Dunántúli Napló, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-14 / 11. szám

6 NAPLÓ 1959. JANUAR 14. SPORT Sporthírek A heti totőfordulóban tizenegy pályázó ért el telitalálatot. A nye­remény szelvényenként 38 047 fo­rint. A tizenegy találatok száma 341, a tíz találatoké 4.597. Az előb­biek 1 227, az utóbbiak 121 forin­tot nyertek. * Kóczián Éva nyerte Mosóezi előtt a szófiai nemzetközi asztali- teniszversenyt. Bérezik két vere­séggel harmadik lett. * A belga válogatottal mérkőzik ma este Gandban a Vasas labda­rúgócsapata. * Az NDK-beli 'Weisswasserben épül Európa egyik legkorszerűbb téli stadionja. Az építkezéseket az idén fejezik be. A 11 ezer néző befogadására alkalmas stadionban 15 fokos melegben is tudnak majd jeget készíteni. A Dózsa megkapta az Oroszlányi Bányász két pontját Az MLSZ fellebbviteli bizottsága hosszú huza-vona után határozott a Pécsi Dózsa—Oroszlányi Bányász mérkőzés ügyében. A bizottság megállapította, hogy 1:1 arányban döntetlenül végződött mérkőzésen Fónay Valér jogosulatlanul szere­pelt az Oroszlányi Bányász csapa­tában, ezért helyet adtak a Dózsa óvásának és a mérkőzés két pont­ját 0:0 gólaránnyal a Pécsi Dózsa javára igazolta. A pécsi csapat pontjainak száma ezzel egyel meg­növekedett és így a Komlói Bá­nyász előnye két pontra csökkent. Megírtuk, hogy a legjobb pécsi labdarúgócsapatok részvételével szerkesztőségünk Dunántúli Napló Kupa mérkőzéseket rendez. A Népsport keddi számában ezzel kapcsolatban tévesen jelent meg a hír, hogy a Komlói Bányász labdarúgói is bekapcsolódnak a mérkőzéssorozatba. A Kupa küz­delmein — mint közöltük — a Pécsi Dózsa, a PVSK, a Pécsi Bányász és a BTC labdarúgói vesznek részt. Uj irányzat labdarugó-sportunk vezetésében Opata Zoltán, fa Pécsett is -------------------------* közismert kitű­nő labdarúgó edző, az MLSZ Ed­zők Testületének elnöke, a Bara­nya megyei labdarúgó Edző Tes­tület vendégeként a Megyei TST helyiségében hétfőn este értékes szakelőadást tartott a korszerű alapozó edzési időszak problémái­ról. Az előadáson a megyei ET közel félszáz tagja jelent meg, hogy tájékoztatást kapjon a leg­újabb edzési irányelvekről. Az előadáson a sportköri elnökök közül csupán Leipám István, a BTC elnöke volt jelen, bár a fel­merült kérdések ismeirete haszno­sítható lett volna minden sport­köri vezetőnk számára. Opata Zoltán bevezetőjében is­mertette az MLSZ elnökségének új irányelveit és célkitűzéseit a magyar labdarúgósport színvona­lának emelésére, amelynek fő jellemzője a fiatalság nevelésének fokozottabb előtérbe helyezése. A szakkérdések taglalásánál elősor- ban a négy időszakos edzésrend­szer helyes értelmezésével foglal­kozott. Az alapozó edzési Időszak hazai viszonylatunkban helyesen csak a téli hónapokra eshet, amely körülmény újból felveti a tavaszi-őszi bajnoki évad vissza­állításának szükségességét. Különösen kiemelte Opata Zol­tán a korszerű edzésrendszer lé­nyegét, az erős és sokoldalú cél­gimnasztikával megalapozott atlé- tikus edzésmódszer bevezetésének szükségszerűségét, mert csak ezen keresztül várható a játékosok erőnlétének olyan magas színvo­nalú elérése, amely elengedhetet­len fizikai előfeltétel a gyors, sokmozgásoe és végig erős iramú játék vitelében. Hangsúlyozta az alapozó edzéseken a fokozatosság elvének érvényesítését, különösen pedig azt a körülményt, hogy az edzés-mennyiség kiszabásánál min­dig tekintetbe kell venni a csa­pat tagjainak pillanatnyi fizikai erő-állapotát. Különösen kisebb kluboknál és erősebb fizikai mun­kát végző játékosoknál kell szak­szerű mértékkel igénybe venni a csapat tagjait. Ilyen körülmények mellett az egyébként korszerű kö­vetelménynek tekinthető heti hat edzést akár a felére is le lehet csökkenteni, hogy a játékosok szervezetét túl ne erőltessük. Opata Zoltán az alapozási edzé­sek három fő célkitűzésére mu­tatott rá: 1. A sorozatosan végeztetett tor- nagyákorlatokra; 2. A játékosokkal való egyéni foglalkozás fontosságára; 3. A technikai képzés ismételt fokozott előtérbe helyezésére. Különösen rámutatott a techni­kai képzés országos viszonylat­ban való elmaradottságára, neve­zetesen pedig arra, hogy a játé­kosok legtöbbje csak egy lábbal tud a labdával bánni. Ugyancsak nagy a visszaesés a fejelést tech­nika terén. Szerintünk a mérsé­kelt fejelésl technika alapvető oka a ruganyosság hiányában kere­sendő, tehát ennek fokozottabb fejlesztésén keresztül térhetünk rá az intenzívebb fejjáték gyako­roltatására. Nagy jelentőséget tu­lajdonít Opata Zoltán is a sorozat­vágták rendszeres gyakoroltatásá­nak. Természetes, hogy a vágták gyakoroltatásának lehetőségét nagyban befolyásolják az időjárási és talajviszonyok, mert csúszós vagy süppedős talajon erőteljes vágtákat végeztetni nem szabad. Említést tett az edzés közben tartandó pulzusmérés fontosságá­ról, mert elsősorban ezen keresz­tül állapítható meg a játékos szer­vezetének terheltségi állapota. Az egyjegyűit hallgatóság | aktivitására jellemző, hogy az eflőadás után hét hozzászólás ke­retében tisztázódott több jelentős kérdés, amely a hozzászólásra adott válaszokon keresztül így konkrétabb megvilágítást kapott. BODOG JÓZSEF edző az ifjú­sági labdarúgó-játékosok edzés­terhelését összehasonlította az if­júsági úszók edzésadagjával. Opa­ta Zoltán azonnal megadott vá­laszában az ifjúsági játékosokra vonatkozólag azt tanácsolta, hogy hetenként inkább több alkalom­mal végezzenek edzést, de az egyes edzések terhelése kisebb mértékű legyen a felnőtt játéko­sok igénybevételénél. HORVATH LAJOS, a Kinizsi ed­zője a fizikai dolgozók edzés­mennyiségének a kérdésével fog­lalkozott és a kellő mennyiségű a versenyén A Megyei foiák Sporttanács ren­dezésében tartották meg a közép- iskolások fedettpálya atlétikai ver­senyét. A verseny igen Jól sike­rült, hiszen a fiúknál nyolc iskola több mint 200, a lányoknál pedig hét Iskola közel 200 tanulója ver­senyzett egymással. Nemcsak a pécsi, de a mohácsi, szigetvári, siklósi és komlói középiskolások is elindultak. Különösen a mohá­csiak szerepeltek JÓL Részletes eredmények ötös csapatveraeny- ben: . , Serdülő lányokj helyből távol: I. Leőwey Klára Gimn. 200-os átlag, 2. Mohácsi Gimn. 196.2, 3. Szigetvári Gimn. 190.4. Helyből magas: 1. Közgazdasági Ipari Techn. 92 átlag, 2. Janus Panno­nius Gimn. 88, 3. Siklósi Gimn. 85. Gyógylabda dobós: 1. Mohácsi Gim­názium 9.17 átlag, 2. Közgazdasági Ipari Technikum, 3. Leőwey Gim­názium 8.71. serdülők pontverse­nye: i_3. Mohácsi Gimn. 14 pont, Közgazdasági Ipari Techn. 14, Leőwey Gimn. 14 pont, 4. Janus Pannonius Gimn. 10, 5. Szigetvári Gimn. 8 pont, 6. Siklósi Gimn. 8 pont. Ifjúsági lányok. Helyből távol: 1. Leőwey Gimn. 195.4 átlag, 2. Janus Pannonius Gimn. 191.6, 8. Mohácsi Gimn. 190.2. Helyből ma­gas: 1. Mohácsi Gimn. 87 átlag, 2. Janus Pannonius Gimn. 86, 3. Leőwey Gimn. 84. Gyógylabda do­bás: 1. Leőwey Gimn. 10.10 átlag, 2. Mohácsi Gimn. 9.89, 3. Sziget­vári Gimn. 9.4«. Ifjúságiak pont­versenye: I. Leőwey Gimn. 19 pont, 2. Mohácsi Gimn. 18, 3. Ja­nus Pannonius Gimn. 11, 4. Szi- gevtári Gimn. 7, 5. Komlói Gim­názium 6, 6. Közgazdasági Ipari Technikum 5, 7. Siklósi Gimn. 3 pont. Serdülő és ifi összesített pont­verseny: 1. Leőwey Gimn. 32 pont, 2. Mohácsi Gimn. 30, 3. Janus Pannonius Gimn. 21, 4. Közgazda- sági Ipari Techn. 19, 5. Szigetvári Gimn. 15, 6. Siklósi Gimn- 9, 7. Komlói Gimn. 6 pont. Serdülő fiúk. Helyből távol: 1. Nagy Lajos Gimn. 255 átlag, 2. Mo­hácsi Gimn. 240, 3. Széchenyi Gimn. 239. Gyógylabda dobás: 1. Mohács 14.45 átlag, 2. Nagy Lajos 14.05, 3. Szigetvár 13.90. Helyből magasugrás: 1. Nagy Lajos 124 át­imPmrn hfilW V3ABB „ IOOOké&oés • 1000 félelet TANULÁS, JÁTÉK, SZÓRAKOZÁS! KAPHATÓ MINDEN ÚJSÁGÁRUSNÁL. lag, í. Szigetvár 108, S. Mohács 106. Serdülők pontversenye: 1. Nagy Lajos Gimn. 18 pont, 2. Mo­hácsi Gimn. 1«, 3. Szigetvári Gim­názium 12, 4. Széchenyi Gimnázium 6, 5. Gépipari 4, 6. Siklósi Gimn. 2, 7. Komlói Gimn. 1 pont, Ifjúsági fiúk. Helyből távol: 1. Mohácsi Gimn. 258 átlag, 2. Nagy Lajos Gimn. 257, 3. Szigetvári Gimn. 250. Helyből magas: 1. Nagy Lajos Gimn. 122 átlag, 2. Sziget­vári Gimn. 118, 3. Mohácsi Gimn. 117. Helyből hármas: 1. Mohácsi Gimn. 793 átlag, 2. Nagy Lajos Gimn. 776, 3. Gépipari Technikum 750. Gyógylabda dobás: 1. Mohácsi Gimn. 12.06 átlag, 2. Gépipari Technikum 11.36, 3. Nagy Lajos Gimnázium 11.05. Ifjúságiak pont­versenye: 1. Mohácsi Gimn. 25 pont, 2. Nagy Lajos Gimn. 21, 3. Szigetvári Gimn. 12, 4. Gépipari Technikum 12, 5. Széchenyi Gimn. 9, 6. Komlói Gimn. 6, 7. Siklósi Gimn. 2. Fiú serdülők és ifjúságiak össze­sített pontversenye: 1. Mohácsi Gimn. 41 pont, 2. Nagy Lajos Gim­názium 40, 3. Szigetvári Gimn. 24, 4. Gépipari Technikum 16, 5. Szé­chenyi Gimn. 15, 6. Komlói Gimn. 7, 7. Siklósi Gimn. 4 pont. labda hiányát tette szóvá. Opata Zoltán a fizikai dolgozók heti 3— 4 edzésnapját szükségképpen ele­gendőnek tartja, a labdahiány or­voslását azonban lényegesnek te­kinti és ebben a tekintetben az edzők határozottabb állásfoglalá­sát tartja szükségesnek. VÉGH (WEISZ) KAROLY, a ré­gi pécsi sportpályák népszerű „ap­rója” az egy csapatban szereplő 15—30 éves játékosok edzésmeny- nyiségének a kérdését vetette fel, amely Opata Zoltán szerint is szétválasztandó, mert az egészen fiatal játékosokat még akkor sem lehet olyan edzés-terhelésnek ki­tenni, mint az idősebbeket, ha a mérkőzéseken egy csapatban ját­szanak, mert az egyébként ilyen tehetséges Ifjúsági játékos a mér­kőzésen beállott pillanatnyi fárad­ság esetén legfeljebb kisebb inten­zitással játszik, de módszeresen túlerőltetni nem szabad. Szóvá tette Végh Károly a csa­tárok lövő-iszonyát, a kapu előtti felesleges tologatásokat, amelye­ket Opata Zoltán a helytelenül elterjedt „kispályás” edzéseknek tulajdonít. Ha kisebb területen folyik az edzés, akkor egészen kis létszámú csoport foglalkozzoh a labdával. SIPOS GÉZA edző a külön ifjú­sági edzők hiányát említette és sport-szakcikkek szükségességét hangoztatta, amelyek nagy mér­tékben elősegítik az edzők mun­káját, mind a nevelési, mind pe­dig a korszerű edzésrendszer meghonosításénak terén. Opata Zoltán válaszában elismerte az ifjúsági képzés rendezetlen vol­tát, jelezte azonban, hogy a Lab­darúgó Szövetség vezetősége fog­lalkozik a kérdés megoldásával. A szakcikkek tekintetében örven­detes javulás jelei mutatkoznak s remélhető, hogy a sajtó illeté­kes tényezői továbbfejlesztik a szakcikkek rendszeresítését. Jó szakcikkeknek nemcsak a játéko­sok helyes irányú nevelése terén van jelentősége, hanem a sport­közvélemény helyes kialakításá­ban is. BOI.LA FERENC főiskolai test­nevelő. a középiskolai ifjúság In­tenzívebb bekapcsolását sürgette, a labdarúgó sportba, ezenkívül oktatófilmek készítését és vidéki bemutatását kérte. Ezeknek a cél­szerű voltát Onata Zoltán is elis­merte, de kellő szervezettség és anyagi fedezet hiánva miatt egye­lőre nehezen valósíthatók meg. DR. VETO karoly, a megyei ET elnöke az Ifjúság erkölcsi, szakmai és sportnevelésének kér­désével foglalkozott s példamuta­tást kért ezen a téren a fővá­rosi egyesületektől. Hiányolta, hogy a neivesebb edzők nem fog­lalkoznak az ifjúsági játékosok­kal. Opata Zoltán jelezte, hogy az MLSZ elnökségének a jövőben uralkodó csapatépítési politikája 90 százalékban a fiatalságra van felépítve s az ifjúság nevelését ebben a szellemben kívánják ki­alakítani. SZABÓ JÓZSEF edző az alapo­zási időszak alatt elvégeztetendő legnagyobb futó résztávolság megjelölését és fővárosi példák ismertetését kérte. Onata Zoltán a salát edzésrendszerében elvégez­tetett legnagyobb futó távolságot esetenként 1600—3200 méterben je­lölte meg. az edzettségi állapottól és a játékos életkorától függően. Befejezési« f ár Vető Károly elnök megköszönte 4l*t lel ninliflirt szálak ázzunk* ? A Magyar Rádió PÉCSI ADÓJÁNAK 1959. január 14-i, szerdai műsora a 223.8 m középhullámon 6.00—6.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. 6.30—7.00: Német nyelvű műsor. * 17.30: Magyar nyelvű műsor. Fiatalok klubja. — Kiváncsiak társasága. 17.55: Tömegdalok. 18.10: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Hangképek a Pécsi Irodalmi Színpad 1959. január 11-én ren­dezett irodalmi estjéről. 19.00: Műsorzárás. Vegyen lottószelvényt! SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Ilyen nagy sze­relem (este 7 órakor). Kamaraszínház: Dandin György (délután 5 órakor), MOZI: Park: Átalakítás miatt szünet, Kossuth: Ahol szeretni nem sza­bad (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Ember az égben (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó: Magyar híradó: Aranybalta, Szőlőművelés. Előadá­sok kezdete 31 órától folytatóla­gosan 3 óráig. Helyárak 2 és 3 fo­rint. Pénztárnyitás fél 11 órakor. Fekete Gyémánt (Gyárváros): Csendes Don III. (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthoua: Csengő- bongó fácska (5 és 7 órakor). Ifjúsági filmszínház: Gyilkosság a Dante utcában (4 és 6 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Bomba (fél 6 és fél 8 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Svejk, a derék katona II. <7 órakor). Május 1. (Vasas H.): Értük él­tem (7 órakor). Kossuth (Mohács): Megmentettem az életem :6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Tizenkettedik órában (8 órakor). Táncsics (Siklós): Világos ablak (3 órakor). Bőrgyár: Chaplin-parádé (fél 5 órakor). HÁZASPÁROK TÁNCISKOLÁJA kezdődik január 16-án, pénteken este 7 órakor Pécs város Művelő­dési Házában (Déryné u. 18.) Ta­nít: FeUnemé. Tanításra kerülnek az összes divatos táncok. Beirat­kozás a művelődési ház irodáján. BÁBELŐADÁS lesz január I8-án, vasárnap dél­előtt fél 11 órakor Pécs város Mű­velődési Házában (Déryné u. 18.) Színre kerül- Három kis gida c. mese. Belépődíj 3 forint. FARSANGI TREFA-BAL lesz január 17-én, szombaton este 8 órától reggel 4 őréig Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) Tréfás ■ táncvereeny és tréfás tombola! * A Mohács város Légoltalmi Pa­rancsnoksága által rendezett atom­fizikai előadássorozat első elő­adása január 16-án este 7 órakor lesz. Az előadást dr. Korcsmáros Iván kémiai tanszékvezető, főis­kolái tanár tartja „Miből áll az anyag, az anyag szerkezete, mag­hasadás” címen. Csütörtöki számunkban kezdjük közölni Krivanek Vilmos pályadíjat nyert írását 1956-ban a Testnevelési Tudomá­nyos Tanács pályázatán első díj­jal tüntették ki Krivanek nimos jeligével megjelent az egyesületi sportolók nevelésének módszerei­ről szóló írását. A Pécsbányatelepi Időjárásjelentés Várható időjárás szerdán estig: változó felhőzet, több helyen, el­sősorban az ország északi felében havazás, mérsékelt déli, délnyu­gati, átmenetileg élénkebb nyu­gati, északnyugati szél, a hideg kissé gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 3—mínusz 6 fok. Legmagasabb nappali hőmérsék­let szerdán: mínusz 1—plusz 2 fok között. Távolabbi kilátások: mérsékelten hideg idő, kisebb havazással. Opata Zoltánnak azt az értékes útmutatását, amelyet a pécsi lab­darúgó edzőknek ezzel az elő­adással nyúitott s annak a remé­nyének adott kífeiezést, hogy a fövőben a labdarúgósport vezetői többször alkalmat találnak hasonló értékes eszmecserére. SZABÓ JÓZSEF Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legjobb férj, apa, após, nagyapa Németh Sándor Vasas II. lakos, f. hó 13- án reggel 5 óraikor 77 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat t. hó 14-én, délután 3 órakor helyezzük örök nyuga­lomra. Gyászolja felesége és .széleskörű rokonsága. Bányász volt labdarúgója, labda­rúgó edző munkájához felhasznál­ta gyakorla-j tapasztalatait, be­leszőtte sportköre életét. Munká­ját olyan nyelven írta, mely ért­hetővé teszi a módszeres eljáráso­kat azoic előtt az edzők előtt is, akik nemrég kezdtek megismer­kedni a pedagógiai elvekkel. A közösségi nevelés fő területeit egy- egy könnyen érthető példához kapcsolta a szerző. így érdekeseb­bé, érthetőbbé tette azokat a kér­déseket, melyekkel minden edző­nek meg kell ismerkedni, ba való­ban nevelő, céltudatos munkát akar végezni, Sportrovatunk ;;Amig egy csapat eljut odáig” címmel folytatásban, teljes terjedelmében közli Kriva­nek Vilmos pályadíjat nyert Írá­sát. A mű közlését január 15-én megjelenő számunkban kezdjük. Lapunk tegnapi számá­ban megjelent „A szerencse forgandó“ c. képriportunk képei műszaki hiba folytán elmosódottak letteké Kér­jük olvasóink szíves elné­zését! DUNÁNTÚLI naplö a Magyar Szocialista Munkáspán Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: AZ MSZMP megyei pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József A. u. 10. T: 15-32, 15-33 Hlrdetésfelvevő Iroda: Kossuth Lajos utca 82. Tel: 19-18. Havi előfizetési díj 11.— Ft. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs; Munkácsy Mihály u. 10. sz. Telefon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles Rezső A1PKÖH I RDETÉSEK Púkas zálogépet, Ióge- reblyét, motort, dará­lót most szerezze be Gazdagnál, Szentlő- rinc. 470 Kétszoba, összkomfor­tos családi ház, szi­geti részen, beköltöz­hetően eladó. Mező­szél u. 14. 280 Hálószobabútorok, — konyhabútorok, kom­binál tszekrény, asz­tal, szék, varrógép, ágyaik, szekrényeik, — olcsó árban. Bárány­nál, Hal tér 1. 286 Antik szekrényeik, — sublot eladó. Bárány, Hal tér 1. 285 Sertésvágáshoz hasz­náljon fával fűthető perzselőgépet, tzlete- sebb a fogyasztás. — Perzselőgépet köl­csönadok. sertésva- gást vagy külön per- zselést vállalok. Csil­lag u, 11. Porcelán- gyár mögött, 283 KtUönbejáratú búto­rozott szoba, filrdőszo- bahasználattal, férfi részére kiadó. Athi- nay u. 36. szám. Me­gyeri útnál. 271 Be 6r gtol o-kocsit sür­gősen keresek meg­vételre. Molnár. Felsö- Vámház u. 2. 391 Kombinált szobabútor eladó. Esetleg külön is. Alsó-Malom u. 2. ___________________281 Eladó Hlrd községben tavaszra beköltözhető 80. 6Z. ház. 3 szobás, összík. malomépület, darálást lehetőséggel. Sertéseik tartására ólak, 1009 n-öl gyü­mölcsös. Érdeklődni özv. Kamarás Lajos- né, Pécsszabolcs, Tol- buchin út 43/1. 61 Veszek használt háló­kat, szekrényéket, — konyhabútort. ágya­kat, asztalokat, széke­ket. Koltai. Rákóczi út 49. 263 Gépésztechnikust leg­alább 3—4 éves gya­korlattal felvesz a Kaposvári Hűtőipari Vállalat. Fizetés 1690- 1899 forint, 28 Vizsgázott kazánfűtőt felveszünk. 15-i belé­péssel. Mezőgazdasági Technikum, Szenti ő- rlnc. 37 Villanyszerelőt keres a Zengőaljad Állami Gazdaság azonnali be­lépésre. Fizetés meg­állapodás szerint. Je­lentkezés személyesen a gazdaság központ­jában. 45 Pécsszabolcsi Ruháza­ti KTSZ értesíti Pécs és Baranya megye la­kosságát, hogy Sallai u. 1, szám alatt (a Gumiházzal szemben) női és férfi szabómű- helyt nyitott, ahol a mérték szerinti ren­delésen kívül minden nemű javítást és ala­kítást is vállal. Fiatal kirakatrendező­ket, esetleg kezdőket is. érettségivel felve­szünk. Baranya me­gyei Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat Pécs. Jelentkezés: — Kossuth L. u. 68. De­korációs műhely. 44 Hálóberendezés, fél­háló olcsón, szekré­nyek, ágyaik, bútor­félék eladók. Molnár, Felső-Vámház u. 2. 390 Eladó egy Kalor és egy vafikályha. Athi- nay u. 6. 289 Hízott sertés eladó. — Tettye utca 18. 276 Eladó sublótok, há­romajtós fehér szek­rény, asztalok, kony­haszekrények, szekré­nyek. Rákóczi út 48. Koltai. * 9«4 Eladó eigy új 96 basz- szusos Hansa tangó- harmomdka és Hofman —Cseny pianino. Han­sa jeligére, hirdetés­felvevőbe__________279 Eladó Kertvárosban templom meűdett egy 4 szobás, összkomfor­tos ház beköltözéssel. Érdeklődni lehet: — Pécs, Alajos utca 4., három csengetés. ___________________274 Ke resztezett mangali­ca hízók (9 hónapo­sak) kb. 140 kg, el­adók. Kertváros, Tán­csics Mihály u. 49. 298 Bútor, olcsó, páros ágyak, éjjeliszekré­nyek. Toalett-tükör, sötét és világos poli­túros asztalok, szé­kekkel, ágy , fölé nagy szentkép sürgősen el­adó. Kiskereszt utca 15. sz. Szigeti orvosi rendelőnél._________296 Ka taptisztítás, vasa­lás divatformákra. — Kertész Józsefnél, — Kossuth u. 1.. udvar. ________282 ■ El adó fényezett tölgy- fa félháló, és egye­bek. Tüzér u. 7. sz. Szociális Otthon, Ta­kács, 337 Pulman Károly szabó­mester. Értesítem az igen tisztelt megrei i- deflőlmet, hogy belép­tem a Pécsszabolcsi Ruházati Szövetkezei­be, ahol továbbra is úgy, mint eddig tisz­telt megrendelőm rendelkezésére állok. Pécs, Sallai u. 1. ez. (Gumiházzai szem­ben)* Mosógépjavítás <jk !­sebb javítások hely­színen) húsdiaráiój a- vítás, porszívógépja­vítás stb, Rákóczi út 48. sz. Telefon: 26-48. 41 nyéláru, mezőgazdasági szerszámáru (szeráru) szük­ségletét szerezze be a föld- művesszövetkezeti- és álla­mi boltokban és a MEZÖSZÖV VÄLLALATNAL Pécs, Rét u. 33. sz. ép: .íja: 10-18. Ilaporalm előjegyzést r && 9 V? - y / *8 csak február hónapra vesz fel a PÉCSI KELTETŐ. Előleg 2,—: Ft darabon­ként.

Next

/
Thumbnails
Contents