 / 35. szám

4 NAPLÓ 1959. FEBRUAR 11. A s»éhe»fehérvári városi tanács nyílt levele Európa városaihoz A székesfehérvári városi ta­nács levelet intézett azokhoz az európai városokhoz, ame­lyek a második világháború alatt sokat szenvedtek a né­met militarizmustól. A levél­ben Székesfehérvár város az­zal a javaslattal fordul a vá­rosok vezetőihez és lakosai­hoz, hogy egységesen lépjenek fel a német kérdésben. Rámu­tatnak, hogy a Szovjetunió számtalan javaslatot juttatott el a nyugati államok vezetői­hez, azok azonban igyekeznek a német kérdés megoldása elől kitérni. Ennek az az oka. hogy egyesek Nyugat-Német- orszáiot egy új vérengzés és pusztítás bázisává szeretnék kiépíteni. Mi székesfehérváriak — hangzik többek között a le­vélben — joggal emeljük fel tiltakozó szavunkat a pusztí- táa szelleme ellen, mert azok közé a városok közé tarto­zunk, amelyek a második vi- 1 ágháborúban a legtöbbet szenvedtek. A város lakossá­gának 10 százaléka pusztult el, a lakóházaknak pedig 40 százaléka ment tönkre. Nagy károkat szenvedett az ipar és a mezőgazdaság is. A továbbiakban rámutat­nak, hogy a felszabadulás után hogyan láttak hozzá a város újjáépítéséhez, s hang­súlyozzák, hogy azzal a szent elhatározással kezdtek neki az életnek, hogy minden erővel harcolni fognak a békéért, s Európa valamennyi elpusztí­tott városának dolgozóival együtt megfogadták, hogy so­ha többé nem akarnak hábo­rút. Ezután ismertetik a város újjáépítésének eredményei'., majd hangsúlyozzak: Azért fordulnak a német militarizmustól sokat szenve­dett európai városokhoz, hogy egységes fellépéssel járulja­Pályázati felhívás A Magyar Tudományos Akadé­mia Műszaki Tudományos Osztálya az alant megjelölt szakterületeken körülírt tudományos és népgazda­ságikig fontos témák kidolgozásá­ra pályázatot hirdet, melyen aka­démiai levelező és rendes tagokon kívül bárki részt vehet. A pályázat jeligés. A pályázat benyújtásának határideje: 1959. szeptember 1. A pályázatban résztvevőknek dolgozatukat 2 db bekötött pél­tpessei jaruiju- = dolgozat ___ na k hozzá a német pr obléma £ dányban a MTA műszaki tudomá- megoldásához. Ha a városok £ keifhb°eZn^j’tanfokr a"*?: es országok összefognak ■ igével ellátott Zárt borítékkal hangzik a levélben — tárgya- ! együtt, mely a pályázó nevét, ló asztalhoz lehet kényszen- £ foglalkozását. ["“n„1f“hJeiy0ét és pon teni azokat, akik ma is habo- ■ A Magyar Tudományos Akadé- rúra spekulálnak. Németor-amla Műszaki Tudományok Osztá- szág egyesítése a németek! a beérkezett pályamüveket ° .___. ■ 1959. december 1-ig bírálja felül és ug ye es a német kérdés meg- g a kiírás követelményeinek legjob- oldása minden nép érdeke. Az ■ ban megfelelő müveket 1959. de- a kívánságunk — íriák — ért- ■ cember 3l-lg jutalmazza. Az egyes * jutalmak legmagasabb összege sünk egyet abban, hogy ma- £ 8 0q0 forint, legalacsonyabb össze­gük a nemetek rendezzék ha- ■ ge 3000 forint lehet, zéjuk ügyét, ők teremtsék £ meg az egységes, békesrerető £ Németországot. Szűnjön meg £ végre a háborús készülődés. ■ PÁLYÁZATI TÉMÁK: I. Földtan. Keli fiz dolga 'eh stelt Bonnban Dulles epészséói okokból rövidebb ideig nem látja el az amerikai külügyminiszter teendőit az állandó fenyegetőzés. Befejezésül kérik a városo­kat, hogy ebben a küzdelem­ben álljanak Székesfehérvár mellé. Harcoljanak közösen. Kérik, hogy értesítsék a vá­rost elhatározásukról, s közöl­jék javaslataikat is. Washington (Reuter— AP): Dulles amerikai külügy­miniszter hétfőn kérte Eisen­hower elnököt, egészségi okok­ból rövidebb időre mentse fel a külügyminiszteri teendők végzése alól — közölte James Hngerty, a Fehér Ház szóvivő­ié. Dulles kérését azzal Indokol­ta, hogy orvosi sérvműtétet ajánlanak, ezen kívül több heti pihenőt egészségének hely­reállítására. Ugyanakkor Dul­les bejelentette Eisenhower- nek, hogy visszatéréséig is bármikor rendelkezésére áll, ha tanácskozásra van szükség. * Washington (Reuter- AP— AFP): Dulles amerikai külügyminiszter Elsenhoverhez intézett levelében a többi kö­zött a következőket írja: Szeretnék néhány hetet egészségem helyreállítására fordítani, s — minden más el­foglaltságtól mentesen — sze­retném összpontosítani figyel­memet azokra a bonyolult és sú’yos problémákra, amelyeket a Berlinnel kapcsolatos szovjet fenyegetések vetettek fel, to­S Inrniinv e!#e fonadta . a? ij m npi ügy i ővele vábbá a szövetségeseknek ezekre adandó válaszára. A Reuter szerint a sajtótu­dósítóikra, akik a Fehér Ház- j is ’ beszámol európai útjának eredményéről, bombarobbanás­ként hatott James Hagertynek, a Fehér Ház szóvivőjének Dul­les levelét ismertető bejelen­tése és közlése, hogy Eisenho­gyar forradalmi munkás-pa­raszt kormány elnöke február 10-én bemutatkozó látogatáson fogadta Szodnomín Avarze- det, a Mongol Népköztársaság Macmillan mo» vai utazásáról wer teljesítette Dulles kérését, új magyarországi rendkívüli és Mint mondotta, Eisenhowemek meghatalmazott nagykövetét Is „lesz erről mondanivalója” keddi sajtóértekezletén. Washingtonban elterjedt né­zetek szerint Dulles betegsége érezteti majd hatását a nyuga­ti politikai irányvonalak kidol­gozásában, amelyet a négyha­talmi külügyminiszteri értekez­letre készítenek elő. London (Reuter): A Daily John Scali, az AP washing- Express keddi száma kifejezi toni tudósítója úgy értesült, töményét, hogy Macmillan an- hogy az amerikai kongresszus goi miniszterelnök Moszkvában néhány tagja bizalmasan kije- megállapodik a Szovjetunióval lentette, igen érdekes lenne, az európai „kötöttségek még­ha Dulles valaha is visszatér- szüntetéséről”. „Ideje lenne, ne íróasztalához. \ hogy csapataink elhagyják Az amerikai külügyminiszté- ? nyugatnémetországi tómasz- riumban utaltak rá, hogy Dúl- pontjaikat...” A lap helyes­les nem tájékoztatta az euró- neík tartaná, ha a német nép pai szövetséges országok veze- saját maga rendezné problé- tőit sérv-betegségéről í máit Valamely hazai terület, esetleg rétegtani egység komplex földtani feldolgozása. A pályázat célja: Hozzájárulás Magyarország területének földtani megismeréséhez és ásványi kin­cseinek felkutatásához, a kérdés­hez legmegfelelőbben alakított módszerekkel, a tudomány nem­zetközileg is értékelhető előrevi- telét. A pályaműnek tartalmaznia kell egy hazai — lehetőleg na­gyobb — területegységének, eset­leg rétéi?tani egységének saját vizsgálatokon alapuló részletes ásvány-kőzettani, rétegtani és szer- kezettani feldolgozását és ez ala­pon geokémiai—földtörténeti elem­zését, az ország és kontinens ge­netikai rendszerébe való beillesz­téssel, A legkorszerűbben megvá­lasztott módszerek alkalmazásá­ban a biztonság és céltudatosság is érvényesüljön, hogy az eljárás a feldolgozott tárgy jellegéhez ké­pest újszerűén alakuljon* 2. Bányászat. Kldolgozandók a hasznosítható ásványteleoek mélyfúrással eszkö­zölt feltárásával szemben támasz­tott követelmények azon célból, hogy a feltárás a hasznosítható ásványtelepek tudományos értéke­léséhez (ásványvagvonkészlet, ter­mészetes energiakészlet, termelé­kenység és kihozatal meghatáro­zása, művelési módszerek) kellő számú és minőségű adatot és ezzel a művelési terv • kidolgozásához megbízható alapot szolgáltasson. A tudományos feltárásnak módszerei kritikailag m'5r1ooe1»odők. A pá­lyamű elkészítésénél szem előtt tartandó, hogy annak alapul kell szolelánja a hasznosítható ásvánv- telepek fpttá-ásánok rendeleti úton való szabályozásához. 3. Hidrológia. Természetes vízfolyások vízszín- alakulása. A Pályázat cfméb«n foglalt té­makörön belül az alábbiakban ki­jelölt témával foglalkozhat a pá­lyázó. a) Árhullámok levonulása (me­lyen belül a pályázat, részletesen foglalkozzék az árhullámok kiala­kulásával és levonulásával, a levo­nulást befolyásoló tényezőkkel és tartalmazza a pályázó önálló gon­dolatait.) b) Kanyarulatok és szűkületek hatása a vízszln alakulására. (Fog­lalkozzék a pályázat főképpen a kanyarulatok és szűkületek duz­zasztó hatásával és a permanens fokozatosan változó vízmozgás tör­vényeinek önálló alkalmazásával.) e) Vízállások előrejelzése (a pá­lyázat a vízálláselőre jelzés fejlesz­tésével. elsősorban a nem perma­nens vízmosás törvényeinek foko­zottabb alapulvételével foglalkoz­zék.) A pályázó a feltüntetett 3 téma közül bármelyiket választhatja ki­dolgozásra. Mindegyik téma kidol­gozása tartalmazza u témára vo­natkozó Irodalom rövid kritikai értékelését. Egy pályázó csak egy témával pályázhat. 4. Kohászat. 1. Kidolgozandó valamely ritka fém hazai alapanyagból való elő­állításának módja. 2. Az acél ötvöző elemeivel való takarékoskodás lehetőségei (erősen ötvözött acél helyett gyengébben ötvözött, vagy ötvözetlen haszná­lata, stb.) 3. Az acél rideg töréseivel össze­függő valamilyen probléma vizs­gálata. 4. Fémek folyékony állapotával vagy kristályosodásával összefüggő valamilyen kérdés. (Valamelyik tulajdonság vizsgálata, tisztítás, öntési struktúra, dúsúlások.) 5. A ramlástechnika. Aremlástechnikal gépek belsejé­ben lejátszódó áramlási jelenségek vizsgálata. Kritikai összefoglalása a jelen­leg ismert mérési módszereknek, amelyek alkalmasak áramlástech­nikai génok (szivattyúk, komoresz- szorok. Illetve fúrók, vízturbinák, hidrodinamikus nyomatékváltók, stb.) belsőiében lejátszódó áram­lási jelenségek mennyiségi vizsgá­latára. különös tekintette! a gép egyes alkatrészeiben keletkező kancsolatban részletesen tárgyalni kell a mérőeszközöket és mérési módszereket. Elfogadható olyan pál''ázat is, amelv esetleg nem tartalmaz továbbfeilesZtést. azon­ban a módszerek ismertetése és feldolgozása valamelyik áramlás- teohnikal gén kifejlesztéséhez. Il­letve vizsgálatához úl eliárás vagy új készülék alkalmazására alapul szolgálhat. í. Belsőégésű motorok. Kidolgozandó a belsőégésű mo­torok fejlesztése. területén olyan pályamunka, amely akár a) elméleti úton továbbfejleszti eddigi ismereteinket, b) kísérletileg új. eddig nem Is­mert Összefüggéseket állapít meg, vagy c) Ü1 Ismereteket lelent a belső­égésű motomk szsrkezetl anvagai­ríav fejlesztése terén vagy a meg­lévő szerkezeti anyagok viselkedé­sében. A pályázaton részt lehet venni tűszerű konstrukciókkal Is. azon­ban csak abban az esetben, ha a konstrukció legalább prototípus formájában kivitelezésre került. 7. Híradástechnika. A félvezetők területére vonatko­zó elméleti vagy kísérleti jellegű munka. ff////y A bolgár munhásmoxgalom hősi múltja A Bolgár Kommunista Párt hősi múltjáról, forradalmi harcairól, a szocializmus meg­teremtéséért vívott erőfeszíté­seiről hosszú ri port sorozatok­ban lehetne beszámolni, A Kommunista Párt ma a szo­cialista építő munka szervező­je és lelkesítője. A pártnak rendkívül nagy tekintélye van. A munkások, parasztok szeretik a párt vezetőit, s őszintén, (szírből lelkesednek a párt programjáért és aktív cselekvői a program végrehaj­tásának. A kommunisták pártjához való hűség, * a szeretet még a fasiszta elnyomás éveiben alakult ki. Ekkor kovácsoló- dott eggyé a párt és a nép. A bolgár falvak parasztjai se­gítették a partizánok anti­fasiszta harcát, élelmezték, s ha kellett rejtegették őket a túlerőben lévő fasiszta kapók elől. A bolgár falvak é$ városok munkásmozgalmi múzeumai­ban, az emléktáblákon, a par­tizánok sírjainál s az embe­rek szívében élénken élnek e hősi múlt maradandó emlékei. S ez, a múlt nyomora, a je­len gazdag eredményei, a bíz­tató jövő a magyarázata a kommunizmus eszméihez való hűségnek, ez a lendítő ereje a szocialista építő munkának. Szófia központjában van « forradalmi munkásmozgalom múzeuma. A termeket végig­járva nyomon követhettük a bolgár munkáspárt tevékeny­ségét megalakulásától nap­jainkig. Blagojev vezetésével 1891-ben alakult meg a szo­ciáldemokrata párt. Blagojev volt az, aki a marxista eszmé­ket, majd Lenin tanításait Bulgáriában terjesztette. ö képviselte a következetes for­radalmi irányzatot a pártban. A munkáspárt szoros kapcso­latban állt a gyakorlati moz­galommal, szervezte a munká­sokat, élére állt a jogos követe­léseknek. így például az 1903- ös tüntetéseknek, sztrájkok­nak. Georgi Dimitrovnak, a bol­gár nép nagy fiának, már ek­kor is jelentős szerepe volt « munkásmozgalomban. A párt 1919-ben vette fel a Bolgár Kommunista Párt nevet. Prog­ramja a proletárdiktatúra megteremtését, a fegyveres felkelést hirdette. A fasiszta puccs után 1923. szeptemberé­ben a kommunista párt fegy veres harcra szólította a nép legjobbjait. Dimitrov és Kola- rov elvtársak álltak a harc élén. A múzeumok híven őrzik a fegyveres harc emlékeit, a~ egykori fegyvereket, a fon1- dozó ruhákat, a korabeli férr képeket. Megmutatja a dühöngő ter­rort, számot ad a kommunis­ták és baloldaliak tömeges ki­végzéséről s a munkásmozga­lom árulói elleni harcról. A fasiszták féltek a kommu­nistáktól, csaknem 63 millió levát fizettek ki vérdij címén. Erről tanúskodnak a 30—35 ezer leva átvételéről szóló nyugták ki. A szófiai múzeum bőséges dokumentumokkal szolgál a lipcsei perről, melyet a hatalomra jutott német fa­sizmus rendezett meg Dimit­rov elvtárs ellen. Haszkovó megye fontos gó­ca volt a forradalmi mozga­lomnak. A kommunista párt felhívására partizán csoportok alakultak, akiket szívvel-lé- lekkel támogatott a bolgár parasztság, s akiktől rettegtek s féltek a fasiszta kapók. Egy- egy rajtaütés után sohasem merték az erdők rengetegébe visszavonult partizánokat kö­vetni. 1923-ban egy 42 főből álló partizán egység alakult Hasz­kovó megyében. Közülük csu­pán hárman maradtak élet­ben. Stera Atanoszov tábor­nok, aki Magyarország felsza­badításában is részt vett az I. bolgár hadsereg élén és a két Pablítov testvér. Kriszto Pavlitovval járjuk együtt a hősi harcok színhelyeit. El­mondta, hogy gyakran napi 30—40 km-t gyalogoltak 40— 50 kiló felszereléssel, lőszer­rel. Elcsigázottan, de végső győzelmük tudatában harcol­tak. A kommunista partizá­nok mélyen az emberek emlé­kezetébe vésték: a fasizmust leverni, a nyomortól megsza­badulni csakis a fegyveres harc, a győzelem útján lehet­séges. A kommunista párt vezette a háborúellenes harcot Bulgá­riában. Az volt a jelszó: — „Egyetlen katonát sem a Szov­jetunió ellen!“ Bár a népelle­nes bolgár kormány hű kiszol­gálója volt a náci fasizmus­nak, hadat mégsem mert üzen­ni a Szovjetuniónak, a párt vezette nagy népi ellenállás miatt. Ismét fellángoltak a partizánharcok. Ifjú és idős kommunisták, antifasiszta harcosok fogtak fegyvert 1941 —44-es években a szabad­ságért. Haszkovó közelében fehér márványoszloppal találkoz­tunk, s rajta a felirat: „I. R. Tenev 24 éves tanuló. T. P. Kireva 19 éves diáklány és Á. 1. Lenov 22 éves katona a fa­siszták elleni tűzharcban hő­si halált halt 1943, áp/ilis 7­Dimitrov elvtárs mauzóleuma Szófiában. én.“ Voglarovó községben ta-1 lálkoztunk a hős diáklány5 apjával. Még most is sajog a! szíve, amikor leányára gondol,- de büszke is rá. A szabad­ságért adta életét. Apja, most a helybeli termelőszövetkezet egyik jómódban élő tagja. Bulgária országútjain szá­mos fehér márványoszlop örö­kíti meg a hősök emlékét. A 40-es évek elején 18 300 parti­zán volt fegyverben, s több mint 9 ezren adták életüket Ezekben az években ková- csolódott ki Bulgáriában a szé­les nemzeti egység, a Hazafias Arcvonal a fasizmus ellen. A kommunisták megtalálták a kapcsolatot az antifasiszta erőkkel, a ma is működő „Pa­rasztszövetséggel“ és más ha­zafias erőkkel. Akkor a fasiz­mus elleni fegyveres harc, ma a szocialista építés közös ügye fűzi őket össze. A szocializmust építő erők a Hazafias Arcvonalban tömö­rülnek. A bolgár népfront lé­nyegében tömegszervezet, he­lyi szervezetei vannak, tagjaik tagsági könyvecskékkel ren­delkeznek. A megyei tanács­elnök, Mihajlov elvtárs — fő­iskolai tanár — tájékoztatója szerint a Hazafias Arcvonal segíti és ellenőrzi a tanácsi munkát, szervezi a tanácsta­gok beszámolóit és aktívan '■özreműködik a termelőszö- "''tkezetek szervezésében. A ■■‘•’asztópolgárok többsége, mintegy 68—70 százaléka tag­'s a népfrontnak. , Csupán néhány mozaikot *udtunk kiemelni a bolgár -".unkát- és hazafias mozgalom "unkájából, hősi múltjából ^bbői is látszik azonban, how "Ú az alapja, a forrása a bol­gár nép nagyszerű eredmé- • 'ginek. (MATHE—KASA! A kijelölt tóma tudomány00 es gyakorati szempontból első rendó fontosságú. A témával kaposalatcc elvi problémák jelentős része még világviszonylatban Is megoldatlan. A pályázat célja: hogy a hazai Ipar számára felhasználható elmé­leti vagy gyakorlati eredményeket hozó újabb kutató munkára ösz­tönözze szakembereinket. A pályázati munka a kitűzött célnak csak akkor felel meg, ha olyan új eredményeket tud felmu­tatni, amelyek alkalmasak arra; hogy az idevágó Ipari termékek színvonalát jelentősen emelni tud­ják. *. Építés. 1. Az öntött és falazó elemes építési mód szerkezeti, elméleti és gazdaságossági összehasonlítása. 2. A feszített szerkezetek elmé­leti és technológiai fejlesztésének lehetőségei Magyarországon. Az első téma ma az építőipar központi problémája a 15 éves perspektív terv távlatában is. A kérdések szerkezeti és statikai (kapcsolatok, erőhatások, vezeték, stb. elhelyezések) vonatkozásai mellett technológiai, kiviteli és berendezési, továbbá időben, anyagban és pénzben kifejezendő gazdaságossági vonatkozásai van­nak, amelyek külföldön is kutatás és erős vita tárgyát képezik. A második téma felvetését a feszített szerkezetek terén mutat­kozó viszonylagos elmaradottsá­gunk indokolja. Ennek egyik elő­mozdítója lehet a számítási és feszítési módok elméleti vagy akár technológiai továbbfejlesz­tése. A kérdést aktuálissá teszi a küszöbön álló árrendezés Is amely a vasárakat a jelenleginél maga­sabb szinten fogja nyilvánvalóan megállapítani. í. Közlekedéstudomány A menetrendszerű teherforga­lom feltételeinek és gazdaságos­ságának kidolgozása a vasúti köze lekedésben. A pályázat oélja az, hogy a vas­útnak segítséget nyújtson annak meghatározására, hogy hazai vi­szonyaink között a menetrend- szerű teherforgalom fejlesztése milyen feltételek mellett biztosít­ható- és ennek milyen műszaki* üzemi és gazdasági hatásai vár­hatóit. Fenti pályatétel eredményes ki­dolgozása nemcsak a vasúti köz­lekedés gazdaságosabbá tételét* hanem a népgazdaság szállítási Igényelnek magasabbezírrtű kielé­gítését Is segítheti* 11. Könnyűipar Korszerű textilipari gépek vala­mely különleges mechanizmusá­nak méretezési alapelveá. A most meginduló fejlődő tex­tilipari gépgyártás számára 1élen- tös segítséget nyújt az alkalma­zott mechanizmusok elméleti ana­lízise és ezen keresztül a mére­tezési alapelvek lefektetése. E kérdéseket a világirodalom alig tárgyalja és a fejlett textilgép- gyártással rendelkező országok­ban gyártási titkot képeznek. U. Erősáramú elektrotechnika Kisfeszültségű és nagyteljesít­ményű ívek oltása. Kisfeszültségű és nagyteljesítő­képességű megszakító ív oltási el­méleteinek továbbfejlesztése és az : érintkezők, szikrakamrák, vala- i mint ívfutó szerkezetek mérete­zésére tudományos alapokkal alá­támasztott módszerek kidolgozá­sa, különös tekintettel a vonat­kozó irodalom kritikájára. 12. Geofizika. Hazai üledések rétegsoraink fi­nomszerkezeti viszonyainak meg­ismerése céliáhól szeizmikus ér­tékelésének feilesztése. Különös­képpen megoldandó lenne a sze­izmikus reflexiós szűrés vizsgálata és azoknak a szűrési íehetőe'taek- nek kimerítése, amelyeket a magnetofonos szeizmika nyújt. >*. 13. Geodézia. A fotogrammetria alkalmazása a 10.ü00-es és nagyobb méretarányú térképezéseknél a hazai viszonvok mellett. A tanulmány a gazdasá­gosság és pontosság kérdésére for­dítson különös gondot. 14. Automatika ipari folyamatok szabályozása terén elért lényeges eredmények. Az új megoldásokkal vagy esz­közökkel létesített vagy javasolt ipari folyamatszabályozás tudo­mányos színvonalú leírása, a fo­lyamat dinamikai elemzése, az el­méleti és kísérleti eredmények alapos ismertetése. A Magyar Tudományos Akadé­mia Műszaki Tudományok Osztá­lya jelen pályázattal egyidejűleg szabadon választható témákra Is pályázatot hirdet, az előző évek gyakorlatának megfelelően (pub­likált dolgozat nem nyújtható be). — Ez utóbbi pályázatban nem ve­hetnek részt a tudományosan mi­nősítettek, valamint az egyetemi hallgatók, aspiránsok és hivatás­szerűen kutatással foglalkozó sze­mélyek (Ipari é* akadémiai kuta­tószervek dolgozói). A pályaművet 1959. szeptember 1-ig 2 példányban kell a Műszaki Tudományok Osztályéhoz (V., Nádor u. 15. IV. 431.) benyújtani. A legjobb pályaműveket az Osztály 1959. december 31-I4 jutalomban részesíti. Magyar Tudományos Akadémia műszaki tudományok osztálya*

Next

/
Thumbnails
Contents