Dunántúli Napló, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-05 / 30. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI r NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA XV’ OVFOT.V^M. 30. SZÁM ARA: 50 FILLER CSÜTÖRTÖK, 1959. FEBRUAR 5. As SZKP kongresszusának szerdai ülése Moszkva (TASZSZ). Szer­dán nyolcadik napja tart az SZKP XXI. kongresszusa. A moszkvai idő szerint 10 órakor megkezdődött délelőtti ülésen, amelyen Nyikita Hruscsov el­nökölt, elsőnek Tyerentyij Malcev (OSZSZSZK) a kur- kani terület „Lenin hagyaté­ka" kolhozának országszerte ismert mezőgazdásza szóleüí fel. Tyerentyij Stikov, a Pri­mőrje határterületi pártbizott­ság első titkára a Szovjet— Távol-Kelet e vidékének fej­lesztéséről beszélt. A délelőtti ülés következő szónoka Alekszandr Seljepin, az állambiztomsáigi bizottság elnöke volt, A délelőtti ülés második fe­lében Otto Kuusinen elnökölt. Először Ivan Lebegyevnék, a sztavropoli határterületi párt- bizottság (Észak-Kaukázjus) első titkárának adta meg a szót. Folytatás a 2. oldalon.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ajándéka az SZKP Központi Bizottságának Moszkva (MTI). A Magyar Szocialista Munkáspártnak a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. rendkívüli kongresszusán részt­vevő küldöttsége — Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kül­döttség vezetője, valamint Apró Antal és Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai, a küldöttség tagjai — február 4-én dél­után felkeresték N Sz. Hruscsovot, az SZKP Központi Bizottságának első titkárát és át­adták a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz- ponti Bizottságának ajándékát az SZKP Köz­ponti Bizottsága részére: egy művészi gobe­lint, fiatal magyar művészek alkotását. N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizott­sága nevében szívből jövő köszönetét fejezte ki az ajándékért. Az ajándék átadásánál je­len volt M. A. Szuszlov, az SZKP' Központi Bizottsága elnökségének tagja, és J. V. And­ropov, a Központi Bizottság osztályvezetője. 00 Ülésezett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöksége szerdán Kállai Gyula elnök­lésével ülést tartott. Az illésen a forradalmi munkás-paraszt kormány képviseletében meg­jelent dr. Münnich Ferenc, a kormány elnöke. Az ülés első napirendi pontja Ortutay Gyu­la főtitkár beszámolója volt Alekszandr Seljepin: Myug-at-Béri inben a nyugati hatalmaknak több mint hatvan kémszervezete működik A XX. századot a villamos­ság és a rádió századának, az atom századának nevezik — mondotta. — Nincs messze azonban az az idő, amikor né­pünk a kommunizmus évszá­zadának nevezi a XX. száza­dot. Az állambiztonsági szervek a proletárkard éles hegyét az imperialisták által hazánkba küldött ügynököknek szegezik. Az imperialisták örülnének, ha mi csökkentenénk az állam biztonsági szervek apparátusá­nak munkáját, hogy ezáltal fegyvertelenekké váljunk. Vá­gyaik azonban nem fognak megvalósulni. Seljepin beszélt róla, milyen aktivitást fejtenek ki a nyu­gati hatalmak kémszervezetei a Szovjetunió és a népi demok ratikus országok ellen. Az Egyesült Államok köz­ponti hírszerző ügynöksége több mint húszezer főnyi apparátussal rendelkezik, Nyugat-Németország területén aZ Egyesült Államok kómszol- gálata 40 szervezetet létesített. Csupán Nyugat-Berliniben az Egyesült Államoknak és más nyugati hatalmaknak több mint 60 kémszervezete műkö­dik. Az állambiztonsági szervek­ben felszámoltuk Berija és cinkosai ellenséges tevékeny­ségének következményeit — günktoen a nevelő munka fo­kozására és a megelőző rend­szabályok megtételére kell tö­rekednünk, különösein ha fia­talokról van szó. Befejezésül foglalkozott Sel­jepin az elvtárs-bíróságok sze­repének növelésével és más nevelő jellegű intézkedések­kel, s rámutatott, hegy ez a rendszer kedvező eredmények­re vezetne a közrend és a szo­cialista együttélés normáinak megsértése ellen vívott harc­ban. A délelőtti ülésen Jeam Blum, a Belga Kommunista Párt elnöke, Tim Buck, a Ka­nadai Haladó, Munkáspárt or­szágos bizottságának főtitkára, Luis Corbalon, a Chilei Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára. Pedro An­tonio Saad, az Ecuadori Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára és Peter Kenneman, a Ceyloni Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának főtitkára üdvözölte a kongresszust; A szónokok egyöntetűen úgy értékelték a kongresszuson megvitatott hétéves tervet, mint a kommunizmus anyagi- technikai bázisa megteremté­sének nagyszerű programját. Hangsúlyozták, hogy a terv megvalósítása gyarapítja majd a Szovjetunió és valamennyi szocialista onszág hatalmát, erősíti az egyetemes békét. Mezőgazdasági szakemberek tanácskozása a MEDOSZ-ban A MEDOSZ elnöksége ren­dezésében szerdán a legkivá­lóbb mezőgazdasági szakembe­rek tanácskoztak — az MSZ­MP Központi Bizottságának a mezőgazdasági termeléssel éfe a termelőszövetkezeti mozga­lom továbbfejlesztésével kap­csolatos határozatából adódó feladatokról. A tanácskozáson megjelenít Fehér Lajos, az ~ MSZMP Politikai Bizottságé- | nak tagja és K. Nagy Sándor, < az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Fölművelés- ügyi Minisztérium szövetke­zetpolitikai főosztályának ve­zetője. Halász József, a MEDOSZ főtitkára vitaindító előadásá­ban ismertette az állami, a kí­sérleti és tangazdaságokban, az erdőgazdaságokban, vala­mint a vízügyi szerveknél dol­gozó szakemberek megnöve­kedett feladatait, a termelő­szövetkezetékben végzendő munka jelentőségét, a patroná- lás új formáit Felhívta a szakembereket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a községi pártszerveze­tek által létrehozott termelő­szövetkezet-fejlesztési bizott­ságokban. A beszámolót köve­tő vitában felszólalt Fehér La- jos\, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja is. a népfront-moeglalom munká­járól. A második napirendi pont­ként megvitatták a népfront- mózgialom feladatait a mező- gazdaság szocialista átszerve­zésében. Érmek a napirendi pontnak előadója Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, a népfront aleüraöke volt.. Dobi István előadását élénk vita követte. A felszólalások­ra Dobó István válaszolt, majd Kállai Gyula zárta be a vitát. Ezután az elnökség megtár­gyalta és elfogadta az 1959. évi munkaitervet, tudomásul vette a nemzetiségek körében végzett munka eredményeitől és további feladatairól szóló titkári jelentést és elhatároz­ta, hogy csatlakozik az algé­riai menekültek megsegítésére indított társadalmi mozgalom­hoz. Az elnökség határozatot ho­zott a népfront-mozgalom mezőgazdasági feladatairól, Az elnökség teljes egyetér­tését fejezte ki a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről ho­zott határozatával, s a nép­front bizottságok vezetőit, tag­jait e határozat támogatására szólítja fel Végül az elnökség állást foglalt a német kérdésben és elhatározta, hogy erről érte­síti a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Front­ját, Dr. Búza László, a Jogász Szövetség új A Magyar Jogász Szövetség új választmányának alakuló ülésén a szövetség elnöki tisz­tének betöltésére dr. Búza László akadémikus, egyetemi tanárt választották meg; Az ói monoul naiykövet megérkezett Butfapestre Saodnoimin Avarzed, a Mongol Népköztársaság Ma­gyarországra kinevezett rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete szerdán Bu- , — Tíz éve kezdték meg Komló építését A város építői jobb munkával készülnek az évfordulóén Tíz évvel ezelőtt, 1949 márciusában kezdődött meg Komló várossá építése. Tíz évvel ezelőtt rakták le Kökönyö- scm az első lakóházak alapjait. Azóta nagyon sok lakás, is­kola, kultúr ház, óvoda épült és az építkezés még ma sem ért végét. Az új épületek mellett mindig újabbak épülnek, az építőknek mindig vart elég munkájuk. Hogy készülnek a tízéves évfordulóra az Építőipari Vállalatnál? — kérdeztük Lakatos József elvtárstól, a Komlói Építőipari Vállalat vezetőjétől. dapestre étkezett.; — ügy, hogy már az első negyedévben tizenöt és fél milliós — a régi árakon szá­mítva — termelési értéket érünk el, s mihelyt az idő megengedi, valamennyi mun­kásunkat munkába állítjuk. A vállalat jelenleg Komlón, Pé­csett, Szászváron, Hidason és a megye más részein épít la­kásokat, iskolákat, ipari és mezőgazdasági létesítménye­ket. Komlón, Dávid-földön [folytatjuk a múlt évben meg­jelentette ki a továbbiakban Seljepin. — Hazánkban hely­re ált a forradalmi törvényes­ség, megsértői megkapták bün­tetésüket. Minden szovjet ál­lampolgár biztos lehet benne, hogy ez a szégyenteljes dolog »oha többé nem ismétlődik meg. A Szovjetunióban mind job­ban szűkülnek az állaimbizton­sági szerveknek a bűnözők el­len irányuló megtorló funk­ciói — mondotta. Tevékenysé­ilrápkísérleiek a Isz-elhen A baranyai termelőszövetke­zetekben rendkívüli módon megnőtt a kereslet a műtrá­gyák iránt. Tavaly holdamként. 126 és fél kilogramm műtrá­gyát szórtak el, ami három­szorosa volt az előző évben felhasznált mennyiségnek. Négy közös gazdaságban kü­lön műtrágyázási kísérleteket is végeztek. Az idén újabb kísérleteket állítanak be a megye terme­lőszövetkezetei. A nagydob- szai Vörös Sugár és a bólyi Kossuth Tsz-ben már ősszel megkezdődtek a kísérletek. A két közös gazdaságban a nagyadagú foszforműtrágya hatását próbálják ki az őszi vetéseken. Egy-egy holdra öt-hat mázsa foszfort szórnak ki. A kísérlet három évig tart majd, különféle növényekkel. Csónakokat gyárt, autókat javít a Mohácsi Gép- és Fémáragyár A Mohácsi Gép- és Fém- árugyár eddig csak papíron veit gépgyár, mert minden­nel foglalkozott, csak éppen gépek gyártásával nem. Pro­fil nélküli üzem volt és ere­deti profiljának kialakításá­ra a fejlesztési terv alapján csak ez évben kerül sor. Ez lesz az első év, amikor a gép gyár — az általa eddig ké­szített cikkek gyártása mel­lett — betölti majd hivatá­sát, valóban gépeket gyárt. Profiljának megfelelően, a gyár áttér a lemezmegmun- háló gépek gyártására. Töb­bek között: körvágó ollót, le- mezhajtogató-gépet táblale- mez ollót, golyós préseket és lemezdudiorító gépeket készít majd. Ezek prototípusát a Budapesten május 15—2S-a között megtartandó ipari ki­állításon is bemutatják. Ezen kívül még különböző önté- szeti és lakatosmunkákat is bemutatnak majd. Ez lesz az első eset, hogy a tanácsi vál­lalatok között a Mohácsi Gép- és Fémárugyár saját termékeivel vesz részt az ipari kiállításon. A gyár tervbevette, hogy a Fővárosi Tanács Kishajózási Vállalata részére kishajókat, illetve ponton csónakokat készít. Ezt a jövőben rend­szeresen kívánják legyárta­ni, tekintettel arra, hogy ez iránt állandó kereslet mutat­kozik. Ugyanakkor kisebb dereglyéket is készítenek majd. A megyei tanács ipari osztályának javaslatára pe­dig a gyár a közeljövőben motorkerékpárok és autók javítását is elvállalja. A kitűzött tervek megva­lósítását nagymértékben elősegítik az idei gépi és építési beruházások. Már be­fejezés előtt áll a gyár hat­van méter hosszú és hat méter széles áj csarnoka. Ennek egyik részében helye­zik majd el a gyártáselőké­szítő műhelyt. Eddig ugyanis a gyár ilyen részleggel nem rendelkezett. A csarnok má­sik részében á forgácsoló műhely lesz. Ezzel megszün­tetik az eddigi műhelyek túl zsúfoltságát és csökkentik a baleseti lehetőségeket is. A városi tanács által rendelke­zésre bocsátandó vállalatfej­lesztési alapból 130 000 forin­tos beruházási összeggel bő­vítik én korszerűsítik az ön­tödét. Ugyanakkor — régi áron számolva — mintegy 50 000 forintot fordítanak az öntödei daru villamosításá­val kapcsolatos beruházások­ra. A termelékenység növe­kedését segítik majd elő azok az új gépek, amelyeket a Mohácsi Gép- és Fémáru­gyár ez évben szerez be. így sor kerül egy egyetemes ma­rógép, egy sugárfúrógép, egy oszlopos fúrógép, egy Ni VE 280-as esztergapad, valamint egy harántgyalúgép beszer­zésére. A már meglévő gé­pek felújítására, karbantar­tására — amelyek a kapaci­tást növelik — körülbelül 520 000 forintot fordítanak. A kitűzött fejlesztési ter­vek megvalósítása érdeké­ben nagy segítséget nyújt az üzemi tanács. A január 30- án megtartott legutóbbi ülé­sén elhatározta, hogy április 4. tiszteletére, hosszú lejára­tú szocialista munkaversenyt indít. Ez a munkaverseny október 31-ig tart, majd no­vemberben ú jabb munkaver­senyt hirdet, amely 1960 má­jus l-ig szól. PUSZTAI JÓZSEF kezdett iskola építését, Ken­derföldön. pedig az ötemele­tes toronyépület építését. Eb­ben az épületben lakások lesz­nek s elkészültével egyben be­fejeződik az úgynevezett ken- derfoildd. városkapu építése is. — Komlón ebben az évben újabb 145 lakást építünk, de ha lesz rá mód, ennél többet is. Az évfordulót a terveink rendszeres teljesítésével, jól végzett munkával akarjuk ün­nepelni. Van ezen kívül több­féle elképzelésünk is. Ezek közül ízelítőnek talán annyit, pézéssel foglalkoznak munka-, sadnk. A másik házon falaz­nak. Lakásokat építünk ezen­kívül Pécsett a meszesi város­részben is. Itt a Tolbuchin úti részen az utolsó épülete­ket építjük s így ebben az év­ben már sor kerül á budai vám és a gyárvárosi tanács könötti részen lévő üres tel­kek beépítésére is. Ezen a ré­szen közvetlenül a' 6-os út mellett új tervezésű, kocka­házakat építünk. * — Ez évi programunkból említést érdemel még a dal- madi hibridkukoricagyár fel­építése, amely kétszer akkora lesz, mint a nemrég épített bólyi hibridkukoricagyár. A vállalatunknál most készül eg;, műszáki fejlesztési terv. amelynek' az lesz a célja, hogy a rendelkezésünkre álló gépe­ket mindenütt megfelelően al­kalmazzák és a gépek kapaei­hogy Kökönyösben szeretnénk tását kihasználják. Éppen egy emlékoszlopot állítani ezért a munkahelyek felülvizs- azoknak az építőknek a tiszte- gálata után minden munka- letére, akik részt vettek szó- hely számára külön technoló- cialista bányavárosunk lelépi- giában írjuk elő a szükséges tésében. A Komlói Építőipari Válla­lat az elmúlt tíz év alatt túl nőtt Komló keretein. Milyen munkákat végez a vállalat eb­ben az esztendőben Pécsett és tűnjön: a megye más terülétein? ünnepi tennivalókat. — Ebben az évben — mon­dotta befejezésül Lakatos elv- társ — munkánkat úgy akar­juk végezni, hogy abból ki ez az év számunkra esztendő. S nemcsak jelenleg a Ko- mert ebben az évben a Petőfi utcákban ünnepeljük a városépítés meg­— Pécsett lozsvári és építünk lakásokat. A téli idő­járásra valé tekintettel eze­ken a helyeken főleg belső kezdésének tizedik évforduló­ját, hanem azért is, mert u közelgő pártkongresszust, munkákat, belső vakolásit, va- mi]nk„fellendítésével laszfal építést végzünk. A Jó- munkaverseny reuendileset el, termelési terveink túlszárnya­lásával akarj uk köszönteni. A Jó­zsef Attila utcai egyik OTP- házban vakolással és csem­Áz ipari tárcák költségvetése az országgyűlés ipari bizottsága előtt Az országgyűlés ipari bi­zottsága szerdán megvitatta az ipari tárcák idei költség- vetését. A jelenlévőket Antes István pénzügyminiszter tájé­koztatta az ipari tárcák múlt évi eredményeiről, ismertette a költségvetés fontosabb ada­tait és az idei feladatokat. Az ipar 1959. évi tervéről és költségvetéséről szólva rá­mutatott, hogy az idén is tö­rekedni kell a terv túlteljesí­tésére, adómban keil, hogy ez a törekvés a gaz­daságos export-igények kielé­gítésére, a belföldi hiánycik­kek pótlására és a beruházási feladatok gyorsabb megoldá­sára irányuljon. Elmondotta, hogy a termelési költségeket 1,2 százalékkal kéül csökkentet­ni. A tájékoztató után a bizott­ság tagjai mondották el észre­vételeiket és javaslataikat, majd a bizottság az ipari tár­cák taüUaégveéésát atf<****&, ■ -­£

Next

/
Thumbnails
Contents