Dunántúli Napló, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-25 / 304. szám

* 7 $ »58. DECEMBER 25. NAPLÓ AFIMYKE? !llllllllllllllllllllllllllltlllllillllllllllll!lllllll!lllillllllll!l!ll!lilllllll!llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllliilltlllllllllllllllllllllll Kántor István ott áll I és a kiszűrődő a szoba ablakánál I fénycsóvában ' villogó hókris­tályokat nézi. Szeme nedvesen csillog, ■mintha csak az égdunnából szálló hó- pelyhek egyenesen az ő szemébe hul­lanának, ahonnan piciny érként szalad­nak le a kabátjára. Mintha az úton ka- pirgáló búbos pacsirtát nézné. Azt is nézi, de nem azt látja. Különös emberi tulajdonság, de így van néha. A való­ságban a pacsirtát nézi és gondolata vetítővásznán tisztán kirajzolódnak a képek. Meleg, barátságos szobák. Min­denütt együtt van a család, A lakások­ban karácsonyfa illat bódít, apró ezüst csengők csilingelnek, fényes csillagokat dobálnak a csillag szórók,, a gyerekek * bámészan, meghökkenten tekintenek a karácsonyfára egy pillanatig és csak azután pattan fel az ajkuk egy „Jaj, de szép“-re. A szülők örülnek, leguggol­nak. együtt játszanak a gyerekekkel. Boldog a család. Karácsony' van. Boldog karácsony mindenkinek, boldogtalan, gyötrelmei Kántor Istvánnak. Vannak sebek, ame­lyek örökké véreznek és vannak napok, amikor jobban fájnak, jobban ömlik be­lőlük a vér. — Bárcsak én is ott maradtam volna velük! — sóhajt Kántor István és el­fordul az ablaktól. Mintha lökdösnék. végigmegy a szobán, ki a kamrába. Fejében, mint nyárestéken a pil­langók a lámpa körül kering, csapkod a gondolat. Gyerekgyű- lőlő! Ezt mondják róla a faluban. Igaz, nem tud a gyerekek szemébe nézni, nem bírja a hancúrozásukat, mert min­dig az övéi jutnak eszébe. A sápadtfényű kamrában beletúr egy kopott dobozba. Gyertyatartókat vesz elő. A tenyerébe veszi, sorba rakja, né­zegeti. Itt-ott lemállott már róluk a nik­kel, de ő ezt nem látja. Az ő szemében még most is olyan fényesek, csillogók, mint akkor, azon a karácsony estén. Karácsony este volt, háborús kará­csony este. Nagy csillag szórókkal ját­szottak az emberek. A gyárban befeje­ződött a munka. — Boldog karácsonyi ünnepeket! — köszöntek el egymástól az emberek. Ezen az estén mindenki hazament. — Boldog karácsonyi ünnepeket! — köszönt, amikor hazaért Kántor István és amikor odaállt eléje a kisebbik fia, az Istvánka és megkérdezte: — A Jézuskával találkoztál-e? Elkapta és összevissza csólcolta. — Találkoztam, persze, hogy találkoz­tam. Azt üzeni, ha jók lesztek, akkor eljön. A fenyő ott lapult a kamrában, az aranydiót már ráaggatta a felesége, a cukrot meg többit úgy tervezték: majd később, majd vacsora után. — Te a gyertyatartókat sehol sem ta­lálom! — súgta a felesége Istvánnak. — Biztosan eljátszották a gyerekek — jegyezte meg István és hozzátette — Nem baj. Majd szerzek én. A Gábor Jóskáéknak biztosan van gyertyatartó­juk. En átugrok hozzájuk. Itt laknak nem messze a második utcában. Te meg addig készítsd el a gyerekeket. Átvisz- szük majd a szomszédba, Istvánka odament az apjához. — Hová mész apukám, a Jézuskáért? — Oda! — és nem állhatta meg, hogy fel ne kapja a gyereket. — Siess, mindjárt kész a vacsora. Addigra érj vissza, — így a felesége. István becsukta maga. I és akkor is mögött az ajtót I érezte a _________—J krumplipapri­kás illatát. Krumplipaprikás, ö nagyon szereti. Kolbász is van benne. Igaz, hogy kicsi, de azért kolbász ... •— mor­fondírozott magában és átvágott az út­testen. A Fülemüle utcában már azon gondolkodott: „örül-e majd a kicsi Pis­ta a kisvonatnak, amit ő maga csinált a művezető tudta nélkül? Hej, ha meg­tudta volna? — fűzte tovább a gondo­latot. — Biztosan kiteszik akkor a gyár­ból .. .“ Megnyomta a nagy szürke bér­ház hármas ajtaján a csengőt. Az ajtó kinyílott. — Te vagy az Pista? Mi járatban? — Nevetni fogsz, gyertyatartóért jöt­tem. — Hozzánk? — Hozzátok! Gábor József betessékelte a vendéget. Az asszony előkerítette a gyertyatartó­kat, az ember meg innivalóval és hely­ivel kínálta a jövevényt. A ház megrázkódott. Egy robbanás, kettő, három ... — Bombáznak! — ugrott fel István. — Beszélsz a nagyvilágba, hisz légi­riadó sem volt! — próbálta visszaültet­ni Gábor József. István zsebretette a gyertyatartókat. — Boldog karácsonyi ünnepeket! — köszönt. • — Neked is, meg a családodnak is Pista! — viszonozta a jókívánságokat Gábor és kiengedte Istvánt. Kint párás, ködös idő volt, Mintha mi sem történt volna, le-fel szaladgáltak az emberek. Megszokott városi kép. Már kezdett megnyugodni István is. Úgy látszik mégis Gábor Jóskának volt iga­za. t — Leesett a gép, de előbb leszórta a csomagot! — hallotta a mellette elha­ladó két embertől. r Megnyújtotta a lépteit. Hová szórta le a csomagot? — kérdezte önmagától gondolatban és fokozta az iramot. Nem az esze, az ösztöne vitte. Futott. Amikor kiért a Fülemüle utcából, mentőautó szirénázott el mellette. István félrelökte az ajtóban őrt álló katonát. Be a kapun, föl az emeletre. Hiába kiáltottak utána: — Ember! Mit csinál?! A lépcső min­den pillanatban leszakadhat! — ő csak rohant fel a családjához. „Boldog ka­rácsonyi ünnepeket, Boldog karácsonyi ünnepeket, Hazugok az emberek!“ — lüktette az agya, dobolta a lába a lép­csőn. Égett, még most is füstölgő bútor, törmelék, mintha mindent, mindent: életet, reményt, boldogságot ebben az egy szobában törtek volna össze, — Istvánka, Julikám, Erzsi! •— kiál­tozott. Beugrott a konyhába, amelynek kö­zepén hatalmas lyuk tátongott. Le lehe­tett látni a szomszédékhoz. Az egyik sarokban valami labdafélét látott. Fel­emelte és fájdalmasan felordított. — Istvánka! Megjött a Jézuska! Lent egymásután szállították el « se­besülteket. Sokan már el is felejtették, hogy egy ember felment a lépcsőn. Csak arra lettek figyelmesek, hogy va­laki ismét megjelenik a lépcsőn, kezé­ben valami gömbölyűt tart és belekiált az estébe: — Gyilkosok! — öriilt! Megőrült! — jegyzi meg a légóparancsnok és int a mentőknek. A gyerekfejet elveszik tóle■ és valaki megjegyzi a lent állók közül: — Nézzétek! Nyitva van a szeme. Mintha várna ■valakit, vagy valamit. A sápadtfényű kamrában { István be­karácsomyfa zizzen. I vonszolja------- ■ .. 1 magát a sz obába és a karácsonyfát az asztal kö­zepére teszi. Ráaggatja a szaloncukrot, angyalhajjal körültekeri a fenyőt, föl- csipteti a gyertyatartókat, csillagszórót görbít a négy legerősebb ágra. Odamegy az ágyhoz, leakasztja a családi képet és a karácsonyfa alá teszi. Ez a kép, meg a gyertyatartó maradt meg a családjá­ból. Leoltja a villanyt, meggyújtja a gyertyákat, a csillagszórókat és leül az asztalhoz. Ül és a képet nézi. Régi, régi szép emlékeket élesztget. Ünnepel, a családjával ünnepel. Kint csend van, csak a betlehemesef* énekét hallani, abból is azt, amit a leg­erősebben mondanak: „Boldog karácso­nyi ünnepéket!“ SZALAI JÁNOS í < v } Párizs—Bonn tengely Nyugtalanító események zajlottak a háború és a béke erőinek európai küzdőterén, is. De Gaulle s az őt támogató francia szélső jobboldal hata- lomrakerülése súlyos csapás Európa kapitalista részéinek demokratikus erőire. A fran­cia demokratikus erőik átme­neti veresége magában rejti ugyan a jövő győzelmének le­hetőségét, de máris megmu­tatkozik, hogy a gaulleista győzelem nemzetközi hatása semmi jóval sem bíztatnak. De Gaulle és Adenauer kéz­fogása — a Párizs—Bonn ten­gely kirajzolódása — csak aláhúzza azt a történelmi ta­pasztalatot, hogy a demokra­tikus erőkre mért csapások mindig a nemzetközi helyzet súlyosbodását és a fokozódó háborús veszélyt jeizák. A tekintélyuralmi rendszer franciaországi hatalomrakerü- lése bátorítja a nyugatnémet revansiszta törekvéseket. Nyu--" gat-Németonszágban ma már — amerikai segédlettel — nyíltan folyik a Bundeswehr atomfegyver kiképzése. Az E'ba túlsó oldalán mind fül­sértőbb kijelentések hangza­nak el a határok „revíziójá­ról“ s a „Drang nach Osten!“ jelszava ismét divatozik. Az ilyesfajta törekvéseknek az új világhelyzetben természetesen nincs semmiféle reális lehető­ségük, de ez semmit sem von le veszélyességükből. A francia és a nyugatnémet militarizmus aktivizálódása, különsképpen a nyugatnémet atomfegfverkezés megindu­lása parancsolóvá tette a béke erőinek átcsoportosítását az európai küzdőtérre. Amikor Hruscsov előterjesztette ter­vét, hogy demilitarizálják Nyugat-Berlint és nyilvánit- isák szabad várossá — Európa legérzekenyebb, legkényesebb pontjára tapintott rá. A ber­lini „frontváros“ átalakulása a két német állam közeledé­sének és békés együttélésének városává, kezdete lehetne a német kérdés fokozatos meg­oldásának. S noha a NATO miniszter­tanács párizsi ülésszaka me­gint csak adós maradt a józan következtetések levonásával, a Nyugat sokáig már nem halogathatja, hogy kato­nai „rendezés“ helyett maga is a német kérdés politi­kai megoldását keresse. A NATO elutasító válasza elle­nére is okunik van remélni, hogy aZ elkövetkezendő félév folyamán ez meg fog tör­ténni. A világpolitikai év mérlegé­nek zárásakor tehát azt talál­juk, hogy a legfontosabb nem­zetközi tételeket át keli vinni a következő év tartozik olda­lára. A tömegpusztító fegy­verek eltiltásával, az általá­nos leszereléssel, a nemzet­közi biztonság hatékony rend­szerével, a gyarmatosítás ma­radványainak felszámolásával a nyugati felelősök továbbra is tartoznak a világnak; ar emberiség pedig tartozik ön­magának, hogy kikényszerítse ezek megoldását. A boldogság terve A Szovjetunió előterjesztette a békés versengés impozáns programját. „A boldogság hétéves terve“ — írta róla az Express című tekintélyes francia hetilap. „Ezúttal az Egyesült Államoknak szóló kihívás nem tekinthető pusz­tán jelképes gesztusnak. Hrus­csov megdönthetetlen szám­adatokkal vázolta az elmúlt évek szovjet gazdasági ered­ményeit és elmondotta, hogy a következő hét évben mikép­pen akarja továbbfejleszteni a gigantikus szovjet ipar gépe­zetét — állapította meg az Express. A jövő számainak a ma erdeményed adnak súlyt és nyomatékot. A szocialista terv- gazdálkodás fölénye még soha nem volt ennyire nyilvánvaló, mint ebben az esztendőiben. Míg az első félévben a szo­cialista országok nyersvasból 9 százalékkal, acélból 10 szá­zalékkal, kőolajból 15 száza­lékkal termeltek többet, ad­dig a kapitalista országokban nyersvasból 19,6 százalékkal, acélból 19,5 százalékkal, kő­olajból 1,8 százalékkal termel­tek kevesebbet. A szocialista országok olyan magaslatra érkeztek, hogy már végigtekinthetik a nagy történelmi győzelemhez vivő célegyenes teljes hosszát. Eb­ben a finisben a Szovjetunió azért küzd, hogy az egy főre jutó termelésben túlszárnyalja az Egyesült Államokat, a má­sik szocialista nagyhatalom, a Kínai Népköztársaság pedig Nagy-Brita.nniát akarja maga mögé utasítani. A 1 két világ mérkőzésének súlypontja lassanként áttevő­dik arra a frontra, ahol a küzdelem végső soron eldől. „Valamikor a csatatéren hoz­ták meg a történelmi dönté­seket, ma viszont az iparban és a gyárakban folyó harc dönti el a világban az elsőbb­séget ..; Végül is abba kel­lene hagyni a struccpolitikát és a veszélyeket ott meg­látni, ahoi valóban felénk közelednek. A gazdasági hi­degháborúban nem zuhannak a bombák, de ennek ellenére a meghozott döntések a vi­lágpolitikai helyzet forradalmi megváltozásához vezethetnek“ — állapította meg a szovjet hétves tervhez fűzött kom­mentárjában a Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet lap. A kapitalista -világ tehát kezdi felismerni, hogy a két rendszer versenye mér régóta nemcsak — s nem is elsősor­ban — a fegyvergyárakban folyik, hanem az üzemekben, a számitóföldékem a tudomány fellegváraiban, a laboratóriu­mokban, az iskolákban és az egyetemeken is. Ebben a ver­sengésben pedig mind hatá­rozottabb vonásokkal rajzoló-} dik fel a holnap horizontjára ' hogy a szocializmus gazdasági.; technikai és tudományos té- £ ren is képes maga mögé uta-i sítani és végsősoron legyőzni < a kapitalizmust. j A béke hívei tehát bízhat-{ nak erejükben. A világot} időről-időre megrázkódtató nemzetközi válságok nem az imperializmus erejének, ha­nem hanyatlásának, térveszí- tésének kísérő jelenségei. Az 1958-as év eseményeinek fej­lődési iránya azt mutatta hogy a világpolitika legválsá gosabb pontjain döntés fe’é érlelődik a helyzet. Ezzel pe­dig elkerülhetetlenül velejá • hogy időnként kiéleződik a háború és a béke erőinek küz­delme. A béke hívei nem er- nvédhetnek, mert csak a tel-: jes készenlét biztosítnatja, í hogy a csatatér helyett a tár-} gyalóteremben rendezzék a vi- } tás nemzetközi kérdéseket. ■ És végtére is a kémén- leckékből okulva élőbb-utót)' talán Washington . is ráébred arra, hogyha fenn, a legmaga­sabb szinten, a világűr pere­mén, egymás köreit nem za­varva .békésen keringhet ;• szovjet Szputnyik és ahnerik.- öccse, akkor talán itt lenn, i> földön is találhatnak a kor­mányfők egy kerékasztalt amely mellé leülhetnek tár­gyalni. Talán ez lesz az 1959-e.,, év — az universum második í esztendeiének nagy esemenye?} MOSZKVAI KARÁCSONY Nagy fenyőfaünnepség a Kremlben. Megjelenik Hófehérke üveggömbben hópelyhek között. A „Kalinyin” Gyapjúfonógyár bölcsődéjében a gyermekek díszítik a fenyőfát, A Moszkvai Gyermekáruházban külön osztályt rendeztek be a fenyőfadíszek árusítására. A téU iskolát szünetben — az áUatke.rtben. k

Next

/
Thumbnails
Contents