Dunántúli Napló, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-01 / 27. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA Kormányhatározat a termelőszövetkezetek megerősítéséről és a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről XVI. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM ARA: 10 FILLÉR VASÁRNAP, 1959. FEBRUAR I. (3. oldal) | i II Magyar Sajté Napjára Tizenhét évvel ezelőtt, 1942. február elsején jelent meg a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának ille­gális lapja, a Szabad Nép. Nagyjelentőségű forduló­pontja volt ez a német fa­sizmus, a nemzetvesztő há­ború ellen küzdő hazafias ellenállási mozgalomnak, amelyet a kommunista párt irányított. Az illegális sajtó kiadásával lehetővé vált a hazafias nemzeti erők szé- lesebbkörű összefogása, a közvélemény tájékoztatása 1 az erőviszonyok, a hadihely­zet tényleges állásáról. Annak ellenére, hogy a Szabad Nép előállítását terjesztését számtalan ne­hézség akadályozta, joggal megállapíthatjuk, hogy fel­adatát a körülményekhez képest jól oldotta meg. A rendőrkopók százai kutatták az illegális nyomdát, a szer­kesztő fejére vérdíjat tűztek, mégsem tudták elhallgattat­ni őket. A Szabad Nép a háború végéig hirdette a fa­sizmus elleni harc, a nemze­ti összefogás szükségességét, harcolt hazánk szabadsá­gáért és függetlenségéért. Ebben a harcban számos kommunista újságíró, — köz tűk Rózsa Ferenc elvtárs, az illegális Szabad Nép főszer­kesztője is — áldozatul esett. Helyükbe léptek, azonban más elvtársak, akik to­vább folytatták a harcot, bátorságból, helytállásból hő­si példát nyújtottak utód­jaik, a mai magyar újság­írók számára. A ma újságírójának, — összehasonlíthatatlanul köny nyebb körülmények között — szintén az a feladata, hogy a haladó magyar sajtó hagyományait követve a dol­gozó nép oldalán, annak ér­dekében dolgozzon, írásai­val következetesen szolgálja a párt, a nép, a haza ügyét. A mai ünnepen ismételten vállaljuk azt a megtisztelő feladatot, hogy maradékta­lanul teljesítjük is azokat. Erre kötelez kommunista újságírói becsületünk. Az SZKP kongresszusának ötödik napja Moszkva (TASZSZ). Az SZKP XXI. kongresszusának szombat délelőtti ülésén el­nöklő Leonyid Jefremov (Gor­kij város) elsőnek J. D. Musz- tafajevnek, Azerbajdzsán kom­munista pártja Központi Bi­zottsága első titkárának adta meg a szót. A második felszólaló Alek- szej Kiricsenko, az SZKP Köz­ponti Bizottságának titkára, a Központi Bizottság elnökségé­nek tagja volt. Alekszej Kiricsenko: . A kommunizmus eszméi igazságunkkal ejtik hatalmukba a népeket A XXI. kongresszus — mon­dotta — az a határmesgye, amely jelzi, hogy országunk és egy új magasabb fejlődési fok­ra lép, s megkezdődik az át­menet a kommunista társada­lom általánosan kibontakozó építésébe. Az utóbbi öt eszten­dőben és különösen az SZKP XX. kongresszusa óta a Szov­jetunió olyan magaslatra ju­tott, ahonnan feltárulnak a hétéves országíejlesztési terv széles és nagyszerű távlatai. Kiricsenko elítélte Malen­kov, Kaganovics, Molotov, Bulganyin és Sepilov pártelle­nes csoportját, amely nyomban Sztálin halála után mindent támadott a Központi Bizottság elnökségének ülésein, ami új, ami a lenini tanításból, az or­szág életének követelményei­ből fakad. Közismert — mondotta Ki­ricsenko —, hogy a pártellenes csoport tagjai a konzervativiz­mus. mocsarába süppedtek, csupán a marxizmus—leniniz- mus klasszikusaiból vett idé­zetekkel operáltak, s elszakad­tak az élettől és a néptől. El­mondhatjuk — hangsúlyozta Kiricsenko —, hogy a pártellenes csoport szétzú­zása- pártunk nagy győzelme a lenini vonal érvényesí­téséért vívott harcban. Kiricsenko aláhúzta azoknak az intézkedéseknek fontossá­gát, jelentőségét, amelyeket a Szovjetunióban a Központi Bi­zottság kezdeményezésére az ipar és építőipar igazgatásá­nak átszervezésére hajtottak végre, valamint azoknak a köz- .ponti bizottsági határozatok­nak jelentőségét, amelyek a szovjet mezőgazdaság rohamos fejlesztését tűzték ki céluL A XX. pártkongresszus — mondotta Kiricsenko — új szakaszt nyitott meg az ország pártszervezeteinek életében. Megélénkült a munka a párt alapiszervezeteiben, erősödött a párt tömegkapcsolata. Kiricsenko megállapította, hogy most » XX. kongresszust megelőző időszakhoz képest sokkal többen jelentkeznek felvételre » kommunista pártba. Kiváló munkásak, kolhozipa- rasztok és értelmiségiek jelent­keznek a pártba. Kiricsenko foglalkozott a kádereik kiválasztásának, él- helyezésének és nevelésének kérdéseivel. Hangoztatta, hogy nemcsak Moszkvában, Lenin- grádban és az ország más köz­ponti kerületében kell vezető kádereket képezni, hanem a vidéken is. A kommunizmus eszméi igazságuíkkal ejtik hatalmuk­ba a népeket — jelentette ki Kiricsenko, s utalt a kapita­lizmus ideológusaira, akik jobb ügyhöz méltó buzgalommal próbálják leplezni a kapitaliz­mus fekélyeit, valamiféle jó­tékonysági intézménynek tün­tetik fel a kapitalizmust, sőt a kapitalizmus „evolúciójáról”, „a kapitalizmus szocializmus­ba való átnövéséről” szóló el­méleteket gyártanak. Bármilyen elméleteket agyai nak is ki a kapitalizmus ideológusai, nem menthetik meg a kapitalizmust, amely idejét múlta. Jtlepftyítt az u\. képzMt Uj színfolttal gazdagodott a város. A réginél méltóbb he­lyen kapott otthont a képző- művészeti bolt. Az új üzlet az Országos Képzőművészeti Alap Képcsarnokainak pécsi fiókja, tehát országos elosztás- társnak, a városi művelődési ban kapja a képzőművészeti osztály vezetőjének, és iparművészeti cikkeket. Az Nagy elvtárs üdvözölte a üzlet ízléses kisbútor árusítás• megjelenteket, köszönetét mon tol is foglalkozik, párt­A képzőművészen boltot pénteken este Nagy László, a Képzőművészeti Alap Kép­csarnokainak országos igazga­tója adta át ünnepélyes kere­tek közt Gábriel József elv­bizottságnak, a városi ta­nácsnak, valamint Molnár Ká­roly elvtársnak, az önzetlen segítségért, amelyet a képző- művészeti bolt létrehozásához nyújtottak. — Célunk, — mondotta Nagy elvtárs, — a képzőművészeti és iparművészeti alkotások népszerűsítése, célunk a látás­kultúra fejlesztése, harc a giccs ellen, valamint az, hogy a dolgozók otthonukat minél szebbé, otthonosabbá tehessék. Itt arra is alkalom nyílik, hogy a baranyai művészeik megfelelőképpen képviselhes­sék magukat. Legyen ez a te­rem, a szépet, a művészetei kedvelők otthona! Miután a város dolgozói és a városi tanács művelődés: osztálya nevében Gábriel Jó­zsef elvtárs átvette a boltot, a jelenlévők megtekintették a• kiállított képeket és iparmű-: veszeti tárgyakat. A nagy érdeklődést figye-: lembe véve, hamarosan gazda1, cserélnek majd a nagyszeri'- festmények, modern asztalkát: és kovácsoltvas hangulatiám-: pák éppúgy, mint a kerámiák vagy bútorszöveteki i Kiricsenko rámutatott, hogy világszerte gyorsan erősödik a kommunista és munkásmoz­galom, növekszenek a testvéri kommunista és munkáspártok, s a tőkés országokban soka­sodnak a forradalmi ifjúság sorai. Kiricsenko azt mondotta, hogy a kommunizmus az em­beriség tavasza, s a kommu­nizmus eszméi a tavasza vi­zeidhez hasonlóan szerteámad- nak minden országban. A következő felszólaló DmW- rij Baraskin, a minszki autór gyár olvasztóra volt, majd Vlagyimir Milarscsikov, az SZKP Központi Bizottságában az oroszországi föderáció me­zőgazdasági ügyeivel foglal­kozó osztály vezetője, az OSZSZSZK mezőgazdaságának fejlesztésével foglalkozott: A kongresszus küldöttei me­leg fogadtatásban részesítették Sivero Aguirrét, a Kubai Népi Szocialista Párt országos bi­zottságának képviselőjét; A kubai nép — mondotta — mélységes rokoné zen wel és őszinte érdeklődéssel figyelj a Szovjetunió hatalmas sikereit. A kubai hazafiaknak az átélt sötét napokban nagy örömöt hozott a három szovjet szput- nyfk. Az űrrakéta felbocsátá­sa újabb győzelem a kapitális-; (Folytatás a 2. oldalon.) A Pécsi Szénbányászati Tröszt átvette a Komló—Pécs párosverseny vándnrzászlaiát Szombaton este bensősé­ges ünnepség keretében vet­te birtokába a múlt év má­sodik félévi eredményei alapján immár másodszor a Komló—Pécs szénbányászati trösztök párosversenyének verseny zászlaját a pécsi széntröszt. 1957-ben a komlói tröszt ért el jobb eredményeket, egy évig őrizte a verseny­zászlót. A múlt évben a pé- csiek törtek előre a verseny­ben és kétszer egymás után ők szerezték meg a zászlót. A versenytársak most a fehér asztalnál találkoztak. A két tröszt „vezérkara”, a komlói és pécsi bányaüze­mek legjobb bányászai ün­nepelték együtt a győztese­ket. Pataki elvtárs, a pécsi tröszt igazgatója köszönetét mondott a pécsi bányászok lelkes, jó munkájáért, a ver­senytársaknak pedig j6 mun­kát kívánt és arra kérte őket, tegyék egy kicsit szó rosabbá a versenyt, hadd legyen az izgalmasabb. Per­sze, a válasz sem késett. Pozsgai elvtárs, a komlói tröszt főmérnöke nyomban ígéretet tett, hogy az idén, amennyire csak tőlük telik, igyekeznek szorossá tenni a versenyt, csak nem úgy, ahogyan a pécsiek szeret­nék, hanem úgy, hogy ép­pen egy kis híján Komló le­gyen a győztes. Erre kocintottunk. A be­szélgetés aztán tovább folyt a fehér asztal mellett. A versenytársak megbeszélték közös problémáikat, tapasz­talataikat. Persze, szó esett arról is, ki lesz az ez évi győztest Majd meglátjuk. De nagy verseny lesz az idényt Koszorúzást ünnepség Rózsa Ferenc emléktáblájánál A Magyar Sajtó Napja al­kalmából szombaton koszorú­zási ünnepséget rendeztek a Népszabadság székházában, Rózsa Ferencnek, az illegális Szabad Nép mártírhalált halt első főszerkesztőjének emlék­tábláján. Az ünnepségen Máté György emlékezett Rózsa Ferencre, a nagyszerű kommunista újság­íróra, aki hazaszere tévéi, rendíthetetlen bátorságával példaképe a magyar sajtó A XXI. kongresszus tiszteletére ünnepi műszakot szerveztek Pécs állomás dolgozói Pécs állomás forgalmi és kereskedelmi dolgozói röpgyű- lésen méltatták az SZKP XXI. kongresszusának jelentő­ségét — írja levelében Leiti Ferenc elvtárs. — A röpgy fl­iesen elhatározták, hogy a kongresszus tiszteletére ünne­pi műszakot szerveznek a téli forgalom zavartalan, baleset- mentes lebonyolítása érdeké­ben. A dolgozóik vállalták, hogy a tolatási időt a téli nehézsé­gek ellenére csökkentik és le­irövidítik az egy kocsira eső ‘mozgatási időt. Ugyancsak ígé­retet tettek ama is, hogy a vo­natok menetrendszerű indítá­sát a legmesszebbmenőkig biz­tosítják. A vonatkísérők vállalták, hogy a szerelvényeket nem­csak a rendelkezési szakasz állomásáig, hanem a célállo­másig továbbítják. Két ilyen vonatot továbbítottak 29-én és 30-án Budapest-Ferencváros állomásig. A vonatok továbbí­tásában különösen a KISZ- fiatalok végeztek jó munkát. Az állomás kereskedelmi dolgozói sem maradtak ki az ünnepi műszak szervezéséből, Kitüntetések a Magyar Sajtó Napja alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Sajtó Nap­ja alkalmából a sajtómunka területén kifejtett kimagasló tevékenységük elismeréséül Árkus Istvánnak, a Népsza­badság rovatvezető helyette­sének, Dezséry Lászlónak, a Magyar Rádió főmunkatársá­nak, Koncsek Lászlónak, a Lapkiadó Vállalat szerkesztő­ségvezetőjének. Sala Sándor­nak, a Lapkiadó Vállalat igaz­gatójának és Szántó Jenőnek, a Népszabadság olvasószerkesz tőjének a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta. Tíz újságíró kapta a Szocialista Munkáért érdemérem kitünte­tést. A kitüntetéseket szombaton Kiss Károly, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja nyújtotta át az Országházban. A kitüntetettek nevében De­zséry László mondott köszö­netét. Ok a sajátos feladataik jobb elvégzésével segítik a többi szolgálati ág munkáját Műszaki dolgozóink főként az anyagtakarékosság érdeké­ben tettek vállalásokat. Pauer Mihály és Huszár József a vil­lanymotorok tekercselésénél 20 százalékos anyagmegtakarítást és a villamos targoncák javí­tási költségeinek ötszázalékos csökkentését vállalták. Hason­ló vállalást tettek a többi mű­szaki dolgozók is. Pécsbánya rendező pályaud­var dolgozói is úgy határoz­tak, hogy ünnepi műszakot szerveznék az SZKP XXI. kongresszusa tiszteletére. A pályaudvar dolgozói egyhan­gúlag elhatározták, hogy az. ünnepi műszak alatt, egy túl­súlyos irányvonatot indítanak Budapest-Ferencváros állomás­ra, a kongresszus ideje alatt képzett irányvonalaikat a me­netrendszerűség legpontosabb betartásával közlekedtetni, mindent elkövetnek a baleset- mentes szolgálat ellátása érde­kében, három százalékkal eme­lik a fajlagos kocsimozgatást és a kongresszus ideje alatt és a kongresszust követően be­hatóan tanulmányozzák az el­hangzott beszédeket, felszóla­lásokat, javaslatokat és hatá­rozatokat. Ezerrel nőt! a törzskönyvezett tehenek száma A napokban készült el a törzskönyvi ellenőrzés múlt évi eredményeinek baranyai összesítése. Az adatok olyan fejlődésről tanúskodnak, ami­lyenre nem volt példa az utóbbi időkben és így a me­gye ismét az ország legjobb­jai közé került. Az elmúlt gaz­dasági évben majdnem ezerrel gyarapodott a törzskönyvi el­lenőrzés alatt álló tehenek szá ma és az csaknem elérte a 3800-at. A gyarapodás annál is inkább örvendetes, mert főleg a termelőszövetkezetekben ke­rültek ellenőrzés alá újabb te­henek. A közös gazdaságok törzskönyvileg ellenőrzött te­hénállománya egy esztendő alatt úgyszólván ződött. 27 aégylalá'a'es A lottó ötödik játékhetére beérkezett 3 802 841 szelvény, öt találatos szelvény nem volt. Négy találatot 27 fogadó ért el, a nyeremény egyenként 105 635 forint. A háromtalála- to6 szelvények száma 3 239, a nyeremény egyenként 440 fo­rint. Két találatot 108 974 fo­gadó ért el, a nyeremény egyen ként 13.10 forint

Next

/
Thumbnails
Contents