Dunántúli Napló, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-06 / 288. szám

»58. DECEMBER 6. NAPLÓ 3 Lendületes, ifinkinnasísta vezetést a komlói Ksssuih-Siánya XiSZ-szervezeteibea! A komlói Kossuth-bánya üzemi pártbizottsága október közepén határozatot hozott. Egyszerű és tömör volt, a lé­nyegét tekintve csak annyit mondott, hogy az üzem négy KISZ-szervezetének növelnie keli a taglétszámát. Az év végére pedig annyi KISZ- tagot kell számlálniok, mint ahány tagja és tagjelöltje a négy pártszervezetnek vám Számokban kifejezve: a négy KISZ-szervezetnek 225 tagja volt abban az időben, s ennek december 31-re 400-ra kell emelkednie: A célkitűzés reális Hozzávetőleges számítások szerint mintegy ezer 26 éven aluli fiatal dolgozik Kossuth- bányán, túlnyomó többségük ifjúmunkás. Ismételjük: ifjú­munkások ég nem igaz, hogy az ezer között nincs 400 KISZ- be való fiatal! A KISZ-vezetőket mégis melibevágta a határozat. A Kossuth-bányai KISZ- szervezetek sohasem voltak és ma sem utolsók a megyében. Még 1957 március 20-án, tehát a legelsők között alakultak meg Baranyában. Tíz KISZ- és ifjúsági brigádjuk van, az egyik 168 százalékot teljesí­tett a múlt hónapban. Ifjú­sági őrjáratokat alakítottak, több mint százezer forint ér­tékű anyagot mentettek meg a pusztulástól::: Nem apróságok, sok KISZ- szervezetünk örülne, ha ilyen eredményekkel büszkélked­hetne, Komlón azonban — a forradalmi múltú Komlón ez kevés. Itt magas a mérce, a párt helyi vezetői kérlelhe­tetlenül feltárták, hogy az érem másik oldala lemaradást, méghozzá nem is kicsi lema­radást takarj Ez lepte meg annyira a KISZ-vezetőket. Elismerésre számítottak, kicsit megpihen­tek a látványos sikerek lát­tán. Nem akarták elhinni, hogy a bírálat jogos, a 400-as taglétszámot egyelőre irreális célkitűzésnek tartották. Nyíltan hangot adtak a vé­leményüknek, s nem erőltet­ték meg magukat .a határozat végrehajtásáért. Közben fel­vettek harmincegynéhány ta­got. de az nézetük, hogy töb­bet nem is igen lehetett volna felvenni. Az öntudatos vas- fegyelem, szellemében A KISZ-vezetők többsége párttag. Ismerik a szervezeti szabályzatot, tudják, hogy a vitának addig van helye, amíg a határozatot meghozzuk. Utána a végrehajtásé, a cse­lekvésé a szó, s a határozato­kat — a Központi Bizottság határozataitól kezdve az alap­szervezetek határozatáig — még akkor is végre kell haj­tani, ha történetesen nem ér­tenek vele egyet. A szerve­zeti szabályzat minden párt­tagnak jogot ad arra, hogy ilyen esetekben a felsőbb párt szervekhez appellál jón, de nem árt idézni, hogy mily módon, íme: „A párttag joga, hogy ha nem ért egyet bizonyos hatá­rozatokkal, akkor e párthatá­rozatokat pártszerűen végre­hajtva, kifejtse ellentétes vé­leményét a felsőbb pártszerv előtt.“ ' Úgy gondoljuk, minden vi­lágos. A KISZ élére választott kommunista elvtársaknak, ha nem akarnak a szervezeti sza­bályzattal szembekerülni, vál­toztatni kell a magatartásu­kon. A pártban öntudatos, kommunista vasfegyelem van és ez a fegyelem minden párt­tagra kötelező. Tagtoborzás helyett eleven szervezeti életet korolnak a KISZ-en kívüli fiatalok tömegeire, azokra, akik még nem értek meg a felvételre. Persze, nem is tagtoborzás­ról volt szó. A pártbizottság határozata óva inti ettől a fia­talokat és kimondja: a KISZ- élet politikai tartalmának a megjavításával keli emelni a taglétszámot. Magyarán: dol­gozzanak jobban a KlSZ-szer- vezetek, akkor majd jönnek az ifjúmunkások. Sok megyei példa bizonyít­ja, hogy a pezsgő szervezeti élet mágnesként vonzza a fia­talokat. Kossuth-bányán is így történt volna, ha a KISZ- bizottság a párthatározat szel­lemében cselekszik, ha tuda­tában van annak: csak úgy ; lehet 225-ről 400-ra emelni a taglétszámot, ha minőségi vál­tozást érnek el a munkában; Javulni javult a munka az október közepe óta eltelt más­fél hónap alatt. Rendszeresen megtartják a vezetőségi ülése­ket és taggyűléseket, a szállító körlet KISZ-szervezete meg­alakított egy 21 tagú szín ját­szó csoportot, stb. — de maga a minőségi változás nem kö­vetkezett be. Ezt egy — sok következtetés levonására al­kalmas — példával illusztrál­juk: a négy KlSZ-szervezet- nek egyetlen irodája van, s ez az iroda a hét több délután­ján, most is le van zárva: Foglalkozzunk a KISZ-en kívüli ifjúmunkásokkal! Mindezt az ifjúlkommunista vezetők is elismerik, ám hoz­záteszik: nincs helyiségük. A pici iroda nem elég, a kultúr­terem nincs berendezve. Azaz igen: padokkal. Nincs asztaluk és székük, rádiójuk, rexaszta- luik stb. — voltaképpen alig van valamijük. Úgy ígérik, a jövő év első negyedéig meg­kapják a berendezést, de nem tudnak hinni benne, mert már februárban is megígérték. (Az idén februárban.) Hát ez bizony fura helyzet. A megye legnagyobb üzeme hetedamnyít sem ad a KISZ- nek, mint a sokkal kisebb erő­forrásokkal rendelkező törpe­vállalatok. Fukarságnak ne­vezzük? Enyhe jelző lenne, eb­ben nemtörődömség is van! Mondjuk: ebben igazat adunk az ifiknek, de meg kell jegyeznünk, hogy azért így is többet lehetett volna tenni, sokkal többet! Meg lehetett volna például alakítani az ér­dekvédelmi tanácsot, inspek- ciós szolgálatot szervezhettek volna a KISZ-irodában. Mert sokszor benyitnának a vala­milyen panaszos dolgukban megszorult, segítségre vágyó kiszesek és KISZ-en kívüli ifjúmunkások, s az ajtó zárva van. Zárva, amikor a négy KISZ-szervezet emelni akarja a taglétszámát! A szenes főkörlet KISZ- szervezete a munkatervébe foglalta, hogy ifjúsági napot tart negyedévenként a KISZ- en kívüli ifik számára. (Erre tökéletesen megfelelt volna a padokkal berendezett kultúr­terem.) Sajnos, a tervet nem hajtották végre, pedig sokat nyertek volna vele, mert a sze­nes főkörlet Kossuth-bánya legnagyobb egysége, itt dolgo­zik a legtöbb fiatal; Nem akarjuk hosszúra nyúj­tani a felsorolást; A városi KISZ-bizottség sok ötletet adott a Kossuth-bányai kisze- sekmek, tudják, hogy mit le­hetne és kellene csinálni. Nem a jó tanácsokban, — a fiatalos, a mindent magával ragadó lendületben van hiány a KISZ bizottságnál és legtöbb KISZ- szervezetük vezetésében. Itt kell javítani, ez a helyzet kul­csa; Magyar László Vincze Győző képkiállítása IV éhány napja nyílt meg dik. Legjobban kétségkívül a rő ellentét. A „Naplemente”■ *-" ci Kn.ntsi.1sLn útra 2 &zá~ nr cián?” című 1c.pn tpfnzett. című foQtm.on.n a Káptalan utca 2. szá­mú házban Vincze Győző kép­kiállítása. Vincze Győző nem ismeretlen városunkban, csak­nem valamennyi színházi pla­káton találkozunk nevével, így: díszlettervező: Vincze Győző. A kiállított mintegy 40 kép az utóbbi hárajn év munkájá­ból ad ízelítőt. Két részre oszthatnánk ezt a kiállítást: rajzokra és olajfestményekre. Elsőnek a rajzokról szóljunk: hangulatosak, cselekményesek. A rajzok közül számos a Ba­latonnal kapcsolatos, csónaká- zók, fürdőzők, horgászok. Ha még alaposabban vizsgáljuk a a kiállítást, illetve a rajzokat, „Horgász” című kép tetszett. A kép, illetve a rajz a parton ülő horgászt ábrázolja. Nyu­godtság, a várakozás érzetét kelti a nézőben s emellett mint figurális kompozíció is kitűnő. A „kidolgozottabb” jelzővel említett képei már veszítenek hangulatosságukból is, cselek­ményességükből is. Ha a két csoportot összehasonlítjuk, ak­kor azt mondhatjuk: a művész igazán a vázlatszerű rajzok­nál, a könnyed vonalvezetésű aquarelleknél van otthon, ké­peinek ez a csoportja egy ki­forró<tt művész munkájának bizonyítékai. A kiállítás másik része az olajfestmények. Olajfestmé­akkor a rajzoknál is két cső- nyeiben egy művész útkeresé- portot különböztethetünk meg. séf tapasztaljuk. Közülük szá- Az egyik: a vázlatszerü, a mosban a művész „színházi könnyed ábrázolási mód, a má- munkájánakV hatását érezzük, sik: a kidolgozottabb. Vonatkozik ez a megállapítás A két forma közül azokat a egyrészt a képek színeire, a képeket mondhatjuk sikerül­tebbeknek, amelyek a vázlat­szerű, a jegyzetszerű ábrázo­lási módot tükrözik. Emeli ezeknek a képeknek az érté­két, hogy csaknem válameny­nagy sötét foltokra, másrészt — számos esetben — a távlatnél­küliségre. A formakeresésre ta- egy tehetséges művész Ián legjellemzőbb példa, ha a tásait dokumentálja. A „Vitorláskikötő” és a „Parid’ című képeket állítjuk egymás nyin a mozgás, az élet érező- mellé. Két külön irányzat, me* című festmény pedig már az impresszionista irányzatot pél­dázza. A művésznek ezek a ké­pei a kísérletezést bizonyít­ják. S ez nem baj. Nem, még akkor sem, ha az említett al­kotások közül néhány nem is sikerült tökéletesen. Az útke­resésben azonban már jelent­kezik a művésznek az az olda­la, képessége, amelyben tehet­sége a legjobban megmutatko­zik. Ezt az utat legjobban a „Nyugágyak” című olajfestmé­nye bizonyítja. A kép a Bala­ton partját ábrázolja, a parton nyugágyak, a vízben fürdőzők, csónakázók. A festmény bár szűkölködik a távlatok meg­mutatásában, cselekményessé* ge és erőteljes kifejezési mód­ja azonban a kiállítás leg­szebb képeinek egyikévé avat­ja. Az említett hibától elte* kintve az alkotás mind kom­pozíciójában, mind színhatásá­ban kiváló. A kiállítás összességében alko- láto* gatókönyv bejegyzései is erről tanúskodnak* (—ray) Az Opera-bálra készülnek a pécsiek Lázas készülődés folyik • városban a mához egy hétre tartandó Opera-bálra. Az ér­deklődők — elsősorban az el­— A bákrzők kétórás, nívós műsort nézhetnek. végig. Szenthy Edit és Bérces Tibor, a Magyar Rádió és Televízió szólóénekesei, valamint Kelé­sőbálos fiatalok — ezernyi kér nyi György fázenikéttagú tánc­déssel ostromolják a bálren­dező bizottság tagjait. Mi is megkérdeztük Öhmüüer Mik­lóst, a bizottság egyik tagját, ők hogy készülnek, milyen lesz a bál. a% állami A Pedagógiai Fő­iskola Gyakorló Ál­talános Iskolájának ötödosztályos (zenei tagozat) tanulói, az iskola nőtanécsá- nak tagjaival csü­törtökön délután meglátogatták a Hunyadi úti állami gyermekotthon kis lakóit. Az ötödosztályö- sok közül az egyik kislány köszöntőt mondott, a többiek rövid műsort ren­deztek. A. műsor végén az iskola ta­nulói átadták a nő­tanács ajándékát, — egy-egy kis cso­magot — az otthon lakóinak. A megajándéko­zott gyerekek azt kérték: látogassák meg őket kará­csonykor is. Az is­kolások pedig meg­ígérték, teljesítik kívánságukat. zenekarra is fellépnek a műsor­ban. — A bált első hálós leányok és fiúk nyitják meg az Opera­keringővei. Táncversenyt és tombolát is rendezünk. A táncrendhez egy-egy üveg Opera-kölnit és rúzst ajándé­kozunk minden táncosnak. “t* Az est fénypontja az éj­féli francia-négyes és a bálki­rálynő választás lesz . a A pécsi Opera-bál királynő­jét elküldik a budapesti Ope­ra-bálra, résztvéhet egy opera- előadáson, teljesen díjtalanul. A rendezőség az Opera-bál céljaira úgyszólván az egész Pannónia szállót igénybe ve­sd. Míg a nagyteremben áll a bál, a Pannonra alsó haltjában és az első emeleti folyosókon jói ellátott étel- é$ italbüfék várják majd a bálozókat. Ifjúsági szövetkezel alakult Tésenylán A tésenyfad kiszisták a hosz. szú téli estékre vidám elő­adással készültek. Naponként próbáltak a jól fűtött kis he­lyiségben, s a tanulás szüneté­ben sok mindenről szó esett; így történt, hogy a tanácsel­nök elvtárs javaslatára a helvi KiSZ-szervezet 21 tagja ifjú­sági szövetkezetét alakított. Már megválasztották a veze­tőséget is és azóta többen csatlakoztak hozzájuk; Társasutazások Pezsonyba is Pöstyénbe Az IBUSZ január 15-től. március végéig társasutazáso­kat szervez Pozsonyba és Pös- tyénfce. A résztvevők az utat autóbusszal teszik meg. Rész­vételi díj 580 forint. Jelentkez­ni valamennyi IBUSZ-irodó- ban léhét; ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Látogatás Szászorszádban ^öz ab a n t éj tejtoévei rv. Nem propagandát alkarok csapni a „Trabant“ nevű kis­autónak, amely keresztelése előtt a „P 50“ szürke nevet viselte, hiszen máris sokan be­szélnek róla, pedig nálunk alig egy-két példánya fut. En­nek egyik oka, hogy mint hír­lik, az eddigi kiskocsik közül ez lesz a legolcsóbb (olcsóbb lesz, mint amennyiért egy jobb oldal kocsis motorkerók­barrtartá»v Jwcttásfi költség persze ront ezen a képen, de még ezeket számítva is gaz­daságos.) A Sachsenring gyár dolgo­zói büszkék lehetnek erre a gyártmányukra, mint ahogy met Demokratikus Köztársa- lényegében a csomagteret no- bességével. A világszerte fei­ságiban találunk, azt csak kis véli meg, s a hátsó két ülés felé ívelő baleseti statisztika ^ ______„____ ____ ___ ré szben a tőkésektől vették át, kiemelésével az egész hátsó- aura inti a gépkocsigyárakat, büszkék lehetnék a náluk lét- nagyobb részben saját erejük- részt teherszállításra lehet be- hogy sebességnövelés helyett rehozott egész gépkocsi-család bői hozták létre a szocializ- rendezni. Egy négy, vagy akár inkább a fékrendszerek üzem- minden tagjára, beleértve a must építő német dolgozók. öttagú család (három gyerek- biztosságára és az utasok ké- hatalmas dieselmotoros teher- A gépkocsi egyébként világ- kel) csomagostul kényelmesen nyelmére fordítsanak nagyobb gépkocsikat is. Igaz, ottjár­szerte a fejlettebb országok­ban egyre inkább átmegy a luxuscikkek kategóriájából a közszükségleti cikkek kategó­elfér benne. Az autógyártás irányzata ál­talában az, hogy ilyen, tömeg­igényeket kielégítő kocsikat riájába. Nálunk is egyre töb- gyártsanak. Nem a gyorsaság, ben igénylik, s ha meggondol­juk, hány ember dolgozik la­gondot. tünkkor azt mondták, hogy Ők Nem kevésbé fontos, hogy még elégedetlenek. Még ol- a „Trabant“ igen keveset fo- esőbb, még kényelmesebb és gyászt, olcsón üzemben tart- nagyobb teljesítményű kisfco- ható. Száz kilométerenként át- csíksat szeretnének gyártani a hanem a kényelem, a bizton- lag 6—6,5 liter benzint fo- dolgozó családoknak. Eldsme- ság és az olcsó üzem a cél. gyászt. Gyakorlatilag ez any- résre méltó az ilyen elégedet­tért vásárolhattunk eddig), kóhelyétől távol, milyen prob- Készülnek ugyan sportcélok- nyit jelent, hogy például Pécs- lenség. Sok sikert kívántunk m niCllllr- Airs no/líd H AÓtt aIí'CÁ. lámélztlrol ló r mAn- n V-írvI«»; Irrt-» -nn Irrt -m Ílrtt 1 - - «»Jlr !«*< V\__3_____A__ 1-" —"11_1 1 » - « r « - • ra és közületeknek luxuskivi­telű kocsik is, a „P 70“ család­másik oka pedig, hogy olcsó- lómákkal jár még a helyi köz sága ellenére teljesítménye, lekedés javítása is, mennyivel kényelme megközelíti a „ko- jobban élnek az emberek és nak is van sportkivitelű tagja, molyabb“ gépkocsikat is. Ez mennyivel több idejük jut önmagában is elég reklám, de pihenésre, szórakozásra — ezt Zwickauban járva nem lehet az igényt természetesnek kell ről Budapestre körülbelül törekvéseikhez, de azt is még­olyán értékű üzemanyaggal mondtuk, küldjenek minél _ juthatunk el, amennyibe egy több kiss Trabantot Magyar­s luxuskivitelű, a VEB gyár másodosztályú jegy kerül a országra, biztosak vagyunk ,3 240“ jelzésű középkocsdja is, de hát akinek szenvedélye hallgatni a legjelentősebb tartanunk. Enmek az igénynek a száguldás, fizessen érte. gyárról, a VEB Sachsenring gépkocsigyárról, amely egyút­tal szemléltető példája a Né- zeli ismerősünk már a P 70- mit is „tud1 met Demokratikus Köztársa- es gépkocsi, amelyből elég Sachsenring sok szaladgál a magyar uta­a kielégítésére törekszik a Alighanem érdekli a jövő- negyed része a vonatjegy árá- VEB Sachsenring gyár is. Kö- beli gépkocsivásáriókat, hogy nak. (Az elhasználódás a kar­---1: rt!\ : a- ± 1 „ m i___a. _ * sz emélyvonaton. Ha négyen benne, hogy sokan vásárolnak utaznak benne, az egy főnyi majd belőle, költség természetesen csak ság ipara fejlettségének is. Tudnunk kell, hogy Német- kon. Kiskocsi ez is. A lipcsei _ ország keleti részén kevésbé volt fejlett a nehézipar, mint a Trabant, a gépkocsi család Benjáminja. Kezdjük azzal, hogy a motorja 500 köbcenti­(Folytatjufc) Mészáros Ferenc technikai kiállításon azonban méteres, léghűtéses, kéthen- megcsodálhattuk, hogy ez a geres, kétütemű, és 3750 per- a nyugati részen. A második kiskocsi mire képes. A ravasz cenkénti fordulatszámmal 18 világháború utáni kettéosz- tottság azután nemcsak azt eredményezte, hogy két, fej­akadályokkal teletűzdelt pró- lóerőt fejt ki. (P 70-es „báty­KlSZ-vezető elvtársaink azt mondják, hogy ők nem akar­nak tagtoborzást. Ne is csinál­janak, a belépési kérelemnek derűre-borúra való osztoga­tása a KISZ lejáratásával len­ne egyenlő. Nem akarunk 1 millió KISZ-tagot, fizető auto­matákat, vagy olyanokat, akik még a minimális tagdíjat is sajnálnák. Olyan KISZ-szer- ____________ _ §J_____ _ ve zetőkre van szükségünk, í nológiájuka-t. nyugatra. Követ- »melyek nagy vonzóerőt gya-" kezesképpen, amit ma a Né­ja“ 700 köbcentisével 22 ló­erős). Ez elég is ahhoz, hogy bapályán térdigérő vízben gu­rult át, hepe-hupákon ugrán- lettségben eltérő, ország jött dozott, mint a béka. hézagos elérje a 90 kilométeres órán- létre, hanem azt is, hogy mi- doromg-híd 45 fokos szögben kénti legnagyobb után a keleti részen a dolgo- emelkedő ívén ugratott át. Ez a P 70-es a „Trabant“ bátyja. Vannak azután unokatestvérei is, azok közül az egyik lég­zők hozzáláttak a szocializ­mus megvalósításához, az it­teni tőkések igyekeztek át­menteni magukat, tőkéjüket, népszerűbb a „P 70 Kombi“-t legfontosabb fölszereléseiket, személygépkocsi, legjobb szakmunkásaikat, sza- sebb szállítások, badalmai'kat és gyártási tech- hosszabb utazásai, családi ki­rándulások céljára készült. A meghosszabbított karosszéria haszná- Még a a leg­is csak kilamé­Ennél több „családi latra“ nem is kell. „Berliner Ring“-en, ideálisabb autóúton elvétve láttunk száz Ez ki- térnél nagyobb sebességgel magánosok száguldó kocsikat, egy lapos- testű, éjfekete Citroen pedig általános fejcsóvál ást váltott ki mintegy 140 kilométeres se­Trabant, a VEB gépkocsigyár 500 köbcentis kiskocsija.

Next

/
Thumbnails
Contents